Visszatalálunk - 13. fejezet

 

13. fejezet

Az első napsütéses napok olyan gyorsan eljöttek, el sem akartam hinni, hogy már csak három hónap, és vége a tanévnek. A jó idő magával hozta a szabadtéri kikapcsolódásokat is. Egyre gyakrabban lógtunk parkokban, foci- vagy röplabdapályákon, és még piknikeztünk is a mi kis csapatunkkal. A fiúkon kívül Tamara és Anna volt az állandó tag, mert Zayn és Liam megint átment vadászó üzemmódba, miután mindketten szakítottak a barátnőjükkel. Nekem már megvolt a jogsim, úgyhogy ahová csak lehetett, kocsival jártam, de Zayn is a vizsgákra készült, a másik két fiú pedig még hozzá sem kezdett. Ők nyárra tervezték, amikor nem kell a sulira is tanulniuk.

– Arra gondoltam, a nyáron elmehetnénk valahová egy hétre, csak mi, szülők nélkül – vetette fel az ötletet Liam.

Egy bárban ültünk, kivételesen a lányok nélkül, mert fiús estét tartottunk.

– Az király lenne. Kibérelhetnénk egy kis faházat valahol, vagy ilyesmi – csillant fel Niall tekintete.

– Ahol végre hangosan szexelhetnének, mi? – csapta hátba Zayn.

Niall elvörösödött.

– Képzeld, annak is örülnék, igen – mutatta fel a középső ujját Zayn felé. – Legközelebb nem mondok el nektek semmit.

Nevettem rajtuk. Niall a múltkor elpanaszolta, mennyire frusztrálja, hogy sem náluk, sem Tamaráéknál nem tudnak rendesen együtt lenni, mert mindig otthon eszi a fene valamelyik szülőt. Tamara egy kicsit hangos az ágyban, nehéz visszafognia magát, ez pedig zavarja Niallt. Meg tudtam érteni, habár mi, Annával elég nyugisak voltunk ezen a téren, viszont emlékeztem arra, amikor Louis keze által jutottam el a csúcsra, méghozzá meglehetősen hangosan. Megborzongtam az emlékre.

– Ez egy remek ötlet – csatlakoztam én is a beszélgetéshez. – A tónál van egy csomó bérelhető faház. Nincs messze és gyönyörű a hely.

– Az jó is lenne, mert semmi kedvem fél napokat kocsikázni. Oda egy óra alatt kiérhetnénk – értett egyet velem Zayn. – De lehet, nem is kell bérelnünk. Megkérdezem majd a nagynénémet, emlékeim szerint nekik van ott egy házuk.

Erre még jobban fellelkesült a kis csapatunk, és a sörünket kortyolgatva egyre több őrültséget találtunk ki, hogy miket tudnánk ott csinálni. Még az éjszakai szellemidézést is felhozták, amivel jól beparáztathatnánk a csajokat. Néha annyira viccesen vissza tudtak menni gyerekbe, de hát tulajdonképpen nemrég még azok voltunk. A tizenhét nem éppen felnőttkor, ám tagadhatatlan, hogy mindannyian sokat komolyodtunk. Kivéve az ilyen alkalmakat.

– Min szórakoztok ilyen jól? – csúszott egy kéz a vállamra.

Nem kellett hátrafordulnom ahhoz, hogy tudjam, kitől származik. Az összes szőr felállt a karomon.

– A nyarat tervezgetjük – felelte Liam.

Louis átfordított egy széket a szomszéd asztaltól, és kérdezés nélkül leült hozzánk. Természetesen mellém. Csak egy pillanatra néztem rá, és a pulzusom máris a fülemben dobolt. Annyira jóképű volt, és én olyan régen beszéltem már vele, hogy kezdtem azt is elfeledni, milyen hatással tud lenni rám.

– Na, és mit terveztetek? – érdeklődött.

Sejtettem, hogy annyira nem érdekli, csak miattam erőlteti meg magát, mert ő még mindig nem az a vidáman cseverészős forma. Túl sokszor figyeltem meg ahhoz, hogy pontosan tudjam, ő inkább hallgatni szokott, és csak néha-néha szól közbe.

– Kivennénk egy faházat a tónál, és egy héten keresztül ereszd el a hajam lenne – felelte Zayn.

– Az előbb még nem erről volt szó – vágott közbe Niall.

– Ja bocs, de szerintem a hangosan szexelés is ebbe a kategóriába tartozik – vigyorodott el Zayn.

– Kapd be, Malik! – nevette el magát Niall.

– Ez érdekes programnak hangzik – felelte mosolyogva Louis, és az asztal alatt a combomra csúsztatta a kezét.

A pohár megremegett a kezemben, és majdnem kiborítottam a tartalmát.

– És hogyhogy egyedül? Nem nagyon láttalak még Lola nélkül – érdeklődött Liam Louis-tól.

– Nagylány már, nem kell neki pesztra – érkezett az unott válasza.

– Ez kétségtelen – bólintott Zayn, mire kérdőn pillantottam felé, de ő csak megvonta a vállát.

A nézésem oka mögött az állt, hogy már a suliban is kiszúrtam, hogy Zayn mennyire stírölte Lolát, de akkor nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Ám ez a mostani hanglejtése eléggé árulkodónak tűnt. Ezúttal sem tudtam hosszan elmerülni a témában, mert Louis keze továbbra is a combomon pihent, és most még a hüvelykujjával is cirógatni kezdett, amivel rendesen kikészített. Még jó, hogy a fal mellett ültem, ő meg kívül, így tökéletesen takarva lettem a többi vendég elől. Óvatosan sandítottam felé, mire ő szándékosan megnedvesítette az ajkait, és közben úgy tett, mintha a többieket hallgatná.

Más esetben rendkívül élveztem volna ezt a kis játékát, de most a barátaimmal voltam, nem mellesleg Niall tudott a korábbi dolgainkról, és éreztem, hogy árgus szemekkel figyel bennünket. Feltűnés nélkül húztam arrébb a lábam, így Louis kénytelen volt elvenni a kezét. Hogy ne vegye visszautasításnak, most én nyúltam felé, és éppen csak, hogy megérintettem egy pillanatra. Fontosnak tartottam, hogy tudja, még én sem mondtam le róla.

– Még egy kört? – állt fel Liam.

– Jöhet – vágták rá a többiek. Én nem, mert kocsival voltam, és csak egy sört engedélyeztem magamnak.

– Neked mit hozzak? – kérdezte Louis-tól.

– Sör nekem is jó lesz, de segítek – ajánlotta, és együtt elmentek a pulthoz.

Amint magunkra maradtunk, rögtön Zaynhez fordultam.

– Rákattantál Lolára? – tettem fel a kérdést mindenféle körítés nélkül.

– Ja, megdugnám, ha téged nem zavar – vonta meg a vállát.

Niall szeme tágra nyílt, pedig megszokhatta már, hogy Zayn ilyen szabadszájú.

– Nem, csak meglepett. Azt hittem, nem bírod – feleltem.

– Csak miattad nem mozdultam rá eddig – árulta el Zayn. – Lola piszok jó csaj, ezt te is tudod, és szerintem kicsit meg is változott.

– És ha a te fejed is átbassza? – kérdezett közbe Niall.

– Csak dugni akarok vele, nem tervezem feleségül venni – kacsintott rá Zayn. – Persze, ha Harryt tényleg nem zavarja a dolog – tette hozzá.

– Mondtam, hogy nem – ráztam a fejem, de be is kellett fejeznünk a témát, mert Louis és Liam visszatért.

Furcsa volt így beszélgetni, hogy Louis is velünk ült. Igaz, régen gyakran előfordult, és  a szülinapomon mindegyik barátom váltott néhány szót vele, de azóta nem keresték egymás társaságát. Louis leginkább a saját évfolyamtársaival lógott, vagy Lolával.

Éjfél körül gondoltuk úgy, hogy ideje hazamennünk, de előtte én még elugrottam a mosdóba. Szinte biztos voltam, hogy Louis utánam fog jönni, és így is történt. A kezem mostam, mikor belépett. Mellém lépett, csípőjével megtámasztotta a mosdót, és a karját összefonva a mellkasa előtt, mosolyogva nézett rám.

– Mit szeretnél? – forgattam meg a szemem, és nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el én is.

– Beszélgetni? – kérdezett vissza, mint aki nem biztos a dologban. Vagyis abban nem biztos, hogy csak beszélgetni akar velem. Túl jól ismertem már ezt a nézését.

– A többiek kint várnak – intettem az ajtó felé.

– Vidd haza őket, aztán esetleg hazavihetnél engem is. – A mondat végén beharapta az alsó ajkát, amit rendkívül szexinek találtam.

– Két sarokra laksz – nevettem el magam.

– Nem szeretek gyalogolni – felelte, és olyan hirtelen rántott magához, hogy mindketten a falnak estünk.

Louis felnyikkant egy kicsit, de ez sem akadályozta meg abban, hogy heves csókcsatába hívjon, ami nem tartott tovább fél percnél, aztán csak kipirulva néztünk egymásra. Most tűnt fel, hogy kicsit magasabb lettem tőle.

– Nos? – kérdezte.

– Itt megvársz?

Bólintott, aztán egymásra mosolyogtunk. Megint nem tudtam, mire készülök, csak sejtésem volt róla, ám senki sem akadályozhatott volna meg abban, hogy megtegyem. Úgy éreztem, hogy Louis mindvégig ugyanúgy küzd az önuralmával, mint én, csakhogy ő szabad volt, és néha engedhetett a csábításnak. Ez történt az első csókunknál, vagy a szülinapomon, és most újra erre készült. Egyik alkalommal sem voltam szabad, mégis rám mozdult. Kivétel ez alól, amikor hazavitt. Akkor nem csak elcsábítani szeretett volna. Ebben már egészen biztos voltam.

Zaynt tettem ki először, majd Liamet, végül Niallt. Niall nem szólt egy szót sem, pedig éreztem, hogy kérdései lennének. Szerintem inkább nem akart tudni róla, ha rosszban sántikálok. Tamara és Anna még mindig jó barátnők voltak, így Niall kellemetlen helyzetbe kerülne, ha kiderülnének a dolgaim. El is határoztam, hogy még akkor sem fogom beavatni, ha esetleg rákérdez.

Louis a bár előtt várt, és cigarettázott. Amikor meglátott elnyomta a falnál, majd a kukáig sétált, beledobta a csikket, és csak utána ült be mellém.

– Hová lesz a fuvar? – fordultam felé komoly arccal, mint egy igazi sofőr.

– Te bárhová elvihetsz – válaszolt ő is komolyan, aztán egyszerre vigyorodtunk el.

Elindultam, és hirtelen azt sem tudtam, hová vigyem.

– Ha jól sejtem, nem haza akarsz menni – említettem meg a dolgot a biztonság kedvéért.

– Oda most semmiképpen sem – erősítette meg Louis a gyanúmat.

Jóleső borzongás futott végig rajtam. Talán ugyanezt érezhette Louis összes „áldozata”, akiket eddig elcsábított, de én mégis hittem abban, hogy ami kettőnk között van, az más. Louis pontosan tudja, hogy nem kaphat meg teljes egészében, ahogy a szülinapomon is tisztában volt vele, és mégis velem akart lenni. Akkor azt mondta, kedvel. Ez azóta sem változhatott.

– És mi újság van veled? Készülsz már a vizsgákra? – kezdeményeztem beszélgetést, hogy ne szótlanul üljünk egymás mellett.

– Hm, fogjuk rá. A matek nem az erősségem, és csak halogatom – vallotta be. – A többi talán sima ügy lesz.

Lolától tudtam, hogy Louis jó tanuló, pedig Liamhez hasonlóan, ő sem erőlteti meg magát túlságosan, csak jól fog az agya. Szerencsés.

– Szívesen korrepetálnálak az első két tanév anyagából, csak… – Elhallgattam, mert rám tört a vigyoroghatnék.

– Abból nem korrepetálás lenne – fordította felém Louis a fejét, és ő is mosolygott. – Mondjuk, tudnám mivel viszonozni. Szerintem, elég sok mindent taníthatnék neked én is.

Éreztem, hogy belepirultam a szavaiba. Egyedül Louis tudott még mindig zavarba hozni.

– Ezt nem kétlem – helyeseltem. Ő nagyon sok mindenre megtaníthatna, és reméltem, egyszer meg is fog.

Kiértünk a városból, és lekanyarodtam az egyik bekötőútra, majd megálltam az erdő szélén, és kis domb tetején. Kicsatoltam az övem, és várakozóan Louis-ra néztem.

– Szálljunk ki! – mondta, és fürgén kipattant.

Követtem a példáját, de hirtelen sehol sem láttam, meg amúgy is sötét volt. Megkerültem a kocsit, és akkor a gyenge holdfényben megláttam, hogy Louis a fűben ül, és a szemben elterülő, kivilágított várost bámulja. Leültem mellé, mire ő azonnal a derekam mögé csúsztatta a kezét.

– Ha kicsit magasabban lennék, az egész várost beláthatnánk – tűnődött.

– Errefelé nincs kilátó, de a város másik végén van egy. Egyszer elmehetnénk – csúszott ki a számon, mire Louis rám kapta a tekintetét.

– Elvinnél oda?

– Bármikor – bólintottam megigézve, ahogy ilyen közelről a szemébe nézhettem.

Most nem láttam milyen kék a színe, de a csillogás ott volt bennük.

– Még sosem randiztam senkivel – közölte Louis váratlanul, ami teljesen kizökkentett az előbbi kábult állapotomból.

– Tényleg? Soha, még csak meg sem próbáltad? – csodálkoztam.

– Nem volt rá szükség. Akiket felszedtem, azok tisztában voltak vele, mit akarok.

Olyan természetesen ejtette ki mindezt, mintha szerinte ez lenne a normális. Csak szex és kész. De akkor hol vannak az ő érzései? Már nem voltam meggyőződve arról, hogy nincsenek.

– És nem hiányzik? Mármint valaki, aki több legyen. Biztosan volt már olyan partnered, akit szimpatikusnak találtál – egészítettem ki a mondandómat, nehogy azt higgye, hogy csak magamról beszélek.

– Nálam az ismerkedés csak addig tart, amíg az illető rá nem bólint a dologra – kezdett el mesélni. – Ha az megvan, utána már nem válik érdekessé számomra a személyisége. Ha valaki könnyen kapható, akkor ő más számára is könnyű préda.

– De biztosan voltak, akik visszautasítottak, és mégsem hívtad el őket randira – világítottam rá a dologra, mert egyértelmű, hogy ő sem kapott meg mindenkit, akármilyen jóképű is.

– Ez igaz, csakhogy mindig akadt más, aki kapható volt rá, úgyhogy nem kellett megerőltetnem magam sosem. Minek tepertem volna valaki után, ha mások sorban álltak? – nézett újra rám felvont szemöldökkel.

– Mert mondjuk, az a valaki talán értékes volt, és te elszalasztottad.

A válaszomon elgondolkozott egy pillanatra.

– De én csak szexelni akartam – jelent meg újra egy vigyor az arcán.

– Ah, nehéz eset vagy – forgattam a szemem.

– Ez nem igaz. Te vagy az egyetlen, akivel szexelni és beszélgetni is akarok, úgyhogy pont neked kellene tudnod, mennyire nem vagyok nehéz eset.

Lehet, hogy hűvös volt az esti levegő, de ezek a szavak valami hihetetlen melegséggel töltöttek el. Majdnem kimondtam azt, aminek nem volt még itt az ideje. Hogy megakadályozzam magam benne, Louis ajkaira hajoltam. Ha a szerelmét nem is érezhettem még, de a vágyát igen. Azzal is tökéletesen megelégedtem.

14. fejezet

Pf. 37 - novella

 

Rebecca Reed

Pf. 37

Kedves Gábor!

Még mindig nehezen hiszem el, hogy rávettél erre, de iszonyatosan élvezem. Hiába tudom napra pontosan, mikor érkezik a leveled, minden alkalommal ugyanolyan jóleső gyomorremegéssel nézem meg a harminchetes postafiókot. Tök menő ez az egész!

Imádom olvasni a soraidat, és igazad volt, ezerszer izgalmasabb, mint a társkeresőn chatelni. Bár hozzátenném, néha elfog a késztetés, hogy ott is rád írjak, mert azonnal szeretnék választ kapni, mégis azt mondom, piszok jó várakozni. Rád megéri várni. (elpirultam)

Hogy sikerültek a dogák? Mi kettőt írtunk a héten, mindkettő elég könnyű volt. Bárcsak akkora mákom lenne, hogy az érettségin ilyen tételt húzzak. Még március van, de már parázok tőle. Egyelőre elképzelésem sincs, hogyan leszek képes annyi mindent megtanulni. Irigyellek, amiért te olyan okos vagy. Orvos lesz belőled. Durva. Bár, ha jobban belegondolok, csakis egy komoly ember találhat ki olyat, hogy hagyományos módon levelezzünk egymással.

Most így, a hatodik levélváltásunk után beismerem, azt sem tudtam, hol lehet bélyeget venni és levelet feladni. Mármint azt igen, hogy a postán, de korábban nem tűnt fel, hogy vannak utcai postaládák. Érdekes, mennyi apróságra nem figyelünk oda.

Hogy szoktam-e koncertre járni? Naná! Oké, nem gyakran, mert a szüleim eléggé bekorlátoznak. Mindig arra hivatkoznak, hogy először töltsem be a tizennyolcat… Mintha sokat számítana az a pár hónap, ami még hátravan. Akkor sem leszek sokkal felelősségteljesebb. Vagy igen? Mit gondolsz erről? Mondjuk, aki ilyen céltudatos, mint te, azt biztos bárhová el merik engedni. De ugye nem komolyzenei koncertekre szoktál járni? Mert nem tudom, hogyan érezném magam egy olyanon. Na, jó, kicsit megint előreszaladtam… Bocsi!

Hatodik… lassan elérjük a nyolcat. Amikor lefektetted a játékszabályokat, azt gondoltam, ez mekkora baromság, és hogy nem fogom kibírni nyolc héten keresztül. Mégis itt vagyunk. Hatodik hét, hatodik levél. De most őszintén! Tényleg egyszer sem próbáltál rám keresni sehol? Mielőtt visszakérdeznél, közlöm, hogy betartottam a szabályokat, pedig furdal a kíváncsiság, milyen lehetsz. Viszont már csak két hét, és megtudom.

Kicsit kínozni akartalak, ezért szándékosan a legvégére hagytam azt, amire a legjobban várod a választ. Tehát, ha annyira tudni szeretnéd, elárulom, hogy nincs kimondott szemszín vagy hajszín, ami tetszik. Szeretem az „aranyos” fiúkat, akiknek szép a mosolyuk, kedves az arcuk. Nem zavar, ha valaki vékony, az sem, ha alacsony, de túlságosan lányos se legyen, a fiús fiúkat szeretem. A leveleid alapján ilyennek tűnsz, és pont emiatt… szóval, emiatt eléggé kedvellek. Várom már, hogy személyesen is találkozzunk. Istenem, ez olyan fura! Igazán leírhatnád, te mit érzel ezzel kapcsolatban!

Észrevetted, hogy egyre olvashatóbb a kézírásom? Sehol sincs a te gyöngybetűidhez képest, de már én is el tudom olvasni, amit írtam. Ehh, nem vagyok túl poénos, igaz? Azért remélem, néha mosolyogsz az idétlenségemen. Szeretném látni azt a mosolyt… (megint ég az arcom). Elképesztő, miket írok le. Lehet, épp emiatt nem merek majd találkozni veled, mert szégyellni fogom, hogy milyen kis romantikus nyálgép vagyok írásban. Szóban tutira nem mernék ilyeneket mondani.

Inkább be is fejezem, és várom a beszámolódat mindenről. Te mindig olyan érdekes dolgokat szoktál írni, élvezet olvasni a leveleidet.

Üdv (amúgy ehelyett nincs valami más?):

Dávid

Még egyszer átfutom a sorokat, de már most újraírnám, és kivenném belőle azokat a béna mondatokat, csak nincs időm rá. Be fog zárni a posta, ha nem igyekszem. Gyorsan összehajtom a papírt, a lépcsőn lefelé szaladva nyálazom a borítékot. Reggel fel kellett volna adnom, de elaludtam, és totál kiment a fejemből, ezért most imádkozok, hogy odaérjen szerdáig, különben borul a rendszer.

Nincs messze a posta, úgyhogy tíz perc múlva már túl vagyok a feladáson. Rájöttem, hogy előre felbélyegzett borítékok is vannak, ám mivel Gábor mindig olyan szép bélyegeket ragaszt a leveleimre, azóta én is vettem néhányat.

A kezem a zsebembe süllyesztem, baktatok a házunk felé, és a repedezett járdát bámulva mosolygok magam elé. Ha a haverjaim tudnák, hogy mit művelek, kiröhögnének. De nem mondtam el senkinek.

 A társkeresőre poénból regisztráltam. Oké, inkább kíváncsiságból… Lényeg, hogy szinte egyből összeakadtam Gáborral, mert a profilképe pont ugyanaz volt, mint az enyém: egy koponya röntgenképe. Kíváncsi voltam, ő miért azt választotta, és ez jó indoknak tűnt arra, hogy ráírjak. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy egyidősek vagyunk, ő is Pesten lakik, és azért választotta a képet, mert orvos szeretne lenni, méghozzá agysebész. Először azt hittem, csak hülyéskedik, de később kiderült, hogy egyáltalán nem. Ezek után ciki lett volna bevallanom, hogy én csak azért választottam a képet, mert jól néz ki, úgyhogy azt kamuztam, aznap voltam koponyaröntgenen, mert eltaknyoltam a gördeszkával, és bevertem a fejemet. Hazugságok terén roppant kreatív tudok lenni.

Beszélgetni kezdtünk, ám mielőtt rátérhettünk volna a személyes dolgokra, Gábor hirtelen megkérdezte, lenne-e kedvem játszani. Persze, én rögtön másféle játékra gondoltam, és még jó, hogy nem mondtam ki, mert megint égett volna a fejem. Azt találta ki, ne így ismerkedjünk, hanem hagyományos módon levelezzünk egymással. Értetlenkedtem egy sort, mire elég szájbarágósan elmondta, hogy igen: toll, papír, boríték, bélyeg. Percekig bámultam a képernyőt arra gondolva, hogy összeakadtam egy maradi seggfejjel, és már magam elé is képzeltem egy szemüveges okostojást, de valami miatt mégis belementem ebbe a hülyeségbe. Ami persze azóta már kiderült, hogy egyáltalán nem az.

Nem hittem az egészben, és még a postán is vacilláltam, mert piszok sokba került postafiókot bérelni, de érdekelt ez az őrült játék. Még aznap megírtam Gábornak a címet, és amikor ténylegesen megkaptam az első levelét, örömömben hazáig vigyorogtam.

Így kezdtünk el ismerkedni egymással, és nagyon gyorsan rájöttünk, ha hétfő reggel postára adom a levelet, ő már szerdán megkapja, aztán ha még aznap megírja a választ, pénteken eljut hozzám. Szomszédos kerületben laktunk, így gyakorlatilag szinte azonnal a postafiókomban landolt a levél. Mindössze egyszer kellett sürgősségivel feladnia, hogy ne törjön meg a rendszer, mert lekéste a postát, és az orra előtt zárták be, így nem kaptam volna meg azon a héten. Lehet, nekem is úgy kellett volna feladni… Már mindegy.

Szóval, azóta egész sok mindent megtudtam Gáborról, ezáltal a kép teljesen átalakult a fejemben róla, és azt hiszem, kijelenthetem: fülig belezúgtam. Sosem voltam még szerelmes, de egyértelműen tudom, hogy az vagyok. A levélben nem kamuztam, tényleg remegő gyomorral várom az övét, és amikor olvasom a gyönyörűen formált betűit, egyfolytában mosolygok. Még a suliban is állandóan ő jár a fejemben, és az, hogy mit fogok írni neki legközelebb. Elképesztően vágyom rá, hogy végre láthassam.

Csak az a baj, azt sem tudom, hogy néz ki…

Kedves Dávid!

Elárulok egy titkot: te vagy az első, aki idáig kitartott.

Sosem kérdezted, de előtted három fiúval próbáltam ki ezt a játékot. Az elsővel egy levélig jutottam, nem válaszolt az enyémre. A második kétszer írt, de rögtön közölte, hogy szerinte ez hülyeség, inkább chaten folytassuk. A harmadik pedig megszegte a szabályokat, mert küldött magáról egy fotót.

Úgyhogy abszolút csúcstartó vagy, aminek rendkívül örülök, mert én szintén élvezem ezt az egészet. És igen, pont ugyanolyan izgatottan várom a leveleidet, mint te az enyémeket. A „rám megéri várni” sorral megdobogtattad a szívemet. Köszönöm, ez nagyon kedves tőled!

A dolgozatokon túl vagyok. A matekon szó szerint, mert sosem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé, keményen kell gyakorolnom rá, hogy meg tudjam oldani a feladatokat. Maximalista vagyok, ezt már tudod, úgyhogy ezúttal is készültem, mégis rendesen megizzasztott. A többi szerencsére sima ügy volt.

Mindig dicsérsz, pedig szerintem ez csak szorgalom, nem vagyok okosabb az átlagnál. Nálad sem. Te sok olyat tudsz, amit én nem. Jártas vagy a sportokban, a zene világában, a modern technikában, és még a főzésben is remekelsz kicsit. Nekem egyik se megy. Tudom kezelni a telefont, játszottam már videójátékokat, és persze zenét is szoktam hallgatni, de közel sem vagyok olyan profi ezekben, mint te. A konyhát pedig jobb, ha messzire elkerülöm.

És ha már zene, akkor megnyugodhatsz, nem szoktam komolyzenei koncertekre járni, de színházba igen. Imádnám, ha egyszer együtt mehetnénk. Én is előreszaladtam, látod? Ez a levelezés lényege, bátran leírhatjuk, amit érzünk vagy gondolunk. Sok mindent szeretnék csinálni veled, Dávid. De legfőképpen arra vágyom, hogy találkozzunk.

A szüleim engem is korlátoznak, pedig én már betöltöttem a tizennyolcat. Nem túl szigorúak, ellenben megszabják, meddig kell hazaérnem. Ez nem több, mint egészséges féltés, ma már nem igazán szoktam lázadni ellene. Nem tudom, felelősségteljesebb leszel-e, szerintem igen. Ebben a korban a hónapok is számítanak. Látod, hogy milyen bölcs tud lenni egy tizennyolc éves?

Picit ugrálok a témák között, mert szeretnék mindenre reagálni, amit írtál, de később még folytatom az előzőt.

Ne gondold, hogy én annyira otthonosan mozogtam a hagyományos levelezésben. A mai napig nem tudom, honnan jött ez a különös ötlet, de szerettem volna kipróbálni. Az pedig, hogy csak a levelezőpartnerem „lelkét” ismerem meg, plusz izgalmat ad a dolognak. Itt megjegyezném, hogy én is egyre jobban izgulok, és egyben szomorú is vagyok, mert már csak két levelet kaphatok tőled.

Szerinted miért kérdeztem meg, milyen fiúk tetszenek?

Rád akartam keresni, de mivel én fektettem le a szabályokat, nem szeghettem meg őket. Örülök, hogy te sem tetted, és most már bírd ki, kérlek!

Nagyjából tudod, mit gondolok vagy érzek ezzel kapcsolatban. Érdekesnek tartalak, viccesnek, és nagyon cuki, amikor írod, hogy elpirulsz. Ilyenkor mindig arra gondolok, bárcsak láthatnám. Azt pedig ne szégyelld, ha picit romantikus vagy, számomra ez pozitívum, mert időnként én is az vagyok. Sőt, azt hiszem jobb, ha nem látsz a fejembe, mert szerintem sokkal gyakrabban elpirulnék, mint te.

Nekem tetszik a kézírásod, az összes leveled megőrzöm, és nem béna a humorod. Nem csak örömömben szoktam mosolyogni olvasás közben.

Mivel ezt a játékot én találtam ki, ezért mit szólnál, ha a találkozónkat te terveznéd meg? Találd ki, hol és mikor legyen, vagy akár vihetsz bele te is valamilyen játékot. Bármit vállalok, mert te is vállaltad ezt értem.

Válaszodra várva, szeretettel (ilyet is lehet az üdv helyett):

Gábor

Péntek van, ráérek a hétvégén megválaszolni a levelét, de muszáj újra átfutnom, annyira tetszik, amiket írt. Olyan, mintha ő is érezne valamit irántam. Bárcsak így lenne.

Nagyot sóhajtva dőlök el az ágyamon, és a fejem fölé tartva nézegetem a szépen formált betűket. Miért hiszem, hogy ő is ilyen szép? Mi van, ha nem lesz szimpatikus? Ha tényleg szemüveges, pattanásos és esetleg kövér is mellé? Akkor mit fogok csinálni? Nem vagyok túlzottan válogatós, de szeretem a szép arcú fiúkat. Azt mondják, én is helyes vagyok. Vajon nem zavarja, hogy hosszabb a hajam? Igaz, legtöbbször összekötöm, de lehet, neki nem jön be az ilyesmi.

Frusztráltan gördülök a hasamra, a levelet pedig leteszem magam mellé. Miért is kellett ez a szabály? Miért nem láthatjuk egymást? Nem akarok csalódni. Ráadásul most még agyalhatok a találkozón is. Valami tuti hely kellene. Olyan jó lenne, ha előtte titokban megleshetném, hogy fel tudjak készülni.

Hangosan felnyögök. Nem lenne fair ilyet csinálni. Ne csak ő legyen zavarban, vele kell tartanom, aztán legfeljebb valamelyikünk csalódik. Attól még barátok lehetünk, nem?

Anya kiabál, hogy menjek el a boltba tojásért. Ilyenkor sajnálom, hogy nincs tesóm, mert akkor nem mindig engem ugráltatnának. Mérgesen cammogok le a földszintre, már lassan készülődnöm kellene Márk bulijába. Anya kirakta a pénzt az asztalra, morogva zsebre dugom, és az utcán azon filózok, melyik boltba menjek. Ami a legközelebb van, oda sosem megyek, mert délutánonként ott dolgozik egy srác, aki előtt egyszer rendesen beégtem.

Régebben rendszeresen jártam oda, főleg miatta, mert iszonyú helyes. Annyira elvarázsolódtam a kinézetőtől, hogy elhittem, én is tetszem neki, mert mindig olyan kedvesen mosolygott rám, és állandóan engem figyelt, amíg vásároltam, hiába voltak mások is a boltban.

Egy nap összeszedtem minden bátorságomat, és azzal az elhatározással léptem be az üzlet ajtaján, hogy elhívom valahová. Amikor meglátott, már messziről mosolygott. Le sem vettem róla a szemem. A szívem majd kiugrott a helyéről, úgy közeledtem a pult felé, de amikor odaértem, a raktárból előbukkant egy szőke lány. Mire kettőt pisloghattam volna, a srác nyakába vetette magát, az arcára adott egy cuppanós puszit, majd mindketten felém fordultak, és a srác megkérdezte, miben segíthet.

Annyira zavarba jöttem, hogy oda sem nézve leemeltem egy újságot az állványról. Amikor megláttam, hogy egy férfimagazin legfrissebb számát sikerült kikapnom, a címlapon egy meztelen, bögyös macával, az arcom valószínűleg a vörös legmélyebb árnyalatát vehette fel.

Na, azóta nem jártam az üzletben. Ennek körülbelül fél éve, ezért úgy döntök, kockáztatok. Talán már nem is dolgozik itt, tutira beugrós volt, hisz nagyjából velem egykorú lehet.

Benyitok a boltba. Az első, ami szemet szúr, egy testes nő háta, amint az eladóval beszélget, így nem látom, ki áll a pult mögött. Nem foglalkozok vele, a zöldséges részhez megyek a tojásért. Abban a pillanatban megüti a fülem az ismerős hang. A pult felé pördülök, és a tekintetünk összekapcsolódik. Te jó isten! Ez a fiú azóta még helyesebb lett. A haja is hosszabb, aranyosan kócos. Azonnal elkapom a pillantásom, és visszafordulok a polchoz, mintha még keresnék valamit.

Legszívesebben elmenekülnék, de már kezemben a tojás, és amúgy is látott. Lehet, nem is emlékszik rám, csak megnézte, ki az új vásárló. Jól tudom, hogy hiába áltatom magam. Láttam a szemében, hogy felismert. Aztán máris szidom magam, mert mi van akkor, ha férfimagazint vettem tőle? Egy kamasztól ez teljesen normális. Nem kell tudnia, hogy meleg vagyok. Ő sem az, biztos nem egyszer lapozgatott már ilyesmit.

Mély levegőt veszek, és odamegyek hozzá. A testes asszonyság épp távozik, senki más nincs a boltban.

– Csak ennyi lesz – teszem le a tojást a pultra.

Nem nézek a fiú szemébe, helyette a nyalókákat bámulom a tartóban, és a zsebemben kotorászok a pénzért.

– Régen láttalak erre. Azt hittem, elköltöztetek – mondja.

Elképedek. Mégis csak rápillantok. Bakker, hogy nézhet ki valaki ilyen jól?

– Nem, csak általában anya jár vásárolni – dadogom.

Szép szemét összeszűkítve néz rám, talán érzi, hogy kamuzok, de végül elmosolyodik. Istenem!

– Emlékszem. Ő tényleg szokott ide járni – bólint, és elveszi az ezrest, amit a pultra tettem.

Annyira bénának érzem a helyzetet, hogy képtelen vagyok válaszolni, és nem tudom, erre egyáltalán kellene-e reagálnom valamit.

– Köszi – veszem el a visszajárót, és felé biccentek, mielőtt megfordulnék.

– Én is köszönöm – feleli, és amint hátat fordítok, utánam szól: – Remélem, még találkozunk.

Semmit sem értek. Mégsem a lányok érdeklik? Hátranézek.

– Biztosan – búcsúzok egy félszeg mosollyal, és kiviharzok a boltból.

Ez meg mi volt?

Kedves Gábor!

Szerencsésebb vagyok, mint te, mert egy egész hétvégém van megfogalmazni a választ, míg neked csak néhány óra. Ennek ellenére mindig jobb leveleket hozol össze, mint én.

Tényleg én vagyok a legkitartóbb? Azok a fiúk nem tudják, mit veszítettek. De így legalább kaptam egy esélyt. Kösz, srácok!

Ezzel a szívdobogással nem vagy egyedül. Ugye tizenhét évesen nem lehet infarktust kapni? Mert félek, hogy a találkozásunkkor bekövetkezhet. Addigra tanulj meg újraéleszteni, doktor úr!

Nem csak okos, szerény is vagy. Rendes tőled, hogy az unalmas, hétköznapi tudásomat megpróbálod valami nagyon pozitív dolognak beállítani, de tisztában vagyok a képességeimmel. A kütyükkel már gyerekkoromban is jól elboldogultam, ezért fogok műszaki területen továbbtanulni. Talán ebben az egyben tényleg jó lehetek.

Színházba veled? Simán bevállalnám. Voltam már a sulival, érdekesnek tartottam, egyáltalán nem unalmas. Veled biztosan sokkal jobb élmény lenne, de azért elvinnélek valami szuper koncertre is. Basszus, de szeretném! Tudod, hogy teljesen megbolondítasz? Még én is alig ismerek magamra. A haverjaim gyakran megjegyzik, hogy elkalandozok, még meccs közben is előfordul, mert olyan sok mindenről eszembe jutsz. Nagyon gáz?

Egy kicsit a föld felett lebegek, olyan sok szépet írtál nekem. Inkább nem mondom meg, hányszor olvastam el a leveled. Megkönnyebbültem, hogy nem csak én várom annyira a találkozásunkat. Jó érzés, hogy érdekellek. Azzal viszont megleptél, hogy rám bíztad a helyszínt és az időpontot. Most megint lesz min gondolkoznom, és már előre tudom, hogy nem leszek olyan kreatív, mint te voltál ezzel a levelezéssel. De azért remélem, sikerül majd valami elfogadhatót kitalálnom.

Kérdezhetek valamit? Na, ezt nem tudom, minek írtam le, mert úgysem tudsz rá válaszolni egyből, én pedig képtelen lennék magamban tartani, brrr, mindjárt belegabalyodok ebbe az egészbe. Szóval, te nem idegeskedsz amiatt, hogy mi van, ha nem fogok tetszeni neked? Igazából cikinek érzem ezeket a kérdéseket, mert még azt sem tisztáztuk, milyen céllal levelezünk egymással, de mivel egy társkeresőn ismerkedtünk meg, számomra evidens, hogy… talán összejöhetnénk.

Tehát nem félsz, hogy esetleg nem jövünk be egymásnak? Nem lesz kínos? Vagy mi lesz, ha csak az egyikünknek tetszik a másik? Már csak egy levelet fogok írni… Ne küldjek egy fotót mégis? Vagy hülyeség, és túlparázom az egészet? Talán csak azért, mert annyira szeretném, ha minden tökéletes lenne.

Tudom, már ezerszer írtad, hogy sosem nevetsz ki, de ilyenkor mindig azt képzelem, hogy hangosan felkacagsz, és gyerekesnek tartasz. De hidd el, mindez csak azért van, mert kedvellek. Nagyon kedvellek… khm.

Még van időd meggondolni addig, és nem haragszom meg, ha elveted az ötletet. Mindenhogyan izgalmas lesz, és szerintem így is, úgy is boldog leszek, hogy láthatlak.

A legmélyebb szeretettel (látod, megy ez!):

Dávid

Lehet, tényleg életem legkínosabb találkozója előtt állok. Így főleg, hogy szinte teljesen kitárulkoztam előtte. Szinte remegve várom a pénteket, hogy kezemben tarthassam a levelét.

Kedves Dávid!

Egyből a lényeggel kezdem.

Most igen nagy dilemma elé állítottál. Hasonló félelmekkel küzdök, mint te. Szeretnék tetszeni neked, és boldog lennék, ha te is bejönnél nekem. Egy csomó mindent megszerettem benned, érzések kezdtek el kialakulni (értettem a torokköszörülést), úgyhogy ez már jóval több, mint egyszerű kedvelés. Szerelmes lettem. Beleszerettem abba, aki te vagy. Nem a külsődbe, hanem az érzékeny, de mégis laza és vicces énedbe. Rád zúdíthatnék közhelyeket, hogy a külső csak egy dolog, de butaság lenne. Igenis számít. Kell, hogy minden érzékszervünket jóllakassuk. Szeretnék gyönyörködni benned, érezni az illatodat, ami csak a tiéd, hallani a kedves hangodat. Igen, arra vágyom én is, hogy minden tökéletes legyen. De valószínűleg nem lesz az. Kisebbfajta csoda kellene hozzá.

Szerintem, ha egyikünk se túl nagy elvárással indul el erre a találkozóra, akkor talán nem érhet nagy csalódás. Küldhetnénk képet, de min változtatna? Ha nem tetszenék, nem akarnál találkozni velem? Mert te bárhogy nézel ki, biztos, hogy ugyanúgy szeretnélek látni a valóságban is.

Még egy levél tőled, és egy levél tőlem. Ennyi maradt. Meggondolhatod magad, ha mégsem akarod, de tudom, hogy nem tennél ilyet.

Most nem is reagálok másra, mert hamarosan úgyis megbeszélhetünk mindent személyesen.

Várom a helyszínt és az időpontot. De a legjobban azt, hogy a szemedbe nézhessek!

A miharabbi találkozásra:

Gábor

Csak ülök a parkban a padon, és bámulom a levelet. Szeret. Ő is belém szeretett.  Lehetetlen, hogy ezek után ne tetsszen nekem. Felállok, és hazafelé veszem az irányt. Máris tudom, hogy rongyosra fogom olvasni ezt a levelet. A bolt előtt visz el az utam. Félve sandítok a kirakat felé, bár semmit sem látok bent, mert visszatükröződik az üveg, úgyhogy el is fordulok. Nem mertem elmesélni Gábornak a béna újságos kalandomat, nehogy félreértse, pedig biztosan jót nevetett volna rajta. Ez az ismeretlen srác helyes, de az én szívem Gáborért dobog. Azért a fiúért, akit még soha nem láttam. De hamarosan fogok.

Kedves Gábor!

Nem tudom szavakban kifejezni, mekkorát nőttél most a szememben, amiért ki merted mondani, pontosabban le merted írni, amit érzel. Ha tudnád, hányszor szerettem volna megtenni, de mindannyiszor megakadt a tollam, félve attól, mit szólnál hozzá. Sosem gondoltam, hogy látatlanban is kialakulhat ilyen érzelem. Meg kell, mondjam, most már nem félek, hanem egyenesen rettegek a találkozástól, ám épp annyira várom is. Már csak öt nap. Mert ugye, ráérsz szombaton?

Mint mondtam, nem vagyok túl kreatív. Fejben végigvettem egy csomó helyet, de egyik sem volt az igazi. A parkok unalmasak, kajáldába, étterembe nem szívesen mennék, de szerintem te sem. Moziban nem tudnánk beszélgetni, se korcsolyázás és egyéb tevékenységek közben, ezért arra gondoltam, mi lenne, ha csak úgy bóklásznánk egyet az állatkertben? Én ezer éve nem voltam, és ott mindent lehet. Sétálhatunk, beszélgethetünk, beülhetünk valahová kajálni, és így, kora tavasszal talán még tömeg sem lesz sehol. Mit szólsz? (Pff, máris elbizonytalanodtam, jó helyszínt találtam-e.). Na, mindegy. Szombaton három órakor a bejáratnál foglak várni. Megveszem a jegyeket, azzal ne fáradj. (gyomorgörcs)

A pénteki leveledben írd meg, neked jó-e, bár ha nem, akkor neked kell javasolnod valamit… Kedden lejár a postafiók bérlet. Fura, hogy ezután már nem kell mennem oda, nem lesz mire várnom. Illetve, bízom benne, hogy nagyon is lesz… Istenem! Már értem, miért szoktak a lányok megbolondulni, amikor ilyet éreznek. Annyira boldog vagyok, és annyira izgatott!

Hű, legyen már szombat!

Hamarosan találkozunk!

Dávid

Ez nem én vagyok. A tükörképemet bámulom a fürdőben, és megint azt a hülye, vigyori pofát látom, ami múlthét pénteken telepedett az arcomra. Egy hete mondogatom magamnak, hogy nem vagyok normális, és próbálok lehiggadni, de nem megy. Legszívesebben kitárnám az ablakot, és kiordítanám, hogy szerelmes vagyok. Valószínűleg a kutyát se érdekelné, bár lehet, hogy Marika néni átjönne, és megkérdezné felhívja-e az orvost.

Ma nem kellett suliba menni, így hazafelé nem vehettem ki a postafiókból Gábor levelét. Elmúlt tíz óra, és abban a reményben öltözöm át, hogy már biztosan ott lesz. Letrapplok a lépcsőn, csak úgy zeng az üres ház a lépteimtől. Teló zsebben, tárcám szintén, belebújok a cipőmbe, és kulcsra zárom az ajtót magam mögött.

Szinte szökellek a járdán, egy idős bácsit magam elé engedek a posta bejáratánál, aztán fellépek a három lépcsőfokon, és máris a számozott ládák mellett vagyok. Megkeresem a harminchetest, beleillesztem a kulcsot, és persze hogy vigyorgok. Ott a levél. Kiveszem, megcsodálom a régi autókat ábrázoló bélyegeket rajta, még az ujjaimmal is végigsimítok a sima felületen.

A levelet a kezemben tartva lépek ki az utcára, és átmegyek a zebrán a túloldalra, ott van automata. Pénzt kell kivennem holnapra, hogy meg tudjam venni a jegyeket az állatkertbe. Nem tudom, ott lehet-e kártyával fizetni, úgyhogy inkább biztosra megyek.

Az automatánál a levelet a számban tartom, amíg beütöm a kódot és kiveszem a pénzt. Így fordulok meg, a tárcámba tuszkolva a bankjegyeket, de a kezem megáll a mozdulat közben. A boltos srác bámul rám, úgy egy méterről. Életemben nem láttam még ilyen szép arcot és ilyen gyönyörű mosolyt, mint az övé. Ráadásul a barna hajához kék szem párosul, egyszerűen elbűvöl a megjelenésével. A szeme nagyra nyílik, mintha valami rémséget látna. Még gyorsan körbe is fordítom a fejem, hogy most mi a franc van, közben kiveszem a levelet a számból. Ő követi a tekintetével, és most a kezemet bámulja.

– Helló! – biccentek oda neki, mire ijedten kapja rám a tekintetét.

Mivel csak áll ott, mint egy kőszobor, én meg nem tudom, ez megint mi az isten, így inkább elindulok.

– Dávid! – kiált utánam.

Honnan tudja a nevemet? Megtorpanok, és visszafordulok. Ő néhány lépést tesz felém, újra a kezemben lévő levélre pillant, majd rám.

– Azt hiszem – kezdi bizonytalanul –, akaratlanul is megszegtem a szabályt.

Hogy mi van? A pillanat törtésze alatt esik le minden. Ez nem lehet. Ilyen nincs! Most én nézek le a kezemre, kicsit meg is emelem a levelet, amin ott virít a feladó neve: Romsics-Tóth Gábor. Nyelek egy nagyot, de mire felemelem a fejemet, egy sugárzó mosolyú fiú néz vissza rám.

– Márpedig csodák igenis léteznek! – suttogja úgy, hogy még halljam. – Kétszer szerettem bele ugyanabba a fiúba.

Vége

Visszatalálunk - 12. fejezet

 

12. fejezet

A szívem ki akart törni a mellkasomból, és nyelnem kellett egy nagyot, hogy válaszolni tudjak.

– Be van gipszelve a lábad – ismételtem meg a korábbi megállapításomat.

– Nem hiszem, hogy megakadályozhatna abban, amit adni szeretnék neked.

Azt hittem, mindjárt leszédülök az ágyról. Nem volt kérdés, hogy akarom-e, bármekkora bűnt is készültem elkövetni.

– Bejöhetnek – kerestem egy újabb kifogást, csak tudnám minek, mert igazából az se nagyon érdekelt volna.

– Az emeletre senki sem jöhet fel, a szobámba pedig végképp nem. De erre való a kulcs – mutatott Louis az ajtó felé.

Odanéztem, és csak azért nem ugrottam fel azonnal, hogy ne mutassam ki, mennyire nagyon akarom, bármit is akar tenni velem. Na, jó. Azért bármit nem engedtem volna meg, mert arra még közel sem voltam felkészülve.

– Akkor… – fordultam újra Louis felé. – Akkor bezárom.

– Tedd azt – bólintott mosolyogva.

Az ajtóhoz sétáltam, ráfordítottam a kulcsot, és visszanéztem rá.

– Keresni fognak – mosolyodtam el, mert ő épp arrébb tornázta magát, hogy kényelmesen elférjek mellette.

– Majd azt mondod, hogy beszélgettünk. Gyere már ide, és ne ácsorogj ott! – szólt rám nevetve.

Megálltam az ágya mellett, és az ajkam beharapva toporogtam.

– Ezt le kellene vennem, mert összegyűrődik – kapaszkodtam bele az ingem szélébe.

– És a nadrágot is – bólintott Louis.

– Ó! – pirultam el zavaromban. – Nézni fogod?

– Még szép! – vigyorgott szemtelenül de, hogy megkönnyítse a dolgom, sietősen lekapta magáról saját a pólóját.

Most először láttam őt félmeztelenül. Miközben az ingemet gomboltam, alaposan végigmértem a felsőteste minden egyes pontját. Egy felirat virított a mellkasán, valamint néhány izgatóan férfias szőrszál. Szíve fölé a hetvennyolcas számot varratta. Nem tudtam, mit jelenthet.

– Hűha! – vonta el a figyelmemet Louis hangja. – Ezek kibaszott jól néznek ki – legeltette végig a tekintetét a felsőtestemen. Ő is felfedezte az új tetkóimat.

– Ne hozz zavarba! – kértem égő arccal.

– Pedig még csak most jön a nadrágod. Segítsek? – ajánlotta.

– Hogyan? Mire átmászol ide, már le is vettem – nevettem.

– Gyere erre az oldalra – intett a fejével.

Megkerültem az ágyat, ő pedig ülőhelyzetbe tornázta magát. Szétvetette a lábát, és behúzott közéjük. Átölelte a derekamat, felnézett, és rám mosolygott. Ennyi elég volt, hogy máris remegni kezdjek a karjai között. Amikor pedig egy finom puszit lehelt a hasamon található pillangó tetoválásra, a levegőt is visszatartva hunytam be a szemem. Louis puha ajkai finoman érintettek, hüvelykujjával a derekam cirógatta, aztán lecsúsztatta a kezét a csípőmre. Még közelebb húzott, nyelvével végigszántott a köldököm irányába, és ott elidőzött kicsit.

Nem bírtam tovább, a hajába marva hajtottam hátra a fejét, és a szájára tapadtam. Csók közben gombolta ki a nadrágomat, és letolta rólam, ameddig csak a szűk anyag engedte. Segítettem neki, majd kiléptem belőle, és hanyatt döntöttem őt az ágyon, vigyázva, hogy ne terheljem a sérült lábát.

– Ha rendesen visszafeküdnék, kényelmesebb lenne – jegyezte meg kifulladva.

Hát, igen. Így combig gipszben tényleg nehézkes lehetett neki. Átcsúsztam a másik oldalra, ő pedig visszatornázta magát a helyére, és óvatosan az ágyra emelte a lábát.

– Mióta nem szexeltél? – kérdeztem, és gőzöm nem volt, miért jutott eszembe.

Louis rám nézett, és megforgatta a szemét.

– Pont elég régóta ahhoz, hogy azonnal meg akarjalak dugni, de azt más alkalomra tartogatom – felelte.

Ez egyszerre volt rendkívül hízelgő és ijesztő is. Louis-nak még tervei voltak velem. Talán ő is érezte, hogy tartozunk ezzel egymásnak. Megkönnyebbültem, amiért most nem akar velem mást, bár így is meglehetősen izgultam, hiszen engem még nem érintett fiú, de eszméletlenül vágytam, hogy ő megtegye.

Louis lassan hajolt az ajkamra, és újra kényeztetni kezdett a finom nyelvjátékával. Amennyire csak tudtam, közel húzódtam hozzá, így a meztelen bőrét érezhettem a sajátomon. A hátam simogatta, ezernyi lúdbőrt csalogatva elő rajtam, én pedig a tarkójánál fogva öleltem magamhoz. Selymes haját markolásztam, ahogy egyre nagyobb izgalmi állapotban kerültem. Louis ajkai már az államon jártak, és amint megemeltem a fejem, a nyakamra tért át. Forró csókokkal halmozott el, aztán pedig a fülcimpámat kezdte le finoman harapdálni, amivel egyenesen az őrületbe kergetett. Csípőjét előretolta, ami halk nyöszörgésre késztetett. A vékony rövidnadrágján keresztül tökéletesen érezhettem, milyen merev, ahogy én magam is az voltam.

Lassan mozgott, de nekem ez nem volt elég. A fenekére csúsztattam a kezem, és még szorosabban húztam magamhoz.

– Még mindig mohó vagy – állapította meg, és megharapta a vállamat. – Meg foglak érinteni, rendben?

Csak egy apró bólintásra futotta tőlem, és lélegzetvisszafojtva vártam, hogy ez bekövetkezzen. Louis lassan végigvezette a tenyerét a hasamon, néha oda-vissza cirógatva az ujjaival, majd a bokszer anyagán keresztül rámarkolt a farkamra.

– Ó, Lou! – Ösztönösen a testem megfeszült a testem, és talán még a vállába is belemartam, nem tudom.

– Még csak most kezdtem, és te máris így reagálsz. Imádom – suttogta az ajkaimra, és csókjával fojtotta el a zihálásom.

Abbahagyta a simogatásomat, de csak azért, hogy kezét most már az anyag alá csúsztassa, és úgy folytassa. Azt hiszem, ennél a pontnál dobtam le a gátlásaimat, mert azonnal az alsóm után nyúltam, és csípőm megemelve toltam le combközépig, hogy semmi se akadályozza Louis-t az ügyes kézimunkájában.

– Én is szeretnélek megérinteni. Szabad? – kértem engedélyt, mielőtt a fejem visszahelyeztem volna a párnára.

– Erre sosem kell engedélyt kérned – mosolyodott el szélesen, és egy pillanatra elengedett, hogy valameddig én is le tudjam tolni róla a nadrágját.

Rövid időre elmerültem a látványban. Még sosem láttam ennyire közelről senki farkát, főleg nem ilyen állapotban. Rendkívül izgatóan hatott rám a dolog.

– Még senki sem csodálta ilyen hosszan – jegyezte meg Louis, mire én zavartan visszaejtettem a fejem a párnára.

Ő ismét megcsókolt, és a kezébe vett. Bizonytalanul fontam a merevedése köré az ujjaim. Louis megmozdította a csípőjét, hogy mutassa a ritmust, és sóhajtott egy nagyot, amiből tudtam, ő is élvezi az érintésem. Egymás ajkait falva kényeztettük egymást. Soha nem volt még ilyen jó senkivel, ami abban mutatkozott meg, hogy pillanatok alatt a határaimhoz értem. Louis vállgödrébe hajolva élveztem el hangosan nyögdécselve, de azt még hallottam, ahogy zihálva arra biztatott, ne hagyjam abba. Nem tettem, így nem sokra rá a nevem mantrázva kent össze még jobban mindkettőnket.

– Ez veszett jó volt – mondta, én meg jól elcsodálkoztam rajta. Azt hittem, az élmény csak nekem volt fantasztikus, neki pedig kb. az „elmegy egynek” kategóriát üti meg. – A fiókban van zsebkendő – mutatta, és még mindig ugyanúgy pihegett, mint én, csak valószínűleg tudta, hogy így is túl sokáig húztuk az időt.

Letörölgettük magunkat és egymást, majd segítettem neki visszahúzni a nadrágját.

– Köszönöm az ajándékot – néztem rá boldogan mosolyogva.

– Tetszett? – vonta fel a szemöldökét.

– Nagyon – vágtam rá gondolkodás nélkül.

– Csak ízelítő volt.

– Nehogy azt mondd, hogy lesz ettől jobb is! – vágtam nevetve a szavába, és öltözködni kezdtem.

Louis értetlenül nézett rám. Nem árulhattam el neki, hogy ezt már hallottam valakitől.

– Pedig, valami ilyesmire készültem, de akkor inkább majd megmutatom – vonta meg a vállát, és felkelt.

– Segítsek valamit?

– Kell a mankó, mert nem terhelhetem túlságosan, de majd csak a lépcső alján add ide – magyarázta.

Gyorsan rendbe szedtem magam, és a kezembe vettem az említett dolgokat, valamint a tányért. Annyira jó lett volna még kis időt Louis-val tölteni, de már legalább húsz perce fent voltam nála, ami gyanús a többieknek.

– Lent még tudunk beszélgetni? – kérdeztem végül, mert nem akartam, hogy csak ennyi legyen.

– Örülnék neki – bólintott Lou, és az ajtó felé bicegett.

A kezem tele volt, de esetlenül kinyitottam előtte, és ugrásra készen figyeltem, hogy elkapjam, ha esetleg segítségre lenne szüksége. Megmosolyogtam, amikor a lépcsőhöz értünk, és Louis cukin, a korlátba kapaszkodva, sután lépkedett lefelé. Legszívesebben az ölembe kaptam volna.

– Hé, veled meg mi történt, haver? – lépett fel először Zayn a lépcsőre, hogy Louis segítségére siessen. Rendes volt tőle.

– Valaki úgy gondolta, nem jó helyen vagyok, és belém jött – magyarázta Louis.

Ahogy leért, a kezébe adtam a mankókat, amit egy bizalmas pillantással hálált meg, és máris folytatta az útját a nappali felé. Niall-lel akadt össze a tekintetem. Magyarázatot várt tőlem, ezt nem volt nehéz levágni. Hazudnom kell neki. Legalábbis nem kaphatta meg a teljes verziót, méghozzá Anna miatt nem.

– Mi volt ez az egész? – kért számon rögtön. A konyhába vonultunk félre, hogy viszonylag magunk lehessünk.

– Láthatod, eltört a lába – mutattam a nappali irányába. – Lola megkért, hogy vigyek fel neki tortát, de aztán rádumáltam, hogy jöjjön le.

Úgy éreztem, Niall pontosan tudja, hogy nem mondok neki igazat, mert továbbra is furán nézett rám.

– Kicsit sokáig tartott a rábeszélés – jegyezte meg gúnyosan.

– Oké, tudom, mire gondolsz – sóhajtottam egy látványosat. – Megcsókolt. Ezt szeretted volna hallani?

Sosem tudtam, hogy ilyen jó színész vagyok. A drámai vallomásom és megjátszott felháborodásom tökéletesen elhitette Niall-lel, hogy nem történt semmi más.

– Nem vagy normális! Miért hagytad? – csattant fel. – Annával jársz.

– Nem kell emlékeztetned rá – fogtam kezembe egy üveget, és próbáltam keresni egy tiszta poharat. – Csak úgy jött, nem volt időm átgondolni.

Niall feszülten öblítette ki az egyik poharat, mert látta, hogy nem találok, és a kezembe nyomta.

– De legalább megbántad?

– Ezt most komolyan kérdezed? – dobtam vissza neki a labdát, mert nem voltam képes kimondani az igazságot.

Csak hosszan a szemembe nézett, majd ennyiben hagyta a dolgot.

– Ne feledd, hogy Tamara is itt van.

– Semmit sem tud, nem fog gyanakodni – vontam meg a vállam.

– Attól még Anna a legjobb barátnője. Legalább előtte ne csinálj ilyesmit – tette Niall a vállamra a kezét, és most megint úgy éreztem, hogy átlát rajtam.

– Rendben, és most igyál velem – mosolyogtam rá, és megvártam, amíg egy újabb poharat varázsol tisztává, majd koccintottunk.

– Most már ideje ünnepeltetned magad! – nevetett végre felszabadultan, és együtt mentünk ki megkeresni a többieket.

Amíg a legtöbb emberrel váltottam néhány szót, és közben iszogattam, lopva gyakran Louis felé sandítottam. A szokásos foteljében ült, gipszelt lába az egyik puffon pihent, és ő is beszélgetett, mert mikor ki ment oda hozzá néhány szóra. Amikor találkozott a tekintetünk, elmosolyodott. Legszívesebben térdre vetettem volna magát előtte, és megkérem, próbáljuk meg együtt, de tudtam, hogy butaság lenne. Louis csak akkor adna esélyt kettőnknek, ha én is szabad lennék. Soha nem kérné tőlem, hogy szakítsak Annával, és talán meg is haragudna, ha megtenném. Nem bízott magában, ami érthető, és ilyen szempontból én sem bízhattam benne.

– Látom, mindennel elhalmoznak – léptem oda hozzá, majd leültem a fotel karfájára, és úgy tettem, mint aki vele együtt nézelődik.

– Igen, de a tortámat lenyúltad – tette szóvá.

– Tényleg – nevettem el magam. – A konyhában hagytam. Idehozzam?

– Nem, inkább maradj itt velem – kérte, és ettől nekem a szívem nagyot dobbant.

Nehezen ment úgy megszólalnom, hogy ne remegjen a hangom, annyira hatással volt rám az előbbi kérése. Nem hittem, hogy Louis sok embertől kért már ilyesmit.

– Miért jó ez neked? – tettem fel a kérdést.

Louis felnézett rám. A szemében láttam, hogy érti, mire gondolok.

– Sosem állítottam, hogy jó, de nem tudlak elengedni.

Az őszintesége meglepett, és annyira jólesett a lelkemnek, amit mondott, hogy majdnem lecsúsztam az ölébe, hogy összevissza csókolgassam. Az alkohol hatását már erősen éreztem, de még tudtam kontrollálni magam.

– Mert még nem kaptál meg? – A kérdésem kötekedő volt, és talán sértő is, de Louis-nak tudnia kellett a miértjét.

– Te tényleg felnőttél, Göndör – nyúlt a földön pihenő pohara után, és ivott, mielőtt válaszolt volna. – Nem tagadom, kihívás vagy, és nem hagy nyugodni, amíg nem történik meg, de kedvellek is, ami nálam nagy szó.

– Én is kedvellek – vágtam rá gyorsan.

Louis épp újra ivott, és amikor meghallott, belekuncogott a pohárba.

– Mertem remélni, hogy így van.

Életem legszebb szülinapja volt ez. A szüleim, a barátaim, és Louis tette azzá. Elrángattak mellőle táncolni, de most már semmi miatt nem bánkódtam. Még Annával szemben sem éreztem akkora bűntudatot, mint amekkorát kellett volna, mert tudtam, hogy bármikor megismételném azt, ami ma történt. Szerelmes voltam abba a gyönyörű, kék szemű fiúba, aki végig úgy bámult engem, amitől különlegesnek éreztem magam. Most már csak egy dologra vágytam: Váljon valóra a szülinapi kívánságom.

13. fejezet