Visszatalálunk - 12. fejezet

 

12. fejezet

A szívem ki akart törni a mellkasomból, és nyelnem kellett egy nagyot, hogy válaszolni tudjak.

– Be van gipszelve a lábad – ismételtem meg a korábbi megállapításomat.

– Nem hiszem, hogy megakadályozhatna abban, amit adni szeretnék neked.

Azt hittem, mindjárt leszédülök az ágyról. Nem volt kérdés, hogy akarom-e, bármekkora bűnt is készültem elkövetni.

– Bejöhetnek – kerestem egy újabb kifogást, csak tudnám minek, mert igazából az se nagyon érdekelt volna.

– Az emeletre senki sem jöhet fel, a szobámba pedig végképp nem. De erre való a kulcs – mutatott Louis az ajtó felé.

Odanéztem, és csak azért nem ugrottam fel azonnal, hogy ne mutassam ki, mennyire nagyon akarom, bármit is akar tenni velem. Na, jó. Azért bármit nem engedtem volna meg, mert arra még közel sem voltam felkészülve.

– Akkor… – fordultam újra Louis felé. – Akkor bezárom.

– Tedd azt – bólintott mosolyogva.

Az ajtóhoz sétáltam, ráfordítottam a kulcsot, és visszanéztem rá.

– Keresni fognak – mosolyodtam el, mert ő épp arrébb tornázta magát, hogy kényelmesen elférjek mellette.

– Majd azt mondod, hogy beszélgettünk. Gyere már ide, és ne ácsorogj ott! – szólt rám nevetve.

Megálltam az ágya mellett, és az ajkam beharapva toporogtam.

– Ezt le kellene vennem, mert összegyűrődik – kapaszkodtam bele az ingem szélébe.

– És a nadrágot is – bólintott Louis.

– Ó! – pirultam el zavaromban. – Nézni fogod?

– Még szép! – vigyorgott szemtelenül de, hogy megkönnyítse a dolgom, sietősen lekapta magáról saját a pólóját.

Most először láttam őt félmeztelenül. Miközben az ingemet gomboltam, alaposan végigmértem a felsőteste minden egyes pontját. Egy felirat virított a mellkasán, valamint néhány izgatóan férfias szőrszál. Szíve fölé a hetvennyolcas számot varratta. Nem tudtam, mit jelenthet.

– Hűha! – vonta el a figyelmemet Louis hangja. – Ezek kibaszott jól néznek ki – legeltette végig a tekintetét a felsőtestemen. Ő is felfedezte az új tetkóimat.

– Ne hozz zavarba! – kértem égő arccal.

– Pedig még csak most jön a nadrágod. Segítsek? – ajánlotta.

– Hogyan? Mire átmászol ide, már le is vettem – nevettem.

– Gyere erre az oldalra – intett a fejével.

Megkerültem az ágyat, ő pedig ülőhelyzetbe tornázta magát. Szétvetette a lábát, és behúzott közéjük. Átölelte a derekamat, felnézett, és rám mosolygott. Ennyi elég volt, hogy máris remegni kezdjek a karjai között. Amikor pedig egy finom puszit lehelt a hasamon található pillangó tetoválásra, a levegőt is visszatartva hunytam be a szemem. Louis puha ajkai finoman érintettek, hüvelykujjával a derekam cirógatta, aztán lecsúsztatta a kezét a csípőmre. Még közelebb húzott, nyelvével végigszántott a köldököm irányába, és ott elidőzött kicsit.

Nem bírtam tovább, a hajába marva hajtottam hátra a fejét, és a szájára tapadtam. Csók közben gombolta ki a nadrágomat, és letolta rólam, ameddig csak a szűk anyag engedte. Segítettem neki, majd kiléptem belőle, és hanyatt döntöttem őt az ágyon, vigyázva, hogy ne terheljem a sérült lábát.

– Ha rendesen visszafeküdnék, kényelmesebb lenne – jegyezte meg kifulladva.

Hát, igen. Így combig gipszben tényleg nehézkes lehetett neki. Átcsúsztam a másik oldalra, ő pedig visszatornázta magát a helyére, és óvatosan az ágyra emelte a lábát.

– Mióta nem szexeltél? – kérdeztem, és gőzöm nem volt, miért jutott eszembe.

Louis rám nézett, és megforgatta a szemét.

– Pont elég régóta ahhoz, hogy azonnal meg akarjalak dugni, de azt más alkalomra tartogatom – felelte.

Ez egyszerre volt rendkívül hízelgő és ijesztő is. Louis-nak még tervei voltak velem. Talán ő is érezte, hogy tartozunk ezzel egymásnak. Megkönnyebbültem, amiért most nem akar velem mást, bár így is meglehetősen izgultam, hiszen engem még nem érintett fiú, de eszméletlenül vágytam, hogy ő megtegye.

Louis lassan hajolt az ajkamra, és újra kényeztetni kezdett a finom nyelvjátékával. Amennyire csak tudtam, közel húzódtam hozzá, így a meztelen bőrét érezhettem a sajátomon. A hátam simogatta, ezernyi lúdbőrt csalogatva elő rajtam, én pedig a tarkójánál fogva öleltem magamhoz. Selymes haját markolásztam, ahogy egyre nagyobb izgalmi állapotban kerültem. Louis ajkai már az államon jártak, és amint megemeltem a fejem, a nyakamra tért át. Forró csókokkal halmozott el, aztán pedig a fülcimpámat kezdte le finoman harapdálni, amivel egyenesen az őrületbe kergetett. Csípőjét előretolta, ami halk nyöszörgésre késztetett. A vékony rövidnadrágján keresztül tökéletesen érezhettem, milyen merev, ahogy én magam is az voltam.

Lassan mozgott, de nekem ez nem volt elég. A fenekére csúsztattam a kezem, és még szorosabban húztam magamhoz.

– Még mindig mohó vagy – állapította meg, és megharapta a vállamat. – Meg foglak érinteni, rendben?

Csak egy apró bólintásra futotta tőlem, és lélegzetvisszafojtva vártam, hogy ez bekövetkezzen. Louis lassan végigvezette a tenyerét a hasamon, néha oda-vissza cirógatva az ujjaival, majd a bokszer anyagán keresztül rámarkolt a farkamra.

– Ó, Lou! – Ösztönösen a testem megfeszült a testem, és talán még a vállába is belemartam, nem tudom.

– Még csak most kezdtem, és te máris így reagálsz. Imádom – suttogta az ajkaimra, és csókjával fojtotta el a zihálásom.

Abbahagyta a simogatásomat, de csak azért, hogy kezét most már az anyag alá csúsztassa, és úgy folytassa. Azt hiszem, ennél a pontnál dobtam le a gátlásaimat, mert azonnal az alsóm után nyúltam, és csípőm megemelve toltam le combközépig, hogy semmi se akadályozza Louis-t az ügyes kézimunkájában.

– Én is szeretnélek megérinteni. Szabad? – kértem engedélyt, mielőtt a fejem visszahelyeztem volna a párnára.

– Erre sosem kell engedélyt kérned – mosolyodott el szélesen, és egy pillanatra elengedett, hogy valameddig én is le tudjam tolni róla a nadrágját.

Rövid időre elmerültem a látványban. Még sosem láttam ennyire közelről senki farkát, főleg nem ilyen állapotban. Rendkívül izgatóan hatott rám a dolog.

– Még senki sem csodálta ilyen hosszan – jegyezte meg Louis, mire én zavartan visszaejtettem a fejem a párnára.

Ő ismét megcsókolt, és a kezébe vett. Bizonytalanul fontam a merevedése köré az ujjaim. Louis megmozdította a csípőjét, hogy mutassa a ritmust, és sóhajtott egy nagyot, amiből tudtam, ő is élvezi az érintésem. Egymás ajkait falva kényeztettük egymást. Soha nem volt még ilyen jó senkivel, ami abban mutatkozott meg, hogy pillanatok alatt a határaimhoz értem. Louis vállgödrébe hajolva élveztem el hangosan nyögdécselve, de azt még hallottam, ahogy zihálva arra biztatott, ne hagyjam abba. Nem tettem, így nem sokra rá a nevem mantrázva kent össze még jobban mindkettőnket.

– Ez veszett jó volt – mondta, én meg jól elcsodálkoztam rajta. Azt hittem, az élmény csak nekem volt fantasztikus, neki pedig kb. az „elmegy egynek” kategóriát üti meg. – A fiókban van zsebkendő – mutatta, és még mindig ugyanúgy pihegett, mint én, csak valószínűleg tudta, hogy így is túl sokáig húztuk az időt.

Letörölgettük magunkat és egymást, majd segítettem neki visszahúzni a nadrágját.

– Köszönöm az ajándékot – néztem rá boldogan mosolyogva.

– Tetszett? – vonta fel a szemöldökét.

– Nagyon – vágtam rá gondolkodás nélkül.

– Csak ízelítő volt.

– Nehogy azt mondd, hogy lesz ettől jobb is! – vágtam nevetve a szavába, és öltözködni kezdtem.

Louis értetlenül nézett rám. Nem árulhattam el neki, hogy ezt már hallottam valakitől.

– Pedig, valami ilyesmire készültem, de akkor inkább majd megmutatom – vonta meg a vállát, és felkelt.

– Segítsek valamit?

– Kell a mankó, mert nem terhelhetem túlságosan, de majd csak a lépcső alján add ide – magyarázta.

Gyorsan rendbe szedtem magam, és a kezembe vettem az említett dolgokat, valamint a tányért. Annyira jó lett volna még kis időt Louis-val tölteni, de már legalább húsz perce fent voltam nála, ami gyanús a többieknek.

– Lent még tudunk beszélgetni? – kérdeztem végül, mert nem akartam, hogy csak ennyi legyen.

– Örülnék neki – bólintott Lou, és az ajtó felé bicegett.

A kezem tele volt, de esetlenül kinyitottam előtte, és ugrásra készen figyeltem, hogy elkapjam, ha esetleg segítségre lenne szüksége. Megmosolyogtam, amikor a lépcsőhöz értünk, és Louis cukin, a korlátba kapaszkodva, sután lépkedett lefelé. Legszívesebben az ölembe kaptam volna.

– Hé, veled meg mi történt, haver? – lépett fel először Zayn a lépcsőre, hogy Louis segítségére siessen. Rendes volt tőle.

– Valaki úgy gondolta, nem jó helyen vagyok, és belém jött – magyarázta Louis.

Ahogy leért, a kezébe adtam a mankókat, amit egy bizalmas pillantással hálált meg, és máris folytatta az útját a nappali felé. Niall-lel akadt össze a tekintetem. Magyarázatot várt tőlem, ezt nem volt nehéz levágni. Hazudnom kell neki. Legalábbis nem kaphatta meg a teljes verziót, méghozzá Anna miatt nem.

– Mi volt ez az egész? – kért számon rögtön. A konyhába vonultunk félre, hogy viszonylag magunk lehessünk.

– Láthatod, eltört a lába – mutattam a nappali irányába. – Lola megkért, hogy vigyek fel neki tortát, de aztán rádumáltam, hogy jöjjön le.

Úgy éreztem, Niall pontosan tudja, hogy nem mondok neki igazat, mert továbbra is furán nézett rám.

– Kicsit sokáig tartott a rábeszélés – jegyezte meg gúnyosan.

– Oké, tudom, mire gondolsz – sóhajtottam egy látványosat. – Megcsókolt. Ezt szeretted volna hallani?

Sosem tudtam, hogy ilyen jó színész vagyok. A drámai vallomásom és megjátszott felháborodásom tökéletesen elhitette Niall-lel, hogy nem történt semmi más.

– Nem vagy normális! Miért hagytad? – csattant fel. – Annával jársz.

– Nem kell emlékeztetned rá – fogtam kezembe egy üveget, és próbáltam keresni egy tiszta poharat. – Csak úgy jött, nem volt időm átgondolni.

Niall feszülten öblítette ki az egyik poharat, mert látta, hogy nem találok, és a kezembe nyomta.

– De legalább megbántad?

– Ezt most komolyan kérdezed? – dobtam vissza neki a labdát, mert nem voltam képes kimondani az igazságot.

Csak hosszan a szemembe nézett, majd ennyiben hagyta a dolgot.

– Ne feledd, hogy Tamara is itt van.

– Semmit sem tud, nem fog gyanakodni – vontam meg a vállam.

– Attól még Anna a legjobb barátnője. Legalább előtte ne csinálj ilyesmit – tette Niall a vállamra a kezét, és most megint úgy éreztem, hogy átlát rajtam.

– Rendben, és most igyál velem – mosolyogtam rá, és megvártam, amíg egy újabb poharat varázsol tisztává, majd koccintottunk.

– Most már ideje ünnepeltetned magad! – nevetett végre felszabadultan, és együtt mentünk ki megkeresni a többieket.

Amíg a legtöbb emberrel váltottam néhány szót, és közben iszogattam, lopva gyakran Louis felé sandítottam. A szokásos foteljében ült, gipszelt lába az egyik puffon pihent, és ő is beszélgetett, mert mikor ki ment oda hozzá néhány szóra. Amikor találkozott a tekintetünk, elmosolyodott. Legszívesebben térdre vetettem volna magát előtte, és megkérem, próbáljuk meg együtt, de tudtam, hogy butaság lenne. Louis csak akkor adna esélyt kettőnknek, ha én is szabad lennék. Soha nem kérné tőlem, hogy szakítsak Annával, és talán meg is haragudna, ha megtenném. Nem bízott magában, ami érthető, és ilyen szempontból én sem bízhattam benne.

– Látom, mindennel elhalmoznak – léptem oda hozzá, majd leültem a fotel karfájára, és úgy tettem, mint aki vele együtt nézelődik.

– Igen, de a tortámat lenyúltad – tette szóvá.

– Tényleg – nevettem el magam. – A konyhában hagytam. Idehozzam?

– Nem, inkább maradj itt velem – kérte, és ettől nekem a szívem nagyot dobbant.

Nehezen ment úgy megszólalnom, hogy ne remegjen a hangom, annyira hatással volt rám az előbbi kérése. Nem hittem, hogy Louis sok embertől kért már ilyesmit.

– Miért jó ez neked? – tettem fel a kérdést.

Louis felnézett rám. A szemében láttam, hogy érti, mire gondolok.

– Sosem állítottam, hogy jó, de nem tudlak elengedni.

Az őszintesége meglepett, és annyira jólesett a lelkemnek, amit mondott, hogy majdnem lecsúsztam az ölébe, hogy összevissza csókolgassam. Az alkohol hatását már erősen éreztem, de még tudtam kontrollálni magam.

– Mert még nem kaptál meg? – A kérdésem kötekedő volt, és talán sértő is, de Louis-nak tudnia kellett a miértjét.

– Te tényleg felnőttél, Göndör – nyúlt a földön pihenő pohara után, és ivott, mielőtt válaszolt volna. – Nem tagadom, kihívás vagy, és nem hagy nyugodni, amíg nem történik meg, de kedvellek is, ami nálam nagy szó.

– Én is kedvellek – vágtam rá gyorsan.

Louis épp újra ivott, és amikor meghallott, belekuncogott a pohárba.

– Mertem remélni, hogy így van.

Életem legszebb szülinapja volt ez. A szüleim, a barátaim, és Louis tette azzá. Elrángattak mellőle táncolni, de most már semmi miatt nem bánkódtam. Még Annával szemben sem éreztem akkora bűntudatot, mint amekkorát kellett volna, mert tudtam, hogy bármikor megismételném azt, ami ma történt. Szerelmes voltam abba a gyönyörű, kék szemű fiúba, aki végig úgy bámult engem, amitől különlegesnek éreztem magam. Most már csak egy dologra vágytam: Váljon valóra a szülinapi kívánságom.

13. fejezet