Ha elolvad a piros hó

 

 

Figyelem! Felnőtteknek szóló tartalom!  

Copyright © Rebecca Reed

Szerző elérhetősége:

rebeccareed.iro@gmail.com

Korrektúra: Mirkó Ágnes

Kiadja a Neon Books, 2025

www.neonbooks.hu

neonbookskiado@gmail.com 

Minden jog fenntartva. A szöveg bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges.

 

 Kértétek, én megírtam.

Jó szórakozást!

 

 

Rebecca Reed

 

 

Ha elolvad

a PIROS hó

 

Bevezető

 

A pánikba esett emberek nem igazán tudják, mit csinálnak, igaz?  Mert én életem egyik legmeghatározóbb napján rájöttem, hogy az elmúlt két évemet végig pánikban töltöttem.

 *** 

Síri csend van mögöttünk, pedig a padsorokban ott ül a fél rokonság. Szám szerint huszonketten a részemről, Lucyéről százöten. Bocsánat, száznégyen, mert az egyik sokadik unokatestvérének a férje épp kiküldetésben van valamelyik olyan országban, ahová valószínűleg soha nem fogok elutazni.

A pap belekezd a felvezető szövegbe. Egy szót sem fogok fel abból, amit mond. A tenyerem nyirkos, de nem törölhetem bele a Brunello Cucinelli szmokingomba, melyet egyenesen Olaszországból hozattam.

Nem érte meg az árát. Kényelmetlen, úgy érzem, mindjárt megfulladok benne. Bár lehet, hogy erről inkább a nyakkendő tehet.

Lucy megszorítja a kezem, ezért felé fordítom a fejem. A könnyű fátyol alatt gyönyörű mosoly terül el az arcán. A csigákban leomló hajával olyan most, mint egy igazi tündér, a tekintetem mégis továbbsiklik Samuelre, a bátyjára, aki kissé oldalt áll. Nála vannak a gyűrűk.

Samuel visszanéz rám. Kék szemében együttérzés tükröződik, de sosem tudtam igazán kiigazodni rajta. Volt idő, amikor azt hittem…

Nem érdekes, mit hittem.

Hányingerem van. A kezem ökölbe szorítom, és visszafordulok a paphoz. Furcsán tompa a fejem. A gondolataim olyanok, mintha papírfecnikre firkantottam volna őket, amiket felkapott a forgószél, és emiatt képtelenség elolvasni, mi áll rajtuk. Pedig küzdök, hogy tisztán lássak, mégsem sikerül. Mindjárt hányok.

Ez nem jól van így.

– Bocsánat! – szólalok meg, mire a pap elhallgat, és leereszti a kezét, amiben a díszes könyvét tartja. Így láthatóvá válik, hogy egy papírlapot rejtett bele, abból olvas fel.

– Igen, fiam? – kérdezi.

Érzem magamon Lucy pillantását. A hideg templomi levegő ellenére egy izzadságcsepp gördül végig a gerincemen.

– Sajnálom, de én ezt nem tudom végigcsinálni.

Ahogy kimondom, a csend sokkal áthatóbb lesz, majd rögtön hangos morajlás zúg végig a padsorokon. Lucy elkerekedett szemmel bámul rám.

– Mi? Ezt nem teheted, Noah! – rázza meg a fejét kétségbeesetten.

A fülemben doboló pulzusomtól alig hallom a hangját.

– Tényleg sajnálom – nyögöm, és ettől valahogy megkönnyebbülök.

A morajlás még hangosabb. Megfordulok, hogy szembenézzek a megdöbbent rokonsággal, ám Samuel elém lép. Tekintetéből eltűnt az együttérzés, most vihar tombol a kék íriszekben.

– Te szemét! – mondja, aztán az ökle telibe találja az orromat.

Sam jó kondiban van, és ezt most be is bizonyította. Az orrom reccsen, az ütéstől hátraesek, majdnem egyenesen a pap karjai közé. Az oldalam beütöm a karzatba, a drága ingemre patakokban ömlik a vér, azonban az én fejemben csak az jár, hogy ezt megérdemeltem.

1.

Három év telt el a gyáva megfutamodásom óta, és azóta nem találkoztam Samuellel, sem Lucyvel. De Samuel éppen most lépett be a szálloda ajtaján, és én nem tudom eldönteni, melyik szobanövénynek álcázhatnám magam a leggyorsabb és a leghihetőbb módon.

Mit keres ő itt?

– Ahogy látom, megérkezett a kivitelező – közli Florance, a beszerzési manager, aki amúgy a mindenesem is egyben. – Róla beszéltem. Egész helyes, nem?

Az étterem társalgójában ülünk, ahol a vendégeket szoktuk várni. Innen tökéletesen rálátni a recepcióra, valamint az üvegfalon keresztül az étteremre is. De most mindketten a recepciót bámuljuk, ahol Samuel sportosan elegáns öltözékben néhány szót vált a recepciósunkkal.

– Őt fogadtad fel, hogy kidekorálja a szállodát az ünnepekre? – csóválom a fejem hitetlenkedve, figyelmen kívül hagyva a Samuel kinézetére vonatkozó kérdését.

Sehogy sem tudom elképzelni Samuelt a karácsonyi gömbök és csillogó boák kavalkádjában. Ez a srác maga a megtestesült férfiszimbólum, borostás állal, feszes bicepsszel, tetoválásokkal, és fogadni mernék, az összes létező kocka ott van a hasán. Ő nem gömbökben utazik. És azt is tudom, milyen kemény az ökle. Meg hogy a kedvenc kajája a Bourbon marhasült, krémes édesburgonyával, pirított mandulával megszórt, roppanós zöldbabbal.

Jesszusom! Nem akarom kerülgetni őt minden nap! Ellenben kisstílű bosszúálló sem vagyok, hogy a csúnya múltunk miatt utasítsam vissza.

–  A renoválást fogják elvégezni a másodikon, és mivel van lakberendezőjük, megegyeztünk velük a dekorációra is – hadarja Florence, majd hozzáteszi: – És ezzel jó sokat spórolunk.

Tavasszal vettem meg ezt a szállodát, viszont a második emelet beázott, mert túl későn jöttünk rá, hogy a tetőszerkezet javításra szorul. Csak annyit tudtunk csinálni, hogy ideiglenesen visszaigazították a félrecsúszott cserepeket és befoldozták a lyukakat.

A recepciósunk kilép a pult mögül, hogy odavezesse hozzánk Samuelt, és ekkor Samuel is megfordul. Azonnal észrevesz, és egy röpke másodpercre megtorpan, de aztán ugyanolyan magabiztosan folytatja az útját, mint ahogyan érkezett.

Mindketten felállunk Florance-szel.

– Mr. Anderson, az úr itt…

– Samuel Sparks – vágok a recepciós szavába. – Ismerjük egymást, köszönöm.

Florance meglepődve néz rám.

A kezem nyújtom Samuelnek, azonban nem vagyok biztos benne, hogy elfogadja. Szerencsére nem csinál műsort, kezet ráz velem, és rögtön felírom a gondolatbeli feladatlistámra, hogy később el kell csennem egy kis jeget a bárból.

Florance-t nem szükséges bemutatni, ők már beszéltek egymással. Leülünk, és – mellőzve a rég nem látott ismerősök közötti udvarias örömködést –, rögtön a tárgyra térünk. Amíg Florance ismerteti a szerződés részleteit, lopva Samuelt stírölöm.

Kívülről a higgadtság mintaképe, senki sem mondaná meg róla, hogy gondolatban valószínűleg már nem csak az orromat törte be újra. Valójában azon is csodálkozom, hogy nem hátrált ki, amikor meglátott. Talán szüksége van a munkára.

Amíg a húgával jártam, frissdiplomás építészként dolgozott egy cégnél. Fogalmam sem volt, hogy azóta saját vállalkozást indított.

Az egyik pincér egy tálcát rak elénk, rajta kávé és üdítők. Samuel semmit sem kér. Florance viszont feláll, mert csörög a telefonja.

– Elnézést, ezt muszáj elintéznem, de már csak a szerződés aláírása maradt hátra. Viszontlátásra, Mr. Sparks – köszön el sietősen, és mi kettesben maradunk Samuellel.

Azt hiszem, az ilyen csendre szokták azt mondani, hogy kínos. De, ami közénk telepszik, az a legkínosabb fajtából való.

Samuel hátradől és végigmér.

– Ügyes a plasztikai sebészed.

Ösztönösen végigsimítok az orromon, ami miatt még kényelmetlenebbül érzem magam.

A francba! Ez csak Samuel! Az exem bátyja, aki kiverte a Miss Universe eredményhirdetése után.

Véletlenül kihallgattam.

Aztán én is kivertem a fürdőben, amikor Lucy aludt.

Sóhajtok, utána válaszolok:

– Nem volt szükség rá, de tény, hogy aggódtam miatta. A görbe orr ronda.

Fanyar mosoly jelenik meg Sam arcán.

– Nem tudtam, hogy már szállodád is van.

Szívesen visszakérdeznék, hogy ha tudta volna, akkor nem jön ide? Viszont nem akarom provokálni.

– Én sem tudtam, hogy vállalkozó lettél.

Hosszan néz a szemembe, és bennem újabb emlékek elevenednek fel.

Nem akarok gondolni rájuk.

– Még nem írtuk alá a szerződést – adom meg neki a lehetőséget a kihátrálásra.

Sam mosolya szélesebb lesz.

– Az, hogy minden találkozásnál legszívesebben beverném a képed, nem ok arra, hogy kicsesszek saját magammal.

Nyelek egyet. Nyers és őszinte. Semmit sem változott.

– És remélem, velem sem fogsz kicseszni – teszem hozzá.

– Annál fontosabb a cégem hírneve.

Hát jó. Úgy döntök, hiszek neki. És egyébként sem akarom, hogy megint gyávának tartson.

– Menjünk az irodámba – állok fel, mert ki kell nyomtatnom a szerződést, amit Florance előkészített.

Samuel követ a hátsó részre, ahol az alkalmazottak öltözői és egyéb helyiségek vannak.

Az irodámból a szálloda belső udvarára nyílik kilátás, ami jó idő esetén, koktélt szürcsölgető és fürdőző vendégekkel van tele. Most a székek egymásba vannak rakva, a medencét vastag ponyva fedi, viszont az egyetlen fenyőfánkra raktunk gömböket és égőket, emiatt barátságosabb a látvány.

– Egy perc, és adom, addig ülj le.

Sam állva marad.

Kinyomtatom a szerződést, és szétszedem három példányra, amiket szétterítek az asztalon. Egy tollat nyújtok Samnek.

– Minden oldalon, légy szíves!

Mellém lép, és amikor lehajol, megcsap az illata. Hugo Boss. Enyhén citrusos szantál. Sokszor láttam az üveget a fürdőszobában, és még többször éreztem a lakásban. Sam néhány hónapig Lucynél lakott.

Én is aláírom a papírokat, és egy példányt átadok neki.

– Akkor várlak holnap.

– Azt kétlem, de itt leszek – szúr oda, majd megfordul, és köszönés nélkül kimegy az ajtón.

2.

Másnap, mire kilenc tájban beérek, az irodámból látom, hogy a külső udvar tele van létrákkal, vödrökkel, zsákokkal. Sam nem tétlenkedett, gyorsan kitelepültek.

A hátsó tűzlétrát és az állványt használják, így nem zavarják a vendégeket. A második emelet le van zárva, csak a munkások mehetnek fel. Na és én.

És fel is megyek.

Öt-hat ember járkál a folyosón, hordják fel az építőanyagot. Samuelre az egyik szobában találok rá, ahol csípőre tett kézzel, a sarokban lévő ázásfoltot vizsgálja. Amint észrevesz, felém fordul.

– Ha megengeded, ellenőriznénk a födémet és az ideiglenes javításokat. Semmi értelme ezeket eltüntetni – mutat a foltra –, ha a következő esőzésnél újra megjelennek.

– Reméljük, hó fog esni – vigyorodok el idétlenül.

– És az nem olvad el, nagyokos? – kérdez vissza Samuel gorombán.

Kimondottan rosszulesik, hogy így beszél velem. Dühösen lépek közelebb hozzá.

– Tudom, hogy hibáztam, de attól még nem kell örökké faszként viselkedned velem – sziszegem az arcába.

– Örökké? – szalad magasba a szemöldöke. – Azóta most látlak először, pöcsfej!

– Pöcsfejnek neveztél?

Sam állja a tekintetem. Nagyjából egyforma magasak vagyunk, így előnyös, hogy nem kell felfelé néznem rá. És habár valamivel szélesebb a válla, mint az enyém, simán be tudnám verni a képét. Most örömmel meg is tenném.

– Talán sérült a hallásod is?

Nem kell kimondania, tudom, hogy az is-sel mire célzott.

– Jelen pillanatban a főnököd vagyok – emlékeztetem.

Ez hat, mert Samuel leengedi a vállát, és hátrébb lép.

– Szóval intézhetjük, amit mondtam?

– Csináljátok, de mindenről tudni akarok. – Megfordulok, és otthagyom.

*** 

Egész délelőtt fortyogok magamban, ráadásul Florance nem hagy békén, el kell mesélnem neki, honnan ismerem Samuelt. Csak annyit árulok el, hogy az exem bátyja. Eszem ágában sincs táptalajt biztosítani a munkahelyi pletykáknak. Senkire sem tartozik, hogy az esküvőm napján rájöttem, mekkora képmutató fasz vagyok saját magammal szemben.

– Van barátnője? – néz rám Flo a szemüvege fölött. A heti fogyáslistát nézi át az irodámban.

– Honnan tudjam? Három éve nem láttam! – csattanok fel ingerülten.

– Miért vagy ideges?

– Nem vagyok ideges!

Florance tekintete a tollra siklik, amivel folyamatosan az íróasztalomon dobolok. Gyorsan abbahagyom.

– Ha a munkák miatt aggódsz, felesleges. Megígérték, hogy egy hét alatt befejezik. Inkább örülnöd kellene, hogy teltházunk lesz az ünnepek alatt.

Persze, hogy örülök. Épp emiatt kell rohamtempóban elvégezni a renoválást, mivel annyi foglalás érkezett, hogy kénytelenek voltunk a második emelet szobáit is kiadni az ünnepekre.

– A lakberendező itt van már? – Felállok, és az ablakból a kinti nyüzsgést figyelem.

– Hamarosan érkezik. Akarod, hogy vele foglalkozzak én? Bár a szexi munkás pasik jobban érdekelnének – kuncog Florance.

Mosolyogva rázom meg a fejem, miközben visszafordulok, és a kezembe veszem a zakómat.

– Jobban értesz a dekoráláshoz, mint én. De hátha ő is az eseted lesz. Elszaladok a bankba, addig tartsd a frontot.

***

Az ügyintézés elhúzódik, mert a könyvelőhöz is felugrok. Az irodaház aljában egy ajándékbolt van, és elcsábulok a szebbnél szebb karácsonyi dísszel berendezett kirakat láttán. Egy nagy dobozzal a kezemben jövök ki a boltból, és ugyanazzal a dobozzal a kezemben lépek be a szállodába, ahol egyből olyat látok, ami homlokráncolásra ad okot.

Samuel egy barna hajú, feltűnően csinos nővel beszélget a bárpultnál. Halál nyugodtan kávézgatnak és nevetgélnek.

– Tévedtél. Nem esetem a lakberendező – lép mellém Florance fintorogva.

De Samuelnek nagyon is az…

– Egyáltalán miért kell dolgoznia ilyen külsővel? – folytatja Flo. – Nem talált senkit, aki eltartaná?

– Hülye vagy – forgatom a szemem, aztán odamegyek a szemmel láthatóan egymással flörtölő pároshoz.

– Helló! Pihenőt tartasz? Épp most akartam megnézni, mi folyik odafent. – A fejemmel az emelet felé bökök.

Samuel pont úgy néz rám, mint a nemkívánatos személyekre szoktak nézni, aki megzavar valami fontosat.

– Noah, ő itt Carry Fisher, a belsőépítészem – mutatja be a nőt. – Épp azt vázoltam fel neki, mik az elképzeléseitek.

Aha, kellemes kávézgatás Leila hercegnővel*. Különben is, ez nem Florance feladata lenne? Mármint nem a kávézgatás…

– Üdv, Carry! – biccentek, majd szó nélkül a kezébe nyomom a dobozt. – Akkor ez a magáé. És ha befejezték a társalgást, akár munkához is láthat.

Nem várom meg a válaszukat, egyenesen a lépcső felé megyek, mert utálok liftezni. Hallom magam mögött a szapora lépteket. Samuel az első fordulóban ér utol. Elkapja a karomat, és maga felé fordít.

 

*Carrie Fisher – A Star Wars sorozat színésznője

 

– Mi a fasz bajod van? – kér számon. – Miért kellett ilyen gorombának lenned vele.

– Ó, ezt pont a kedvesség mintaképe kérdezi? – horkanok fel gúnyosan. – Elnézést, ha belegázoltam az alkalmazottad lelkivilágába. Nem állt szándékomban kizökkenteni az elmélyült munkavégzéséből.

Samuel elengedi a karomat, és megrázza a fejét.

– Hallod magad ilyenkor? Úgy hisztizel, mint egy féltékeny… – Elhallgat, és összeszűkíti a szemét.

– Baromság – mordulok, és elindulok.

Samuel nem követ egyből, de pár lépés után mögöttem van. Nem szól, és azt hiszem, jobb is.

A fenébe! Tényleg idiótán viselkedtem.

A másodikon elégedetten konstatálom, mennyire megváltozott a kép. A folyosón lecsiszolt foltok virítanak a csúnya barnaságok helyett. Munkások szorgoskodnak létrán, tépik le a régi tapétát a falakról, egyesek pedig szedik össze a szemetet, hogy minél kisebb legyen a felfordulás.

– Két helyen újra megigazítottuk a cserepeket, és megerősítettünk pár lécet – magyarázza Samuel. Mellettem marad, amíg végigjárom az emeletet.

– Akkor nincs nagy baj? – pillantok rá reménykedve. Ugyanabban a szobában állunk, ahol reggel.

– Nincs. A szerkezet stabil, csak a héjazatot kell lecserélned tavasszal. Addig bőven kibírja. Hacsak nem jön egy tornádó.

– Ez megnyugtató. És az is, hogy maradt némi humorérzéked.

A szemében mintha bosszúság csillanna.

– Felesleges próbálkoznod, nem leszünk haverok.

Meghökkenek a reakcióján.

– Akkor megnyugodhatsz, mert én sem terveztelek elhívni sörözni, hogy kidumálhasd a nőügyeidet.

– Vagy a tiédet, ha már itt tartunk – morran, és idegből feltép egy zacskót, amiben takarófólia van.

Csípőre tett kézzel rázom a fejem.

– Nem hiszem el, hogy megint ide lyukadunk ki. Rohadtul senki sem kérdezte meg tőlem, miért döntöttem úgy abban a kibaszott templomban.

Samuel szétrázza a fóliát, és felém fordul.

– Miért döntöttél úgy abban a kibaszott templomban, hogy szégyenbe kell hoznod a húgomat az egész rokonság előtt? Miért döntöttél úgy, hogy összetöröd a szívét, megalázod és cserbenhagyod?

Szándékosan úgy teszi fel a kérdéseket, hogy ne legyen értelme válaszolnom, hiszen úgyis rosszul jönnék ki a dologból.

– Most már nincs közöd hozzá. – Megint sarkon fordulok, és inkább lelépek, mielőtt én mondanék fel neki.

A lépcsőn meg kell állnom, hogy lehiggadjak. És ez csak az első nap…

Amikor úgy érzem, nincs az arcomra írva, hogy legszívesebben kinyírnék valakit az első kezembe kerülő tárggyal, lemegyek, és megpróbálom kiköszörülni a csorbát a Carry Fisher névre hallgató lézerkardos szexszimbólumnál. Hamar rájövök, hogy a nő jelenléte jót tesz az üzletnek, mert rég elmúlt ebédidő, de az étterem tele van, ugyanis Carrynek két másik – nem kevésbé feltűnő – leányzó segít a nagy üvegablakokat ünnepi hangulatba öltöztetni.

– Reggel korán érkezünk, és megpróbáljuk nyitás előtt befejezni, hogy ne zavarjuk a vendégeket – ereszt meg felém Carry egy bűbájos mosolyt. Utálom, hogy szimpatikusnak találom.

– Köszönöm. A látvány máris lenyűgöző – mutatok az ízlésesen feldíszített ablakokra. Nem hivalkodó, mégis csalogatja az embert, hogy beüljön legalább egy kávéra.

– A szobákba szeretne valami ünnepit?

– Bevallom, ezen nem gondolkoztam. Jelenleg majdnem minden szobánk tele van.

Carry a mutatóujjával az ajkán dobol. A körme feketére van lakkozva, és arany csíkok díszítik.

– Akkor mi lenne, ha összeállítanánk asztali díszeket, amelyeket csak ki kell tenni. Nem jár felfordulással.

Az ötlet tetszik.

– Az nagyszerű lenne, köszönöm.

Egy árnyék vetül ránk.

– Végeztünk. Elvigyelek?

Samuel egyértelműen Carryhez intézte a kérdését, mert engem egy pillantásra sem méltat.

– Ha tudsz várni fél órát, amíg befejezzük… – mutat Carry a segítőire, akik még mindig az ablaknál szorgoskodnak.

– Oké, a kocsinál leszek.

Samuel köszönés nélkül távozik. Még mindig bunkó. Carry visszamegy a lányokhoz, én pedig úgy döntök, újra megnézem, mi a helyzet a másodikon, mert szükségem van egy kis egyedüllétre.

Hazaviszi… Vajon kinek a lakása az a haza?

Az emeleten kísérteties a csend. A szobák mindenhol gondosan le vannak fóliázva, az ablakokról eltávolították a függönyöket, pár helyen munkára készen várakoznak a létrák, vödrök és szerszámok. Friss festékszag van.

Az utolsó szobában szemet szúr egy fekete, kötött pulóver az ablakban. Samuel azt viselte reggel, később viszont pólóban láttam. Odamegyek, a kezembe veszem. Meglepően puha az anyaga. Az orromhoz emelem, és behunyt szemmel beszívom a kellemes illatot, mely újabb emlékeket idéz fel bennem.

Például azt, amikor Lucy születésnapján kitaláltuk, hogy főzünk valamit. Egy ideig összehangoltan, jó ütemben haladtunk, de ahogy fogyott a bor, egyre többet marhultunk egymással, és kész káoszba fulladt az egész főzőcskézés. Volt egy pillanat, akkor Sam átölelte a derekamat, mert nem fért el mögöttem, és egy kósza puszit nyomott az arcomra. Emlékszem, lefagytam. Ő viszont úgy tett, mintha meg sem történt volna. Viszont két nap múlva bejelentette, hogy talált saját lakást, és elköltözik. Jóval később tudtam meg, hogy pár hétig az egyik haverjánál húzta meg magát, csak azután költözött saját lakásba.

– Mi a fenét művelsz? – dörren rám Samuel az ajtóból.

Bassza meg!

Gyorsan leengedem a pulóvert az orromtól.

– Semmit, csak gondoltam…

Odalép hozzám, és kikapja a kezemből.

– Mit?

– Semmit. Egyáltalán miért vagy itt? – támadok vissza.

– Azért, hogy megmentsem a ruháimat egy perverz szaglászótól.

Érzem, hogy az arcomba szökik a vér.

– Akkora faszfej vagy! – lökök egyet rajta, de Samuel elkapja a kezem, és az ablakpárkánynak szorít.

Bosszúsan néz rám, és az arca túl közel kerül hozzám. Annyira, hogy egy pillanatra elvesztem a fejem, és tekintetem a szájára siklik. Egyből tudom, hogy lebuktam, mert Sam összevonja a szemöldökét.

Arra számítok, hogy undorodva ellök magától, aztán dühöngve magamra hagy, ám ehelyett előrehajol, megcsókol, és csak azután lép le.

A hűlt helyét bámulom. Sam tényleg megcsókolt? Olyan rövid ideig tartott az egész, hogy nem vagyok biztos benne, nem csak képzeltem az egészet.

Végighúzom az ujjamat a számon. A felső ajkam még érzi Samuel borostájának a nyomát, és az illata is itt lebeg körülöttem. A nyelvét sem használta, csupán keményen összeérintette az ajkainkat, és olyan gyorsan húzódott el, mintha menet közben meggondolta volna magát.

Mi az ördög volt ez? Végig tévedésben éltem?

***

Túl korán kell ébrednem ahhoz képest, hogy szinte semmit sem aludtam egész éjszaka. Amikor sikerült elszenderednem, akkor is Samuel dögös teste riogatott, amelyet az agyam legeldugottabb zugából húzhattam elő.

Évek óta próbálom gondosan elrejteni magamban a képeket és az érzéseket, amiket kiváltott belőlem, amíg a húgával jártam. Akkor is ugyanezt csináltam. Mindvégig azt hazudtam magamnak, hogy Lucy hoz lázba, belé vagyok szerelmes, és minden más butaság. Apró félresiklás – szigorúan csak gondolati szinten. Vagy titokban gyakorlati szinten is. Mint az a bizonyos farokkiverés arról fantáziálva, hogy ő milyen hangokat adott ki közben.

Csakhogy ő a szépségkirálynőkre izgult rá… De már magam sem tudom.

Még akkor is alig látok ki a fejemből, amikor belépek a szállodába. Lent csend fogad, csupán az étteremben van némi mozgás. Carry egy létra tetején áll, a másik két lány pedig díszeket adogat neki.

– Ha kibámultátok magatokat, adtok egy kávét?

A három délelőttös pincérsrác összerezzen a hangomra. Egyikük nyomban bevágódik a pult mögé, csinálja a kávémat, a másik kettő pedig folytatja a reggeliztetés előkészítését a szállóvendégeknek.

A kávét az irodámba kéretem. Leülök az asztalhoz, és a székemmel félig kifordulva kortyolgatom a feketét. Néha felbukkan egy-egy munkás, aki lehoz, vagy felvisz magával valamit az emeletre. Egyelőre nem tervezek felmenni, mert nem akarok Sammel találkozni.

Ezt az elhatározásomat nagyjából addig tartom, amíg ki nem ürül a csészém, aztán azon kapom magam, hogy már a második emelet folyosóján lábatlankodom. Sam is ott van. Amikor meglát, a tekintete borongósabbá válik.

Nehéz elhinnem, hogy volt idő, amikor velem együtt nevetett.

Mivel konkrét kérdés vagy kérés nélkül érkeztem, nem megyek oda hozzá, hanem csak szétnézek, majd olyan gyorsan távozok, ahogy jöttem, és újra eltűnök az irodám magányában.

Tudom, hogy elmenekültem, pedig meg kellene kérdeznem tőle, mi volt az a csók tegnap. És nem ártana elmondanom neki, miért hagytam cserben a húgát az esküvőnk napján.

Kopogtatnak. Ijedten ugrok el az ajtótól, aminek eddig támaszkodtam.

Samuel nyit be, kissé meglepődik, hogy egyből velem szemben találja magát, de ez nem készteti megtorpanásra. Belép, és becsukja maga mögött az ajtót. A levegő sokkal hűvösebbnek érződik.

Már attól megemelkedik a pulzusom, ahogy rám néz. Mikor kezdtem el rajongani ezekért a kék szemekért?

– Csak szeretném, hogy tudd, továbbra is utállak. – Mély hangja visszhangot ver a fülemben. Aztán Sam megragadja a nyakkendőmet, és magához ránt. A szája éhesen tapad az enyémre, és mire felfognám, mi történik, újra az ajtó lapját támasztom a hátammal. Csakhogy most ő présel neki.

Samuellel csókolózok!

Ujjai a hajamba tévednek, és belemarkol. Fájdalmat okoz vele, ennek ellenére kéjesen nyögök fel, ahogy végignyal az alsó ajkamon, majd kihasználva a szabad utat, nyelvével erőszakosan beljebb tolakszik.

Az összes vér az ágyékomba összpontosul, soha nem éreztem még ennyire sürgető vágyat senki iránt. Pedig rég tudom, melyik oldalon játszom, mert az elmúlt három évet arra használtam, hogy erről száz százalékig meggyőződjek.

Sam előretolja a csípőjét, kőkemény farka az enyémnek feszül.

– Baszki, bejöhetnek! – zihálom.

– Akkor legyél gyors! – Mögém nyúl, és elfordítja a kulcsot a zárban. – Térdelj le, Noah!

Döbbenten pislogok, mert egyszerre megalázó és izgató, amire kér. És tekintve, hogy milyen kapcsolat van közöttünk, erősen az előző verzióra tippelnék. Samuel meg akar alázni engem.

De bassza meg! Hát nem erre vágytam? Mármint rá. Arra, hogy egyszer végre hozzám érjen. És különben is… tényleg megérdemlem.

Ellenkezés nélkül vetem térdre magam előtte. Mielőtt hozzáérhetnék, Samuel lehúzza a sliccét, és kiemeli a vastag farkát a sötétkék boxeréből. Lenyűgözve bámulom abban a pár másodpercben, amíg a számhoz nem igazítja.

– Itt az idő, hogy törlessz! – Benyomul a számba, meg sem várja, hogy felkészüljek rá.

Egyik kezével az ajtó lapjának támaszkodik, a másik kezével a fejemet tartja, és ütemesen dugja a számat. Nem voltam még ilyen szituációban, ám ahelyett, hogy kényelmetlenül érezném magam, élvezem a megaláztatást, és olyan szemérmetlenül cuppogok, mint egy kiéhezett ribanc.

Istenem! De hát az is vagyok.

A szemem könnybe lábad, mert néha túl mélyre hatol, és ettől bedugul az orrom, alig kapok levegőt. Samuel nem kímél. Egyre hevesebben mozog, és már olyan vastag, hogy a szám zsibbadni kezd.

– Azt akarom, hogy lenyeld! – parancsol rám elmélyült hangon. Mélyre tolja magát, abbahagyja a mozgást, és lüktetve a számba élvez. Érzem, ahogy a meleg sperma a torkomba spriccel, de nem tudok nyelni csak akkor, amikor kihúzódik a számból.

Ha eddig nem éreztem magam kínosan, most duplán tör rám a szégyen, mert a szemem könnyezik, az orrom taknyos, a szám széléről pedig egy apró ondócsíkot törlök le. Eközben Sam visszarendezi magát a nadrágjába, és olyan fölényesen néz le rám, hogy megint menekülhetnékem támad tőle.

– Egész jól ment – húzza félmosolyra a száját, majd az órájára néz. – Talán még lesz időd kiverni, amíg ideér a formás seggű asszisztensed.

3.

Betegszabadságot veszek ki. Legalábbis azt hazudom Florence-nek, hogy szarul vagyok, és inkább kipihenem magam, mielőtt mindenkit lefertőznék. Ő megnyugtat, hogy állja a sarat helyettem is, és kéri, gyógyuljak meg, mire jön a karácsonyi őrület.

Nos, az őrület rég ideért, csak éppen Samuel képében.

Aznap kétszer nyúlok magamhoz. Először miután hazaértem, másodszor pedig lefekvés előtt, mert egyszerűen nem tudok álló farokkal aludni. Állandóan a kép van előttem, ahogy az erektől duzzadó szerszámát a kezében tartja, és a számhoz irányítja.

Életemben nem láttam ennél szexibb dolgot.

Viszont arra nem szívesen gondolok, amit utána mondott. Szándékosan alázott meg, én pedig hagytam. De sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy mindez megtörtént.

Legbelül sejtettem. Végig éreztem, hogy Samuelnek van valami titka, és így már az a puszi is értelmet nyert. Samuel biszexuális. Vagy lehet, hogy meleg? Hisz én is lányokkal randiztam, míg rá nem jöttem, mi tesz boldoggá. Ennek ellenére nem érzem elvesztegetett időnek azt a két évet, amíg hazugsággokkal áltattam magam. Mert Samuel kellett a megvilágosodáshoz.

És most újra itt van.

Az önkéntes elvonulásom második délutánján úgy döntök, hogy ha már itthon vagyok, valami hasznosat is kellene csinálnom: például megvehetném a fát.

Nem elsősorban a vendégek miatt, akik sosincsenek előre betervezve, hiszen szinte mindig dolgozom az ünnepek alatt, hanem magam miatt. Szeretem, ha az otthonom tényleg otthon, nem pedig egy szállás, ahová aludni járok.

Az egyik nagy bevásárlóközpont parkolójába hajtok, mert onnan nem kell messze cipelni a fát. Igaz, nem tervezek óriási szörnyeteget venni, azonban így kényelmesebb, mert az a dög kegyetlenül tud szúrni.

Lustán válogatok, nem rohanok sehová. A sokadik kör után megtalálom az ideális jelöltet: egy nem túl magas, de formás fát, aminek teljesen szabályosan nőttek az ágai. Átteszem a másik oldalra, ahol a magasabb fenyők vannak, hogy könnyen megtaláljam, miután szóltam az eladónak, aki épp egy másik fenyőt hálóz be valakiknek.

Türelmesen kivárom a soromat, majd intek neki, és a férfi követ. Mire visszamegyünk, azt látom, hogy egy pufi mellényben és kötött sapkában lévő alak épp az én fámat forgatja a kezében.

– Elnézést, azt már lefoglaltam.

Az illető megfordul a hangomra, és én meglátom azt a kék szempárt, amibe oly áhítattal néztem bele, miközben a tulajdonosa előtt térdeltem.

– Mit keresel itt? – kérem számon fojtott hangon.

– Valószínűleg ugyanazt, mint te. Fát veszek.

Hogyan tud állandóan ilyen higgadt lenni?

Megragadom a kiválasztott fát a keze alatt.

– Jó, akkor keress másikat, mert ezt én fogom megvenni. – Elhúznám a fenyőt, de Samuel nem ereszti.

Az árus a kabátja zsebébe süllyesztett kézzel figyeli a műsort.

– Kifizette? – kérdezi tőle Sam.

Az árus a fejét rázza.

– Nem.

Samuel elvigyorodik, és fél kézzel előhalássza a pénztárcáját.

– Akkor nem a tiéd.

– Ez komoly? – horkanok. – Még te sem lehetsz ennyire kicsinyes.

Sam megint az eladóra néz, és a pénztárcás kezével rám mutat.

– Ez az alak faképnél hagyta a húgomat az esküvőjükön. Maga szerint lehetek kicsinyes vele?

– Baszki, nem hiszem el! – forgatom a szemem, és elengedem a fát.

– Ha tényleg ilyet tett, akkor vigye csak – bólogat az árus.

– Kapja be maga is! – dörrenek rá, mire Sam a fülemhez hajol.

– Az a te feladatod, királyfi. Még nem törlesztettél elégszer.

Megborzongok. Minden hatással van rám, amit mond. Egy bulin szólított így, amit az egyik haverja szervezett. Samuel félrészegen a fejembe nyomott egy koronát, és a kezembe adott egy üveg piát.

Igyál, királyfi. – Emlékszem, ezt mondta.

Hogyhogy nem felejtette el?

– Rohadj meg a fáddal együtt – köpöm felé, és nagy léptekkel otthagyom.

– Hé, Noah, várj már! – kiabál utánam, de nem fordulok meg. Beülök a kocsiba, és elhajtok.

Ez rettenetes. Mit művelünk?

 

Reggelre belátom, mekkora baromság, amit csinálok. Be fogok menni dolgozni. Nem bujkálhatok előle, és nem hagyhatom, hogy újra megalázzon. Már csak azért sem, mert az az én szállodám és én vagyok a munkaadója.

Felspannoltan tépem fel a sorházi lakásom ajtaját, és majdnem keresztülesek a fán, amit odatámasztottak.

Pontosabban, amit Samuel támasztott oda.

Körbenézek, azonban sehol sem látom. Valószínűleg még este elhozta. De miért? És miért nem csengetett be? Mit akar ez jelenteni? Bocsánatkérés?

Beviszem a fát, és kibontom. Kétségtelen, hogy ugyanaz, amit kiválasztottam. Hirtelen nem tudom, mit kezdjek ezzel az egésszel. Samuel a legrejtélyesebb alak, akivel valaha találkoztam.

A történtek ellenére sem változtatom meg az elhatározásomat, bemegyek a hotelbe. Florance épp a recepción áll, ezért azonnal lerohan.

– Miért vagy itt? Már meggyógyultál? El sem tudod képzelni, milyen gyönyörű lett minden – hadarja menet közben. – Be kell ismernem, Carry ért a munkájához, és nem meglepő, hogy Samuellel kavarnak. Bármilyen nemű lennék, egyiküket sem hagynám ki – rántja meg a vállát.

Remélem, nem látszik rajtam, mennyire sokkol ez a pletyka, holott sejtettem, hogy van köztük valami Sammel. De akkor velem miért? Tényleg csak bosszúból csinálta?

– Szép lett a hely.

– Hű, ez ám a lelkesedés – húzza el a száját Florance. – Ennyi erővel egy kibelezett békát is mutathattam volna neked. Megnézed az edzőtermet?

– Azt is kidekorálták? – pillantok le Florance-re. Egy fejjel alacsonyabb nálam, még magas sarkúban is.

– Naná! – kacsint, és int, hogy kövessem.

A szállodához tartozik egy kisebb sportlétesítmény is, amit nemcsak a szállóvendégek használhatnak, hanem bárki. Amikor megvettem, nyitottunk rá egy külső bejáratot, hogy az utcáról is megközelíthető legyen. Van benne fallabdapálya, bowling és edzőterem is.

A dekoráció itt visszafogottabb, viszont ugyanolyan ízléses, mint a szálloda többi részében. Zöld, piros és arany színek váltják egymást, valamint narancsos sütiillat árad a különböző pontokan elhelyezett illatgyertyákból.

Biztos vagyok benne, hogy jó párat meglovasítanak majd a vendégek, de nem baj; a karácsony, az karácsony.

Miután végzünk, felmegyek a másodikra is, hogy lássam, hogyan haladnak a renoválással. Florance oda nem kísér el, mert valami gond van a pékáruval, amit az előbb hoztak.

Gyomoridegem lesz, mire felérek, azonban stabil az elhatározásom. Én vagyok a főnök, és ezt Samuelnek is tudnia kell.

A legfelső szint képe hatalmasat változott három nap alatt. A folyosó falai teljes egészében simára vannak csiszolva, fehéren ragyognak, újratapétázásra készen várnak. A szobákban, ahová belesek, eltűntek az ázásnyomok, a mennyezet mindenhol fehér. A takarófóliáktól eltekintve, viszonylagos tisztaság van mindenhol. Samuel csapata precíz munkát végzett eddig.

– Meg vagy elégedve?

A szívem nagyot ugrik a mellkasomban, ahogy meghallom a hangját mögöttem.

– Teljes mértékben – felelem őszintén. – Nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsak lesztek.

– Még nem vagyunk kész. – Besétál mellettem a szobába, de nem kerüli el a figyelmemet, hogy közben meglökte az ajtót, ami becsukódott mögötte. – Ha elfogadod a javaslatomat, ne spórolj azon, hogy csak a mennyezetet festeted le. Eléggé elüt a régitől még így is, hogy színes.

A szobák falai tejeskávé színűek, de valóban látszik, hogy nem túl friss a festés, míg a mennyezet tökéletesen egységes.

– Nem tudom, beleférne-e a száradási idővel együtt – töprengek. – Hány nap alatt készülne el?

Samuel a homlokát ráncolja, látszik, hogy fejben számol. Ezután felvázolja, miért tudnának gyorsan elkészülni, és hogy ha a fűtést felvesszük, hamar száradnának a falak.

Csak nézem, ahogy beszél, és egészen szokatlan, hogy most nem kiálhatatlan bunkó, hanem egy veszettül szexi vállalkozó, aki rendkívül meggyőző tud lenni.

– Miért hoztad el a fát? – teszem fel a váratlan kérdést.

Samuel egy pillanatra elhallgat, szinte látom, ahogy a fejében átkattan a kapcsoló a szakmáról a magánéletre.

– Mert te választottad ki, és mert láttam, hogy nagyon akarod.

Összefonom a karomat a mellkasom előtt.

– Az igazi válasz érdekel.

Samuel szája sarkában megjelenik egy félmosoly, és a szeme pimaszul csillan. Közelebb lép hozzám, és a fülemhez hajol.

– Mert jól szopsz, királyfi.

Máris bizseregnek a sejtjeim. Mióta gerjedek a tahókra?

Sam el akar menni mellettem, ám ezúttal én kapom el, és az alkaromat a mellkasának támasztva, a falhoz taszítom.

– Akkor talán itt lenne az idő, hogy te is bizonyíts, másban is tehetséges vagy-e.

A szemöldöke kérdőn magasba szalad, de elengedem, amivel megint csak összezavarom.

– Ezt, hogy érted? – szól utánam, mielőtt kimennék.

Visszanézek rá.

– Tudod, hol lakom.

Magabiztos léptekkel sétálok végig a folyosón, de, amikor bekanyarodok a lépcsőházba, a falnak dőlök, hogy lenyugtassam magam, aztán elvigyorodok. Nem számítok rá, hogy eljön, de az elmúlt perceket győzelemként könyvelem el.

*** 

A konyháról hoztam haza vacsorát. Ez a legpraktikusabb, mellesleg jól főz a szakácsunk, ezért ritkán szoktam más helyről rendelni. A tányér fölött a fenyőfát bámulom, amit ideiglenesen a komódnak támasztva hagytam a nappaliban. Ha már itt van, akár fel is díszíthetném. Nem fogom átkínlódni a garázsba, hogy két hét múlva újra behozzam.

Ezzel az elhatározással állok be a zuhany alá, majd kényelmes pólóba és melegítőbe bújva előhalászom a díszeket, valamint a talpat.

A dohányzóasztalra állítom a fát, mert úgy egyszerűbb díszíteni. A kanapém tele van gömbökkel, masnikkal, boákkal, hópihékkel és fa játékkatonákkal. Zenét is kapcsolok – persze nem karácsonyit, mert azért annyira nem vagyok megszállott.

Percekig eszembe sem jut Samuel, de aztán azon kapom magam, hogy várom. Szeretném, ha eljönne. Csakhogy nem fog. Egyrészt büszkeségből nem, másrészt, ha igaz, amit Flo állított – és miért is lenne okom kételkedni benne –, akkor Sam a lakberendezőjével kavar. Én csak játékszer vagyok, akin kiélheti magát, mert hagytam, hogy megtegye.

A gond az, hogy már a térdelésem emlékére is megmozdul a farkam a nadrágomban. A vékony anyagra szorítom a kezem, mély levegőt veszek, és továbbdíszítem a fát.

Amikor meghallom a rövid csengetést, megdermedek.

Nem lehet, hogy ő az.

Nyelek egyet, felakasztom az angyalt a fára, és az ajtóhoz sietek. Kitárom, és egy behavazódott Samuelt pillantok meg mögötte. Hát mégis eljött.

Mikor kezdett esni? És mióta állhat itt?

– Gyere be! – lépek el az útból.

Sam lesepri a kabátjáról a havat, leveszi a sapkáját is, amit leráz, mielőtt belépne.

– Majd a szőnyeg beszívja a vizet, teheted a földre – javaslom, miközben nagyon furán érzem magam amiatt, hogy Sam nem szól egy szót sem.

Kibújik a bakancsából, és követ a nappaliba. A kanapé támlájának dőlök, karba fonom a kezem, és onnan figyelem, ahogy végigsétál a házamon, mindent alaposan felmérve. Olyan most, mint egy bizalmatlan vadmacska, akit új lakóhelyre vittek.

A folyosóra nem megy be, hanem visszafordul, és megáll előttem. A túlságosan vonzó kék szeme most is kiismerhetetlenül csillog.

– Nem azért vagyok itt, mert járni akarok veled – közli ridegen.

– Én sem járnék veled – hazudom, majd a gondolatra gúnyosan felnevetek. – Majd, ha elolvad a piros hó…

– Ahhoz esnie is kéne.

– Éppen azért – bólintok.

Csend, továbbra is engem bámul.

– Miért vagy itt? – Leengedem a kezem, és kiegyenesedek. Így még közelebb állunk egymáshoz. Szinte hallom, ahogy serceg közöttünk a feszültség.

– Hogy kegyetlenül megbasszalak.

A szemem nagyra nyílik a nyers szavak hallatán, és ezernyi lúdbőr keletkezik a testem minden részén.

Istenem! Remélem, nem viccel.

Samuel a tarkóm után kap, és megcsókol. Az illata körbeleng, ismerős, mégis ijesztő érzéseket kelt bennem. Nyelve egyből utat tör magának, mély, szenvedélyes csókba hív, aminek a végén kipirulva zihálok.

– Akarod, hogy megtegyem? – suttogja az ajkamra reszelős hangon, miközben továbbra is a tarkómon a keze.

– Nagyon – vágom rá gondolkodás nélkül.

– Akkor mondd ki!

– Mit? – értetlenkedem, mert elképzelni sem tudom, hogy kimondjam, amit kér.

Samuel a merevedésemre fekteti a tenyerét, és végigsimít rajta.

– Gyerünk, mondd ki, mit szeretnél tőlem. – Nem hagyja abba az ingerlésem, amitől még jobban zihálok.

– A picsába! – nyögöm.

Megharapja az alsó ajkam.

– Halljam!

– Dugj meg, Sam! Kérlek, dugj meg!

A számra borul, hevesen csókol. Egyik karja a pólóm alá csúszik, nagy, meleg tenyerével a hátamat simogatja, míg a másik keze a hajamat markolja. Teljesen magával ránt a belőle áradó nyers szenvedély, és valószínűleg bármit megengednék neki. Hiába hív engem királyfinak, ő az igazi uralkodó.

Megáll, áthúzza a fejemen a pólómat, éhes tekintettel végigmér, és újra megcsókol. Ügyetlenül próbálom én is lecibálni róla a sötétszürke hosszúujjú pólóját. Türelmetlen vagyok, de Samuel is, mert segít, és kapkodva lerántja magáról.

– Mutasd a hálószobát, királyfi. – A fenekemre csap.

Csupán pár lépés, és az ágyon hanyatt döntve találom magam. Samuel fölöttem magasodik, és lenéz rám. A szemében tűz lobog. Megnedvesíti a duzzadt ajkait, és újra a számra hajol.

Most sokkal lágyabb, már-már felfedező a csókja, ám ugyanúgy vágytól túlfűtött. Áttér az államra, onnan a nyakamra, és módszeresen halad lefelé. Beszívja a mellbimbómat, a nyelvével köröz rajta. Megőrjít, és ezt ő is tudja, mert minden egyes alkalommal, amikor felnyögök a gyönyörtől, megismétli a mozdulatot. Egyszerre kínoz és szeretget.

Még mindig a mellbimbómnál időzik, amikor az egyik kezét becsúsztatja a nadrágom alá. Nincs rajtam boxer, így egyből a tenyerébe fogja az acélkeményre duzzadt farkamat.

Hangosan nyögök.

Visszakúszik hozzám, de a kezét nem húzza ki a nadrágomból.

– Azt mondtad, mutassam meg, másban is tehetséges vagyok-e – suttogja.

– Igen. – A válaszom egy ismételt nyögésnek hangzik.

– Ha leszoplak nem fogsz elélvezni?

– Jesszusom! Nem vagyok biztos benne.

– Ha elélvezel, megbüntetlek.

– Sam – nyöszörgöm. – Már ettől el tudnék menni.

– Ha elbuksz, büntetésből minden nap letérdelsz. – A szavaira lüktet egyet a farkam a kezében, és Sam felnevet. – Úgy látom, ez tetszik. Talán nem is lenne igazi büntetés, mert élveznéd, ha mindennap megkúrnám a szádat igaz?

Direkt a bukásomra játszik. Azt akarja, hogy elélvezzek. Nem kérdés, hogy el fogok… de ha már buknom kell, bukjak szépen.

– Lássuk, mit tudsz a száddal! – A büszkeségét fordítom ellene. – Utána tárgyalhatunk a büntetésről.

Samuel felmordul. A borostája végigkarcolja a bőrömet, ahogy lejjebb ereszkedik, közben nem felejt el egy-egy bizsergető puszit adni a hasamra. Felemelkedik, egy mozdulattal lehúzza rólam a nadrágot, és tekintetét az ágaskodó szerszámomra tapasztja.

Abból tudom, hogy tetszik neki a látvány, hogy elégedetten megnedvesíti az ajkát, aztán lehajol, és egy pillanat alatt kivégez…

Alig vesz a szájába, ügyesen szív párat a farkamon, körbenyalja, majd megint mélyre enged a torkán, és amikor kimondja, mennyire finom vagyok, elélvezek.

– Azt hiszem, kellemes napok elé nézek – kuncog elégedetten, és lenyalja az ujjait, amit összekentem.

– Basszus! – A látvány megbabonáz. Sam pedig azt hiszi, a bukásom miatt káromkodok, mert a mosolya kiszélesedik.

– Ne aggódj! Ha jól viselkedsz, talán én is gondoskodom rólad. De most csalódott vagyok, mert így nem dughatlak meg. – Kezét a nadrágja domborulatára szorítja. – Mondd csak, királyfi, mit kezdjek most veled?

Elmosolyodom, mert rájöttem, miben mesterkedik. Sam így biztosította be, hogy mindennap hozzám érhessen anélkül, hogy úgy tűnne, ő kezdeményezett. És azt is tudja, hogy képes újra beindítani. Túl gyorsan kiismert…

– Csókolj meg, és addig kitaláljuk – eresztek meg felé egy flörtölő mosolyt. – De előtte szabadulj meg attól a nadrágtól.

Samuel feláll. Amíg kibújik a nadrágjából, van időm megcsodálni a tetoválásait, és az is kiderül, semmit sem tévedtem a kockákkal kapcsolatban. A legkívánatosabb férfitest áll előttem, amit valaha láttam. És az a baj, az összes szarsága ellenére a gazdáját is rohadtul bírom.

Nem fekszik le mellém újra, elég csak a sokat sejtető pillantásával jeleznie, mit vár tőlem. És a következő pillanatban az ágy szélén ülök, számban a világ legkívánatosabb farkával, és totálisan készen állok egy újabb egetrengető orgazmusra.

 

4.

A félig csukott szemhéjam alól figyelem, ahogy Samuel magára húzza a nadrágját. Komoly arckifejezéssel néz vissza rám, emiatt most megint olyan, mintha haragudna. Tudom, hogy beszélnünk kellene egymással, de jelenleg megmozdulni sincs erőm. Kifulladásig szexeltünk, sajog mindenem, rajta pedig szinte semmi sem látszik. Kivéve, hogy itt-ott még fénylik a bőre az izzadtságtól.

– Meg fogsz fázni, ha így mész ki. Havazik – bújik elő belőlem a gondoskodó énem.

– Nem messze parkolok. – Újra végignéz rajtam. – Maradj csak, kitalálok.

Bólintok.

Össze tudnám szedni magam, de azért nem kelek ki az ágyból, mert nem akarom látni, hogy elmegy. Mert számomra az az jelenti, hogy holnaptól minden kezdődik elölről. Kivéve persze, hogy…

Halványan elmosolyodom. Vajon komolyan gondolta? Bármit kinézek belőle.

Elnyom az álom, és csak reggel érzem igazán, Samuel milyen mély nyomot hagyott bennem. Talán szólnom kellett volna neki, hogy én nem… egész pontosan, csak egy alkalommal voltam passzív. Azonban ez a mostani teljesen más volt. Igazi forró, felejthetetlen katarzis.

– Mi az, izomlázad van? – méricskél Florance.

Olyan hangosan kérdezi, hogy az egész személyzet végignéz rajtam. Ó, basszus! Még Samuel is, mert megint a bárpultnál ül Carryvel, és a reggeli kávéjukat isszák.

Duplán basszus!

– Aha – motyogom, és köszönésként Samuelék felé biccentek, akinek arcára szórakozottság ült ki. – Behoznád a kávémat az irodába?

– Persze. Amúgy is beszélni akartam veled az ünnepi menüről.

Eltűnök a figyelő szemek elől, lehuppanok a székembe, aztán azzal a lendülettel fel is pattanok.

– A francba! – Tudom, hogy holnapra kutya bajom nem lesz, de most nem a legkomfortosabban érzem magam. Ugyanakkor a szenvedésem oka vérpezsdítő emlékeket ébreszt bennem. Sam tartotta az ígéretét, alaposan helyben hagyott.

De Carryvel van most is…

– Itt a kávé. – Florance a lábával rúgja be az ajtót, és leteszi a tálcát az asztalra. – Tényleg, mi van veled?

– Semmi. Miért kérdezed?

Megrántja a vállát.

– Nem tudom. Pár napja olyan furcsa vagy. Viszont a lényeg, hogy a dekorálással ma végeznek, az asztali díszek is elkészültek, pár szobába már be is kerültek. – Tollat és papírt vesz elő, aztán leül a fotelbe, és újra felnéz rám. – Van valami speckó kívánságod a karácsonyi menüt illetően?

Belekortyolok a kávéba.

– Nincs. De ezt miért nem a szakáccsal beszélitek meg?

– Azért, mert ez a te szállodád, és ha a főnöknek van valami kívánsága, akkor azt teljesítjük.

Bárcsak így működne…

– Csokiszökőkút.

– Tessék? – pislog rám Florance.

– Karácsony első napján lesznek a legtöbben, igaz? – Egészen fellelkesülök a hirtelen jött ötletemtől. – Rendezzük be a teraszt. Legyen tűzijáték, forralt bor, csokiszökőkút vörös csokoládéval, aszalt gyümölcsökkel, mobilkemencében süssünk valami izgalmasat. És természetesen rendesen díszítsük fel a nagy fenyőt.

Florance elgondolkozva bámul, majd elvigyorodik.

– Ez nem is olyan rossz ötlet. De még mindig nem tudom, mi legyen a menü.

– Basszus, Flo! Találjátok ki a szakáccsal, és intézd a többit, amit felsoroltam.

– Mert nincs elég dolgom – morogja, és magamra hagy.

Nem gondolta komolyan. Flo imád intézkedni, ezért is merek mindent rábízni.

Újra megpróbálok leülni, most sokkal óvatosabban. Van egy csomó papírmunka, amit el kell intéznem, mert bizonyos okok miatt elhanyagoltam. És ez a bizonyos ok most is egyfolytában eltereli a gondolataimat.

Azzal, hogy beleegyeztem az összes szoba kifestésébe, meghosszabbítottam a szenvedésemet. Sam minden egyes nap itt lesz, és én minden egyes nap… Leszopom?

Ne légy nevetséges, Noah!

A délelőtt gyorsan eltelik, aztán a recepciós csörget, mert van egy problémás vendég. Igazából minden másnap van valamilyen problémás vendég. A mostaninak az a gondja, hogy szerinte kattog a radiátor. Amikor közlöm vele, hogy klímával fűtünk, visszakérdez, hogy akkor miért kattog a radiátor. Elmondom neki, hogy nincsenek radiátorok, erre ő annyit mond, hogy „Ó”.

Ezután megebédelek, és amikor leülök az asztalhoz, egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy lehívhatnám Samuelt. De rögtön rájövök, hogy ez milyen rossz ötlet lenne, mert egyrészt Carry itt van valahol a házban, másrészt elég világosan a tudtomra adta, hogy nem járunk.

Ellenben délután már nem bírok magammal, muszáj felmennem, hogy lássam őt. Tudnom kell, hányadán állunk egymással.

Samuel a folyosón van, pár munkást igazít el éppen. Olyan jól áll neki a fehér, galléros póló, hogy a kelleténél hosszabb ideig bámulom meg. Észrevesz, mond valamit a munkásoknak, majd odajön hozzám.

– Mit tehetek érted, Noah? – A kérdése pimasz, és ezt ő is tudja, mert a szája enyhén felfelé görbül.

– Beszélnünk kell, te is tudod – suttogom.

A mosoly lehervad az arcáról. Hezitálni látszik, de végül bólint.

– Hol lehetünk kettesben?

A kérdésére borzongás fut végig a gerincemen, és most én töprengek a válaszon. A lakásomra nem hívhatom el újra, hiszen azzal azt sugallnám, többet akarok.

– Feljövök ide, ha végeztetek.

Samuel arcán újra megjelenik a derűs pimaszság, és mire észbe kapnék, lopva végighúzza a hüvelykujját a számon.

– Alig várom – kacsint, és visszamegy az embereihez.

***

Fél hatkor megyek fel a másodikra. A legideálisabb, mert a személyzetet lekötik a vacsorázó vendégek, Florance is távozott, így nem sok mindenki zavarhat meg.

Mindössze a tizenkét dolgozó egyike.

A folyosó halvány fénybe burkolózott, a szobák sötétek, csak egyben van halvány világosság. Samuelre ott találok rá. Az egyik széken ül, és valamit olvas a telefonján. Ebben a szobában már leszedték a fóliákat, és csak egy falikar világít.

– Klassz lett – dicsérem a fal színét, ami most inkább mogyoróbarna, és talán még jobban passzol a fehér bútorzathoz.

Nem válaszol, helyette lazán kinyújtja a farmerbe burkolt izmos lábát, és leplezetlen szexuális töltettel a tekintetében végigmér.

– Meddig akarod játszani az elérhetetlent? – csóválom a fejem, és mi tagadás, zavarba hoz ezzel a nézéssel.

– Az elmúlt napok eseményei alapján egyáltalán nem úgy tűnik, hogy elérhetetlen lennék számodra – feleli derűsen, és széttárja a karját. – Most is hozzám érhetsz.

Megforgatom a szemem, és az ablakhoz sétálok. Kint megint esik, de ez most inkább havas eső.

– Mit művelünk, Samuel? – Az üveg bepárásodik a leheletemtől. A város fényei sokkal színesebbek, mint máskor.

– Beszélgetünk.

Felhorkanok, viszont továbbra sem fordulok felé.

– Tudod, hogy nem erre gondolok. Gyűlölsz engem, és mégis…

– Nem gyűlöllek. – A hangja egészen közelről jön, szinte érzem a leheletét a tarkómon. – Haragszom rád, de ez nem gyűlölet.

Ahogy a keze a csípőmre csúszik, megborzongok. Utálom, hogy a testem elárul. De hát úgyis tudja, miért vagyok itt.

– Miért csinálod ezt?

– Mit csinálok? – Orrát a hajamba dugja, és hallom, ahogy beszívja az illatomat.

– Azt értem, miért kínzol, de… – A hangom megremeg, amikor belepuszil a nyakamba. – Kínozhatnál bármi mással.

– Tíz per tízes pasi vagy, ki nem hagynám – kuncog. – És egy kis élvezet nekem is jár.

Baszki!

– Kihasználsz.

– Csak mert hagyod.

Legalább őszinte.

– Mi van köztetek Carryvel?

– Féltékeny vagy, királyfi? – Kihúzza az ingemet a nadrágomból, és a kezét a hasamra csúsztatja. Megremegek az érintése alatt.

– Nem szeretnék semmibe sem belerondítani.

– Emiatt nem kell aggódnod. Nem járunk.

Végre valami jó hír. Mielőtt teljesen elveszteném a fejem, szembefordulok vele.

– Akkor mi miatt kell?

Samuel kék szemében a vágy tüze lángol, de ott a ravasz sötétség is, ami ahelyett, hogy elriasztana, magához vonz.

– Nem tudom. Azt találd ki te. – Résnyire összeszűkíti a szemét. A hangja sokkal mélyebb. – És most ideje lenne letérdelned.

Itt kellene hagynom. Be kellene vernem a képét. Ordítoznom kellene vele. Vagy bármi. De én mit csinálok? Térdre vetem magam előtte, mert máris a létszükségletemmé vált Samuel íze, a sóhajai, az illata… és mert ezáltal én is kapok valamit. Őt. A férfit, akire oly régóta vágytam.

Most nem olyan kíméletlen, mint első alkalommal. Hagyja, hogy a saját tempómban tegyek a kedvére. Így kiélvezhetek szinte mindent, amit szeretek benne. Közben nem gondolok arra, hogy a szívem össze fog törni.

Nem gondolok arra, hogy soha nem kaphatom meg őt, mert a húgával jártam.

Nem gondolok arra, hogy az esküvő kellős közepén aláztam meg a testvérét.

Nem gondolok arra, hogy valószínűleg az egész családja gyűlöl. Így hogyan is fordulhatna meg a fejemben a boldog befejezés gondolata?

A mi történetünk kemény szavakról és még keményebb farkakról szól, és az is csak addig, amíg a felújítás be nem fejeződik.

Ezt csináljuk minden egyes nap. És én tévesen azt gondolom, hogy ez mégiscsak több annál, amit valójában kimondunk. Samuel cselekedetei néha arról árulkodnak, hogy nemcsak kihasználni és elvenni akar, hanem adni is. És néha tényleg ad. Méghozzá gyengéden, figyelmesen, már-már törődően. Gondoskodik az én élvezetemről is, viszont arra kínosan figyel, hogy a végén újra megfelelő távolságba kerüljünk egymástól.

Az ötödik napon a kocsimban ülve felteszem a kérdést magamnak: Mi a jó istent csinálok?

A bankban összefutottam Lucyvel. Ő nem vett észre, de amikor megláttam, teljesen lefagytam, aztán kifordultam az épületből, és visszaültem a kocsimba. Ekkor jöttem rá, hogy sosem tudnék Sam családjának a szemébe nézni.

És ezzel a felismeréssel jócskán elkéstem, mert már beleszerettem. Szerelmes vagyok Samuelbe.

Véget kell vetnem ennek az egésznek, mielőtt ő teszi meg. Talán akkor kevésbé fáj, ha elhitetem magammal, hogy ez az én döntésem volt.

Mivel tudom, hogy Sam nem fog utánam futni, ezért a legegyszerűbb az, ha nem megyek fel hozzá. Sem most, sem munka után. Két-három napon belül végeznek a festéssel, aztán összepakolják a holmijukat, és nem látom többé. Most kell cselekednem.

Büszke vagyok az elhatározásomra és arra, hogy tartani tudom magam hozzá. Már ötkor eljövök a hotelből, és habár rossz érzés, hogy Sam biztosan vár rám, nincs különösebb lelkiismeret-furdalásom miatta.

Nem küld üzenetet, nem von kérdőre, azonban másnap reggel a bárpultnál kávézik egyedül, és jelentőségteljes pillantást küld felém. Figyelmen kívül hagyom. Mindössze odabiccentek felé, aztán eltűnök az irodámban. Nem jön utánam.

– Úristen, de menő lett a második! – ront be hozzám Florance. – Teljesen megújult, és jó ötlet volt tőlem az ezüstös mintázatú tapéta. Valld be, hogy neked is tetszik!

– Megint úgy pörögsz, mint aki ledöntött egy vödör kávét – sóhajtom. – És igen, tényleg jól néz ki.

Florance leveti magát a fotelbe. A szoknyája feljebb csúszik, elővillantva csinos lábait.

– Leszerveztem mindent, amit kértél. A vörös csokoládé nem olcsó, de lealkudtam kicsit belőle. A fenyődíszítéshez visszajön Carry csapata… Erről jut eszembe! Ha nem probléma, őket is elhívtam az eseményre.

– Kiket őket? – vonom össze a szemöldökömet.

– Carryt és Samuelt. Remek munkát végeztek, ez a legkevesebb azok után, hogy ilyen gyorsak és precízek voltak.

Csak azért nem dühöngök, mert egyrészt igaza van Florance-nek, másrészt karácsony első napján várhatóan mindketten családi összejövetelen lesznek, és nem kívánkoznak egy szállodába, vadidegen emberek közé. Ergó, nagy valószínűséggel nem lesznek itt, és nekem nem kell találkoznom Samuellel.

– És a DJ? – váltok témát.

– Két hónapja lefoglaltuk – küld felém Flo egy rosszalló pillantást.

– Oké, akkor minden sínen van, örülök – csapom össze a tenyerem. – És most átmegyek edzeni.

– Ilyenkor?

– Most van kedvem hozzá, úgyhogy, ha van valami, az edzőteremben megtaláltok.

A mozgás segít, hogy kevésbé legyek feszült Sam miatt. Nehéz elviselni a tudatot, hogy minden hiábavaló. Feleslegesen állnék elé, és kérném, hogy beszéljünk rólunk, a jövőnkről… mert nekünk nincs jövőnk.

Szerencsére megint nem látom egész nap, és ötkor most is elhagyom a szállodát. Egyenesen haza megyek, és úgy döntök, filmnézéssel ütöm el az időt. Rég volt, hogy rendszeresen ilyen korán itthon legyek, úgyhogy próbálom kihasználni.

Átöltözöm otthoni cuccba, pizzát rendelek, aztán kiválasztom a filmet. Tekintetem elidőzik a feldíszített fán, és természetesen erről is Sam jut eszembe. Most azt kívánom, bárcsak hazavitte volna magának, és utálhatnám miatta.

Lekapcsolom a lámpákat, és elindítom a filmet. Vígjáték, hogy jobb kedvem legyen, de alig-alig mosolyodok el a poénokon. Örülök, amikor csengetnek, mert éhes vagyok, és eléggé ráizgultam a pizzára.

Csakhogy valaki olyan áll az ajtóban, akire a pizzánál is jobban ráizgultam.

– Sam… – Igyekszem elrejteni a hangomból a meglepettséget. Meg akarom kérdezni, mit keres itt, de inkább elállok az útból, mert nem az ajtóban akarom ezt megvitatni. És hideg is van. Úgyhogy már a meleg nappaliban teszem fel a kérdést.

– Mit keresel itt?

Samuel oldalra billenti a fejét, és szokásához híven, összehúzott szemmel figyel.

– Jöttem behajtani a tartozásod.

Ciccentek, és elindulok a hűtőhöz.

– Nem tartozom neked semmivel. Kérsz egy sört?

– Sört? – pördül felém.

– Mindjárt hozzák a pizzát, egymagamnak úgyis sok.

Most először némi zavarodottság tükröződik az arcán, ám elég gyorsan rendezi a vonásait.

– Van valami oka annak, hogy nem jöttél fel sem ma, sem tegnap? – Átveszi a sört, ezzel jelezve, hogy elfogadta a meghívásomat.

– Te vagy az oka.

Samuel a kimerevített képernyőre néz, majd vissza rám.

– Bővebben?

Leülök a fotelbe, ő állva marad.

– Semmi értelme annak, amit csinálunk. Három nap múlva lelépsz, és jó eséllyel legközelebb egy szupermarketben vagy egy bárban futunk össze, ahol majd elfordítod a fejed. Nekem elég volt ebből a játékból. – Kibontom a sört, és Samuel kutakodó tekintete kereszttüzében iszok egy kortyot. Nem is esik jól.

– Ez nem játék…

– Akkor mi? – kapom rá a tekintetem. – És ne gyere nekem azzal, hogy büntetés, mert az is csak egy rohadt játék!

Belefojtom a szót. Sam végigsimít a gondosan nyírt frizuráján, ami ezután még jobban áll neki, mint előtte.

– A húgomat dugtad.

– Oké, ezt eddig is tudtad – vonom meg a vállam.

– Leléceltél az esküvőtökről.

– Valami olyat mondj, amit nem tudunk. Merthogy ezeket most kifogásoknak használod, ugye tisztában vagy vele?

Csengetnek. Ingerülten csörtetek az ajtóhoz. A pizzafutár meg is lepődik a morcos képem láttán, és még a borravalót sem fogadja el. Ráadásul majdnem elcsúszik a lépcsőn, olyan gyorsan fordul meg. Talán sorozatgyilkosnak nézek ki?

Mire beviszem a pizzát, sehol sem látom Samuelt. Először arra gondolok, hogy a fürdőben van, de a hálószobából szűrődik ki fény.

– Sam?

Leteszem a dobozt az asztalra, és gyanakodva tárom ki a félig behajtott ajtót. Sam épp akkor húzza le magáról a pólót. Tekintetem végigvezetem a sötét szőrzettel és tetoválással borított mellkasán.

– Mit csinálsz?

Elmosolyodik. De ez a mosoly most nem gúnyos.

– Nem büntetés, nem játék, csak egy utolsó dugás. Ha azt mondod, nem akarod, elmegyek.

Ahhoz képest baromi magabiztossággal gombolja ki a nadrágját, hogy a válaszomat várja.

– Miattad tettem.

Sam felpillant, miközben épp a nadrágjából bújik ki.

– Tessék?

– Miattad hagytam ott az esküvőt.

A teste megmerevedik, mozdulatlanul bámul rám, ezért tovább beszélek.

– Mindig is tudtam, hogy amit irántad érzek, az nem normális… úgy értem, sokkal több, mint amit a barátnőm bátyja iránt érezhetnék. Folyamatosan elnyomtam ezt az érzést, mert megijesztett. Nem tudtam, mit kezdjek vele.

És azt hittem, a nők érdeklik, azonban ezt már nem teszem hozzá, mert úgyis gyáva lettem volna bármihez.

– De hát biszexuális vagy. Mitől ijedtél meg? – Samuel továbbra is mereven néz.

– Nem tudtam, hogy az vagyok. Egészen addig nem, amíg meg nem ismertelek… vagyis akkor kezdtem rádöbbenni.

Megint idegesen beletúr a hajába.

– Nem volt semmi jele.

– Ó, dehogynem! – nevetek fel hisztérikusan. – Ne hazudd azt, hogy nem vetted észre. Megpusziltál… És már azt is tudom, hogy nem csak én futamodtam meg gyáván. Te sokkal korábban megtetted azzal, hogy elköltöztél.

Elnéz más irányba, aztán hirtelen a kezébe kapja a nadrágját.

– Tényleg jobb lesz, ha most elmegyek.

Gúnyosan felkorkanok.

– Már nem is annyira fontos az az utolsó dugás, igaz? Most, hogy tudod…

Sam dühösen rántja magára a nadrágot, aztán odalép hozzám, és meglök.

– Semmi közöm a döntésedhez, nem én kértelek rá, úgyhogy ne fogd rám!

– Egy szóval sem mondtam ilyet – ingatom a fejem. – Viszont érdekes, hogy egyből magadra vetted. Én csak akartam, hogy tudd az okát. Mert amikor rád néztem…

– Fogd be! – A falhoz taszít. – Fogd be, Noah!

Hirtelen azt hiszem, hogy meg akar ütni, de csak dühösen a falra csap a fejem mellett. Ez nem igazi agresszió, sokkal inkább kétségbeesés, nem tartok tőle, hogy bántana. Sam azért lépett le akkor, mert érzéseket táplált irántam.

A tekintete zavarodottan jár ide-oda rajtam. Amikor mozdulna, hogy itt hagyjon, a két kezem közé fogom az arcát, és megcsókolom.

Sam először szabadulni akar, szorosan összezárja a száját.

– Akarom azt az utolsó éjszakát – suttogom az ajkaira, és Sam némi ellenállás után megadja magát. Sőt, átveszi az irányítást.

A falhoz nyomva csókol, egész testét nekem préseli. Harap, a hajamba tép, szinte felfal a mohóságával. Fémes ízt érzek a számban. Letépi rólam a ruháimat, és mire az ágyhoz araszolunk, már anyaszült meztelen vagyok.

Nem lassít, egy cseppet sem csitul benne a szenvedély. Őrülten csókol, nemcsak az ajkamat, hanem mindenhol. A szájába vesz, kienged, megharapja a csípőmet, majd újra megkóstol. Olyan, mintha maga sem tudná, mit kezdjen velem. De engem az őrületbe kerget ezzel, mert teljesen kiszámíthatatlan minden mozdulata.

Feltolja a lábam, és most a meleg nyelvét használja. Mindenhol. Remegve markolom a lepedőt, hangosan nyögdécselek, főleg, miután megérzem magamban az egyik ujját. A szoba levegője fullasztóan forróvá válik, apró fénykarikák táncolnak a szemem előtt, annyira szorosan lezártam koncentrálás közben, hogy el ne élvezzek. Mert Sam ebben az elcseszett helyzetben is tökéletes precizitással ér hozzám, és figyel arra, hogy élvezzem minden egyes érintését.

Előkerülnek a kellékek is, majd Samuel végre elmerül bennem. Lassan, óvatosan kezd el mozogni, és csak fokozatosan gyorsít a tempón, végül behunyja a szemét, és teljesen átadja magát a testi örömöknek. Az egész szeretkezés újra ugyanolyan vad és állatias, ahogyan kezdődött. Ám ez most mégis más. Benne van Samuel tehetetlen dühe és az én reménykedő alázatom. Bármit megengednék neki, ha tudnám, hogy azzal megbocsátana.

 *** 

Több, mint egy hete nem láttam Samet. Miután befejezték a munkát, összepakoltak, és elmentek. Azóta még csak egy üzenet sem jött tőle. De nem számítottam ilyesmire.

Tudtam, hogy vége, ennek ellenére továbbra is szét akar szakadni a mellkasom, ha eszembe jut, és az éjszakáim borzalmasak. Nem próbálok tenni semmit a fájdalom ellen, mert legalább ez is rá emlékeztet. Ilyen szentimentális bolond lettem.

– Milyen volt a vacsi a szülőkkel? – sandít fel rám Florance, ahogy a hátsó raktárba tartunk, hogy ellenőrizzük a borkészletet. – Az én rokonságom kikészített. Sokkal inkább vagyok itt, mint velük. Ez gáz?

– Nem gáz – nevetek. – Amúgy jól telt. Nem hosszú időre ugrottak be, mert a hajnali géppel repültek New Yorkba. Valami hatalmas szilveszteri partira mennek.

– Nagyon modern felfogásúak a szüleid – bólogat Flo. – Jövőre te is kimozdulhatnál valahová. Túlhajszoltnak tűnsz.

Épp egy egészalakos tükör előtt haladunk el, így megállok.

– Ennyire szarul nézek ki?

Flo elém ugrik, és megigazítja a sötétkék zakóm gallérját.

– Nem azt mondtam, hogy szarul nézel ki, Noah, csak fáradtnak tűnsz. Mint aki nem alszik eleget. – Összeráncolja a homlokát. – Alszol te eleget?

– Az alvásból sosem elég – vonom meg a vállam, és Flo feje fölött közelebb hajolok a tükörhöz. Tényleg sötét folt van mindkét szemem alatt.

– Jó, nézzük azt a borkészletet, mert mindjárt kezdődik a buli.

Flo nyitja az ajtót, és bemegyünk. Az italraktár telis-tele van, de az utolsó pillanatban vettük észre, hogy a szállítólevélre kevesebb bort írtak, mint amit rendeltünk. És ugyebár mi forralt bort fogunk kint főzni, ami csodás lesz, mert két napja megállás nélkül, csendesen havazik. A legszebb karácsonyi időt fogtuk ki.

– Szerintem megvan – mondom, de újra átfutjuk a sort. – Valószínűleg csak elírás.

– Ez a szerencséjük! – emeli Flo magasba a mutatóujját, aztán leemel egy Yamazaki whiskyt, és átnyújtja nekem. – Bonts ki!

– Mióta vagy zugivó? – húzom nevetve, és letekerem a kupakot.

– Ez most nem miattam lesz. – Két poharat tart elém. – Hanem miattad. El kell lazulnod, különben hosszú éjszaka elé nézünk.

Zavar, hogy ennyire nyilvánvalóan ramatyul vagyok, és talán igaza van. El kéne engednem magam. Legalább erre az egy estére.

Összekoccintjuk a poharunkat, és megízlelem. Kimondottan finom.

– Oké, szerintem ezt tegyük félre magunknak ma estére – szorítom a mellkasomhoz az üveget, mintha valaki el akarná venni tőlem.

– Ez a beszéd! – kacsint Flo, és visszamegyünk megnézni, hogyan állunk az előkészületekkel.

***

Az este igazán remeknek ígérkezik. A szállóvendégek szinte mindegyike lent van, vidáman beszélgetnek, válogatnak a svédasztalnál, és egyesek már táncolnak is a nyitott különteremben. A meghívott vendégekkel váltok néhány szót, közben feszülten pásztázom a helyet, de ahogy arra számítani lehetett, sem Carryt, sem Samuelt nem látom.

Tudom, hogy így a jobb, mégis ott az a kellemetlen szúrás a szívem tájékán. Úgyhogy inkább iszok egy újabb pohár whiskyt, mert egy nem volt elég ahhoz, hogy oldódjon bennem a feszültség.

Később bemegyek az irodába a kabátomért. Sálat is kötök a nyakamba, mert hiába fűtjük a teraszt, azért nagy meleg nincs kint.

Többen is várakoznak a kijáratnál felállított ideiglenes ruhatárnál. Így tudtuk megoldani, hogy a vendégek könnyedén ki-be járkálhassanak. És az ötlet jó volt, mert sokan vannak kint, főleg gyerekes családok.

A csokiszökőkutat a mobilkemence mellett állítottuk fel, mert fontos, hogy ne legyen túl hideg, különben a csokoládé hamar megdermedne. A szakácsunk kicsit fel is hígította épp emiatt. De ahogy elnézem, nincs vele probléma. Remekül néznek ki a vörös csokoládéba mártott aszalt barackok, narancsok és almachipsek színes cukorkákkal beszórva.

Elmosolyodom a hógolyót dobáló, visítozó gyerekek láttán. A lámpák megvilágítják az égből hulló hópelyheket, a fenyőnk kékesfehér színben káprázik a sok égőtől, és itt tényleg karácsonyi zene szól. Büszke vagyok rá, hogy ilyen hangulatos ünnepi partit hoztunk össze.

– Forralt bort?

A szívem kihagy egy ütemet az ismerős hangra. Lassan fordulok meg. Samuel egy céglogóval ellátott papírpoharat tart felém, és olyan elegáns, amilyennek még sosem láttam. Drága szövetkabátot visel, ami nincs begombolva, alatta fehér ing, fekete zakó, a nyakába hanyagul dobott, kockás sállal.

– Lehet, összevesznek a whiskyvel – rántom meg a vállam, és elveszem tőle a poharat.

Miért jött el? A remény kéretlenül telepszik a gondolataimra, de félek az ismételt pofára eséstől.

– Egész jól kitaláltátok – mutat Sam a poharával a kemence felé.

– Kösz. Ti is jó munkát végeztetek. Az emelet nagyszerűen néz ki.

Halványan elmosolyodik, majd beleiszik a forralt borba. A csend túl gyorsan kezd kínossá válni. De ahogy őt ismerem, magától nem kezd bele, pedig biztosan okkal van itt. Úgy döntök, nem könnyítem meg a dolgát.

Csak állunk némán, kortyolgatjuk a fűszeres italt, és nézzük, ahogy a vendégek jól érzik magukat.

– Hiányoztál – böki ki Sam váratlanul.

Majdnem félrenyelem az italt, de épp időben le tudom nyelni, és belenézek abba a kék szempárba, mely azóta az életem megrontója, amióta először megpillantottam.

– Egész pontosan mi hiányzott? – suttogom. A szemem sarkából látom, ahogy az egyik pincér elejt egy poharat, és ripityára törik. Idegesen pillant felém, majd nekiáll gyorsan összetakarítani.

Sam megköszörüli a torkát, és kicsit arrébb húzódik, hogy ne legyünk útban senkinek. Ezt arra használja ki, hogy a fülembe súghassa a válaszát.

– Minden. De leginkább te.

A szívem túllépi a megengedett sebességhatárt. Hol egy rendőr?

– Semmi sem változott. – Hátat fordítok, hogy senki se vegye észre a nyugtalanságomat.

– A körülmények nem, de valami más igen – feleli.

Újra Samre pillantok, érdekel, mi az a más, de ekkor egy ijedt kiáltás hallatszik mögöttünk. Ahogy megpördülök, még épp elkapom a pillanatot, ahogy a csokiszökőkút megbillen, és a terasz szélén csattan a járólapon. Az olvadt vörös csokoládé szanaszét fröccsen a friss havon.

Pillanatnyi döbbent csend telepszik mindenkire. A vendég, aki véletlenül felborította az asztalt, kényelmetlenül toporog.

– Nézd, anyu! Piros hó! – mutat egy öt év körüli kisfiú a megdermedt vörös foltra. – Ó, de kár, hogy elolvad!

Összenézünk Samuellel, aztán mindketten elnevetjük magunkat. Neki is eszébe jutott a beszélgetésünk.

Közelebb lép hozzám, és a fülemhez hajol.

– Ez egy jel, királyfi. Muszáj leszek megkérdezni, járnál-e velem.

Alig bírom elrejteni a kitörni készülő boldogságvigyoromat.

– És mi lesz az egyéb körülményekkel?

Sam lebiggyeszti az ajkát, aztán megdörzsöli a borostáját.

– A fokozatosság elve általában be szokott válni. Már említettem egy-két embernek, hogy összefutottam veled, és nem fogadták olyan rosszul. De még nem válaszoltál a kérdésemre.

Megmarkolom a sálat a nyakában, és közelebb húzom magamhoz.

– Túl régóta beléd vagyok zúgva ahhoz, hogy most nemet mondjak.

Samuel mosolya a füléig kúszik.

– Ha érdekel, én is hasonlóképpen érzek. – Megfogja a kezem. – Szerintem a vendégek nélküled is ellesznek egy darabig. Nekünk most halaszthatatlan megbeszélnivalónk van az irodádban.

Kuncogva hagyom, hogy vezessen, és Sam akkor sem engedi el a kezem, amikor Florance észrevesz minket. A lány hatalmas szemekkel néz rám, majd elvigyorodik, és feltartja mindkét hüvelykujját.

Minden csupa karácsonyi színben pompázik, a levegő tele van az ünnep illatával. A hangok, a fények… most mind annyira varázslatosnak tűnnek. Mert az biztos, hogy ma éjszaka legalább egy csoda történt ebben a kis, mocskos titkokat őrző, belvárosi szállodában.

Ha tetszett a történet, akkor a Neon könyvek neked szólnak! Önállóan olvasható történetek, tele humorral, kalanddal, romantikával és több-kevesebb erotikával.

Ajánld a barátaidnak is!

Boldog ünnepeket kíván: Rebecca Reed