A nagy szívrablás - 22. fejezet

 

Louis 

A hétfői nap gyakorlatilag úgy telt el, hogy egymás kezéből vettük ki az alaprajzot, pedig már mindannyian kívülről fújtuk az egészet. A cuccok is össze voltak készítve. Kihasználtam a szabadidőmet, és beszaladtam a városba venni valamit, mert meg akartam lepni Harryt. Zayn tudott a tervemről, és először kifejezetten ellenezte, de aztán meggyőztem, hogy teljesen veszélytelen lesz.

A falhoz már nem mentünk ki, nehogy lesérüljön valamelyikünk, úgyhogy többnyire csak ténferegtünk, és még kajálni se igazán ültünk le, annyira bennünk volt az izgalom. Egyikünkben sem fogalmazódott meg, hogy visszalépjünk. Már nemcsak Zayn gyűrűjének a visszaszerzése hajtott bennünket, hanem a lehetőség a jobb életre. Én sem voltam ez alól kivétel. Ugyanúgy akartam, mint a barátaim. Egy rossz embertől vesszük el a pénzt, aki nem legális úton szerezte, ráadásul Harry szörnyű gyerekkora miatt külön haragudtam Desmond Stylesra. Egy csepp bűntudatom sem volt, ahogy a barátaimnak se.

Este nyolckor már nem bírtam tovább várakozni, elmentem átöltözni. Magamra húztam a fekete melegítő alsót és a testhezálló, hosszú ujjú felsőt. Hozzá felvettem a szintén fekete cipőt, amit a falmászáshoz vásároltunk, és a nadrág zsebébe gyűrtem a sapkát. Kezembe vettem a felirat nélküli hátizsákot, amibe a pénzt rakjuk majd, és kimentem a többiekhez.

– Tisztára úgy nézel ki, mint egy akcióhős – mért végig Brandon. – Kurva jól áll ez a cucc. Vagány banda leszünk.

– Tök mindegy, mert úgysem fog látni senki – vontam meg a vállam, és elterültem a kanapén.

Zayn az emeletről lépkedett le. Ő is átöltözött. A fekete hajával neki aztán tényleg piszok jól állt ez a szerelés. Nála is ugyanolyan hátizsák volt, mint az enyém. Liam és Brandon szintén elmentek készülődni, mi pedig csak csendben várakoztunk. Már nem volt mit átismételni, hiszen ezerszer átbeszéltünk mindent.

– Na jó, gyújtsunk rá, mert én ezt nem bírom – pattant fel Zayn.

– Félóránként ezt csináljuk – nevettem, de követtem.

A percek iszonyat lassan peregtek, de végül eljött a negyed tíz, és szedelőzködni kezdtünk. Felvettük az asztalra kikészített kesztyűket, és beültünk a kocsiba. Zayn volt a söfőr, én mellette, a két fiú pedig hátul foglalt helyet.

– Tabletták? – kérdeztem a hátul ülőktől.

– Itt vannak – érkezett Brandon válasza.

– Üvegvágó?

– Az is.

– Ugye a maszkokat sem hagytátok bent?

– Nem, mindkettőnké itt van – felelte Liam.

– Telefonok némítva?

– Igen.

– Gyufásdoboz? – kérdezte ezt most Zayn tőlem.

– A zsebemben.

– És mielőtt megkérdeznétek, a játékfegyverek is megvannak – mondta Brandon.

– A kulcs pedig nálam – csapott a zsebére Zayn.

– Oké, akkor indulhatunk – bólintottam.

A harmincperces utat szinte némán tettük meg. Direkt kicsivel hamarabb akartunk érkezni, hogy ha bármi gebasz lenne, legyen időnk újratervezni. Elsőre úgy tűnt, nem lesz semmi, mert a helyen, ahová parkolni akartunk, nem állt senki. Most a másik irányból közelítettük meg Harryék házát, hogy ne haladjunk el a kapu előtt. Megálltunk a sötét helyen, és az órámra néztem. Még tizenkét perc volt tíz óráig.

– Mi van, ha már elment? – kérdezte Liam.

– Harry azt mondta, hogy akkor megcsörgeti Brant, más esetben pedig tízig semmiképpen – feleltem.

Onnan, ahol álltunk, semmit sem lehetett látni, hiszen csak a kőkerítés volt előttünk, mellettünk pedig a bokrok. Egyedül a kocsi lámpájának a fényét vennénk észre, mint múltkor is, de egyelőre nyugi volt mindenhol.

– Ha mégis feljelentést tesz a rendőrségen, akkor mi lesz? – érkezett Liam újabb aggodalmaskodó kérdése.

– Most komolyan ilyenekkel akarsz idegesíteni minket? – fordult hátra Zayn.

– Ha úgy lenne, akkor majd szólok – mondta Brandon. – Apám vacsora közben mindig elmesélni a legfontosabb ügyeket.

A homlokom ráncolva fordultam hátra.

– Miért? Apád honnan tudna ilyesmikről?

– Hát, mert ő a rendőrfőnök – rántotta meg a vállát Brandon.

Azt a kurva!

– Hogy mi? – kiáltottuk fojtott hangon szinte egyszerre.

– Basszus, mondtam, hogy semmit sem tudunk róla – csaptam dühösen az ülésre.

– Ugye csak viccelsz? – meredt Zayn is a kölyökre.

Brandon a fejét rázta.

– Te tudtál róla? – kértem számon Liamet.

– Már, hogy a fenébe tudtam volna? Gondoljátok, akkor nem szólok? – háborodott fel ő is.

– Nem értem, miért olyan fontos ez – tárta szét a karját Brandon. – Attól még itt vagyok veletek.

Legszívesebben lecsaptam volna. A rendőrfőnök fiával jöttünk kirabolni egy drogkereskedőt. Ettől abszurdabb már nem is lehetett volna a helyzet. Viszont, el már nem zavarhattuk, mert szükségünk volt rá.

– Egy hete nem vagy otthon. Apuci nem keres? – kérdezte Zayn.

– Nem, mert azt hiszi, a lakásomon vagyok – vágta rá Brandon. – A mostohaanyám hipochonder, és ha csak tüsszögök, elküldenek oda.

– Akkor miért nem ott laksz? – értetlenkedtem.

– Azért, mert az a ribanc rohadt jól főz, és lóvét is szokott adni – vigyorgott Brandon.

– Miért ad pénzt neked? – faggatta ismét Zayn.

– Mert leszopott.

Liam lekevert egy nyaklevest a fiúnak.

– Au! Ezt miért kaptam? – dörzsölte a tarkóját Bran. – Csak egyszer történt meg, és részeg voltam. Szerintem attól fél, hogy elmondom apámnak, és állandóan lóvéval töm.

– De a múltkor anyád macskájáról beszéltél… – említettem meg, mert annyira zavaros volt ez az egész.

– Igen. Akkor váltak el, mert anyám venni akart egy másik dögöt, apám meg nem engedte – magyarázta Brandon. – De az is lehet, anyám rájött, hogy apám nyírta ki a macskát, nem tudom.

– Ez egyre jobb – nevettem fel kínomban. – Mondjuk, azért szólhattál volna arról, hogy ki is az apád.

– Nyugi van! Sosem fordulna meg a fejében, hogy ilyesmit csinálok. Ha pedig mégis képbe kerülnék, elrendezné az ügyet, úgyhogy ti is megúsznátok – közölte Brandon egyszerűen.

Ez egy cseppet sem nyugtatott meg, de nem volt idő többet beszélni erről, mert megjelent a fény a fal mögött.

– Indul – hajolt előre Zayn is, hogy jobban lásson.

– Kiszállok, és megnézem – suttogtam tök feleslegesen, mert úgysem hallhatott senki rajtuk kívül.

Felhúztam a sapkát, csak a szemem látszott ki. Halkan csuktam be a kocsiajtót, és a bokrokhoz osontam. Meg kellett győződnünk arról, hogy valóban Harry apja hagyja el a házat. Egy fekete limuzin gurult ki a kapun. Azonnal a rendszámot néztem, amit Harry adott meg. Az volt. Két testőr ült elől, de hátulra nem lehetett belátni a sötétített üveg miatt. Visszasiettem a többiekhez.

– Elment. Gyerünk! – intettem a fejemmel.

Ők is felvették a sapkát, majd Brandon ideadta az egyik játékpisztolyt, amit hátulra, a nadrágom derekába rejtettem. A vállamra vettem a hátizsákot, és a kocsi hátuljától nekiiramodva, fellendültem a falon. Ezerszer könnyebb volt, mint amin gyakoroltunk. Mielőtt leugrottam volna, szétnéztem, de a fák koronája takarta a házat, viszont fényeket láttam a bejáratnál. Halkan ereszkedtem le a túloldalon, és megvártam a többieket. Ezt még Brandon is meg tudta mászni segítség nélkül.

A fiú tudta, mi a feladata. Leguggolt, és előrébb lopakodott. Én is lehasaltam, hogy láthassam, hol van az őr. A bejáratnál állt, ahol a lámpa is égett. Elég távol volt tőlünk, így biztosan nem fogja hallani Brandon lépteit. A fejemmel intettem a fiúnak, ő pedig elindult a bokrok mellett. A pulzusom máris az egekbe szökött, feszülten figyeltem az őrt, nehogy pont most menjen be a helyiségbe, amikor Brandon is ott van. A pasas továbbra is a korlátnak dőlve ácsorgott, és a telefonját nyomkodta.

Zayn és Liam ott lapított mellettem, és ők is a fickót figyelték. Tudtuk, hogy idegőrlő percek lesznek ezek, főleg, amíg Brandon vissza nem jön. Bíztam benne, hiszen betéve tudta, hová kell mennie, és milyen útvonalon.

Bran biztosan nem volt távol sok ideig, de nekem óráknak tűnt, mire végre megjelent.

– Megvan – suttogta, és elhelyezkedett mellettem a földön.

Most már csak arra kellett várunk, hogy az őr bemenjen. Nagyjából újabb tíz percnyi lélegzet visszafojtott várakozás után a fickó végre elindult abba az irányba, és eltűnt a szemünk elől. Tovább várakoztunk.

– Simán be tudtunk volna menni – mondta halkan Liam.

– Nem, amíg tudjuk biztosra, hogy kidőlt – ráztam a fejem, és nyomban elhallgattam, mert a pasas újra megjelent.

Néma csendben figyeltük, ahogy elsétál előttünk, alig tizenöt lépésnyire, és akkor az őr szellentett egy hatalmasat. Zayn válla rázkódott, ebből tudtam, hogy a nevetését tartja vissza.

– Ebből fosás lesz, öreg – suttogta mellettem Brandon.

– Baszd meg, ne röhögtess már! – szóltam rá, mert én is alig bírtam visszatartani a nevetésem.

Az őr elsétált a bejáratig, majd ott megállt, és a hasára tette a kezét. Úgy tűnt, a hashajtó gyorsabban hatott, mint az altató. A pasas megfordult, és visszasietett arra, amerről jött.

– Dupla adagot tettem bele – árulta el Brandon.

– Szerencsétlen – ráztam a fejem vigyorogva. – Na, nyomás! – emelkedtem fel, és elindultam.

Végig a bokrok árnyékában haladtam, ahogy Harry berajzolta, a fiúk pedig mögöttem. A kocsibehajtónál középtájon kellett átszaladnunk, mert azt a részt egyik kamera sem vette, utána a fák mellett osontunk, és az ablakhoz értünk. Brandon a ház sarkához ment, ahogy megbeszéltük, és ott figyelte, visszajön-e az őr. Zayn meglökte az ablakot. Nyitva volt. Örültem, hogy nem kell az üvegvágót használni. Harry említette, hogy a könyvtárat gyakran szellőztetik, és a bejárónő rendszeresen résnyire nyitva hagyja az ablakot. Szerencsére, ez most is így volt.

Most, hogy itt álltunk az ablak előtt, újra gyomoridegem lett. Nagyon közel voltunk a célhoz. Zayn mászott be először, én pedig mögötte. Liam kint maradt őrködni. Nem bénáztunk, mint a múltkor. Hangtalanul osontunk át a helyiségen, és a sötét ellenére is végig lefelé néztünk, hogy semmi se látszódjon az arcunkból a kamerában. Amikor Zayn az ajtót nyitotta, a pulzusom már csúcsot dönthetett, annyira zakatolt a szívem.

Ahogy kiléptünk, azonnal hátat fordítottunk a kamerának. A riasztóval ne kellett bajlódnunk, mert nem volt beélesítve. Zayn elővette a kulcsot, én pedig takartam. Seperc alatt bejutottunk az irodába, ahol szintén végig háttal maradtunk, ahogy Harry tanácsolta. Én mentem az asztalhoz, és kicsit maszatoltam a fióknál, mintha keresném a kulcsot, Zayn pedig a széfet bámulta. A harmadik fiókban három kulcs is volt, és hirtelen elbizonytalanodtam. A legkisebbet vettem ki, mert csakis az nyithatta a széfet.

Odamentem Zayn mellé, és beillesztettem a kulcsot. Passzolt. Zayn takart engem, amíg lassan elkezdtem forgatni az első zárat. Minden egyes fordítás után hallottam a kattanást. Jó kódot olvastunk le a felvételről. Kezdtem fellélegezni, úgyhogy gyorsan beütöttem a számkódot is, és a széf kinyílt. Mielőtt kitártuk volna, egymásra néztünk Zaynnel, és lekaptuk a hátunkról a zsákot. Ekkor eszembe jutott a gyufa, úgyhogy azt csak úgy leejtettem a földre, és egy kis szekrényke lába előtt landolt. Ez is tökéletes lesz így.

Zayn nyitotta az ajtót, és ledermedtünk. Soha életünkben nem láttunk még ennyi pénzt egyben. Kinyitottam a zsákot, odatartottam, Zayn pedig egyszerűen belesepert mindent, aztán én csináltam ugyanezt az övével. Voltak ott iratok is, de azokat kihagytuk, viszont a két dobozt, amit találtunk, azt eltettük. Tudtam, hogy Harry ékszerei lesznek az egyikben, és ez külön jó érzéssel töltött el. Visszahúztuk a cipzárat a táskákon, és még arra is figyelmet fordítottunk, hogy visszazárjuk a széfet, valamint a kulcsot is visszatettem a helyére. Így jóval később fogják felfedezni, hogy eltűnt a pénz.

Az ajtó előtt Zaynre néztem. Ő sóhajtott egy nagyot, de biccentett. Kiléptünk, és én felrohantam a lépcsőn, egyenesen Harry szobájába. Egyszerűen látni akartam, hol él, és itt szerettem volna elrejteni a meglepetésem, hogy boldog legyen, amikor megtalálja. Az egészben semmi kockázat nem volt, és egy perc alatt kivitelezhető, ezért is bólintott rá Zayn.

Halkan nyitottam be, és máris megcsapott Harry jól ismert illata. Jóleső borzongás futott végig rajtam. Előkaptam a dobozkát a zsebemből, hogy letegyem az ágyára, de akkor megláttam valamit, aminek nem szabadott volna ott lennie. A húgom plüss oroszlánja feküdt Harry párnáján. Még a sötétben is biztos voltam benne, hogy ugyanaz, mert a fél sörénye hiányzott. A húgom fodrászosat játszott, akkor vágta le. Megállt bennem az ütő.

Hogy került ez ide?

Iszonyat rossz érzés kerített hatalmába. Letettem a dobozt Harry párnájára, az oroszlánt pedig becsúsztattam a pulcsim alá, és már rohantam is le. Zayn a könyvtár ablaka előtt várt rám Liammel karöltve, és amint kimásztam, Brandon is csatlakozott hozzánk. Ugyanazon az útvonalon mentünk vissza a mogyoróbokorig. Liam ment fel először a fal tetejére, én pedig feldobtam neki a táskát. Ezután szintén felmásztam, Zayn pedig nekem dobta fel az övét, és végül ők is jöttök utánunk Brandonnal. Bepattantunk a kocsiba, és már ott sem voltunk.

Még nem engedhettem meg magamnak, hogy a talált tárgyon gondolkozzak.

– Nézzétek át, hogy minden megvan-e, amit magunkkal hoztunk – parancsoltam rájuk, közben lehúztam a fejemről a sapkát, és én is ellenőriztem. A játékfegyverem megvolt.

– Gyógyszeres doboz, üvegvágó, a fegyvereink – sorolta Brandon. – A kulcs megvan, Zayn?

– Igen – bólintott a barátom.

– Jó, akkor semmit sem hagytunk ott, és úgy látom, megvan a lóvé is – tapogatta Liam a két tömött zsákot.

– Harry nem hívott? – kérdeztem, mert a telefonokat a kocsiban hagytuk.

Brandon kezébe vette a készüléket.

– Nem.

– Küldj nekik egy üzenetet, de csak annyit, hogy OK – mondtam, pedig semmi sem volt oké.

Harry a lakásomban járt, és nem szólt róla. Számtalan kérdés pörgött a fejemben, és nem tudtam rájuk a válaszokat. Csak annyit tudtam, hogy Harry hazudott nekem.

23. fejezet