Érted teszem - beleolvasó

Fülszöveg:

Christina egyszerű banki ügyintéző. Anyjával és egyetemista húgával, Laurával osztozik egy kis lakáson. Nyugodt, hétköznapi életüket felborítja édesanyja váratlan betegsége, de még inkább, annak tetemes kezelési költsége. A pénz megszerzése érdekében Christina eszkortlánynak adja ki magát, és elkíséri Brandont, a jóképű üzletembert egy kéthetes úttal egybekötött esküvőre.

A kiruccanás során Christinának nem csak az érzelmeivel, de a saját múltja árnyékával is meg kell küzdenie, ugyanis Brandon olyan helyre viszi őt, ahová a lány a legkevésbé sem vágyott…

Rebecca Reed

Érted teszem

 

copyright by rebecca reed

Tartalomjegyzék

1. fejezet: Súlyos problémák.. 5

2. fejezet: Az ajánlat. 18

3. fejezet: Van az a pénz.. 30

4. fejezet: Rövid ismerkedés. 43

5. fejezet: Rossz emlékek.. 50

6. fejezet: Egy elégedett férfi. 63

7. fejezet: Csillapíthatatlan vágyak.. 75

8. fejezet: Féltékenység.. 86

9. fejezet: Félelem és megbocsátás. 94

10. fejezet: Tengerparti románc. 100

11. fejezet: Apró jelek.. 113

12. fejezet: Vidámpark.. 126

13. fejezet: Családi titkok.. 137

14. fejezet: Izgalmas ajándék.. 149

15. fejezet: Vallomás. 159

16. fejezet: Vívódás. 166

17. fejezet: Örökség.. 174

18. fejezet: Függőség.. 181

19. fejezet: Megalázva.. 189

20. fejezet: Bűntudat. 195

21. fejezet: Viszály.. 206

22. fejezet: Összhang.. 214

23. fejezet: Esküvő. 222

24. fejezet: Rossz döntés. 237

25. fejezet: Összetörve. 241

26. fejezet: Késő bánat. 245

27. fejezet: Otthon.. 253

28. fejezet: Válaszok.. 260

29. fejezet: Találkozás. 267

30. fejezet: Újra veled.. 276

Utószó: Örökre. 279

 

1. fejezet: Súlyos problémák

 

Christina

 

A szobámban, az ágyon ültem felhúzott lábakkal, és a tájékoztató füzetecskét böngésztem, amit az orvostól kaptam. Ölembe vettem a laptopomat, és beütöttem a keresőbe az intézmény nevét. Ott is ugyanazokat olvashattam, amit a brosúrában. Kiváló orvosok, modern környezet és hatásos gyógymódok. A képek alapján egy igazi luxus szanatóriumnak tűnt, és attól tartottam, ezt nem engedhetjük meg maguknak. Kikerestem a telefonszámukat, és másnapra kértem időpontot.

Végre kiderült, hogy mi okozza anya egyre inkább fokozódó ügyetlenségét. Nagyjából másfél éve kezdődött az egész, egy-egy elejtett pohár, vagy tányér formájában. Először annak tudtam be a dolgot, hogy mindig rohan, és csak a kapkodás eredménye, ám ezek a kis balesetek egyre gyakoribbak lettek. Egyik alkalommal, mikor kezembe adta a bevásárlólistát, értetlenül meredtem a papírlapra. Szinte olvashatatlanok voltak a máskor gyöngybetűkkel írott szavak. Evés közben pedig arra lettem figyelmes, hogy anya nehezen boldogul az evőeszközökkel. Ekkor merült fel bennem először, hogy valami baj lehet, és innentől fogva figyelni kezdtem őt.

A húgomnak nem szóltam semmit, nehogy megijesszem, és Laurának valóban nem tűnt fel változás anya állapotát illetően. A finom kézmozgásokkal volt baj. Nem tudta magát rendesen sminkelni, nehezen gombolta be a ruháit, és amikor Laura szülinapi tortáját díszítettük, át kellett vennem tőle, mert sehogy sem sikerült neki oda nyomni a krémet, ahová szerette volna.

– Anya, el kellene mennünk orvoshoz – vetettem fel azon a napon.

– Miért? Csak nem beteg vagy, kislányom? – nézett rám ijedten.

– Nem, nekem semmi bajom, de veled nincs rendben valami.

Anya megtörölte a kezét a kötényébe, majd lassan lerogyott a székre.

– Szóval te is észrevetted. – Megtámasztotta a fejét az egyik tenyerében.

Leültem mellé, és megfogtam a kezét.

– Ki kell vizsgáltatnunk, mi okozza ezt nálad. Kérj időpontot az orvosunktól, és elkísérlek.

– Úgy félek – sírta el magát. – Már el akartam menni, de itt vagytok nekem ti.

– Éppen ezért kell elmenned. – Átöleltem.

– Kérlek, Laurának ne szólj róla! A tanulásra kell koncentrálnia, és nem szeretném, ha értem aggódna.

– Eddig sem szóltam neki, de ne legyél már ennyire elkeseredve, kérlek! Még nem tudjuk, mi okozza ezt nálad, és talán semmiség az egész – vigasztaltam, hiszen ő is ebben reménykedett.

– Jól van! Kérek időpontot. – Megtörölte a szemét, és elment telefonálni.

Ez a beszélgetés pontosan tizennégy hónapja zajlott le. Orvostól orvosig jártunk, akik többnyire csak találgattak. A legtöbben Parkinson-kórra gyanakodtak, míg mások csak egyszerű kimerültségre vagy idegrendszeri problémákra. Mindenféle kezelést és gyógyszert írtak fel, mi pedig végigcsináltuk mindegyiket, de semmi javulás nem történt. Egy idő után természetesen Laura is észrevette, hogy baj van, főleg, miután anya kába volt a sok gyógyszertől.

Már a sokadik specialistánál jártunk, aki végre felállította a diagnózist. Anya ataxiában szenvedett. A perifériás idegei károsodtak, és ez okozta nála a bizonytalan, ügyetlen mozgást. Az orvos szerint további vizsgálatokra lenne szükség, és azt az intézetet ajánlotta, ahová az időpontot kértem. Állítólag ott sikeresen kezeltek már ataxiában szenvedő betegeket, és ha meggyógyítani nem is tudják őket, megállíthatják a folyamatot. Muszáj lesz megpróbálnunk, hiszen anya még csak ötvenöt éves. Túl fiatal ahhoz, hogy beteg legyen.

Akkor este átmentem Laura szobájába. A húgom az asztalánál most is a könyveket bújta. Másodéves joghallgatóként meglehetősen komolyan vette az iskolát. Annak ellenére is jó jegyeket szerzett, hogy sokat eljárt szórakozni a barátaival.

– Kértem időpontot a szanatóriumba holnapra. – Leültem a kissé gyűrött, rózsaszín ágytakaróra.

Laura felém fordult.

– Anya hol van?

– Alszik. Eléggé kimerült a vizsgálatok miatt, és szerintem éjszaka sem sokat aludhatott, biztosan ideges volt.

– Úgy sajnálom szegényt. Bárcsak többet tudnánk tenni érte – sóhajtott könnybe lábadt szemekkel.

– Most már legalább tudjuk, mi a baja. Ez nagy előrelépés. Meg fogjuk találni a módját, hogy meggyógyíttassuk – vigasztaltam, hiszen én is ebben reménykedtem.

– Majd felhívsz, ha beszéltél velük?

– Persze, de kettőre megyek, és szerintem már hazaérsz, mire végzek. Hagylak is tanulni. – Felálltam. – Készítek valami vacsorát, mire anya felébred.

– Kösz, Chris! – fordult Laura újra a könyvei felé.

Jó testvérek voltunk, és korban sem álltunk túl messze egymástól. Én huszonöt, Laura pedig húsz éves. Apa nélkül nőttünk fel, pontosabban tíz évig velünk élt anya egyik pasija, de végül szétváltak az útjaik. Férfi csak igen ritkán bukkant fel a házunkban, azok is kizárólag az aktuális barátaink voltak. Jelen pillanatban egyikünknek sem volt senkije. Laura az egyetem mellett nem igazán sok időt fordított a fiúkra, én pedig fél éve léptem ki egy hosszabbnak mondható kapcsolatból, és egyelőre nem is szándékoztam elkötelezni magam.

Már elkészült a vacsora, és Laura is az étkezőben ült, de anya még mindig aludt. Óvatosan nyitottam be hozzá. Leültem mellé, és kedvesen megsimogattam a karját.

– Főztem vacsorát. Gyere, te is egyél velünk.

– Ilyen sokáig aludtam? Miért nem ébresztettél fel hamarabb? – Anya felült, és megdörzsölte a szemét.

– Legalább pihentél egy jót.

Az asztalnál ismét szemügyre vettem anyát, miközben ők Laurával a suliról beszélgettek. Még mindig vonzó nőnek tartottam. Vörösesszőke haját általában kontyba tűzve hordta, és amíg a betegség fel nem ütötte a fejét, kimondottan csinosan öltözött. Kettőnk fizetéséből éltünk, így tulajdonképpen egész jól megvoltunk. Most azonban már többnyire csak az én keresetem maradt. Anya korábban titkárnőként dolgozott, de fel kellett mondania, mivel sem a kézzel írás, sem a gépelés nem ment már neki rendesen. Jelenleg csak hétvégenként dolgozott az egyik bevásárlóközpont ruha üzletében, de amit ott keresett, az édeskevés. Szerencsére Laura ösztöndíjjal tanult, ezért az ő jövője nem került veszélybe, de egyelőre fogalmam sem volt, miből tudjuk majd fedezni anya gyógyíttatását.

Sajnos én is pályakezdőnek számítottam, és legalább két-három évet le kellett volna húznom a bankban ahhoz, hogy előléptessenek. Jelenleg a lakossági hitelosztályon dolgoztam, de gyakran behívtak szakértőnek céges hitelek elbírálásához is, ezzel előrevetítve a jövőmet. Soha nem állítottam, hogy álmaim munkája ez, de a számokhoz jól értettem, ezért is választottam a pénzügyi pályát. Gyakran elszomorított, amikor nehéz helyzetben lévő emberekkel találkoztam, akik kénytelenek voltak pénzügyi segítséget igénybe venni, hogy megoldják a problémájukat. Most pedig már előre féltem attól, hogy mi is ilyen helyzetbe fogunk kerülni.

Másnap délben, mint általában mindig, elmentem ebédelni a kollégáimmal, utána beültem a kocsimba, hogy felkeressem azt az intézményt, amelytől oly sokat vártam. A szanatórium a városon kívül esett, így éppen csak, hogy odaértem két órára. A látogatók számára fenntartott helyen parkoltam le, majd gyalogosan sétáltam át a csodás kerten keresztül a modern épületbe. A portán felkísértek az egyik orvos irodájába, és várakozás nélkül, azonnal fogadtak. Nagyvonalakban elmagyaráztam, miért jöttem, majd odaadtam az orvosnak anya összes leletét. A középkorú férfi sokáig tanulmányozta a papírokat, aztán visszaadta.

– Jó helyre irányították, miss Benson. Intézményünkben minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy sikeresen kezeljük az édesanyja betegségét. Az általános tapasztalat az, hogy egy ilyen komplex kezelés – a szükséges vizsgálatokkal együtt –, nagyjából fél évet vesz igénybe – közölte barátságosan az orvos.

– Értem. Tehát, fél évre kellene befeküdnie?

– Igen, így van. De ne ijedjen meg. Az édesanyja jól fogja magát érezni nálunk. Adok egy tájékoztatót, amiben mindent megtalál. – Felém nyújtott egy ugyanolyan füzetecskét, amit korábban is kaptam.

– Köszönöm, már van egy ilyenem.

– Rendben. Egy nővér körbevezeti az épületen, és elmondja, pontosan milyen kezelések várhatóak, valamint a költségekről is tájékoztatni fogja önt. Amennyiben pedig úgy döntenek, hogy belevágnak, akkor bátran keressen, mert én leszek az édesanyja kezelőorvosa. – A kezembe adta a névjegyét.

– Értem. Van még valami, amiről esetleg tudnom kellene? – kérdeztem, mielőtt elindultam volna.

– Nos, igen. Az ataxia gyakran genetikai betegség, ezért elsődlegesen ezt fogjuk kivizsgálni.

Ezt nem igazán akartam hallani. Így is rengeteg bajunk volt, nem hiányzott, hogy még több legyen.

– Ez azt jelenti, hogy örökölhető?

– Sajnos igen, de ne szaladjunk ennyire előre. Csak azért említettem meg, hogy erre is készüljön fel. Lehetséges, hogy önnél is vizsgálatokat kell elvégeznünk a későbbiekben, vagy ha van testvére, akkor nála szintén.

– Igen, vagy egy húgom – bólintottam feszülten.

– Látom, hogy megijedt, miss Benson, de felesleges idegeskednie. Ha esetleg úgy lenne, akkor is van rá megoldás. De térjünk vissza erre akkor, ha aktuális lesz.

Egyáltalán nem nyugodtam meg, de elköszöntem az orvostól. Felesleges lett volna tovább boncolgatnom a témát, hiszen még semmi sem biztos. Még az sem, hogy anya valaha bekerül ide.

A nővér már kint várt, és végigvezetett az egész épületen. A szanatóriumban valóban minden megvolt ahhoz, hogy az ember ne egy kórházban, hanem sokkal inkább egy pihentető üdülésen érezze magát.

A sétánk végén a nővér visszakísért a portához, ahol már a pulton feküdt a kinyomtatott papírlap a részletes listával a költségekről. Megköszöntem az idegenvezetést, és csak akkor mertem megnézni, mennyibe fog kerülni mindez, mikor beültem a kocsiba. Egyből a végösszeget kerestem, és ha nem ültem volna, akkor biztosan meg kellett volna kapaszkodnom valamiben.

Az összeg, amit láttam olyan magas volt, hogy rögtön kétségbeestem. Ezt képtelenek leszünk kifizetni. A vizsgálatok, a gyógyszerek, a teljes ellátás, mind-mind hatalmas összegekre rúgott, még úgy is, hogy valamennyit fedez a biztosító. Noha a végére odabiggyesztették, hogy ez némileg csökkenhet, ha kevesebb vizsgálatot kell majd elvégezni, de akkor is túl sok volt. A felét kellett előre befizetni, a maradékot pedig hat havi részletben.

A könnyeimmel küszködve vezettem haza, és végig azon törtem a fejem, hogyan tudnánk előteremteni ennyi pénzt. Ekkora hitelt nem vehettem fel, és nem is tudtuk volna miből törleszteni. Ha eladnám a kocsimat, az öreg járgány ára csak a költségek töredékét fedezné. Egyből arra gondoltam, bárcsak lenne valami gazdag rokonunk, aki segíthetne, de senkink sem volt. Magunkra voltunk utalva.

Mielőtt kiszálltam volna, gondosan eldugtam a papírt a táskámba. Nem mondhattam el anyának. Azt fogom hazudni, hogy csak később tudják elkezdeni a kezelést, mert teltház van. Időt kellett nyernem, hogy kitalálhassam, honnan kerítsünk elő ilyen sok pénzt.

A családom az asztalnál ülve várt rám, és amint beléptem az ajtón, Laura azonnal felpattant.

– Végre már! Mesélj, mit mondtak? – kérdezte türelmetlenül.

Anya szemében megcsillant a remény, amibe a szívem máris belesajdult.

– A hely szuper. – Ledobtam a táskámat, és bementem a konyhába egy pohár vízért, mert úgy éreztem, kiszáradt a torkom.

Laura utánam jött.

– És?

– Addig bírsz várni, amíg megiszom? – szóltam rá ingerülten.

– Laura, hagyd már levegőhöz jutni a nővéred! – feddte meg anya a húgomat.

Laura duzzogva dobta le magát a székre.

– Szóval, a hely tényleg remek, és nagyon barátságosak voltak – kezdtem bele, és leültem hozzájuk az asztalhoz. – Az egyik orvossal beszéltem. Megnézte a leleteidet, és azt mondta, tudnak segíteni.

– Hála az égnek! Ez baromi jó hír! – örvendezett Laura.

– És mi a bökkenő? – kérdezte anya, mintha csak átlátott volna rajtam.

Zavartan elmosolyodtam. Gyűlöltem ezt a helyzetet.

– Nincs semmi bökkenő. Mindössze annyi, hogy nem tudnak azonnal fogadni, de szólnak, ha felszabadult egy hely.

Utáltam hazudni, és nem is igazán ment jól. Most is úgy éreztem, az arcomra van írva, hogy nem mondok igazat. Kínomban kiemeltem egy narancsot az előttünk fekvő tálból, és elkezdtem megpucolni, amitől azonnal kellemes narancsillat lengte be a konyhát.

– Kérlek, meséld el, pontosan mit mondtak – kérte anya lágyan.

Nem hittem volna, hogy miután végre kiderült, mi anya betegsége, sokkal nagyobb problémákkal fogunk szembesülni. Minden csak a pénz körül forgott.

– Túlságosan sok mindent nem tudtam meg. A kezelés nagyjából fél évet vesz igénybe. Ennyi időre kellene majd befeküdnöd. Először vizsgálatokat végeznek, aztán pedig elkezdődik a terápia – vettem a számba egy meglehetősen savanyú gerezdet.

Anya a fejét rázta.

– Az borzasztóan sok. Ilyen hosszú időre nem hagyhatlak itt benneteket.

– Ugyan már, anya! Nem vagyunk gyerekek! – hurrogta le azonnal Laura, és közben ellopta tőlem a narancs felét.

– Így van – bólogattam egyetértően. – Ráadásul az egész olyan lesz, mint egy üdülés. Van medence, szauna, számtalan foglalkozás, és csodálatos a kertjük is. Bármikor meglátogathatunk, nincs korlátozva. Igazi kikapcsolódás lenne. – Átnyúltam az asztal fölött, és megfogtam anya kezét.

– El kellett volna mennem veled. – Mély levegőt vett, amivel talán a sírását próbálta visszatartani, majd hátradőlt a székben.

– Nem tudtam volna megoldani, hogy eljöjjek érted. Így is alig értem oda a megbeszélt időpontra. Egyébként meg, végig idegeskedtél volna, hogy vajon mit mondanak – magyarázkodtam.

– Oké, oké, de a lényegről még nem beszéltél. Mennyibe fog ez kerülni nekünk? – tette fel anya azt a kérdést, amivel ismét csak hazugságra kényszerített.

– Pontos összeget még nem tudok, de amit említettek, az vállalható, és ráérünk havi részletekben fizetni. Állítólag ez függ a vizsgálatok számától, és majd csak akkor pontosítanak, ha már ott vagy. De ne feledd, ott a biztosításod is! – hadartam, de közben nem mertem a szemükbe nézni.

Nem tudtam, mennyire hihető az előadásom, de ilyen rövid idő alatt ennyire futotta tőlem.

– Nem gond. Meg fogjuk oldani. Ha kell, én is tudok munkát vállalni az egyetem mellett – jelentette ki Laura magabiztosan.

Szeretetteljesen néztem a húgomra. Őt majd be kell avatnom, mert a segítségére lesz szükségem az ötleteléshez. Már előre féltem, amiért el fogom keseríteni őt.

– Köszönöm, lányok. Olyan jó, hogy itt vagytok nekem – szorította meg a kezünket anya.

– Akkor most nincs több búslakodás, oké? Már tudjuk mi helyzet, és azt is, hogy van rá megoldás. Innentől kezdve csak vidám arcokat szeretnék látni – próbáltam felvidítani őket, de főleg anyát, mert tényleg nagyon maga alatt volt az utóbbi időben.

– Igen. Ígérem, nincs több szomorú arc – bólintott könnyes szemmel.

Laura szeme felcsillant.

– Mit szólnátok, ha együtt sütnénk valami fincsi csokis sütit?

– Én benne vagyok – bólintottam, majd anyára néztem, ő pedig az asztalra csapott.

– Csináljuk!

Csak este mentem át Laurához. Kivételesen nem tanult, hanem az ágyban ülve, fejhallgatóval zenét hallgatott. Amikor meglátott, letolta a tarkójára a készüléket.

– Mi az? Miért vágsz ilyen gyászos képet?

– Beszélnünk kell! – Leültem mellé az ágyra.

– Miről?

– Délután nem mondtam igazat, mert nem akartam anyát felzaklatni. A kezelés iszonyat sokba kerül, és nekünk nincs annyi pénzünk.

– Ne már, Chris! – jajdult fel a húgom. – Mégis mennyibe fog kerülni?

Kivettem a farzsebemből az összehajtott papírlapot, és odaadtam neki. Laura gyorsan átfutotta a számokat, majd mikor megpillantotta a végösszeget, az ő szemei is elkerekedtek.

– Jézusom, ez tényleg rohadt sok! Akkor most mi lesz? – kérdezte.

– Nem tudom. Azért árultam el neked, hogy találjunk ki valamit együtt. A felét kellene összeszednünk, a másik felét pedig ráérünk részletekben, bár arra sincs még ötletem.

A húgom rögtön magába roskadt, majd újra megnézte a papírlapot, mintha csak meg akarna győződni róla, tényleg jól látta-e.

– Nem tudsz hitelt felvenni? Mégis csak egy bankban dolgozol – bökte ki az első dolgot, ami eszébe jutott.

Megráztam a fejem.

– Ekkorát nem, és ne feledd, hogy azt is törleszteni kellene.

– Akkor vegyük számba, mit tudnánk eladni. Írjunk listát, és…

– Laura! Bármit is adunk el, nem fog összejönni ennyi – lohasztottam le a lelkesedését, habár nem szívesen tettem.

– De ki kell találnunk valamit, Chris! Anyáról van szó! – Kétségbeesésében elsírta magát.

Már csak ez hiányzott. Nem elég, hogy anyát kellett pátyolgatnom, most még Laurát is. Ideges lettem, de nem rájuk, hanem a helyzetre.

– Azt hiszed, én nem tudom? Egyfolytában pörög az agyam, mióta megkaptam ezt a rohadt listát, de fogalmam sincs, mit csinálhatnánk.

– Adjuk el a lakást – kapaszkodott már az utolsó szalmaszálba is Laura.

– Igen, erre én is gondoltam, de utána mi lenne? Ha bérlünk egyet, akkor a fél keresetem rámenne, és nem tudnánk miből megélni.

– Majd megoldjuk valahogy. Chris, kérlek! Ha nincs más, akkor adjuk el. Én hajlandó vagyok lemondani mindenről.

Annyira szívbemarkoló volt így látni őt. Átöleltem, és egy ideig csak csendesen sírdogáltunk. Később felálltam, hogy zsebkendőt vegyek ki.

– Adjunk magunknak egy hetet, és gondolkozzunk. Rendben? Hátha mégis eszünkbe jut valami.

Tényleg nem akartam eladni a lakásunkat, mert akkor kilátástalan helyzetbe kerültünk volna. Két évvel ezelőtt még azt fontolgattam, hogy külön költözök tőlük, hisz mégis csak egy felnőtt nő voltam, de közbeszólt anya betegsége. Nem hagyhattam magukra őket. Laurának még majdnem három év maradt vissza az egyetemből, és ha anyát nem tudják meggyógyítani, vagy legalább megállítani a folyamatot, akkor esély sincs arra, hogy addig önálló életet kezdhessek. De most ez volt a legkisebb problémám.

– Oké! Addig keresgélek munkát, mert úgyis szükség lesz rá – egyezett bele Laura.

Egész éjszaka csak forgolódtam, sehogy sem jött álom a szememre. Csináltam egy listát, ahogy Laura is javasolta, és számba vettem mindenünket, amit pénzzé tudnánk tenni. Ha mindent sikerülne is eladnom, az csak egy havi kezelést fedezne, és akkor hol van a többi öt hónap? Hitelt sem akartam felvenni, hiszen ez volt a szakmám, ezért pontosan tudtam, mivel jár majd. Csapdába kerülnénk, és eladósodnánk.

Három nap telt el úgy, hogy semmi előrelépés nem történt az ügyben. Mindketten munkát kerestünk, és mivel csak éjszakai állás jöhetett szóba, ez igencsak korlátozott bennünket. Három helyre mentem el, ahol pincérnőt vagy pultost kerestek, de egyik sem fizetett annyit, hogy megérje elvállalni. Arról nem is beszélve, elképzelni sem tudtam, hogy bírnám a napi tizennégy-tizenhat óra talpalást.

Anya tényleg félretette a szomorúságot, és minden nap jókedvűen várt haza bennünket. Újra csinosan öltözött, finomakat főzött, és reggelente futni is eljárt, mint régen. Ennek az egynek tudtam örülni, de mindannyiszor elszomorított, ha arra gondoltam, hogy előbb-utóbb el kell mondanom neki az igazat.

Péntek délután Laura titokban behívott a szobájába. Abban a reményben mentem be hozzá, hogy hátha mégis csak sikerült valamit kitalálnia. Mondjuk, fogalmam sincs, milyen csodára vártam.

– Ma este elmegyek egy helyre, ahol állítólag piszok jól fizetnek – árulta el Laura bizalmasan.

– Milyen helyre? – Csípőre tett kézzel megálltam a szoba közepén.

– Egy éjszakai bár, ahová csak a gazdagok járnak.

Azonnal rossz előérzetem támadt.

– Honnan tudsz te ilyen helyekről, Laura? – vontam össze a szemöldököm.

– Az egyik barátnőm, Liv ismerőse ott dolgozott. Tőle hallottam, hogy alkalmazottat keresnek – Laura a könyveit pakolgatta. – Azt mesélte, hogy a fizetés mellé legalább ugyanannyi borravalót is adnak.

– Milyen munka lenne ez? – faggatóztam tovább még mindig gyanakodva.

– Egyszerű felszolgálót keresnek, de nagyon fontos a jó megjelenés, hisz egy luxushelyről van szó – magyarázta a húgom nagy átéléssel.

Laura megjelenésével nem volt semmi gond, hiszen meglehetősen szép lány. Hosszú barna, egyenes haj, mandulavágású sötét szemek, kedves arc, és hozzá szuper csinos testalkat. De épp emiatt féltettem. Túl fiatal volt még, és egy ilyen helyen ki tudja, milyen ajánlatokkal bombázzák majd a pénzes férfiak.

– Nem tartom jó ötletnek, Laura – ingattam a fejem.

– Egyelőre csak megnézem milyen. Az sem biztos, hogy felvennének. – Megtámasztotta az íróasztalát, és engem bámult.

– De ugye nem egyedül mész oda?

– Nem, dehogy! Liv, és pár másik lány is jön velem. Utána beülünk együtt valahová. Csak egy sima állásinterjú lesz, semmi több, úgyhogy ne idegeskedj, Chris!

Leengedtem a karomat.

– Gondolom, anyának egy szót se.

– A munkáról semmit, de azt tudja, hogy este elmegyek. És most hagyj, mert készülődnöm kell! – terelt ki sietősen a szobájából.

Nem jó érzésekkel mentem vissza anyához a nappaliba. Valamilyen sorozatot nézett a tévében. Leültem hozzá, és úgy tettem, mintha szintén nézném, de közben a gondolataimba mélyedtem. Talán nekem kellene elmennem, ha tényleg olyan jól fizetnek, mint ahogy Laura állította. Mégis csak idősebb vagyok, és tudtam kezelni a nem kívánt helyzeteket. Laura túl fiatal az ilyesmihez. Viszont ismertem már a húgomat. Ha ő egyszer a fejébe vesz valamit, nem tudom eltántorítani tőle.

– Nézzenek oda, milyen csinos valaki! – dicsérte meg anya a szobájából kilépő Laurát.

– Köszi, anya! Liv azonnal itt lesz értem, úgyhogy rohanok – hadarta, miközben a szandálját csatolta be.

– Mikor jössz haza?

– Legkésőbb tizenegyre itthon leszek.

– Akkor jó szórakozást, szívem! – engedte útjára anya, majd hozzám fordult. – Megvárod? Korábban lefeküdnék, tudod, nekem holnap munka.

– Persze, úgysem szoktam sokkal hamarabb elaludni – bólintottam.

Alig múlt nyolc óra, és anya tényleg elment lefeküdni. Én még egy ideig bámultam a tévét, majd bementem a szobámba olvasni, ami annyira lekötött, hogy észre sem vettem, mennyire eltelt az idő. Éjfél körül kukkantottam rá a telefonomra. Laura még nem ért haza, ezért megcsörgettem, de ki volt kapcsolva. Ettől persze rögtön elfogott az idegesség. Laura nem szokott késni, ha valamit megígér, az általában úgy is van. Vártam még tíz percet, majd újra megpróbáltam, de ugyanaz fogadott a vonal túlsó végén. Ezután Livnek küldtem egy üzenetet.

Chris: Merre vagytok? Laura még nem ért haza.

Pár percet kellett várnom, mire megérkezett a válasz.

Liv: Kitettem a bárnál, azóta nem beszéltünk.

A gyomrom görcsbe rándult. Tehát Laura egyedül ment oda.

Chris: Küldd el a címet!

Amíg a válaszra vártam, gyorsan átöltöztem. Most már valóban aggódtam. Valami biztosan történt, amiért Laura nem ért még haza, és a telefonját is kikapcsolta. Lábujjhegyen osontam ki a lakásból. Idegesen ültem be a kocsiba, és elhajtottam a megadott címre.

 

2. fejezet: Az ajánlat

 

Brandon

 

Az irodámban ültem, és a meghívót nézegettem. El sem akartam hinni, hogy Alexa férjhez fog menni. Ilyen gyorsan eltelt volna az idő? Nemrég még kislány volt, most pedig az oltár elé vezeti egy számomra ismeretlen fiú. Mert bizonyára fiú lehet, nem pedig férfi, hiszen Alexa is olyan fiatal még. Csak huszonegy éves, és sehogy sem értettem, miért megy ilyen hamar férjhez. Talán teherbe esett, de azt a nővérem biztosan elmondta volna nekem. Habár mostanában túl sokat nem beszéltünk egymással.

A meghívó jó alkalomnak bizonyult arra, hogy újra felhívjam őt. Fülemhez emeltem a telefont, székemmel átfordultam, és a hatalmas üvegfal mögött elterülő, nyüzsgő várost szemléltem.

– Nahát, Brandon! Csak nem eszedbe jutottam? – szólt bele a nővérem.

– Sokszor eszembe jutsz, Sarah, de ma különösen sokat gondoltam rád, mivel kaptam egy meghívót – forgattam a kezemben a dombormintás, fényes papírlapot.

– Meglepődtél, igaz? – nevetett fel Sarah.

– Hogyne lepődtem volna meg! Az unokahúgom férjhez megy, és csak most tudom meg – feleltem enyhe rosszallással a hangomban.

– Talán, ha gyakrabban meglátogatnál bennünket, vagy esetleg felemelnéd a telefont, ahogy most is – vágott vissza Sarah.

– Tudod jól, hogy sokat dolgozom, de inkább mesélj erről az esküvőről. Miért ilyen gyorsan? Egyáltalán mióta járnak együtt? – Visszapördültem, a meghívót ledobtam az asztalra, és felálltam.

– Alexa ragaszkodott hozzá. Szerelmes. Szerinte az egyetemet feleségként is be tudja fejezni, és szeretne már önálló életet.

Ezt meg tudtam érteni. Alexa és az apja kapcsolatát nem mondanám túl ideálisnak. Donald túl szigorúan fogta a lányát, és soha nem úgy bánt vele, mint egy igazi apa, és emiatt mindig nagy volt a feszültség közöttük. Na meg más egyéb dolgok miatt is, amire nem szívesen gondoltam. Nem csodáltam, hogy az unokahúgom menekült otthonról.

– Talán igaza van, de azért élhetett volna még egy kicsit. – Kinyitottam az ajtót, és intettem a titkárnőmnek.

– Ahogy te is, Brandon? – szólt vissza a nővérem.

– Ne kezdjük ezt el, Sarah!  – A szemem forgatva sétáltam vissza az asztalhoz.

– Oké, nem kezdem. Szeretném, ha eljönnél hozzánk két hétre. Régen találkoztunk, és Alexának is hiányzol.

A kérés meglepett. Eszemben sem volt két hétre leutazni hozzájuk. Visszaültem a székembe. A telefonom halk pittyegéssel jelezte, hogy üzenetem érkezett.

– Nem fog menni. Nem hagyhatom itt a céget ilyen hosszú időre – próbáltam valamilyen kifogást találni.

– Gondoltam, hogy a munkára fogod majd. Ott tudod hagyni, ha akarod. Az a cég nélküled is jól megvan. Mi vagyunk a családod, Bran. – Sarah ezzel akart hatni rám, és mint általában, most is sikerülni fog neki.

A titkárnőm jött be, kezében egy csésze kávéval. Mosolyogva tette le elém. Egy biccentéssel köszöntem meg neki.

– Egy hét, oké? – egyezkedtem, és megillatoztam az erős feketét.

– Kettő. Alexa téged akar tanúnak. Meg kell ismerned a fiú családját is. Jövő hétvégére szerveztünk egy partit, és részt kell venned rajta! – közölte Sarah ellentmondást nem tűrő hangon.

Ez valójában jólesett. Az unokahúgomért bármit megtettem volna.

– Jól van, megint győztél. Ott leszek – adtam fel, és belekortyoltam a forró italba.

– Köszönöm, Brandon! Várni fogunk.

Megnéztem az üzenetem, majd lehúztam a maradék kávémat, és rögtön elindultam haza.

Péntek késő délután volt. Egy hetem maradt, hogy mindent elrendezzek a cégnél, és még kerítenem kellett egy partnert is, mert nem akartam egyedül menni az esküvőre. A családom nem túl szórakoztató, úgyhogy kell valaki, akivel jól érezhetem magam. De most először is egy fontos kártyaparti várt rám az üzlettársaimmal, majd hazafelé beugrok Louis-hoz, hogy ajánljon valakit.

Éppen csak annyi időre mentem haza, hogy átöltözzek, és fél óra múlva már újra kocsiban ültem. Szerettem ezeket az összejöveteleket. Játék közben nem beszéltünk az üzletről, de minden másról igen. Ismertük egymás magánéletét, és gyakran a legbizalmasabb dolgainkat is megosztottuk a másikkal. Így pontosan tudtam, kinek van szeretője, ki vonzódik a saját neméhez, kinek mi a perverziója, vagy épp kit csalt meg az asszony. Mindezt bizalmasan kezeltük, mert ami a kártyaszobában elhangzott, az ott is maradt. Ez a bizalmi kapcsolat az üzleti ügyeinkre is jó hatással volt. Rendkívül jól tudtunk összedolgozni, és igen sikeresek lettünk.

Miután elárultam nekik, hogy két hétre lelépek az esküvőre, méghozzá egy bérelt nővel, ezen az estén én lettem a téma. A társaság egyik fele azzal húzott, mikor állapodok meg végre, míg a másik fele – főleg, akiknek feleségük volt – úgy vélekedett, én csinálom jól, és szívesen lettek volna a helyemben.

Egyáltalán nem zavart, amiért rajtam élcelődtek. Pontosan tudtam, hogy mi jó nekem. Korábban akadt néhány tartós kapcsolatom, de mindannyiszor csúnya véget értek, és minden esetben az én hibámból. Soha nem bírtam a véremmel, és mindegyik lányt megcsaltam. A harmadik ilyen után úgy döntöttem, nem csapok be többé senkit, és addig nem kezdek komolyabb kapcsolatba, amíg nem érzem magamat alkalmasnak rá. Harmincegy évesen még nem maradtam le semmiről. Szerettem élni, szerettem a nőket, és a nők is szerettek engem.

Későre járt már, amikor elköszöntem tőlük, és Louis bárja felé vettem az irányt. Nagyjából egy éve rendszeresen igénybe vettem a lányai szolgáltatásait, és így a kapcsolatunk egészen barátivá alakult. Louis eszkort lányokat foglalkoztatott, és a bárjában lehetett kibérelni őket. Igazi luxus szépségek fordultak meg nála, akik nem bújtak ágyba akárkikkel. Persze ez a fajta szórakozás nem egy olcsó mulatság, de a saját barátnők sem kerültek volna kevesebbe, és így legalább változatosnak mondható szexuális életet élhettem. Amikor egy új lány került Louis-hoz, engem hívott először, és ha kedvem támadt hozzá, akkor beavathattam. Naná, hogy mindig éltem a lehetőséggel!

A sofőröm közvetlenül a bár előtt tett ki, és amint beléptem a hangulatos félhomályba, nők tucatja fordult felém mosolyogva. Nagy részükkel már volt kapcsolatom, így a távolból is ismerősként üdvözöltek. A lépcső felé sétálva eleresztettem néhány kedves mosolyt feléjük, majd felmentem Louis irodájába.

– Brandon! Micsoda kellemes meglepetés! – állt fel a kopasz, testes férfi, hogy üdvözöljön.

– Gondolom, sejted miért vagyok itt. Üdv, Lou! – Kezet fogtam vele.

Nem kellett, hogy hellyel kínáljon. Otthonosan helyeztem magam kényelembe a fekete bőrfotelben.

– Ma éjszakára vagy későbbre szeretnél valakit? Mert, ha ma éjszakára, akkor épp az előbb késted le az egyik új lánykámat – kopogtatta meg méretes pecsétgyűrűjével az asztalát.

– Nem hívtál.

– De igen, csak ki vagy kapcsolva, barátom. Azt hittem, ezért jöttél. – Húsos ujjait összekulcsolta maga előtt.

El is felejtettem, hogy játék közben mindig kikapcsolom a telefont. Kivettem a zakóm zsebéből, és miután visszakapcsoltam, láttam a három nem fogadott hívást Louis-tól. Visszacsúsztattam a zsebembe a készüléket.

– Mindegy is, nem ma éjszakára akarom. Két teljes hétre kellene valaki, aki jó társaság, és persze másban szintén remekel – néztem várakozóan a barátomra.

Már ismerősként üdvözöltem a felcsillanó tekintetét. Két hét sok idő, és még több pénz. Nem volt kérdés, mi járt a kopasz fejében. Ezért is tartott a barátjának. Sok lóvét hagytam nála.

– Szinte az összes lányomat ismered, így felesleges lenne ajánlanom bárkit – tagolta lassan a szavakat. – Igyál lent valamit, és válaszd ki te magad. Nyugodtan megtárgyalhatod vele a részleteket is. Megbízok benned – nézett rám jelentőségteljesen –, majd később elrendezzük a dolgokat, és természetesen a vendégem vagy, barátom. Ha pedig nem találsz kedvedre valót, akkor gyere vissza, és átnézzük a többieket, akik nincsenek itt – tette hozzá.

Én is jobbnak láttam, ha magam választom ki az útitársamat, és kedvem is volt még kicsit iszogatni.

– Oké, kösz, Lou! – nyújtottam felé a kezem. – Akkor majd jelenkezem.

Lesietettem a lépcsőn, és leültem a szokásos helyemre. Általában a legsötétebb asztalok voltak a legcsendesebbek, és egyben a legdiszkrétebbek is. Mindig a pulttal szemközt helyezkedtem el, ahonnan szemmel tarthattam a helyiséget.

Sok lány lézengett bent, és vendégek is jócskán ültek az asztaloknál. Mindegyik jól szituált, tömött pénztárcájú férfi volt, akik hozzám hasonlóan, a könnyed szórakozást keresték.

A pincér tudta, mit szoktam inni, kérés nélkül hozta az italomat.

– Jó estét, Mr. Howell! A szokásos whisky jéggel. Egészségére!

– Köszönöm, Tom! – biccentettem.

Kicsit olyan volt ez a hely, mintha hazajárnék. Ismerték a szokásaimat, pontosan tudták mit lehet és mit nem. A lányok tisztában voltak azzal, hogy kérés nélkül nem ülhetnek le hozzám, kizárólag csak, ha hívattam őket. Ezt azért vezettem be, mert senkit sem szerettem visszautasítani, és így nem bántottam meg őket, illetve soha nem zavartak meg semmiben. Csak azzal a lánnyal beszélgettem, akivel épp kedvem szottyant.

Most egyedül szerettem volna lenni, hogy alaposan szemügyre vehessem őket. Jól akartam dönteni. Természetesen megvolt a zsánerem, de túlzottan nem válogattam, ha csak egy éjszakára kellett valaki. A hangsúly a jó szexen volt, ám ezúttal olyan lányt kerestem, akivel beszélgetni is lehet. Ez kissé leszűkítette a lehetőségeimet, mert a többségéről tudtam, hogy nem igazán érdemes mélyebb témákba merülni velük.

Ahogy így kellemesen iszogatva nézelődtem, sok-sok élményt idéztem fel magamban. Ott volt például a vörös Tamara, akit egy étterem mosdójában dugtam meg először. Elvittem vacsorázni, és már az asztalnál nem bírtunk magunkkal, úgyhogy diszkréten félrevonultunk, ami a mellékhelyiségben már kevésbé volt diszkrét, ugyanis bárki hallhatott bennünket, aki felkereste a női mosdót. Bevállalós csajnak tartottam, de egy családi esküvőhöz túlságosan harsány lenne. A pult végében álldogált Lia és Vera. Őket így párban vittem haza néhányszor, mert egymást épp úgy szerették kényeztetni, mint ahogyan engem. Izgalmas éjszakákat töltöttem velük, ám ők sem voltak alkalmasak a feladatra. Szemem most Melindára siklott. A nő hanyagul keresztbe vetett lábakkal ült a fotelben, és a telefonját nyomkodta. Ébenfekete haja megcsillant a fényekben. Ez a nő okos, de túlságosan komoly és uralkodó típus. Persze az ágyban ez is izgató tudott lenni, de hosszútávon idegesítene.

Most az egyszer tanácstalanul üldögéltem. Intettem Tomnak, aki hozott egy újabb italt, és akkor megpillantottam valakit, akit korábban még nem láttam. Világosbarna, hátközépig érő, hullámos haja meglibbent, ahogy szétnézett a helyiségben, majd a pulthoz sétált. Öltözéke nem volt kihívó. Egyszerű kék farmert viselt, ami gyönyörűen feszült a kerek popsiján. Hozzá piros rövid pólót és fehér bőrdzsekit vett fel, ami sokkal érdekesebbé tette a többi lenge ruházatú lánynál. Valamit beszélt a csapossal, majd a lépcső felé vette az irányt. Valószínűleg Louis irodájába tartott.

Talán ez lehetett az új lány, akiről a barátom beszélt. Máris sajnáltam, hogy akkor nem voltam elérhető. Szívesen hazavittem volna, hogy egészen közelről megismerjem, mint lehetséges jelöltet a kéthetes kiruccanásomhoz. Bár ezt még most is megtehettem. Újra magamhoz intettem Tomot.

– Miben segíthetek, Mr. Howell? – lépett oda hozzám a fiú készségesen.

– Ha lejött a hölgy, aki az előbb ment fel Louis-hoz, küldd ide hozzám.

A fiú kicsit zavartan pislogott, de végül bólintott.

– Rendben. Még egy italt, uram?

– Nem, köszönöm. Egyelőre elég lesz.

Alig pár perc múlva újra feltűnt a lány, és Tom rögtön oda is ment hozzá. Érdeklődve figyeltem a jelenetet. A fiú elmondhatta neki a kérésem, mert a lány felém fordult, majd megrázta a fejét. Hogy mi? Csak nem vissza akar utasítani? Türelmetlenül kortyoltam bele az italomba, és továbbra is őket néztem.

Tom újra mondott valamit a lánynak, ezúttal hosszabban, az pedig figyelmesen hallgatta. Végül egy kis grimaszt vágva megvonta a vállát. Louis-nak lesz még dolga vele, mert láthatóan meg kell tanítani az illemre. Egy ügyfelet nem illik visszautasítani, különösen olyat nem, mint én.

Tom az asztalomhoz kísérte a bizalmatlan tekintetű szépséget.

– Köszönöm! – biccentettem a fiúnak, majd hellyel kínáltam a lányt.

Tom távozott, a lány pedig kérdőn nézett rám, de nem ült le.

– Nem akarsz leülni? – intettem újra a szemközti hely felé.

– Miért hívott ide? – kérdezett vissza.

Magázott, ami elég szokatlan volt ebben a szakmában.

– Munkát kínálok. Természetesen, ha megtaláljuk a közös hangot egymással.

– Miféle munkát?  – vonta össze a szemöldökét.

– Először beszélgessünk egy kicsit, de örülnék, ha leülnél végre – szóltam rá erélyesebben.

A lány kicsit habozott, de végül ledobta magát velem szemben.

– Így már sokkal jobb. Brandon Howell – mutatkoztam be neki.

– Mit szeretne pontosan, Mr. Howell? – kérdezte ahelyett, hogy ő is bemutatkozott volna.

– Azért legalább a keresztneved elárulhatnád. Elég nehéz úgy beszélgetni, ha nem tudom, hogyan szólítsalak.

– Christina, de nem értem, miért kell nekünk beszélgetni egymással – vágta rá szemtelenül.

Nem tudtam mire vélni a viselkedését, de inkább szórakoztatott, semmint bosszantott. Christina. Szép neve volt. Legalább annyira szép, mint az arca vagy a sötét szeme, melyek még a félhomályban is igézően csillogtak.

– Gondoltam, nem ártana, ha kicsit megismernénk egymást, mielőtt ajánlatot teszek.

Halkan felnevetett. Szólt a zene, de a nevetése sokkal dallamosabbnak hatott. Most tényleg kinevetett? Egyre jobban tetszett ez a pimasz nőszemély.

– Miből gondolja, hogy érdekel az ajánlata? – kérdezte fölényesen.

– Érdekelni fog, hidd el. Iszol valamit?

– Nem kérek semmit, köszönöm. Viszont örülnék, ha végre közölné, mit szeretne – türelmetlenkedett, és közben időnként a bejáratot nézte.

– Vársz valakit, Christina?

– Mi lenne, ha arra válaszolna, amit kérdeztem? Ha ennyire nem akarja elmondani, akkor nem értem, miért hívott ide – háborodott fel a kérdésemen.

Az idejét sem tudtam volna megmondani, mikor beszélt velem utoljára valaki ilyen hangnemben. Lehet, el kellene küldenem, mert eléggé úgy tűnt, túlságosan kezdő még, és ezzel a vehemenciával nem is biztos, hogy beletanul a szakmába. Mégis valami miatt izgatott a személyisége.

– Oké, akkor elmondom – emeltem fel megadóan a kezem. – Egy lányra van szükségem, aki elkísér egy kéthetes útra, és egy esküvőre – közöltem. A zsebembe nyúltam egy tollért, majd a poháralátétre írtam az összeget. – Méghozzá olyanra, aki jó társaság, és legalább ugyanannyira jó az ágyban. Ezért természetesen nagyon jól megfizetem, akárki lesz is az – toltam az alátétet az elkerekedett szemű lány elé.

Ahogy az megpillantotta a kartonlapra írt összeget, rögtön elállt a szava. Hát, igen. A pénz még mindig az egyetlen eszköz, amivel bárkit meg lehet győzni.

– Viszont ahhoz, hogy te legyél a kiválasztott, nem ártana kicsit beszélgetnünk egymással – tettem hozzá mosolyogva, nehogy vérszemet kapjon.

Láttam az arcán, hogy elbizonytalanodott, és igencsak gondolkodott valamin. Aztán Christina egyszerűen átnyúlt hozzám, elvette az italomat, lehúzta, majd hangos koppanással letette az üres poharat. Egy félmosollyal nyugtáztam a mozdulatsort.

– Pontosan mit vár ezért cserébe? – kérdezte grimaszolva, mert túl erős lehetett neki a whisky.

Módfelett tetszett ez az egész szituáció, de Christina őszinte reakciója még inkább. Két ujjamat emeltem Tom felé, aki máris hozott egy-egy újabb kört.

– Már említettem, mit várok. Jó társaságot és jó szexet, méghozzá két héten keresztül. A rokonaimhoz utaznánk, az unokahúgom esküvőjére.

– Szeretem az esküvőket – csúszott ki a lány száján, habár közel sem ez volt a mondandóm lényege.

– Ennek örülök, Christina. Akkor mesélj kicsit magadról, hogy jobban megismerjelek.

– Mit akar tudni?

– Bármit, és kérlek, ne magázz, mert így elég zavaró.

Ivott egy újabb korty italt, és megint a bejárat felé pillantott.

– Rendben. Vállalom – bólintott.

Hangosan felnevettem.

– Ez remek, de én döntöm el, hogy magammal akarlak-e vinni. Nézz szét! – mutattam körbe a pohárral a kezemben. – Bármelyik lány örömmel velem tartana. Szóval mutasd meg nekem, hogy te jobb vagy náluk.

– Fogalmam sincs, jobb vagyok-e. Egy csomó unalmas dolog jellemző rám – vonta meg a vállát.

– Például?

– Pénzügyi diplomám van, nem igazán járok el sehová, állandóan olvasok, időnként komolyzenét hallgatok, szeretem a csendet és a házi kosztot.

Nem hallottam még ettől meglepőbb beszámolót egy eszkort lánytól. Most az én szavam állt el rövid időre. Christina tényleg egy teljesen normális csaj lenne?

– Ez egyik sem unalmas – mondtam.

Christina csak hümmögött egyet.

– Miért pont engem néztél ki? – kérdezte.

A poharát forgatta a kezében. Halvány rózsaszínre lakozott, rövid körmein megcsillantak a lámpák fényei. Ezzel legalább nem fogja szétkarmolni a vállam.

– Mert tetszel, és mert veled még nem feküdtem le – feleltem őszintén.

– Ezek szerint a többi lánnyal már igen – jegyezte meg csípősen.

– Nagyjából – ismertem be kicsit sem szégyenlősen.

Erre a válaszra Christina kiitta a pohara egész tartalmát, majd az asztalon rezgő telefonjáért nyúlt.

– Elnézést, ezt fel kell vennem. – Felpattant, és távolabb sétált.

Egészen feldobva követtem a tekintetemmel. Kifejezetten bejött ez a lány. Teljesen másnak tűnt, mint a többiek, habár még alig ismertem. Viszont, amit eddig láttam, az meglehetősen tetszett. Újra megszemléltem formás alakját. Természetes szépségű lány volt, akinek nincs szüksége sem flancos ruhákra, sem egy vagon festékre ahhoz, hogy jól nézzen ki.

– Mennem kell! – lépett vissza hozzám.

– De még nem egyeztünk meg – néztem fel rá értetlenül.

Most tényleg itt akar hagyni? Az ábrázata alapján valóban nem viccelt.

– Akkor döntsd el most, mert nem tudok itt maradni – vonta meg a vállát.

Hitetlenkedve csóváltam a fejem, majd én is felálltam. Ez a lány rákényszerít, hogy döntsek. Még az üzleti életben sem engedtem meg senkinek ilyesmit, most mégis hagytam, hogy egy idegen irányítson.

– Kikísérlek, és közben megbeszéljük – mutattam udvariasan a kijárat felé.

Már az is egészen lázba hozott, hogy együtt sétáltunk ki a friss éjszakai levegőre. Legszívesebben most azonnal hazavittem volna.

– El is vihetlek, bár nem tudom, hová akarsz menni – ajánlottam a szórakozóhely előtt ácsorogva.

– Kocsival vagyok. Nos, akkor mi legyen? – topogott Christina, mint aki tényleg siet valahová.

Néhány másodpercig hezitáltam. Igazából már az első pillanatban tudtam, hogyan fogok dönteni.

– Elviszlek magammal, és remélem, hogy nem fogok csalódni benned.

– Ha mégis, akkor legfeljebb kiderül, hogy rosszul döntöttél – csipkelődött szemtelenül.

A fenébe! Nagyon tetszett nekem ez a lány.

– Jövő hét pénteken indulunk. Add meg a címed, hogy érted tudjak menni – kértem, és már a kezemben tartottam a telefonom, hogy beírjam.

– Inkább mondd meg, hol találkozzunk, és ott leszek.

Szóval, nem szeretné, hogy tudjam, hol lakik. Nem baj, bármikor megtudhatom, ha úgy akarom.

– Rendben, akkor itt a névjegyem, rajta az irodám címe. Egy hét múlva, délután hatkor ott várlak – adtam át neki a lapocskát.

– Mit kell vinnem? – A táskájába csúsztatta a névjegyét anélkül, hogy ránézett volna.

– Semmi extrát, és ruhát se hozz sokat. Majd ott veszünk. Nem akarok csomagokkal bajlódni.

– Ahogy akarod. Még valami? – vonta fel a szemöldökét.

Hihetetlen volt ez a lány. Le akart rázni.

– Igen, van még valami.

Christina nagy, sötét szemével kérdőn pillantott fel rám. Gyönyörű volt. Hirtelen a tarkójára csúsztattam a kezem, és megcsókoltam. Annyira megdöbbent, hogy teljesen lefagyott a karjaimban.

– Adj egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár rám, Christina! – súgtam neki, majd rögtön újra próbálkoztam.

A lány ajkai megnyíltak előttem, és az utóbbi hónapok legizgatóbb csókjának lehettem részese ma éjszaka. Nyelvem finoman hatolt a szájába, és Christina viszonozta a közeledésem. Elképesztően gyengéden csókolt vissza, miközben kezét óvatosan a mellkasomra helyezte. Annyira felizgatott ez a lágy visszafogottság, hogy alig bírtam elengedni.

– Hm, ez jónak ígérkezik. Akkor, viszlát, egy hét múlva – engedtem útjára a hozzám hasonlóan zaklatott állapotban lévő szépséget.

 

3. fejezet: Van az a pénz

 

Christina

 

Beültem a kocsimba, és magam elé emeltem a kezem. Még mindig remegett. Elképesztő éjszakán voltam túl, és el sem akartam hinni, mibe keveredtem. Nem maradt időm elmélkedni, haza kellett mennem Laurához, viszont útközben újra végigpörgettem az eseményeket.

Amikor felmentem a bár üzemeltetőjéhez, és megtudtam, hogy valójában milyen munkát kínált a húgomnak, egészen kiborultam. Ettől féltettem Laurát, és az aggodalmam nagyon is jogos volt. A fickó elmondása szerint a húgom meghallgatta, majd azt ígérte, átgondolja, és még aznap éjszaka visszamegy. Egyedül ezért nem rohantam haza azonnal, és kizárólag emiatt ültem le ahhoz a férfihoz, aki az ajánlatot tette.

Óvatosan nyitottam be a lakásunk ajtaján, és egyenesen Laura szobájába mentem. A húgom az ágyában sírdogált.

– Kérlek, ne haragudj rám, Chris! – szipogott halkan.

Leültem mellé.

– Tudtad, hogy miért mész oda, igaz?

– Igen, de amikor szemtől szemben hallottam, hogy mit kellene csinálni, elbizonytalanodtam. Amikor pedig lementem, és láttam azt a sok kéjsóvár tekintetet, megrémültem. Beültem egy másik helyre, és sokáig csak ezen gondolkoztam, de végül inkább nem mentem vissza.

– Helyesen tetted. Eszedbe ne jusson semmi ilyesmi! – figyelmeztettem egy nagy sóhaj kíséretében, és adtam neki egy zsebkendőt.

– De akkor mi lesz anyával? Ez a munka tényleg jól fizetne, Chris, csak annyira nehéz rávenni magam – pityergett tovább Laura.

Ekkor döntöttem el, hogy senkit sem avatok be abba, milyen munkát vállaltam el. Már volt is ötletem arra, mivel fogom megmagyarázni mind az utazást, mind pedig a pénzt.

– Meg fogjuk oldani, és kérlek, ne sírj! Hétfőn beszélek a főnökömmel a hitelről. Talán kedvező elbírálásban részesülök, mivel náluk dolgozok. – Anyáskodó mozdulattal igazgattam meg Laura takaróját.

– Az nagyon jó lenne. – Kifújta az orrát, és végre kezdett kicsit megnyugodni.

– Oké, de most már aludj, mert látom teljesen ki vagy készülve. Hétfőig pedig egy szót sem akarok hallani erről az egészről! Megértetted? – Megpaskoltam a kezét, majd magára hagytam.

Átmentem a szobámba, ledobtam a ruháimat, és én is bebújtam az ágyba. Az a szemtelenül nagyképű pasas járt a fejemben, és a pénz, amit a kéthetes munkáért cserébe kínált.

Sosem hittem volna, hogy az ilyen foglalkozást űző lányok tényleg ennyire jól keresnek. Amikor megláttam az alátéten szereplő összeget, azonnal tudtam, hogy bármit kell csinálnom ezért, megteszem. Majdnem bármit. A kezelés árának több, mint felét ki tudjuk fizetni belőle. Ezzel megmenekülnénk az eladósodástól, és Laura sem lesz rákényszerítve, hogy munkát vállaljon. De ami a legfontosabb, anya meggyógyulhat.

Csak két hét. Ennyit kell majd kibírnom. Úgy hittem, ha mások képesek idegenekkel ágyba bújni, akkor én is meg tudom tenni. Nekem csak eggyel kell, és az sem akármilyen. Helyes volt ez a… Még a nevére sem emlékeztem. Előkotorásztam a táskámból a névjegyét. Brandon Howell, cégvezető. Howell Biztonságtechnika, és a cím. Ennyi állt a kártyán.

Szóval, ez a Brandon egy fiatal, gazdag, jóképű pasas, aki luxus prostituáltak szolgáltatásait veszi igénybe. Ez az egy dolog igencsak rontott a képen, de nekem éppen ez volt a szerencsém. Egy röpke kéthetes munka, és megvan a pénz nagy része. A lelkiismeretemmel pedig majd elszámolok valahogyan.

Amikor Brandon kikísért, az utcai lámpák fényében láthattam először tisztán karakteres arcát, szögletes, simára borotvált állát, zöldes színben játszó, igéző szemeit. És az a csók. Meglepett vele, de az még inkább, hogy kedvem volt visszacsókolni, és rögtön izgalomba hozott a pimasz férfi gyengéd nyelvjátéka. Már a gondolattól is görcsbe rándult a gyomrom, hogy én ezzel a férfival fogok lefeküdni. Mert, ha elmegyek, akkor egész biztosan le kell feküdnöm vele. Jól mondták: van az a pénz.

Mivel anya dolgozott, ezért a hétvégét kettesben töltöttük Laurával. Magamra vállaltam az összes házimunkát, hogy a húgom tanulni tudjon. Egyébként is jól jött, hogy volt mivel elterelni a figyelmem, mert minél többet gondoltam arra, mire készülök, annál idegesebb lettem.

Vajon meg tudok felelni az elvárásainak? Hogyan leszek képes eljátszani a szerepet, mikor életemben először csinálok ilyet? Egyáltalán milyennek kell lennem az ágyban? Mi van, ha a pasas olyan dolgokat kér tőlem, amiket nem szeretnék? Számtalan megválaszolatlan kérdés gyötört. Pornófilmekből felidézett jelenetek pörögtek a fejemben, ahol a lányok fenemód bevállalósak. Igaz, sok mindent kipróbáltam már, de annyiféle perverzió létezik, és ki tudja, ez a férfi miket fog majd kérni tőlem. Lehet, jobb lett volna, ha már ott kikérdezem erről, de akkor eszembe sem jutott ilyesmi. Már mindegy, hisz belementem. Legfeljebb hazaküld, ha mégsem felelek meg neki.

Hétfőn, munka közben alaposan kigondoltam, mit fogok mondani Laurának, és ebédszünetben beugrottam egy fehérnemű üzletbe is. Muszáj volt néhány új holmit beszereznem, amit magammal vihetek. Olyan szetteket választottam, amelyek nem voltak túl kihívóak, de egyszerűek sem. Finom csipkék, diszkrét szabású vonalak és szolid színek. Ezeket is el kellett dugnom, nehogy otthon észrevegyék, mert biztosan azonnal kérdőre vontak volna, milyen férfi van a dologban.

Anya a vacsorát készítette, én pedig bementem a húgomhoz.

– Van egy jó és egy kevésbé jó hírem – kezdtem bele rögtön a mesémbe.

Laura megpördült a székével.

– A kevésbé jó az nem rossz. Mondhatod.

– Ha minden igaz, kapok hitelt, méghozzá elég nagy összeget.

Laura azonnal felugrott, és szorosan átölelt.

– Ez az, Chris! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – puszilgatta az arcomat örömében.

– Még ne örülj annyira! Ez egyelőre csak ígéret – csillapítottam le a lelkesedését.

– Oké, akkor mi a kevésbé jó hír?

– Az, hogy el kell mennem egy kéthetes, unalmas szakmai továbbképzésre. Senki sem akarta vállalni, így rám tukmálták, mivel tudták, hogy ebben a helyzetben nem fogok nemet mondani – sóhajtottam talán kicsit túl színpadiasan.

– Nem baj, csak adják meg a hitelt – vonta meg a vállát.

Eléggé átlátszóra sikerült a történetem, de úgy tűnt, Laura egy pillanatig sem kételkedett a szavaimban.

– Ez így van, de akkor két hétig neked kell vigyáznod anyára.

– Tudod jól, hogy nem gond – legyintett.

– Meg kell ígérned, hogy amíg nem leszek itthon, nem jársz el sehová, hanem itthon leszel vele – kötöttem a lelkére.

– Megígérem – bólintott.

– Megcsinálod a házimunkát, hétvégén főzöl neki, és semmiképpen se engedd, hogy vezessen! – soroltam tovább az intelmeimet.

– Miért? Nem kocsival mész?

– Nem. Vonattal megyek, úgyhogy addig használhatod a kocsit.

– Oké. És mikor kapod meg a pénzt? – kérdezett rá Laura a számára leglényegesebb dologra.

– Mire visszajövök, addigra elbírálják, és remélhetőleg azonnal meg is kapom.

Soha életemben nem hazudtam még ennyit a saját családomnak, és egy cseppet sem éreztem jól magam ettől, de nem maradt választási lehetőségem. Nem mondhattam el nekik, hogy mit készültem tenni értük. Nem kell tudniuk róla. Ez örökre az én titkom marad.

Anya örült a továbbképzésnek. Azt gondolta, ez az első lépés az előléptetésem felé, és biztatott is, hogy menjek csak el. A betegségéről nem beszéltünk többé. Türelmesen várta, mikor érkezik a telefonhívás, hogy megüresedett egy hely, és befekhet végre. Legbelül persze biztosan aggódott, de kifelé nem mutatta. Mindig is erős nő volt, mert az élet azzá tette, ugyanis egy szörnyű időszakot tudhattunk magunk mögött, ami csak a kettőnk titka volt, mert Laura akkor még meg sem született. Nekem is csak halvány emlékeim maradtak, de ezeket is jó mélyen elástam magamban, és soha nem idéztem fel őket. Tinédzserkoromban beszéltünk róla utoljára, és azóta soha többé. Az már csak a múlt, és az is marad.

A hét úgy elrepült, hogy szinte észre sem vettem. Pénteken ugyanúgy elmentem dolgozni, mint máskor, de már előző nap összekészítettem azt a kevés holmit, amit magammal viszek. Néhányszor megfordult a fejemben, hogy felhívom Brandont, mert mi van, ha meggondolta magát, vagy bármi közbejött, és esetleg mégsem lesz ott a megbeszélt helyen, de nem tettem. Egyszerűen féltem beszélni vele, mint ahogyan attól is, ami rám várt.

– Csak ennyit viszel? – csodálkozott rá Laura a két kis bőröndömre.

– Úgy válogattam össze, hogy tudjam variálni a ruhákat. Nem akarok cipekedni – magyaráztam a tényleg túl kevésnek tűnő csomagomat.

Anya felém nyújtotta a kézitáskámat.

– Laura kivisz a pályaudvarra, szívem.

– Nem kell. Már hívtam taxit. Pénteken mindig túl nagy a forgalom, jobb, ha ilyenkor nem vezet – hárítottam a felkínált segítséget.

– Ahogy akarod. Jó utat neked, és hívj, amikor csak tudsz! – ölelt meg anya gyengéden.

– Érezd jól magad, és ne aggódj, velünk minden rendben lesz! – búcsúzott Laura is.

Talán most lettem a legidegesebb. A családomnak fogalma sem volt, valójában hová megyek, és még én sem tudtam. Csak úgy, találomra mondtam nekik egy helyet, hogy megnyugtassam őket. Hazugságok és prostitúció. Ez az ára anya gyógyulásának, és engem mindkettőtől kirázott a hideg.

A taxiban ülve már a tenyerem is izzadt. Résnyire leengedtem az ablakot, mert úgy éreztem, rettenetesen meleg van, és nincs bent levegő. Legbelül azt kívántam, bárcsak ne lenne ott a férfi, de ugyanakkor tudtam, hogy azzal az esélyünk is elúszna. Valahogy le kellett nyugodnom, mert Brandon nem szúrhatta ki, hogy nem vagyok eszkortlány, csupán egy szürke, irodai dolgozó.

Öt perccel a megbeszélt időpont előtt érkeztem. A járókelőkön kívül még senkit sem láttam az épület előtt. A taxis segített kivenni a csomagjaimat, és épp, hogy felléptem velük a járdára, egy fekete sportkocsi parkolt le a taxi mögött. A tökéletes fényezés visszatükrözte a nap sugarait, melyek egy pillanatra elvakítottak. A gyomrom gombóccá zsugorodott. Tudtam, hogy ő lesz az. Egyszerűen illett hozzá ez a méregdrága, feltűnő autó.

Brandon derűs arccal szállt ki, és odasétált hozzám.

– Bevallom, tartottam tőle, hogy nem leszel itt – mondta köszönés helyett.

– Ahogy én is. Már értem, miért mondtad, hogy ne hozzak sok csomagot – biccentettem a kocsi felé.

– Ennyi még befér. Segítek. – Mindkét bőröndöt elvette tőlem, berakta a csomagtartóba, majd illedelmesen kinyitotta előttem az ajtót. – Nagyon csinos vagy, Christina – jegyezte meg egy féloldalas mosoly kíséretében.

Akkor én mit mondjak? Brandon úgy festett, mint aki most lépett ki egy divatlapból. Galléros fehér póló, sötétkék vászonnadrág, fehér vászoncipő és napszemüveg volt rajta. A sötét hajával és barna bőrével észbontóan festett. Csak amit magán viselt, többe kerülhetett, mint a komplett ruhatáram.

Brandon beült mellém, és rám villantotta szívdöglesztő mosolyát. Normál esetben a szívem kiugrott volna a helyéből, de jelen pillanatban valami egészen más miatt kerülgetett az infarktus.

– Jól látom, hogy kicsit ideges vagy? – szúrta ki azonnal az idegességemet.

– Csak egy kicsit, de majd elmúlik. – Próbáltam én is mosolyogni, de éreztem, hogy nem az igazi.

Brandon csak hümmögött, és végre elindultunk. A luxusautó nesztelenül suhant, Brandon rutinosan evickélt a tömött városi forgalomban. A rádióban épp a hírek végére értek, és megszólalt egy ütemes popzene, amit lehalkított, így szinte teljesen csendben haladtunk tovább. Alig pár perc múlva már a főúton kocsikáztunk kényelmes tempóban. Azt képzeltem, száguldozni fog, de kellemesen csalódtam.

– Nem is érdekel, hová megyünk? – kérdezte, miután magunk mögött hagytuk a várost.

– A családodhoz. Legalábbis ezt állítottad – vontam meg a vállam.

– Úgy értettem, hogy helyileg – pontosított.

– Teljesen mindegy, de azt elmondhatod, hogy milyen hosszú lesz az út – néztem rá most először, mióta elindultunk.

– Nagyjából négy-öt óra – felelte Brandon, és fél szemmel ő is rám sandított.

– Akkor miért indultunk ilyen későn?

– Mert még sok mindent el kellett intéznem a cégnél. Nem tudtam volna hamarabb szabadulni.

Titokban újra végigmértem. Az összhatás egészen elképesztő volt. Egy igazi szívtipró mellett ültem, és nem is értettem, hogyan kerültem ide, miért éppen rám esett a választása. Még mindig feszülten fészkelődtem az ülésben.

– Mit takar a biztonságtechnika? – kezdtem bele valami semleges témába, hogy oldjam valamivel a saját feszültségemet.

– Mindent. Szó szerint mindennel foglalkozunk, amit magába foglalhat ez a tevékenységi kör – felelte röviden.

– Nem akarod az orromra kötni, vagy azt hiszed, úgysem értenék hozzá? – ráncoltam a homlokom.

Brandon megint elmosolyodott.

– Egyik sem. Azt hittem, nem igazán érdekel az ilyesmi. Főként biztonsági rendszereket forgalmazunk, de magát a rendszert is mi hozzuk létre, illetve gyártjuk. Szóval eléggé összetett folyamat.

– Terveztek, gyártotok és el is adtok – összegeztem a dolgot. – Akkor jó sok embert foglalkoztathatsz.

– Igen. Elég nagy a cég – bólintott.

– Hány éves vagy?

– Harmincegy. Miért? – fordult felém újra.

– Fiatal vagy, és máris ekkora céget irányítasz.

– És te mennyi vagy? – kérdezett vissza.

– Huszonöt.

– Azt mondtad, pénzügyi végzettséged van, akkor mégis miért ezt a szakmát választottad?

Váratlanul ért a kérdés, így rögtönöznöm kellett.

– Amiért a legtöbb lány – feleltem, és egyből kifelé bámultam az ablakon, hogy ne lássa a zavart az arcomon.

– Minden a pénz és a szex körül forog. Te melyiket szereted jobban? – provokált egy újabb zavarba ejtő kérdéssel.

Ezzel most megfogott. A pénzért csináltam, de ha a valódi énem válaszolna, akkor az utóbbit választanám. Vele mindenképpen a szex miatt bújnék ágyba. Ki ne akarna lefeküdni egy ilyen férfival? Csakhogy én nem voltam prostituált, így normál esetben egyik sem jöhetett volna szóba.

– Erre nincs jó válasz – feleltem csendesen.

– Igazad van. Rossz volt a kérdés. Magamból indultam ki. – Még jobban lehalkította a rádiót, majd a sebváltóra csúsztatta a kezét.

– Mert te mindkettőt szereted, ha nem tévedek – sandítottam rá.

– Nem tévedsz. Egyik nélkül sem tudnék meglenni.

Legalább őszinte. A pénzt előteremtette, a szexet pedig megvásárolta, bár nem értettem, egy ilyen pasinak miért van szüksége erre.

– Vannak perverzióid? – jutott eszembe hirtelen a dolog, hiszen egész héten ez foglalkoztatott.

Brandon meglepődve nézett rám, majd felnevetett. Mély, karcos hangjára az összes szőrpihe felállt a tarkómon.

– Nem, azt hiszem, nincsenek – válaszolta könnyedén. – Csak nem attól félsz, hogy valami szörnyűséget csinálnék veled?

– Sosem lehet tudni. Gondoltam, jobb, ha előre tudom, mi vár rám – jelentettem ki magabiztosságot színlelve.

– Miért? Megengednéd, hogy kikötözzelek, és utána jól elfenekeljelek?

Te jó ég! Reméltem, hogy nincsenek ilyen szándékai.

– Biztos, hogy nem. Ha ilyesmit akarsz csinálni velem, akkor jobb, ha még most kiraksz – ráztam a fejem.

– Sosem bántanék egy nőt, de a kötözéssel nincs semmi bajom – kacsintott rám.

Nyeltem egy nagyot. Kényes témába kezdtünk, de ha már itt tartottunk, tisztázni szerettem volna mindent.

– Milyen elvárásaid vannak felém?

Fontosnak tartottam, hogy ezeket megbeszéljük, de lehet, mégsem kellett volna megkérdeznem, mert a tapasztalt szexmunkások biztosan nem kérdeznek ilyesmiket az ügyfelüktől. Brandon nem hülye, tutira rájött, hogy mennyire kezdő vagyok.

– Lássuk csak – tett úgy, mint aki nagyon tűnődik –, azt hiszem, a jó társaság már megvan. Lehet veled beszélgetni, és ennek örülök. Ami viszont szerintem hiányzik belőled, az az engedelmesség, vagy nevezhetném szakmai alázatnak is, ha úgy tetszik.

– Ezt meg honnan veszed? – fordultam felé, hogy lássam az arcát.

– Egyelőre ilyennek ismertelek meg. Ha jól akarod csinálni, akkor ezt is meg kell tanulnod.

– Pontosan tudom, mi a dolgom – vágtam rá dacosan.

Nehogy már kioktasson! Mindenki tudja, mit csinál egy prostituált. Pénzért áruba bocsátja a testét. Én is ezt fogom tenni, hisz máris eladtam magam ennek a nagyképű férfinak.

– Szerintem pedig nem tudod, különben nem vitatkoznál itt velem – felelte Brandon.

– Talán az engedelmesség alatt azt érted, hogy mindenre bólogatnom kell? A kettőnek semmi köze egymáshoz – ellenkeztem vele továbbra is.

– Szóval azt állítod, hogy megvan benned a szakmai alázat? – mustrálgatott. Egyáltalán nem tetszett az arcán elterülő gonosz vigyor.

– Pontosan. Ha arról van szó, akkor nagyon is megvan – emeltem meg az állam büszkén.

Be fogom bizonyítani neki, hogy nincs igaza. Tisztában voltam vele, mit vállaltam, és ő azt gondolta rólam, hogy nem tudom jól végezni a dolgom. Nem is értettem, hogy akkor miért hozott magával.

– Rögtön be is bizonyíthatod. – Átnyúlt hozzám, és a combomra tette a kezét.

Már ettől a mozdulattól is ledermedtem, és rögtön megbántam, amiért vitába szálltam vele. Gyakran kerültem bajba az önfejűségem miatt, mégsem tanultam belőle.

– Mégis hogyan? – tettem fel félve a kérdést, mert elképzelésem sem volt, mivel bizonyíthatnék itt, a kocsiban.

Brandon elvette a kezét a combomról, majd kigombolta a nadrágját.

– Mondjuk, kezdheted egy jó szopással – közölte ezt olyan természetességgel, mintha csak arról beszélne, milyen szép idő van kint.

Éreztem, ahogyan az arcomból kifut a vér.

– Ez most komoly? – meresztettem rá a szemem.

– Miért viccelnék? Húzós napom volt, fáradt vagyok, szeretném kiereszteni a gőzt. Te pedig azt állítod, tudod a dolgod. Akkor kérlek… – mondta egészen komolyan, de nem tudtam nem észrevenni a szája sarkában megbújó, gúnyos vigyort.

Szándékosan csinálta. Tudta, hogy nem utasíthatom vissza. A vitánk után főleg nem. És én még azt hittem, hogy úriember. Nos, Brandon Howell a legkevésbé sem az.

– Vezetés közben veszélyes – próbáltam valamilyen kifogást keresni.

Képtelen lettem volna megtenni. Nem fogom orálisan kielégíteni a kocsiban. Csak most jöttem rá, hogy mit vállaltam. A fülemben hallottam dobolni a saját szívdobogásomat, ujjaim elfehéredtek, olyan erősen szorítottam a kapaszkodót.

– Nincs nagy forgalom és nem száguldozok. Ráadásul szinte teljesen sötét is van már. Nincs miért aggódnod. De nehogy már győzködnöm kelljen téged! Vagy rögtön meghazudtolod saját magad? Rohadt sok pénzt fizetek azért, hogy a kedvemre tegyél, úgyhogy bizonyítsd be, mit tudsz!

Brandon szavai hideg zuhanyként értek. Ez rettenetesen megalázó volt számomra. Most tényleg meg kell tennem? Nem maradt más választásom. Kellett az a pénz. Jó lett volna néhány perc, hogy összeszedjem magam, de Brandon türelmetlenül várakozott.

Rohadj meg! – szorítottam össze dacosan a számat, és egészen közel húzódtam hozzá.

– Megmutatom, Howell. Csak aztán nehogy összetörd a drága autódat – súgtam a fülébe.

Mérges voltam rá, és haragból cselekedtem. Jól akartam csinálni, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. Finoman belecsókoltam nyakába, és orromat megcsapta az erősen fűszeres, férfias illat, mely pozitív hatással volt rám. Kissé bódultan húztam le a nadrágján a cipzárt. Brandon előrébb csúszott, hogy jobban hozzáférjek, így könnyedén be tudtam bújtatni a kezem a nadrágjába, és megérintettem a félkemény férfiasságát. Brandon nyakán megrándult egy izom, és hangosan felsóhajtott.

Fejben igyekeztem kizárni minden olyan tényezőt, ami lebénítana. Be kellett hunynom a szemem, és nagyot szippantottam az ajzószernek is beillő illatából, hogy képes legyek tovább folytatni.

– Eddig jó – nyögte, miközben élvezhette leheletfinom csókjaimmal kísért kézimunkámat.

– Lesz még jobb is – duruzsoltam a fülébe, és az ölébe hajoltam.

Nyelvemmel benedvesítettem a makkját, majd finoman a számba vettem. Brandon elfojtott egy jóleső káromkodás, és kisimogatta a hajamat az arcomból, hogy ne legyen útban. Farka az első mozdulatok után kőkeményre duzzadt a nedves ajkaim között, és döbbenten fedeztem fel, valójában milyen hatalmas. Kezemmel rá kellett segítenem, hogy teljes egészében izgatni tudjam. Egy pillanatra felemeltem a fejem, hogy a szememmel is meggyőződjek arról, nem csalnak-e meg az érzékeim. Nem tévedtem. Brandon férfiassága épp olyan tekintélyt parancsoló volt, mint a gazdája.

Újra mélyen a számba vettem, és ütemes, egyre gyorsuló mozdulatokkal ingereltem. Hiába próbáltam közben mindenfélére gondolni, nem tudtam kizárni a tényt, hogy mit művelek.

– Ah, de jó vagy! – nyöszörögte Brandon.

Ez legalább adott némi önbizalmat. Ismét lassú mozdulatokra váltottam, hogy aztán újra megőrjíthessem vad mohóságommal.

Úgy lett, ahogy terveztem. Brandon enyhén lenyomta a fejemet, és hangos nyögések kíséretében, lüktetve beleélvezett a számba.

– Nyeld le, nem szeretném, ha összekennél – utasította fátyolos hangon.

Ezt is megtettem, ahogy azt is, hogy segítsek neki rendbe hozni a ruházatát, és csak azután egyenesedtem fel, majd visszaültem a saját helyemre.

– Ez fantasztikus volt, Christina. Köszönöm! – biccentett elismerően, és még a kezem is megszorította egy pillanatra.

– Igazán nincs mit – feleltem hűvösen.

A gyomrom háborgott. Nem a sperma ízétől vagy az állagától. Az nem zavart. Az annál inkább, amit tettem. Pénzért orálisan kielégítettem egy idegen férfit a kocsijában. Innen már nem volt visszaút.

Szemembe könnyek szöktek, és kifelé bámultam az ablakon, pedig a fényeken kívül már semmit sem láttam. Csillapíthatatlan hányingerrel küszködtem.

 

4. fejezet: Rövid ismerkedés

 

Brandon

 

Fél szemmel Christinát lestem. Kezdő volt még, és tudtam, hogy eléggé kellemetlen helyzetbe hoztam, de meg akartam leckéztetni, és csak emiatt kértem tőle ilyesmit. Na meg persze azért is, mert veszettül kívántam.

Muszáj volt betörnöm, hogy visszavegyen kicsit a makacsságából, különben nehéz két hét elé néztünk volna. Így is egész héten attól rettegtem, hogy mégsem fog eljönni. Persze, elkérhettem volna a számát Louis-tól, de kíváncsi voltam, betartja-e az ígéretét, és tényleg ott lesz-e a megbeszélt helyen.

A találkozásunk óta folyamatosan a csókunkra gondoltam, amivel úgy felizgatott, és alig vártam már, hogy végre ágyba vihessem. A vitánk jó indokot adott arra, hogy ideiglenesen csökkentsem az iránta érzett éhségemet, és el kellett ismernem, Christina remek munkát végzett. Úgy játszott a farkamon, mint a legnemesebb hangszeren. Pontosan tudta, hogyan szólaltassa meg, hogy a legmélyebb érzékemig hatoljon vele. Majdnem le kellett húzódnom, mert igen nehezen tudtam közben a vezetésre koncentrálni. A lány eddig jó választásnak bizonyult, és most talán még inkább vártam, hogy ágyba vihessem.

– Megállnál valahol innivalóért? – kérdezte egy idő után.

– Hogyne. A következő kihajtónál megállhatunk – bólintottam. – Minden rendben? Olyan szótlan lettél.

– Persze. Semmi baj, csak gondoltam, most nem igazán akarsz beszélgetni – felelte.

Füllentett. Ő nem akart beszélgetni, mert megalázva érezte magát. Nem régóta van a szakmában, és még nehezen dolgozza fel az ilyesmit. Majd idővel hozzászokik. Egy szimpla szopás a legkevesebb, amit kérhetnek tőle. Ennél sokkal durvább dolgokkal fog találkozni.

Erre viszont most nem szívesen gondoltam. Christina valahogy nem olyan nőnek tűnt, aki alkalmas lenne arra, hogy a férfiak játékszere legyen. Talán azért, mert olyan őszintén érdeklődő, szókimondó és makacs, valamint nem is az a húszéves kis csitri, aki mindent bevállal. Sokkal komolyabbnak tűnt. Igaz, nem az én dolgom ezt eldönteni. Christina választott, én pedig örömmel éltem a lehetőséggel, hisz ebben a világban ritkán adatott meg, hogy ilyen gyöngyszem akadjon a hálómba.

Egy benzinkútnál álltunk meg, amely mellett melegkonyhás étterem üzemelt. Hogy csökkentsem a feszültségét, miután kiszálltunk, megfogtam a kezét, és úgy sétáltam be vele a countryzenétől hangos helyiségbe. Nem akartam, hogy azt érezze, csak tárgyként kezelem.

– Ehetnénk is valamit, ha már itt vagyunk – javasoltam, mert még nem vacsoráztam, és éhes voltam.

– Nincs étvágyam – vágta rá Christina egykedvűen.

Sosem volt szokásom teperni egy nő miatt, de most épp erre készültem, mert nem akartam, hogy a hátralévő két órát csendben tegyük meg. Odakísértem az ablak melletti asztalhoz, és leültünk egymással szemben. A pincérnő azonnal ott termett.

– Jó estét! Mit hozhatok?

– Mit ajánl? – néztem fel rá.

– A hamburgerünk elég híres a környéken.

Nem vetettem meg a gyorskajákat, habár annyira nem is rajongtam értük.

– Akkor kettőt kérünk és két jeges teát. Vagy valami mást innál? – kérdeztem Christinától.

– Nem, jó lesz az – biccentett kimérten.

– Pár perc, és hozom. – Azzal a felszolgáló magunkra hagyott.

– Mondtam, hogy nem vagyok éhes – durcáskodott még mindig Chris.

Hosszasan kémleltem a szépséges arcát, majd felálltam, és átültem mellé a kétszemélyes padra. Christina nagy szemekkel nézett rám.

– Figyelj ide, édes! – A tarkójára csúsztattam a kezem. – Te igencsak jót tettél velem az előbb, és hálás vagyok érte. Tudom, hogy most épp az ellenkezőjét hiszed, de nagyot nőttél a szememben.

Christina értetlenül pislogott, ajkai kissé elnyíltak, mintha mondani akarna valamit, de úgysem tudott volna megszólalni, mert megcsókoltam. Ez amolyan békéltető, szelíd csók volt a részemről, de pont annyira jólesett, mint a legelső ismerkedős csókunk.

– Itt is vagyok, elnézést. – A pincérnő jelent meg.

– Tegye csak oda, köszönjük! – mutattam a szemközti helyre, majd visszaültem oda.

Christina megitta a teája felét, csak azután szólalt meg.

– Nagyot nőttem a szemedben, mert leszo… khm, kielégítettelek? Elég fura az értékrended – jegyezte meg alig hallhatóan.

– Elsősorban nem arra értettem – nevettem, mert ebből az aspektusból tényleg viccesen hangzott a dolog.

– Akkor?

– Elmondom, ha eszel velem – fogtam kézbe a hamburgert.

– Szereted, ha te irányíthatsz, igaz? – Kivett egy sült krumplit, és végre elmosolyodott.

– Azt hiszem, ez nem kérdés. Egyébként azért mondtam, mert tényleg így gondolom. Kezdő vagy, és ezt az akadályt simán vetted. Gondolom, az élet más területein is hasonlóan elszánt lehetsz. Legyőzted saját magad, engem pedig elvarázsoltál.

– Ha ez így van, akkor elég könnyű kielégíteni a… Mármint nem úgy. Szóval nem úgy értem – dadogott édesen, és közben fülig pirult.

– Ez aranyos. Akkor, hogy érted? – vontam fel a szemöldököm.

– Ha ennyi elég, hogy valaki elvarázsoljon, akkor roppant könnyű a kedvedre tenni – igazította ki Christina saját magát zavartan.

– Nem tudom, mivel is cáfolhatnám meg bármelyiket, mert valljuk be, tényleg könnyen kielégítettél, és ezzel együtt a kedvemre is tettél. De, hogy javítsak kicsit a megítélésemen, ez csak szexuális téren igaz. Az élet más területein nehezebb a kedvemre tenni – biccentettem oldalra a fejem, és úgy csodáltam. Egyszerűen nem tudtam betelni a gyönyörű arcával.

– Nem is azért vagyok itt – rántotta meg a vállát, és nekiveselkedett a hamburgerének.

Sikerült feloldanom a kettőnk közötti feszültséget, és ennek most rettenetesen örültem. Szerettem volna még sokat beszélgetni vele az úton.

– Tényleg finom, igaz? – Egy jó nagyot haraptam a sajátomból. Rég ettem már hamburgert, és most kimondottan jólesett.

– Nagyon – dörmögte tele szájjal.

Semmi mesterkélt nem volt ebben a nőben. Nem tette-vette magát előttem, nem akart többnek látszani, mint ami, és azt különösen furcsállottam, hogy egyszer sem hízelgett nekem semmivel. Még csak a kocsimat sem dicsérte meg, pedig odáig szoktak lenni érte a csajok, ahogy értem szintén.

– Ha befejezted, akkor induljunk, mert így is elég későn fogunk odaérni. – Megtöröltem a kezem a szalvétába.

Christina még felkereste a mosdót, de tíz perc múlva már újra a kocsiban ültünk.

– Hogy fogsz bemutatni nekik? – kérdezte rögtön, amint elindultunk.

– Természetesen a barátnőmként, viszont a nővérem pontosan tudja, milyen életet élek, szóval…

– Szóval tudni fogják, hogy nem vagyok az – fejezte be helyettem a mondatot.

– Nem fognak megbotránkozni rajta, ha ez megnyugtat.

– Egy cseppet sem – vágta rá Christina.

– Akkor mit szeretnél? Játsszam el, hogy tényleg együtt vagyunk? – kérdeztem, de elsőre nem gondoltam komolyan a dolgot.

– Nehezedre esne? – kérlelt ártatlan szemekkel.

– Nem, ellenben nem tudok rólad semmit. Úgy pedig elég nehéz.

– Ahogy én sem rólad. De hosszú még az út – tette hozzá reménykedve.

Sikerült ismét meglepnie az érzékenységével. Bizonyára fontos neki, hogy ki mit gondol róla, viszont ez eléggé ellentmondott annak, amilyen szakmát választott magának.

– Jól van. Megpróbálhatjuk. Mi legyen a foglalkozásod? – mentem bele a játékba, mert valamiért a kedvére akartam tenni.

– Bankban dolgozom – érkezett a felelete.

– Oké, és hol ismerkedtünk meg?

– Természetesen ott. Az ügyfelem vagy.

– Aha. Végül is, ez igaz – nevettem.

– Mióta vagyunk együtt? – kérdezte ezúttal ő.

– Hm, ne legyen túl régóta, és ez megmagyarázza, miért nem tudunk még sok mindent egymásról. Legyen, mondjuk három hónap.

Nagyjából azóta nem beszéltem a nővéremmel, úgyhogy hihető lesz. Máris kezdtem élvezni a dolgot. Ez a kis játék egészen feldobhatja az ottlétünket.

– Akkor most mesélj a családodról. – Chris egészen felém fordult, és az egyik lábát maga alá húzta.

– Sarah a nővérem, húsz év van köztünk. Késői gyerek voltam. A férje Donald, és van egy lányuk, Alexa, akinek az esküvőjére megyünk. Jól állnak anyagilag, úgyhogy nagy felhajtásra számíthatsz.

Ezt kissé eltúloztam, mert a családomnak anyagi gondjai vannak, de ezt egy kívülálló nem fogja észrevenni.

– Mekkora nagyra? – kérdezte Christina.

– Egészen nagyra, de nem kell foglalkoznod vele. Ugyanolyan emberek, mint bárki más, csak flancos göncökben.

– Ezt épp te mondod? – kacagott fel édesen.

– Nem tetszik, ahogy öltözködöm?

– De igen. Nagyon jól nézel ki, Brandon. Az árára céloztam.

Ez volt az első dicséret, amit tőle kaptam, és bevallom, legyezgette a hiúságomat, mert már kezdtem azt hinni, hogy teljesen közömbös irántam. Azonnal meg is lovagoltam a témát.

– Tetszem neked?

– A barátnőd vagyok, nem? – viccelte el a dolgot, és huncut csillogást láttam a tekintetében.

Ha nem az utat kellett volna figyelnem, most biztosan hosszabban leragadtam volna az arca elemzésénél. Izgatóan hatott rám ez a pillantás, és már alig vártam, hogy odaérjünk végre.

– Szólíthatlak Chrisnek?

– Otthon is így hívnak, szóval csak nyugodtan.

– Ki az, aki így hív?

– Anyukám és a húgom – felelte, és arca hirtelen komollyá vált, majd rögtön vissza is fordult, és újra kifelé bámult.

A mozdulat eléggé árulkodó volt. Valószínűleg a családja nem tudja, mivel foglalkozik, és ez bánthatta.

– Ez fontos információ. De ugye azt tudod, hogy ha eljátsszuk, akkor nem csak kettesben kell hozzám bújnod? Képes vagy úgy tenni, mintha szerelmes lennél belém? – provokáltam, hogy újra jobb kedvre derítsem.

– Inkább az a kérdés, te képes vagy-e rá – vágott vissza Christina nyomban.

A keze után nyúltam, a számhoz emeltem, és finom puszit adtam a kézfejére.

– Azt hiszem, menni fog.

Christina újra mosolygott, és én szerettem látni ezt a mosolyt. Egy olyan nőt sikerült találnom, aki mindenféle szempontból az esetem.

– Miért van szükséged ilyesmire? – szakított el az izgalmasnak ígérkező gondolataimtól.

– A nőkre gondolsz?

– Igen. Nem értem, miért fizetsz, hisz gyakorlatilag bárkit megkaphatnál.

Ez egy roppant jó kérdés volt, ám nem akartam titkolózni előtte.

– Nem tartom magam tökéletesnek, de talán ez az egy dolog a legnagyobb hibám. Szeretem a nőket, és a hűség ismeretlen fogalom számomra – vallottam be.

– Akkor a szerelem is – tette hozzá.

Eltűnődtem a dolgon.

– Azt nem tudom megmondani neked…

– Ha valaha igazán szerelmes lettél volna, akkor nem lépsz félre – közölte Christina velem a tényt, amit én is jól tudtam.

– Ezek szerint tudni fogom, ha egyszer tényleg szerelmes leszek – ütöttem el egy tréfával a dolgot, közben lassítottam, és letértem a főútról.

– Megérkeztünk? – nézett kifelé Chris az ablakon.

– Igen, mindjárt ott vagyunk.

Gyorsan eltelt a hosszú út. Rendkívül élveztem Christina társaságát. Sokkal többet kaptam tőle, mint reméltem. Szép és okos. Hamarosan azt is meg fogom tudni, milyen az ágyban.

 

5. fejezet: Rossz emlékek

 

Christina

 

Ahogy behajtottunk a kapun, nem sok mindent láttam a sötétben, de amikor végre megpillantottam a házat, fura emlékek rohantak meg. Olyan képek jelentek meg előttem, amelyekről nem tudtam, honnan vannak, és hol rejtőztek eddig. Ugyanilyen házat láttam magam előtt, és egy kék-piros színre festett hintát, amely magányosan himbálózott a szélben.

– Ez lenne az. Ide jöttünk. – Brandon ébresztett fel a fura emlékekből, és leállította a kocsit.

Kiszállt, és kinyitotta előttem az ajtót, ezzel egy időben a ház ajtaja is kinyílt. Egy szőke nő jelent meg mögötte. Anyával lehetett egyidős.

– A nővérem – súgta Brandon, majd azonnal megfogta a kezem, és a lépcsőhöz vezetett.

A korábbi beszélgetésünk az úton egészen megnyugtatott, ám most újra ideges lettem. Idegen emberek előtt kell eljátszanom, hogy szerelmes vagyok egy szintén idegen férfiba. Nem lesz egyszerű, de még mindig jobb, mintha tudnák az igazat. Pont elég, ha Brandon tudja.

– Azt hittem, már soha nem értek ide. Szia, Bran! – ölelte magához az öccsét a nő.

– Jól nézel ki, Sarah! Mondtam, hogy csak későn tudok indulni. Hadd mutassam be neked a barátnőmet, Christinát. Christina, ő itt Sarah, a nővérem – mutatott be minket egymásnak.

– Üdv nálunk! – Sarah két puszit adott az arcomra, vagy inkább a levegőbe, ám még ezzel is meglepett. Azt hittem, sokkal hűvösebben fogadnak majd. Ösztönösen újra Brandon keze után nyúltam.

– Brandon sokat mesélt rólad – füllentettem.

– Valóban? Na, gyertek csak be, Donald már vár benneteket, és mindjárt szólok Alexának is – terelgetett beljebb az asszony.

Amint beléptünk a házba, újra megrohantak az emlékek, és nem tudtam hová tenni ezt az egészet. Miért van ez? Talán jártam már hasonló helyen, csak nem emlékszek rá? Megfoghatatlan rossz érzések kerítettek hatalmukba, és ez összezavart.

Brandon továbbra is a kezem fogta, ami jelen pillanatban sokat segített rajtam, mert azt sem tudtam, hová kapjam a fejem, annyira ismerősnek tűnt minden.

– Donald, drágám! Megérkeztek – szólt Sarah a férjének.

A férfi nekünk háttal ült a kanapén, és elsőre csak a félig kopasz fejét láthattuk. Donald felállt, majd felénk fordult. Amikor megláttam az arcát, meghűlt a vér az ereimben, és gyermeki félelem árasztotta el egész bensőmet. Kétségbeesetten kapaszkodtam Brandon karjába, aki meglepődve nézett rám.

– Minden rendben? – kérdezte halkan, de nem válaszoltam, csak rémülten a felénk közeledő, nagydarab alakot bámultam.

– Helló, Brandon! Rég találkoztunk – üdvözölte kézfogással a sógorát Donald.

– Ez igaz, viszont most két hétig foglak benneteket boldogítani. Neked is szeretném bemutatni a barátnőmet…

A férfi nem várta meg, hogy Brandon végigmondja.

– Üdv, Donald Lewis! – nyújtotta felém a kezét.

Összerezzentem, azonban volt elég lélekjelenlétem ahhoz, hogy reagálni tudjak.

– Christina Benson – feleltem gépiesen. Enyhén remegő kezem elveszett a hatalmas tenyérben.

Azt hittem, menten el fogok ájulni. Az apám állt előttem, akit öt éves korom óta nem láttam. Az a férfi fogta most a kezem, aki elől annak idején az éjszaka leple alatt kellett elszöknünk. Az a férfi, aki miatt még nevet is változtattunk, hogy soha többé ne találhasson ránk. Az a férj, aki rendszeresen bántalmazta a feleségét. Az az apa, aki mit sem törődött azzal, hogy van egy kislánya.

Ebben a pillanatban újra az a kislány lettem, aki rendszeresen végignézte apja ész nélküli tombolását. Egész testem átjárta a döbbenettel vegyes rettegés. Nem rémlett, mikor ültünk le a kanapéra, ahogy az sem, hogyan került oda az a kedves arcú lány, aki most itt állt előttem, és éppen bemutatkozott nekem.

– Szia, Christina. Alexa vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek – ölelt magához kedvesen a nagyjából húsz év körüli lány.

– Én is örülök, Alexa – motyogtam kábultan.

Akkor ezek szerint Alexa is a testvérem? Hogy lehet ez? Egyáltalán hogyan kerültem ide, és miért nem ismer fel az apám? Biztos, hogy ő az? Újra ránéztem Donaldra. Kétségtelen, hogy ő volt. Ugyanazok a szemek, ugyanaz az ijesztő mosoly, amit soha nem fogok elfelejteni. Mintha egy másik világba csöppentem volna, aminek egykor a részese voltam, és egyáltalán nem akartam itt lenni.

– Igyunk a találkozásra, vagy esetleg ennétek is valamit? – kérdezte Sarah.

– Nem, köszönjük, ettünk az úton – hárított Brandon udvariasan.

Sarah elment poharakért, Donald pedig egy üveg italt tett le az asztalra. Ismét összerezzentem, ahogy az üveg az asztal lapjához koppant.

– Olyan jó, hogy itt vagytok, Bran! – bújt a nagybátyjához Alexa.

Még mindig nem tértem magamhoz az előbbi sokkhatásból. Képtelen voltam egyszerre a lelkemben tomboló viharral küzdeni, és figyelni arra, éppen mi zajlik körülöttem.

– Hiányoztál kislány, pontosabban már nagylány. El sem akarom hinni, hogy férjhez mész – ölelte át az unokahúga vállát Brandon.

Látszott, hogy ők ketten nagyon közel állnak egymáshoz. Félve pillantottam apámra. Ő szintén engem nézett. A szívem a torkomban dobogott. Ugyanazokat a félelmetes szürke szemeket láttam, mint egykoron, és a gyomrom összerándult. Nem szabadna itt lennem. Kétségbeesetten markoltam a kanapé szélét, melyet még mindig ugyanaz a bézs alapon zöld indás huzat fedett, mint gyerekkoromban.

Sarah jött be egy tálcával a kezében, rajta kristálypoharak csörögtek.

Mi lesz, ha felismer? Kizárt. Kicsi gyerekként látott utoljára, és a nevem is megváltozott.

Donald töltött mindenkinek, és a kezembe adta a poharat. Nem mertem újra a szemébe nézni.

– Akkor igyunk a találkozásra! – emelte ránk a poharát Sarah, és mindenki követte a példáját.

Most az egyszer rendkívül örültem az alkoholnak, mert nagy szükségét éreztem, hogy valamivel lenyugtathassam a háborgó lelkemet. Már nem a Brandonnal való kényszerű együttlét jelentette a legnagyobb problémát. Olyannyira nem, hogy hirtelen a férfi lett az egyetlen biztonságos pont, amibe kapaszkodhattam, és egyszeriben fölöttébb erős ragaszkodást kezdtem érezni iránta.

– Rengeteg kérdésünk lenne, de tudjuk, hogy biztosan elfáradtatok. Megmutatom a szobátokat, és reggel majd kifaggatunk benneteket – emelkedett fel Sarah a fotelből.

Hálásan pillantottam az asszonyra ezért a mondatért, mert időre volt szükségem, hogy fel tudjam dolgozni a váratlan eseményeket.

– Behozom a csomagjainkat, majd megyek utánatok – állt fel Brandon is.

Gyorsan jó éjszakát kívántam mindenkinek, és követtem Saraht az emeletre. Amíg felértünk, az emlékek képei szakadatlanul pörögtek előttem. Meglepődve tapasztaltam, mennyire jól emlékszem erre a házra. Habár sok minden változott, mégis ismertem az összes zegzugát. Pontosan tudtam, milyen helyiségek vannak az ajtók mögött, melyik volt a szüleim egykori hálószobája, hol tárolták a karácsonyi díszeket, amelyeket gyerekként annyira szerettem nézegetni.

– Bocs, de egy kicsit távol van a szobátok, mert gondoltam örülnétek, ha elszeparálva lennétek tőlünk – szabadkozott Sarah.

– Ez kedves, köszönjük. Gyönyörű ez a ház – dicsértem, miközben ide-oda járattam a tekintetem.

– Köszönöm. Látod, a nagy háznak is megvannak a maga előnyei. Az ember mindig el tud bújni valahová, ha nem akarja látni a többiek képét – nevetgélt az asszony, majd kinyitott egy ajtót a folyosó végén. – Ez lenne az.

A vendégszoba egykor a nagypapám dolgozószobája volt, tele mindenféle érdekes holmikkal, amelyek minden alkalommal elvarázsoltak. A sarokban állt a hintaszék, ahol a nagyapa az ölébe ültetve meséket olvasott nekem. A helyén most egy komód lapult, tetején színes virágcsokorral.

– Remek lesz. Köszönjük szépen! – Megálltam a szoba közepén.

– Akkor nem is zavarlak, majd holnap úgyis sokat beszélgethetünk. Brandon segít neked eligazodni, ha bármire szükséged lenne – magyarázta Sarah az ajtóból.

Brandon nővére valamikor igazán szép nő lehetett. Lényegében most is az volt, de a szemei alatt húzódó sötét karikák miatt idősebbnek tűnt a koránál.

– Csak egy jó alvás kell, de ahogy elnézem ezt a hatalmas, kényelmes ágyat, biztosan meglesz – csodáltam meg az óriási méretű fekvőalkalmatosságot.

A nyitott ajtón keresztül már láttam Brandont felénk közeledni. Sarah elé ment, és még váltott vele néhány szót a folyosón, majd a férfi behozta a csomagjainkat, és odalépett hozzám.

– Valami baj van? – érintette meg finoman a karomat.

Ennyire látszik a nyugtalanságom? Pedig azt hittem, jól palástolom.

– Nincs semmi, csak kicsit elfáradtam – ráztam a fejem.

Brandon kezei lecsúsztak a derekamra, és az arcomat fürkészte. Érdekes módon, a mozdulat nem késztetett arra, hogy elhúzódjak tőle.

– Biztos? Volt egy pillanat, amikor azt hittem, mindjárt elájulsz, annyira elsápadtál.

– Talán csak leesett a vérnyomásom. Előfordul néha – füllentettem ismét, és már sejtettem, hogy végig ezt kell csinálnom. Senkinek sem árulhattam el a titkom.

– Akkor hamarosan gondoskodunk róla, hogy feljebb menjen. – Brandon egy finom csókot lehelt a számra.

Nagy örömmel fogadtam most ezt a gyengédséget, de a vérnyomásom már így is épp elég magas lehetett. Viszont, ezért a törődésért cserébe Brandon várt valamit. Valami olyasmit, amit még életemben nem csináltam. Vagyis, nem ebben a felállásban.

– Mész tusolni? – kérdezte előzékenyen.

– Először kipakolnék – mutattam a táskákra, és egy kis időt is szerettem volna nyerni, hogy lélekben felkészüljek arra, ami vár rám.

Brandon még egyszer megpuszilt, mielőtt bement volna a fürdőbe, én pedig lerogytam az ágyra. El sem akartam hinni, hogy ilyen véletlenek léteznek. Már az is csoda, hogy Brandonnal találkoztam. Mennyi esély volt arra, hogy éppen ide jöjjünk? Miért éppen most kellett összefutnom az apámmal? Azt sem tudtam, egyáltalán életben van-e. Nos, kiderült, hogy nagyon is. Nem gondoltam, hogy valaha újra látom majd. Annyi kérdés és emlék pörgött a fejemben, hogy szinte beleszédültem.

Kicsi voltam még, de pontosan emlékeztem a sok sírásra, kiabálásra, a puffanó hangokra, amelyektől halálra megrémültem, és az ágyam alá bújtam. Előttem volt anya könnyáztatta arca, mely néha feldagadt az őt ért ütések miatt. Azt a bizonyos éjszakát is kristálytisztán fel tudtam idézni, amikor a várandós édesanyám lábujjhegyen vitt le az ölében a kocsihoz, és úgy, pizsamában, üres kézzel szöktünk meg apám brutalitása elől. Akkoriban nagyon sokat sírtam, de nem azért, mert el kellett hagynunk az otthonunkat. A játékaimat, és a babáimat sirattam, akik mindig társaim voltak a félelmemben. Már akkor tudtam, hogy soha többé nem játszhatok egyikkel sem, de velük együtt eltűnt az állandó rettegés is.

Letöröltem a könnyeimet, és felálltam, hogy hozzákezdjek a pakoláshoz, de csak egy táskával végeztem, amikor Brandon kilépett a fürdőből. Mindössze egy szál törölköző volt a dereka körül. Lassan toltam be a komód fiókját, és zavaromban azt sem tudtam, hová nézzek.

– Átadom a helyem – lépett el az ajtóból.

Éreztem, hogy le sem veszi rólam a szemét.

– Akkor megyek. – A fürdőszoba felé siettem, de Brandon megállított.

– Te zavarban vagy, Chris?

– Még az is lehet – vontam fel a szemöldököm egy sejtelmes mosoly kíséretében, mintha csak játszanék vele, és sietősen eltűntem az ajtó mögött.

A zuhany alatt igyekeztem összeszedni magam, és arra koncentráltam, mit kell tennem. Brandon valójában rendes férfinak tűnt, és talán nem is lesz olyan nehéz megtennem. Legalábbis úgy éreztem, gondolatban már felkészültem, de hamarosan kiderül, hogy gyakorlatban is így van-e. Igazából, ha más körülmények között találkozok vele, akkor ugyanúgy az ágyába kívánkoztam volna. Persze, néhány normális randevú után. Hát, ezeket elfelejthettem. Ezúttal rögtön a lényegre térünk, mint ahogyan a kocsiban is.

Miután végeztem, azon tanakodtam felöltözzek-e vagy sem. Nem akartam, hogy úgy tűnjön, önként kínálkozok fel neki, ezért inkább felvettem azt a kis pamut együttest, amiben aludni szándékoztam. Azonnal rájöttem, hogy talán valamilyen szexibb szettet kellett volna választanom. Az eszkort lányok biztosan nem ilyesmiben alszanak, hanem csupa csipke hálóingben, vagy még inkább semmiben. Már nem volt mit tenni. Megint nem gondolkodtam előre.

Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. A szobában csak egy kis éjjeli lámpa égett. Brandon az ágy szélén ült, kezében a telefonja, derekán ugyanúgy törölközővel. Rám emelte a tekintetét, és letette az éjjeliszekrényre a készüléket.

– Felöltöztél – állapította meg mosolyogva. Bizonyára szórakoztatta a dolog.

– Fel – mentem volna át az ágy túloldalára, de Brandon kitette elém a karját, és megállított maga előtt.

Enyhe gyomorideggel néztem le rá.

– Akkor most levesszük – emelkedett fel az ágyról, átkarolta a derekam, és megcsókolt.

Csókja most jóval forróbb és követelőzőbb volt, amivel sikerült némileg izgalomba hoznia, de sehogy sem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy miért teszem. Próbáltam ráhangolódni a dologra, mert hitelesnek kellett lennem, és nem utolsó sorban saját magamnak is elviselhetőbbé akartam tenni ezt az egészet.

Brandon a trikóm alá csúsztatta a kezét, és tenyerét ráfektette az egyik mellemre. Megborzongtam a finom érintéstől. Ujjaival lágyan megcirógatta a mellbimbómat, amitől halk, reszkető sóhaj hagyta el az ajkaimat.

– Látni akarlak – suttogta a fülembe, majd lehúzta rólam a felsőmet.

Éreztem, ahogy arcom elönti a pír, de zavarom enyhült, amint észrevettem Brandon szemében az elégedettséget.

– Eszméletlenül kedvemre való melleid vannak, Chris. – Most már mindkét tenyerébe vette őket, és miközben újra megcsókolt, finoman masszírozni kezdte.

Soha nem részesültem még hasonló előjátékban. Brandon szó szerint megvizsgálta mit vásárolt, és ez egyre inkább kezdett izgalomba hozni. Fizetett érte, megtehette.

Szorosan átölelte a derekam, és óvatosan lefektetett az ágyra. Amíg lehúzta rólam az alsómat, megcsodálhattam a fantasztikusan kidolgozott felsőtestét. Gyönyörű férfi volt. A legszebb, akit valaha láttam. Izmai minden egyes mozdulatra izgató táncot jártak, tekintete simogatta a bőröm. Brandon újra fölém hajolt, és mélyen a szemembe nézett.

– Viszonozni fogom, amit tőled kaptam. – Gyengéd puszit adott a számra, lejjebb csúszott, hogy ismét a melleimet becézgesse.

Behunytam a szemem, csak az érzésre figyeltem. Nem esett nehezemre élveznem, ahogy Brandon nyelve körkörös mozdulatokkal ingerelte meredező mellbimbóit, és néha finoman szívogatta őket. Testem máris elöntötte a forróság, szinte türelmetlenül vártam a folytatást.

Brandon még lejjebb csúszott, hasamra apró csókokat hintve az ölemnél állapodott meg. Kéjesen felsóhajtottam, amikor forró nyelve megérintette a csiklómat. Altestemet buja forróság öntötte el. Szinte felfalt mohóságával, és máris levegő után kapkodtam, majd hangosan felnyögtem, mikor megéreztem magamban egyik ujját. Hová lett a szégyenérzet? Hová tűntek a gátlások? Brandon megszüntette azzal, hogy ezt a gesztust tette felém, cserébe azért, amire a kocsiban kényszerített. Ezúttal nem magának kereste az örömöket, hanem nekem akart adni. Már nem éreztem félelmet, csak mámorosan lebegtem. A kétféle inger észveszejtően hatott kiéhezett testemre. Ajkaim beharapva, remegve élveztem el Brandon fantasztikus nyelvjátékától.

Nem görcsöltem, nem pánikoltam, hanem élveztem a szexet ezzel a szinte teljesen idegen férfival, aki ebben a pillanatban mégis közelebb állt hozzám, mint bárki más.

Brandon elhomályosult tekintettel emelkedett fölém, és zárta le ajkaim egy újabb szenvedélyes csókkal. Saját testnedvem enyhén sós ízét éreztem, mely újra tűzbe hozott. Kívántam. Most már az övé akartam lenni. Brandon nem várakoztatott meg, gyors mozdulatokkal görgette magára az óvszert, és máris megéreztem tekintélyes férfiasságát a combjaim között. Lábaim széttárva utat engedtem neki. Finoman hatolt belém, és együtt nyögtünk fel, mikor teljes egészében elmerült bennem.

– Hihetetlen szűk vagy, Chris – szuszogta a nyakamba, és lassú ritmusban mozogni kezdett.

Brandon férfiassága teljesen kitöltött, mozdulatainak minden egyes milliméterét éreztem magamban, és ettől az egész testem bizsergető, jó érzés járta át. Szerelmeskedés közben végig az arcomat nézte, és leolvasta róla, mikor kell tempót váltania. Képtelenség lett volna nem élvezni, amit velem művelt. Számat kéjes nyögések hagyták el, karjaimmal az erős vállaiba kapaszkodtam. Ölem egy ritmusra járt vele, tüdőm levegő után könyörgött.

Brandon mozdulatai gyorsultak, és ennek eredményeként még az előbbinél is frenetikusabb élményben részesített. Úgy éreztem, mintha nem is először lennénk együtt. Brandon máris ismerte a testem. Vagy csak ennyire értett a nőkhöz.

Hagyott kicsit szusszanni, majd feltérdelt elém, és a csípőmet megemelve közelebb húzott magához. Óvatosan folytatta a mozgást, és közben meztelen testemen legeltette a tekintetét. Igazi érzéki kényeztetésben részesültem, ahol más dolgom sem volt, csak hogy elmerüljek a kéjes kábulatban.

Azt hittem, hosszan kiélvezhetem ezt a mámorosan békés állapotot, de Brandon váratlanul a csiklómra helyezte a hüvelykujját, és finoman dörzsölni kezdte. Levegő után kapkodva könyörgően pásztáztam az arcát, ám ő egy kicsit sem kímélt. Tempóján mit sem változtatott, de az ujja olyan játékot űzött velem, amit már nem bírtam tovább kontrollálni. Testem megvonaglott, és visszafojtott sikollyal élveztem el újra. Ekkor Brandon ismét fölém hajolt, beletúrt a hajamba, és erőteljes mozdulatokkal, hangosan nyögdécselve fejezte be észveszejtően buja együttlétünket.

Egy ideig még összeölelkezve pihegtünk egymás karjában, majd Brandon lefordult mellém, és kielégülten a mennyezetet bámulta.

– Megleptél – mondta.

– Mivel? – Felé fordultam, és közben magamra húztam a takarót.

– Hogy ennyire élvezted.

Nos, ezen nem csak ő lepődött meg, hanem én is.

– Miért, van olyan lány, aki nem élvezi veled?

Ezt nem bóknak szántam, teljesen komolyan gondoltam. Brandon elképesztően jó szeretőnek bizonyult, és képes volt elfeledtetni velem, milyen kapcsolatban is vagyunk egymással.

– Van. Pontosabban csak megjátsszák, hogy élvezik, de te… Hihetetlen érzéki nő vagy – húzott magához, és belepuszilt az összekócolódott hajamba.

– Ezt csak magadnak köszönheted.

Brandon halkan felnevetett.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy mással nem élvezed ennyire?

– Soha nem élveztem még senkivel ennyire, és ezt teljesen őszintén mondom.

– Örülök, ha ez valóban így van. – A takaró után nyúlt, és saját meztelenségét is elfedte előlem.

Összebújva feküdtünk egymás karjaiban. Megkönnyebbültem, amiért nem kért tőlem semmi extrát, nem élvezkedett rajtam a végtelenségig (habár ezt így utólag lehet nem is bántam volna), és nem csak saját magára figyelt. Egyértelműen azt szerette volna, hogy nekem is jó legyen.

Elfáradtam, és úgy tűnt Brandon is, mert pár perc múlva már békésen aludt mellettem. Egy ideig néztem ezt a jóképű, de bűnös életű férfit, majd az én szemeim is lecsukódtak.

Reggel arra ébredtem, hogy Brandon a derekam átölelve a nyakamba szuszog. Meg sem mertem moccanni, annyira idilli volt a pillanat. Most éreztem csak igazán milyen régen bújtam ágyba valakivel, és mennyire hiányzott.

Brandon nem kezelt úgy, mint egy fizetett örömlányt. Mégis zavart a dolog, mert attól még úgy fog rám gondolni, de félre kell tennem ezt is.

Éreztem, ahogy megmozdul mögöttem, és keze a derekamról a mellemre siklott.

– Jó reggelt! – mormolta a hajamba rekedten.

– Jó reggelt! – sóhajtottam, hiszen egy pillanat alatt felizgatott a simogatása.

– Ne mozdulj! – kérte, és közelebb bújt hozzám, majd nagyon finoman hátulról belém hatolt.

Testem az övének feszült, Brandon előrenyúlt, és a mozgásával egy ütemben simogatni kezdte a legérzékenyebb részem. Elképesztően jól csinálta. Mintha pontosan tudta volna, hogyan érjen hozzám. Alig pár perc alatt elképesztő gyönyörhöz juttatott, és ezúttal ő is velem tartott. Egy kis reggeli örömszerzés volt ez, ami iszonyatosan jólesett. Testileg mindenképpen, de a lelkem még valahol a padlón hevert.

– Azt hiszem, jó döntés volt téged választani – kacsintott rám Brandon, mielőtt eltűnt volna a fürdőben.

Kezembe vettem a telefonom. Már tíz óra is elmúlt, és lent biztosan vártak bennünket. Nem igazán tudtam, mit kezdjek ezzel a helyzettel, ahogy azt sem, hogyan küzdjem le az apám iránt érzett félelmemet. Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy itt vagyok. Az pedig különösen felkavart, hogy van egy másik testvérem is.

Alexát szívesen megismertem volna, hiszen mégis csak a húgom, de nem akartam egy légtérben tartózkodni azzal az emberrel, aki bántott bennünket. Vajon már megváltozott? Lehetséges, hiszen Sarah már legalább húsz éve kitartott mellette. Pontosan hány éves lehet Alexa? Nagyjából annyi, mint Laura, ami azt jelentette, hogy Sarah már apám szeretője volt, vagy pedig rögtön a távozásunk után esett teherbe.

Felnyitottam a bőröndöt, kiválasztottam egy egyszerű ruhát mára, a többit pedig beraktam a szekrénybe, ahogy Brandonét szintén.

– Mondd, mit fogsz felvenni, ha ilyen kevés ruhád van? – kérdeztem a fürdőből kilépő szexi férfitól.

– Ma elmegyünk vásárolni, mert neked is kell pár holmi. Este parti lesz.

A gyomrom ismét idegesen rándult össze.

– Már ma este? Még meg sem ismerkedtem velük.

– Éppen ezért lesz a buli. A vőlegény családját még én sem ismerem, de most menj, öltözz te is! – húzta magára a pólóját.

Brandon közvetlensége és figyelmessége miatt már egyáltalán nem tűnt olyan nagyképűnek, mint ahogy azt elsőre gondoltam róla. A hosszú út alatti beszélgetésünk és az elmúlt éjszaka közelebb hozott bennünket egymáshoz. Legalábbis reméltem, hogy ezzel kapcsolatban nem tévedek.

– Ma is észbontóan jól nézel ki – vont egyből magához, ahogy kiléptem az ajtón.

– Akár igazak a bókjaid, akár nem, nagyon jólesnek. – Játékosan összeborzoltam a sötét haját.

– Csak akkor dicsérek meg valakit, ha komolyan is gondolom. Mehetünk?

– Igen, de kérhetek valamit?

– Persze. Mit szeretnél? – nézett le rám kedvesen.

– Ne hagyj sokat kettesben a sógoroddal. Olyan félelmetes férfi.

– Nem egy szimpatikus alak, de nem kell tartanod tőle. Viszont, ha ezt szeretnéd, akkor figyelek rád, ígérem.

A regényt megvásárolhatod nálam, a főoldalon leadott rendeléssel, illetve a Helma könyvkiadó webshopából.