Neon Blue - beleolvasó

 Fülszöveg:

Ez a regény kissé elrugaszkodott a valóságtól. Ha ilyen szemmel olvasod, garantáltan jól fogsz szórakozni.

Egy szórakozóhelyen összeszólalkozik két fiútársaság. Heves szóváltásukat tettlegesség követi, és mind a hatan egykettőre bilincsben találják magukat. A büntetésük közösségi munka, mégpedig együtt.

Vajon hogyan fog kijönni a szerény körülmények között élő három rosszfiú a másik három jómódú fiúval?

Hányszor próbálják meg „kinyírni” egymást a két hét alatt?

Mi történik, ha közben nem várt szerelmi szálak kezdenek el szövődni a két csapat tagjai között?

Figyelem! A könyvben szereplő párbeszédek stílusa és a szexuális tartalom miatt szigorúan csak 18 éven felülieknek ajánlott olvasmány!

„Hálás vagyok, ha valaki megnevettet, sírni magamtól is tudok.”

Gálvölgyi János

 

Rebecca Reed 

Neon Blue

1. fejezet: Bunyó

Ashton

– Biztos, hogy jó hely? – Gyanakodva néztem szét. Ryan egy melegbárba hozott, de a hely nem igazán tűnt bizalomgerjesztőnek.

– Ne parázz már! – nyúlt utánam, nehogy lemaradjak tőle. A barátom határozottan furakodott a pult felé.

A tömegből ítélve, biztosan felkapott hely lehet, de nem ehhez voltam szokva. Ritkán látogattunk oaklandi szórakozóhelyeket, általában San Franciscóba jártunk bulizni. Ez inkább hasonlított egy romkocsmához, igényesnek semmiképpen sem mondhattam volna. Kopott székek és asztalok, a falak telegraffitizve, mindenfelé kétes alakok lézengtek látszólag céltalanul. Mondjuk, a piáláson, pasizáson és táncoláson mi egyéb célja lehetne annak, aki idelátogat?

Megálltunk a pultnál, Ryan kikért két korsó sört. A csapos is meglehetősen furán mutatott a lilára festett, égnek meredező hajával és a felsőtestén feszülő necc atlétával.

– Keress egy szabad asztalt! – kiabálta Ryan. A zene annyira üvöltött, hogy csak így lehetett szót váltani egymással.

– Kétlem, hogy találni fogunk – forgattam a fejem, de aztán a cikázó fényekben megláttam, hogy épp felállnak az egyik asztaltól.

Intettem Ryannek, és a sörünket magasba emelve átverekedtük magunkat a táncoló emberek között.

– Baszki! – szólt rám egy mély hang a másik asztaltól, miután kihúztam a székemet.

Odafordultam. Egy jóképű, sötét szemű srác meredt rám. Barna haja az álláig ért, nyakán tetoválás virított. Véletlenül a széke támláján pihentetett kezének toltam a sajátomat. A szintén tetovált, piercinges haverja unottan figyelt bennünket.

– Bocs – húztam vissza a széket, és leültem.

Egymáshoz képest túl szorosan voltak az asztalok, de a miénk legalább a fal mellett helyezkedett el, így nem kellett attól tartanunk, hogy lépten-nyomon meglök valaki. Kitoltam az asztal szélére az előző társaság által otthagyott üres poharakat.

– Neked megbocsátom – súgta a fülembe az előbbi srác.

Újra rápillantottam, mire elmosolyodott, és haját a füle mögé igazította. Egy bólintással nyugtáztam a dolgot, és visszafordultam Ryanhez.

– Jordan hamarosan itt lesz. Tuti, ki lesz akadva, amiért egy ilyen helyre hívtál minket.

– A pasid mindig kényeskedik – fintorgott Ryan. – Nézz csak szét, milyen fergeteges a hangulat! – mutatott körbe a korsóval a kezében.

A hangulat valóban remeknek tűnt, ahogy a zene is, viszont a bedrogozott, vastagon kihúzott szemű, alulöltözött alakok már nem annyira tetszettek. Az pedig még kevésbé, hogy egy-egy eldugottabb sarokban szinte nyíltan szexeltek egymással az alkalmi párok. Talán csak egy kis tömény hiányzott ahhoz, hogy én is fel tudjak oldódni, és ne zavarjanak ilyen semmiségek.

– Nem csatlakoztok hozzánk? – szólított le az előbbi srác.

Nagy sóhajjal fordultam újra felé. Tényleg helyes volt, ahogy a fekete hajú barátja is, ám mindketten igazi rosszfiúknak tűntek.

– Kösz, még várunk valakit – hárítottam.

– Hagyd, Greg! A mi társaságunk biztosan nem felel meg a kifinomult ízlésüknek – provokált a piercinges.

– Kopjatok le! – vetette oda nekik Ryan gorombán, így én is visszafordultam. Nem különösebben érdekelt a beszólogatásuk.

Szó se róla, hogy esetleg nem vegyülnénk velük, de nem pasizni jöttünk. Pontosabban én nem, mert Jordannel kavartam, Ryan pedig jelenleg senkivel. Nem mintha meg lett volna tiltva az ismerkedés, mert Jordan és én hivatalosan nem voltunk egy pár. Csupán amolyan kimondatlan, kötetlen kapcsolat alakult ki közöttünk. Viszont, amióta ez az állapot tartott, egyikünk sem ment el mással. Tehát gyakorlatilag együtt jártunk.

– Mindenre ennyire kényes vagy, szépségem? Mert akkor nem invitállak a mosdóba – szólt hozzám megint a mögöttem ülő fiú.

Játszottam a süketet, mert ha válaszoltam volna, akkor biztosan tovább folytatja. Amúgy sem bírtam, amikor valaki így közelít, vagy csak elszoktam már az efféle dolgoktól. Rég jártam hasonló helyen.

Ittam egy korty sört, és a korsó fölött kiszúrtam Jordant, ahogy a bejárat közelében ácsorog. Bennünket keresett a tekintetével. Felálltam, és intettem neki. Megvártam, amíg odaér hozzánk, aztán egy rövid csókkal üdvözöltem.

– Mi a szent szar ez a hely? – kezdte rögtön, és leült közénk, háttal a táncolóknak.

– Ryant kérdezd – böktem fejemmel a barátom felé, aki persze csak vigyorgott. – Mit hozzak neked?

– Ide valami tömény kell. – Végighúzta az ujja hegyét az asztalon, hogy ellenőrizze a tisztaságát. Tipikus Jordan.

– Majd én – pattant fel Ryan. – Ma a vendégeim vagytok.

– A legdrágább piájukat hozd, de fogadni mernék, az is vacak lesz – kényeskedett Jordan.

– Tök mindegy mitől rúgsz be, nem? – kérdezte valaki a szomszédos asztaltól.

Jordan az illető felé kapta a fejét.

– Talán hozzád beszéltem, tündérem? – vonta fel a szemöldökét.

Megfordultam. Az egyik felszolgáló fiú állt az előbbi kötekedők asztala mellett. Rögtön megértettem, Jordan miért hívta tündérkének. A srácnak a gúnyos mosolya ellenére is szép arca volt. Mindkét szemét fekete tussal húzta ki, ami igazán jól állt a vörösesszőke, oldalt felnyírt hajához. A piercinges már nem ült ott, de a másik igen, és rögtön védelmébe vette a srácot.

– Ha nem tetszik a hely, elhúzhatjátok innen az elkényeztetett seggeteket, szépfiúk.

– Mert ha nem, mi lesz? – állt bele azonnal Jordan.

A karjára tettem a kezem.

– Hagyd már! Nem ér annyit.

– Itt elég csak félrenézned, és valaki máris meghúzta a gyönyörűségedet – felelte a Greg névre hallgató srác, és a mondandója végén rám kacsintott.

Feszülten pillantottam Jordanre. Ismertem már annyira, hogy tudjam, kezd felmenni benne a pumpa. Nem értettem az ismeretlen srácokat, hiszen jól láthatták, Jordan mennyire ki van pattintva, és még így ülve is meg lehetett állapítani, hogy magasabb náluk. Greget sem mondtam volna csenevésznek, de simán alulmaradna, ha netalán összeugranának. Bátorsága viszont van, ezt meg kell hagyni. De az is lehet, hogy csak a szája nagy, és fülét-farkát behúzza, ha balhéra kerülne a sor.

– Például te? – kérdezett vissza Jordan, és lenéző tekintettel méregette Greget.

– Nekem van kit – vonta magához a szép arcú felszolgáló fiút, és mindketten gúnyosan mosolyogva néztek ránk.

Időközben Ryan odaért hozzánk, három poharat tartott összefogva maga előtt. Mögötte a piercinges srác bukkant fel, és vállával szándékosan meglökte Ryant, így az Jordan nyakába öntötte a poharak tartalmának egy részét.

– Pardon! – vigyorgott a piercinges. – Kár azért a drága ingért.

Jordan felpattant, és a srác elé lépett. Farkasszemet néztek, miközben mellkasuk egymásnak feszült.

Még csak ez hiányzott. Nem ilyen estére vágytam.

– Ezért jössz egy újabb körrel, és csak azután verem szét a fejed! – sziszegte Jordan.

A mögöttem ülő Greg kacagni kezdett, én pedig felálltam, hogy elhúzzam onnan Jordant.

– Nyugi! Nem balhézni jöttünk!

– Ez a kis mocsok szándékosan lökte meg Ryant – taszított egyet Jordan a piercingesen.

– Talán hátul is van szemed, izomagy? – A srác még mindig állta Jordan tekintetét, és egyáltalán nem látszott ijedtnek. Fejét kihívóan oldalra billentette, fekete, enyhén hullámos haján megcsillantak a lámpák fényei.

Ryannel egymásra pillantottunk. Az arcára volt írva, hogy ő sem akar balhézni. Gyorsan felmértem az erőviszonyokat. Még mindig Jordan tűnt a legerősebbnek, ám ha ketten vagy hárman is összeugranak vele, abból nem sülne ki semmi jó.

– Lecsapjalak, kisfiú? – kakaskodott tovább Jordan.

Közéjük kellett állnom, hogy még idejében leállítsam őket.

– Légy szíves, Jordan! Gyere, üljünk le, és ne foglalkozz velük! – rángattam vissza az asztalhoz. – Az inged mindjárt megszárad. Fekete, úgyhogy semmi sem fog látszani rajta.

Morogva ugyan, de Jordan leült. Nem azért csillapítottam le, mert túlságosan tartottam volna tőlük, hanem el akartam kerülni, hogy összeverekedjenek. Szándékosan provokáltak minket, és nem értettem, miért. Talán lenézik a magunkfajtákat, akik megengedhetik maguknak a legdrágább italt is, vagy egyszerűen csak nehezen viselik a visszautasítást.

A felszolgáló srác visszaindult a pulthoz, de utána szóltam.

– Kihoznád az egész üveggel, ha már semmi sem maradt a poharunkban? Kérlek! – tettem hozzá udvariasan, nem mintha megérdemelte volna.

Nem válaszolt. Helyette elhúzta a száját, majd biccentett.

– Oké, akkor ez elég szarul indult – sóhajtott egyet Ryan. – Javaslom, igyunk, aztán lazítsunk a táncparketten. Na, mit szóltok hozzá?

Jordan morgolódott egy sort.

– Felejtsd már el, édes! – hajoltam át hozzá egy puszira. – Szórakozni jöttünk, és ne hagyd, hogy elrontsák!

Ez hatásosnak bizonyult, mert Jordan arca kisimult.

– Jól van. Mutassuk meg ezeknek a szarháziaknak, hogyan kell bulizni! – Leküldte azt a kevés konyakot, ami a pohara alján maradt. Viszont máris tölthette újra, mert a srác kihozta az üveget, és hangos koppanással letette az asztalra.

– Másvalamit parancsolnak az uraságok? – kérdezte gúnyosan.

– Húzd el innen a formás segged, azt parancsoljuk! – felelte Jordan ugyanolyan hangnemben, mire a fiútól kapott egy lesajnáló tekintetet.

– Szeretnéd te ezt a formás hátsót! – grimaszolt, majd sarkon fordult, és távozott.

Jordan utánanézett.

– Hé, azért nem kell ellenőrizned is, hogy tényleg formás-e! – szóltam rá nevetve.

– Csak tudni akartam, mire vág fel annyira – húzódott félmosolyra Jordan szája.

– Remélem, elégedett vagy a látvánnyal. – Nem a féltékenység beszélt belőlem. Ez csak egy kis játék közöttünk.

– Megjárja – emelte meg Jordan újra a poharát, hogy koccintsunk.

A harmadik kör után álltunk fel táncolni. Mindhárman elvegyültünk a tömegben. Jordan mindig szeretett a középpontban lenni, de most meglehetősen durván nyomatta. Az is lehet, tényleg meg akarta mutatni nekik, hogyan kell lazulni, mert minden tánctudását elővette. Kacagva néztem a kéz- és lábmozdulatait, Ryan pedig megpróbálta utánozni. Aztán csatlakoztak még néhányan a fura performanszhoz, ahol végig Jordan irányított. Egész jó buli kezdett kialakulni, és már én is elfeledtem az előbbi kis közjátékot mindaddig, míg vissza nem léptem az asztalunkhoz, hogy odavigyem az üveget a táncoló haverjaimnak.

Greg állta el az utam. Tekintete vidáman csillant, ahogy a szemembe nézett. Nagyjából egyforma magasak voltunk, és így állva azt is meg tudtam állapítani, hogy egészen izmos, ráadásul veszett jóképű, ezt kár lett volna tagadni. Sötétbarna haja lágyan keretezte szép arcát, hosszú szempillái megrebbentek, miközben egészen közel hajolt hozzám.

– Kiengesztelhetlek egy tánccal, szépség? – mosolygott csábosan.

– Kösz, inkább maradok a saját köreimnél – tértem ki előle, és elvettem az üveget az asztalról. Direkt válaszoltam sértéssel, mert végig bunkón viselkedtek velünk.

– Ó, hát te is ilyen felvágós vagy? Nem gondoltam volna. – Ismét közelebb lépett hozzám, és a csípőmre csúsztatta a kezét. – Egy apró csókkal sem szánsz meg?

Hátráltam egy lépést, de a piercinges srácba ütköztem. Így gyakorlatilag kettőjük közé szorultam.

– Szerinted merjek lopni egy csókot? – nézett el Greg a haverjára a vállam fölött.

– Ha önként nem adja… – érkezett mögülem a flegma válasz.

Fordultam volna a piercinges felé, hogy az arcába vágjak valami frappánsat, de Greg abban a pillanatban elkapott, és erőszakosan a számra tapadt. Dohány és sör ízét éreztem, ami keveredett egy különleges, fanyar parfüm illatával, ami megcsapta az orromat. Kiakadtam a merészségén, de még eltaszítani sem maradt időm, mert Jordan bukkant fel mögötte, elrántotta tőlem, és egyszerűen megfejelte. Az én könyököm a piercinges bordái közé érkezett, és a fene se tudja honnan, de a felszolgáló srác rám vetette magát. A hajamba kapaszkodott, mire Ryan a pólójánál fogva kezdte el lecibálni rólam, majd be is húzott neki egyet. Ezután a piercinges öklével találtam szembe magam. Hátratántorodtam a nem várt ütéstől, és fél szemmel láttam, ahogy Greg épp Jordannek vert be egy akkorát, amitől az nekiesett valakinek. Az a valaki pedig Greget kezdte el gyepálni, majd úgy nagyjából mindenki mindenkit. Elszabadult a pokol. Egyszerűen nem lehetett elkerülni a verekedést, mert ha te nem ütöttél, akkor ütött más.

A zene továbbra is üvöltött, neonfények cikáztak összevissza, fokozva az egész zűrzavar hangulatát. Székek törtek, asztalok borultak, poharak landoltak a földön, vagy éppen valaki fején. Egy magas, kopasz behúzott egyet a piercingesnek, és hogy én is nyomban törlesszek, jól ágyékon térdeltem, erre egy flitteres ruhába öltözött, kék hajú kölyök a hátamra ugrott. A falhoz tolattam vele, és ott nagyot nyekkenve elengedett. A szusszanásnyi időt kihasználva felmértem a helyzetet. Ryan és a felszolgáló srác egymás haját tépték, Jordan pedig egyszerre két vendéggel is bunyózott. Greg valakin lovagló pózban ült, és az arcát verte ököllel. Nem hittem volna, hogy ennyire eldurvul majd a buli.

Jordan segítségére siettem, de már nem értem célba. Egy sereg rendőr özönlött be a terembe. Leállították a zenét és felkapcsolták a villanyt. A csuklómon bilincs kattant, de a többiek sem jártak jobban. Aki a földön feküdt, azt is felrángatták. A vendégek egy része elsunnyogott a helyiség túlsó vége felé, majd valami öltönyös fickó bukkant fel a tömegben. Talán a tulaj lehetett, mert sorban ránk mutatott, és a rendőrök elkezdtek kifelé lökdösni bennünket.

Nem tudom, hány embert tuszkoltak a rendőrautókba, de én a felszolgáló sráccal kerültem össze a hátsó ülésen. A fiú olyan gyűlölködve nézett rám, hogy azt hittem, még összebilincselt kézzel is nekem ugrik.

A kocsi elindult. Remek! Még sosem vittek be verekedés miatt az őrsre. Legalább ezt is kipróbálhatom. A szüleim biztosan boldogok lesznek, ahogy valószínűleg a haverjaimé is.

– Felkészültél, cukipofa? – szólt oda nekem a srác.

Érdeklődve pillantottam felé.

– Mégis mire?

– Hogy bent szétkúrják a seggedet – nevetett fel gúnyosan.

Olyan kis helyes volt, de túl sok indulat tombolt benne, és nem értettem az okát.

– Talán a tiédet kihagyják majd, pukkancs? – Elfordultam tőle. Tettem rá, mit dumál, csak ijesztgetni akart. Nem a sittre kerülünk, hiszen csak szabálysértést követtünk el. Kapunk egy fejmosást, talán némi pénzbüntetést, és mehetünk is haza. Erre a gondolatra mégis rávigyorogtam.

– Remélem, lesz elég pénzed, különben hosszú éjszakának nézhetsz elébe – kacsintottam rá.

Nos, nem egészen úgy alakult, ahogy én azt elgondoltam.

A könyvet itt tudod megvásárolni!

2. fejezet: Rács mögött

Gregory

Az állkapcsomat tornáztattam, mert úgy éreztem, kiakadt. Recsegett, ropogott, de legalább a helyén volt.

– Mit bámulsz? – kérdeztem a Jordan névre hallgató faszkalaptól, akinek még törlesztenem kell ezért.

A rendőrautóban ültünk összebilincselt kézzel, de ez sem akadályozott volna meg abban, hogy most én fejeljem le őt, ha úgy tartja kedvem. Szerencséje, hogy nem felelt, különben tuti megtettem volna, bár már az idióta somolygása is idegesített. Sosem csíptem az ilyen gazdag seggfejeket, akik mindenhol csak az eszüket játsszák, mintha ők szarták volna a spanyolviaszt. Egyedül a csodás kék szemekkel rendelkező szépséget irigyeltem tőle. Imádtam az egyedi arcokat, és ez a gyönyörűség tökéletesen az én ízlésem volt. Már akkor felfigyeltem rá, amikor belépett a flancos virágos zakójában. Nem megszokott látvány a Red Sky-ban, ahol többnyire csak egyszerű srácok buliznak.

– Kifelé! – Az egyik zsaru megragadta a karomat, és kirángatott a kocsiból.

Sorban álltak meg a járművek a parkolóban, és mindegyikből kiszedtek valakit. Néhányukat nem ismertem, de kiszúrtam Tylert a kékszemű szépséggel, és Andrest is a másik jómadárral. Mögöttem Jordant lökdösték a bejárat felé. Egy tágas előtérbe tereltek minket, és le kellett ülnünk a kék, műanyag székekre. A bilincset rajtunk hagyták. Mellém ismét Jordan került, de a másik oldalamra Tylert nyomták le.

– Jól vagy? – kérdeztem tőle, mert láttam, hogy az arca rendesen össze van karmolva.

Tyler a bárban dolgozott, és együtt is laktunk hármasban: Andres, ő és én.

– Ha nem avatkoznak közbe, elláttuk volna a bajukat – fújtatott dühösen, és belerúgott a mellette ülő sötétszőke srác bokájába.

– Fejezd be, vagy letépem a fejed! – mordult rá az.

– És mégis mivel? A fogaddal? Örülj, hogy nem vertem ki! – feleselt vele Tyler.

Jót nevettem rajtuk magamban. Tyler mindig ilyen kis harcias, ha felidegesítik.

– Nyugi, édes! – mosolyogtam rá. – Itt húzd meg magad, majd máskor lejátsszuk velük – súgtam, de Jordan meghallotta, mert felém kapta a fejét.

– Arra mérget vehetsz, gyökér! – vetette oda.

A kopasz pasas ült mellette, aki nekem esett a bárban, a takarásában viszont a szépséget láttam. Idegesen járt a lába.

– Andres Pickens – hallottam, ahogy a haveromat szólítja az egyik rendőr. Az iratainkat még a kocsiba tuszkolás előtt elszedték, biztos azok alapján szólítanak majd bennünket.

Andres felállt. Vérzett az orra, vagyis már rászáradt az arcára. Elvezették. Kibaszott vagányul festett a tetoválásaival és a megbilincselt kezével. Simán elment volna a legmenőbb akciófilmekben is, mint a jóképű, sármos rosszfiú.

– Mit csinálnak vele? – kérdezte Tyler halkan.

– Semmit. Kikérdezik. Biztosan ez az eljárás – vontam meg a vállam.

– Remélem, nem tartanak bent – suttogta, és tekintetét le sem vette a szemben ülő gyanús alakokról.

Ezt én is reméltem. Egyikünk sem töltötte még az éjszakát fogdában, és habár nem voltunk ijedős gyerekek, de azért jobb szerettem volna a saját ágyamban aludni. Azonban gyanítottam, hogy ha magas pénzbüntetést szabnak ki, akkor gondban leszünk, ugyanis egyikünk sem állt valami jól anyagilag. Nekem akadt ugyan némi félretett pénzem, de nem ilyesmire tartogattam.

– Ashton Edward Lamont – mondták a következő nevet.

A szépség állt fel. Egyenes tartással, méltóságteljesen vonult el előttünk. A fenekét bámulva ízlelgettem a nevét. Ashton Edward Lamont. Illett hozzá.

Majd' egy órába telt, mire mindenki sorra került. Miért is ne, engem szólítottak utoljára.

– Gregory J. Davis – dörögte a nevem a mogorva, kövér pacák.

Tévedtem a kihallgatással kapcsolatban. Simán csak nyilvántartásba vettek. Ujjlenyomat és néhány fotó, aztán elvezettek egy folyosón, aminek a végén már láttam a rácsokat. Mindenki ott ücsörgött a cellában, néhány idegen arc társaságában. A pacák kinyitotta az ajtót, levette a bilincset, és engem is belökött.

– Szuper, együtt a család! – húztam el a számat, és ledobtam magam ismét Tyler mellé, mert ott volt szabad hely.

A díszes társaság szemközt ült. Ashton, Jordan, Ryan, majd két idegen, és ők is minket méregettek. Andres mellett szintén két ismeretlen, fiatal kölyök üldögélt.

Jordan végigsimított a hátranyalt haján, majd felállt, és a rácshoz sétált.

– Elnézést, szeretnék telefonálni – mondta a háttal álló kövér rendőrnek.

A fickó komótosan megfordult.

– Majd reggel.

– Mi az, hogy reggel? – háborgott Jordan. – Jogom van telefonálni!

– Reggel élhet is a jogával, és most pofa be! – csapott az őrünk egyet a gumibotjával a rácsra.

Én is felálltam. Nem azért, hogy Jordannek segítsek, hanem menni akartam erről a szar helyről.

– Miért tartanak itt reggelig? Mondják, mennyit kell virítani, és már itt sem vagyunk – szálltam be a vitába.

– Ezt nem te mondod meg, kölyök! – vetette oda a rendőr. – Üljetek vissza, és várjatok szépen a sorotokra!

– Baszd meg! – mordultam fel, és visszahuppantam a kemény lócára.

Az órámra néztem. Hajnali kettő is elmúlt, úgyhogy maximum csak hat órát kell várnunk. Nyolc körül már biztosan szóba áll velünk valaki. Jordan is visszasétált a helyére. Mivel senki sem igazán akart társalogni, így szemrevételeztem a helyet, nem mintha sok látnivalót találtam volna rajta. Szürke, koszos falak, amelyek valamikor fehérek lehettek, középen egy undorító WC csésze, ülőke nélkül, és egymással szemben két padsor, amiken várakoztunk. Tíz embernek kicsit szűkös volt a hely. A WC felett elszívó zúgott, de az sem tudta eltüntetni az émelyítő vizelet szagot, ami azóta irritálta az orromat, mióta betessékeltek ide. A fogda valószínűleg szarabb hely, mint egy rendes börtöncella.

Ashton előredőlve, a térdeire támaszkodva ült. Szőke, hullámos tincsei az arcába hullottak, összekulcsolt ujjain gyűrűk sorakoztak. A szemöldökét ráncolva meredt maga elé, és mintha csak megérezte volna, hogy őt bámulom, felpillantott rám. Nem kapta el azonnal a tekintetét, viszonylag hosszan nézett a szemembe, aztán felegyenesedett, és odabújt Jordanhez, aki óvón átkarolta a vállát. Mintha csak nekem akarta volna üzenni, hogy kopjak le.

Mindhárman nagyjából a húszas éveik közepén járhattak, akárcsak mi. Pontosabban Tyler csak huszonegy volt, de a cuki arcberendezése miatt néha még most is elkérték a személyijét.

– Ezt megtehetik? – kérdezte Ryan. Már mindenki nevét tudtam, köszönhetően a névsorolvasásnak.

A srác sötétszőke feje olyan zilált volt, akárcsak egy madárfészek. Amúgy egész helyesnek nézett ki a kerek arcával és a pisze orrával, amin most elkenődött vérfolt díszelgett. A többiek se néztek ki különbül. Jordan bal szeme bedagadt, és az öklét nyitogatta, melyen sebek éktelenkedtek. Biztosan fájt neki. Ashton arccsontján egy nagy piros folt látszott, de ahhoz képest egészen rendezettnek tűnt a külseje.

– Bármit megtehetnek – dünnyögte a kopasz, akit emlékeim szerint Steve-nek hívtak.

– Voltál már itt? – kezdett el vele társalogni Ryan.

– Már vagy ötször – bólintott Steve. – Úgyhogy vigyázz magadra, édes pofa – vigyorodott el.

Ryan azonnal arrébb húzódott, amin elmosolyodtam.

– Alhatok a válladon? – kérdezte Tyler.

– Te tudsz ilyenkor aludni? – néztem rá.

– Melóztam. Fáradt vagyok. – Máris a vállamra hajtotta a fejét.

Átkaroltam a derekát, hogy kényelmesebb legyen neki. Nem számított ez idegen dolognak nálunk, hiszen többször aludtunk már együtt. Tyler nem a pasim, csak néha lefeküdtünk egymással, és Andresszel szintén gyakran ágyba bújt. Az egész hármasunk egy véletlen folyamán alakult így. Andres egy tetoválószalonban dolgozik, ő készítette szinte az összes tetkómat. Haverok lettünk, összeköltöztünk, és együtt jártunk el szórakozni. Így ismerkedtünk meg Tylerrel a Red Sky-ban. Felszedtem, és hazavittem. Aztán ezt megismételtük még vagy háromszor.

Az egyik beszélgetésünk alkalmával Tyler megemlítette, mennyire le van égve, és egyedül nem bírja fizetni az albérletét. Andresszel összedugtuk a fejünket, és megegyeztünk, hogy őt is bevesszük, ha hajlandó a nappaliban, a kanapén aludni. Tyler belement, de szigorúan kikötöttem neki, hogy nem vagyunk együtt, ne úgy gondoljon a dologra. Mindketten ismerkedtünk másokkal is. Egyik este arra értem haza, hogy Tyler a kanapén smárol Andresszel. Nem igazán kifogásoltam a dolgot, úgyhogy kimondatlanul is, de Tylert bedobtuk a közösbe. Ez pedig igencsak szó szerint volt értendő, mert nem egyszer előfordult, hogy édes hármasban töltöttük az éjszakát.

– Nem bírok egyhelyben ülni – állt fel Ashton, és elkezdett fel-alá sétálni. Elegáns cipője sarkának koppanása ritmikus zajt csempészett a zárka fojtogató csendjébe.

Rettenetesen untatott a várakozás. Senki sem akart beszélni, attól tartva, hogy megint egymásnak ugranánk, és az nem igazán lett volna okos dolog ezen a helyen. Még magunk között sem lehetett szót váltani úgy, hogy a többiek ne hallják, ezért jó ideig csendben üldögéltünk. Ez idő alatt Ashton minden egyes vonását rögzítettem a fejemben, és egyre jobban tetszett, amit látok. Rohadtul vonzottak azok a rakoncátlan, selymes tincsek, a telt ajkak, de főleg a ragyogó kék szemei, melyekkel néha-néha felém pillantgatott. Sosem láttam még ilyen szép, karakteres arcot, mint az övé. Kár, hogy ő is csak egy nagyképű, sznob kölyök, aki szóba sem áll a magam félékkel.

– Nem hagynád abba, kedves? Már szédülök – szólalt meg Jordan.

– Bocs, csak megőrjít ez a várakozás, és az is idegesít, hogy holnap nem tudok ott lenni a nyitásnál – sóhajtotta Ashton, nekem háttal állva. – Vasárnap reggel mindig telt ház van a kávézóban.

Kávézóban? Ashton egy kávézóban dolgozik? Biztos voltam benne, hogy az övé, és nem alkalmazott, máskülönben miből futotta volna ilyen cuccokra, amit visel?

– Az alkalmazottak megoldják nélküled is. Semmi probléma nem lesz, ha késel kicsit. – Jordan a keze után nyúlt, és lehúzta Ashtont az ölébe.

El kellett fordítanom a fejem, mert nem akartam látni, de a fülem nyitva maradt.

– Tudod, hogy csak most nyitottam. A másik hely miatt nem aggódok, de ez… – suttogta Ashton.

Kettő is van neki? Hát kapja be!

– Reggel kifizetjük a büntetést, és már itt sem vagyunk – felelte Jordan, és egy halk cuppanást hallottam.

Vettem egy mély levegőt, és lassan kifújtam. Tyler édesen hortyogott mellettem, néha meg kellett igazítanom a fejét, le ne essen. A vállam már kezdett kiállni, de még tűrtem.

– Pszt – hívta fel magára a figyelmet Andres. Felé fordultam, ő meg előrébb hajolt. – Átvegyem?

Ezért is mélyült el így a barátságunk. Mindig figyeltünk egymásra.

– Szerintem fel fog ébredni, de próbáljuk meg – egyeztem bele.

Andres óvatosan átfordította Tyler fejét a saját vállára. A fiú tényleg felébredt, de csak annyi időre, hogy megnézze, ki háborgatta. Amikor meglátta Andres arcát, elmosolyodott, és már szunyókált is tovább. Elképesztőnek tartottam. Sosem tudnék ilyen helyzetben aludni.

Én is felálltam, hogy megmozgassam a végtagjaimat. Még mindig volt három óránk reggelig, és vizelnem is kellett. Szerintem a többieknek szintén, csak mindenki arra várt, hogy ne ő legyen az első. Hát, én bevállaltam. Végül is, egy mosdóban ugyanúgy egymás előtt végeznénk a dolgunkat. Tettem rá, hogy nem éppen olyan körülmények vannak. A WC kagyló elé álltam, és lehúztam a sliccemet.

– Khm – hallottam valaki torokköszörülését a szépfiúk közül.

– Mi az? Meg akarod nézni? – kérdeztem, habár nem tudtam, melyik kifogásolta a mutatványomat.

– Nem hoztam nagyítót – érkezett a válasz. Felismertem a hangját. Ashton? Ő ez a nagyszájú? Nocsak!

– Pedig neked szívesen megmutattam volna – feleltem, majd visszarendeztem magam a nadrágomba, és kézmosási lehetőség híján visszamentem a helyemre.

– Szállj le Ashtonról! – morogta Jordan.

– Még nem vagyok rajta, de majd leszek – pimaszkodtam egy meglehetősen ócska dumával, és a szépségre mosolyogtam.

Ashton fülig vörösödött. Időközben már a helyén ült, és nem a pasija ölében.

– Nem hagynátok ezt most? Nem akarok több időt eltölteni itt, mint szükséges – csattant fel Ryan.

– Egyetértek. Fogjátok be, vagy én fogom be nektek – szólalt meg most először a Steve mellett ülő Rob, vagy valami hasonló nevű nagydarab, fehér hajú fickó.

– Hú, de kemény valaki! – vigyorgott rá Andres szemtelenül.

Ugrásra készen figyeltem őket, mert a kopasz is nagyon bennünket méregetett. Nem biztos, hogy jó ötlet volt Andrestől ez a beszólás. Ez a két melák péppé ver minket, ha úgy akarják. Nem is értettem, miért csinálta.

– Te már csak tudod – kacsintott rá Rob.

Mi a fasz?

– Alig ismertelek meg. Ezer éve nem láttalak – mondta Andres derűsen.

– Ismeritek egymást? – néztem a barátomra döbbenten.

– Régen hozzám járt tetováltatni, és volt egy kis kalandunk – magyarázta Andres, a fickó pedig bólogatott mellé.

Hát persze. Itt mindenkit a melegbárból szedtek össze. Dumálni kezdtek egymással, így némileg gyorsabban telt az idő. A három díszpinty néha sutyorgott egymással, és már a WC-t is merték használni. A szemem néha majdnem lecsukódott, de aztán Tyler felébredt, és szóval tartott. El sem akartam hinni, amikor fél nyolckor végre kinyílt a cella ajtaja. Egy másik rendőr állt meg előttünk, és egy papírlapról elkezdte olvasni a neveket.

– Hubbard, Davis, Pickens, Page, Lamont, Morton, jöjjenek! – intett a fejével.

Felálltunk, és követtük. Mögöttünk egy másik zsaru zárta a sort. Visszavezettek bennünket a pulthoz, ahol egyeztették az adatainkat. Az ügyeletes, idősebb rendőr végignézett rajtunk, majd vett egy mély levegőt.

– Szerencséjük van. Gyorsított eljárásban intézték az ügyüket. A bírónő nem szabott ki pénzbüntetést, helyette két hét közösségi munkára ítélte magukat. A papírokon megtalálják a helyszínt, hol kell jelentkezniük hétfőn reggel hét órakor – darálta, és elénk tolt egy paksamétát. – A kollégáktól átvehetik a személyes holmijukat, de ezeket előtte írják alá – rakott le még egy adag papírt a pultra.

– Hogy mi? – szólalt meg először természetesen Jordan. – Nehogy azt képzelje már, hogy közmunkára megyünk! Van rendes állásunk, és ki tudjuk fizetni a bírságot! Szó sem lehet róla! Én nem írom alá ezeket! – pattogott idegesen.

Engem nem érdekelt a közösségi munka. Sőt! Kifejezetten örültem neki, ahogy a haverjaim is, mert így megmarad az a kevés pénzünk, ha egyáltalán elég lett volna a büntetésre.

– Sajnálom. Vagy elfogadja, vagy visszacsücsül a cellába, és beadja fellebbezését – vonta meg a vállát a pasas.

Jordan dühöngött, Ashton csitította, Ryan pedig ásítozott. Mi gyorsan aláfirkantottuk a papírokat, majd átvettük a cuccainkat, és léptünk is. Csak az utcára kiérve néztem meg, hová kell mennünk hétfőn: Kertvárosi Közösségi Ház.

– Titeket hová küldtek? – kérdeztem a többieket.

– Ugyanoda – felelte Tyler.

Megtorpantam.

– Ugye nem mondjátok, hogy ezekkel a seggfejekkel kell együtt dolgoznunk két héten keresztül?

Ha ez így lesz, akkor igencsak érdekes két hét elé nézhettünk.

3. fejezet: Várakozás

Ashton

Már nagyon mentem volna, de Jordan még mindig mondta a magáét. A rendőrségi épület előtt álltunk. Ryan a frissen visszaszerzett telefonját nyomkodta, én pedig, miközben Jordant hallgattam, a papírt tanulmányoztam.

– Egy közösségi ház. Az nem lehet olyan rossz – emeltem fel a fejem.

– Már, hogy a faszba ne lenne rossz? – csattant fel Jordan. – Nevetséges ez az egész! Fel fogom hívni az ügyvédemet! Kizárt, hogy én egy ilyen lepukkant helyen töltsek el két hetet!

Fáradt és nyűgös voltam ahhoz, hogy most az ő siránkozását hallgassam. Én bármit elfogadtam volna, csak ne kelljen tovább ott maradnom, szóval örültem, hogy ennyivel megúsztuk a dolgot.

– Rosszabb is lehetne – nézett fel Ryan a telefonjából.

Legalább ő hasonlóan gondolkozott, mint én.

– Te könnyen beszélsz! Onnan is el tudod intézni az ügyeidet! – vetette oda Jordan flegmán.

Ryan kisebb informatikai céget vezetett, míg Jordan egy fitnesz központot üzemeltetett, ahol hobbiból személyi edzőként dolgozott. Persze, kizárólag csak jól tejelő ügyfeleket vállalt. A szüleitől kapta, mert amúgy is egész nap a konditeremben múlatta az időt, és másra nem igazán tudták befogni. Az egyetemet sem végezte el, de mondjuk egy ilyen komplexum vezetéséhez nem is volt rá szüksége.

– Ne haragudjatok, fiúk, de nekem tényleg indulnom kell! – emeltem a fülemhez a telefonom, hogy hívjak egy taxit.

– Délután nálam? – kérdezte Jordan, de ez most Ryannek is szólt, nemcsak nekem.

– Hatkor ott leszek. Most megyek aludni, és végre lefürdök, mert bűzlök – intett Ryan, és már szedte is a lábait. Ő csupán kétutcányira lakott innen.

Jordan velem jött a taxival. Először az ő címét mondtam be.

– Fáj a kezed? – kérdeztem, mert még mindig gyakran simogatta.

– Nem vészes. Nagyon hülyén nézek ki? Érzem, hogy be van dagadva az arcom – tapogatta magát.

Odahajoltam hozzá, és adtam a sérülésére néhány finom puszit.

– Te mindig jól nézel ki – hízelegtem. – Tegyél rá majd egy kis jeget.

Jordan felmordult, és még el is mosolyodott.

– Kár, hogy sietsz – csúsztatta be a kezét a zakóm és az ingem alá. Megborzongtam, ahogy a meztelen bőrömhöz ért.

– Fáradt vagyok, és szerintem te is. Majd este, oké? – néztem rá gyengéden.

Miután Jordant kitette a taxi, a kávézóhoz vitettem magam. Nagyokat ásítottam a hátsó ülésen. Őrült éjszakán voltunk túl, de abban reménykedtem, a szüleim semmit sem fognak ebből megtudni, és nem kell majd magyarázkodnom. A két hét közösségi munka nem olyan sok. Ha megúszom, hogy ez idő alatt a városba jöjjenek, akkor elsunnyoghatom a dolgot. Semmi kedvem apámat hallgatni, mennyi pénzt és energiát fektetett abba, hogy elindítson az úton, én pedig nem vagyok képes megbecsülni ezt. Egy kicsit igaza lenne. De csak egy kicsit…

A kávézóban valóban sokan voltak, de a három alkalmazottam simán boldogult. Villámgyorsan ellenőriztem mindent. Semmibe sem tudtam belekötni. A pult rendezett, az asztalok tiszták, a kiszolgálás gyors, a készletek feltöltve. Mehettem haza, de útközben még felhívtam a másik helyet, ami miatt nem aggódtam túlságosan, mert jól bejárattuk, és az alkalmazottaimban is megbíztam. Azt már két éve nyitottam, és most jött el az ideje, hogy bővítsek.

Féltem attól, hogyan fogom bírni, mert szerettem mindenhol ott lenni, de sima ügynek látszott. A délelőttöket és a délutánokat váltogatva, hol az egyik, hol a másik helyen töltöttem, így mindkettőt szemmel tudtam tartani.

Egy modern társasház kilencedik emeletén volt a lakásom, amely egyben a legfelső szintet is jelentette. Annak idején azért választottam ezt, mert így az egész tetőkertet megkaptam hozzá. Egy igazi kis paradicsomot varázsoltam belőle, és imádtam ott sütkérezni a napon.

Az üres lakásba érve, első utam a fürdőbe vezetett, majd miután megtisztultam, meztelenül beestem az ágyba. A kávézóban bekaptam egy-két muffint, így már a gyomrom sem kongott az ürességtől. Pillanatok alatt mély álomba merültem, csak egy valami zavart: azok a fürkésző sötét szemek, melyek végigkísérték az álmomat.

Délután négykor farkaséhesen ébredtem. Ismét a fürdőbe vettem az irányt, és a tükörben vizsgálgattam magam. Az arccsontomon a korábban piros folt most kékes színben játszott, valamint a testemen is felfedeztem néhány zúzódást és a mellkasomon egy karmolást. Nem emlékeztem, mikor szereztem őket, ami persze nem csoda abban az óriási káoszban, amit okoztunk. Hitetlenkedve nevettem fel, de azért dühös is voltam. Annak a három alaknak köszönhettük mindezt. Az pedig külön bosszantott, hogy rendőrségi nyilvántartásba kerültem, holott még csak egy közlekedési szabálysértést sem követtem el soha.

Kimentem a konyhába, és előkotortam a tegnapi maradékot, majd bedobtam a mikróba. Teakészítés közben megnéztem a telefonomat. Jordan már hívott, csak nem vettem észre. Kezembe fogtam a bögrét, kisétáltam a tetőre, és visszahívtam.

– Van valami híred? – kérdeztem, miután felvette.

– Semmi jó. Beszéltem az ügyvédemmel, és azt mondta, örüljünk, hogy ennyivel megúsztuk. A tulajdonos nem tett feljelentést, de állítólag nagy kárt okoztunk nála, pedig fel se mérték – közölte szokatlanul nyugodt hangon.

– Milyen kárt? Azokra az ócska bútorokra gondol? – horkantottam fel.

Nem számítottam rá, hogy megússzuk, de azért jó lett volna.

– Úgy szar az egész, ahogy van. Két kibaszott hét, Ashton! – dünnyögött Jordan.

– Valahogy kibírjuk, de most leteszem, mert kajálni akarok. Nemsokára ott leszek.

Visszamentem a konyhába, és nem túl jó étvággyal eltüntettem az ételt. Gregory körül forogtak a gondolataim. Meg akart csókolni. Pontosabban meg is tette, még, ha nem is túl nagy sikerrel. Miért csinálta? Mitől kattant úgy rám? Aztán beugrott, amit a fogdában mondott, hogy még nincs rajtam, de majd lesz. Érdekes módon, izgalomba hozott a közönségessége. Volt valami abban a fiúban, ami megmozgatta a fantáziámat. Fájdalmasan sóhajtottam egyet. Majd este Jordan lecsillapítja a vágyaimat.

Pontban hatkor csengettem nála. Jordan egy kisebb családi házban élt, kedves szomszédokkal és csodaszép kerttel, amit természetesen minden héten egy kertész rakott rendbe. Ryan már a nappaliban kortyolgatta az üdítőjét, kezében egy zacskó chipsszel.

– Állandóan a fejed tömöd – öklöztem össze vele.

– Stresszoldó – vonta meg a vállát. – Semmi kedvem ehhez az egészhez. Egyáltalán, mit kell ott csinálni?

Leültem a kanapéra, Jordan pedig mellém telepedett, és átkarolta a vállam. Akkor szokott ilyen bújós lenni, ha már nagyon ki van éhezve.

– Nem tudom. Talán berendezni a termeket a különböző programokhoz, és feltakarítani utánuk – találgattam.

– Takarítani? Itthon is bejárónőm van. Nem fogok senki után takarítani – tiltakozott nyomban Jordan.

– Gondolkoztatok azon, hogy ha hármunkat egy helyre osztottak be, akkor talán őket is ugyanoda irányították? – tettem fel a nagy kérdést, figyelmen kívül hagyva Jordan siránkozását.

Ryan szeme elkerekedett.

– Nem akarok azokkal a seggfejekkel egy helyen dolgozni! Abból megint balhé lenne.

– Ha úgy lesz, akkor lejátszhatjuk a meccsünket Gregoryval – húzódott kárörvendő mosolyra Jordan szája.

– Ugye nem megint verekedésre gondolsz? Mert akkor most felejtsd el! – tiltakoztam. – Nem akarok újra ilyen helyzetbe kerülni.

Ryan ledobta az üres zacskót az asztalra.

– Máshogy is megleckéztethetjük őket. Biztosan adódik majd lehetőség rá, és mi élni fogunk vele – vigyorgott sejtelmesen.

A homlokom ráncolva néztem rá. Valójában ez az ötlet nagyon is tetszett. Imádtam volna, ha visszavághatunk nekik valahogyan. Három utcagyerek három rafinált, tanult emberrel szemben. Na jó, az utcagyerek kifejezés erős túlzás, de így jobban hangzott a fejemben. Simán meg tudjuk őket szívatni, ha szemfülesek leszünk.

– Benne vagyok – vágtam rá. – Kapják csak meg a magukét! Megérdemlik.

Összepacsiztunk, aztán még rövid ideig beszélgettünk, majd Ryan elköszönt azzal, hogy reggel találkozunk a Közösségi Háznál. Jordan kikísérte, én pedig a nappali közepén állva vártam vissza. Jordan csillogó tekintettel közelített felém. Rámosolyogtam, és ledobtam a pólómat, erre ő is a sajátját. Mire odaért hozzám, már a nadrágjából lépett ki, és egy szál alsóban borult a számra.

Jordan jól csókolt, mindig felizgatott a nyelve játékossága. Keze a fenekembe markolt, és hevesen az ágyékához húzott.

– Menjünk a hálóba – szakadt el az ajkaimtól, és kézen fogva vezetett maga után.

Az ágy előtt állva ismét megcsókolt. Nem vadult, csak lágyan cirógatta a nyelve az enyémet, közben a nadrágomat gombolta. Ujjai finoman fonódtak a merevedésemre, és én is hasonló kényeztetésbe kezdtem az övével. Ez persze megtette a hatását, mert alig léptem ki a nadrágomból, máris lefelé nyomta a fejemet. Térdre ereszkedtem előtte. Végignyaltam a teljes hosszán, majd a számba vettem. Jordan félresöpörte a kezem, és lassan, komótosan kezdte el dugni a számat. Többnyire így szerette, engem pedig felizgatott ez a fajta dominanciája.

Saját magam simogatva kényeztettem tovább orálisan, ám a mozdulatai egyre hevesebbé váltak, és a hajamba markolva egészen mélyre csúszott a torkomon. Öklendezve kaptam hátra a fejem, mert felkészületlenül ért a támadása.

– Térdelj fel az ágyra! – utasított.

Hátulról akarta, pedig tudta, hogy én úgy kevésbé szeretem. Minden póznak megvan a maga varázsa, de túl gyakran csináltuk így, és meglehetősen személytelenné vált az egész. Mégis tettem, amit kért. Terpeszben feltérdeltem elé, Jordan a síkosítóért és óvszerért nyúlt, majd máris hozzálátott az előkészítésemnek. Arra legalább figyelt, hogy ne okozzon fájdalmat. A végére egészen feltüzelt a kis játéka, ám amikor kicsit sem kíméletesen belém hatolt, össze kellett szorítanom a szemeimet. Azonnal tövig merült bennem, és durván tett magáévá. Nem értettem, miért durvul ennyire. Az első kellemetlen pillanatok után sikerült újra ellazulnom, és a vállaimra támaszkodva, ismét saját magam kezdtem el kényeztetni.

Jordan ágyéka minden mozdulatnál hangosan csattant a fenekemen, amit kéjes sóhajok kísértek. Megint a sötét szemek villantak fel előttem, és bármennyire is el akartam űzni őket, nem sikerült. Gregory pimasz mosolyát idézte fel a tudatalattim, és máris azt képzeltem, hogy ő van mögöttem.

– Azt a mindenit! – nyögtem, és azonnal a tenyerembe élveztem.

Jordan azt hihette, ő csinált valami frenetikus dolgot, mert elégedetten felhorkantott, és még sebesebb tempóra kapcsolt. Türelmesen kivártam, amíg ő is a végére ér, és nyögdécselve megszabadul a feszültségtől, aztán hasra rogytam az ágyon. Nem érdekelt, hogy azzal összekenem saját magam, az ágyneműnek pedig már úgyis mindegy.

Jordan is hanyatt vágta magát mellettem. Mellkasa szaporán járt fel-alá.

– Hamar elmentél – jegyezte meg.

Elpirultam, de ő ezt nem láthatta. Ciki, hogy most először másra gondoltam közben.

– Mert jó volt – füllentettem.

– Nekem is. Már nagyon kellett – nyugtázta a dolgot.

Pár percig így feküdtünk, aztán nagy nehezen feltápászkodtam.

– Lezuhanyzok, utána segítek áthúzni az ágyat.

Nem érkezett felelet, úgyhogy elmentem fürdeni, és később egy törölközővel a derekamon jöttem ki onnan. Jordan még mindig ugyanott feküdt. Nem aludt, a plafont bámulta. Magamra kaptam az alsómat és a nadrágomat, majd kimentem a pólómért, és egyúttal tiszta ágyneműt is vittem be.

– Hagyd csak! Majd én megcsinálom – emelkedett fel Jordan. – Menj, és pihenj! Reggel korán kelünk – lépett oda hozzám, és adott egy puszit a számra.

Az ilyen pillanatoknál hasított belém a tudat, hogy nincs közöttünk különösebb érzelem, csak egyfajta ragaszkodás. Barátok voltunk, és néha örömet szereztünk egymásnak. Biztonságos és kockázatmentes. Ahogy a barna, meleg szemekbe néztem, most először azt éreztem, hogy ennél többre vágyok. Olyan társra, aki nem akar elengedni, aki ha kell, könyörög, hogy maradjak vele, mert csakis az illatommal az orrában tud elaludni.

– Rendben. Reggel találkozunk, és készülj fel lelkileg. Nem akarom egész nap a morgolódásodat hallgatni – oldottam egy mosollyal a saját feszültségemet.

– Majd meglátjuk – forgatta meg Jordan a szemét.

Nem kísért ki, hisz már otthonosan mozogtam nála, ahogy ő is nálam. Bepattantam a kocsimba, és hazavezettem. Egyáltalán nem éreztem magam álmosnak, így filmnézéssel ütöttem el az időt. Éjfél körül beállítottam az ébresztőt hatra, majd egy csomó gondolattal a fejemben aludni próbáltam.

Fáradtan ébredtem. Az éjszaka túl sokáig forgolódtam, úgyhogy kivételesen kávéval indítottam a napot. Egyszerű középzöld pólót és fekete farmert kaptam magamra, elcsomagoltam egy szendvicset, és a viszonylag gyér oaklandi forgalomban már úton is voltam a hely felé, amerre a telefonom navigált.

Egy nagy parkkal szemben állt a szürke, egyemeletes épület. Ha nem lett volna rajta egy halom reklámtábla, simán elmegyek mellette, annyira elhanyagoltnak tűnt. Leparkoltam az út mellett. Oakland ezen részén még soha nem jártam, így kíváncsian néztem körbe. A környék barátságosnak hatott a sok fával, de takarásukban lepukkant bérházak tűntek fel. Reméltem, hogy a nap végére nem a hűlt helyét fogom találni a kocsimnak. Biztos, ami biztos alapon még a tetőt is felhúztam, és egy nagy sóhajjal kiszálltam.

Hat széles lépcsőfok vezetett az oszlopokkal megtámasztott, fedett teraszszerű előtérhez, ahol már ott ácsorgott a három jómadár. Ryant és Jordant még sehol nem láttam. Érkezésemre a fiúk abbahagyták a beszélgetést, és kíváncsian fordultak felém. Gregory most is barátságosan mosolygott, a vörösesszőke felszolgálófiú viszont utálkozva nézett rám, a fekete, piercinges Andres pedig közömbösen.

– Jó reggelt! – köszöntem, de nem mentem oda hozzájuk, hanem megálltam kicsit arrébb.

– Szerintetek leprásak vagyunk? – kérdezte jó hangosan a felszolgálófiú, hogy lehetőleg én is halljam.

– Nyugi, Tyler! Korán van még ehhez – veregette meg a vállát Gregory, majd Andresszel egyetemben rágyújtottak.

Az órámra néztem. Öt perc múlva lett volna hét. Hol a fenében vannak már? Ahogy felemeltem a fejemet, abban a pillanatban parkolt le Jordan terepjárója az én sportkocsim mögött.

– Micsoda rongyrázás – gúnyolódott megint Tyler. – Jó, hogy nem limuzinnal hozatták ide magukat.

– Meg ne pukkadj, kisfiú! – vetettem oda neki nevetve, főleg, amikor Ryan is leparkolt a Teslájával. Nekik nem kellett tudniuk, milyen régóta gyűjtögetett rá, és a szülei is besegítettek, hogy meg tudja venni.

Lekocogtam eléjük, és egy kézfogással üdvözöltük egymást.

– Máris beszólogatnak – súgtam oda nekik, miközben felfelé tartottunk.

– Nem baj. Legyetek résen. Majd az arcukra fagyasztjuk a mosolyt – felelte Ryan.

Felmentünk a lépcsőn, és a gyanakvó összenézések után mindannyian újra az út szélét bámultuk, mert egy meglehetősen feltűnő motor gördült be, rajta egy bőrszerkós alakkal. Az illető levette magáról a sisakot, és beletúrt a gondosan nyírt frizurájába.

– Ez meg ki? – kérdezte Jordan.

A helyes pasi, hóna alatt a sisakjával, derűsen sétált oda hozzánk.

– Helló! Victor West vagyok, a felügyelőtisztetek – nyújtotta felénk a kezét.

Basszus! Egy ilyen félisten fog bennünket felügyelni?

4. fejezet: Első nap 

Gregory

A fickó, aki a felügyelőnknek mondta magát, mindenkivel kezet fogott, majd betessékelt minket az épületbe. Tyler arcára volt írva, hogy máris odáig van érte, amit meg tudtam érteni, mert Victor eléggé ott volt a szeren. Alig lehetett néhány évvel idősebb nálunk, talán közelebb a harminchoz. Bőrszerkója tökéletesen követte kidolgozott alakját, és észrevettem, hogy Ashton is feltűnően végigméri.

Ó, Ashton!

Az az Ashton, aki még ebben az egyszerű szerelésben is rabul ejtette a tekintetem. Szőke, hullámos tincseit ezúttal egy vékony hajpánttal fogta hátra, és ahányszor felemelte a karját, mindannyiszor előbukkant a hasa két oldalán lévő tetoválása a csípőfarmere vonalában. Szerettem volna lejjebb húzni azt a nadrágot, hogy sokkal, de sokkal többet láthassak azokból a gyönyörűségekből. Ez a fiú valami iszonyat jól nézett ki, és utáltam, amiért esélyem sincs nála.

– Minden egyes nap le kell dolgoznotok a nyolc órát, és nem lehet elbliccelni. Ha valami hasonlót forgattok a fejetekben, fiúcskák, akkor máris verjétek ki… Mármint a fejetekből – poénkodott Victor, miközben az emeletre tartottunk.

– Haha, nagyon vicces – szólt vissza neki Jordan. – Ne kezelj úgy bennünket, mintha valami szaros kölykök lennénk!

Victor megállt a fordulónál, és felvont szemöldökkel nézett Jordanre.

– Márpedig azok vagytok, még ha az életkorotok alapján nem ezt feltételezné az ember. Mit is csináltatok? Összeverekedtetek egy klubban? Tényleg kibaszott felnőtt gondolkodásra vall. Na, irány felfelé! – intett a fejével.

– Bekaphatod! – hajolt a képébe Jordan, és azt hiszem, most az egyszer nagyjából mindannyian egyetértettünk vele. Kivéve talán Ryant és Tylert, akik most is úgy csüngtek a pasin, mintha csak valami kiállítási tárgy lenne.

– Töröld le a nyálad! – súgtam Tylernek kuncogva.

– Ne féltékenykedj! – húzta el a száját.

– Egy nagy frászt féltékenykedek – csíptem bele a hátsójába, mire sikkantva ugrott egyet.

Mindenki visszafordult felénk, majd fejcsóválva folytatták az útjukat. Egy ajtó előtt álltunk meg.

– Az intézményvezető irodája – magyarázta Victor. – A cukipofa velem jön – mutatott Tylerre –, a többiek befelé. Emma majd elmondja, mit kell csinálnotok ma.

– Hová viszed Tylert? – kérdezte Andres.

Victor az állát magasba emelve, felvont szemöldökkel nézett le rá.

– Nem mintha közöd lenne hozzá, de nekem is van egy kis irodám a földszinten. Azt fogja rendbe tenni – felelte, és Tylerre kacsintott.

Rögtön felment bennem a pumpa, és elé léptem. Nehogy már kikezdjen Tylerrel!

– Ugye nem itt akarod kiélni a beteges vágyaidat? Mert akkor nagyon nem leszünk jóban.

Victor a mellkasomra támasztotta a tenyerét, és hátrébb tolt.

– Úgy látom, nem vagytok tisztában a dolgokkal – nézett végig rajtunk. – Ti itt nem diktálhattok. Azt írok a papírotokra, amit csak akarok, a kutya sem fogja ellenőrizni. Ha nem akartok plusz két hetet, vagy esetleg néhány nap sittet a nyakatokba, akkor szó nélkül csináljátok, amit mondok. Most pedig azt mondom, befelé! – közölte emelt hangon, majd taszított egyet Tyleren, hogy induljanak.

Villámló tekintettel néztem utánuk.

– Ez egy igazi seggfej!

– Jól kifogtuk – morgott Ryan is, de lehet csak irigységből, amiért nem ő mehetett Victorral.

– „Itt elég csak félrenézned, és valaki máris meghúzta a gyönyörűségedet" – idézett engem Jordan.

– Fogd be, mielőtt beverném a képed! – dörrentem rá, és benyitottam az irodába.

Az asztal mögött egy szemüveges, fekete, göndör hajú nő ült. Nagyjából a negyvenes évei elején járhatott. A szemüvege fölött nézett ránk, és a tekintetéből ítélve, a háta közepére sem kívánt bennünket.

– Magukat küldték közösségi szolgálatra, igaz? – kérdezte, majd becsukta maga előtt az aktát. Nem várta meg a válaszunkat, rögtön folytatta. – Emma Kingston vagyok, az intézmény vezetője. Mivel ez egy közösségi ház, így igen szűkös keretből gazdálkodunk, ezért nincs pénz alkalmazottakra. Ennél fogva elég sok munka gyűlt ránk. A mai napot takarítással kezdik, így megismerkedhetnek az intézménnyel is – hadarta színtelen hangon. – Ketten lemennek az alagsorba, ketten a földszintre, és egy valaki itt marad fent. Legyen, mondjuk maga – mutatott Jordanre. – Jobb szeretném, ha szem előtt lenne.

Gondolom, jelen pillanatban az ő ábrázatát találta a leggyanúsabbnak, ezért inkább itt tartja, nehogy valami hülyeséget csináljon.

– A felügyelőjük megmutatja az öltözőt, és kapnak munkaruhát is – folytatta Emma.

– Ő most nagyon elfoglalt – vetettem közbe.

A nő felvonta a szemöldökét, és meglepett képet vágott. Talán nem gondolta, hogy nekünk is van hangunk.

– Hogy hívják magát? – kérdezte.

– Gregory J. Davis.

– Nos, Mr. Davis, a felügyelőjük, Mr. West irodája a földszinten van, a lépcsőtől a második ajtó. Bármilyen elfoglalt is, szépen bekopognak, és elkérik az öltöző kulcsát. Ott találják majd a takarításhoz szükséges felszereléseket is. Azt akarom, hogy délutánra ragyogjon az egész hely – adta utasításba ellentmondást nem tűrő hangon.

– A faszom, hogy itt mindenki csak parancsolgat – bukott ki Jordanből, ezzel ismét magára vonva a cseppet sem kedves női tekintetet.

– Talán valami gondja van? Dolgozni jöttek, és azt is fogják csinálni. Nem érdekel, hogy kicsodák, vagy micsodák maguk. Egyszer az életben legalább tesznek valami jót is – osztotta ki a nő Jordant. – Most pedig menjenek!

Ezzel le is passzolt minket. Visszamentünk a folyosóra, amelyet teleaggattak színes képekkel. Legalább valamivel feldobták az unalmas, fehér falakat. Lebattyogtunk a lépcsőn, és megálltunk a második ajtó előtt. Andresszel egymásra néztünk, és egy pillanatig hezitáltunk.

– Vajon mit csinálnak bent? – csipkelődött vigyorogva Jordan. – Nem akartok egy kicsit hallgatózni is?

Ashtonre néztem, aki eddig csendben elviselt mindent, de most mosolygott.

Kárörvendő!

– Te leszel a párom – jelentettem ki, mire lefagyott a mosoly az arcáról.

– Na, azt már nem! – lépett elé Jordan.

– Neked fent kell lenned, úgyhogy sajnos, egyedül maradtál – vigyorogtam rá most én, majd bekopogtam az ajtón, és rögtön be is nyitottam.

Tyler az asztalon ült széttárt lábakkal, előtte Victor ácsorgott, és vidáman vihorásztak valamin.

– Mit akartok? – fordult felénk a felügyelőnk indulatosan.

– Te meg mi a szart csinálsz? – kérdeztem Tylertől, de közben Victorral néztem farkasszemet.

Tyler leugrott az asztalról. A nadrágja nem tudta elrejteni izgalmi állapotát.

– Semmit, csak beszélgettünk – hebegte zavartan.

A helyzet kínos volt, mert se velem, se Andresszel nem járt, de akkor is rosszul érintett, hogy máris mással hetyegett. Ráadásul ezzel a nagyképű szarcsimbókkal. Mégis mennyi esély volt arra, hogy a felügyelőnk is bírja a fiúkat? Oké, hogy bennünket egy melegbárból szedtek össze, de őt honnan szalasztották?

– Csak az öltöző kulcsáért jöttünk – szólalt meg Ashton mögöttem.

Victor odalépett egy parafatáblához, ahol különböző kulcsok lógtak. Leakasztott egyet, és a kezembe nyomta.

– Az előtér utáni folyosón az első ajtó. Jó szórakozást! – vigyorgott gonoszul az arcomba.

Olyan szívesen bevertem volna a gondosan nyírt, körszakállas képét, de visszafogtam magam. Csupa idegesítő alakkal leszünk körülvéve. Nagyszerű! Egy jeges pillantással sújtottam Tylert, majd sarkon fordultam, a többiek pedig követtek. Átsétáltunk a tágas aulán, ahol a fal mellett székeket és asztalokat stócoltak egymásra. Beillesztettem a kulcsot az első ajtó zárjába, és kitártam. A körben kicsempézett helyiség közepén és szélén szekrények sorakoztak, a végéből pedig egy újabb ajtó nyílt. Benéztem oda is. Három zuhanyfülkét és egy mosdót rejtett maga mögött.

– Na, ne! – hallottam Jordan hangját, és visszanéztem rá. Egy narancssárga pólót tartott a kezében, rajta a Közösségi Ház hárombetűs logójával. – Ugye nem ezt kell viselnünk?

– Ezzel együtt egész tűrhető – emelt meg Ashton egy szürke melegítőalsót.

Mondhatom, remek lesz a munkaruhánk. Bárki láthatja majd rajtunk, hogy közmunkán vagyunk. Andres már húzta is magára a pólót, és én is elkezdtem kutatni megfelelő méret után. Oldalra pillantottam. Ashton akkor vette le magáról a nadrágját. A szám kiszáradt, és nyelnem kellett egy nagyot, miután végigvezettem a tekintetem a hosszú lábain és fekete bokszerbe bújtatott, kerek fenekén. Ez a srác túl tökéletes.

– Ez olyan gáz – vizsgálgatta magát Ryan, pedig ő nem is tűnt annyira piperkőcnek, mint Jordan.

– Annyira nem – nézett rajta végig Andres, én pedig kérdőn fordultam a barátomhoz. Nehogy már dicsérje őket!

– Nem ehhez vagytok szokva, úri fiúcskák – jegyeztem meg, és én is ledobtam magamról a pólóm.

– Inkább a fiúdra koncentrálj. Rajta lehet, már ennyi ruha sincs – köpte felém a szavakat Jordan.

Ez a barom állandóan felbaszott. Odaléptem hozzá, és a grabancát megragadva a fém öltözőszekrénynek nyomtam.

– Nem a fiúm, de a tiéd most velem fogja tölteni az idejét. Pojáca! – löktem el magamtól.

– Még egy ilyen, és szétverem a képed! – emelte felém a mutatóujját. – Ash-ről pedig a szemed is levedd!

– Hé, én is itt vagyok! – szólt közbe az említett. – Nem kell féltened, meg tudom védeni magam – mondta a vérben forgó szemű pasijának.

Ashton egy puszit nyomott Jordan szájára. Elfordultam, és inkább belebújtam én is a szuper szerelésünkbe. Ettől jobban nem is indulhatott volna a nap. Tylert lehet, azóta már a felügyelőnk döngette, Ashton meg előttem csókolgatta ezt a kényeskedő faszkalapot.

– Melyiket kéred? – Andres a sötétszőke Ryannel osztozkodott a felmosón és a seprűn.

– Jó, hogy nem már süti receptet is cseréltek – mordultam rájuk, majd én is felkaptam egy vödröt. – Gyere, Ashton! – intettem a fejemmel a gyönyörűségnek.

– Nyugi, megleszek – Újabb puszit adott a barátjának, majd felkapott egy seprűt, és utánam sietett. – Hol van a lejáró? – kérdezte.

– Honnan tudjam? Majd megkeressük – baktattam tovább a folyosón.

Gőzöm sem volt merre tartunk. A folyosó elkanyarodott jobbra, úgyhogy arra mentem tovább, Ashton pedig mellettem. A végén megint egy ajtóhoz értünk. Benyitottam. Egy sötét helyiséget rejtett maga mögött, nagy, súlyos függönnyel elválasztva. Ashton odalépett, és elhúzta a drapériát.

– Ó, ez egy színházterem! – állapította meg a nyilvánvalót. Hangja visszhangzott a nagy, üres térben.

– Nem mondod, okoska! – horkantottam fel gúnyosan.

Ash megpördült, és kérdőn nézett rám.

– Most miért vagy ilyen paraszt?

Nem rá voltam dühös, hanem erre az egész helyzetre. Vonzott ez a fiú, de foglalt, és zavart Tyler viselkedése is.

– Mondjuk, mert semmi kedvem itt lenni? – morogtam.

– Nekem sincs, de te már a legelejétől bunkó voltál velem, és nem értem, miért – kért számon.

Mit válaszolhattam volna? Azért viselkedtem úgy vele a bárban, mert nem tetszett a visszautasítása. Aztán meg csalódásként ért, hogy egy nagyképű gyökérrel jár, és velünk olyan lekezelően bántak. Igaz, nem panaszkodhattam, mert általában könnyen felszedek bárkit, és talán csak a hozzáállásuk baszta fel az agyam. De az sem kizárt, hogy a saját szar életem hozta ki belőlem mindezt.

– Nem voltam bunkó, hisz megcsókoltalak – erőltettem magamra egy szemtelen mosolyt.

A sötétség ellenére tutira vettem, hogy Ashton elpirult.

– Az nem nevezhető csóknak, de nem értem, miért csináltad – motyogta, és kerülte a tekintetem.

– Mert bejössz nekem – jelentettem ki, mire felém kapta a fejét.

– Barátom van, és ha jól sejtem, neked is.

– Tyler nem a pasim, csak néha dugunk. Tudod, jó vele. Neked is jó a nagymenőddel? – Szándékosan provokáltam, mert tudni akartam, mi a helyzet. Ashton nem válaszolt, hanem kikerült, és kirontott az ajtón. – Most meg mi van? – kiáltottam utána.

Nem állt meg, úgyhogy kénytelen voltam utána sietni. Valamibe nagyon beletrafálhattam.

– Hagyj békén! – dünnyögte mérgesen.

– Most min húztad így fel magad? – nyúltam a karja után, és magam felé fordítottam.

Ashton kék szemei dühösen csillogtak. Tényleg olyan volt, mintha neonfényben tündökölne. Sosem láttam még ehhez hasonlót, egészen elbűvölt vele.

– Semmi közöd a magánéletemhez, és engem sem érdekel a tiéd. Örülnék, ha ezt tiszteletben tartanád. Két hétig kénytelen leszek elviselni téged és a hülye haverjaidat, de ez nem jelenti azt, hogy barátkoznunk kellene egymással – mondta, majd folytatta útját vissza, az öltöző felé.

– Ki akart itt barátkozni? – követtem szapora léptekkel. – A pasid egy gyökér, de látom, téged sem kell félteni.

Ashton válaszra sem méltatott. Ismét átvágtunk az aulán, ahol már néhány ember ténfergett, de nem törődtünk velük. A lépcső mellett jobbra volt a keskeny lejáró. Ezt onnan tudtuk, hogy a szemüveges Emma bukkant fel abból az irányból.

– Maguk még hozzá sem kezdtek? – rikácsolta. – Igyekezzenek, mert le kell törölgetniük a port. – Azzal ott is hagyott bennünket.

Egy nagyot sóhajtottam, majd visszamentem az öltözőbe, Ashton pedig lefelé szedte a lábait. Kerestem néhány rongyot, és tisztítószert is vittem magammal. Lementem a gyéren kivilágított lépcsőn, és egy hatalmas pinceszerű helyiségbe léptem. A falak mellett és középen polcok húzódtak hosszan, melyeket telerakosgattak mindenfélével. Ashton a sorok között sétálva, a holmikat nézegette.

– Ugye nem kell ezt mind letörölgetnünk? – emeltem meg egy gipsz szobrot.

Ash odajött hozzám, és elvette a vödröt a kezemből.

– Azt hiszem, muszáj lesz. – A lejáró melletti csaphoz sétált, és teleengedte vízzel.

– Baszki, ezzel reggelre sem fogunk végezni – csóváltam a fejem.

– Akkor jobb, ha hozzákezdesz, édes – gúnyolódott velem.

– Édes? – vontam fel a szemöldököm. – A te szádból ez egészen jól hangzik – léptem hozzá közelebb.

– Mondtam, hogy hagyj békén! – tért ki előlem.

Elnevettem magam.

– Te félsz tőlem.

Ashton ismét mérgesen fordult vissza, és a falhoz lökött.

– Nem félek tőled. Mondd, mit szeretnél, Gregory? Szórakozni akarsz velem? Mert nem vagyok vevő erre.

A dereka köré fontam a karjaimat, mire meglepődve nézett le rájuk.

– Megengedem, hogy te szórakozz velem – néztem rá kihívóan.

Nem menekült el tőlem. Tekintete ide-oda cikázott az arcomon. Egészen a falnak dőltem, és őt is húztam magammal. Kezeit megtámasztotta a fejem mellett a falon, és még mindig nem vette le rólam a szemét. Kicsit csapdában éreztem magam, de nem zavart, mert már az orromba kúszott a vágykeltő pézsmaillata. Gyönyörű arca alig néhány centire volt tőlem, csak egy apró mozdulat lett volna, hogy megcsókoljam, de nem moccantam.

– Csináld, amire vágysz! – suttogtam halkan, és biztatásképpen enyhén magamhoz húztam a csípőjét.

A szája már majdnem az enyémet érte. Forró leheletét éreztem az ajkaimon. Kibaszottul kívántam.

Gyerünk, Ashton!

– Te nem adhatod meg nekem, amire vágyok – felelte, és ellökte magát a faltól. – Dolgozzunk, Gregory! – fordult el tőlem, és faképnél hagyott.

Hát persze, hogy nem. Én nem voltam gazdag faszkalap, mint Jordan. Csalódottan fújtam ki a levegőt, és nekiláttam a munkának.

5. fejezet: Olaj 

Ashton

Gregory felzaklatott, ezt kár lett volna tagadnom. Nagyon kicsi kellett hozzá, hogy megcsókoljam. Istentelenül vágytam rá, hisz annyira vonzónak találtam, mint talán még soha senkit. De megint csak szórakozott velem, úgyhogy még időben kapcsoltam. Nem megyek bele ilyen játékokba, mert túl sokat veszíthetek vele. Sem a saját érzelmeimet, sem a Jordannel való kapcsolatomat nem akartam kockára tenni egy komolytalan románc miatt. Ez az ő világuk, és nem az enyém.

Azt hiszem, Gregory megsértődhetett, mert nem szólt hozzám. Némán törültük a port a polcokról, pedig sokkal jobban telt volna az idő, ha beszélgetünk egymással. Tudni szerettem volna, valójában ki ő, mivel foglalkozik, mi érdekli, honnan jött, és főleg, hogy miért ilyen velem. Azt állította, tetszek neki. Talán el is hittem, csak azt nem értettem, akkor miért így közelít. Lehetne kedves és udvariasan érdeklődő. Akkor egészen másképp állnék a dolgokhoz, és sokkal jobban felkeltené az érdeklődésem. Habár, valljuk be, így is sikerült neki. Volt valami Gregoryban, ami az első pillanattól kezdve megfogott. Nem a bunkó flegmasága, hanem sokkal inkább az, amit mögötte sejtettem. A pillantásai sokkal többet elárultak róla, mint a cselekedetei. Úgy éreztem, ez az egész, amit mások felé közvetít, csak egy álca, és nagyon keveseknek engedi meg, hogy belássanak mögé. Az előbb egy icipicit megmutatott ebből azzal, ahogyan rám nézett. Gyengédséget és vágyat olvastam ki a tekintetéből.

Már a gondolattól is újra zavarba jöttem, hogy tegnap este ő járt a fejemben, miközben Jordannel voltam. Miért van rám ilyen hatással? Óvatosan rásandítottam. Komoly arccal ürítette le a polcot, aztán letörölte, majd a levett tárgyakat megtisztította, és úgy rakta újra vissza őket. Sötét, fényes haját most is a füle mögé tűrte, aztán felém fordult, hogy a közös vödrünkben kimossa a ruháját. Összeakadt a tekintetünk.

– Mondani akarsz valamit? – szólalt meg végre.

Igen. Sok mindent tudtam volna mondani, vagy inkább kérdezni, de nem volt bátorságom feltenni azokat a kérdéseket.

– Kicserélem a vizet. – Lehajoltam a vödörhöz, és elvittem a csaphoz.

Nem én akartam beszélgetést kezdeményezni vele. Ő viselkedett idiótán, neki kell helyrehoznia a dolgokat, ha egyáltalán szándékában állt ilyesmi. Visszasétáltam hozzá. Még csak az első polc közepénél tartottunk, elég lassan haladtunk. Letettem kettőnk közé a vödröt, és elkezdtem leszedni a következő adag holmit. Ahogy felemeltem egy dobozt, egy nagy pók mászott ki alóla. A vér meghűlt az ereimben, abban a pillanatban hangosan sikkantva ugrottam egyet hátra, és kiejtettem a kezemből a dobozt, melynek tartalma a földre hullott. Gregory rögtön felém kapta a fejét, és meglátta, mitől paráztam be. Egy mozdulattal lecsapta a szörnyet egy mappával, majd vigyorogva felém fordult.

– Félsz a pókoktól, gyönyörűségem?

Olyan lágy hangon kérdezte, hogy attól az én szívem is nyomban megenyhült.

– Kicsit – mosolyodtam el, de a hangom remegése elárult.

– Kicsit? Olyat sikítottál, hogy még rám is a frászt hoztad – kacagott fel.

Szerettem hallani a mély hangját, megnyugtatónak találtam. Örültem volna, ha a személyisége is ilyen.

– Jó, nem kicsit. Nagyon félek tőlük. Undorító, ha rámásznak az emberre azzal a rengeteg lábukkal – feleltem megadóan, és még a gondolatra is megborzongtam.

Gregory odalépett hozzám, és végigsimított a lúdbőrös karomon.

– Akkor cseréljünk helyet, jó? Én leszedem a dolgokat, te pedig áttörlöd.

Elmerültem azokban a csodás, sötét szemekben, melyek most megint egészen másképpen néztek rám. Sokkal kedvesebben, sokkal törődőbben. Ezt a Gregoryt láttam akkor is, amikor a falhoz támaszkodva provokált, és ezúttal nem csak egy-két pillanatra mutatta meg.

– Köszönöm – biccentettem zavartan.

Gregory ellépett tőlem, és átvette a helyem.

– Igazán nincs mit. Nem szeretném, ha elájulnál itt mellettem, habár, a lélegeztetésre azt hiszem, vállalkoznék – kuncogott.

– Már megint itt tartunk – forgattam a szemem, de még mindig mosolyogtam mellé.

Nekiláttam felszedni a kihullott dolgokat.

– Nehéz továbblépni – jegyezte meg halkan.

Ezzel ismét kényes terepre értünk, így újra beállt köztünk a csend, de nem a teljes csend. Beszélgettünk, de többnyire csak az ott talált érdekes dolgokról. Például egy régi térképről, amit tüzetesen megvizsgáltunk, vagy arról a kövekkel díszített ékszeres ládikáról, ami nekem nagyon tetszett, de Gregory szerint túl giccses. Kezdtem egészen jól érezni magam a társaságában.

– Nem kellene ebédelnünk? – nézett az órájára. – Már dél is elmúlt. Biztosan tarthatunk ebédszünetet.

Az első polccal már végeztünk, de még hátra volt kettő. A tenyerem teljesen szétázott a víztől, úgyhogy egyáltalán nem bántam, ha abbahagyjuk.

– Amúgy is megnézhetnénk, mit csinálnak a többiek – értettem egyet vele.

Mindent ledobtunk a kezünkből, és felmentünk a lépcsőn. Gregory udvariasan maga elé engedett. Szokatlannak véltem, hogy hosszú ideje nem kötekedett velem. Ám sejtettem, hogy ez nem fog mindig így maradni.

Fent Ryant pillantottuk meg először. Victorral beszélgetett az irodája előtt.

– Hol van Tyler? – kérdezte azonnal Gregory, amint odaértünk hozzájuk.

– Én már végeztem vele, úgyhogy felküldtem Hubbard barátotokhoz – közölte Victor.

Meg mertem volna esküdni, hogy szándékosan fogalmazott így, mert ezzel megint felhúzhatta Gregoryt.

– Csak nehogy egyszer én is végezzek veled – vetette oda neki Gregory, és már szedte is a lábait az emeletre.

Egy picit rosszul érintett, hogy azonnal rohant Tyler után. Lehet, hogy nem jártak együtt, de bizonyára sokat jelentett neki a srác.

– Ebéd? – néztem Ryanre.

– Már intéztem – tájékoztatott. – Rendeltem pizzát.

Zavart, hogy Victor ott ácsorog velünk, és derűs arccal bennünket hallgat, mintha bármi köze lenne hozzánk.

– Hoztam szendvicset, de annál a pizza sokkal jobb lesz. Átmehetnénk a parkba kajálni, elegem van már a sötét helyekből – javasoltam.

– Csak fél óra ebédszünetetek van, úgy osszátok be – figyelmeztetett Victor.

– Lehetnél egy kicsit lazább hajcsár is – morogtam.

– Lazulni szeretnél, Lamont? – vonta fel a szemöldökét. – Hosszú még a két hét, talán arra is sort keríthetünk – húzódott sejtelmes félmosolyra a szája, majd bement az irodájába.

– Nem tetszik nekem ez a fazon – jegyeztem meg, és felpattantam az egyik asztalra a fal mellett, hogy ott várakozzunk, amíg megérkezik a pizza.

– Szerintem ártalmatlan, csak keménynek akarja mutatni magát – vette védelmébe Ryan.

– Neked is bejön – fintorogtam, de tagadhatatlan, hogy Victor olyan fazon, akin megakad az ember szeme. Én is így voltam vele először, de a viselkedése nagyot rontott a megítélésén.

Ryan megvonta a vállát.

– Irtó helyes pasi. Ez van.

– Nem zavar, hogy Tylernek teszi a szépet? Talán meg is húzta, amíg mi melóztunk.

– Ahhoz Tyler túl hamar jött ki onnan. Láttam őket – halkította le Ryan a hangját, mert az emlegetett éppen akkor jött le az emeletről, Gregory és Jordan társaságában.

Jordan egy puszival üdvözölt, Gregory pedig Andrest kérte számon Ryanen.

– A tánctermet mossa fel – felelte a barátom, és mindannyian megfordultunk, mert Emma igyekezett felénk.

– Miért üldögélnek itt? Nincs dolguk? – rikácsolta az idegesítő hangján.

– Ebédszünet – adtam választ a kérdésére.

A nő csípőre tett kézzel méregetett minket.

– Szeretném ellenőrizni az eddigi munkájukat.

Sóhajtva ugrottam le az asztalról. Ryan a terem felé vezetett bennünket, ami az öltözőtől két ajtóra nyílt. Andres éppen akkor végezte az utolsó simításokat rajta.

– Nahát, hogy ragyog! – csodálkozott Emma, és belépett. Abban a pillanatban kicsúszott a lába alól a talaj, és nagy huppanással a fenekére érkezett.

Elkerekedett szemmel néztem a jelenetet, és kezdett kitörni belőlem a nevetés. Hallottam, ahogy Gregory is mögöttem kuncog.

– Mi a fene ez? – emelte meg a tenyerét a nő, ami érdekesen csillogott.

Andres ment be hozzá, hogy felsegítse a földről, de amint megfogta Emma kezét, az ő lába is megcsúszott, és szintén elseggelt, mintha csak jégpályán lenne. Nem értettem, mi folyik itt, ám annyira vicces volt az egész, hogy már a vállam rázkódott a visszatartott nevetéstől.

– Olajat öntöttem a felmosó vizébe – súgta a fülembe Ryan.

Ekkor már el kellett onnan lépnem, és Jordant is húztam magammal, mert kitört belőlem a röhögés. Tyler és Gregory értetlenül bámulták a jelenetet, és rosszat sejtve hol ránk, hol pedig a két másikra néztek.

– Normális maga? Mi ez? Olaj? Olajjal mosta fel a padlót? – sipákolt a nő, majd az ajtókeretbe kapaszkodva kilépett a folyosóra. A ruhája egy merő folt lett.

– Nagy vagy – pacsizott össze Jordan az elégedetten feszítő Ryannel.

– Maguk hárman – mutatott Emma Andresékre. – Azonnal takarítsák fel! Nincs ebédszünet, amíg el nem tüntetik! – kiabálta, majd kicsit bicegve elviharzott mellettünk, és berontott Victor irodájába.

Andres villámló szemekkel közelített Ryan felé, de Jordannel összezártunk a barátunk előtt.

– Ezért még számolunk – mutatott fenyegetően Ryan felé.

– Lassabban, morcoska! – lökte arrébb Jordan. – Talán oda kellett volna figyelned.

– Szarháziak – köpte felénk a szavakat Tyler is.

Greggel egymásra néztünk. Íriszei sötéten csillogtak. Haragudott, amit meg tudtam érteni.

– Jól van, játszhatjuk így is – mondta nyugodt hangon. – Meglátjuk, ki húzza a rövidebbet. Jössz rágyújtani? – kérdezte Andrestől, majd dühösen elvonultak mellettünk.

Nem tetszett a fenyegetőzése. Főleg azok után nem, hogy tulajdonképpen egész jól kijöttünk egymással az alagsorban. Aztán arra gondoltam, hogy végül is nekik köszönhetően vagyunk itt. Megérdemlik a leckét.

– Menjünk, mert megjött a pizza – fordult meg Ryan, és elindult az aulában ácsorgó futár felé.

Kint valami szőke csaj beszélgetett a két fiúval. Mivel nem álltunk meg, ezért nem tudtam, mit akarhatott tőlük, de láttam, ahogy Gregory befelé mutat. Átmentünk a parkba, és kerestünk egy tiszta, füves részt, ahol a dobozt körbeülve falatozni kezdtünk.

– Nem kis meló lesz nekik azt eltüntetni – nevetgélt Jordan elégedetten.

– Pedig azt hittem, jól kijöttök Andresszel, olyan nagy egyetértésben indítottatok – pillantottam Ryanre.

– Ő is csak egy kötekedő kis pöcs. Egész végig be nem állt a szája, és engem ugratott, vagy épp a fenekemet stírölte – mesélte, miközben tömte magába az ételt. – Mondtam, hogy szívatni akarom őket, így is lesz.

– És neked mi volt Greggel? – méregetett Jordan gyanakodva.

– Semmi. Polcokat törölgettünk, és csak néha szólogatott be – füllentettem félig-meddig. – Inkább te mesélj a kis méregzsákról – tereltem a témát.

Jordan felnevetett.

– Az a srác tényleg az. Végig csak morgott. Szerintem zsigerből utál bennünket.

– Ryan szerint Victor nem húzta meg. – Kivettem az utolsó szelet pizzát.

– Biztos, hogy nem – rázta a fejét Jordan. – Ahhoz túl frusztrált a lelkem. Azt vágta a fejemhez, hogy egy elkényeztetett izomagy vagyok, akinek már fel sem áll a sok szteroidtól – kacagott hátravetett fejjel.

– Vagy csak Victornak nem állt fel, azért ilyen kis pukkancs – kuncogott Ryan is.

– Jól kifogtuk ezt a fazont. Mekkora esély volt erre, hogy pont egy ilyen alakot kapjunk? – tűnődött Jordan, és közben előkapta a telefonját, mert üzenetet kapott.

– Miért? Szerinted az nem fura, hogy hat meleg srácot tettek be ide dolgozni? – kérdezett vissza Ryan.

– Mivel olyan szórakozóhelyről szedtek össze bennünket, ez nem véletlen, de Victor valóban különös – értettem egyet vele.

– Mindegy – legyintett Ryan. – Ezt a két hetet valahogy kibírjuk.

Közben Jordan zsebre dugta a telefonját, és újra ránk figyelt.

– A jó kezdés már megvolt – veregette meg Ryan hátát.

– Nem tudom, honnan jött ez az olajos ötleted, de jó érzés elképzelni a három nagymenőt padlósikálás közben – vigyorogtam, mert én is örültem, hogy sikerült így kitolni velük. Túlságosan nagy volt a szájuk, főleg Tylernek.

– Tuti törleszteni akarnak majd, úgyhogy figyeljetek oda – bólogatott Ryan, és felállt. – Menjünk, mielőtt az a boszorka leszedné a fejünket.

Kidobtuk a dobozt a kukába, és visszasétáltunk az épületbe. Tévedtünk. Nem Emma, hanem Victor rendelt be minket az irodájába.

– Ti voltatok, igaz? – kérdezte karba tett kézzel az asztalának támaszkodva.

– Nem tudom, miről beszélsz – felelte először Jordan. – Én fent takarítottam az emeleten.

– Én meg az alagsorban – vágtam rá gyorsan.

– Én pedig veled beszélgettem – mosolygott Ryan szépen, hogy levegye a lábáról a felügyelőnket. – Egyikünk sem tehet róla, amiért annyira ostoba, hogy nem tudja megkülönböztetni az olajat a tisztítószertől.

Victor gyanakvóan méregetett, végül sóhajtott egyet.

– Jól van. Nem érdekel, hogyan szívatjátok egymást, de az intézmény kárára nem tehetitek! Értve vagyok?

Bólintottunk, akárcsak a kisiskolások.

– Helyes, akkor mehettek vissza dolgozni, mert gondolom, még egyikőtök sem végzett. A többiek majd csatlakoznak hozzátok, ha sikerült rendbe tenniük a termet – engedett az utunkra.

Ahogy kiléptünk, az előbbi szőke lány jelent meg a lépcsőfordulóban, a láthatóan sántikáló Emmát támogatta. Ezek szerint valami rokona lehetett. Azonnal lehúztam az alagsorba, hogy elkerüljem a fejmosást, de a két barátom is rögtön menekülőre fogta a dolgot.

Amíg egyedül törölgettem a polcokat, azon mosolyogtam magamban, hogy milyen fura helyzetbe kerültünk. Tegnap még komolynak mondható üzletemberek voltunk, ma pedig itt takarítottunk, és hagytuk, hogy jelentéktelen emberek ugráltassanak bennünket. Persze, ez még mindig jobbnak tűnt, mintha két-három napot le kellett volna ülnünk, de a szituáció eléggé szórakoztatott. Huszonhat évesen újra diáknak éreztem magam, és bevallom, némileg még élveztem is a dolgot. Röhejes, hogy egy ilyen munka után beülök a drága sportkocsimba, és hazamegyek a luxuslakásomba. Ahogy Jordan és Ryan szintén. Már előre láttam, mennyit fogunk ezen nevetni, ha pár év múlva felidézzük a dolgot.

Gregory három körül jött vissza az alagsorba. Morcosan vette kezébe a törlőruhát, és odasétált hozzám. Én akkor már a középső sor végénél tartottam, mert erre kevesebb holmit halmoztak fel. Feszengve néztem rá. Érdekelt, meg tudták-e oldani a problémát, de nem mertem rákérdezni, hiszen mi okoztuk a bajt nekik.

– A munkahelyeteken nem jelentett problémát, hogy itt kell lennetek? – tettem fel inkább egy viszonylag semleges kérdést. Valójában azért is választottam ezt a témát, mert szerettem volna megtudni, mivel foglalkoznak. Különösen ő.

Gregory megállt, és kérdőn nézett rám.

– Nem kell megjátszanod, mintha tényleg érdekelne, mi van velünk – morogta.

Zavartan beharaptam a szám szélét. Már megint bunkó. Legyek én is az?

– Nem tudom, miért feltételezel rólam ilyesmiket – fordultam el duzzogva.

Kapja be!

Gregory ledobta a kezéből a ruhát, és meglökte a vállam.

– Három kibaszott flakon mosogatószert használtunk el, mire felszedtük azt a kurva olajat a földről. Szóval, igen! Bármit feltételezek rólatok – kiabálta félhangosan. – Nem kértem, hogy barátkozz velem. Mi sosem leszünk egyenrangúak, nem igaz? – taszított még egyet rajtam. – Úgyhogy ne erőlködj, Lamont! Hagyd meg a jópofáskodást a haverjaidnak!

Csodálkozva néztem rá. Szóval, ez a baja. Azt hitte, többre tartom magam náluk, amiért van pénzem. A frusztrációit vezeti le ily módon. Most épp rajtam.

– Nem is ismersz – vetettem oda neki mérgesen. – Azt hiszed, ítélkezek, és közben te magad csinálod azt.

– Én ítélkezek? – nevetett fel gúnyosan. – Elég csak rátok nézni, baszd meg! Menő kocsival flangáltok, a legjobb italt kéritek, ha pedig egy magamfajta tanulatlan, csóró gyerek hozzátok szól, elkülditek a francba. Vagy nem így történt?

Gyönyörű szemei most egészen feketén csillogtak. Annyira szerettem volna neki megmagyarázni, hogy ez nem így van, én nem vetek meg senkit, aki szerényebb anyagi körülmények között él, és nem azért utasítottam el, de úgysem hinne nekem. Gregory dühös volt. Talán nem is rám, hanem a világra, vagy a fene tudja mire, de most rajtam csattant a haragja.

– Nem tudsz válaszolni, igaz? – lökött meg újra.

Elborult az agyam, le akartam állítani, mielőtt még több sértést vág a fejemhez.

– A francba már, Greg! – mordultam fel, utána nyúltam, és magamhoz rántottam.

Megcsókoltam. Nem tudom, miért tettem. Azt hiszem, bizonyítani akartam, hogy nincs igaza, vagy csak ennyire vágytam rá már az első perctől kezdve, esetleg így szerettem volna lecsillapítani. Lényegtelen. Megtettem, és piszkosul élveztem, mert Gregory visszacsókolt. Olyan szenvedéllyel, olyan kétségbeejtően finoman, hogy a lábaim megremegtek, és halkan felnyögtem a hiányától, amikor elszakadt tőlem.

– Most te játszol velem, tündérem – zihálta, és a tekintete máris vidáman csillant, mintha csak valami átkapcsolódott volna a fejében.

– Nemrég még te kértél ilyesmire, de én sosem játszok – ráztam a fejem.

Az arca még olyan közel volt. Szerettem volna újra érezni, de Gregory ellépett tőlem.

– Jól gondold meg, mit teszel, mert nem lesz visszaút! – mondta komoly tekintettel, majd egyszerűen csak sarkon fordult, és ott hagyott.

Ha szeretnéd megvásárolni a könyvet, akkor katt ide!