Egy feleség naplója - 7. fejezet

foto: pixabay

 Ruby

– Úristen, Ruby! Végre, hogy visszahívtál, már kezdtem aggódni érted! – kiáltozott Aurora a telefonba, miután Ruby felhívta.

– Nincs semmi baj, jól vagyok, viszont rettenetesen szégyellem magam – rogyott le Ruby az ágyra.

– Miért? Mit csináltál? És milyen a pasi? – záporoztak Aurora kérdései. – Az egész szerkesztőség arra vár, hogy végre adj hírt magadról.

Ruby ajkai lefelé görbültek.

– A pasi rendben van. Túlságosan is. Nem olyan, mint amilyennek én lefestettem, és ez enyhén szólva is kínos – sóhajtotta.

– Hogyhogy nem olyan? Én már azt hittem, azóta minimum kétszer leharapta a fejed, aztán felnégyelt, és a disznók elé vetett…

Bármilyen lehangolt is volt, Ruby ezen elnevette magát.

– Te jó ég, Aurora! Butler nem egy szörny. Nagyon kedves, udvarias és jó vendéglátó. Még csak az első nap, és máris kiderült, hogy egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lefestettem.

– Ugyan már, Ruby! Nehogy bedőlj neki! Persze, hogy próbálja eljátszani a jófiút, hiszen azt akarja, hogy jó színben tüntesd fel. Ennyi idő alatt nem ismerhetted meg – felelte Aurora.

Ruby ezzel részben egyet is értett, mert Adrian bizonyára próbál jó benyomást tenni rá. Viszont két állítását máris megcáfolta, szóval, akár színjáték, akár nem, a cikkében valótlanságokat állított róla.

– Ha megjátssza, akkor nagyon jól csinálja – mondta, közben kicsatolta a szandálját, és hanyatt dőlt az ágyon.

– És tényleg olyan jóképű, mint a fotókon? – kíváncsiskodott tovább Aurora.

– Tudod, hogy nem szoktam elájulni egy-egy jó pasitól, de Butler… Kezem-lábam remegett, amikor megláttam – ismerte be Ruby. – Szóval, igen. Piszok jóképű.

– Édes istenem, mennyire lennék a helyedben! – nyögte Aurora.

– Nehéz lesz így hiteles képet festenem róla. Félek, hogy elfogult leszek, főleg, ha még jobban megismerem – tűnődött Ruby hangosan, majd elnevette magát. – Állandóan azon kapom magam, hogy bámulom.

– Akkor ne bámuld! Gondolj Marcusra, és akkor tutira megint utálni fogod az összes férfit – viccelődött Aurora.

– Na, kösz – nevetett Ruby még mindig. – Újságíró vagyok. Dolgozni jöttem ide, nem pedig álmodozni. Mondd meg Carlosnak is, hogy hétfőre meglesz az első cikk. Én pedig felkészülök, mert nem Butler, hanem az olvasók fogják leszedni a fejemet, ha beismerem a tévedésemet.

– Szerintem amiatt nem kell aggódnod – nyugtatta Aurora. – Boldogok lesznek, hogy mégsem kell csalódniuk a bálványukban. Már, ha tényleg nem olyan rosszfiú, amilyennek gondoltuk.

– Kiderül... Elköszönök, mert megyek dolgozni. Hívni foglak, ha bármi van – búcsúzott el Ruby, és megszakította a hívást.

Arra gondolt, hogy talán a könyvtárba beköltözhet, mert nyugodt helyre van szüksége a munkához. Ha pedig Adrian mégis kifogásolná, akkor keresnek másik helyet. Újra belebújt a szandáljába, aztán kezébe vette a laptopját, valamint a táskáját, és lement.

Már elsőre is tetszett neki a helyiség, annyira meghitten túlzsúfolt a sok holmival, amit Adrian elhelyezett benne. Ruby gondosan összepakolta az íróasztalon lévő tárgyakat, majd lerakta a laptopját, a jegyzetfüzeteit és a tollait.

Úgy döntött, hogy írni fog egy naplót. Minden nap lejegyzi a tapasztalatait és a gondolatait, majd az alapján írja meg a cikkeit a hét vége felé. Így objektív tud maradni.

Máris próbálta mondatokba szedni a gondolatait, de csak ült, és nézett maga elé. Minden egyes sor, amit leírhatott volna, Adrient dicsérné. Máris ennyire elfogult lenne? Hogy tud majd elvonatkoztatni a vonzalmától? Újságírónak kellene lennie, nem pedig nőnek. Mégis csak nőként tudott gondolni rá.

Bosszúsan hajtotta le a gép tetejét, és inkább kiment a konyhába. Eva is ott serénykedett. Ruby úgy döntött, összebarátkozik kicsit az asszonnyal.

– Van kedve velem teázni? – kérdezte Ruby barátságosan. – Közben beszélgethetnénk.

Az asszony izgatottan megtörölte a kezét a kötényébe, és megigazította az őszbeforduló, kontyba tűzött tincseit.

– De ugye én nem fogok az újságban szerepelni?

Ruby halkan felkuncogott.

– Jaj, dehogy is! Ne féljen, nem vallatni akarom, csak beszélgetni.

– Jól van. Akkor ott találja a csészéket, és adom a teát. Mézet is kér? – kérdezte az asszony kicsit nyugodtabban.

– Igen, köszönöm – biccentett Ruby. – Minden nap főz, Adrianre?

– Nem. Néha ő maga főz, vagy hozat az étterméből. Vagy nagy ritkán elmegy itthonról, és máshol étkezik – mesélte Eva.

Ruby elismerően bólintott.

– Adrian főzni is szokott? Csupa kellemes csalódás a munkaadója – hízelgett, mert rögtön látta, hogy az asszony nagyon kedvelheti Adriant.

A tea közben elkészült, és leültek egymással szemben az elválasztópultnál lévő bárszékekre.

– Régóta dolgozik itt? – érdeklődött tovább Ruby.

– Már hat éve. Szinte rögtön azután kerültem ide, amikor Adrian megvásárolta ezt a házat – magyarázta. – Nagyon közvetlen ember, nem engedi, hogy a vezetéknevén szólítsam. Van néhány furcsa szokása, de én már megszoktam, és mindenki más is, aki ide jár.

Ruby megértően bólogatott.

– Miféle furcsa szokások?

– Majd bizonyára észre fogja venni – mosolygott az asszony sejtelmesen. – Olvastam, amit róla írt, és higgye el, egy szó sem igaz belőle. Adriannek vannak hibái, de kinek nincsenek? Ez nem jelenti azt, hogy rossz ember lenne.

Ruby rájött, hogy semmi lényegeset nem fog megtudni Evától, de egy információval mégis gazdagodott. Eva, és valószínűleg mindenki más is hűséges Andrianhez, jó véleménnyel vannak róla. Biztosan nem fog egy rossz szót sem hallani senkitől.

– Azért vagyok itt, hogy meggyőződhessek arról, hogy Adrian valóban nem olyan, amilyennek lefestettem. Higgye el, be fogom ismerni ország-világ előtt, ha tévesen ítéltem meg őt – nyugtatta Ruby az asszonyt.

– Ennek igazán örülnék, mert nem érdemli meg, hogy bántsák. Köszönöm a teát, nagyon finom volt. – Eva felállt, kivitte a csészéket a konyhába, majd folytatta a munkáját.

Ruby elmerengett egy pillanatra. Tényleg ennyire tökéletes lenne ez a férfi? Biztos volt benne, hogy nem.

Mivel még sok idő volt vacsoráig, nem igazán tudta mivel lekötni magát, ezért kiment a kertbe. Séta közben Marcuson gondolkozott. A barátja még azt sem tudja, hogy ideköltözött. Ruby kíváncsi lett volna rá, Marcus hogyan reagálna a hírre. Vajon fel fogja hívni? Esetleg ezen is kiakadna, és kiabálna vele? Zavarta, hogy nem lát tisztán, és nem tudta, hogy ez csak átmeneti, vagy esetleg Marcus véglegesnek gondolta, csupán nem merte kimondani.  

Most aztán nem vethetné a szemére, hogy nem elég ambiciózus. Összeköltözött egy vadidegen pasassal… Habár, ha Adrian Butlerről van szó, valószínűleg bárki vállalta volna. Már csak a pasi miatt is…

Ruby a távolban meglátta azt a férfit, akiről Adrian mesélt. Első gondolta az volt, odamegy hozzá, de mivel a férfi egy létrán állt, és ágakat metszett, úgy döntött, nem zavarja. Megfordult, hogy visszamenjen a házba, de egyenesen nekiütközött Adriannek.

– Jézusom! – tette Ruby a mellkasára a kezét, annyira megijedt. – Hogy tudott ilyen halkan mögém lopakodni?

– Nem lopakodtam. Maga fordult vissza túl hirtelen. Időm sem volt kitérni – vigyorodott el Adrian.

– Úgy látom, jókedve van – lépett mellé Ruby, és együtt sétáltak vissza a ház felé.

– Felixnek sikerült meggyőznie azt a hölgyet, aki visszalépett a földeladástól, miután elolvasta cikkét.

– Tényleg sajnálom. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hatása lesz – szabadkozott Ruby. – De örülök, hogy megoldódott a probléma.

– Azért annyira ne örüljön, mert nem ez az egyetlen ilyen eset – fagyasztotta Adrian a mosolyt az arcára. – De talán azok is rendeződnek. Ha pedig mégsem, akkor legfeljebb megbüntetem magát.

Ruby már a gondolatba is belepirult, hogyan tudná ez a férfi büntetni őt.

– Megbüntet? Mégis hogyan? Bezár a szobámba? – kuncogott zavartan.

Adrian megállt, és szembefordult vele.

– Még az is lehet. A rossz feleségeket mivel szokták büntetni?

Ruby egyből kiszúrta a pimasz mosolyt a szája sarkában. A szíve máris a torkában dobogott.

– Nem vagyok rossz feleség. Sőt, semmilyen feleség nem vagyok – felelte.

– De most azt játsszuk, hogy a feleségem, úgyhogy válaszolhatna. Biztosan nagyobb tapasztalata van benne, mint nekem – erőltette Adrian tovább a témát.

Rubynak rendkívül tetszett a férfi játékossága.

– Szóval valóban azt szeretné, hogy játsszam el a feleségét? Benne vagyok, de aztán ne panaszkodjon – nevette el magát.

– Annyira kiállhatatlan lesz?

– Nem, de egy feleség sokat kérdezősködik.

Adrian kék szeme vidáman csillant.

– Egy újságíró is – vágta rá.

– Akkor most gondoljon bele, ha ezt a kettőt ötvözik – felelte erre Ruby.

Adrian hümmögött, majd beleegyezően biccentett.

– Meglátjuk, de még mindig nem árulta el, mivel szokták büntetni a feleségeket.

– Amivel büntethetne, az egyébként sem opció közöttünk, szóval nem tudom. – fordult el Ruby zavartan, és elindult.

– Ezek szerint magát egész idő alatt büntetni fogom? – szólt utána Adrian.

Ruby egész belsője megremegett. Adrian Butler szándékosan provokálja. Nyíltan flörtöl vele. Megfordult, és hátrafelé lépkedve válaszolt.

– Szó sincs róla. Ha valamiről elképzelésünk sincs, akkor a megvonása miért lenne büntetés?

Adrian megszaporázta a lépteit, és beérte.

– Azért valami elképzelése biztosan csak van – jegyezte meg.

Ruby úgy érezte, túl messzire mentek. Ha nem hagyják abba, biztos, hogy nem fogja tudni rendesen végezni a munkáját.

– Az maradjon az én titkom. Egyébként miért jött ki hozzám? – váltott témát.

A terasz előtt ismét megálltak.

– Mert úgy láttam, unatkozik – bökött Adrian a fejével az irodája ablaka felé.

Ruby zavarba ejtőnek találta, hogy Adrian őt figyelte, miközben sétált.

– Munka közben is szemmel tart? – Most ő akarta zavarba hozni a férfit, ami úgy tűnt, sikerült is, mert Adrian hirtelen elkapta róla a tekintetét.

– Nem ellenőriztem, csak megláttam. Nem ülünk le? – kínálta hellyel a teraszon.

– Szokatlan a semmittevés – felelte Ruby, miközben leült az egyik székre. – A szerkesztőségben mindig van mit csinálni, most pedig nem találom a helyem. Ha nem probléma, holnap bemennék dolgozni fél napra.

– Azt hittem, maga is otthonról fog dolgozni, mint én. – Adrian arcára volt írva, hogy tényleg meglepődött.

– Nekem nem ez az otthonom – emlékeztette Ruby.

– De ideiglenesen most ez, és ha a feleségemet akarja játszani, akkor nem nagyon mászkál el sehová.

Ruby túl erősnek találta ezt a kijelentést.

– Ugye nem akar itt tartani? Emlékeztetném, hogy az elnyomó volt az egyik rossz tulajdonsága, amit kiemeltem.

Adrian alig láthatóan elhúzta a száját.

– Igaz is. Nem fogom elfelejteni, mert úgy tűnik, mindig emlékeztetni fog rá.

Ruby azonnal észrevette a hangulatváltozást. Adrian hangja máris újra távolságtartóvá vált, és a testtartása is megváltozott.

– A saját érdeke, hogy jó véleménnyel legyek magáról – mondta, mire Adrian vonásai megkeményedtek.

– Én is a maga érdekeit tartom szem előtt. Nem tartom vissza. Nyugodtan menjen csak, ha ezt szeretné.

Ruby elégedetten dőlt hátra. Végre valamiben igaza volt. Adrian máris korlátozni akarja.

– Maga is dolgozik napközben. Én is azt fogom tenni, de a nap nagyobb részében itt leszek – közölte a terveit Ruby, mert tényleg nem szándékozott bezárva élni a négy fal között.

– Rendben, megértettem – biccentett Adrian.

– Gondolom, most is dolga lenne, és mégis itt van – mosolyodott el Ruby abban a reményben, hátra Adrian is újra felenged.

– Írja fel a figyelmességet is a jó tulajdonságaim közé.

Tévedett, mert a férfi hangja hidegen csengett. Ruby késztetést érzett rá, hogy kiengesztelje, pedig semmi oka nem volt rá.

– Igen, ez egy jó tulajdonság – ismerte be.

– Van kérdése hozzám?

Ruby meglepetten kapta rá a tekintetét.

– Ez nem így működik – rázta meg a fejét. –  Két ember beszélget, és kialakul egy vélemény a másikról. Nem szükséges ahhoz mindig kérdéseket feltenni. Nem gépek vagyunk.

Adrian egy pillanatig hallgatott, majd újra Rubyra nézett.

– Elmondja, eddig mi a véleménye rólam?

– Nem, de úgyis le fogom írni, szóval meg fogja tudni – válaszolta Ruby. – Előnyösebb helyzetbe kerül, mert ellentétben magával, én nem fogom tudni, mit gondol rólam.

Adrian rövid időre ismét gondolkodóba esett.

– Érdekli? – kérdezte hirtelen.

Ruby szíve hatalmasat dobbant izgalmában. Nem számított ilyesmire.

– Hazudhatnám azt is, hogy nem – felelte, és nyelt egy nagyot.

Adrian arcán gonosz vigyor jelent meg.

– Majd elmondom, miután megírta rólam a cikket.

Ruby a szemét forgatta.

– Egyébként sem számít. Menjen dolgozni, már túl sokáig feltartottam. – Amint ezt kimondta, érezte, hogy túlságosan kiérződött a hangjában a csalódottság.

Adrian felállt. Ruby nem mert ránézni.

– Maga egy csinos, kedves és okos nő, Ruby – szólalt meg Adrian. – Szerintem kreatív is, úgyhogy találja fel magát – tette hozzá, és mire Ruby felnézett volna, eltűnt a házban.

8. fejezet