Játék, szex, szerelem - 17. fejezet

 foto: pixabay

A hétvége egy fokkal jobb volt, ugyanis Jacob elvitt egy kiállításra, este pedig a barátainkkal grilleztünk. Valahányszor rájuk néztem, a szívem összefacsarodott. River régóta a barátnőm, de már Nelsont is a barátomnak tartottam. Elképzelni sem tudtam, mi lesz, ha el kell hagynom Jacobot. Valószínűleg őket is elveszítem majd, hiszen Nelson és Jacob barátsága megmarad, River pedig két tűz közé kerül. De nemcsak őket, a munkámat is el fogom veszíteni. Úgy éreztem, kezdenek összenyomni a súlyos gondolatok, és a teher, amit magamban kellett cipelni.

Vasárnap Jacob megkérdezte, mikor akarom elvinni a szüleimnek bemutatni. Ha nem beszéltem volna Juliettel, akkor most repestem volna a boldogságtól, hiszen ez azt jelentette, hogy Jacob komolyan tervez velem. Most viszont már az is fájt, ha rá kellett néznem.

Hétfőn a munkába temetkeztem, és mindenféle vadabbnál vadabb ötlet megfordult a fejemben. Az első a terhesség volt. Ha teherbe esnék, akkor talán Tessa tényleg feladná. Persze gyorsan elvetettem ezt az őrültséget, és időm se lenne annyi. Aztán jött a házasság gondolata, de eléggé világos volt, hogy az semmit sem oldana meg. Tessa akkor is bosszút állna, és talán még elszántabbá tenné. Még az is megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha mi kényszerítenénk térdre Tessát mondjuk, azzal, hogy megzsarolnánk, hiszen bizonyára nem örülne, ha sokan megtudnák, milyen helyeket látogat. Végül jól leszidtam magam, amiért hagyom, hogy a kétségbeesés ilyen gondolatokat szüljön a fejemben.

A napok így teltek. Szenvedtem. Jacob mindig elmesélte Tessa ügyetlen próbálkozásait, panaszkodott, én pedig megértően vigasztaltam, és bátorítottam, hogy úgyis fel fogja adni. Holott jól tudtam, hogy nem így lesz. Sőt…

A legrosszabb mégis az volt, hogy azóta egyszer sem mondtam Jacobnak, hogy szeretem, ugyanis nem mondhattam. Ha mégis el kell hagynom, akkor nem hiheti azt, hogy még mindig szerelmes vagyok belé. Igaz, attól még, hogy nem mondtam, mindenfelé módon kimutattam, mert képtelen lettem volna másképp viselkedni vele. Azonban egy hét múlva megláttam az aggódást a szemében. Jacob nem vak. Pontosan látta, hogy valami nem stimmel velem, de csupán annyit kérdezett néhányszor, hogy minden rendben van-e. Mindannyiszor vidámságot erőltettem magamra, és úgy tettem, mint aki nem is érti, miét kérdez ilyeneket. Ekkor viszont már tudtam, hogy lépnem kell, mert ezzel nemcsak magamat, de Jacobot is tönkre fogom tenni.

A kávézóban voltam. Dél körül beálltam a pult mögé segíteni. Épp egy adag lattét készítettem, mikor David ismerős hangja csendült fel mögöttem.

– Hogy itt milyen csinos pincérnők dolgoznak! Én is kaphatok egyet?

– Kiemelt vendég vagy, de neked is várnod kell a sorodra – fordultam meg mosolyogva.

– Türelmes ember vagyok. Főleg, ha megéri a várakozás.

A mosolyom kiszélesedett a kétértelmű megjegyzésére.

– Akkor parancsolj! Egy tökéletes kávé, és még egy nagyon finom sütit is kapsz hozzá – csúsztattam elé a csészét.

– Azt hittem, csak viccelsz ezzel a kiemelt vendég dologgal. Köszönöm! – biccentett David elégedetten.

– Egészségedre! Még ezeket meg kell csinálnom – lobogtattam meg a rendeléseket a kezemben –, és a tiéd vagyok.

– Ne mondj ilyeneket, mert a szavadon foglak! – kacsintott játékosan.

– Nem vagy te olyan – ingattam a fejem, és közben készítettem a következő rendelést.

– Hm, a kísértés túl nagy, de igyekszem jó fiú lenni.

Erre már nem válaszoltam. Összeraktam a rendelést, aztán kiraktam tálcára, amit Logan már vitt is, aztán feltöltöttem a gépet szemes kávéval.

– No, most már ráérek – fordultam David felé.

– Örülök, mert igazából azért jöttem, mert beszélni szeretnék veled – mondta.

Egy pillanatig haboztam, nem tudtam, mit akarhat.

– Persze. Leülhetünk itt is, vagy akár az irodámban – ajánlottam.

David felállt a bárszékről.

– Legyen az iroda, ha választhatok.

Miután hellyel kínáltam, David beszélni kezdett. Érdekes dolgokat hallottam tőle, amelyek egy merész gondolatot ültettek el a fejemben. Hosszan beszélgettünk, és mire a végére értünk, teljesen vegyes érzelmek keringtek bennem. Talán mégis csak van remény. Ezt a reményt pedig maga David jelentette.

A hétvégét kettesben töltöttük Jacobbal, semmilyen programot nem szervezett, mert egy sürgős projekt miatt hazahozott némi munkát.

– Pihenj csak! Majd én megcsinálom az ebédet – ajánlottam neki, mikor végre felállt az íróasztala mögül. – Ja, és ne felejtsd el felhívni anyukádat, mert születésnapja van – emlékeztettem, mert ez többször is szóba került a héten.

– Jó, hogy mondod. – Jacob egyből a telefonja után nyúlt, és én is, mert üzenetet kaptam Davidtől.

Bementem a konyhába, hogy Jacob ne lásson. Feszülten olvastam el, és attól, amit ott láttam, még idegesebb lettem. Elküldtem egy gyors választ, majd kitöröltem mindent, hogy nyoma se maradjon. Innentől kezdve, semmire sem tudtam kellőképpen koncentrálni. Az ebéd íztelen lett, de Jacob nem tette szóvá, viszont a délutáni úszólecke közben már megjegyezte, hogy úgy látja, nem sok kedvem van hozzá.

A nap csigalassúsággal telt, aminek kivételesen örültem. Féltem a hétfőtől, mert szörnyű dologra készültem. Este, amikor Jacob fent zuhanyozott, leosontam, és felhívtam Juliettet, hogy közöljem vele a döntésemet, és persze egyúttal én is felköszöntöttem. Juliet sírt, ahogy én magam is, de a végén megköszönte, hogy meghozom ezt az áldozatot a fiáért. Furcsa volt, hogy épp ez kellet hozzá, hogy közel kerüljünk egymáshoz. Megkedveltem őt. Jacobnak igaza volt. Juliet tényleg nem rossz ember.

Hétfőn minden a szokásos módon indult. Úszás, közös reggeli, Jacob az irodába, én pedig a kávézóba tartottam. Talán életemben nem voltam még ennyire ideges. David tizenegy óra körül üzent, hogy a kávézó előtt vár. Szóltam Logannek, hogy el kell ugranom valahová, és csak később jövök, aztán beültem David mellé a kocsiba. Nem beszélgettünk, mindketten feszültek voltunk. David olyan dolgot vállalt értem, amit kevesen tettek volna meg. Viszont ezzel egy életre az adósa maradok.

– Szóval itt laktál? – kérdezte, és szétnézett a kis bérelt lakásban.

– Igen, a barátnőmmel. – Ledobtam a táskám az egyik székre.

David odalépett hozzám.

– Most jól jön, hogy megtartottátok.

– Nem gondoltam, hogy ilyesmire fogom használni – sóhajtottam.

– Az ilyesmit nem tervezi előre az ember, de nyugodj le, mert látom, majd elszaladsz – simogatta meg az arcom gyengéden. – Igyál egy kis vizet.

Már ment is, és a kezembe nyomott egy tele poharat, én pedig felét rögtön lehajtottam, aztán vettem egy mély levegőt.

– Essünk túl rajta!

– Biztos, hogy akarod? Még meggondolhatod magad – kérdezte meg utoljára.

– Igen, csináljuk! – bólintottam most már sokkal határozottabban.

David szeme megcsillant, és lassan elkezdte kigombolni az ingét. Le sem tudtam venni a szemem róla, megkövülten bámultam.

– Te is csináld! – szólt rám, mire összerezzentem.

Egymással szemben állva kezdtünk el vetkőzni. Én sokkal lassabb voltam. Tekintetem David izmos felsőtestén felejtettem, miután levette az ingét, és hanyagul a szék támlájára dobta. Tagadhatatlanul tetszett a látvány. Ő is engem figyelt, ahogy lépésről lépesre haladtam lefelé a fehér ingemen. Az utolsó gomb után nem vettem le, helyette a szoknyám cipzárját húztam le lassan, majd hagytam, hogy a földre essen. David nadrágjára pillantottam, és nem volt nehéz megállapítani milyen állapotba került. Idegesen néztem fel rá, mire bocsánatkérő mosolyra húzódott a szája.

– Magamon hagyom – mondta, és láttam, hogy ő is zavarba jött kicsit.

Ott álltunk egymással szemben, szinte teljesen meztelenül. Mindketten tudtuk mire készülünk, és azt is, hogy mekkora aljasság, amit teszünk. Amikor megszólalt a csengő, azt hittem, rögtön szörnyethalok. A szívem eddig is a torkomban dobogott, de most aztán végképp.

– Épp időben. Menj, nyisd ki! – mondta David egészen nyugodt hangon.

Lábaim nem akartak mozdulni.

– Menj! – biztatott újra.

Remegve lépkedtem az ajtóhoz, és közben az inget összehúztam magamon. Elfordítottam a biztonsági zárat, és résnyire kitártam az ajtót. Amikor megláttam Jacobot, minden erő kiment a lábamból.

– Gianna? – kérdezte Jacob elképedve, és ezzel egyidőben belökte az ajtót, és meglátta Davidet.

Szinte hallani véltem, ahogy Jacob szíve darabokra törik, és hangos pattogással ér földet, akárcsak egy gyönyörű kristály.

– Jacob, én… – nyögtem, de nem tudtam folytatni.

Jacob dühösen csapott az ajtókeretre.

– A kurva életbe, Gianna!

– Annyira sajnálom! – A hangom elcsuklott, és a könnyeim máris záporozni kezdtek.

– Sajnálod? Ezt rohadtuk kétlem! – ordította magából kikelve.

– Az én hibám – szólalt meg David.

– Te kibaszottul ne szólj ebbe bele! – emelte fel Jacob fenyegetően a mutatóujját.

– Kérlek, ne kiabálj! – kértem szipogva.

Jacob hitetlenkedve a fejét rázta, és undorodva nézett rám.

– Azt hittem te más vagy. Mekkora barom voltam! – nevetett fel keserűen. – Folytassátok csak! Már itt sem vagyok! – vetette oda, majd kirobbant az ajtón, és leviharzott a lépcsőn.

David tartotta meg, mert a lábaim kiszaladtak alólam. Az ölébe vett, bevitt az ágyra, és körbetekert egy pléddel.  Megállíthatatlanul hullottak a könnyeim. David kiment a ruhájáért, és miután felöltözött, leült hozzám.

– Túl vagy rajta – húzott magához, és a hátam simogatta.

– Nagyon fáj – sírtam a mellkasába.

– Tudtuk, hogy ez lesz. De segítek végigcsinálni. Nem vagy egyedül Gianna! – vigasztalt.

Amikor végre sikerült úgy, ahogy megnyugodnom, behozta az én ruháimat is. Képtelen voltam az ingem begombolni, annyira remegtek a kezeim.

– Segítenél? – léptem oda hozzá.

David gyengéden elmosolyodott.

– Vetkőztetni akartalak, erre most öltöztetlek – tréfálkozott, majd sietősen végigszalad a gombokon. – Menj, mosd meg az arcod, aztán hazaviszlek.

– Hová haza? – néztem rá értetlenül.

– Hozzám. Adni akarok valamit, ami segít.

– Micsodát?

– Egy enyhe nyugtatót, mert teljesen szét vagy esve. Vissza kell menned dolgozni, de ilyen állapotban nem fog menni.

Nagyon hálás voltam neki ezért a gondoskodásért. Szó nélkül mentem be a fürdőbe, és megmostam az arcomat jó hideg vízzel. A sminkem teljesen elkenődött, rémesen néztem ki.

– Majd nálam megcsinálod – szólalt meg mögöttem David, mert látta, hogy megint ügyetlenkedek a remegő kezemmel.

– Sajnálom, hogy így kell látnod – sütöttem le a szemem zavartan.

– Te így is gyönyörű vagy! Na, gyere! – intett a fejével.

David egy elegáns társasház felső szintjén lakott. A lakás a legújabb dizájn szerint volt berendezve, letisztult formák és modern stílus jellemezte. Illet hozzá.

Az étkezőasztalhoz ültem le, fáradtan könyököltem fel rá, amíg David bement a fürdőbe a gyógyszerért. Gondolni sem mertem arra, Jacob mit élhet át ezekben a pillanatokban. Legalább annyira szenvedhet, mint én, ha nem jobban. Rettenetesen csalódott lehet.

– Tessék! Vedd be nyugodtan, nem erős – tartott felém David egy szem ovális alakú gyógyszert, és egy pohár vizet.

– Honnan van neked ilyen? – kérdeztem, miután lenyeltem.

– Anyám miatt. Eléggé hisztis, habár ő ezt másnak hívja, és amikor rájön a bolondóra, olyankor mindig egy ilyet vesz be. Mivel gyakran meglátogat, így itt is tart egy dobozzal, hogy mindig legyen kéznél, ha szüksége lenne rá – magyarázta, és kifordított egy széket, majd leült velem szembe.

– Remélem, nem fog nagyon kiütni.

– Biztos, hogy nem. Anyámon se látok soha, semmi változást – nevetett.

– Akkor meg minek veszem be? – mosolyodtam el én is.

– Ha más nem, a placebo miatt – vonta meg a vállát.

Mélyet sóhajtottam.

– Nagyon kedvellek téged, David – néztem rá elérzékenyülve.

– Én is téged, Gianna! Máskülönben nem ülnénk most itt. Viszont szerintem itt kellene aludnod. Nem jó ilyenkor egyedül.

– Nem lenne jó ötlet – ráztam a fejem.

– De igen. Egész éjszaka csak sírnál, és szükséged lesz valakire. Ha nem alszol itt, akkor én alszok nálad. Túl leszel ezen, és nem kell egyedül végigcsinálnod – zárta tenyere közé a kezem.

– Sosem tudom ezt meghálálni neked – néztem rá szomorúan.

– Dehogy nem! Majd visszatérünk rá később. Most pedig melegítek neked egy pici levest, és meg fogod enni! – állt fel, én pedig ámulva néztem utána.

David hihetetlen gondoskodó, pedig jóformán alig ismert. El sem mozdult mellőlem, amíg be nem kanalaztam a levest, amit nem mellesleg ő maga főzött. A nyugtatótól picit elálmosodtam, de lényegesen jobban éreztem magam, mert már csak minden tizedik percben akartam elsírni magam. Később visszavitt a kávézóba, és megbeszéltük, hogy ötre eljön értem, mert nem akarta, hogy ilyen állapotban vezessek.

A munkahely annyiban segített, hogy muszáj volt erőt venni magamon, hogy ne lássanak rajtam semmit. Állandóan a telefonom lestem, hogy Jacob hív-e, de nem tette. Igaz, fogalmam sem volt, mit mondhattam volna neki.

Valamivel öt óra előtt szólalt meg a telefonom, de nem Jacob volt, hanem River.

– Mi a fenét műveltél, Gianna? – támadt le azonnal, amint felvettem.

– Ezek szerint pontosan tudod, hogy mit… – sóhajtottam, és lerogytam a fotelbe, az irodában.

– Hogy tehetted ezt? Megcsaltad Jacobot? Mégis miért? Elment az eszed? – kiabált a barátnőm magából kikelve.

– Sajnálom… Nem terveztem… David kedves… – dadogtam esetlenül.

– Hogy mi van? Nem érdekel, hogy kedves-e vagy sem! Azt hittem, tényleg szereted Jacobot! Remélem, tudod, hogy most óriásit csalódtam benned!

– Tudom, és tényleg sajnálom. – A könnyeim megint szakadatlanul hullani kezdtek, úgy éreztem, mindjárt megszakad a szívem.

– Sajnálod? Hát, sajnálhatod is! Fogalmad sincs, mekkora fájdalmat okoztál Jacobnak!

A gyomrom gombóccá zsugorodott.

– Ott vagy nála?

– Hol máshol? Amikor Nelsont felhívta, azonnal idejöttünk.

– Hogy van? – kérdeztem elcsukló hangon.

River gúnyosan felhorkantott.

– Ne tegyél úgy, mint akit tényleg érdekel!

– Kérlek, River! – zokogtam most már hangosan.

– Hogy lenne? Össze van törve. Már félig részeg volt, mire ideértünk. Nelson itt marad vele éjszakára.

Kopogtattak, és David lépett be az ajtón. A fejét csóválva jelezte, hogy mennyire nem tetszik neki, amiért újra így lát.

– Lehetne egy kérésem? – beszéltem ismét Riverhez. – Hoznál el nekem néhány ruhát Jacobtól?

A barátnőm azonnal felháborodott.

– Nem, Gianna! Nem lehet ilyen kérésed! Ha kell valami, akkor gyere el érte, és állj Jacob elé! Hibáztál. Vállald a következményeit! – Azzal rám csapta a telefont.

– Te szándékosan kínzod magad? – szidott le most meg David.

– A barátnőm volt, és ő hívott – magyarázkodtam a szememet törölgetve.

– Most mindenki rád fog haragudni, de majd megbocsátanak. Jobb lenne, ha most nem beszélnél senkivel. Adj időt magadnak, és nekik is.

– Mintha ez olyan könnyű lenne. Teljesen egyedül maradtam.

David elmosolyodott.

– Nem vagy egyedül, mert én itt vagyok veled. Most pedig gyere, hazaviszlek!

Az alkalmazottaknak valószínűleg gőzük nem volt, mi történhetett, amiért mindig egy másik férfival megyek el. Már ez sem érdekelt, csak legyek már túl ezen az egészen.

– Össze tudod szedni magad annyira, hogy beugorjunk valahová néhány ruhát venni neked? – nézett végig rajtam David.

– Persze. Mindenképpen kell valami, különben nem lesz miben dolgoznom – bólogattam kábán.

– Csak néhány nap, Gianna! Ennyit kell kibírnod – szorította meg a kezem.

– Tudom. Menni fog, csak ez a mai nap nagyon nehéz volt.

– Megértelek. Viszont nem szeretnék több ilyen összeroppanást látni.

– Ez volt az utolsó, ígérem. – Áthajoltam hozzá, és megpusziltam az arcát.

– Ez jólesett – vigyorodott el.

Tényleg villámgyorsan vásároltunk be. Nem válogattam, nem próbáltam, csak bedobáltam három váltóruhát és fehérneműt. David persze nem bírta ki megjegyzések nélkül a bugyik látványát. Rövid idő alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz, és bár legbelül tudtam, hogy ő többre vágyna, egész végig úriemberként viselkedett velem.

A másnap egy hajszálnyival jobb volt a hangulatom. David vitt el dolgozni, és megdicsért, amiért nem sírással kezdtem a napot. Azt nem tudtam, ő beszélt-e Jacobbal, mert nem említette, rákérdezni pedig nem mertem. Sejtettem, hogy ha eddig nem is, de ma biztosan találkozni fognak. Nehéz lehetett neki, mert ezek után ugyanúgy üzlettársak maradnak, ráadásul ő teljesen új a csapatban.

 Délben kaptam tőle egy üzenetet, ami után kissé fellélegezhettem. Később Juliet is felhívott, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Őszintén elmondtam neki. Együtt sírtunk, és nem győzött hálálkodni. Sok mindenkinek volt fájdalmas ez az egész, csak egy valakinek nem. Azóta Tessa valószínűleg örömtáncot járt Jacob irodájában. De úgy voltam velem, csak hadd táncikáljon. Röpke boldogság ez neki.

Ahogy sejtettem, Tessa tényleg boldog volt, és ezt nem felejtette el nekem is megmutatni, ugyanis három óra körül megjelent a kávézóban. Elegáns olajzöld kiskosztümében egyenesen felém sétált.

– Milyen meggyötört az arcod. Csak nincs valami baj, Gianna? – kérdezte megjátszott aggódással a hangjában.

– Ha lenne, sem tartozna rád. – Elfordultam el tőle, és bementem a pult mögé.

Tessa felült a bárszékre.

– Hallottam, milyen rosszkislány voltál. Ejnye! Nem is néztem volna ki belőled – ingatta a fejét.

– Milyen jólértesült vagy! – Munkát mímelve idétlenül pakolásztam a poharakat egyik helyről a másikra.

– Összetörted szegény Jacob szívét. Ugye nem baj, ha megvigasztalom? – Olyan gonoszan vigyorgott, hogy legszívesebben kikapartam volna a szemét.

– Máris kezdheted. Viszlát, Tessa! – mosolyogtam rá, és bementem az irodámba.

A szívem zakatolt, és az ajtónak támaszkodva mélyeket lélegeztem. Nem fogom túlélni, ha Jacob tényleg Tessával fog vigasztalódni. Biztosan nem tesz ilyet. Még nem…

18. fejezet