Játék, szex, szerelem - 16. fejezet

 foto: pixabay

Másnap már külön autóval mentünk dolgozni. Jacob többször is felhívott, ebéd után pedig beugrott hozzám egy rövid időre. Azt ígértem neki, hogy hatra otthon leszek. Most tovább akartam bent maradni, hogy a délutáni műszakkal is eltölthessek egy kevés időt.

A bejárónője már dolgozott, úgyhogy mire hazaértem, vacsora várt. Jacob még azt sem engedte meg, hogy én pakoljak el magunk után, helyette betessékelt a nappaliba mondván, hogy pihenjek, mert sokáig dolgoztam.

Boldogan konstatáltam, hogy a kupás képe mellett már ott áll egy közös fotónk is a komódon. Jacob tényleg azt akarta, hogy az élete része legyek, és ezt mindenféle módon ki is mutatta. Összebújva tévéztünk a nappaliban, mielőtt felmentünk volna aludni. Rövid idő alatt igazi pár lettünk. Minden olyan magától értetődőnek tűnt, mintha mindig is együtt éltünk volna.

A napok így teltek. Jacob rendszeresen benézett hozzám, hol üzletfelekkel ült be kávézni, hol csak egyedül ugrott be hozzám. River szintén sokszor meglátogatott, és időnként Nelsont is magával hozta. Még Tessa se nagyon jutott az eszembe, annyira boldog voltam, ám péntek délelőtt a gyomrom újra görcsbe ugrott, ugyanis Juliet jelent meg a kávézóban.

– Jó napot, Gianna! Ahogy ígértem, eljöttem – üdvözölt udvariasan.

– Örülök, hogy látom. Üljünk le – invitáltam az egyik asztalhoz.

– Jobb szeretném, ha inkább az irodájában beszélnénk – kérte az asszony.

– Persze, nem probléma! – Mutattam neki az utat, és közben szóltam Logannek, hogy hozzon majd be két teát, és sütit nekünk.

A kanapén kínáltam hellyel Juliettet, én pedig vele szemben, a fotelbe ültem le.

– Rég jártam már itt. Még mindig nagyon elegáns ez a hely – kezdte a társalgást.

– Szerencsére a forgalom is nagyon jó – bólintottam.

– Jól megvannak a fiammal?

Őszinte érdeklődést éreztem ki a hangjából.

– Igen. Azt hiszem, jobb nem is lehetne. A fia nagyon jó ember, Juliet – feleltem mosolyogva.

Közben Logan kopogtatott be. Kinyitottam az ajtót, és elvettem tőle a tálcát, aztán letettem az asztalra.

Juliet megköszönte a figyelmességet, majd zavartan megköszörülte a torkát.

– Térjünk rá arra, amiért jöttem – mondta, és belekortyolt a forró italba, mintha mégis csak húzni akarná az időt. – Tudom, hogy Jacob nagyon szereti magát és boldog. Sokat tanakodtunk Bobbyval azon, amit mondott nekünk, Gianna, de félek, hogy elfogyott az időnk.

A szívem máris heves ritmusra kapcsolt. Fogalmam sem volt, mire gondol.

– Mire nem maradt idő? – kérdeztem érezhető rémülettel a hangomban.

– A mai napon Tessa nevére kerülnek a részvények, ami azt jelenti, hogy most már ő az üzlettársunk, és nem a szülei.

Már nemcsak a pulzusom zakatolt, de a gyomrom is görcsbe ugrott.

– Ez mit jelent?

– Azt, hogy hétfőtől akár mindennap bemehet a fiam irodájába, ha úgy tartja kedve, és valószínűsítem is be is megy. Azonban ez a legkevesebb…

Hogy mi? Tessa Jacobbal fog együtt dolgozni? Na, azt nem!

– Jacob ki fog borulni – ráztam a fejem idegesen.

– A fiam számított erre, nem fogja váratlanul érni, azonban nem ez a gond, Gianna – folytatta Juliet. – A vállalatban mi vagyunk a többségi tulajdonosok, de Tessa is jelentős részt birtokol, és emellett van három kisebb hányad is.

Bólintottam.

– Mint a David öt százaléka.

– Igen, így van – helyeselt Juliet. – A mienk negyvenöt, Tessáé harminc, van két tíz, és egy öt százalékos tulajdonrész. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a döntések mindig a fiam és Tessa kezében lesznek. Pontosabban jelenleg még a férjemében, de Jacob képviseli őt. Viszont hamarosan át kell adnunk neki részünket, mert tudja, hogy a férjem beteg… Már így is túl sokáig húztuk.

Próbáltam nagyon figyelni arra, amit mond, hiszen azt igyekezett megértetni velem, Tessa miért van jó helyzetben Jacobban szemben.

– Ha pedig átadjuk – folytatta Juliet -, akkor Tessa bármikor keresztbe tehet a fiamnak. Márpedig tudom, hogy erre készül. Meg fogja zsarolni Jacobot. Így akarja rákényszeríteni, hogy a fiam őt válassza maga helyett – nézett rám aggódó tekintettel.

Jeges rémület futott rajtam végig. Össze vannak kötve. Erről beszélt Tessa.

– Mit ért az alatt, hogy keresztbe akar tenni neki? Akkor saját magának is árt, nem? – értetlenkedtem.

– De igen, viszont ez Tessát nem érdekli. Ez a vállalat csak egy kis része a vagyonuknak. Ha elveszítené, sem lenne nagy érvágás neki, de Jacobnak annál inkább. Tessa válaszút elé fogja állítani. Vagy maga, vagy a vállalat. Jacob pedig magát fogja választani, Gianna, kétségem sincs felőle – mondta, és szemei megteltek könnyel.

Ebben a pillanatban megsemmisültem. Ha Jacob engem választ, akkor elveszíthet mindent. Rögtön tudtam, mit vár tőlem Juliet. Azt, hogy önként lépjek ki Jacob életéből.

– Jacob tud erről, igaz? – Éreztem, hogy arcomon könnycseppek gördülnek le. A szívemre mázsás súly telepedett, és alig tudtam gondolkodni.

– Igen, de ő abban bízik, hogy Tessa nem tenne ilyet – felelte az asszony halkan.

Az ő keze is remegett. Nagyon nehéz lehetett neki, de nem nehezebb, mint most nekem. Szóval, ezért nem mert Jacob soha vitába szállni Tessával. Ezért tűrt szó nélkül mindent. Nem akarta, hogy elmérgesedjen a helyzet, mert pontosan tudta, hogy abban az esetben mire számíthat.

– Akkor ne írassák át a céget Jacob nevére! Biztosan lehet még várni – kértem kétségbeesetten.

– A férjem szívbeteg, Gianna. Bármikor megtörténhet a baj. Már így is túl régóta várunk.

– Én… Én képtelen lennék elhagyni Jacobot! – ráztam a fejem hisztérikusan, és elsírtam magam.

Juliet zaklatottan felsóhajtott.

– Tudom, hogy nagyon nehéz, de meg kell tennie. Jacob érdekében! Gondoljon csak bele, Gianna! Most boldogok, de mi lesz később? Jacob el tudja felejteni, hogy milyen áldozatot hozott magáért? Ön tudna ezzel a teherrel élni? Az a vállalat egy élet munkája. Tessa bármire képes, még a legaljasabb dolgokra is, mert magának akarja a fiamat. – Juliet arcán is legördült egy könnycsepp.

Együtt sírtunk. Felfogni is képtelenség volt, amit tőlem kért, pedig legbelül már éreztem, hogy nem lesz más választásom.

– Ez igazságtalan! Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen? Mégis mit vár ettől Tessa? Jacob soha nem fogja szeretni! – szipogtam elkeseredetten.

– Az ő büszkeségét is sértette, amiért a vőlegénye elhagyta. Azt hiszi, hogy ezzel helyrehozhatja a jó hírnevét, és persze pontosan tudja, mit nyerhet Jacobbal. Szerelmes belé, habár nem tudom lehet-e azt szerelemnek nevezni – törölte meg finoman a szemét egy zsebkendővel.

– Tessa rossz életű nő! Tudja, milyen helyekre jár? Ilyen feleséget akarnak a fiuknak? Nem hiszem el, hogy nem lehet kitalálni valamit – ugrottam fel idegesen, és fel-alá kezdtem járkálni.

Már nem csak kétségbeesett, de dühös is voltam. Nem Julietre, mert meg tudtam érteni őt. Tessára és a helyzetre haragudtam, és persze Jacobra, amiért ilyen meggondolatlan volt.

– Pontosan tudom Tessa milyen életet él – szólalt meg újra Juliet. – Az ilyesmi nem marad titokban. Higgye el, Gianna, ha lenne bármilyen megoldás, már megtaláltuk volna. Próbáltuk megvenni a részét, de nem hajlandó eladni. Annyi elég lenne, hogy ne legyen joga semmihez, de minden próbálkozásunk kudarcba fulladt – tárta szét a karját szomorúan.

Megálltam, és töprengve néztem rá.

– Ha Tessának kisebb részesedése lenne, akkor nem tudná ezt megtenni Jacobbal?

– Az esetben nem. Viszont Tessa tudja, mekkora aduász van a kezében, így senkinek nincs esélye arra, hogy megszerezze tőle a tulajdonjogát, vagy legalább egy részét.

– Adjanak egy kis időt, hadd gondoljam át ezt az egészet, és beszélek Jacobbal – kértem.

– Nem! – vágott közbe Juliet rémülten. – Nem beszélhet vele, Gianna, mert akkor Jacob tudni fogja, miért akarja elhagyni őt, és nem fogja engedni. Adunk időt, hisz tudjuk, hogy ez nagyon nehéz döntés, és óriási áldozatot kérünk. A férjem kedveli magát.

– És maga, Juliet? Maga kedvel engem? – szegeztem neki a kérdést.

Az asszony halványan elmosolyodott.

– Ha nem így lenne, akkor most nem lennék itt. Szereti a fiamat, és hiszem, hogy ez a szerelem van olyan erős, hogy helyesen tudjon dönteni – felelte határozottan.

– Jacob össze fog törni, ha elhagyom – mondtam ki a számomra is rettenetesen fájdalmas szavakat.

– Kiheveri. A vállalat elvesztésének terhét viszont egy életen át cipelné. Gondolkodjon, Gianna! Itt van a telefonszámom, és hívjon, ha bármiben segíthetek – nyújtotta felém a névjegyét.

– Lehetetlent kér tőlem, Juliet – ráztam a fejem újra, mert belegondolni sem akartam abba, hogy tényleg elhagyjam Jacobot.

– Semmi sem lehetetlen. Szereti a fiamat, és tudom, hogy megteszi ezt érte. Köszönöm a teát – biccentett, és az ajtóhoz lépett. – Maradjon csak, kitalálok. Az alkalmazottai ne lássák, hogy sírt!

Amint távozott, lerogytam a fotelbe. Nem leszek képes megtenni. Nem hagyhatom el azt a férfit, akit mindennél jobban szeretek. Hogy élhetnék nélküle? Belehalnék, ha nem láthatnám minden reggel a kedves mosolyát, ha nem érezhetném a szerelmes ölelését, ha nem hívna fel többé csak azért, hogy hallja a hangomat.

Kezem a medálra siklott. Jacob a mindenem. Az a férfi, akihez bármikor gondolkodás nélkül férjhez mennék, és akinek gyerekeket szülnék. Számomra ő a tökéletes társ. Ebben teljesen biztos voltam. Ám fejben hiába tiltakoztam, legbelül tudtam, hogy Julietnek igaza van. Jacob nem hozhat értem ekkora áldozatot, mert az rányomná a bélyegét a kapcsolatunkra. Úgy érezné, hogy kudarcot vallott, és rettentően bántaná, amiért elveszítette azt, amiért a szülei egy egészéleten át dolgoztak.

A legrosszabb pedig, hogy még csak meg sem beszélhetem vele. Ezt a harcot egyedül kell megvívnom, és még a legjobb barátnőmmel sem oszthatom meg, mert úgyis Jacob fülébe jutna, hogy mire készülök. Miért? Mire készülök? Tényleg el akarom hagyni? Nem! Dehogy akarom! De rákényszerítenek! Az a rohadék Tessa! Tiszta szívemből gyűlöltem azt a nőt.

A telefonon csörgése hozott vissza a rémálomból. Jacob volt az. Vettem egy mély levegőt, és lenyomtam a hívásfogadás gombot.

– Szia, Szépségem! Mi jót csinálsz éppen? – kérdezte.

– Papírmunka. Semmi extra. És te? – érdeklődtem, és erősen figyeltem arra, hogy ne remegjen a hangom.

– Várok valakit, de késik. Daviddel találkoznék nálad. Esetleg, ha megérkezik, szólnál neki, hogy picit kések?

– Persze. Utána már nem is mész vissza?

– Nem. Megyünk haza, te is velem jössz. El kell kezdenünk az úszás órákat – mondta vidáman.

Elkezdjük, csak épp nem fejezhetjük be… A szívem úgy fájt, hogy legszívesebben kitéptem volna a helyéből.

– Látom, te már megint mindent elterveztél.

Istentelenül nehéz volt elrejtenem előle, mennyire bánatos vagyok, pedig még csak telefonon beszéltünk.

– Ez így van. Hétvégén Nelsonhoz vagyunk hivatalosak. Grillezni fogunk – közölte Jacob.

– River nem is említette.

– Mert Nelson ma találta ki. Meccs is lesz, szóval megnézhetnénk együtt…

– Á, szóval valójában csak meccset akartok nézni!

– De nélkületek az sem az igazi! – hízelgett.

– Szeretlek, Jacob! – bukott ki belőlem.

 – Én is szeretlek, Gianna! Hamarosan találkozunk. – Azzal letette a telefont.

Kimentem a mosdóba, hogy rendbe szedjem magam. Sikerült eltüntetni a sírás nyomait, de a kezem remegésével nem tudtam mit kezdeni. Kellett néhány perc, mire képes lettem kimenni az irodából.

Ahogy Jacob mondta, David már ott ült az egyik asztalnál, egy tea mellett, és újságot olvasott. Nagyon megnyerő külsejű férfinak tartottam, és nem tudtam volna megmondani az okát, de valami miatt szimpatikusnak találtam.

– Jó napot, David! Leülhetek magához egy kicsit? – szólítottam meg.

– Nahát, milyen kellemes meglepetés, Gianna! Persze, csak nyugodtan – emelkedett fel udvariasan. – Jacob említette, hogy maga vezeti ezt a kávézót. Szép hely.

– Köszönöm! Az előbb hívott, és kérte, hogy szóljak, késni fog kicsit, úgyhogy gondoltam, addig szórakoztatom.

– Erre bármit reagálnék, udvarlásnak hatna – mosolygott –, de örülök neki. Iszik velem valamit?

– Szerintem tegeződjünk. Igen, egy teát, de majd én rendezem – álltam fel.

– Maradj csak, majd én! – intett David az épp arra járó Logannek, aztán leadta megrendelést.

– Na és, milyen érzés tulajdonosnak lenni? – érdeklődtem.

David szeme felcsillant.

– Jó! Kifejezetten jó, habár szerettem volna nagyobb részt megszerezni, de be kell, érjem ezzel az öt százalékkal, mert senki sem hajlandó megválni a részétől. Túl értékes a vállalat, és ezt mindenki tudja – magyarázta, de nem látszott túl szomorúnak miatta.

Milyen érdekes, hogy ma már másodjára került szóba ez a dolog. Erről rögtön eszembe jutott valami, amit leginkább csak a kétségbeesés szült.

– Nem tőlem tudod, de Mr. Lohan ma a lánya nevére íratta a részvényeit. Esetleg megpróbálkozhatnál nála. Talán a sármoddal tudnál hatni Tessára. A kedvedért hátha hajlandó lenne megválni néhány százaléktól.

David felvonta a szemöldökét.

– Hm, és miért mondod el ezt nekem?

– Mert szimpatikus vagy, és Jacob is kedvel. Nem hinném, hogy kifogása lenne ellene, ha sikerülne nagyobb tulajdonrészt szerezned. – Ezzel még csak nem is füllentettem. Jacob mindig csupa jókat mondott róla.

– Ezt jólesik hallani. Sajnos, akire igazán hatással szerettem volna lenni, arról lekéstem.

Élveztem a diszkrét flörtölését.

– Azt mondtad, nem fogsz udvarolni – emlékeztettem.

– Nehéz megállni, de Jacob miatt visszafogom magam. Én is kedvelem őt, és semmiképpen sem szeretném magamra haragítani.

– Nem fogod. Inkább mesélj! Semmit sem tudok arról, hogy mivel foglalkozol. – Belekortyoltam a teámba, a csésze fölött Davidet figyeltem.

– Kivitelezéssel. Van egy igen jó szakemberekből álló csapatom. Épületeket húzunk fel. Jacob vállalatának szüksége volt egy ilyen csapatra, ezért is tudtam beszállni hozzájuk – magyarázta.

– Szóval építkeztek. Akkor nem irodában ülsz – bólogattam.

– Hát nem, jobb szeretek terepen lenni.

Ez meg is látszott rajta. Nemcsak, hogy szépen lebarnult, de jó kondiban is van.

– De így, hogy résztulajdont szereztél, gondolom, neked is részt kell venned az üléseken – folytattam a csevegést.

– Igen, de annyi még belefér. Amúgy is ismerkednem kell a csapattal. Jacobon és az apján kívül jóformán még senkivel sem találkoztam – mesélte.

Olyan érzésem volt, mintha csak egy barátommal beszélgetnék, pedig még csak most találkoztam vele másodjára. Jacobnál éreztem hasonlót, csak nála egészen más érzések is a felszínre törtek.

– Ha ez vigasztal, én sem ismerek ott senkit – nevettem.

– Hogyhogy? Azt hittem, már régóta együtt vagytok Jacobbal.

– Nem. Csak néhány hete.

– Akkor tényleg éppen csak, hogy lekéstelek – mosolyodott el David.

Arra gondoltam, bárcsak le tudná venni Tessát a lábáról ezzel a mosollyal. Bár Davidnek sem kívántam volna olyan nőt társul, mint Tessa.

– Megjött Jacob – néztem a bejárat felé, hogy a szerelmem igyekezett felénk, az én szívem pedig máris újra fájni kezdett.

– Bocs, a késésért – fogott Jacob kezet Daviddel, aztán engem is üdvözölt egy meleg öleléssel, valamint egy puszival.

– Semmi gond. A barátnőd kellemes társaság – felelte David.

– Nekem nem kell dicsérned, pontosan tudom – somolygott Jacob, miután leült mellém.

– Mit iszol? – kérdezte David Jacobtól is.

– Úgy látom, teáztok. Akkor jó lesz nekem is az.

– Majd én hozom – álltam fel. – És ne félj, nem fogom rád borítani – tettem hozzá nevetve.

– Ezek szerint volt már ilyen? – vonta fel a szemöldökét David.

– Majd Jacob elmesélni – feleltem, és elmentem a pulthoz.

Azt mondtam, nem fogom ráborítani, de ebben közel sem voltam olyan biztos. A kezem újra remegni kezdett. A pult mögül Jacobot figyeltem, ahogy vidáman nevetgél Daviddel. Biztosan most mesélte el neki az ismerkedésünket. Annyira, de annyira szerettem őt, bele fogok halni, ha el kell hagynom, és abba is, hogy fájdalmat kell okoznom neki.

– Itt is van – tettem le Jacob elé a tálcát. – Nem zavarlak benneteket. Örülök, hogy találkoztunk, David.

– Nem zavarsz – nézett fel rám Jacob.

– Még van egy kis dolgom. Amíg beszélgettek, addig befejezem – füllentettem.

Valójában semmi sürgős nem várt rám az irodában. Egyedül akartam lenni, hogy lélekben felkészülhessek a mai délutánra. Úgy kell viselkednem Jacobbal, mintha semmi sem történt volna. Nem tudtam, mennyi időm van még, meddig várnak a szülei. Megfordult a fejemben, hogy beszélek Tessával, és megpróbálom jobb belátásra bírni. Ha kell, megalázkodok előtte, és könyörögni fogok, csak ne állítsa Jacobot válaszút elé. De tudtam, hogy ostobaság lenne ilyet tenni. Kinevetne.

Akkor mit tegyek? Szakítsak Jacobbal, és önként adjam át neki? Ki tenne ilyen őrültséget? Ráadásul milyen indokkal szakíthatnék? Hirtelen nem jutott eszembe semmi olyan, amit Jacob el is hinne. Már az is megrémisztett, hogy ilyesmin gondolkozok. Nem akartam elhagyni őt. Úgy éreztem, mindjárt megbolondulok, és ismét csak fel-alá járkáltam a helyiségben.

Összerezzentem, amikor Jacob benyitott rám.

– Máris végeztetek? – kérdeztem zavartan.

– Máris? Majdnem óra telt el azóta – lépett oda hozzám, és az arcomra fektette a tenyerét. – Minden rendben?

– Persze – hazudtam.

– Olyan feszültnek tűnsz – nézett rám Jacob gyanakodva.

– Nem vagyok feszült, csak az úszáson járt az eszem. Félek, hogy ügyetlenkedni fogok.

– Ne csináld már! – nevetett. – Végig ott leszek veled, és segítek. De ha egy jó szeretkezés kell ahhoz, hogy ellazulj, én abba is benne vagyok.

Megcsókolt. Nem akartam lemondani ezekről a csókokról, sem Jacobról, sem a boldogságról. Azonban fogalmam sem volt, mit tehetnék.

Miután hazamentünk, Jacob tényleg úszni tanított, de előtte szeretkeztünk. Nehezen tudtam felengedni, és attól féltem, hogy ezután minden egyes alkalomra úgy fogok gondolni, hogy talán ez az utolsó.

Jacob megdicsért, milyen bátor vagyok, holott ez csupán azért volt, mert a víztől való félelmemet egy másik váltottak. Egy sokkal kínzóbb rettegetés.

Később a zuhany alatt ismét elsírtam magam, és tudtam, hogy ezt nem fogom sokáig bírni. Lelkileg annyira megterhelő a dolog, hogy ebbe bele fogok roppanni, hacsak nem történik valami csoda.

A vacsora alatt végighallgattam Jacob napját. Büszkén mesélte milyen sikeresek, nekem pedig minden egyes szava tőrdöfés volt a szívembe. A napnál is világosabbá vált, mennyire sokat jelent neki a munkája és a vállalat. Az anyja is jól tudta ezt, nem véletlenül kért ilyen rettenetes dolgot tőlem.

– Gianna! – fordult felém Jacob, mielőtt elindítottuk volna a filmet. – El szeretnék mondani egy fontos dolgot.

Komoly tekintete feszültségről árulkodott.

– Valami baj van? – kérdeztem óvatosan.

– Nem. Nagy baj nincs, de szeretném, ha tudnál valamiről – sóhajtotta. – Henry átadta Tessának a részesedését a cégből, így hétfőtől valószínűleg ő is az irodaházban fog dolgozni.

Úgy kellett tennem, mint aki nem tud erről.

– Egy helyiségben fogtok dolgozni?

– Nem, dehogy – rázta meg a fejét. – Lesz saját irodája, de biztosan próbál majd sokat a közelemben lenni.

– Istenem, Jacob! Ennek egyáltalán nem örülök – mérgelődtem, de ezt már nem kellett megjátszanom.

– Én sem, de hamar rá fog unni. Tessa nem szeret dolgozni, és nem bír majd sokáig egy íróasztal mögött ücsörögni. Ha rájön, hogy ezzel sem ért el semmit, nem fog mindennap bejárni – nyugtatott.

Arra gondoltam, Jacob milyen naiv. Ő tényleg hisz abban, hogy Tessa feladja. Csalódni fog. Ahogy bennem is. Nem akartam még jobban idegesíteni, ezért nem mondtam el, mit gondolok erről az egészről.

– Remélem, igazad lesz. – A fejem a mellkasára fektettem.

Jacob halkan felkuncogott.

– Azt hittem, sokkal jobban ki fogsz akadni.

– Segítene?

– Nem, de hidd el, Tessa tovább fog lépni, csak idő kérdése. Én csak azt kérem, Gi, hogy ne legyen emiatt vita közöttünk – simogatta a hajam.

– Bízok benned. Emiatt nem kell aggódnod. – Ismét le kellett nyelnem a feltörő keserűséget.

17. fejezet