Best of Neon Hearts

– Ez olyan ciki – dünnyögtem.

– Micsoda? – emelte rám Tristan a tekintetét.

– Hát, mégis csak egy idegen fog turkálni a cuccaim között – feleltem óvatosan, mert nem akartam megsérteni.

Tristan hangosan felkacagott.

– Csak nem rosszalkodtál az éjszaka?

Az arcom színe tuti pirosabbra váltott, mint a paradicsom, amit épp a tányéromra szedtem.

– Nem azért mondtam – húztam el a számat.

– Nyugi, Julia négy fiút nevelt fel. Semmilyen meglepetés nem fogja érni – kacarászott tovább a zavaromon.

Erre inkább nem feleltem, mert nem akartam tovább feszegetni a témát, nehogy tényleg azt higgye, hogy... A fenébe már! Most tényleg magam előtt is szégyellem a dolgot?

(Tris és Adrian)

– Adrian meleg? – kérdezett rá Bran.

Újra leültem, és a kérdésén töprengtem. Ahogy a fiú tegnap este rám nézett, azt gondolnám, hogy igen, de amikor a meleg barátját hozta szóba, akkor magát kihagyta.

– Nem tudom – nyögtem ki végül.

– Ha nem meleg, akkor nincs mitől tartanod. Oké, tetszik neked, mert ezek szerint biztosan jóképű, de ez teljesen normális. Mármint nálad az... – javította ki Bran saját magát.

– Normális? – néztem rá megrökönyödve. – Nem kellene, hogy tetsszen egyik fiú sem!

– De te ilyen vagy, ahogy sok más embertársad is. Ez nem gáz, ha tudod kezelni. Ráadásul, ha ezt az Adriant nem érdeklik a fiúk, akkor nincs mitől paráznod – mondta a maga megnyugtató stílusában.

Ha tudom kezelni. Mintha ez egy kibaszott betegség lenne. Pedig nem az. Mégis egész életemben küzdenem kellett ellene.

– Ez akkor is annyira rémisztő – sóhajtottam egy nagyot.

Bran halkan felnevetett.

– Mennyire varázsolt el a srác?

– Annyira, hogy este a zuhany alatt kivertem rá – feleltem őszinte keserűséggel a hangomban.

– Jesszusom, Tristan! Azért nem hittem, hogy ennyire beindított. Még csak tegnap érkezett, nem?

Ezigaz, csakhogy Bran nem látta azt, amit én, habár, ha látta volna, akkor isteljesen hidegen hagyná a dolog.

(Tristan és Bran)

Tényleg egy szempillantás alatt összekaptam magam, és a lépcsőn kocogtam le, ahol éppen Tristan igyekezett felfelé.

– Hová mész? – nézett végig rajtam.

– El – feleltem félvállról, mert semmi köze hozzá.

Blaze a furgon oldalának dőlve várt, és cigizett.

– Még, hogy nem a pasid – bökött a fejével mögém.

Hátranéztem, és ismét egy dühös Tristant láttam. A bejárat előtt minket bámult.

– Inkább menjünk – pattantam be.

Blaze megkerülte a kocsit, és beült mellém. Elindultunk. Jó ideig nem szólt semmit, de aztán mégsem bírta tovább.

– Most komolyan. Mi van köztetek? Tudom, nem tartozik rám, csak nem akarnám, hogy esetleg féltékeny legyen, vagy ilyesmi – sandított felém.

– Semmi sincs köztünk. Tristan nem meleg, csak hülye – rendeztem le ennyivel a dolgot.

Blaze hümmögött, aztán csend, majd egy újabb hümmögés.

– Most mi van? – fordultam felé ingerülten.

– Az, hogy szerintem te vak vagy, Adrian. De az is lehet, hogy én tévedek – vonta meg a vállát.

– Nem lehet, hanem biztos – vágtam rá morcosan. Tudtam, mire gondol, mert én is ugyanazt gondoltam, amikor megismertem Tristant.

– Ha nekem lesz igazam, jössz egy rekesz sörrel!

– Akkor szomjan halsz, barátom – bokszoltam bele játékosan a vállába.

(Adrian és Blaze)

– Rosszul csináltad – állt meg mellettem Adrian csípőre tett kézzel. – Hogy néz ki így? A könyveket magasság szerinti sorrendben kell rakni.

– Én inkább rágyújtok. – Blaze rögtön otthagyott bennünket.

Próbáltam nem mosolyogni a duli-fuli Adrianen.

– Mit szeretnél, édes? Pakoljam át őket újra? A kedvedért akár ABC sorrendbe is rendezhetem.

A becézést hallva, egy másodpercre elakadt a szava, de inkább úgy tett, mint akinek nem tűnt fel.

– Gúnyolódj csak! Ez akkor sincs jól így – morgolódott, és elkezdte kiszedegetni a nagyobb könyveket, hogy a sor elejére tegye őket.

Megfogtam a karját.

– Egész este ezt fogod csinálni?

– Nem. Gyorsabban végzek vele, mint te.

– Tudod, hogy nem erre gondoltam.

– Fogalmam sincs, miről beszélsz, Tristan. Vagy azt mondod, hogy egy fasz vagyok? Ha igen, akkor nézz a tükörbe, és láthatsz egy még nagyobbat – rántotta el a karját, és duzzogva leült a kanapé közepére.

Adriannek még ez is jól állt. Legszívesebben ráugrottam volna, és addig csiklandozom, amíg nem könyörög, hogy hagyjam abba, csak halljam végre az aranyos kacagását.

– Néha olyan kis hülye tudsz lenni. – Leültem mellé, és bekapcsoltam a tévét.

– Te meg bunkó – felelte.

Erre már tényleg felnevettem, annyira édesen gyerekes volt. Meg tudtam volna zabálni.

– Duzzogós – löktem meg.

– Seggfej.

– Gyagyás? – mentem bele a játékába.

– Gyökér – dobta azonnal a következő sértést.

– Makacs – vágtam rá.

– Eszelős.

Ez, hogy jutott eszébe?

– Cuki.

Adrian nyitotta volna a száját, de felfogta, mit mondtam, és rám kapta a tekintetét.

– Hazudós – lökött meg most ő engem.

– Nem hazudtam. Tényleg nagyon cuki vagy ilyenkor – védekeztem nevetve.

(Adrian és Tristan)

– Mi a franc van veled, Tristan? – állt meg Kimberly velem szemben, csípőre tett kézzel.

Még engem kér számon? Na, azt nem!

– Velem mi van? Inkább veled, Kim! Nem tűnt fel, hogy hónapok óta alig találkozunk? Vagy, hogy két hete ágyba sem bújtunk, és úgy kell könyörögnöm azért, hogy láthassalak?

Hű, nem hittem volna, hogy ehhez lesz energiám. Egészen büszke lettem magamra, amiért ilyen összeszedetten kaptam fel a vizet. Hozzá teszem, teljesen jogosan, ugyanis, ha Kimberly kicsit is törődne velem, talán nem történt volna meg az tegnap éjszaka. Habár, ebben még magam sem lehettem teljesen biztos.

– Most komolyan ezzel jössz? Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád, mit jelent nekem a munkám. Ne legyél seggfej! – csattant fel olyan hangosan, hogy ha Adrian a teraszon ült le, biztosan hallotta.

– Állandóan erre hivatkozol, és már kurvára unom – feleltem jóval halkabban.

– Én pedig azt unom, hogy egy besavanyodott, hülye fasz lett belőled! – Kimberly felkapta a táskáját, és elrohant.

Ebben az volt a legszörnyűbb, hogy igazat kellett adnom neki. Valóban besavanyodtam. Pontosabban három nappal ezelőttig, amíg Adrian be nem tette ide a lábát. Most már csak egy fasz maradtam. Egy idióta, hülye fasz.

Ahelyett, hogy Kimberly után rohantam volna, a terasz felé vettem az irányt. Beszélnem kellett Adriannel. Ahogy sejtettem, ott ült, és a telefonját babrálta. Amikor meglátott, felállt, és be akart menni a házba.

– Ne rohanj el, kérlek! Te is tudod, hogy beszélnünk kell – szóltam rá erőtlenül. A fejem még mindig hasogatott, és mocskosul kimerültnek éreztem magam.

Adrian mérgesen nézett rám.

– Túlléptél egy határt, Tristan, és hazudtál. Nem hiszem, hogy lenne miről beszélnünk.

Úgy ment el mellettem, hogy még a vállamat is meglökte, így a kávém fele a földön kötött ki. Adrian is itt hagyott. De legalább ő joggal tette. Leültem, és rágyújtottam. Az nem igaz, hogy hazudtam neki. Semmiben sem hazudtam, csak bizonyos dolgokat elhallgattam. Az mégsem ugyanaz.

(Tris, Kim, Adrian)

– Szóval, elmondod, mi a helyzet a barátoddal? – tért vissza a korábbi beszélgetésünkhöz.

– Megint ki fogsz nevetni – grimaszoltam.

Tristan szemből az ölembe fordult. Annyira jólesett, hogy ilyen természetes neki ez a mozdulat. Lágyan megsimogatta az arcom.

– Ígérem, hogy nem.

– Ó, dehogy nem, de nem érdekel – fontam a dereka köré a karom. – Randizni akartam vele, de felhúztál, és inkább... Tudod, mi történt. Csakhogy, elbasztam.

– Hogyan?

A gyönyörű, sötét szemeit néztem. Ugyanezeket a szemeket láttam magam előtt, amikor Kevinnel voltam.

– A te neved mondtam, mikor elélveztem – böktem ki.

Tristan felhorkantott, majd összeszorította az ajkait, de nem bírta, és kitört belőle a nevetés.

– Sajnálom – kacagta.

Lelöktem az ölemből, és lebirkóztam. A lábam átvetettem rajta, majd lefogtam mindkét karját.

– Sajnálod, mi?

– Na, jó, annyira nem – röhögött hangosan.

– A legönzőbb pasi vagy, akivel valaha találkoztam, de el kell, hogy szomorítsalak. Kevin talán hajlandó megbocsátani – fagyasztottam az arcára a vigyort.

– Khm, meg tudom érteni – húzta volna ki a kezét a szorításomból, de nem engedtem, helyette az ajkaira hajoltam, és csókokkal halmoztam el.

– De még nem döntöttem.

– Ne csináld ezt, Adrian! – nyöszörgött alattam, mert azonnal felizgattam vele.

– Hadd legyek én is kicsit önző. Semmit sem akarok hagyni a barátnődnek – gonoszkodtam.

– Baszki, nem rendeltük meg a vacsorát – káromkodott félhangosan.

Egy nagy sóhaj kíséretében szálltam le róla.

(Tris és Adrian)

– El kellene engednem téged, de képtelen vagyok rá – emelte fel a fejét, és a szemembe nézett. – Beléd szerettem – mondta ki azokat a szavakat, amitől a szívem meglódult, lábam megrogyott, és a szemembe könnyek szöktek. Az ajkaim remegtek, és próbáltam kimondani én is, amit iránta érzek, de Tristan folytatta. – Egész nap azon gondolkoztam, mi lenne, ha nem kérném meg Kimberly kezét, vagy ha szakítanék vele, hiszen már semmit sem érzek iránta. Megszabadulnék egy nagy tehertől, de azon kívül mi változna? Akkor sem állhatnék apám elé, akkor is csak titokban szerethetnénk egymást.

– Hé, hé... – Az ajkaira tettem a mutatóujjam. – Először csak egy lépés, Tris. Adok időt arra, hogy helyesen dönts. Tudom jól, mit készülsz feladni, és ezt a fontos döntést nem egy nap alatt kell meghoznod.

(Tris és Adrian)

– Léptem tanulni. Jó éjt! – suhant el mögöttem Adrian, a bögrével a kezében.

Én ösztönösen, Chris pedig szándékosan követte a tekintetével a fiú formás hátsóját. Megköszörültem a torkom, hogy vegye észre magát. Chris sokatmondóan elvigyorodott. Nem kizárt, hogy megneszelt valamit, de leszartam.

– Szóval, tényleg nősülésre készülsz? – kérdezte.

Csak azért nem léptem le én is azonnal, hogy ne legyen feltűnő.

– A lánykérés nem egyenlő a nősüléssel. – Kinyitottam a hűtőt, és elővettem egy dobozos üdítőt.

– Az már majdnem ugyanaz – vonta meg a vállát. – Nem tudlak elképzelni tisztes férjként.

– Ne magadból indulj ki. De ha már itt tartunk – ültem le ismét vele szemben –, mióta vagy rákattanva a farkakra?

Chris arcán egy halvány pír jelent meg, de állta a tekintetem.

– Ebből is látszik, hogy soha nem ismertél – vette el az üdítőmet, és pofátlanul beleivott.

– Talán, ha nem lettél volna mindig olyan kis tenyérbemászó gyökér, akkor jobban megismerhettük volna egymást – húztam el a számat, és úgy döntöttem, inkább felmegyek. – Aludj jól, Chris!

– Nem én voltam a gyökér, hanem te! – kiáltott még utánam, de erre már nem reagáltam.

(Chris és Tris, testvérek)

– Szóval, szeretsz romantikázni? – tértem vissza az előző témánkhoz.

– Nem tudom. Nem igazán volt még benne részem – felelte egykedvűen.

– Miért vagy itt?

Chris rám nézett. Arca most igazán gyönyörűnek látszott, ahogy fél oldalát megvilágították a lángok. Hasonlított Trisre, de vonásai sokkal lágyabbak voltak.

– Te hívtál be.

– Mert véletlenül sétáltál erre, igaz? – ingattam a fejem mosolyogva, és újra belekortyoltam a teámba.

– Ezt nem állítottam – nevetett fel halkan, és megint a tüzet nézte.

– Szóval?

– Rendben – adta meg magát. – Ha nem látsz meg is bekopogtam volna.

– Miért?

– Nem tudom – vonta meg a vállát. – Beszélgetni akartam valakivel.

Magányos? Nehezen tudtam volna elképzelni.

– Miért pont velem? – fürkésztem most én az arcát.

– Mert előtted nem kell megjátszanom magam – felelte őszintének tűnő hangon.

– Ha a sajnálatomra hajtasz, hogy kicsald tőlem a felvételt, akkor rossz taktikát választottál – horkantottam fel, majd megittam a maradék teámat.

– Jaj, dehogy is! – nevette el magát. – Nem érdekel. Tényleg csak beszélgetni akartam, de úgy látom, nem vagy vevő erre. – Letette a bögrét a kezéből, hogy felálljon.

– Hé! – nyúltam a karja után, és megállítottam.

Chris kérdőn nézett rám. A haja az arcába hullott, ezért arrébb igazítottam, hogy láthassam. Ahogy hozzáértem, behunyta a szemét, és a tenyerembe simult. A tarkójára csúsztattam a kezem, és közelebb húztam. Nem durván csókoltam, csak finoman ízlelgettem. Az ölembe fordult, átöleltem a derekát, és most már úgy kóstolgattam tovább. Ez tényleg kibaszott romantikus volt így, a kandalló előtt.

(Blaze és Chris)

– Fordulj ide! – kértem.

Chris szemében könnyek csillogtak, és dühösen fújtatott, de hagyta, hogy letörölgessem a vért a szép arcáról. Olyan elesettnek tűnt, és sehogy sem fért a fejembe, miért volt szüksége erre, hiszen pontosan tudta, hogy mindenkit magára haragít.

– Miért csinálod ezt? – kérdezte egy fokkal nyugodtabban.

Ezt inkább nekem kellett volna megkérdeznem tőle.

– Szerinted nem kellene? – vontam fel a szemöldököm.

– Nem ezt kérdeztem.

Sóhajtottam egy nagyot, majd mindent leraktam a kezemből az asztalra.

– Mi van veled, Chris?

Elfordult, és a térdére támaszkodva a padlót kezdte el bámulni. Haja az arcába hullott, melyet nem sokra rá egy kövér könnycsepp követett, ami a földön landolt. A szívem belesajdult, és ösztönösen utána nyúltam, hogy átöleljem.

– Beszélj hozzám, kérlek! – simogattam a haját, ahogy feje a mellkasomon pihent.

Chris sírt. Könnyei a pólóm áztatták.

– Olyan elcseszett minden – szipogott. – Vagy csak én vagyok az...

– Nem vagy az! – feleltem halkan. – Mondd el, mi bánt!

Mélyeket lélegzett, hogy le tudja csillapítani a rá-rátörő zokogási hullámot.

– Utálom, hogy minden csak Tristan körül forog. Bármit teszek, soha nem tudok felnőni hozzá.

Sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet a háttérben, de nem szólaltam meg. Hagytam, hogy kibeszélje magából.

(Chris és Blaze)

– Szakítottam Kimmel – árultam el neki.

Julia felém fordult, és mosolyogva megpaskolta az arcomat.

– Végre már, hogy észhez tértél, édes fiam. Tudtam én, hogy rájössz, Adriant sokkal jobban szereted, mint azt a lányt.

Köpni, nyelni nem tudtam.

– Honnan...? – dadogtam.

– Ugyan már, fiam – legyintett az asszony. – Sosem néztél még úgy senkire, mint arra a fiúra. Adrian olyan édes volt, ahogy mindig igyekezett eltüntetni a nyomaitokat – kacagott. – Minden nap lecserélte az ágyneműt, és még a mosást is elindította. Ó, Tristan, tényleg nagyon aranyosak voltatok!

(Julia és Tris)

Ide kattintva tudod megvásárolni a könyvet.