Visszatalálunk - 10. fejezet

 

10. fejezet

Miután kiadtam magamból minden feszültséget, ami a szobám alapos felforgatásával járt, viszonylag lenyugodva ébredtem fel. Azonnal hozzákezdtem a rendrakáshoz, mielőtt anya felfedezte volna, mert nem akartam magyarázkodni. Közben nagy elhatározásra jutottam. Soha többé nem megyek Lola vagy Louis közelébe.

Bántott a dolog, amiért Louis-t felpofoztam, ugyanis nem Lola miatt zúdítottam rá a haragom, hanem azért, mert ő olyan, amilyen. Lola nem érdekelt, de Louis igen. Én kis hülye abban reménykedtem, hogy az egyetlen leszek, akit komolyan vesz, és mivel nem így történt, dühömben felképeltem. Nem kellett volna.

A fiúk természetesen kifaggattak a történtekről, és megdicsérek, milyen parádésan rendeztem le a dolgot. Persze, a Louis-val történt incidenst megint kihagytam a mesémből, és most már soha nem is fogják megtudni, hogy valaha volt közöttünk valami. Hétfőn egyből a leghátsó üres padhoz telepedtem le, mert nem akartam többé Lola mellett ülni. Amikor a lány belépett a terembe, és meglátott, egy bűnbánó pillantást küldött felém, de nem vont kérdőre. Jól tette, különben az egész osztály értesült volna róla, mekkora ribanc.

Érdekes módon, ettől a naptól kezdődően, a mi kis csapatunk valamelyest széthullott egy rövid időre. Niall azzal az elsős lánnyal, Tamarával találkozgatott, Zayn Jasminnal, akit már háromszor is elhozott bulizni, Liam pedig azt a Sallyt kezdte el fűzni, akivel korábban én kavartam, ugyanis azóta szakítottak Jasonnal. Liam előtte megkérdezte, nem zavar-e a dolog, de megnyugtattam, hogy semmi problémám vele.

Annak ellenére, hogy továbbra is sokat beszéltünk egymással, kicsit magányos lettem. Két hete még csak bulizni sem voltunk, mert ezúttal tényleg odatették magukat a fiúk, és komolyan vették a kapcsolataikat. Zaynen csodálkoztam a legjobban, mert ő is hasonlóképpen váltogatta a csajokat, mint Louis, ám szerencsére kiderült, mégsem teljesen ugyanolyan.

Anya egy ideig nyaggatott, hogy miért nincs nekem is barátnőm, és többször megemlítette, milyen szép volt az a lány, aki múltkor meglátogatott. Annyira felhúzott, hogy az arcába vágtam, hogy Lola csak egy ribanc. Ezzel sikeresen elnémítottam a szülőanyámat, majd bocsánatot kértem a szóhasználat miatt, de ő csak megvonta a vállát. Szerettem, hogy ilyen. Sokkal lazábban kezelte a dolgokat, mint a legtöbb szülő. Anya nem felejtette el, hogy ő is volt fiatal.

Ahogy Lolával, úgy Louis-val sem beszéltem azóta, de nem is adtam volna esélyt neki rá. Amikor megláttam valahol, azonnal irányt váltottam, hogy még véletlenül se kerüljek a közelébe. Mindössze kétszer akadt össze a tekintetünk, de akkor sem tudtam semmit kiolvasni belőle, de amúgy is túl gyorsan elfordítottam a fejem ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Még mindig nagyon fájt ez az egész, különösen azért, mert miatta még arra is képes lettem volna, hogy a szüleim és a barátaim elé álljak. Felvállaltam volna. Ezt már akkor tudtam, amikor abban reménykedtem, hogy eljön hozzám, mert komoly szándékai vannak velem. Hihetetlenül ostoba voltam. Gyűlöltem a szabadságát, de csak azért, mert én a rabja lettem.

– Arra gondoltam – kezdte Niall, miközben hazafelé tartottunk –, hogy eljöhetnél velem és Tamarával moziba.

– Eszemben sincs felesleges harmadiknak lenni – tiltakoztam a fejem rázva.

– És ha elhozná a barátnőjét? Anna tök normális lány – sandított rám a barátom.

– Dupla randi? Ugye ezt te sem gondoltad komolyan! – fintorogtam. Nem álltam még kész ilyesmire.

– Három hete ki sem mozdultál, Harry. Ez csak egy mozi, semmi tétje nincs, legalább kikapcsolódnál kicsit – győzködött tovább Niall.

Igaza volt. Sokkal hamarabb túltenném magam a csalódásomon, ha nem ülnék minden délután a négy fal között. Nyitnom kellene mások felé, csak nem ment olyan könnyen, mivel nem éppen a lányokra vágytam. Igaz, a fiúkra sem, csak egy bizonyos fiúra. Ő pedig nem kért belőlem.

– Oké – egyeztem bele végül.

– Tényleg? – derült fel Niall arca.

– Aha. Hányra jöjjek? – álltam meg a házuk előtt.

– Hatra. A lányokkal majd a mozi előtt találkozunk, utána akár be is ülhetnénk valahová.

– Na, ácsi! – intettem le. – Csak moziról volt szó.

– Vedd úgy, hogy nem szóltam semmit – kacagott fel Niall. – Pontos legyél! – intett, majd bement.

Tényleg nem volt rossz ötlet ez a mozi, mert jól éreztem magam. Anna valóban aranyos lány volt, és velem egyidős. Mint kiderült, még majdnem egy napon is születtünk. Hosszú, gyötrelmes napok óta most először tudtam felszabadultan nevetni. A mozi után beültünk valahová, és később hazakísértük a lányokat. Másnap újra találkozót beszéltünk meg, és ezúttal egy parkba mentünk el sétálni. Anna elhozta a kutyáját, ami miatt megint csak remekül szórakoztunk.

Egy hét múlva azon vettem észre magam, hogy Annával járok. A harmadik találkozásunk alkalmával csókoltam meg először, és tetszett az érzés. Természetesen nem gyakorolt rám olyan hatást, mint Louis, de azt nem is vártam. Viszont ez a lány teljesen más volt, mint Lola. Végre valaki gyakrabban elpirult, mint én. Ha jobban belegondoltam, mióta kitettem Lola szűrét, azóta egyszer sem fordult velem elő ilyesmi. Sokkal erősebbnek éreztem magam, Anna mellett pedig különösen. Felnézett rám, és nem gyerekként kezelt. Talán emiatt, vagy egészen más okból, de őt szinte azonnal haza mertem vinni, és bemutattam a szüleimnek. Anya odáig volt, meg vissza, és állandóan valamivel kedveskedni akart nekünk. Ez általában süti formájában mutatkozott meg, míg végül egyik este apa tréfásan megjegyezte, hogy ha Anna elhízik, el fogom hagyni. Na, onnantól kezdve anya nem hozott fel nekünk több sütit.

Egy hónapja tartott az új kapcsolatom, és a barátaimmal is minden ugyanolyan lett, mint előtte. Annyi különbséggel, hogy most már megduplázódott a csapatunk, mert a lányok is velünk tartottak, bárhová mentünk. Azt hittem, végre túl vagyok mindenen, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van.

Az egyik szórakozóhelyen iszogattunk, amire már igen régen volt példa. Talán csak kétszer, ha kimozdultunk ilyen helyre, mert általában én nem akartam menni, attól tartva, hogy összefutok Louis-val. A félelmen nem bizonyult alaptalannak, mert ezen az estén ő is ott volt, és ismét egy fiútársasággal múltatta az időt. Nem vett észre engem, így próbáltam magam meghúzni, ezért fel sem álltam az asztalunktól, de annyira stresszelt a dolog, hogy szabályosan rosszul lettem.

Úgy éreztem, mindjárt megfulladok, pedig Louis semmi olyat nem csinált, ami miatt idegesnek kellett volna lennem. Csak beszélgetett és ivott. Mégis, már a látványa annyira kikészített, hogy muszáj volt kimenekülnöm. A többieknek azt mondtam, a mosdóba megyek, de egyenesen a hátsó kerthelyiség felé vettem az irányt, ahová elvileg nem szabadott volna, ám nem érdekelt. Kirontottam az ajtót, és mélyeket lélegeztem. Hűvös volt az idő, éppen ezért ilyenkor nem nyitották meg a vendégek előtt. A teraszt italos rekeszekkel pakolták tele. Odasétáltam az egyik rakathoz, nekidőltem, és behunytam a szemem. Jólesett a csend és a hűvös.

– Nehéz megállni, hogy most ne csókoljalak meg – szólalt meg az ismerős hang egészen közelről.

Kipattant a szemem, és a mosolygó kék szemekbe néztem. Minek örül? Nem látja, hogy a halálomon vagyok?

– Jobb, ha bele sem kezdesz. Miért vagy itt? – kértem számon hűvösen.

– Láttalak kijönni, és gondoltam, beszélhetnénk – vonta meg a vállát.

– Ezzel már kicsit elkéstél.

– Nem adtál lehetőséget rá.

– Mi? Hogy én nem adtam lehetőséget? – emeltem meg a hangom rögtön. – Te nem jöttél el, aztán pedig kerülni kezdtél.

– Elmentem, de te kibékültél Lolával – felelte, és lemondóan sóhajtott egy nagyot.

– Mi a francról beszélsz? Szakítottunk, de te már aznap mással voltál – háborogtam.

Louis a homlokát ráncolva nézett rám, és rögtön kezdtem megérteni a dolgot. Lola hazudott neki.

– Nekem azt mondta, tisztáztátok. – Louis halkan ejtette ki a szavakat. Ezek szerint, ő is most világosodott meg.

Azt hitte, kibékültem Lolával, ezért nem keresett. Feleslegesnek tartotta, és becsapva érezhette magát, akárcsak én.

– Akkor… – Elakadtam, mert valójában azt sem tudtam, mit akarok mondani.

– Elcsesztük – ejtette ki azt a szót, ami a legigazabb volt ebben a helyzetben. Tényleg elcsesztük, mert beszélnünk kellett volna egymással.

Pár pillanatig csak néztük egymást. Nem tudtam, mi járhat a fejében, de nekem csak az, hogy meg akarom csókolni. Szinte egyszerre mozdultunk, és megszüntettük azt az egy lépés távolságot, ami köztünk volt. Úgy tapadtam az ajkaira, mintha az életem múlna rajta. Louis szorosan magához ölelt, és kényeztető nyelvmunkája lassításra ösztönzött. Sörízű volt a csókja, ám ez egy cseppet sem zavart, hisz végre újra érezhettem őt, ahogy azt is, amint az ujjait a tarkómon a hajamba csúsztatja. Sejtettem, hogy soha, senki mellett nem fogok hasonlót érezni. Szinte fizikai fájdalmat okozott a bennem tomboló vágy, és bármit megadtam volna azért, hogy csillapítsa valamivel.

– Sokkal hamarabb felnőttél, mint hittem – suttogta rekedten az ajkaimra.

– Kellett hozzá egy-két pofon – feleltem zihálva.

– Pedig azt a pofont én kaptam – kuncogott, és én imádtam ezt a hangot.

– Már akkor megbántam, sajnálom.

Louis most sem eresztett el, a derekam ölelve beszélt hozzám.

– Megint foglalt vagy. Aranyosnak tűnik a lány.

A gyomrom görcsbe rándult. Eszembe sem jutott Anna. Ezzel most megcsaltam. Ugyanazt a hibát követtem el, mint Lola.

– Én… Nem tudom, miért csináltam – húzódtam arrébb, és idegesen beletúrtam a hajamba.

– Mindketten tudjuk a választ – nézett rám gyengéden, de nem nyúlt újra értem.

Rögtön az fordult meg a fejemben, hogy szakíthatnék Annával, és megpróbálhatnánk Louis-val, hiszen még mindig szerelmes voltam belé. Semmi sem érdekelt volna, csak vele lehessek.

– Még sohasem voltam kapcsolatban – előzött meg, mielőtt meggondolatlanul kimondtam volna bármit is. – Talán nem nekem való – mélázott egy pillanatra, majd újra a szemembe nézett. – De örülök, ha te most boldog vagy.

Lehetséges, hogy tényleg felnőttem, mert megértettem, mit akart ezzel közölni. Nem áldozhatom fel a kapcsolatomat érte, mert ő maga sem tudta, képes lenne-e megadni nekem azt, amire vágyok. Tisztességes hozzáállás volt a részéről.

– Te is boldog lehetnél – jegyeztem meg óvatosan.

Louis elmosolyodott.

– Valamilyen szinten most is az vagyok.

A tekintete nem erről árulkodott. Át sem gondoltam, és máris újra megcsókoltam. Pillanatnyi boldogságot akartam adni neki, mert úgy éreztem, megérdemli, és én úgyszintén. Hosszan csókoltam, el akartam raktározni magamban minden pillanatát, de aztán Louis ismét eltávolodott.

– Vissza kellene menned. Már biztos keresnek.

Bizonytalanul bólintottam egyet.

– Te?

– Még elszívok egy cigit – nyúlt a zsebébe, és előhúzta a dobozt.

Egy félmosollyal nyugtáztam a dolgot, majd vettem egy mély levegőt, és visszamentem a terembe. Fura, de valahogy megkönnyebbültem ettől a beszélgetéstől. Úgy éreztem, mintha egy óriási tehertől szabadultam volna meg, mert most már tudtam, hogy Louis nem akart becsapni. Most is épp úgy vágyott rám, csakhogy nem szándékozott újra bekavarni az életembe, ami kifejezetten rendes volt tőle. Be kellett látnom, hogy igaza van. Bármennyire is szerettem, nem dobhattam félre mindent, ám ha egyszer újra szabad leszek, biztos, hogy ő lesz az első, akit megkeresek. Louis megéri a kockázatot. Ha összetöri a szívem, legfeljebb megint hosszú ideig nyalogatom a sebeimet, de legalább mást nem bántok vele.

11. fejezet