Visszatalálunk - 11. fejezet

 

11. fejezet

A hetek gyorsan repültek. Túl voltunk az ünnepeken, és a hamarosan következett a szülinapom, úgyhogy elkezdtem vezetni tanulni, mert már alig vártam, hogy kocsival közlekedhessek. Csak azért nem kezdtem el hamarabb, mert a szüleim még túl korainak tartották, és én sem éreztem késztetést rá, de ez azóta már megváltozott. A barátim se kezdek még hozzá, de náluk is tervben volt. Niall még mindig Tamarával járt, Liam Sallyvel, Zayn pedig egy másik lánnyal. Mindkét fiú bepótolta a lemaradását, és elvesztették a szüzességüket, ám ez nem a fogadalom miatt történt meg, hanem azért, mert most találtak rá a megfelelő partnerre hozzá. Mi is jól megvoltunk Annával. December elején feküdtünk le először egymással. Én voltam neki az első, és ez a tudat magabiztossá tett. Valószínűleg emiatt határozottan jobban éreztem magam vele, mint Lolával, és nem ódzkodtam annyira az ismétléstől. Sőt, minél többet gyakoroltuk, annál jobban élveztem, ahogy Anna is.

Louis-t már nem kerültem, de nem is beszélgettünk egymással. Elég volt csak egy pillantása, hogy tudjam, bármikor félredobna mindent miattam, és ez megnyugtatott. Éppen ezért, már az is kevésbé fájt, ha néha mással láttam, hiszen nekem is volt valakim. Legbelül tudtam, hogy nincs ez még lejátszva közöttünk, és csak idő kérdése, mikor találunk vissza egymáshoz. Louis felnyitotta a szemem, és ezzel a tettével az adósommá vált. Tartozott nekem azzal, hogy megmutassa a gyönyört, ami a másik oldalon várt rám. Legalább egyszer mindenképpen meg akartam tapasztalni, mégpedig vele.

Sosem hittem, de Lolával is újra beszélő viszonyba kerültünk. Mivel egy osztályba jártunk, így várható volt, hogy előbb-utóbb ez lesz a vége. Egyszer sem hoztuk szóba a kettőnk között történteket, és azt vettem észre, hogy Lola tisztelni kezdett engem. Soha nem szólt be úgy, mint a többi srácnak, és ha én mondtam valamit, akkor ő volt az első, aki mellém állt. Talán csak a bűntudat tette ilyenné, nem tudom, de rövid idő alatt elmúlt a haragom iránta, és ha nem is lettünk újra barátok, az ellenséges összenézések is megszűntek. Ez így volt jó.

– Oké, akkor legyen szülinapi buli vagy sem? – faggattam a többieket, az ebédszünetben.

Csak azért kérdeztem meg, mert úgy terveztük, hogy Annával együtt tartjuk, mivel csak két nap volt közöttünk, de őt kikérték a szülei a suliból egy hétre, ugyanis elutaznak valami távoli rokonokhoz Franciaországba. Ezt az ajándékot szánták neki, én meg nem tehettem szóvá, mert tudtam, hogy Anna mindig vágyott erre az utazásra.

– Persze, hogy legyen – vágta rá nyomban Zayn. – Csak az a kérdés, hol.

A szüleim hallani sem akartak arról, hogy házibulit tartsak otthon. Kizárólag nyáron engedték meg, amikor a kertben tartózkodhattunk, de ugye az most az időjárás miatt ki volt zárva.

– Az egyik klubban? – vetette fel Niall.

– Az nem elég privát – ingatta a fejét Zayn.

– Esetleg bérelhetnétek valamit – javasolta Tamara. Egyedül ő járt a sulinkba, a többi lány mind máshol tanult.

– Túl sokba kerülne – ráztam a fejem. – Vezetni tanulok, ha elfelejtettétek volna.

– Azt hittem, azt a szüleid fizetik – pakolta össze Liam a tányérjait a tálcán, hogy visszavigye, de mégsem mozdult, csak várakozóan nézett ránk.

– Ők állják, de emiatt jóval kevesebb a zsebpénzem, mert nincs pofám még azt is kérni – vontam meg a vállam.

Rövid ideig csendben gondolkoztunk.

– Figyeljetek, fiúk! – szólalt meg a szomszéd asztalnál Lola. – Bocs, hogy hallgatóztam, de nálunk megrendezhetitek a bulit. Louis szülei lelépnek a hétvégére.

Mondanom sem kell, azonnal mi futott át a fejemen. Louis házában, Anna nélkül. Roppant veszélyes lenne, ám épp olyan csábító is volt a gondolat. Inkább nem szólaltam meg, vártam, a többiek mit reagálnak az ajánlatra.

– Szerintem, király lenne – vigyorodott el Zayn. – Jó nagy az a kecó, kényelmesen elférnénk.

– Ja, nekem is tetszik – bólogatott Liam.

Niall engem figyelt. Tudtam, hogy neki is ugyanaz jár a fejében, mint nekem. Ő mindent tudott, mert elmondtam neki. Az összes titkomat megosztottam vele, és ő gondosan őrizte, mint ahogy az egy jó baráthoz illik.

– Ha Harrynek jó, akkor én is benne vagyok – mondta végül.

Lolára néztem. A lány felvonta a szemöldökét, és biztatóan biccentett egyet.

– Oké, legyen, és köszi – egyeztem bele dübörgő szívvel.

– Akkor ezt megdumáltuk – csapta össze a tenyerét Lola. – Máris kezdhetitek szervezni. Szombat este, igaz?

– Úgy van – állt fel Zayn, és máris kezébe vette a telefonját. – Szuper buli lesz – nevetett izgatottan, és egyből pötyögni kezdett rajta. Biztosan a barátnőjének üzent.

Még gyorsan megtárgyaltuk a részleteket, aztán mennünk kellett vissza órára. Én már alig tudtam figyelni, mert egyre csak az járt a fejemben, hogy újra Louis közelében leszek. Aztán beugrott, hogy a héten még nem is láttam. Igaz, csak kedd volt, de sem az ebédlőben, sem az udvaron és reggel, érkezéskor sem pillantottam meg, mint máskor.

Szerdán már gyanús volt a dolog, csütörtökön pedig egyenesen idegesített, de nem mertem Lolától rákérdezni, mi van az unokabátyjával. Olyan hülye gondolataim voltak, hogy mi van, ha esetleg ő is elutazott? Rettenetesen éreznem magam a házukban úgy, hogy ő nem lesz ott. Csak miatta egyeztem bele. Louis-nak otthon kell lennie. Olyan nincs, hogy nem.

Péntek kora délután érzékeny búcsút vettem Annától. A lelkemre kötötte, hogy érezzem jól magam, és kérte, mindennap írjunk egymásnak. Szerelmes volt belém, engem pedig gyötört a bűntudat, amiért simán szakítanék vele, ha Louis elém állna, hogy komolyan akarja velem. Ettől viszont nem kellett tartanom, úgyhogy csak maradt a bűntudat. Nagyon kedveltem őt, de szerelmes nem voltam. A szívem valaki más foglalta el, és ez nem az Anna hibája volt, hanem az enyém.

Vegyes érzésekkel sétáltam haza a buszmegállóból, mert attól tartottam, a hétvégén valami olyasmi fog történni, aminek nem kellene, pedig pont erre vártam, hiába is akartam hazudni önmagamnak. Ezek az érzések nyomban a háttérbe szorultak, amint a házunk elé értem. Anya és apa egy kis fekete Toyota előtt ácsorogtak, és mindketten szélesen vigyorogtak.

– Hát ez? – kérdeztem a csillogó csoda láttán.

– Boldog születésnapot, kisfiam! – ölelt magához először anya.

– Komoly? Egy kocsit vettetek? Még nincs is jogsim – nevettem önfeledten.

– Boldog születésnapot, Harry! – tartotta felém a kulcsot apa, és ő is az ölelésébe zárt. Imádtam a szüleimet.

Könnyek között köszöntem meg nekik, aztán apa rábeszélt, hogy menjünk vele egy kört. Ő vezetett a gyakorlópályáig, aztán átadta a volánt, és én boldogan vettem birtokba életem első kocsiját. Ez a pillanat azóta is a legszebb emlékeim közé tartozik, és később még gyűjtöttem hozzájuk néhányat.

Otthon még várt a tortám, és néhány közeli rokon. Ezzel is megleptek, mert nem tudtam, hogy ilyen nagy bulit szerveztek nekem. A fiúkat szintén áthívták, ami külön örömet jelentett, és le is szidtam őket, amiért ilyen ügyesen titkolták a dolgot. Ők is megcsodálták az új járgányomat, és Zayn kijelentette, hogy hétfőn beiratkozik a tanfolyamra, mert nehogy már csak én járjak majd kocsival. Rengeteget nevettünk, és jól telezabáltuk magunkat mindenféle finomsággal.

Másnap már délben el akartam menni Loláékhoz, hogy kicsit kidekoráljuk a kecót, és odaszállítsunk mindent, de a barátaim megtiltották. Azt mondták, én leszek az ünnepelt, úgyhogy bízzam csak rájuk a dolgot. Nem voltam boldog tőle, mert így nem tudhattam meg, mi van Louis-val, Niallt pedig nem mertem kérdezni, nehogy rájöjjön, hogy még mindig Lou érdekel. Csak ezt az egyet titkoltam előle, mert nem akartam, hogy szánakozva nézzen Annára.

Apa felajánlotta, hogy elvisz nyolcra, de szerintem csak azért, mert látni akarta, hol fogok bulizni. Amikor a ház elé értünk, elismerősen biccentett egyet, majd jó szórakozást kívánt. Nem zúdított rám mindenféle figyelmeztetést, hogy ne igyunk túl sokat, vagy ne fogyasszunk drogot és használjunk óvszert, mert bízott bennem. Még sosem okoztam nekik csalódást, és nem is szándékoztam ilyet tenni.

Enyhe gyomorremegéssel közeledtem a bejárat felé, és még oda sem értem, amikor már nyílt az ajtó, és a barátaim egymást lökdösve invitáltak beljebb. A lámpák mindenhol le voltak kapcsolva, helyettük neonfények cikáztak, és szólt a zene. Lampionok, lufik és színes égők lógtak a mennyezetről, az étkező fölé pedig egy Boldog születésnapot feliratú molinót feszítettek. Amint beléptem, mindenki egyszerre kezdte el énekelni a szokásos dalt, én pedig úgy vigyorogtam, mint a vadalma. Ám, amikor valakit nem találtam a sok ember között, a jókedvem kezdett alábbhagyni.

Koccintanom kellett velük, aztán elővarázsoltak egy hatalmas tortát, amit felvágtam. Ekkor már szétszóródtak az emberek, és elkezdődött a buli igazi része. Ettek, ittak, táncoltak és nevetgéltek. Mindenki jól érezte magát, csak én nem.

– Ezt fel kellene vinned – nyomott a kezembe Lola egy tányért, rajta egy szelet tortával.

– Hová? – néztem rá értetlenül.

Lola elmosolyodott, és a fülemhez hajolt.

– Van fent valaki, aki szerintem örülne neked.

A gyomrom bukfencezett egyet. Louis. Csakis ő lehetett, de nem értettem, miért nincs lent. Átvettem a tányért, és egy fejbiccentéssel jeleztem Lolának, hogy felfogtam. Tudta. Lola tudta, hogy Louis és én…

Enyhén remegő lábakkal lépkedtem fel a lépcsőn, és megálltam Louis szobája előtt. Még sosem jártam nála. A leghátsó volt az övé, mindössze ennyit tudtam. Óvatosan kopogtam, és amikor meghallottam a hangját, elmosolyodtam. Tényleg itt van. Lenyomtam a kilincset, és beléptem. Louis az ágyon feküdt, pólóban és rövidnadrágban, a jobb lába pedig combig begipszelve.

– Micsoda meglepetés! – derült fel az arca, amint meglátott, és megpróbált feljebb csúszni.

– Mi történt veled? – siettem oda hozzá, hogy segítsek neki. Letettem a tányért az éjjeliszekrényre, és megigazítottam mögötte a párnát.

– Csak egy kis motorbaleset – felelte.

– Kis? Be van gipszelve a lábad – mutattam az említett testrészére, mintha ő eddig nem vette volna észre.

– Jó látni az aggodalmat a szemedben – paskolta meg maga mellett az ágyat, hogy üljek le.

– Senki sem szólt róla – tettem panaszba, miután oldalasan helyet foglaltam, hogy szemben legyek vele.

– Kellett volna? – vonta fel a szemöldökét Louis. – Egyébként nem nagy dolog, eltört és zúzódott, de legalább a motoromnak nem lett komoly baja.

– Ugye nem ittasan? – tettem fel óvatosan a kérdést.

– Nem. Belém jött egy idióta. Nem az én hibám volt.

– Akkor ezért nem voltál suliban – szakadt fel belőlem egy jókora sóhaj.

– Hiányoltál?

Imádtam azt a pimasz mosolyt, ami megjelent az arcán.

– Észrevettem – adtam kitérő választ.

Louis a kezem után nyúlt. Ujjaink úgy fonódtak össze, mintha teljesen természetes lenne. A csillogó kék íriszeit néztem, melyek arra biztattak, hogy hajoljak közelebb. Amint ezt megtettem, Louis másik keze azonnal a tarkómra csúszott, és lehúzott a szájára. Felnyögtem, amikor megéreztem a rég vágyott ízt és az ismerős mozdulatokat. Az illata ugyanaz volt, ahogy a bennünk tomboló vágy is. Óvatosan bújtam hozzá még közelebb, mintha törékeny lenne, pedig csak a lába volt gipszben. Ha az sem lett volna, talán azonnal rá is mászok, annyira nagyon akartam őt.

– Boldog születésnapot, Göndör! – kuncogta két levegővétel között.

– Már Göndör lettem? – nevettem fel halkan.

– Megnőtt a hajad, és piszok jól áll – húzta végig az ujjait a tincseim között.

Annyira jólesett minden egyes bók tőle. Számomra ez mindennél többet ért.

– Hoztam neked tortát – emelkedtem fel, és kezembe vettem a tányért.

– Köszönöm, de majd később lent megeszem – felelte.

– Lent? Azt hittem, azért nem jöttél le, mert nem tudsz.

– Ez járógipsz – ütögette meg. – Azért nem mentem le, mert csak négyszemközt adhatom oda az ajándékomat.

Gyanakodva néztem rá, és abból a ragyogó tekintetből egyből megértettem, milyen ajándékot szánt nekem. Olyat, amire örökre emlékezni fogok, és csak rajtam múlik, elfogadom-e.

12. fejezet