Életre szóló két éjszaka - 22. fejezet

foto: pixabay

A napok teltek, és Anna még mindig egy helyben toporgott. Nem szűnt meg a fájdalom, és nem tudott előrelépni az ügyben. A szíve ugyanúgy fájt és a lelke is sajgott megaláztatásoktól.

Másik munkát kellett volna keresnie, ám nem volt ereje hozzá. A tartalékaiból élt, és gyógyulni próbált, de nemhogy javult volna, egyre romlott az állapota. Mary minden nap felhívta, és meghallgatta, azonban a beszélgetéseik csak időleges gyógyírt jelentettek Anna számára. Tudta, hogy Jason azóta már túl van az első tárgyalásán, ám semmilyen részlet nem jutott el hozzá ezzel kapcsolatban. A tehetetlenség és a fájdalom kezdte felemészteni őt.

Holdkórosként ténfergett a lakásában, és sehová sem akart kimozdulni. Egy hét alatt négy kilót fogyott, mert szinte semmit sem evett. Szó szerint belebetegedett a lelki fájdalomba. Olyannyira, hogy csütörtök estére belázasodott, és annyi ereje sem maradt, hogy kikeljen az ágyból. Anna érezte, hogy nagy a baj, de már nem volt képes tenni ellene, hagyta, hogy magával ragadja a sötétség.

Nem a saját ágyában ébredt. Nagyokat pislogva fedezte fel a környezetét, és hamar rájött, hogy kórházban fekszik. Mary ült mellette egy széken, kezében egy könyvvel. Anna szája kicserepesedett a szomjúságtól, hang pedig alig jött ki a torkán.

– Mi történt? – nyögte erőtlenül.

Mary felkapta a fejét, és letette a könyvet a kezéből.

– Végre már, szívem! Az történt, hogy napok óta nem ettél és nem ittál. Kiszáradtál, és mellé be is lázasodtál – rázta rosszallóan a fejét az asszony. – Miután nem vetted fel a telefont, és hiába csengettem a lakásodon, megkerestem a házmestert, ő nyitotta ki a lakásodat. Eszméletlenül feküdtél az ágyban. Ne csinálj ilyet magaddal, Anna!

Mary szemébe könnyek szöktek, és úgy megszorította Anna kezét, hogy az majdnem fájt neki. Bántani kezdte a lelkiismeret, hiszen nem szándékosan csinálta.

– Ígérem, vigyázni fogok magamra, és ne haragudj! – kért elnézést még mindig gyenge hangon.

Mary felállt, majd megemelte Anna fejét, és megitatta.

– Azt mondták, a hétvégére bent tartanak. Kapni fogsz néhány infúziót, hogy megerősödj, és lehúzzák a lázad. Egyébként más bajod nincs. Újra meg fogsz erősödni – mesélte közben.

Anna hálásban pislogott, mert a válaszhoz már nem maradt elég ereje.

– Most megyek, de holnap benézek hozzád – mosolygott rá Mary gyengéden. – Mindent egyél meg, amit adnak neked, de hozok majd valami finomságot! Vigyázz magadra, szívem!

Anna szinte csak aludt mindkét nap. Az infúziók hatására a testébe lassan kezdett visszatérni az élet, de a lelke üres volt, egyedül a fájdalom töltötte ki. Nem hitte, hogy létezik olyan szerelem, amibe bele lehet halni. Márpedig ő képes lett volna belehalni ebbe a szerelembe.

Mary annyira rendes volt, hogy hétfő reggel leadta az első három óráját csak azért, hogy őt hazavihesse. Az asszony úgy gondoskodott róla, mintha az anyja lenne. Amikor hazaértek, azonnal az ágyba dugta Annát.

– Betettem a hűtőbe levest és egy kis sültet. A konyhapulton hagytam a vitaminokat. Sajnos csak négy óra körül végzek, de utána azonnal jövök ide. Szeretném, ha az összes ételt eltüntetnéd, mire visszaérek, és csak akkor bújj ki az ágyból, ha muszáj! – sorolta az intelmeit.

– Már jól vagyok, Mary, de mindent nagyon köszönök! Ne aggódj, megleszek! – felelte Anna.

– Úgy legyen! Most pedig zárd be az ajtót utánam, aztán irány vissza az ágy! – parancsolt rá az asszony lágyan.

Anna szót fogadott, mert valóban nem akart újra legyengülni. Viszont a magány eléggé gyilkos tud lenni, hiszen semmi sem volt, ami elterelje a gondolatait Jasonről és a problémákról. Szerencsére mégis elnyomta az álom, és csak a telefonja csörgésére ébredt. Megdörzsölte a szemét, és meglepetten látta, hogy a volt főnöke a hívó fél.

– Örülök, hogy sikerült elérnem – szólt bele Lucas. – Beszélni szeretnék magával, Anna. Esetleg velem tudna ebédelni?

Anna egy pillanatig hezitált, hiszen elvileg nagyon ki sem kelhetne az ágyból. Viszont az, hogy Lucas felkereste, azt jelenti, hogy történt valami előrelépés az ügyben, ő pedig rettenetesen kíváncsi volt a részletekre.

– Rendben, hol? – egyezett bele végül.

– Itt, nem messze abban az olasz étteremben, ismeri.

Igen, Anna tudta, melyik az, hisz gyakran ebédeltek ott a kollégákkal.

– Rendben. Egy órára megfelel?

– Tökéletes. – Lucas letette a telefont, Anna pedig az állapotához képest, fürgén kipattant az ágyból.

Beállt a zuhany alá, hajat is mosott, és próbálta emberivé varázsolni a külsejét, ám a tükörből egy sápadt, karikás szemű rémség nézett vissza rá. Nagy sóhajjal kísérve vette kezébe az alapozót, majd amikor belebújt a kedvenc ruhájába, szomorúan vette tudomásul, hogy lötyög rajta. Egy széles övvel próbálta ellensúlyozni a problémát.

Időben sikerült átverekednie magát a déli csúcsforgalmon, pontban egykor lépett be az étterem ajtaján. Lucas az egyik asztalnál ülve várta, és mosolyogva figyelte, ahogy felé közelített.

– Mintha fogyott volna, Anna – jegyezte meg, miközben felemelkedett egy halvány kézfogásra.

– Egy kisebb megfázás ledöntött a lábamról – füllentette Anna, és helyet foglalt vele szemben.

– Akkor javaslom, rendeljen valami tartalmas levest, hogy megerősödjön – mosolygott Lucas már-már gyanúsan barátságosan.

Anna megfogadta a tanácsát, levest rendelt, mást amúgy se nagyon tudott volna leerőltetni a torkán.

– Mivel nincs sok időm, vágjunk a közepébe – szólalt meg Lucas, miután a pincér távozott. – A múltkori beszélgetésünk miatt hívtam fel. Granték beperelnek bennünket.

Anna szívéről hatalmas kő esett le. Jason végre megtette azt a lépést, amire várt, és így talán bebizonyosodhat az ártatlansága.

– Sajnálom – felelte kimérten.

Lucas szája sarkában megrándult egy izom. Bizonyára kiérezte a hangjából, hogy egyáltalán nem sajnálja.

– Ez nem igazán jó nekünk, és mivel maga az egyik érintett, ezért szeretném tudni, kinek az oldalán áll – nézett rá a férfi várakozóan.

– Ezt, hogy érti? – vonta fel Anna a szemöldökét.

Anna tényleg nem értette a kérdést. Természetes, hogy az igazság oldalán fog állni, és ezt Lucasnak is tudnia kell, hiszen ezért kereste meg a múltkor.

A volt főnöke megköszörülte a torkát.

– Nézze, Anna… Nem tudom, mi történt pontosan, de ezt majd az illetékesek kiderítik. Azt viszont tudom, hogy Granték megalázták magát, és mi segíthetünk helyreállítani a becsületét. Jöjjön vissza hozzánk, és legyen a tervezési osztály vezetője, természetesen sokkal magasabb juttatásokkal, és cserébe csak annyit kérünk, hogy álljon a mi oldalunkra.

Anna döbbenten meredt a férfira. Ezek szerint pontosan tudják, hogy el fogják bukni a pert. Valószínűleg már bánják, amiért nem vették komolyan, és most próbálják menteni a menthetőt, méghozzá a legtisztességtelenebb módon. Hazugságra akarják rávenni…

Anna visszanyelte az indulatát, és nyugodt hangon szólalt meg:

– Hogyan állhatnék az oldalukra, amikor a tervek Grantéktől kerültek az A&D-hez?

Lucas kissé előrehajolt.

– Nem akarhat védeni egy olyan céget, amelyik ilyen csúnyán elbánt magával. Tudja nagyon jól, hogy a segítségével könnyűszerrel bizonyíthatnánk, hogy azok a rajzok eredetileg a mieink voltak.

– Ne haragudjon, Lucas, de nem fogok hazudni – rázta Anna a fejét.

A férfi hátradőlt, és már kevésbé nyugodt hangon folytatta.

– Gondoljon csak bele! Ha elveszítjük a pert, attól még nem biztos, hogy ki fog derülni, ki is lopta el terveket – legyen bármelyik oldalon is a tettes –, és magát ugyanúgy tolvajként fogják kezelni. Sehol sem kap majd munkát, és kár lenne veszni hagyni a maga tehetségét. Grant nem becsülte meg magát.

Anna érezte, hogy egy leheletnyit igaza van Lucasnak, ám semmivel sem tudta volna meggyőzni arról, hogy hazudjon, és azzal tovább ártson Jasonnek. Még annak ellenére sem, hogy a férfi igazságtalanul bánt vele.

– Sajnálom, de ha ez a karrierembe fog kerülni, akkor sem fogok hazudni. És most ne haragudjon, de elment az étvágyam – állt fel Anna az asztaltól, majd magára hagyta a meglepett arcot vágó férfit.

Anna elmosolyodott a kocsiban. Jason nyerni fog, ő pedig mellette tanúskodik majd. Lehet, hogy végleg elveszítette őt, de legalább segíthet neki megőrizni a cége hírnevét.

Amint hazaért, evett, aztán újra bebújt az ágyba, mert olyan fáradtnak érezte magát, mintha egész nap dolgozott volna. Elnyomta az álom, és csak nem sokkal Mary érkezése előtt ébredt fel. Habár tudta, hogy a barátnője nagyon le fogja szidni, Anna mégis beszámolt neki arról, mire akarta rávenni a volt főnöke.

– Először is, nem értem, hogyan mertél kimozdulni ilyen állapotban! – korholta Mary. –  Azt kértem maradj ágyban, és erre tessék! Kocsiba ültél, és bementél a városba. Másodszor pedig, amit mondtál, az felháborító! Ezek hamis tanúzásra akartak rávenni téged!

– Igen. Pontosan – helyeselt Anna.

– Hogy mik vannak! – tárta szét Mary a karját. – Azt hiszem, a te herceged majd nem győz bocsánatot kérni tőled.

Anna savanyú képpel megrázta a fejét.

– Nem fog, mert ha nem sikerül kinyomozni, ki volt az elkövető, akkor továbbra is gyanúsított maradok.

– Azt nem tudhatod, még ne temesd előre ezt az ügyet. – Mary egy percig a homlokát ráncolva meredt maga elé. – Szeretnék haragudni Jasonre, amiért ezt csinálta veled, de nem tudok. Az ő oldaláról nézve teljesen érthető a reakciója. Ráadásul sebzett a lelke, érthető, ha most a legrosszabbat feltételezi mindenkiről.

Anna pont ugyanígy vélekedett. Bármenyire is fájt neki, amiért Jason kegyetlenül eldobta magától, meg tudta érteni, miért tette.

Később Mary elköszönt, és Anna ismét magára maradt. A következő napok nagyjából egyformán teltek, de ezúttal vigyázott arra, hogy ne tegye tönkre magát. Az egyik szokásos napi sétájából tért vissza, és alig, hogy bezárta maga mögött az ajtót, csengettek. Anna leginkább Maryre számított késő délután, de meglepetésére Clara állt az ajtóban.

– Szia, beszélhetnénk? – kérdezte Clara elcsukló hangon.

Anna ismerte már annyira, hogy azonnal észrevegye, Clara komoly gondban van.

– Mi a baj? – kérdezte, és Clara abban a pillanatban a nyakába borulva elsírta magát.

Anna meglepetésében először moccanni sem tudott, végül átölelte a régi barátnőjét, és becsukta mögöttük az ajtót. Clara a könnyeit törögetve hagyta, hogy leültesse a nappaliban.

– Ne haragudj! Én annyira ostoba vagyok – szipogta.

Anna egy zsebkendőt nyújtott felé.

– Mi történt? Készítek egy teát...

– Nem kérek semmit, csak hallgass meg, kérlek.

Anna bólintott, és leült a fotelbe. Clara kifújta az orrát, és néhány zaklatott sóhaj után beszélni kezdett:

– Hallottam a perről. Mindenki erről beszél az irodában. Tudom, hogy téged vádolnak.

– Honnan tudod? – kérdezte Anna, bár eléggé egyértelmű volt a válasz.

– Christől – felelte Clara, és a hangja megint elcsuklott.

– Hát persze. – Anna akaratlanul is elhúzta a száját.

– Nem úgy van, ahogy gondolod – rázta Clara a vörös tincseit. – Nem Chris mondta el, hanem véletlenül kihallgattam egy beszélgetést. Néhány hete az egyik volt egyetemi évfolyamtársa látogatta meg Christ. A konyhában voltam, amikor sustorogni kezdtek egymással. Chris azt kérdezte elhozta-e mindet, elhangzott a neved, és hogy megérdemled... Akkor még nem tudtam, miről beszélhettek, de most már rájöttem. Chris akkor kapta meg a terveket, amiket te készítettél.

Anna dermedten bámulta Clarát, majd nyelt egyet.

– Ki volt az az évfolyamtárs? – kérdezte izgatottan.

– Nem tudom a teljes nevét, valami Patrick.

Anna azonnal tudta, kiről van szó. Dolgozott náluk egy Patrick nevű srác a tervezőknél. De miért lopta volna el a terveket? Anna rövid időre félretette ezt a kérdést, mert most Clarára akart figyelni, hiszen nem véletlenül jött el hozzá, és az is egyértelmű, hogy nem emiatt van ennyire kiborulva.

– Miért mondtad el nekem? – tette fel először ezt a kérdést.

– Mert Chris nem úszhatja meg – válaszolta Clara határozottan.

– Mi történt? – noszogatta Anna.

Clara tekintete tele volt fájdalommal.

– Terhes vagyok. Chris gyerekét várom – közölte, és újra elsírta magát.

Miután Anna felocsúdott a döbbenetből, átült Clarához, és magához ölelte. Nem volt nehéz kitalálnia, a barátnője miért sír ennyire.

– Kidobott, igaz?

Clara hevesen bólogatott.

– Azt mondta, nem akar gyereket, és őt nem érdekli ez az egész – zokogta.

– Istenem – sóhajtotta Anna.

Sajnálta Clarát. Bármit is tett, ezt nem érdemelte. Egy gyermek érkezése öröm kellene, hogy legyen. Chris mindkettőjükkel kegyetlenül elbánt, és sajnos Clarának jutott a rosszabb sors.

Nem kezdték el közösen szidni Christ, Anna csupán öleléssel vigasztalta Clarát. Amikor a barátnője kicsit lenyugodott, Anna újra megkérte, hogy mesélje el, pontosan mit hallott akkor nap, Chris lakásán.

– Chris kérdezte tőle, hogy minden benne van-e – magyarázta Clara –, gondolom arra célzott, amit hozott neki. Aztán ez a Patrick kérdezte, nem fog-e lebukni, mire Chris mondta, hogy ne aggódjon, téged vádolnak majd, és valami olyasmit, hogy Patrick-nek biztos helye van nálunk. Szerintem Chris intézett neki állást a tervekért cserébe. És napokkal később ez a Patrick járt is a vállalatnál, láttam bemenni Lucas irodájába.

Ez Anna szerint is eléggé egyértelmű volt, de még nem mert örülni.

– Ha úgy alakul, hajlandó vagy tanúskodni? – kérdezte óvatosan.

– Bármikor, és bárkinek – bólintott Clara. – Remélem, ezzel jóvá tehetem, amit elkövettem ellened, és talán egyszer meg tudsz bocsátani nekem.

– Már rég megbocsátottam – mosolyodott el Anna halványan. –  Én is nemrég jöttem rá, Chris milyen ember valójában, és inkább sajnáltalak, mint haragudtam. Szomorú, ami veled történt.

– Az én hibám. Gyereket akartam, és nem érdekelt, milyen áron, de erre azért nem számítottam – kesergett Clara.

– Ezek szerint megtartod.

– Egyedül is fel tudom nevelni.

– Ez így van – értett egyet vele Anna.

Ezután még sokáig beszélgettek. Anna örült, mert Clara segítségével be fogja tudni bizonyítani az ártatlanságát, és Chris megkapja, amit érdemel, és Jason is, hogy meglepődik majd…

Ahogy Clara távozott, Anna rögtön felhívta Maryt, és elmesélte neki, amit megtudott.

– Akkor meg mire vársz? – sürgette az asszony.

– Hogyhogy mire? – értetlenkedett Anna.

– Már rég úton kellene lenned a hercegedhez.

Anna leült.

– Majd a tárgyaláson megtudja az igazságot.

– Addig akarsz szenvedni? – rikkantott Mary a készülékbe. – Menj, és mesélj el neki mindent! A volt főnököd pofátlan ajánlatát, és amit ma Clarától hallottál. Aztán élvezd ki, hogy térden állva könyörög a bocsánatodért.

Anna hosszú idő után először, őszintén elmosolyodott.

– Nem is tudom. Mi van, ha nem hajlandó velem szóba állni? – kérdezte bizonytalanul.

– Akkor legyél erőszakos! Meg kell, hogy hallgasson, mert most már tudod az igazat. Tisztázd magad, Anna, és vége ennek az egész rémálomnak. Lehet, még a pereskedéstől is eltekintenek majd, mert ez jó alkualap nekik.

– Ha rágondolok is elfog a remegés – kuncogott Anna.

– Éppen ezért legyél túl rajta, és egy óra múlva már újra a régi, boldog nő lehetsz.

– Jól van, meggyőztél.

– Szurkolok! És majd hívj! – parancsolt rá Mary, aztán megszakított a hívást.

Anna izgatottan öltözött át, aztán kocsiba ült, és elindult Jason házához, ami a közös otthonuk lett volna. Rövid idő alatt rengeteg szép emléket gyűjtött ott, és most mégis idegenként közeledett felé. Már az utcában járt, amikor egy piros autó lassított előtte, így Anna is. Odaértek a házhoz, és Anna csodálkozva nézte, hogy a kapu elkezd kitárulni. Az előtte haladó autó kitette az indexet, és behajtott a kapun. Anna megnyomta a féket, és megállt. A kapu újra visszazárult, Anna pedig átgurult a túloldalra, az árnyékba. A homlokát ráncolva hajolt lejjebb, hogy belásson az udvarra.

A szíve nagyot dobbant, amikor meglátta Jasont a lépcsőn állni, de aztán nyílt a kocsi ajtaja, és egy sötéthajú, fiatal lány szállt ki belőle. Jason kitárta a karját, a lány pedig szó szerint a nyakába ugorott, és Anna még azt is látta, hogy a férfi megpuszilja az arcát. Utána egymást átölelve eltűntek a házban.

Anna megsemmisülten ült a kocsiban. Nem tudta, hányszor lehet belehalni ugyanabba a szerelembe, de most úgy érezte, a lélek újra kiszállt belőle.

Jason máris továbblépett. Egy másik nővel osztja meg a házát, ami a közös otthonuk lett volna. Már másnak suttogja a fülébe, hogy mennyire szereti. Egy percig sem várt egy olyan nőre, aki elárulta.

Anna szája széle megremegett, szíve zakatolt, mellkasa ütemesen fel-le száguldott, a gyomra pedig olyan volt, mintha egy beton súly lenne benne. A kezei elzsibbadtak, és képtelen volt megmozdítani őket. El akart menni onnan, de moccanni sem bírt.

Nagy erőfeszítések árán megnyomta az ablaklehúzó gombot, és arcába csapott a hűvös, esti levegő. Mélyeket szippantott belőle, majd tenyerét összezárta, és kinyitotta többször, hogy karjaiba visszatérjen az élet.

Amikor végre el tudott indulni, a könnyei is eleredtek. Kábultan sétált fel a lépcsőn, és ahogy belépett a lakásba, a lábai felmondták a szolgálatot. Ájultan esett össze az előszobában.

23. fejezet