Visszatalálunk - 8. fejezet

 

8. fejezet

A történtektől megrészegülten támolyogtam oda az asztalhoz, ahol a többiek ücsörögtek, de már nem egyedül, hanem három ismeretlen lány társaságában.

– Megtaláltad Lolát? – kérdezte Zayn, és kitolta a poharat az asztal szélére, ami rám várt.

– Meg, de most lelépek – mondtam.

– Hogyhogy? – kérdezték szinte egyszerre.

– Majd holnap elmondom. Nincs semmi gáz, ne aggódjatok – tettem hozzá gyorsan, mielőtt tovább kérdezősködtek volna.

– Biztos? – ráncolta Niall a homlokát. Ő ismert a legjobban hármuk közül.

– Biztos – mosolyogtam rá, majd a füléhez hajoltam. – Körözd le Liamet!

Niall arcán azonnal széles vigyor jelent meg, és biccentett.

Intettem nekik, és sietősen a kijárat felé tartottam. Izgatott voltam. Sosem hittem, hogy egyszer Louis fog hazavinni, azt pedig főleg nem, hogy idáig jutunk. Vajon mi lesz ezek után? Egyelőre még azt sem tudtam, én mit akarok, azt pedig főleg nem, hogy Louis-nak mik a tervei.

Összehúztam magamon a vékony dzsekimet, mert eléggé lehűlt kint a levegő. A parkoló az út túloldalán volt, így átszaladtam a zebrán, és szinte rögtön megláttam Louis-t, ahogy a motorja mellett cigizik.

– Azt hittem, kocsival vagy – mondtam, miután odaértem hozzá.

– Lassan váltanom kell, mert nem lesz jó idő a motorozáshoz – felelte mosolyogva, az én szívem pedig nagyot dobbant. Szerettem így látni őt.

Louis elővette a telefonját, és rövid ideig tanulmányozta a térképet.

– Mondjam a címet? – kérdeztem.

– Tudom, hol laksz – nézett fel rám, és zsebre dugta a mobilját. – Ittam egy keveset, és nem szeretnék összefutni rendőrökkel, úgyhogy a kisebb utcákon megyünk. Ezt vedd fel – nyomta a kezembe az egyik bukósisakot.

Tudta hol lakok. Honnan?

– Mennyit ittál? – mértem végig, de egyáltalán nem látszott rajta semmi.

– Izgulsz? Nem fogok száguldozni – kacsintott rám, majd felvette a sisakját, felült a motorra, és beindította.

Elhelyezkedtem mögötte, és átöleltem a derekát. Bíztam benne. Most kezdtem megérteni, hogy Louis soha nem akart nekem rosszat. Amikor első nap kihallgattam a beszélgetésüket, akkor is engem szeretett volna megóvni a csalódástól. Ő jobban ismerte Lolát, mint én. Nem véletlenül mondta, hogy nehéz őt megtartani. Figyelmeztetésnek szánta. Ma meg akarta akadályozni, hogy összetörjön a szívem. Pedig az nem tört össze, mert nem voltam szerelmes, csak a lelkem sérült, de majd kiheverem.

Louis tényleg nem száguldozott. Rutinosan lavírozott egyik kis utcából a másikba. Élveztem, hogy hozzá simulhatok, pedig kicsit fáztam, de sajnos egész gyorsan hazaértünk.

– Inkább menjünk át oda – mutattam egy közeli kis parkos rész felé, miután leszálltam a motorról.

Louis nem kérdezett, csak átsétáltunk oda, majd letámasztotta a motorját, és felém fordult.

– Szeretnék kicsit még beszélgetni veled, és… – Elhallgattam.

– Nem akarod, hogy esetleg meglássanak a szüleid – fejezte be helyettem a mondatot.

Az arcomba szökött a vér, ezért inkább a földet kezdtem el bámulni. Az alkohol már kevésbé éreztette a hatását, és közel sem voltam annyira bátor, mint a klubban.

– Mintha azt mondtad volna a múltkor, hogy nem akarsz lelkizni – nevetett fel halkan, majd magához húzott, és megcsókolt.

Ha azt hittem, hogy Lola el tud varázsolni, akkor nagyot tévedtem, mert Louis csókjától szinte a föld felett lebegtem. Ez a srác olyan érzéseket szabadított fel bennem, melyek létezéséről sem tudtam. Imádtam, ahogy a nyelve játszik az enyémmel, és már megint úgy felizgatott fele, hogy kapkodni kezdtem a levegőt.

– Na, oké, Fürtöske. Hallgatlak – távolodott el tőlem egy kicsit, de kezét továbbra is a derekamon tartotta.

– Nem szeretem, ha így hívsz – morogtam.

– Pedig ez dicséret. Tetszenek a fürtjeid – túrt bele a hajamba, ami nem sokat segített abban, hogy rendezni tudjam a légzésem.

– Sosem láttalak fiúkkal – jegyeztem meg, mert válaszokat akartam kapni a kérdéseimre.

– Mert ritkán esik meg.

– Mért pont én?

Louis lebiggyesztette az ajkát.

– Szerintem erre tudod a választ – felelte, és hüvelyujjával az arcom cirógatta. – Gyönyörű vagy, Harry, és ettől csak még gyönyörűbb leszel.

Te jó Isten! Ilyet még senki sem mondott nekem. Lola a cuki szólt szokta használni, de gyönyörűnek még soha nem nevezett.

– Gyereknek tartasz – forgattam a szemem.

Louis halkan felkuncogott. Nem voltam képes haragudni rá, amiért kinevet.

– Mert az vagy, de már nem sokáig – mondta.

– Te is voltál tizenhat – motyogtam, mint egy durcás kisgyerek, és rögtön rájöttem, hogy nem kellene így viselkednem, különben nem fog komolyan venni.

– Nem is olyan rég – értett egyet velem. – Zavar, hogy a fiúkhoz is vonzódsz?

A kérdése váratlanul ért, és hirtelen nem is tudtam, mit válaszoljak rá.

– Egy fiúhoz sem vonzódtam még. Te vagy az első – vallottam be. – Kicsit nehéz megbirkózni vele.

– Melyikkel? A ténnyel vagy azzal, hogy éppen én vagyok az?

Elnevettem magam.

– Kicsit mindkettővel, de leginkább a ténnyel. Tegnap nagyon rám hoztad a frászt.

– Pedig azt hittem, felizgattalak – húzott ismét közelebb magához.

A viccelődés segített, de attól még kínos volt erről beszélgetni.

– Te is tudod, hogy igen – sütöttem le a szemem szégyenlősen.

Louis az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem.

– Ha nem küzdesz ellene, hanem elfogadod, sokkal könnyebb lesz.

– Tapasztalat? – vontam fel a szemöldököm.

Csak egy szexi mosoly volt a válasza. Valahogy nem tudott előttem megjelenni a bizonytalan, tizenhat vagy akárhány éves Louis, aki épp felfedezi önmagát. Ő mindig annyira magabiztosnak, nemtörődömnek és főleg szótlannak tűnt eddig. Most valószínűleg rekordot dönthettem vele, mert soha ennyit nem beszélt még hozzám, és talán senkihez sem. Vagyis, szerettem volna azt hinni, hogy ebben kivétel lehetek.

– Miért csinálta ezt Lola? – váltottam témát hirtelen.

Louis elkomolyodott, egyik kezével elengedett, és a hajába túrt.

– Részeg volt. Már amikor megérkeztünk, azonnal elkezdték itatni.

– Ez nem mentség – vágtam rá.

– Nem védeni akarom, csak mondtam – húzta el a száját. – De ne várd, hogy ellene beszéljek vagy védjem. Ez a ti dolgotok.

Igaza volt, és megértettem. Lola az unokahúga.

– Miért él veletek? – jutott eszembe, mert erről Lola azóta sem beszélt.

– A szülei meghaltak autóbalesetben.

– Ó, ezt nem tudtam. Sajnálom. – Rögtön megbántam, amiért éppen most kérdeztem rá, de hát nem tudhattam, hogy Lolát ilyen tragédia érte.

– Holnap esetleg elugorhatok, és beszélhetünk róla… – vetette fel Louis.

Teljesen elképedem. Louis el akar jönni hozzám?

– Ebéd után? – egyeztem bele rögtön.

Louis ismét magához vont, és hosszan megcsókolt.

– Háromra jövök, Fürtöske. Addig törődj bele a megváltoztathatatlanba – simított végig az arcomon, majd felvette a bukósisakját, és elgurult.

Én csak álltam ott, és néztem, ahogy távolodik. Hihetetlen volt az egész. Zsebre dugtam a kezem, és átrohantam a túloldalra a házunk felé, közben próbáltam felfogni mi is történik velem. Lola megcsalt, Louis pedig randizni akar velem. Ez egyáltalán randi lesz? Szokott ő olyat? Biztos, hogy nem. Akkor mit akar? Megrohantak a rossz érzések. Mi van, ha engem is csak az ágyába akar csalogatni? Ő mindenkivel ezt csinálja. Oké, fiúkkal még nem láttam, de miért akarna tőlem többet? És egyáltalán én szeretném ezt? Hisz még a gondolattal sem barátkoztam meg, hogy én a fiúkat… Még magamban sem mertem kimondani. Törődjek bele. Ezt tanácsolta Louis. Bárcsak ilyen gyorsan menne.

Halkan lopóztam fel a szobámba, ledobtam a ruháimat, és bebújtam az ágyba, hogy ott folytassam tovább az agyalást, mert aludni úgysem tudtam volna. Vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyrészt rendkívül feldobott a dolog, hogy Louis foglalkozik velem, és tetszek neki. Ráadásul ezerszer jobban éreztem magam vele, mint Lolával. Ellenben ott volt a tény, hogy ő egy fiú. Iszonyatosan féltem attól, mit szólnának hozzá a szüleim, a barátaim, meg úgy általában mindenki. Megdöbbennének, hiszen eddig jelét sem adtam, hogy ilyen irányú érdeklődésem is van.

Másrészt Louis személyével szintén problémák voltak. Ő az egyéjszakás kalandokat szerette, én meg arra nem vagyok kapható. Valójában gondolni sem mertem arra, hogy én vele… Felizgatott, ahogy hozzám ért, de ettől többet el sem tudtam volna képzelni. Egyelőre. Aztán majd ki tudja. Túl friss volt még a dolog, éppen ezért örültem neki, hogy eljön, mert egy csomó dolgot tisztáznunk kellett egymással. Ő nagy segítségemre lehetne abban, hogy feldolgozhassam ezt az egészet. Aztán még ott volt Lola is. Hatalmas pofon lenne neki, ha megtudná, hogy összejöttem Louis-val. Erre a gondolatra elmosolyodtam, és lejjebb csúsztam az ágyban, majd behunytam a szemem. Sokat vártam a következő naptól.

Tíz körül ébredtem fel, és egyből írtam a többieknek, mert kérdezték, minden oké-e velem. El kellett nekik árulnom az okát, miért jöttem haza, és nyomban benyögték, hogy látták Lolát, amint az a srác kitámogatta a klubból. Aztán felváltva kezdték el szidni, és így elfelejtettek rákérdezni, kivel jöttem haza. Talán azt gondolták, taxiztam, én pedig mélyen hallgattam. Majd kitértek arra, mit szándékozok csinálni, mire közöltem velük, hogy ez nem kérdés, szakítok Lolával.

Egy óra múlva csörgött a telefonom. Lola hívott. Kinyomtam. Öt perc múlva ismét, úgyhogy inkább lehalkítottam, és hagytam, hadd csörögjön. Később üzenetet küldött, hogy ne haragudjak, és beszéljünk. Rájöhetett, hogy tudom, mit csinált, vagy talán Louis világosította fel. Nem számított. Nem akartam beszélni vele.

Az ebédet már izgatottan ültem végig, és alig vártam, hogy három óra legyen. A szüleim azt fogják gondolni, csak az egyik barátom látogat meg, eszükbe sem jutna, hogy Louis attól sokkal több. De pontosan mi is? Nem tudtam, de ezt is ki fogjuk deríteni. Kettőre már a maradék körmöm is lerágtam, és inkább elmentem fürdeni. Azon kaptam magam, hogy úgy készülődök, mintha tényleg randim lenne, úgyhogy ledobtam a kezemből a farmeremet, és inkább melegítő, póló együttesbe bújtam.

Háromnegyed háromkor kopogtattak a szobám ajtaján, és anya nyitott be. Meglepve kaptam fel a fejem.

– Látogatód jött, Harry – mondta.

Le akartam menni Louis elé, de ezek szerint hamarabb érkezett. Felpattantam az ágyról, de amint megláttam az érkezőt, a lelkesedésem nyomban alábbhagyott. Lola lépett be magabiztosan, anya pedig csak egy sokatmondó mosollyal az arcán ránk csukta az ajtót.

– Hát te? – kérdeztem egy cseppet sem kedvesen.

– Nem válaszoltál sem a hívásaimra, sem az üzeneteimre, úgyhogy eljöttem – kezdett el Lola járkálgatni a szobámban, és mindent alaposan megszemlélt.

– Talán azért nem, mert nem akartam beszélni veled – morogtam, és visszaültem az ágyra.

Ideges lettem, hiszen Louis bármelyik pillanatban megérkezhetett. Sosem szerettem a kínos helyzeteket, habár Lola most nagyon is megérdemelné a pofára esést.

– Hibáztam – pördült felém –, és azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.

– Miért is? Mert mondjuk elfelejtetted a létezésem, és valaki mással szórakoztál? Vagy rosszabb esetben nagyon is az eszedben voltam, de magasan tettél rá, hogy mit érzek? – csattantam fel.

Lola megkerülte az ágyat, és leült mellém.

– Harry – nyúlt a kezem után, de elrántottam –, nem feledkeztem meg rólad, csak annyira részeg voltam, hogy azt sem tudtam, mit csinálok. Sajnálom.

– Számomra ez nem mentség – morogtam, és közben már állandóan az ajtót lestem, mikor lép be végre rajta Louis.

– Nem is mentségeket keresek, csak szerettem volna, hogy tudd, azonnal megbántam mindent. Nagyon megszerettelek, Harry, és arra kérlek, bocsáss meg nekem – esdekelt, és még egy könnycseppet is elmorzsolt hozzá.

Hazudnék, ha azt állítanám, teljesen hidegen hagytak Lola szavai. Túlságosan naiv voltam, és félig-meddig bedőltem a bocsánatkérésének. Sosem tudtam kegyetlen lenni senkivel, így vele sem.

– Azért ez nem megy ilyen könnyen – feleltem, és kezembe vettem a telefonomat, hogy megnézzem mennyi az idő. Három óra hét percet mutatott. Hol van már Louis?

– Mit tehetnék azért, hogy kiengeszteljelek? – karolta át a nyakam Lola, és hozzám bújt.

Nem öleltem vissza, csak mereven tűrtem, és azon gondolkoztam, mit is mondhatnék, amivel nem sértem vérig.

– Sajnálom, de nekem ez így nem megy – nyögtem ki végül, majd lehámoztam a karját magamról, és felálltam. – Kikísérlek.

A lány szomorú szemekkel nézett fel rám, aztán sóhajtott egy nagyot, és bólintott.

– Oké, de később beszéljünk róla még. Rendben? – pislogott rám nagyokat.

– Suliban úgyis találkozunk – vontam meg a vállam.

Hangtalanul mentünk le a lépcsőn. Anya a konyhában volt, apa pedig a nappaliban olvasott. Egyik sem vett észre bennünket. Kinyitottam az ajtót, és be is húztam magam után, hogy ne hallják meg, mit beszélünk.

– Kerékpárral jöttél? – csodálkoztam el, amikor megláttam a fal mellé állított járművet.

– Mióta ide költöztünk, most vettem elő először – felelte Lola. – Ha neked is van, néha bicajozhatnánk együtt.

– Szakítottunk – vágtam rá.

Lola megfogta a kormányt, és megfordította a kerékpárt.

– Egy esélyt talán megérdemelnék – biggyesztette le az ajkait. – Hétfőn találkozunk – köszönt el mégis, és felpattant a kétkerekűre.

Kedvetlenül ültem le a lépcsőre, és csak vártam, de Louis nem akart megérkezni. Talán tudta, hogy Lola eljön hozzám, és azért nem. Akkor miért nem üzent? Figyelmeztethetett volna, vagy áttehettük volna későbbre. De ő nem jelentkezett, nekem pedig újra csalódnom kellett. Jobb, ha messzire elkerülöm mindkettőjüket.

9. fejezet