Visszatalálunk - 21. fejezet

21. fejezet

Egy teljesen idegen szobában ébredtem. A szám annyira kiszáradt, hogy még a nyelés is nehezemre esett, a fejemben pedig petárdákat robbantgattak. Felültem, és mindkét tenyerem a halántékomra szorítottam, olyan erősen lüktetett. Lassan körbenéztem, de elsőre nem tűnt ismerősnek a hely. Kitornáztam magam az ágy szélére. Egy fehér póló és a bokszerem volt rajtam. Felálltam, behunytam a szemem, és miután sikerült egyenesben tartanom magam, az ajtóhoz léptem. Ahogy azon kívülre kerültem, rögtön rájöttem, hol vagyok. Liamék házában. Ahol aludtam, az a vendégszoba lehet.

– Szörnyen festesz! – jelent meg Niall egy gőzölgő bögrével a kezében.

Hirtelen azt hittem, még álmodom, és mégsem Liaméknál vagyok.

– Hogy kerülsz ide? Vagyis én, hogy kerültem ide? – néztem rá értetlenül.

– Idehoztunk a klubból. Liam anyja az unokákra vigyáz, így nem aludt itthon – magyarázta Niall. – Annyira szörnyű állapotban voltál, hogy inkább én is itt maradtam éjszakára.

Egyből kezdtek részletek beugrani. Louis kiabált velem, és otthagyott. Adam… Eddig jutottam a gondolatban, majd berontottam a fürdőbe, és a WC fölé görnyedve kiadtam a gyomrom tartalmát, ami nagyjából a semmivel volt egyenlő.

– Hajnalban többször hánytál – fektette Niall a hátamra a kezét. – Innod kellene.

Könnyes szemmel tápászkodtam fel, megnyitottam a csapot, és megmostam az arcomat. Utána alá tettem a kezem, és ittam, ittam és ittam, mígnem úgy éreztem, mindjárt megint hányok.

– A kávé talán még jólesne, de adok gyógyszert is, ha kérsz – emelte meg a bögrét a kezében Niall.

– Kösz, az jó lenne – vettem át tőle, majd követtem le a konyhába.

Liam is ott ült egy adag rántotta fölött, és aggódó pillantásokkal méregetett.

– Jól vagy? – kérdezte.

– Talán úgy nézek ki? – morogtam, de rögtön meg is bántam. – Bocs, de szétmegy a fejem – kértem tőle elnézést, és leültem vele szemben. – Mennyi az idő?

– Fél kettő – tette le elém Niall a gyógyszert és egy újabb pohár vizet. – Nyugi, írtam anyukádnak, hogy itt vagy – felelte, mintha csak olvasott volna a gondolataimban.

A számba vettem a gyógyszert, és fél pohár vízzel leküldtem.

– Elmondjátok mi történt? – kérdeztem csendesen.

A két fiú egymásra nézett, majd Niall leült Liam mellé.

– Pontosan mi sem tudjuk, vagyis csak azt a részét, amit láttunk – mondta Niall.

– Az elejére emlékszem, de a végére nem – sóhajtottam, és erőnek erejével kellett visszatartani magam, hogy ne boruljak zokogva az asztalra. Kevés dolog rémlett, de az is pont elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, meg akarok halni.

– Az gondolom, még megvan, hogy azokkal a lányokkal táncoltunk – kezdett el mesélni Niall. Bólintottam, így folytatta. – Utána felmentünk inni, a lányok is velünk tartottak. Louis és Adam eltűntek, aztán te is.

– Kimentek cigizni – szóltam közbe, mert ez még tisztán megvolt.

– Lehet, szóval eltűntetek. Később Zayn és Lola leléptek, mi pedig tovább iszogattunk a lányokkal. Nem tudom, mennyi idő telt el, és azt sem vettük észre, hogy te mikor kerültél le Adammel, de egyszer csak megjelent Louis. – Niall itt egy pillanatra elhallgatott, és enyhe vádaskodást véltem felfedezni a tekintetében, ami rohadtul nem esett jól. – Nem jött oda hozzánk, de láttam rajta, hogy eléggé ideges, és mintha keresett volna valakit. Utána nagy hévvel megindult a lépcső felé, félrelökve néhány embert az útjából.

Szinte magam előtt láttam a tomboló Louis-t, és a szívem belesajdult.

– Én ezt sem láttam, csak Niall szólt, hogy mindjárt jön – szólt közbe Liam.

– Igen, mert azonnal Louis után mentem, ugyanis sejtettem, hogy valami gáz lehet – vette át a szót ismét Niall –, de sajnos, mire megtaláltam, már elkéstem.

– Hogy érted, hogy elkéstél? – tettem fel a kérdést félve.

– Hát… Szóval, valószínűleg rajtakaphatott benneteket Adammel, mert mire odaértem, gyakorlatilag szétverte a srác arcát.

– Mi? – ugrottam egyet, és ezzel sikeresen felborítottam magam előtt a poharat.

– Egyáltalán nem emlékszel, Harry? – pislogott felém Liam szánakozva, Niall pedig elkezdte felitatni a vizet egy konyharuhával.

A fejem ráztam, és még a levegőt is visszatartottam, annyira féltem attól, mit fognak mondani. Niall újra Liamre nézett, visszaült a helyére, csak utána folytatta.

– Akkor inkább elmondom, mit láttam, és majd te összerakod a dolgokat – mondta, én már meg szabályosan szédülni kezdtem. – Sötét volt, de a nadrágod… Hát, szóval a nadrágod ki volt gombolva, és csípőig letolva. Liam húzta vissza rád.

– Jesszusom! – pattantam fel, de abban a pillanatban megszédültem, és visszaestem a székre.

Mindkét fiú felugrott, de leintettem őket, hogy maradjanak. Az asztalra támaszkodtam, és pár pillanatra behunytam a szemem. Most már tudtam, hogy valami olyat tettem, amit talán Louis soha nem fog nekem megbocsátani, és a barátaim nem érthették az okát. Na, nem mintha én értettem volna, de meg kellett velük osztanom az előzményeket.

– Amikor kimentem hozzájuk – szólaltam meg rekedt hangon, és csak nagy nehezen tudtam újra kinyitni a szememet –, Adam és Lou füves cigit szívtak. Lou engem is megkínált, majd bement, hogy hoz ki inni.

– Füveztetek? – horkantott fel Liam.

– Adamnél volt pár szál. Kicsit bekábultam tőle, és dumáltunk, amíg Louis-ra vártunk. Aztán Adam adott még egy szálat, és miközben meggyújtotta, a derekamra tette a kezét. Ekkor ért vissza Louis, és őrjöngeni kezdett – magyaráztam az állapotomhoz képest egészen lendületesen. – Ellökte tőlem Adamet azzal, hogy ne merjen hozzám érni, majd számon kért, tetszik-e nekem.

– Mi a fasz? – ráncolta most már Niall is a homlokát.

– Én sem értettem, mi ütött belé. Louis kiabált velem, hogy biztos dugni akarok Adammel, mert még rajta kívül nem voltam mással, aztán a kezembe nyomta a piás üveget, bevágódott egy taxiba, és lelépett.

– Basszus! – dörzsölte meg a homlokát Niall. – És mi volt utána?

– Még annyira emlékszem, hogy teljesen ledöbbentem, de eléggé kába volt a fejem a fűtől meg a piától. Aztán Adam elvette tőlem az üveget, ivott, majd én is, talán megint szívtunk… Innentől már nem igazán tiszta a dolog, de... – nyeltem egy nagyot –, de rémlik, mintha csókolóztam volna vele.

Ettől fogva nem igazán volt miről beszélnünk, mert mindenki fejében összeálltak a hiányzó darabkák. Eddig bírtam tartani magam. Az asztal dőlve tört elő belőlem a fájdalom, ami heves zokogás képében öltött testet. Niall átült mellém, és a hátam simogatta, Liam pedig talán a kihűlt kávémat melegíthette újra, mert a mikró hangját véltem hallani.

– Nem voltál tiszta, Harry, és Louis sem jogosan bántott. Meg kellene beszélnetek – javasolta csendesen Niall.

Képtelen voltam erősnek mutatni magam, pedig annyira szerettem volna. Úgy bőgtem a két legjobb barátom előtt, mint egy kisgyerek. Egyre csak az járt a fejemben, hogy megcsaltam Louis-t, méghozzá a szeme láttára. Nem Louis tette meg, hanem én. Nem mentség, hogy bántott, ahogy az alkohol és a fű sem az. Észnél kellett volna lennem, és nem elengedni őt.

– Idd meg, de készíthetek teát is, ha kéred – hallottam Liam hangját.

Felemeltem a fejem, kézfejemmel megtöröltem a szemem, és elvettem a felém tartott bögrét. Niall zsebkendőt hozott, majd félrevonult, mert valaki telefonon kereste.

– Mikor jön haza anyukád? – kérdeztem, mert addigra el akartam tűnni innen, nehogy meglásson ilyen állapotban, bár fogalmam sem volt, hová mehetnék, hisz a szüleim sem láthattak meg.

– Négy körül, addig még van időd. Nem vagy éhes? – Liam hangja soha nem volt még ilyen gondoskodó, mint most.

– A kaja gondolatára is forog a gyomrom – tört fel belőlem egy zaklatott sóhaj.

– Lola mindjárt itt lesz – közölte Niall, miután visszajött hozzánk, és meg a homokom ráncolva néztem rá. – Kérdezte, mi történt, mert Louis szétverte a szobáját. Nagyjából elmondtam, ha nem gond – nézett rám bűnbánóan.

El tudtam képzelni, Louis mennyire ideges lehet. Én is az lettem volna a helyében.

– Persze, hogy nem. Úgyis megtudta volna. De minek jön ide? – kortyoltam bele a kávéba, ami annyira nem esett jól, de valami kellett az üres gyomromba.

– Gondolom, hallani akar minden részletet, de majd kiderül – vonta meg a vállát Niall.

Egymást kergették a fejemben a rosszabbnál rosszabb gondolatok. Féltem Louis haragjától, de attól még inkább, hogy szóba se fog állni velem ezek után. Miért is tenné? Akkorát nem hibázott, hogy elfeledtesse vele azt, amit én tettem. A mérleg nyelve egyértelműen felém billent. Az én bűneim jóval súlyosabbak voltak, és valószínűleg megbocsáthatatlanok.

– Mi van Adammel? – jutott eszembe hirtelen.

– Kit érdekel? – csattant fel Liam. – Az a szemét kihasználta a helyzetet!

Könnyebb lett volna őt hibáztatni mindenért, ám ott lebegett előttem az a kis beugró részlet, amikor magamhoz rántottam őt. Én kezdeményeztem. Lehet, hogy neki le kellett volna állítania, de ő sem volt tiszta.

– Nem az ő hibája – motyogtam.

– Itt mindenki hibázott – értett egyet velem Niall. – Egyébként őt is hazavittük. Pár napig biztos nem merészkedik ki az utcára, de ennyit bőven megérdemelt, akár rokonok vagyunk, akár nem.

Bólintottam, mert ezzel nem tudtam vitába szállni. A csengő éles hangja rendkívül bántotta a fülem, ezért összeszorítottam a szemem. Zayn és Lola viharzottak be hozzánk.

– Mi a jó büdös francot műveltetek? – kért számon a lány azonnal. Tekintete szigorú volt, a csípőre dobott keze pedig csak fokozta ezt. – Louis seggrészegre itta magát, és szanaszét vert a szobáját. Fél óráig kellett a vizet folyatnom rá, mire úgy, ahogy magához tért.

Legalább ez a része érdekelt a dolognak.

– Nagyon szarul nézel ki, haver – ült le hozzám Zayn, és a vállamra tette a kezét. – Ennyire összebalhéztatok?

Képtelen lettem volna újra elmesélni a történetet, a másik felét különösen. Niall erre rájöhetett, mert beszélni kezdett helyettem. Mindent elmondott nekik, azt is, amit tőlem hallott, majd a saját verziójával folytatta. Szerencsére, azt nem részletezte, pontosan mit műveltünk Adammel, de talán sejthették, mert Lola és Zayn is megdöbbenve nézett rám.

– Azt a kurva! Nem semmik vagytok! – csúszott ki Zayn száján, amikor Niall a történet végére ért.

Megint beállt a csend, de már az is idegesített, mert nem tudtam, a barátaim mit gondolhatnak rólam. Lola lerogyott az egyik székre, és láthatóan a fejét törte.

– Szerintem Louis attól félt, hogy azért fog elveszíteni, mert rajta kívül nem volt más neked, Harry – mondta csendesen, én meg árgus szemekkel figyeltem őt. – Bizonyára régóta érlelődhetett benne ez a gondolat, és most bukott ki. A pia és a fű együtt elég sok mindent ki tud hozni az emberből.

Volt értelme a mondanivalójának. Ha Louis valóban ettől félt, és pont ilyen állapotban látta meg Adamet hozzám érni, talán érthető, miért borult ki. Ám a szavai akkor is nagyon fájtak, és nem érdemeltem. Mire hazaért, valószínűleg ő is felfoghatta ezt, és visszajött bocsánatot kérni, de én akkor már… Istenem!

– Beszélniük kellene egymással – vetette fel ismét Niall.

– Harry kocsija amúgy is ott van – bólogatott Zayn is, majd felém fordult. – Azt úgyis el kell hoznod, de ha nem akarsz találkozni vele, elhozhatom én is.

– Nem hiszem, hogy látni akarna – sóhajtottam lemondóan.

– Amennyire beléd van esve, kizárt, hogy ne akarna látni, max csak azt hazudja majd – fejtette ki Lola a véleményét. – Louis büszke, nem hiszem, hogy egyből megbocsátana, de meg kell próbálnod, Harry. Ha nem teszed, elveszíted, mert ő biztos, hogy nem fog megkeresni téged.

Szavai hallatán a lelkem megdermedt. Elveszítem. Ő is így gondolja. Pedig azt nem élném túl. Számomra Louis a minden. Már olyan mélyek voltak az iránta táplált érzéseim, hogy elképzelni sem tudtam volna az életem nélküle. Nem telhet el olyan nap, hogy ne halljam a nevetését, vagy ne cikizzen halálra valami apró hülyeség miatt. Hogy ne suttogja többé a fülembe, mennyire szeret, ne érezzem az illatát, ne lássam a gyönyörű kék szemeit, ne tüzeljen fel egyetlen csókjával, vagy ne az ő jó éjt üzenete legyen az utolsó, mielőtt mosolyogva álomba merülök. A gondolatra is rosszul lettem, hogy mindezt elveszíthetem. Márpedig ezt nem engedhettem.

22. fejezet