Kéretlen kerítők - 2. fejezet

foto: pixabay

2. fejezet: Egy nyűgös férfi

Fabian

Egész nap a tárgyalóban ültem, hogy áttanulmányozzam az összes szükséges iratot, amit Harold pakolt le elém. Délután négykor fáradtan dörzsöltem meg a szemem. Még két napom maradt arra, hogy mindent átvegyek, és átlássam annak a cégnek az ügyeit, amit egy hirtelen felindulásból vásároltam meg.

Apám kényszerített erre a lépésre. Együtt dolgoztunk, de az utóbbi időben már annyit vitáztunk egymással, hogy jobbnak láttam a magam útján elindulni. Egyszerűen nyomasztott az ottani légkör, a sablonos hétköznapok, az öreg vaskalapossága, és úgy összességében minden. Hiába voltam jó a szakmában, sosem kaptam szabad kezet tőle. Harmincéves létemre még mindig úgy kezelt, mintha gyerek lennék, akinek fogni kell a kezét. Minden lépésemet ellenőrizte, ez pedig kiborított.

A mai napig nem jöttem rá, miért nem bízott bennem, de már nem is érdekelt. Teljesen véletlenül adódott ez a lehetőség, én pedig lecsaptam rá. Most bizonyíthatok. Nem csak apámnak, hanem saját magamnak is.

– Hé, nem kellene már hazamennünk? – szólt rám Maxim.

– De igen, mindjárt. Hogy állsz a lakáskereséssel? – csuktam be az előttem lévő dossziét.

– Sehogy. Éppen ezért, ha nem muszáj, nem jönnék be veled holnap – tolta ki hangosan maga alól a széket.

Maxim a legjobb barátom és egyben az ügyvédem is. Ő az egyetlen, aki velem tartott, amiért rendkívül hálás voltam neki. Mivel én már két hete megvettem a lakásom, ezért jobb híján hozzám vackolta be magát, de mindketten tudtuk, hogy a meglehetősen változatos szerelmi élete miatt ez az állapot nem tartható fenn sokáig.

– Rendelek valami kaját – nyomkodta a telefonját a liftben.

– Ugorjunk be valahová sörért is. Zsong az agyam, lazíthatnánk kicsit – dőltem neki a tükörfalnak, és pár pillanatra behunytam a szememet.

Megszólalt a mobilom a zsebemben. Előkotortam, majd nagy sóhaj kíséretében ki is nyomtam, aztán visszacsúsztattam a helyére.

– Apád? – pillantott fel Maxim a saját készülékéből.

A liftajtó kinyílt, kiléptünk a mélygarázsba, és elindultunk a kocsim felé.

– Lisa – feleltem egykedvűen.

– Miért nem beszélsz vele? – dugta zsebre Max is a telefonját.

– Minek? Már nem tudom többféleképpen elmagyarázni neki, hogy vége. – Egyből felkaptam a vizet. Már az agyamra ment az a nő. Valójában nem is voltunk együtt, csak dugtunk. Igaz, azt elég gyakran. Most pedig nem képes felfogni, hogy leléptem, és már a büdös életben nem lesz egymáshoz semmi közünk.

– Látom, máris barátokat szereztél – horkantott fel Maxim.

– Mi az isten? – álltam meg a kocsim mellett. Egy idióta ráfirkantotta az üvegre, hogy "Ez az én helyem, seggfej". Végighúztam az ujjam a piros betűkön, ami nyomban elkenődött. – Ez rúzs – állapítottam meg fintorogva.

– Minden nőt kiborítasz – nevetett Maxim a fejét csóválva, majd megkerülte az autót.

Mérgesen csaptam be az ajtót. Pont egy újabb hisztis picsára volt most szükségem.

– Mivel lehet ezt eltüntetni? – töröltem meg az ujjam egy zsebkendőbe.

– Mit tudom én. Sminklemosóval? – vigyorgott tovább.

– Te meg minek örülsz? Ha elkapom azt a libát, biztos, hogy kitekerem a nyakát – morogtam, miközben kihajtottam a seggfej feliratú kocsimmal a forgalmas városba. Most vettem ezt a gyönyörűséget, ez a hülye tyúk rögtön összefirkálta.

– Feldühítetted, mert lenyúltad a helyét – okoskodott Max.

– Itt nincs olyan, hogy az ő helye. Oda állok, ahová akarok – morgolódtam tovább. – Hol lehet ilyen szart venni?

– Ott egy drogéria – mutatott a túloldalra. – Állj meg itt, majd én beugrok, mert még az eladó fejét is leharapnád, amilyen vacak kedved van.

Igazából nem volt rossz kedvem, csak a fáradtság tehetett róla, hogy semmihez sem maradt türelmem. Nappal az új cég ügyeit intéztem, este pedig otthon dolgoztam, hogy lezárhassam az összes folyamatban lévő projektet apámnál. Szóval most a legapróbb dolgokon is felkaptam a vizet. Rúzzsal kidekorálni a kocsimat? Egyáltalán ki ilyen elvetemült, hogy így üzenjen?

Amíg Max vásárolt, a fejem a háttámlának döntve pihentettem a szemem, de zavartak a nyüzsgő város zajai. Kocsik dudáltak, járókelők nevetgéltek, mentő szirénázott és még egy zenét bömböltető fiatal srác is leparkolt elém.

– Megvagyok, és hoztam sört is – dobta be a holmikat a csomagtartóba Maxim.

A lehúzott ablak mellett, a tükörből figyeltem a folyamatokat. Max elegánsan festett a világoskék, csíkos ingben és a sötétkék vászonnadrágban. A napszemüveget a fejére tolta, ezzel is fokozva a hatást. Rendkívül fontos volt számára az öltözködés. "Egy ügyvéd adjon a megjelenésére", mondogatta rendszeresen, ha szóvá tettem, mekkora piperkőc. Szerintem egyszerű divatbolond, aki többet költ ruhákra, mint bármi másra.

– Mi ez a szag? – szimatoltam bele a levegőbe, miután beült mellém.

– Ez nem szag, hanem illat, barátom. Volt egy új parfüm, gondoltam, kipróbálom – mondta, és a csuklóját az orrom alá nyomta.

– Baszd meg, Maxim! Mindjárt elhányom magam – rántottam el a fejem vezetés közben. – Ez valami borzasztó pacsuli. Húzd le az ablakot!

Maxim úgy nézett rám, mintha legalább az angol királynőt gyaláztam volna.

– Neked nincs ízlésed, Fabian! – emelte magasba az orrát, és tüntetőleg elfordult.

Nem válaszoltam, de fél szemmel néha rásandítottam. Gondosan hátrafésült, félhosszú hajába belekapott a szél, ami gondolom, még külön bosszantotta, de akkor sem mondtam, hogy húzza vissza az ablakot. Néha átkozottul makacs tudtam lenni.

Megálltam a házam előtt, Maxim kipattant, és a visszapillantóban megigazította a frizuráját.

– Vidd be a sört, addig én megpróbálom eltüntetni ezt a förmedvényt – vettem kezembe a tasak sminklemosót.

Maxim elhúzta a száját, és a csomagokkal a kezében távozott.

Majdnem az egész csomag nedves kendőt elhasználtam, mire el tudtam távolítani minden mázgát, és a kocsim végre ugyanúgy ragyogott, mint azelőtt.

Mire átöltöztem, meghozták a vacsorát is.

– Mit csinálsz? – kérdeztem Maximtól, aki még evés közben is a laptopja felett görnyedt.

– Lakást keresek. Arra gondoltam, talán inkább bérelnem kellene egyet – tanakodott hangosan két falat között. Már nyoma sem volt a korábbi sértődöttségének.

– Végül is… – vontam meg a vállam. – Esetleg segítsek keresgélni?

– Megoldom. Van elég dolgod. Inkább pihenj, vagy szedj fel egy nőt, mert már kezdesz elviselhetetlenné válni – szurkálódott fel sem nézve.

Mosolyogva dőltem hátra a székben, kezemben a sörrel.

– Szerintem meg neked kellene már valaki, mert úgy hisztizel, mint egy kislány – vágtam vissza neki.

Maxim felkapta a fejét.

– Kapd be, Fabian! – válaszolt nemes egyszerűséggel.

– Csak szeretnéd – kacagtam fel, majd a sörrel a kezemben átsétáltam a nappaliba, és eldőltem a kanapén.

– Mondjuk ez talán igaz – csukta le Max a készüléket, majd ő is követett. Kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, majd keresett egy sportcsatornát. – Eljöhetnél velem a hétvégén kiruccanni. Találtam egy jó kis bárt.

– Élni is alig van időm – feleltem unottan.

– Hétvégén te sem dolgozol. Ki kellene mozdulnod, Fabian – fűzött tovább.

Tudtam, hogy igaza van. Túlhajtottam magam, és rám fért volna a kikapcsolódás, de mégsem fűlött hozzá a fogam.

– Sejtem, milyen helyre akarsz vinni – húztam meg az üveget.

Maxim feltette a lábát a dohányzóasztalra, és kényelmesen eldőlt a fotelben.

– Úgy tudom, semmi bajod a melegekkel.

Ezt jól tudta. Már legalább tizenkét éve barátok voltunk, és sosem csináltam problémát abból, hogy meleg. Habár, amíg nálam lakik, addig jobb szerettem volna elkerülni, hogy ide hozza az aktuális partnereit.

– Majd meglátjuk – rendeztem le ennyivel a dolgot.

Reggel már korán bementem, hogy folytatni tudjam a céges papírok átnézését. Szándékosan oda parkoltam, ahová tegnap, mert nehogy már megszabják hová álljak. Ez a hely közel van a lifthez, így tökéletesen megfelel nekem.  Azért a biztonság kedvéért felragasztottam egy cetlit az ablakra, hogy üzenjek a kedves rúzsos hölgyeménynek, ha újra meggondolatlan tettre vetemedne.

3. fejezet