Kéretlen kerítők - 3. fejezet

 

foto: pixabay

3. fejezet: Lebukás 

Alisha 

El sem akartam hinni, hogy megúsztam az estét. Brenda kivételével mindenki tudott az új főnökről, de nem tettek említést róla neki, ami meglepő. Rudy valami új számítógépes játékkal és filmnézéssel kötötte le magát, amihez mi is csatlakoztunk. Bruno főzött, mert az öltözködés mellett ez volt a másik hobbija, amiért mindannyian hálát rebegtünk, ugyanis egyikünk sem tetszelgett soha a konyhatündér szerepében. Penny filmezés közben is olvasott, Brenda pedig a körmeit lakkozta. Szóval, a szerdai napot kipipálhattam, és nem kellett végignéznem, ahogy Brenda depresszióba zuhan.

Jó hangulatban indultam dolgozni. A többiek gyakran együtt kocsikáztak be a céghez, de én mindig a saját autómmal mentem, mert sosem lehetett tudni, mikor kell kiugrani helyszínre, illetve sokszor rám maradtak a nagybevásárlások is.

– Ó, hogy baszd meg! – szitkozódtam, mikor megláttam ugyanazt sötétkék terepjárót.

Nem akartam elhinni, hogy a tegnapi üzenetem ellenére is ideparkolt. Ismét kénytelen voltam távolabb megállni, ám ezúttal a csatornafedélre is figyeltem. Kezemben a rúzzsal, elszánt tekintettel igyekeztem a pofátlan betolakodó felé, de persze, amikor odaértem, sebtében körbejárattam a tekintetemet, nehogy meglásson valaki. Jó néhányan lézengtek a parkolóban, de ügyet sem vetettek rám, mindenki munkába igyekezett.

Már épp emeltem a kezem, amikor megláttam az ablakra ragasztott sárga cetlit: Ne merészeld!  Ez állt rajta.

– Te ne merészeld! – morogtam az orrom alatt, és már véstem is fel a gyöngybetűimet.

Elégedetten szemléltem a művem: Ez még mindig az én helyem, bunkó!

Gondoltam, kicsit kreatívabb leszek, és a seggfej helyett más szót használok. Ennek sem fog kevésbé örülni. Elégedetten mosolyogtam, aztán, mint aki jól végezte a dolgát, a rúzsom a táskámban landolt, és lépkedtem is a lifthez. Ez a pasas vagy nő, mert fogalmam sem volt, kié a kocsi, legközelebb majd meggondolja, újra odaálljon-e. Ha kell, minden nap kidekorálom, amíg nem keres magának másik helyet. Velem ne szórakozzon!

Az irodám előtt Brenda ácsorgott. Már a tekintetéből láttam, hogy valaki elárulta neki, mi a helyzet.

– Te tudtad? – kérdezte szemrehányóan.

– Gyere be! – nyitottam ki az ajtót. Ledobtam a cuccaimat, és elhelyezkedtünk egymással szemben, pont úgy, mint tegnap Brunóval.

– Igen, említette Penny – sóhajtottam.

Brenda állkapcsa folyamatosan járt. Feszülten forgatta a szájában lévő rágógumit.

– Ez nem volt szép tőletek! Pont nekem nem szóltatok, akinek a legtöbb a félnivalója – vetette a szememre felháborodottan.

– Épp ezért nem szóltunk, mert tudtuk, hogy egyből beijedsz. Nem kell rémeket látnod. Jól dolgozol, és az új főnöknek is csak ez számít majd – mosolyogtam rá biztatóan, habár fogalmam sem volt róla, valóban így lesz-e.

Brenda szája legörbült. Sejtettem, hogy nem fog sírni, mert azt csak a legvégső esetben szokott, hanem belülről emészti magát. Legutóbb akkor láttam ilyennek, mikor túlöntözte Rudy pálmáját, és szerencsétlen növény kipusztult. Brenda két hétig ette magát miatta, és észre sem vettük, csak amikor betépve kifakadt, hogy ő semmire sem jó.

– Én leszek az első, akit el fog küldeni – motyogta a padlót bámulva, és közben a lábával a földet rugdosta, mintha lenne ott valami.

– Harold azt mondta, nem lesz személyi változás – hazudtam.

Brenda lassan emelte rám a tekintetét.

– Biztos?

– Biztos – bólintottam, és imádkoztam, hogy ez így is legyen.

– De mi van, ha meggondolja magát, miután meglát?

Én kis naiv, azt hittem, ennyivel megúszhatom.

– Te egy gyönyörű, vagány csajszi vagy, Brenda. Senkinek semmi baja nem lesz a külsőddel – vigasztaltam.

Brenda tényleg szép, csak talán kevesebb fekete tus és piercing kellene az arcára, és akkor nagyjából egy normális titkárnő benyomását kelthetné. Szőke, rövid haja az égnek meredt, ami kifejezetten jól állt neki. Öltözködésben igyekezett megfelelni az elvárásoknak, mert most is egy fekete ruhát vett fel, igaz, hogy bakanccsal, de attól még nincs gond vele. A máskor viselt bőrszerkójához képest, mindenképpen hétköznapibban festett.

– Tetszem neked? – csillant fel a szeme.

Ó, szentséges ég! Mit lehet erre válaszolni?

– Igen, tetszel, de nem úgy. Tudod, hogy én… – Elhallgattam.

Brenda a lányokat épp úgy szerette, mint a fiúkat, és talán pont emiatt, időnként teljesen összezavarodott. Néha olyan volt, mint aki nem tudja eldönteni, mit is akar.

– Jó, oké – emelte fel megadóan a kezét. – Remélem, fiatal pasi lesz, és maximum leszopom, akkor tuti nem küld el – jelentette ki.

– Mi? Elment az eszed? – nevettem fel a szám elé kapva a kezem.

– Már rég – vigyorodott el ő is.

Azt hiszem, említettem már, hogy full hülyékkel vagyok körbevéve. Nos, ez alól Brenda sem volt kivétel, de néha úgy éreztem, én magam is beillek a sorba.

– Meg ne halljak még egy ilyet. Senki sem fog kirúgni – szidtam le, és közben próbáltam komoly arcot vágni mellé.

– Attól még lepippanthatom, ha jóképű – húzta szándékosan az agyam, miközben már kifelé tolatott az irodámból.

– Na, tűnés! – ráztam a fejem nevetve.

Legalább annyit elértem, hogy Brenda jókedvűen távozott, bár nála nem lehetett tudni, meddig fog tartani.

Miután egyedül maradtam, belevetettem magam a munkába. Ebéd után Harold lejött hozzánk, és közölte, hogy holnap csak délig dolgozunk, utána tart egy rövid búcsú bulit. Ez persze azt eredményezte, hogy Brenda megint nálam kötött ki, hogy segítsek neki az állófogadás megszervezésében.

– Mit főzzek vacsira? – rontott be hozzám Bruno négykor. – Mi az? Túlórázol? – kérdezte, miután észrevette, hogy én még javában dolgozok.

Szőke haját ezúttal kiengedte, amit egy laza kézmozdulattal hátrasöpört.

– Brendának segítettem a holnapi partira, így a saját munkámra nem jutott idő. Harold holnapra várja ezeket – tettem a kezem egy kupac aktára.

– Megrendeltem a ruhákat – dugta be a szőrös fejét Rudy is az ajtón.

– Remek – bólintottam.

– Akkor szombaton Nudi nap? – vigyorgott rá Bruno.

– Naná! – ragyogott fel Rudy tekintete.

– Oké, fiúk, szeretnék dolgozni, hogy még időben hazaérhessek. A Nudi napot pedig tárgyaljátok meg máshol – hessegettem ki őket.

– Teszek félre neked vacsit – intett Bruno, és Rudyval egyetemben végre rám csukták az ajtót.

Hat óra is elmúlt, mire végeztem. Szinte jólesett a csend, amikor a kihalt épületben elindultam hazafelé. Már a mélygarázsban is alig-alig tartózkodott valaki, viszont a sötétkék terepjáró még mindig ott terpeszkedett. Most szemből állt, ami azt jelentette, hogy valamikor a nap folyamán ment vele a gazdája.

Körbenéztem. Senkit sem láttam a közelben. Gondoltam, meglesem letakarította-e az üzenetem, és vések rá egy újabbat, csak, hogy boldogítsam. Már nyúltam is a rúzsomért, amikor megláttam a kis cetlit: Ezért nagyon meg foglak baszni!

Mi a franc? Úgy tűnt, felidegesítettem. Remek, hisz ez volt vele a célom. Reméltem, hogy holnap már nem fog ideállni.

Csak szeretnéd! – mázoltam az üvegre, de nem tudtam folytatni, mert a semmiből egy kéz fogta be a számat, és mire eszméltem volna, az illető bevonszolt magával egy ajtón.

4. fejezet