RR-világa: Kéretlen kerítők

1. fejezet: Egy átlagos nap

Alisha

Behajtottam a mélygarázsba, elgurultam a hosszú sorok mellett. Kanyarodtam volna a szokásos helyemre, de rá kellett nyomnom a fékre, ugyanis sötétkék, csillivilli terepjáró foglalta el a parkolóhelyemet.

– Mi a franc? – morgolódtam, hiszen így is késésben voltam.

Sokan dolgozunk az irodaházban, de mindenkinek megvan a saját helye. Nem név szerint, de ez amolyan hallgatólagos megegyezésnek számított az alkalmazottak között. Ha valaki megtalálta azt a helyet, amit még senki sem használt, az onnantól az övé lett. Ahol most ez a sötétkék szépség terpeszkedett, már egy éve én birtokoltam, és még soha nem fordult elő olyan, hogy más állt volna ide.

Bosszankodva szedtem egyenesbe a kormányt, és jó messze kerestem egy üres placcot, hogy még véletlenül se foglaljam el más helyét. Ahogy kiszálltam az autóból, majdnem orra estem, ugyanis a cipőm nem mozdult velem együtt. Elfojtottam a cifra káromkodást, mert miért is ne, a sarka becsúszott a csatornafedél nyílásba és beleszorult.

– Ezt nem hiszem el! – rángattam a lábam dühösen.

Sejtettem, hogy ez már nem lesz az én napom. Mivel nem maradt más választásom, bal lábammal kiléptem a cipőmből, leguggoltam, és megpróbáltam kézzel kivarázsolni a csatornafedélből. Óvatosan kimozgattam rabságából, és amikor magam elé emeltem, majdnem sírva fakadtam. A két hete vásárolt, méregdrága körömcipőm sarkán felgyűrődött a lakkbőr.

– Bassza meg! – Ledobtam a földre, és újra belebújtattam a lábamat.

Szapora lépteim visszhangoztak a kihalt, hűvös parkolóban. Nem elég, hogy elkéstem, még ez is. Ha felmegyek, Rudyt kibelezem, de előtte még akadt egy fontos dolgom. Elszántan nyúltam a táskámba, és sietősen előkotortam a rúzsomat. Tekintetem körbejárattam, sehol senkit nem láttam a közelben. Egy pillanat alatt a sötétkék csoda mellé libbentem, és a vezető felőli ablakra véstem az üzenetem: Ez az én helyem, seggfej!

Visszadobtam a rúzst a táskám mélyére, némi elégedettséggel felturbózva tipegtem a lifthez. Reméltem, ebből érteni fog az illető. Nem szoktam ilyesmit csinálni, rossz passzban kapott el. És különben is. Az tényleg az én helyem. Senki nem bitorolhatja!

A hatodikra érve Rudy az első, akivel szembe találtam magam.

– Késtél – mondta, miközben a képregény mintás pólója alól kilógó szőrös hasát vakargatta.

Megjutalmaztam egy nem túl kedves pillantással, majd megragadtam a karját, és félrehúztam.

– Majdnem kigyújtottad a konyhát – sziszegtem elfojtott hangon.

Rudy bambán nézett rám, majd harapott egyet a kezében tartott szendvicsből, amiből egy adag morzsa a szakállán landolt, és ott is maradt.

– Egy majdnem miatt vagy így kiakadva? – kérdezte, és mellé még a vállán is rántott egyet.

Azt hittem, mindjárt felrobbanok, de igyekeztem visszafogni magam.

– Elmondanád minek csináltál popcornt reggelire? – csaptam magam mögé a táskámat, ahogy indulatosan csípőre vágtam a kezem.

– Az nem reggeli, Alisha. Délután filmezni akarok – motyogta két falat között.

Hogy ez miért nem meglepő? Mert Rudy ilyen. Ráért volna délután megcsinálni, és ha nem felejtette volna bent a mikróban, nem is lett volna gond…

Rudy a lakótársam, ahogy Penny, Brenda és Bruno is. Egy hatalmas házat béreltünk közösen, amire ők beszéltek rá, jó négy hónappal ezelőtt. Világ életemben vonzottam a hülyéket, de nem csak vonzottam, szerettem is őket. Rudy az egyik közülük. Informatikai zseni, de full kretén.

– Oké, csak éppen ott hagytad a mikróban, ahogy mindenki más is. A füstre jöttem ki a fürdőből. Ki kellett szellőztetnem az egész házat, amiatt késtem – dörgöltem az orra alá.

– Köszi. – Mindössze ennyi volt Rudy válasza, és visszalépett a lifthez.

– Hová mész? – néztem rá értetlenül.

– Ez a szenyó rohadt finom. Felvásárolom a készletet a büféből, hogy legyen vacsorára is – közölte halál komolyan, és eltűnt a fülkében.

A fejem csóválva néztem utána, majd egy nagy sóhaj kíséretében megindultam az irodám felé. A kollégáim kézlendítéssel üdvözöltek, de Penny már rohant is felém.

– Nagy hírem van, Alisha! – súgta, és ahogy kinyitottam az ajtót, beszökkent az irodámba.

Ledobtam a táskámat a fotelbe.

– Meghallgatom, mi a nagy hír, de először te hallgass meg engem! – dőltem neki az asztalomnak.

Penny lecövekelt előttem, megigazította a szemüvegét, majd kimeresztette az amúgy is nagy szemeit.

– Mi történt?

– Hogy mi? Te sem vetted észre, hogy Rudy majdnem felgyújtotta a konyhát? – támadtam le.

Penny az ajkait csücsörítette, mint aki erősen gondolkodik, és még a szemeit is megforgatta, majd megrázta rövid, barna, göndör fürtjeit.

– Jó, hagyjuk – legyintettem lemondóan. Nem maradt már türelmem ehhez. – Mondd inkább, mi a nagy hír?

A lakótársam megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, majd ugyanolyan hirtelen be is szívta.

– Új főnökünk lesz. A héten adják át a céget, és hétfőn már más fog dirigálni nekünk – hadarta.

A hír mellbevágott. Penny a pénzügyen dolgozik, ezért juthatott ilyen információ birtokába. Na, de már hétfőn új főnök lesz? Miért nem szólt nekem erről Harold?

– Harold eladta a céget – folytatta Penny az értetlen arckifejezésem láttán. – Úgy tudom, minden marad a régiben, csak épp más viszi tovább.

Ez fura volt. Vagyis, ha jobban belegondolok, annyira mégsem. Harold már öreg, és régóta mondogatta, hogy vissza akar vonulni. Azonban ez a hirtelen döntés mégis csak meglepett. Oké, hogy nem én vagyok a cég első embere, de azért szólhatott volna.

– És azt is tudod, ki lesz helyette? – kérdeztem a még mindig az irodám közepén szobrozó lakótársamtól.

– Fabian Hardy – közölte Penny a nevet, ami számomra semmit nem mondott.

Ellöktem magam az asztaltól, megkerültem, majd bekapcsoltam a laptopomat. Amíg betöltött, a tekintetem megakadt Penny citromsárga harisnyáján. Elképesztő, ahogyan ő és Rudy öltözködtek, bár Bruno sem panaszkodhatott, de ő legalább követte a divatot. Rudy általában valamilyen mintás pólót húzott magára, ami egy számmal kisebb méretű volt, mint amilyet hordania kellett volna, így mindig kilógott a hasa alóla, ahogy ma is. A pólóra rendszeresen egyszínű inget húzott, lehetőleg olyat, ami még véletlenül sem passzolt a pólója színéhez. Penny ugyanez, csak nőben. Az ő hasa ugyan nem látszott ki, habár nem is festett volna olyan szörnyen, mint Rudy, de Penny sem remekelt a színválasztások terén. Jelenleg a sárga harisnyájához piros szoknyát vett fel, hozzá pedig fűzöld inget választott. Bolondos, de vidám. Akárcsak Penny.

– No, akkor lássuk, ki ez a Fabian Hardy – írtam be gyorsan a keresőbe a nevet.

Penny átjött az én oldalamra, hogy együtt nézzük meg a találatokat. Szakmai cikkek garmada tárult elénk. Tüstént kiszúrtam, hogy a fickó nem a környéken tevékenykedett, valószínűleg ezért nem találtam ismerősnek a nevét.

– Építész. Méghozzá elég jó – hümmögtem, miközben átfutottam egy-egy cikket.

– Keress róla fotót! – biztatott Penny.

– Keresem, de nem találok – motyogtam, miközben egyik oldalt nyitottam meg a másik után. A képtalálatokra is csak épületeket hozott be, illetve voltak csoportképek, de azok alapján nem lehetett tudni, melyik is a mi emberünk.

– Mindegy – gurultam hátrébb. – Majd hétfőn megtudjuk. Jó szakembernek tűnik, úgyhogy remélem, mi is jó kezekben leszünk.

Penny lebiggyesztette az ajkait.

– Mi lesz, ha idehozza a saját embereit, minket pedig szélnek ereszt? – kezdte a szokásos aggodalmaskodását.

Olyan pocsékul indult a napom, hogy nem maradt energiám ilyesmire, pedig még csak a reggeli órákban jártunk. Egy halom munka várt rám, késésben voltam, a cipőm tönkrement, a házban pedig valószínűleg még mindig füstszag lesz, mire hazaérünk.

– Majd otthon tartunk kupaktanácsot, de szerintem nem lesz semmi komoly változás, különben Harold már bejelentette volna – nyugtattam Pennyt. – A többiek tudják már?

Penny megemelte az állát, és úgy nézett le rám.

– Te vagy az első, akinek szóltam, mivel én is csak ma reggel láttam meg a papírokat. Brenda be fog tépni, ha megtudja – fonta össze a karját a mellkasa előtt.

Penny harminckét éves, de a szemüvege és a cseppet sem divatos frizurája miatt legalább öt évvel tűnt idősebbnek. Habár a színes öltözéke valamicskét kompenzált a dolgon.

– Akkor inkább ne szóljunk senkinek. Várjuk meg, amíg Harold bejelenti, azzal is időt nyerünk Brendának – javasoltam elgondolkozva.

Brenda egy igazi vagány csajszi. Ami azt illeti, kicsit túlságosan is, amit nem biztos, hogy az új főnök tolerál majd egy titkárnő esetében. Haroldot nem zavarták Brenda piercingjei, valamint az állandó rágózása sem, de ez a Fabian ki tudja milyen…

– Lakat a számon – mutogatta el Penny a mozdulatot, és közben még a láthatatlan kulcsot is maga mögé hajította. – Megyek, mert már biztosan keresnek. – Megpördült a tengelye körül, és sietősen távozott.

Már nem volt időm tovább agyalni a dolgon, mert holnapra el kellett készülnöm az anyaggal Harold számára. Ezek szerint ez lesz az utolsó közös projektünk. A tervrajzot forgattam a kezemben, és itt-ott belejavítottam, mielőtt átvittem volna a belsőépítészekhez.

– Szia, édesem! – törte rám Bruno az ajtót.

Annyira el voltam merülve a munkában, hogy összerezzentem a hangjára. Úgy tűnt, ma az összes lakótársam tiszteletét teszi nálam.

– Akkor, ha már itt vagy, ezt oda is adom – nyújtottam felé a rajzot.

– Nem dolgozni jöttem – közölte, és azzal a lendülettel le is dobta magát a fotelbe, velem szemben.

Ez a huszonhárom éves srác a legmenőbb belsőépítész, akit valaha ismertem. Imádtam. Nem csak a kivételes tehetsége miatt, hanem, mert hihetetlen laza, és remek humorral áldotta meg a sors. Na meg iszonyú helyes pofi is társult mindezek mellé. Csakhogy Bruno a fiúkat szereti.

– Remélem, elnézést akarsz kérni, mert te sem vetted ki a mikróból Rudy popcornját – húztam el a számat, és hátradőltem a székemben.

– Miért, benne hagyta? – vonta fel Bruno a szemöldökét.

Kínomban felkacagtam.

– Ne már! Az oké, hogy Penny letagadja, de te is? Ezek egyszer tényleg rám gyújtják a házat.

– Szoktam én neked kamuzni, Alisha? Te vagy az egyetlen normális lakótársam.

– Hízelegni akarsz, vagy el is mondod, miért jöttél? – tereltem más irányba a beszélgetést, mert úgy látszott, ebben a popcorn dologban egyedül maradtam.

– Hallom, új főnökünk lesz – dobta lazán keresztbe a szűk, fehér farmerbe bújtatott lábát.

Bruno bármit csinált, elképesztően szexi volt. Ha nem lenne meleg, már rég rámozdultam volna, annak ellenére is, hogy majd két évvel fiatalabb nálam. Imádtam a szőke, hosszú tincseit, amit most kontyba fogott, és a gyönyörű szürke, csillogó szemeit, de még az affektálását is.

– Penny nem túl messze dobta azt a kulcsot – vágtam egy grimaszt.

Bruno felvonta szépen ívelt szemöldökét.

– Te meg miről beszélsz, szivi?

– Semmi – nyögtem, mert már előre láttam, mi vár rám otthon. – Igen, én is nemrég tudtam meg – bólintottam.

– Mondjuk, leszarom, nem emiatt jöttem. Meg akartam kérdezni, eljössz-e velem hétvégén egy melegbárba? – vigyorodott el.

– Melegbárba? – ismételtem. – Mit keresnék én ott?

– Hogy ne menjek egyedül. Mégis kit hívjak el? Rudyt?

– Ő mégiscsak egy férfi.

– Férfi? Akkor te még nem láttál férfit, édesem – kacagott fel Bruno. – Sürgősen fel kell szednem valakit, különben kénytelen leszek téged megdugni, azt pedig egyikünk sem szeretné.

Majdnem rávágtam, hogy ebben azért ne legyen olyan biztos, de még időben ráharaptam a nyelvemre.

– Szóval, ha jól értem, ismerkedni akarsz, de nem szeretnél egyedül menni, és engem találtál a legalkalmasabbnak a kísérő szerepére – összegeztem a problémáját.

Bruno kissé félrebillentette a fejét, és biccentett, miközben tovább szuggerált a csodaszép szemeivel.

– Esetleg nem tűnt fel, hogy két akármi gömbölyödik itt – mutattam a mellkasomra –, a lábam közül pedig hiányzik az, ami neked van.

Bruno vett egy mély levegőt, megnedvesítette az ajkait.

– Feltűnt, és ha nem másra gerjednék, már rég meghúztalak volna – közölte kertelés nélkül.

Belepirultam, pedig már megszokhattam volna a szabad száját.

– De elárulok egy nagy titkot, édes Alisha – dőlt előre, mire önkéntelenül én is az asztalra hajoltam. – Ebben a bárban csajok is megfordulnak, és annyi nőnek öltözött pasi van, hogy meg sem lehet különböztetni őket – mondta ezt már tök komolyan.

Újra felegyenesedtem, és most rajtam volt a sor, hogy megnedvesítsem az ajkaimat.

– Oké, miért is ne – egyeztem bele. – Felszedsz valakit, de aztán lelépek.

– Ennyire félsz, hogy az ágyadban kötök ki? – nevetett fel Bruno.

Mivel más nem akadt a kezem ügyébe, ezért a tollamat vágtam hozzá, ami a hasának vágódott, és elkapta.

– Igazából olyan régen voltam már pasival, hogy lassan bárki megtenné – öltöttem rá a nyelvemet.

Sajnos nem hazudtam. Nagyjából fél éve nem bújtam ágyba senkivel. Akkor szakítottam Lionellel.

– Nem tudom, megsértődjek-e azon, hogy a bárki kategóriába sorolsz – dobta be a durcát.

Élveztem, amikor ezt a játékot játszotta. Ennek a fiúnak minden jól állt. Már előre láttam, mennyire pasi fog rátapadni a bárban.

– Tudod jól, hogy nem úgy értettem – mosolyogtam rá.

Megszólalt a telefonom. Fel kellett vennem, mert a főnök volt az. Kérte, hogy menjek fel hozzá.

– Hallom, meló van – állt fel Bruno. – Este megdumáljuk a részleteket.

Együtt távoztunk. Ő visszament a tervezőasztala mögé, és pedig fel, a hetedikre.

A cég két emeletet foglalt el. A hatodikon voltunk mi, a tervezők, a hetediken pedig Harold, Brenda, a pénzügy, ahol Penny is dolgozott, valamint a tárgyalók.

A főnököm rendes volt, mint általában mindig. Elmondta, hogy megvált a cégtől, és kérte, egyeztessük le az összes futó projektünket. Próbáltam érdeklődni erről a Fabian Hardyról, de Harold szűkszavúan csak annyit válaszolt, hogy nem lesz problémánk vele. Most mondhatnám, hogy megnyugtatott, de valójában nem is voltam ideges. A Black Arch egy jó cég, kiváló szakemberekkel, éppen ezért kizártnak tartottam, hogy túl nagy változtatásokat eszközöljön az új tulaj. Ami jól működik, ahhoz nem érdemes hozzányúlni.

Szerettem itt dolgozni. Építésznek tanultam, és nőként nem kicsi hátrányból indultam, amihez hozzájött, hogy még mindig kezdőnek számítok, de Harold az első perctől fogva bevont a feladatokba. Végül is, azért vett fel. Egy év alatt eljutottam odáig, hogy kisebb, önálló projekteket kaptam, és mindegyiket sikeresen kiviteleztem.

A napon maradék része ráment arra, mire összeszedtem a Harold által kért anyagokat. Brenda jött le értük, és elégedetten állapítottam meg, hogy egyelőre még semmit sem tud az új helyzetről, mert majd kicsattant a jókedvtől. Úgy tűnt, ezt a napot megúsztam további problémák nélkül.

2. fejezet

3. fejezet

4. fejezet

Facebook profilom

2023. október 19., csütörtök

Kéretlen kerítők - 1. fejezet

1. fejezet: Egy átlagos nap

Alisha

Behajtottam a mélygarázsba, elgurultam a hosszú sorok mellett. Kanyarodtam volna a szokásos helyemre, de rá kellett nyomnom a fékre, ugyanis sötétkék, csillivilli terepjáró foglalta el a parkolóhelyemet.

– Mi a franc? – morgolódtam, hiszen így is késésben voltam.

– Ezt nem hiszem el! – rángattam a lábam dühösen.

– Bassza meg! – Ledobtam a földre, és újra belebújtattam a lábamat.

Visszadobtam a rúzst a táskám mélyére, némi elégedettséggel felturbózva tipegtem a lifthez. Reméltem, ebből érteni fog az illető. Nem szoktam ilyesmit csinálni, rossz passzban kapott el. És különben is. Az tényleg az én helyem. Senki nem bitorolhatja!

A hatodikra érve Rudy az első, akivel szembe találtam magam.

– Késtél – mondta, miközben a képregény mintás pólója alól kilógó szőrös hasát vakargatta.

Megjutalmaztam egy nem túl kedves pillantással, majd megragadtam a karját, és félrehúztam.

– Majdnem kigyújtottad a konyhát – sziszegtem elfojtott hangon.

Rudy bambán nézett rám, majd harapott egyet a kezében tartott szendvicsből, amiből egy adag morzsa a szakállán landolt, és ott is maradt.

– Egy majdnem miatt vagy így kiakadva? – kérdezte, és mellé még a vállán is rántott egyet.

Azt hittem, mindjárt felrobbanok, de igyekeztem visszafogni magam.

– Elmondanád minek csináltál popcornt reggelire? – csaptam magam mögé a táskámat, ahogy indulatosan csípőre vágtam a kezem.

– Az nem reggeli, Alisha. Délután filmezni akarok – motyogta két falat között.

Hogy ez miért nem meglepő? Mert Rudy ilyen. Ráért volna délután megcsinálni, és ha nem felejtette volna bent a mikróban, nem is lett volna gond…

– Oké, csak éppen ott hagytad a mikróban, ahogy mindenki más is. A füstre jöttem ki a fürdőből. Ki kellett szellőztetnem az egész házat, amiatt késtem – dörgöltem az orra alá.

– Köszi. – Mindössze ennyi volt Rudy válasza, és visszalépett a lifthez.

– Hová mész? – néztem rá értetlenül.

– Ez a szenyó rohadt finom. Felvásárolom a készletet a büféből, hogy legyen vacsorára is – közölte halál komolyan, és eltűnt a fülkében.

A fejem csóválva néztem utána, majd egy nagy sóhaj kíséretében megindultam az irodám felé. A kollégáim kézlendítéssel üdvözöltek, de Penny már rohant is felém.

– Nagy hírem van, Alisha! – súgta, és ahogy kinyitottam az ajtót, beszökkent az irodámba.

Ledobtam a táskámat a fotelbe.

– Meghallgatom, mi a nagy hír, de először te hallgass meg engem! – dőltem neki az asztalomnak.

Penny lecövekelt előttem, megigazította a szemüvegét, majd kimeresztette az amúgy is nagy szemeit.

– Mi történt?

– Hogy mi? Te sem vetted észre, hogy Rudy majdnem felgyújtotta a konyhát? – támadtam le.

Penny az ajkait csücsörítette, mint aki erősen gondolkodik, és még a szemeit is megforgatta, majd megrázta rövid, barna, göndör fürtjeit.

– Jó, hagyjuk – legyintettem lemondóan. Nem maradt már türelmem ehhez. – Mondd inkább, mi a nagy hír?

A lakótársam megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, majd ugyanolyan hirtelen be is szívta.

– Új főnökünk lesz. A héten adják át a céget, és hétfőn már más fog dirigálni nekünk – hadarta.

A hír mellbevágott. Penny a pénzügyen dolgozik, ezért juthatott ilyen információ birtokába. Na, de már hétfőn új főnök lesz? Miért nem szólt nekem erről Harold?

– Harold eladta a céget – folytatta Penny az értetlen arckifejezésem láttán. – Úgy tudom, minden marad a régiben, csak épp más viszi tovább.

Ez fura volt. Vagyis, ha jobban belegondolok, annyira mégsem. Harold már öreg, és régóta mondogatta, hogy vissza akar vonulni. Azonban ez a hirtelen döntés mégis csak meglepett. Oké, hogy nem én vagyok a cég első embere, de azért szólhatott volna.

– És azt is tudod, ki lesz helyette? – kérdeztem a még mindig az irodám közepén szobrozó lakótársamtól.

– Fabian Hardy – közölte Penny a nevet, ami számomra semmit nem mondott.

– No, akkor lássuk, ki ez a Fabian Hardy – írtam be gyorsan a keresőbe a nevet.

Penny átjött az én oldalamra, hogy együtt nézzük meg a találatokat. Szakmai cikkek garmada tárult elénk. Tüstént kiszúrtam, hogy a fickó nem a környéken tevékenykedett, valószínűleg ezért nem találtam ismerősnek a nevét.

– Építész. Méghozzá elég jó – hümmögtem, miközben átfutottam egy-egy cikket.

– Keress róla fotót! – biztatott Penny.

– Keresem, de nem találok – motyogtam, miközben egyik oldalt nyitottam meg a másik után. A képtalálatokra is csak épületeket hozott be, illetve voltak csoportképek, de azok alapján nem lehetett tudni, melyik is a mi emberünk.

– Mindegy – gurultam hátrébb. – Majd hétfőn megtudjuk. Jó szakembernek tűnik, úgyhogy remélem, mi is jó kezekben leszünk.

Penny lebiggyesztette az ajkait.

– Mi lesz, ha idehozza a saját embereit, minket pedig szélnek ereszt? – kezdte a szokásos aggodalmaskodását.

Olyan pocsékul indult a napom, hogy nem maradt energiám ilyesmire, pedig még csak a reggeli órákban jártunk. Egy halom munka várt rám, késésben voltam, a cipőm tönkrement, a házban pedig valószínűleg még mindig füstszag lesz, mire hazaérünk.

– Majd otthon tartunk kupaktanácsot, de szerintem nem lesz semmi komoly változás, különben Harold már bejelentette volna – nyugtattam Pennyt. – A többiek tudják már?

Penny megemelte az állát, és úgy nézett le rám.

– Te vagy az első, akinek szóltam, mivel én is csak ma reggel láttam meg a papírokat. Brenda be fog tépni, ha megtudja – fonta össze a karját a mellkasa előtt.

Penny harminckét éves, de a szemüvege és a cseppet sem divatos frizurája miatt legalább öt évvel tűnt idősebbnek. Habár a színes öltözéke valamicskét kompenzált a dolgon.

– Akkor inkább ne szóljunk senkinek. Várjuk meg, amíg Harold bejelenti, azzal is időt nyerünk Brendának – javasoltam elgondolkozva.

Brenda egy igazi vagány csajszi. Ami azt illeti, kicsit túlságosan is, amit nem biztos, hogy az új főnök tolerál majd egy titkárnő esetében. Haroldot nem zavarták Brenda piercingjei, valamint az állandó rágózása sem, de ez a Fabian ki tudja milyen…

– Lakat a számon – mutogatta el Penny a mozdulatot, és közben még a láthatatlan kulcsot is maga mögé hajította. – Megyek, mert már biztosan keresnek. – Megpördült a tengelye körül, és sietősen távozott.

Már nem volt időm tovább agyalni a dolgon, mert holnapra el kellett készülnöm az anyaggal Harold számára. Ezek szerint ez lesz az utolsó közös projektünk. A tervrajzot forgattam a kezemben, és itt-ott belejavítottam, mielőtt átvittem volna a belsőépítészekhez.

– Szia, édesem! – törte rám Bruno az ajtót.

Annyira el voltam merülve a munkában, hogy összerezzentem a hangjára. Úgy tűnt, ma az összes lakótársam tiszteletét teszi nálam.

– Akkor, ha már itt vagy, ezt oda is adom – nyújtottam felé a rajzot.

– Nem dolgozni jöttem – közölte, és azzal a lendülettel le is dobta magát a fotelbe, velem szemben.

Ez a huszonhárom éves srác a legmenőbb belsőépítész, akit valaha ismertem. Imádtam. Nem csak a kivételes tehetsége miatt, hanem, mert hihetetlen laza, és remek humorral áldotta meg a sors. Na meg iszonyú helyes pofi is társult mindezek mellé. Csakhogy Bruno a fiúkat szereti.

– Remélem, elnézést akarsz kérni, mert te sem vetted ki a mikróból Rudy popcornját – húztam el a számat, és hátradőltem a székemben.

– Miért, benne hagyta? – vonta fel Bruno a szemöldökét.

Kínomban felkacagtam.

– Ne már! Az oké, hogy Penny letagadja, de te is? Ezek egyszer tényleg rám gyújtják a házat.

– Szoktam én neked kamuzni, Alisha? Te vagy az egyetlen normális lakótársam.

– Hízelegni akarsz, vagy el is mondod, miért jöttél? – tereltem más irányba a beszélgetést, mert úgy látszott, ebben a popcorn dologban egyedül maradtam.

– Hallom, új főnökünk lesz – dobta lazán keresztbe a szűk, fehér farmerbe bújtatott lábát.

– Penny nem túl messze dobta azt a kulcsot – vágtam egy grimaszt.

Bruno felvonta szépen ívelt szemöldökét.

– Te meg miről beszélsz, szivi?

– Semmi – nyögtem, mert már előre láttam, mi vár rám otthon. – Igen, én is nemrég tudtam meg – bólintottam.

– Mondjuk, leszarom, nem emiatt jöttem. Meg akartam kérdezni, eljössz-e velem hétvégén egy melegbárba? – vigyorodott el.

– Melegbárba? – ismételtem. – Mit keresnék én ott?

– Hogy ne menjek egyedül. Mégis kit hívjak el? Rudyt?

– Ő mégiscsak egy férfi.

– Férfi? Akkor te még nem láttál férfit, édesem – kacagott fel Bruno. – Sürgősen fel kell szednem valakit, különben kénytelen leszek téged megdugni, azt pedig egyikünk sem szeretné.

Majdnem rávágtam, hogy ebben azért ne legyen olyan biztos, de még időben ráharaptam a nyelvemre.

– Szóval, ha jól értem, ismerkedni akarsz, de nem szeretnél egyedül menni, és engem találtál a legalkalmasabbnak a kísérő szerepére – összegeztem a problémáját.