Kéretlen kerítők - 12. fejezet

foto: pixabay

12. fejezet: Hőség 

Fabian

A kanapémon elterülve, fáradtan nyújtottam ki a lábamat. Nem is volt olyan rossz az első nap, a feszültségtől eltekintve, amit Alisha közelsége okozott számomra. Sejtettem, hogy össze fogok futni vele, de azt álmomban sem gondoltam, hogy ezentúl minden egyes nap. Ez egyszerre tűnt nagyon ígéretesnek és legalább annyira kínzónak is. Abban reménykedtem, hogy csak egy fellángolás részemről, és ahogy telnek majd a hetek, úgy válik egyre közömbösebbé számomra, miután megszokom a közelségét.

Magam elé vettem az útközben vásárolt vacsorámat, és úgy, a dobozból ettem, miközben a tévét bámultam. Még be sem fejeztem, amikor Max hívott.

– Itt a lelkisegély-szolgálat – szólt bele.

– Nincs szükségem ilyesmire – horkantottam fel.

– Én nem úgy láttam – erősködött Max.

Morogva emelkedtem normális ülőhelyzetbe, és a vacsorám maradékát letettem az asztalra.

– Valóban meglepett, hogy ott látom, és igen, csalódtam, mert jó lett volna, ha…– Elhallgattam, mert magam sem tudtam mi lett volna, ha nem így alakulnak a dolgok. Lehetséges, hogy Alisha akkor sem állt volna szóba velem.

– Ne hasonlíts mindenkit Lisához – érkezett Maxim válasza.

– Nem erről van szó, te is tudod.

– Szerintem meg igen. Ez már a te céged, a magad ura vagy. Azt csinálsz, amit akarsz. Ha pedig végigmész az összes női alkalmazottadon, azt sem teheti szóvá senki.

– Hülye vagy – nevettem el magam. – Eszemben sincs ilyet tenni. Éppen ezért nem akarom, mert ez már az én felelősségem. Nem hiányoznak a konfliktusok, de inkább ne rólam beszéljünk, mert szerintem te nagyon el akarsz mondani valamit nekem – tereltem rá a szót.

Egyértelmű, hogy Max szemet vetett Brunóra.

– Előtted nincs titok, igaz? – kérdezte gúnyosan, de hallottam a hangjában az izgatottságot.

– Nem igazán titkoltatok semmit.

Néhány másodpercnyi csend következett a túloldalon.

– Helyes fiú – mondta ki.

– Ennyi? – vontam fel a szemöldököm. Nem jellemző, hogy Max ilyen szűkszavú legyen, ha újabb hódításról van szó.

– Nem tudom, Fabian… – tűnődött. – Nem akarom elkapkodni.

Ez meglepett. Max általában elég gyorsan lecsapott a kínálkozó lehetőségekre, nem szokta túlóvatoskodni a dolgot.

– Nem túl fiatal hozzád? – puhatolóztam.

– Csak öt évvel. Lehet, hogy fiatalnak tűnik, de az a srác nagyon okos, és úgy érezem, ő sem akarná elsietni, habár még nem beszélgettünk túl sokat. Azt sem tudom, van-e valakije.

– Tudom, hogy okos, láttam a munkáit. Nem véletlenül választottam be a csapatomba – feleltem. – Minden nap ott lesz melletted. Lesz időtök ismerkedni.

– Igen, éppen ezért is szeretném óvatosan kezelni ezt a dolgot. Nem ugyanazért, mint te, mert engem nem zavar, hogy kollégák vagyunk, csak jó lenne nem elszúrni már az elején.

Gőzöm nem volt, mit tudhat az a fiú, amivel ilyen gyorsan levette a barátomat a lábáról. Holnap tényleg meg kellene ismerkednem vele. Ezzel a gondolattal köszöntem el Maxtől.

Reggel én sem mentem be korábban, mert semmi okom nem volt rá. Elégedetten állapítottam meg, hogy a fiúk már ott szorgoskodnak, és remélhetőleg még ma fel lesz szerelve a két új iroda.

– Jó reggelt! Máris hozom a kávéját – üdvözölt kedvesen Brenda.

– Köszönöm, de tegezhetsz, mint a többiek. Megvan mindened? – néztem szét az asztalán, amin még elég nagy volt a felfordulás.

– Igen, csak amíg itt dolgoznak, addig nem tudok rendet tartani – magyarázta. – Néha olyan, mintha otthon lennék. Rudy is ekkora kupit hagy maga után.

– Ti együtt laktok? – néztem rá meglepetten. Nem gondoltam volna, hogy ez a lány és Rudy…

– Jaj, nem úgy! – legyintett kacagva. – Penny, Bruno, Alisha, Rudy és én együtt bérlünk egy házat. Olyan vagyunk, mint egy nagy család. Hozom a kávét – hagyott magamra a döbbenetemmel.

Ezek mind együtt laknak? Alisha Brunóval? Így már világossá vált, honnan ez a nagy barátság. Elgondolkozva nyitottam be a tárgyalóból lett új irodába, és nyomban lefőttem, mint a Brenda által készített kávé a túlsó helyiségben. Alisha nekem háttal, enyhe terpeszben állt, rövid, piros szoknyája jóval a combja fölé felcsúszva, és nagy átéléssel rajzolgatott valamit. Hogy lehet ilyen pózban állni? Ez felért egy kínzással.

– Khm, jó reggelt! – köszöntem rá.

A nő megpördült, és abban a pillanatban meg kellett lazítanom a nyakkendőmet. Fehér, áttetsző ingét egészen a melléig kigombolta, gyönyörűen megmutatva szépséges domborulatait. Haja feltűzve, fülében piros gyöngyökből fűzött fülbevaló. Eszméletlenül jól nézett ki.

– Jó reggelt, Fabian! – üdvözölt mosolygósan. – Már szóltam a fiúknak, hogy ide is szereljenek be egy légkondit, mert szörnyen meleg van itt – csúsztatta be a kezét az inge alá, hogy megszellőztesse barnára sült bőrét.

A szám kiszáradt, és nyeltem egy nagyot.

– Köszönöm, ez remek ötlet – bólintottam és az asztalomhoz léptem, majd az egyik székre ledobtam a táskámat.

Nem volt kérdés, hogy nehéz nap elé nézek, ha ez a nő ilyen szexi szerelésben fog körülöttem mászkálni. Le kellett vennem a zakót, mert tényleg melegem lett, de sejtettem, hogy ennek nem az időjárás az oka.

Kopogtattak. Brenda hozta be nekünk a kávékat, Alisha pedig leült velem szemben.

– Köszönöm – vettem el a csészét. – Van valami mára? – néztem fel Brenda sötétre mázolt szemébe.

– Nincs, csak néhány aláírnivalót hoztak a pénzügyről, illetve jött egy e-mail, árajánlatot várnak – sorolta, majd odavitte Alishának is a kávéját.

– Köszi – mosolygott rá Alisha. – Az e-mailt már megnéztem. Ki kell menni a helyszínre felmérni.

Az utolsó mondatot már nekem címezte, mert Brenda távozott.

– Akkor mindjárt átfutom. – Bekapcsoltam be a laptopomat, és közben a jóízű feketét kortyolgattam. – Mit rajzoltál az előbb? – érdeklődtem.

– Csak egy kis szívesség. Penny édesanyja át szeretné alakítani a lakását, és megígértem neki, hogy segítek – csacsogta Alisha, majd a szája elé emelte a kanalat, és a szemembe nézve, végtelen lassúsággal lenyalta róla a tejszínhabot.

Te jó ég!

Még szerencse, hogy az asztal takart, mert a nadrágom sebtében megemelkedett. Miért teszi ezt velem? Ez a nő ki fog nyírni. Még egyet lazítottam a nyakkendőmön, és kétségbeesetten néztem szét, de sehol nem láttam vizet.

– Penny a pénzügyes, igaz? – kérdeztem rekedten.

– Igen, aki pontosan tudja, hogyan iszom a kávét – felelte nyomatékosan, és még mindig a kanalat nyalogatta, mintha csak játszadozna velem.

A francba! Elég gyorsan lebuktam. Szándékosan figyelmen kívül hagytam a megjegyzését.

– Mesélte Brenda, hogy együtt éltek. Kicsit meglepett – váltottam témát, és közben megnyitottam a levelezést.

Alisha édesen felkacagott.

– Így alakult, de nem bántam meg. Szeretem őket, és egy cseppet sem unalmas velük az élet.

Az alapján, amit eddig láttam a társaságból, ezt nagyon is el tudtam képzelni. Mielőtt válaszolhattam volna, ismét kopogtattak. Ezúttal Bruno lépett be, Alisha pedig felállt, hogy a tálcára tegye a csészét.

– Jó reggelt! Ezt Brendától hoztam – csúsztatta Bruno elém az aláírnivalókat, majd Alishához fordult. – Milyen szexi vagy ma, szivi – nézett végig rajta elismerően.

Erre persze felkaptam a fejem. Egyértelműnek tűnt, hogy ezek ketten igen bensőséges viszonyban vannak egymással. Egy kis féltékenységet éreztem, attól függetlenül, hogy nagyon egyet tudtam érteni a sráccal.

– Te is szívdöglesztő vagy, mint mindig – kacérkodott vele Alisha.

Nekem miért nem mondott ilyet? Pedig csak miatta jöttem öltönyben. Basszus! Nehogy már féltékeny legyek egy meleg srácra! Habár meg kellett hagyni, Bruno még férfi szemmel is jóképűnek volt mondható.

– Majd átnézed ezt? – adta oda neki Alisha a rajzot, amin reggel dolgozott, majd megtámasztotta a formás fenekét az asztal szélénél. – A hétre ígértem.

– Persze, most úgyis várnom kell, hogy Rudy bekábelezze az irodát – válaszolta Bruno, majd újra hozzám fordult. – A hely el van intézve. Szombat este hattól reggel hatig a mienk.

– Ó, nagyszerű, köszönöm! Majd Brendának add meg a címet, és ír egy körlevelet mindenkinek – feleltem.

Szóval akkor valóban lesz csapatépítő buli. Most már tényleg vártam, hogy megismerhessem ezt a fura társaságot.

– Nem lenne baj, ha kicsit elfoglalnám a tervezőasztalodat? Nekem most nincs hol dolgoznom – nézett rám Bruno várakozóan.

– Persze, csak nyugodtan – intettem, és újra elmerültem a levelekben.

– Nekem is van mit csinálnom – tipegett a szekrényhez Alisha, és elővett egy összetekert tervrajzot.

Bruno az egyik, Alisha a másik tervezőasztalnál állt meg, én pedig végre elolvastam az e-mailt. A választ írtam, amikor ismét megzavartak. Ezúttal Rudy jött be. Az irodánk lassan kezdett átjáróházhoz hasonlítani.

– A kábelezés kész. Tegnap beszélni akartál velem – cövekelt le mellettem.

A fickón most egy Supermanes, kék póló feszült, khaki színű inggel. A nadrágja egészen lecsúszott rajta, és kilátszott a lila bokszerének széle. Olyan közel állt hozzám, hogy hátra kellett dőlnöm, ha nem akartam egyenesen a köldökéhez beszélni.

– Igen, ülj csak le! – kínáltam inkább hellyel. Megvártam, amíg kényelembe helyi magát, közben az ablaknál álló párosra sandítottam, akik épp nevetgéltek valamin. Bruno keze Alisha derekán pihent.

Vajon ezt nekem is megengedné? Kétlem.

– Nos? – sürgetett meg Rudy, így kénytelen voltam elszakítani a tekintetem róluk.

– Szeretném, ha átalakítanád a honlapunkat, mert eléggé elavult, és fel kellene tölteni a legutóbbi három projektet is.

– Akkor behozom a gépemet, mert máshol nem tudok dolgozni – emelkedett fel, és mielőtt beleegyeztem volna, távozott.

Remek. Ma mindenki itt fog dolgozni. Ennyi erővel akár én is odaköltözhetnék hozzájuk. De mindezt betudtam annak, hogy valóban nincs még kész az irodájuk.

Rudy fürgén megjelent a pink laptopjával a kezében. Mi ez a szín? Ő is meleg?

– Ne is csukd be az ajtót! – szóltam oda neki, mert már úgyis tök mindegy volt, ha ennyien mászkáltak ki-be.

Rudy leült mellém, és serényen nekilátott a munkának. Én is befejeztem az e-mailt, és megint azon kaptam magam, hogy Alishát bámulom, ahogy nekem háttal, elmélyülten rajzolgat. Nem tudtam, min dolgozik ennyire, de nem mertem odamenni, megnézni.

– Ah! – sóhajtott fel.

– Segíthetek? – kérdeztük szinte egyszerre Brunóval.

Alisha megfordult, és tekintete ide-oda járt közöttünk. Imádkoztam, hogy engem kérjen meg. Bruno oldotta meg a dolgot, mert udvariasan intett, hogy mehetek. Máris megkedveltem a srácot.

– Hol akadtál el? – néztem a rajzra.

Alisha kiállt oldalra, és onnan magyarázott.

– Ez egy kisebb önálló projektem. A vendégteret kellene növelni, de nem látom át, hogyan oldhatnám meg.

Mindketten a rajz fölé hajoltunk, csakhogy így pont ráláttam a dekoltázsára. Az inge alól előbukkant a melltartója csipke szegélye. Az ereimben a vér vészesen száguldott lefelé, és nyomban piszokos gondolatok száguldoztak a fejemben. Mi lenne, ha a tenyerem becsúsztatnám a finom csipke mögé, és ujjaimmal becézgetném a kemény mellbimbóit?

Nem vagyok normális.

Megint melegem lett. Próbáltam a tervrajzra koncentrálni, de sehogy se ment. A nyitott ablakon besurrant egy pici szellő, mely az orrom elé csalogatta Alisha illatát, amivel egyszer már elcsavarta a fejemet.

– Úgy látom, elkel a segítség – lépett mellém Bruno.

Zavartan húzódtam arrébb. A srác ránézett a rajzra, és néhány másodperc múlva a kezébe vette a ceruzát.

– A lépcsőt tükrözzétek át a másik oldalra. A pultot át kell rakni elé, a lépcső alatti helyet ki lehet használni tárolásra, és máris lett egy hatalmas tér – mutogatta.

A megoldás kézenfekvő volt, és mégsem látta egyikünk sem. A srác tényleg egy zseni. Nem szégyelltem, amiért nekem ez nem jutott eszembe, mert tudtam, mi kötötte le a figyelmemet.

– Kösz – vigyorodott el Alisha.– Egy pillanat, hozok nektek is vizet. Átkozottul meleg van itt – simított végig a nyakán, amit megint csak követtem a tekintetemmel.

Alisha eltűnt, Bruno visszalépett a másik asztalhoz, én pedig még mindig a rajzot bambultam, és próbáltam lenyugodni. Alisha egy-egy palack hideg vízzel tért vissza. Az egyiket lazán átdobta Bruno kezébe, a másikat pedig nekem adta. A sajátját kibontotta, és meghúzta. Egy vízcsepp a csupasz bőrére hullott, ahonnan szép lassan vándorolt a mellei közé. Ismét meglódult a fantáziám. Ha a nyelvemmel követhetném az útját…

– Azt hiszem, most már boldogulsz – mondtam majdnem, hogy zihálva, és visszaültem a helyemre.

Rudy még mindig bőszen dolgozott, én pedig megnéztem a telefonomon az üzeneteket. Lisa volt az egyik, aki írt, de nem válaszoltam neki. Majd este talán felhívom, és végleg lezárom az ügyünket.

Penny kopogtatta meg a nyitott ajtót.

– Helló, csak a papírokért jöttem, ha aláírtad – mosolygott.

– Persze. Itt vannak – rendeztem össze magam előtt őket, és átnyújtottam neki.

A nő most is elég furcsa összeállítású ruhát viselt, de lassan már semmi sem lepett meg.

– Min dolgozol? – kérdezte Rudytól.

Nem figyeltem a csevegésükre, mert fél szemmel láttam, ahogy Alisha egészen ráhajolt a tervezőasztalra. Ugyanazt a gyönyörű látványt nyújtotta, mint reggel. Még a székemmel is kifordultam egy kicsit, hogy kényelmesebben szemlélhessem az eszméletlen formáit. Hihetetlennek tűnt, hogy én ezzel a nővel voltam, most pedig elérhetetlenné vált számomra. Fenekét néha jobbra-balra billegette, és egyik lábával végigsimított izmos vádliján.

– Leteperném az asztalra, beleharapnák a formás seggébe, és aztán úgy megdöngetném, hogy a nevét is elfelejtené – hallottam Rudy motyogását.

Úgy pördültem meg, mint egy kisgyerek, akit kukkoláson kaptak. Kivert a víz. Nem tudom, elsápadtam-e, de a szívem majdnem megállt. Rudyra sandítottam, aki mintha semmi sem történt volna, tovább ütögette a billentyűzetet.

– Nem róla beszéltem, hanem Pennyről – suttogta úgy, hogy rám se nézett.

Ez azért volt érdekes, mert ugyanezek a gondolatok jártak a fejemben, de persze nem Pennyvel. Igazából észre sem vettem, ő mikor ment ki. Tényleg meg fogok hülyülni. Az viszont fura volt, hogy Rudy ráizgult Pennyre, habár, ha jobban belegondoltam, eléggé összeillettek. Az pedig még furcsább, hogy Rudy ezeket a dolgokat velem osztotta meg.

– Így jó lesz? – fordította felém a gépét, mintha az előbb nem is mondott volna semmit.

– Máris kész vagy? – meredtem rá, mire ő bólintott.

A honlap fergeteges lett. Modern, átlátható, épp olyan, amilyet szerettem volna. Ez a fickó határozottan értett ahhoz, amit csinált.

– Kellene néhány fotó rólatok. Sok megrendelőt hozna, mert jól néztek ki – mondta Rudy egykedvűen.

Erre Alisha is megfordult.

– Nem tudom, jó ötlet-e – ellenkeztem, mert nem szerettem, ha fotóznak. Ahogy visszafordultam Rudy felé, máris a telefonjával találtam szembe magam.

– Kész is – mutatta felém.

Viszonylag normális pofát vágtam rajta. Ezután Alishához ment, aki bájosan pózolt, majd Bruno is megeresztett egy csinos vigyort. Ezután Rudy leült felölteni a képeket. Amint minden elkészült, azon melegében megnéztem a saját gépemen. Most már lett egy fotóm Alisháról.

13. fejezet