Kéretlen kerítők - 13. fejezet

foto: pixabay

13. fejezet: Kudarc

Alisha

Már nem igazán volt több ötletem, hogyan illegethetném magam Fabian előtt. A pasas néha zavarba jött ugyan, de ezt kevésnek tartottam. Azt akartam, hogy szenvedjen a vágytól. Lehet, mégsem vagyok hatással rá? Mennyivel könnyebb dolgom lett volna, ha nem egy meleg sráccal dolgozok, vagy Rudy egy, pontosabban tíz fokkal jobb pasi lenne. Magamra maradtam ebben a dologban, de még nem adtam fel.

Délben lementem a büfébe némi harapnivalóért. Nem lepett meg, hogy Bruno kivételével az egész csapatot ott találtam.

– Na, hogy haladsz? – kérdezte Penny, amint letettem a fenekem mellé, egy grillezett csirke és némi saláta társaságában.

– Sehogy. Olyan, mintha nem is érdekelném – sóhajtottam.

– Pedig bámult, láttam – mondta Rudy, mielőtt beleharapott volna a méretes hamburgerébe.

– Akkor vesd be magad jobban – javasolta Brenda.

– Mégis, hogy? Egyébként sem voltunk kettesben – tűztem a villára a salátámat.

Falatozás közben mindenki gondolkodóba esett.

– Kaptunk egy újabb megrendelést. Át fogom küldeni, de csak neki, és ülj mellé, hogy együtt nézzétek át – adta Brenda az ötletet.

– Oké, de akkor ne nyissatok ránk percenként – bólogattam, ámbár féltem ettől az egésztől. Az volt a baj, hogy úgy tűnt, rám sokkal nagyobb hatással van Fabian, mint én rá, és nem szerettem volna én szenvedni helyette.

– Megoldom. Bízd csak rám! – vigyorgott Brenda.

Amint befejeztük az étkezést, siettünk vissza a helyünkre. Bruno akkor lépett ki Maxim irodájából, amikor nyitottam volna be a tárgyalóba. Az arcára volt írva, hogy mennyire fel van dobva. Este ki kell kérdeznem, mert nem ér, hogy ő titkolja a dolgait előttem.

– Te nem is ebédeltél? – kérdeztem Fabiant, mert ő még mindig a helyén ült, és valamit elmélyülten olvasott.

– Majd nemsokára kiugrom valahová, csak ezt még be akartam fejezni – felelte.

Nem kérdeztem rá, min dolgozik, mert biztos voltam benne, hogy nem céges ügy, ugyanis azokat lezártuk, vagy pedig már lezárás előtt álltak, ahogy az enyém is. Az új megrendeléseket pedig még csak most kezdtük el felvenni. Viszont, ahogy Brenda ígérte, már meg is jelent.

– Jött egy újabb felkérés – mondta. – Azt hiszem, sürgős.

Fél percet vártam, és úgy tettem, mint aki nagyon keresgél.

– Nem látom az e-mailek között – játszottam a szerepem a megbeszéltek szerint.

– Pedig itt van – dörmögte Fabian.

Brenda becsukta az ajtót maga mögött, de előtte rám kacsintott.

– Átülhetek hozzád, hogy megnézzem? – kérdeztem Fabiantől, remélve, nem fogja azt válaszolni, hogy továbbítja nekem.

– Persze, gyere csak! – húzódott arrébb.

Majdnem, hogy andalogva sétáltam át hozzá, mellé igazítottam az egyik széket, és szándékosan közel hajoltam, mintha nem látnám jól a képernyőt. Ez nem volt a legjobb ötlet, mert az orrom hamar megcsapta Fabian bódító illata, a pulzusom pedig őrült ritmust vett fel. Ezt csak tetézte, amikor a székem támlájára fektette a karját.

– Ez ígéretesnek tűnik – egyenesedtem fel, és megköszörültem a torkomat.

– Igen. A héten két helyszínre is ki kell mennünk – nézett rám azokkal a csodaszép, sötét szemekkel. Itt már megint ő lett a vadász, én pedig a zsákmány.

Az arca túl közel volt. Vészesen közel. Fel kellett volna állnom, hiszen elég gyorsan végeztem az olvasással, de mégsem mozdultam. Emlékeztetni próbáltam magam, hogy ez a pasi ki akart használni. Meg kell büntetnem. A szájára néztem, amit épp nagyon lassan megnedvesített. Csak egy pillanatra láttam a nyelve hegyét, de az elégnek bizonyult ahhoz, hogy fejemben máris bűnös gondolatok cikázzanak. Ezt nem fogom túlélni.

– Szervezd le csütörtökre – mondtam, vagy inkább nyögtem, mert a hang, amit kiadtam, az közel sem volt normális.

– Velem jössz? – lehelte halkan az arcom előtt.

A hangja érzékien csengett, vagy csak képzelődtem? Az összes szőrpihe felállt a tarkómon, és éreztem, hogy a mellbimbóim is felé meredeznek. Azt kívántam, essen nekem, pont úgy, ahogy abban a sötét helyiségben.

– Elmenjek veled? – kérdeztem vissza bódultan. Nem szándékosan provokáltam, csak úgy kicsúszott a számon.

Fabian akkorát nyelt, hogy nemcsak láttam, de hallottam is. Talán mégis hatással vagyok rá.

– Nagyon szeretném – bólintott egy aprót. Ebben a pillanatban azt hittem, hogy meg fog csókolni, de ehelyett hirtelen elfordult. – Több szem többet lát, és amúgy is szükségem van segítségre.

Ez a hideg zuhany nem igazán hiányzott az önbecsülésemnek. Habár lehet, jobban jártam ezzel, mert ha letámad, tuti odaadtam volna magam neki, akár a fél iroda előtt is. Zavartam toltam ki magam alól a széket, és tettem vissza a helyére. A lábam annyira remegett, imádkoztam, hogy megtartson, amíg visszaérek a helyemre. Ez nem fog menni. A pasi sziklaszilárd, én meg összeomolok, mint az a torta, amit a múlt hónapban sütöttem Brenda szülinapjára.

Ez a kis közjáték annyira megviselt, hogy a nap további részében inkább kerülni kezdtem Fabiant, és többet voltam kint, mint bent. Brunónak és Rudynak segítettem berendezkedni az új irodájukban. Fabian valamikor lelépett, és csak jó két óra múlva jött vissza, de addigra már majdnem, hogy le is járt a munkaidőnk.

– Csütörtökre leszerveztem mindkét helyszínt – közölte, mikor már szedtem össze a holmimat, hogy lelépjek.

– Rendben – bólintottam.

Fabian a homlokát összeráncolva nézett rám.

– Nem kell velem jönnöd, ha nem akarsz.

Meglepetten néztem rá.

– Már miért ne akarnék? – kérdeztem vissza, és a táskámat úgy szorítottam magamhoz, mintha valami hatalmas értéktárgy lenne.

– Nem tudom, csak olyan zárkózott lettél, miután megbeszéltük, és… Mindegy, hagyjuk – legyintett.

Elbizonytalanodtam. Olyan érzésem támadt, mintha ő nem akarná, hogy vele menjek. Már semmit sem értettem, de jobbnak láttam, ha nem merülünk bele jobban.

– Viszlát, holnap – engedtem meg felé egy idétlen mosolyt, és amilyen gyorsan csak tudtam, kislisszantam az irodából.

Ez megint mi volt? Szombaton erőszakosan nyomul, hétfőn közli, hogy semmi nem lehet köztünk, ma pedig hiába produkáltam magam, hatástalannak bizonyult, és azt érzem, látni sem akar. Hogyan tudott így megváltozni egyik napról a másikra?

Otthon kedvetlenül sétáltam be a konyhába, ahol meglepetésemre, még senkit sem találtam. Megkerültem a pultot, és bementem a szobámba. Szerencsésnek mondhattam magam, mert egyedül az én szobám volt elszeparálva a többiekétől, és még egy picike fürdő is járt hozzá. Az enyém a nappaliból nyílt, míg a többieké az előszobát a konyhával összekötő folyosóról. Brenda és Penny osztozott az egyik fürdőn, míg Bruno és Rudy a másikon.

Mire átöltöztem, már hallottam is a hangokat. A többiek valamin vitatkoztak.

– Mi ez a hangzavar? – mentem ki hozzájuk.

– Semmi, csak a szokásos. Nem tudnak megegyezni, honnan rendeljenek kaját – lapozgatott Brenda egy magazint a pultnál.

– Azt hittem, valami komoly – ültem fel mellé.

Rudy a telefonját nyomogatta, valószínűleg már a megrendelést adta le, Bruno pedig morcos képet vágott, amiből azt sejtettem, ő maradt alul a vitában.

– Na, hogy ment? – ült le a másik oldalamra Penny, és egyenesen az arcomba bámult.

Erre már a fiúk is felkapták a fejüket.

– Feladom. Nem érdeklem. Hiába ültem majdnem az ölébe, nem hatotta meg – húztam el a számat kedvetlenül.

– Biztos nem áll fel neki. Mondtam, hogy túl sok kávét iszik – jutott Rudy erre a roppant logikus következtetésre.

– Micsoda szakértő lettél – vágta oldalba Bruno.

– Ha valaki Alishára nem izgul fel, azzal komoly bajok vannak – kötötte Rudy az ebet a karóhoz.

– Mondjuk, ebben egyetértek – kacsintott rám Bruno, a szokásos lehengerlő mosolyával kísérve.

– Ki kell találnunk valamit – morfondírozott Penny.

– Nem, hagyjuk! – ráztam a fejem. – Amúgy sem kell nekem az a pasi.

– Kicsi a farka? – kérdezte Rudy tök komoly ábrázattal.

Fáradtan könyököltem fel a pultra.

– Nem értem, hogyan jutnak ilyesmik az eszedbe – néztem újra rá. – Ehhez semmi köze a farkához. Egyszerűen csak nem akarom, és kész – fakadtam ki dühösen.

Ezen megsértődhettek, mert mindenki hallgatásba burkolózott, és elkezdtek tenni-venni a lakásban, engem pedig levegőnek néztek. Egyedül Bruno sandított rám néha, miközben a fotelben ülve, a telefonját bűvölte. Intettem a fejemmel, és már jött is utánam a szobámba. Elterültünk az ágyon. Általában így szoktunk beszélgetni egymással.

– Elmondod, mi van Maxszel? – könyököltem fel.

Bruno hanyatt fekve a plafont bámulta.

– Sokat beszélgettünk ma. Egyre jobban tetszik.

– Nocsak! Ez tök szuper! – simítottam végig a hasán.

– Ő olyan komoly. Vagyis, nem úgy komoly, mert sokat poénkodik, hanem érzelmileg az – folytatta Bruno. – Azt hiszem, tervez velem.

– Ez eddig sem volt kérdés – kuncogtam.

– Nem a szexre gondolok – forgatta meg a szemét. – Hanem, hogy nem csak egy-két éjszakában gondolkozik, ahogy én sem, és ennek most kibaszottul örülök – húzódott széles vigyorra a szája.

– Jaj, gyere ide! – öleltem magamhoz. – Szurkolok nektek. Még nem láttalak szerelmesnek, remélem, most végre megmutatod nekem a romantikus Brunót is.

– Neked nem, de Maxnek szeretném – öltötte rám a nyelvét.

– Még szép! – viszonoztam az előbbi gesztust, és akkor megszólalt a csengő.

– Végre itt a kaja – emelkedett fel Bruno, és én is követtem.

Furcsa volt, hogy evés közben senki sem hozta szóba Fabiant. A lakótársaim úgy trécseltek egymással, mintha el is felejtették volna az egészet.

– Holnap ebédidőben eljössz velem nadrágot venni? – kérdezte tőlem Rudy. – Kellene egy a szombati bulira.

– Persze, de szerintem ehhez Bruno jobban ért – feleltem két falat közt.

– Nekem olyan kell, ami a nőknek tetszik, és nem a pasiknak – magyarázta Rudy.

– Kapd be! – érkezett Bruno válasza.

– Álmodozz csak, kisfiú! – feleselt vele Rudy.

– Sok mindenről szoktam álmodozni, de még egyikben sem szerepelt a szőrös pofád – röhögött Bruno.

– Szerintem a szakáll szexi – szólt közbe Penny, mire Rudy érdeklődve fordította felé a fejét.

Egymásra meredtek. Rudy szemében valami furcsa csillogást láttam, Penny pedig elpirult.

Csak nem? Nahát, hogy mik vannak!

– Most kanos lettem – jelentette ki Rudy, majd felállt, és egyszerűen elsétált a szobájába.

Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

– Basszus, inkább nem akarom tudni, mit csinál – fuldoklott Brenda.

– Csak tudnám, hogy én izgattam fel, vagy Bruno – kuncogott Penny is.

– Van egy tippem – néztem rá sejtelmesen, és Penny ismét elpirult.

– Ugyan! – legyintett. – Ez csak játék.

– Ha te mondod – hagytam rá, mert megsajnáltam szegényt, hisz totál zavarba jött.

Az este így már jó hangulatban telt, és ugyanilyen jókedvvel indultunk munkába is. Végre rend lett a hetediken, és nem kellett kerülgetni a munkásokat. Elismerően néztem szét Bruno új irodájában, amit egészen pofásra alakítottak ki, és csak azután mentem be a sajátomba. Alig, hogy beléptem, Fabian is megérkezett, mögötte Rudyval és Brendával, aki már a kávékat hozta.

– Jó reggelt, Alisha! – köszöntött a férfi a szokásos kedves mosolyával.

Imádtam, amikor így néz rám. Meg tudnám szokni.

– Feltöltöttem a projekteket. Megkukkantjátok? – kérdezte Rudy.

Mivel Brenda Fabian elé tette a tálcát, így én is átsétáltam oda.

– Persze, máris – felelte Fabian. Leült a székére, majd bekapcsolta a laptopját.

Rudyval megálltunk mögötte. Azonban amikor betöltött a háttérkép, a csésze félúton lefagyott a kezemben, Fabian pedig abban a pillanatban félrenyelte a forró italt, és eszeveszett köhögésbe kezdett.

Te jó isten!

14. fejezet