Kéretlen kerítők - 18. fejezet

foto: pixabay

18. fejezet: Traccsparti 

Fabian

Mostanában az éjszakáim nem voltak túl jók. Szégyenszemre visszasüllyedtem arra a szinte, hogy magamnak szerezzek örömet, ha egyáltalán aludni szerettem volna valamennyit. Alisha arcával feküdtem és Alisha arcával keltem. Napközben is csak Alishát láttam. Minden gondolatomat ő töltötte ki. Talán csak azért, mert tudtam, nem lehet az enyém. Vagy, mert olyan izgalmas volt az az egy együttlét. Bármi is legyen az oka, tény, hogy sóvárogtam utána.

Mivel most sem tudtam aludni, lementem a konyhába, és egy sörrel a kezembe kiültem a teraszra. Kellemes, csillagos este volt, egy szál bokszerben sem fáztam. Sőt, nagyon is jólesett az esti hűs szellő. A telefonomon megnyitottam a honlapunkat, és kikerestem Alisha fotóját. Édesen mosolygott a kamerába, barna szemei csillogtak. Még az apró szeplőket is odaképzeltem, amelyek nem látszottak a fotón. Mivel ejtett rabul ez a nő? Miért nem tudom kiverni a fejemből?

Meghúztam a sört, majd megnéztem az üzeneteimet. Lisának nem válaszoltam, és nem is hívtam fel. Kiment a fejemből, de mivel azóta nem keresett, így már nem is tartottam fontosnak. Egy-két korábbi közeli ismerős is érdeklődött, minden oké-e velem. Nem volt túl sok barátom, valamiért csak Maxet fogadtam a bizalmamba. A bulikba egész nagy társasággal mentünk, de azok a kapcsolatok ki is fulladtak annyiban. Ha mély beszélgetésekre volt szükségem, nálam csakis Maxim jöhetett szóba.

Lassan iszogattam a sört, de csak nagy sokára álmosodtam el. Aztán végül csak sikerült kidőlnöm, méghozzá annyira, hogy reggel el is aludtam. Nyolckor ébredtem, amire nem igazán volt példa az utóbbi időben.

Kapkodva szedtem rendbe magam, de így is elmúlt kilenc, mire beértem. Nem tudom, miért idegeskedtem, mert senki sem kérhette számon rajtam a késésem, mégis bosszús lettem miatta. Aztán, amikor bementem az irodába, már annyira nem is bántam, hogy késtem, mert Alisha nem volt bent, hiszen én ajánlottam fel neki, hogy ráér tízre jönni.

– Hozzak kávét, vagy már ittál? – Branda csörtetett be hozzám.

– Még nem, úgyhogy köszönöm – biccentettem, és bekapcsoltam a gépemet.

Szinte félve néztem a monitort, nehogy megint egy hasonlóan izgalmas képpel találjam szembe magam, mint a múltkor. Azóta is sokat gondolkodtam rajta, mi történhetett, és szinte biztos voltam benne, hogy valamelyikük keze lehetett a dologban. Meg akartak szívatni, ami valljuk be, sikerült nekik. A kis piszok Alisha pedig hagyta, hogy szenvedjek.

– Helló, jöhetek? – Bruno lesett be a nyitott ajtón.

– Persze, gyere csak! – intettem a fejemmel.

– Csak ezt hoztam. – Átnyújtott egy rajzot. – Ezzel nekem vége is, de gondolom, hamarosan lesz új.

– Ülj le! – Hellyel kínáltam, mert most legalább kicsit beszélgethettem vele.

Közben Brenda is behozta a kávémat.

– Te is kérsz? – kérdezte a lány Brunótól.

– Nem az én titkárnőm vagy, cica, de köszi, nem kérek – vigyorgott rá a fiú.

Brenda megeresztett egy mosolyt Bruno felé, aztán kiment.

– Ahogy látom, mindannyian jól kijöttök egymással – jegyeztem meg.

– Sok bolond jól megfér együtt – vonta meg a vállát. – Tudom, hogy Rudy tegnap kiverte a biztosítékot nálad, de jó arc, csak meg kell szokni a stílusát.

– Attól tartok, nincs akkora türelmem, mint nektek. – Belekortyoltam a kávémba. – Viszont, számomra csak az itteni munkája fontos, azzal pedig már meggyőzött.

– Mindenki jó a saját szakterületén, és ezt most nem azért mondom, mert a barátaim – dőlt hátra, és a karját összefonta maga előtt. –, egyikükben sem fogsz csalódni.

– Ó, efelől semmi kétségem – mosolyogtam. – Te is megleptél, hogy fiatal korod ellenére milyen nagyszerű munkát végzel.

Bruno arca felderült. Biztosan jólesett neki a dicséretem.

– Mindig is közel álltak hozzám a művészetek. Anyám szobrász, apám pedig restaurátor, így óhatatlanul is rám ragadt az ő szenvedélyük. Míg más gyerekek a játszótéren múlatták az időt, én kiállításokon, vagy múzeumokban lógtam – mesélte. – Az első munkám, anyám kiállítótermének megálmodása volt.

Ebből a rövid beszámolóból pillanatok alatt rájöttem, hogy a látszat csal, Bruno nagyon is komoly srác. A laza külső mögött érző szív doboghat, és sejtettem, hogy Alisha ismerheti ezt az oldalát is, éppen ezért kedvelte ennyire.

Innentől kezdve már egészen oldottan beszélgettünk egymással. A végére már határozottan olyan érzésem volt, hogy Maxim most az egyszer jól választott. Bruno nem egy link kölyök, nem fogja összetörni a barátom szívét.

– Helló, főnök! – Rudy lépett be hozzánk. – Felraktam egy árkalkulátort a honlapra a kisebb munkákhoz. Gondoltam, jól jöhet – közölte, és anélkül, hogy hellyel kínáltam volna, leült Bruno mellé.

– Remek ötlet, köszönöm – biccentettem.

– Nahát, ti meg? – Penny sietett be egy adag irattal a kezében. – Aláírni hoztam – tette elém.

– Csak dumálgatunk – válaszolta neki Rudy, mire Penny is leült a másik oldalamra, Brunóval szemben.

Nem tettem szóvá, pedig lehet, kellett volna, hisz mégis csak az én irodám, és ezek úgy mozogtak benne, mintha otthon lennének.

– Voltam lent a hatodikon. Mindenki ott lesz a holnapi bulin – közölte Penny szélesen mosolyogva.

– Nagyszerű – bólogattam. – Pontosan mi is ez a hely? – fordultam Brunóhoz, mert fogalmam sem volt, hová megyünk a csapattal.

– Egy kisebb klub. Lesz DJ, kaja, koktélok, és csak mienk a hely. Maxim még valami meglepetést is leszervezett, de nekem sem árulta el, mi lesz az – felelte, miközben a haját fogta össze, és kontyba csavarta a feje tetején.

– Ezek szerint előttem is titkolózik, mert egy szóval sem említett ilyesmit. – Elkezdtem sorban aláírni a papírokat.

– Csatlakozhatok? – lépett be az emlegetett szamár egy bögrével a kezében.

– Hallom, valamit szerveztél a holnapi bulira. Elárulod mi az? – néztem a barátomra, aki megállt Bruno mögött.

– Valakinek eljárt a szája. – Bruno vállára tette az egyik kezét, és kissé megszorította. – Nem árulom el, ezért meglepetés.

– Nem járhatott el a szám, mivel én sem tudom, mi lesz. – Bruno eltolta Max kezét.

A mozdulatból ítélve arra következtettem, hogy valami konfliktus lehet közöttük.

– Gyűlés van? Valamiről lemaradtam? – Alisha toppant be.

A szívem akkorát dobbant, hogy attól tartottam, mindenki hallja. A nő megint elképesztően jól festett. Végiglegeltettem a tekintetem az izgató alakján. Lábszár középig érő, fekete nadrág feszült rajta, magas sarkú szandállal, hozzá egy lenge fehér blúzt vett, mely szabadon hagyta a vállát. Haját magasra kötötte, melyből néhány tincs a csupasz vállára hullott. Gyönyörű volt.

– Semmiről sem maradtál le – válaszoltam neki. – Csak beszélgetünk.

Alisha letette a táskáját, és leült Penny mellé, Brenda pedig már hozta is a kávéját.

– Sikerült elintézni a kocsid? – kérdezte Rudy Alishától.

– Igen, de csak holnap reggel mehetek érte. Hazaviszel majd? – Elvette a csészét Brendától.

– Ja, persze – motyogta Rudy.

Megszólalt a telefonom. Nem álltam fel, úgy fogadtam a hívást.

– Fabian Hardy – szóltam bele.

– Helló, Fabian, Brooklyn vagyok – búgta a telefonba a szőke démon.

– Á, üdv, Brooklyn! Miben segíthetek? – kérdeztem, és közben Alishára pillantottam.

A nő maga elé meredve kavargatta a kávéját, a többiek pedig engem bámultak.

– Csak meg akartam kérdezni áll-e még az este? – duruzsolta Brooklyn a fülembe.

– Persze. Ott leszek – feleltem röviden.

– Remélem, szereti a keleti konyhát, mert valami rendkívül izgalmassal készülök magának – közölte a nő, ami miatt kényelmetlenül fészkelődni kezdtem a székemben.

– Ha nem túl fűszeres, mert nem bírom a csípőset – válaszoltam.

– Észben tartom. Akkor várom hétkor – köszönt el.

Ki is ment a fejemből ez az esti vacsora. A legkevésbé sem vágytam rá, úgy meg főleg nem, hogy tudtam, mit vár tőlem ez a tapadós nőszemély. Eléggé ki voltam már éhezve, de eszembe sem jutott volna megfektetni, pedig lehet nem ártana, ha végre kiereszteném a gőzt.

– Szépek a melleid ebben a blúzban – mondta Rudy minden bevezető nélkül Brendának.

– Köszi. – A lány megigazította a cickóit a mélyen kivágott fekete felsőben.

– Igaziak? – kérdezte Rudy.

– Naná! Mit gondoltál? – háborodott fel Brenda.

– Miért? Talán a szilikonra gerjedsz? – kérte számon Penny.

Közbe akartam szólni, hogy ezt mégsem itt kellene megbeszélni, de meggondoltam magam. Így legalább egy kis bepillantást nyerhettem, hogyan is élnek ezek együtt.

– A természetesség híve vagyok. Nem szeretnék egy bőrrel bevont polimerizált anyagot fogdosni – fintorgott Rudy. – Utálnám, ha beleharapnék, és olajos műanyag, gumiszerű anyag tolulna a számba.

Erre a megjegyzésre majdnem felkavarodott a gyomrom. Nem értettem, miért éppen ez lett a téma. Annyi mindenről beszélgethettek volna.

– Jesszusom, Rudy! Muszáj ilyen undorítónak lenned? – hordta le Bruno.

– Miért háborogsz? Téged nem érint a dolog – vetett Rudy egy lesújtó pillantást a srácra.

– Még szerencse – nevetett fel Max, és ismét Bruno vállára tette a kezét, aki ezúttal nem utasította el.

– Hagyjátok rá! Szerintem Rudy igazi cicikkel is ritkán találkozik, nemhogy szilikonnal – kuncogott édesen Alisha.

– Ezt pont tőled nem vártam – emelte Rudy magasba az állát.

Alisha átnyúlt az asztal fölött, és megfogta a pasas kezét.

– Mivel engesztelhetlek ki, te morcos mackó?

Morcos mackó? Ne már!

Rudy a fejét forgatta, ezzel rájátszva a sértődöttségére.

– Talán egy cseresznyés pite megtenné – mondta, és még a száját is lebiggyesztette hozzá.

Alisha bűbájosan elmosolyodott.

– Oké, akkor este megsütöm neked.

Összefutott a nyál a számban. Nemcsak a pite gondolatára, hanem elképzeltem, ahogy Alisha a konyhámban sütöget, egy kis kötényben, ami alatt mondjuk, nem visel semmit… Édes Istenem, mennyi mindent tudnák vele csinálni. A farkam jelezte, hogy fejezzem be a fantáziálást.

– Bocs, nem akarom megzavarni ezt a kis eszmecserét, de nem ártana munkához látnunk – mondtam egy torokköszörülés után.

A társaság szó nélkül tápászkodott fel.

– Bejössz hozzám egy kicsit? – hallottam Maxim barátomat, ahogy Brunóhoz intézi a szavait.

A srác csak bólintott, és követte, én pedig most, hogy kiürült az irodám, Alishát fixíroztam. Ő már visszaült a helyére, és a laptopján olvasott valamit. Miért látom minden egyes nap ilyen szépnek? Miért szeretném az asztalra dönteni, és mindenféle módon kényeztetni? Egyáltalán miért gondolok állandóan a szexre, mint egy mániákus?

– Kérik a terveket a társasházhoz – emelte rám a csillogó tekintetét.

– Tényleg? Ilyen gyorsan rábólintottak? – Máris megnyitottam én is a levelezést. Valóban minket választottak. – Akkor szedjük össze a csapatot, én pedig szólok Maxnek, hogy készítse elő a szerződést.

A munka beindult, és én szerettem ezt. Mindig izgatott lettem, amikor valami újba kezdhettem, és alkothattam valami nagyszerűt. Az pedig külön örömmel töltött el, hogy mindezt Alisha társaságában tehettem meg.

Imádtam, mikor ötletelgetés közben kiderült, mennyire egy rugóra jár az agyunk. Őt legalább annyira magával ragadta ez az egész, mint engem. Szinte ki sem mozdultunk az irodából, még az ebédet is felhozattuk Brendával. A nap észrevétlenül telt el, és rendkívül sajnáltam, hogy aznapra befejeztük. Akár reggelig is képes lettem volna vele bent maradni. Ráadásul hétvége jött, de holnap a buliban még láthatom.

19. fejezet