Kéretlen kerítők - 19. fejezet

foto: pixabay

19. fejezet: Chili 

Alisha

– Lent várj meg. Azonnal jövök – szóltam ki Rudynak, majd visszamentem az irodába, és kezembe vettem a dobozt, amibe a korábban összegyűjtött kacatokat raktam. – Akkor, viszlát, holnap este – köszöntem el Fabiantől, aki már szintén készülődött haza.

A liftben kedvetlenül gondoltam arra, hogy Fabian azzal a nővel fog vacsorázni, és utána ki tudja, mit csinálnak majd. Olyan jól sikerült ez a nap. Tökéletesen össze tudtunk dolgozni, és sejtettem, hogy másban is ugyanilyen tökéletesen kiegészítenénk egymást, de ezek csak az én vágyálmaim voltak.

Lent Rudy már ott várakozott a kocsijával, és valakivel telefonon beszélt.

– Beteszem ezt hátra – mutogattam neki, mire Rudy bólintott, és tovább beszélt.

Megkerültem a kocsit, letettem a földre a dobozt, felnyitottam a csomagtartót, aztán beraktam a holmikat. Lecsuktam, megigazítottam a táskámat a vállamon, és abban a pillanatban Rudy egyszerűen elhajtott.

– Hé! – Integettem utána, de az ügyet sem vetve rám, kifordult a mélygarázsból.

Nem akartam elhinni, hogy ez a barom itt hagyott. Nem tűnik fel neki, hogy nem ülök mellette?

– Mi az? Lekésted a taxit? – szólalt meg a lift irányából Fabian.

– Rudy enyhén szólva is szórakozott ma. – A telefonom után nyúltam, hogy megcsörgessem Rudyt, nem felejtette-e itt valakit.

– Hagyd, gyere, hazaviszlek! – intett Fabian.

– Még nem jár messze, visszajön értem. – A fülemhez emeltem a telefont, ami persze foglalt volt. – Baszd meg, Rudy! – szitkozódtam halkan.

– Gyere már, ne kéresd magad! – Fabian kinyitotta a kocsija ajtaját.

Kelletlenül fogadtam el a felajánlását. Nem akartam, hogy ő fuvarozzon haza, mert már így is túl sok időt töltöttem vele. Egész nap az érintésére vágytam, és folyton arról ábrándoztam, milyen lenne újra a csókját érezni. A többiről nem is beszélve. A testem, mint az éltető víz után sóvárgó, kopár sivatag, úgy vágyott az kielégülésre, ez a pasi pedig itt mellettem, nem akarta megadni nekem.

– Kösd be magad! – szólt rám, amikor kiértünk az utcára.

Annyira elkalandoztam, hogy nem is figyeltem ilyen apróságokra. Nyúltam az öv után, és éppen akkor szólalt meg a telefonom. Persze, hogy Rudy volt az. Kihangosítottam, és leraktam középre, amíg bekötöm magam.

– Nahát, eszedbe jutottam? – szidtam le nyomban.

– Beszéltem hozzád, és miután nem válaszoltál, akkor tűnt fel, hogy nem ülsz mellettem – mondta. – De mindjárt visszafordulok.

Istenem!

– Nem kell, Fabian hazavisz. – Mérgesen nyomtam helyére a csatot.

– Igen? Akkor hívd be egy kávéra a cérnafarkút.

Ahogy ezt kimondta, elsápadtam. Rögtön nyúltam volna a telefon után, de Fabian akkorát fékezett, hogy készülék lerepült a lábához.

– Cérnafarkú? – nézett rám, amíg a lámpánál várakoztunk.

Ki fogom nyírni Rudyt!

Szóra nyitottam volna a szám, de valahol a kékszemű lábai alatt Rudy tovább lökte a sódert.

– Sok férfinak okoz frusztrációt a farka mérete. Nekem is volt hasonló problémám, úgyhogy tudom, miről beszélek.

Ezért egyszer olyat bemosok ennek a félnótásnak!

– Fogd be, Rudy! – kiabáltam, majd Fabianre néztem. – Ideadnád a telefonomat?

– Vezetek – dörmögte, és tovább folytatta az útját.

– Nem értettelek tisztán, Alisha. Mit mondtál? – kérdezte Rudy. – Amúgy meg nem kellene olyan nagy jelentőséget tulajdonítani ennek a dolgoknak. A kis farok épp olyan élvezeteket tud nyújtani.

Sebtében kicsatoltam magam, és a fogaimat csikorgatva másztam át Fabianhez.

– Egy szót se! – mordultam rá, mert már láttam, hogy megjelent egy mosoly a szája sarkában.

Lehajoltam, és igyekeztem nem az ölébe fektetni a fejem, miközben lenyúltam a lába között.

– Khm, igyekezz, mert elég sokan bámulnak – szólalt meg.

– Mondtam, hogy maradj csendben! – Vakon tapogattam a padlón.

– Itt vagy még, Alisha? – kérdezte Rudy.

– Tedd már le! – kiabáltam rá.

Egészen be kellett nyúlnom az ülés alá, mert onnan jött a hang, de így kénytelen voltam ráhajtani a fejem Fabian combjára, miközben a fenekem az égnek meredt. Nem elég, hogy rettentő kínos volt a helyzet, de az a szemét szándékosan fészkelődni is kezdett alattam.

Miután végre megéreztem a kezemben a készüléket, abban a pillanatban felemelkedtem. Egy újabb lámpánál álltunk, és egy középkorú nő bámult rám a szomszédos kocsiból, majd megvetően megrázta a fejét, és elfordult.

– Remélem, most örülsz – dünnyögtem Fabiannek, és visszamásztam a helyemre. Szerencsére addigra Rudy már letette.

– Minek? Annak, hogy azt mondtad a barátaidnak, kicsi a farkam? – kérdezte.

– Jesszusom, Fabian! Nem mondtam nekik ilyet! – csattantam fel.

– Akkor? – sandított rám vezetés közben.

– Tudod, hogy Rudy mindig összevissza beszél – magyarázkodtam.

– Milyennek találtad?

– Hogy mi? – Felé kaptam a tekintetem.

– A te szádból akarom hallani – vonta meg a vállát.

Rámeresztettem a szemem.

– Te most azt akarod, hogy…?

– Ha nem leszel velem őszinte, akkor azt fogom gondolni, hogy tényleg ilyeneket mondtál nekik – felelte kifejezéstelen arccal.

Ez a pasi azt akarja, hogy a farkáról beszéljek neki? Megráztam a fejemet.

– Nem foglak dicsérni, ne is várd!

– Szóval, mégis csak azt állítottad nekik. Azért ezt nem vártam tőled. – Leparkolt a házunk előtt.

– Basszus, Fabian! Nincs semmi baj a farkaddal, sőt, túlságosan is tökéletes!

Nem hiszem el, hogy mégis csak kimondtam. Az arcom a tenyerembe temettem.

– Akkor behívsz? – kuncogott Fabian.

– Te mekkora egy szemét dög vagy! – Feltéptem az ajtót. – Gyere! De csak Rudy miatt!

Fabian követett. Nem értettem, miért akar bejönni, hisz nem bírja Rudyt, vagyis eddig eléggé úgy tűnt, az idegeire megy.

– Vendéget hoztam – szóltam a lakótársaimnak.

Bruno a konyhában sütögetett, mellette Brenda szorgoskodott, míg Rudy és Penny a pult előtti bárszéken ült. Amikor meglátták Fabiant, mindannyian elnémultak egy pillanatra.

– Helló, főnök! – derült fel Rudy arca. – Gyere, ülj le közénk! – kínálta hellyel maga mellett.

– Milyen jó illatok vannak – udvariaskodott Fabian, és leült.

– Átöltözök – hagytam magukra őket, mert mégis csak Rudy akarta, hogy behívjam, úgyhogy az ő vendége.

Gyorsan ledobtam a ruháimat, és kényelmes melegítő, póló együttesbe bújtam. Amikor visszamentem Fabian felszabadultan nevetgélt a társasággal.

No fene!

Láttam, ahogy végigmér, de elsétáltam mögötte, és besurrantam Bruno mellé a konyhába.

– Minden oké? – kérdeztem tőle suttogva.

– Ha Maxra gondolsz, igen. Igazad volt, bocsánatot kért – vigyorgott rám.

– Mondtam én, hogy nem lesz gond. – Végigsimítottam a karján.

– És ez mi? – bökött Bruno a fejével Fabian felé.

– Nem tudom. Rudy akarta, hogy behívjam.

– Ezt meg kell kóstolnod. Bruno húsgolyója páratlan – hallottam Rudy hangját.

Feléjük fordultam.

– Nem kösz, vacsorára vagyok hivatalos ma – hárította Fabian.

– Csak egy falatot. Hidd el, bűn lenne kihagyni – erősködött Rudy.

Kuncogva fordultam ismét Bruno felé.

– Ezt nem hiszem el, megeteti. Még a végén barátok lesznek.

Bruno a homlokát ráncolva megrázta a fejét.

– Nem biztos, hogy ez olyan jó ötlet.

Megpördültem. Szent Isten!

– Neee! – kiáltottam, de elkéstem.

Fabian bekapta a falatot, és megrágta. Kővé dermedve néztem, ahogy eltorzul az arca, de szó nélkül, hősiesen lenyelte.

– A francba, Rudy! – sziszegtem.

Fabian köhögni kezdett.

– Kicsit erős – krákogott.

Megkerültem a pultot, és odamentem hozzá.

– Rendben vagy?

Rudy a világ egyik legerősebb chili paprikájából készült szószt nyomta a húsgolyóra. Sejtettem, mi lesz ennek a következménye.

– Aha, jól vagyok. – Fabian felemelte az egyik kezét, majd leszállt a székről, és távolabb sétált. Csípőre tett kézzel állt meg, nekünk háttal, és még mindig a torkát köszörülte.

A hűtőhöz mentem, és kiemeltem egy flakon tejet. A többiek csendben követték a mozdulataimat.

– Gyere velem! – Megragadtam Fabian karját, és kihúztam a teraszra.

A pasi arca vörös volt, és már a homloka is gyöngyözött.

– Szerintem a barátaid ki akarnak nyírni – nyögte.

– Igyál! – A kezébe nyomtam a tejet.

Fabian szó nélkül vette el, és meghúzta.

– Mit etettek meg velem? – kérdezte, miután megtörölte a száját.

– Chili szószt. Rudy szereti.

Megsajnáltam, mert láttam, mennyire szenved. El tudtam képzelni, mennyire lángolhat most mindene.

– Mintha említettem volna ma, hogy nem szeretem a csípőset – köszörülte meg újra a torkát.

– Talán Rudy nem hallotta – mentegettem, pedig szinte teljesen biztos voltam benne, hogy ez szándékos volt a részéről. – Gyere, sétálgassunk, amíg enyhül.

Valamivel el akartam terelni a figyelmét, és az enyhe szellő is segíthet, mert szerencsétlen arca olyan volt már, mint a főtt rák.

– Még medencétek is van – köhécselt.

– Igen. Szeretem ezt a házat és a kertet – mosolyodtam el az ápolt kert látványán, miközben a kis ösvényen lépegettünk.

Aggódva néztem fel ismét Fabianre. Időről-időre meghúzta a tejes flakont, és izzadt, mint egy ló.

– Jobb már? – kérdeztem.

– Nem mondanám. – A zsebébe nyúlt, és a kezembe nyomta a telefonját. – Hívd fel nekem Brooklynt, kérlek, és mondd le a vacsorát.

– Én? – Eltátottam a számat. – És mit mondjak neki?

– Nem tudom, találj ki valamit. Képtelen lennék így elmenni. Úgy érzem, mindjárt felgyulladok – mondta, majd ismét a torkát köszörülte.

Hát, jó! Ha rám bízta, akkor elintézem. Kikerestem a számot, és tárcsáztam.

– Brooklyn Bloom – szólt bele a nő.

– Üdvözlöm, Miss Bloom! Alisha Linch vagyok, Mr. Hardy asszisztense – mutatkoztam be a lehető leghivatalosabb hangnemben. – Mr. Hardy megkért, hogy mondjam le a mai vacsorát, mert közbejött egy váratlan családi esemény – hadartam.

– Miféle családi esemény? – kérdezte a szilikonos szőkeség.

– A feleségénél beindult a szülés, úgyhogy Mr. Hardy most a szülőszobán van – közöltem vele.

Fabian szeme elkerekedett.

– Ó! – felelte roppant kreatívan a nő. – Nos, ez esetben sok boldogságot nekik – nyomta rám a telefont.

Ez sem fogja tovább zaklatni Fabiant – vigyorogtam magamban.

A kékszemű széttárta a karját.

– Szül a feleségem?

– Te mondtad, hogy találjak ki valamit – vontam meg a vállam, és odanyújtottam neki a telefont.

Fabian utána nyúlt, de nem a készüléket fogta meg, hanem a csuklómat. Magához rántott, és mire észbe kaptam, szája az enyémre tapadt. Ösztönösen engedtem a csóknak, hisz semmire sem vágytam jobban, de abban a pillanatban rájöttem, miért csinálta.

– Cseszd meg, Fabian! – Ellöktem magamtól, és a számat törölgettem. – Ez marhára csíp.

– Ezt a szülőszobáért kaptad – nevetett.

Az ajkaim lángoltak, és úgy éreztem, mintha bedagadtak volna.

– Ez nem volt szép! – Elvettem tőle a tejet, és lehúztam a maradékot. – Azt akartad, hogy én is szenvedjek – grimaszoltam.

– Csak egy kicsit.

– Úgy látom már kutya bajod – löktem meg.

– Azt azért nem mondanám, de ideje hazamennem, mielőtt valami újabb merényletet követnek el ellenem a barátaid – ingatta a fejét.

Miután Fabian elköszönt mindenkitől, mosolyogva kísértem ki, és ugyanezzel az arckifejezéssel mentem vissza a többiekhez. A csapat a nappaliban ült.

– Egyszer kitekerem a nyakad, Rudy! – Ledobtam magam a fotelbe.

– Lemondta a vacsorát, nem? – vonta meg a vállát.

– Szerintem már a szilikonos dumával elvetted a kedvét, felesleges volt megkínozni – nevetett Bruno.

– Ajj, hogy én milyen ostoba vagyok. Direkt csináltatok mindent. – Rudyhoz vágtam a párnát.

– Mi? Dehogy – felelte komoly arcot vágva, de tudtam, hogy megint kamuzik.

Nem haragudtam rájuk. Lényegében megint csak segítettek. Fabian nem ment el vacsorázni azzal a nővel.

20. fejezet