Kéretlen kerítők - 22. fejezet

foto: pixabay

22. fejezet: Kiütve 

Fabian

A karjaimban tartottam Alishát, és fogalmam sem volt, mit tegyek. Már amikor megláttam a termen végigvonulni, akkor tudtam, hogy történjen ma bármi, hazaviszem magammal. Ez az apró kis nő elvarázsolt a szépségével. Néztem, ahogy lépked az asztal felé, fényes, fekete ruhája a testére tapadt, háta szabadon, aminek látványától majdnem, hogy hangosan felnyögtem. Soha, senki nem volt rám olyan hatással, mint ő.

Most pedig itt állt előttem, az ölelésembe simulva, mégis elbizonytalanodtam. Éreztem az illatát, a bársonyos bőrét, hallottam, ahogy felsóhajt az érintéseimre, ám mégsem csókolhattam meg itt, mindenki előtt. Beszélnünk kellett volna egymással, hogy tisztázzuk az érzéseinket, mert ezidáig egyszer sem tettük meg. Nem tudtam, mit akar, és ő sem tudhatta, milyen szándékaim vannak. Habár azzal még én magam sem voltam tisztában. Mindössze annyi volt biztos, hogy akarom őt. Mindennél jobban.

A zene dübörgött, a többiek őrjöngtek körülöttünk, mi pedig csak egymást bámultuk.

– Fabian! – szólalt meg mellettem egy ismerős női hang.

Először azt hittem, csak képzelődök, így nem mozdultam.

– Fabian?

A hideg végigfutott rajtam. Lassan engedtem el Alishát, és a hang irányába fordultam. Lisa kérdőn nézett rám a sötétre kihúzott szemeivel.

– Hogy kerülsz te ide? – nyögtem döbbenten.

– Jazmin hozott el – mutatott maga mögé, majd hirtelen rám vetette magát, és szájon csókolt.

Meghökkenve léptem egyet hátra, közben kiszúrtam, hogy Maxim a húgát ölelgeti, nem messze tőlünk. Amint felfogtam mi történik, azonnal megpördültem, de Alisha már nem volt sehol.

A kurva életbe!

Megragadtam Lisa karját, és kihúztam magammal a pulthoz, miközben igyekeztem a habot leseperni a ruhámról.

– Mi a fenének jöttél ide? – kértem számon nem túl kedvesen.

– Hogyhogy minek? Hiányoztál, és látni akartalak! – pislogott rám Lisa a méretes műszempilláival.

– Szakítottunk. Rémlik valami? – fakadtam ki dühösen, mire néhány közelünkben tartózkodó vendég felénk fordult.

Egyből rájöttem, hogy a magánéletemet nem kellene az alkalmazottaim előtt kiteregetni. Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam, közben felnyársaltam Lisát a tekintetemmel.

– Fabian! – Jazmin ugrott a nyakamba. – Olyan jó látni téged!

Kellett két másodperc, mire reagálni tudtam.

– Szia, kicsi lány. – Magamhoz öleltem. – Én is örülök neked.

Neki legalább tényleg örültem, de nem értettem, miért hozta magával Lisát.

– Milyen jól nézel ki – mért végig Jazmin. – Egyre komolyabb üzletembernek tűnsz.

– Te is csak egyre szebb vagy. Mondd, hány pasit kellett leráznod, mire ide tudtál érni? – viccelődtem vele.

– Hm, voltak köztük csajok is – kacsintott. – Na, igyunk valamit.

– Bocs, én sem tudtam – súgta a fülembe Max mögöttem.

Ki is nyírtam volna, ha ő tud róla, és nem figyelmeztet.

– Azt hittem, örülni fogsz nekem. – Lisa odabújt oda hozzám.

– Ezt ne most beszéljük meg – feleltem hűvösen.

Amíg kikérték az italt, megkerestem Alishát a tekintetemmel. A barátaival ült, és egymás után két italt is legurított. Miattam ivott. Csalódást okoztam neki.

Bosszankodva fordultam vissza. Lisát lefoglalta Maxim, úgyhogy félrevontam Jazmint.

– Miért hoztad magaddal? – kérdeztem suttogva.

– Ne haragudj! Max az előbb árulta el, hogy szakítottatok. Nekem Lisa azt mondta, hogy csak a költözés miatt váltatok szét, és rettenetesen hiányoztok egymásnak. Azt állította, meg akar lepni. Örömet akartam szerezni neked – pislogott rám a lány bűnbánóan.

Szóval Lisa félrevezette. Nem haragudtam Jazminra, ő csak jót akart, de ha vége ennek az egésznek, tutira elküldöm Lisát melegebb éghajlatra. Mindketten újra csatlakoztunk Maxékhez.

– Jó ez a buli. Egészségünkre! – Jazmin egy újabb poharat adott a kezembe, látva, hogy milyen vacak kedvem lett.

Ittam, és Lisa süketelését hallgattam a munkahelyi pletykákról. Majd újra ittam. Jazmin már táncolt. Őt nem zavarta, hogy senkit sem ismer. Fekete haját lobogtatta, és vidáman kacarászott. Max is lelépett, az egyik sarokban Brunóval smárolt. Fura volt ismét ilyen szituációban látni a barátomat, de örültem a boldogságának. Ismét Alishát kerestem a tekintetemmel. Már nem az asztalnál ült, hanem egy társasággal táncolt. Fájt a szívem, de a helyszín nem volt alkalmas a magyarázkodásra. Ráadásul gyakorlatilag semmi sincs közöttünk, így elég hülyén vette volna ki magát a dolog.

Nem tudtam, hányadik italt tüntettem el, amikor végre valaki elhívta Lisát táncolni, én pedig villámgyorsan meglógtam a hátsó ajtón, mert rohadtul kellett egy kis friss levegő. Balra, egy széles párkányon ülve Brenda lógatta a lábát. Odamentem hozzá, és leültem mellé. Egy percig egy szót sem szóltunk egymáshoz, csak élveztük a csendet. Brenda meggyújtott egy cigarettát, majd mélyet szívott belőle.

– Szar van a palacsintában. – Inkább kijelentésnek hatott, mint kérdésnek, és felém nyújtotta a cigit.

– Valami olyasmi. – Elvettem tőle.

Nem szoktam dohányozni, de most jólesett. Amikor beleszívtam, rájöttem, hogy ez nem rendes cigi, de rohadtul nem érdekelt.

– Rá se ránts! – Visszavette a kezemből, és megint beleszívott.

Újra némaságba burkolóztunk, és felváltva adtuk egymás kezébe a füves cigit. Egy idő után végignéztem Brendán. A bőrszerkójában úgy festett, mint valami belevaló rocker.

– Miért dobtak ki a szüleid? – kérdeztem, bár fogalmam sincs, miért pont ez jutott eszembe.

Brenda keserűen felnevetett.

– Megunták, hogy egyik héten fiúkat, a másikon pedig lányokat viszek haza.

– Fő a változatosság – vontam meg a vállam.

– A szüleim elég vallásosak – folytatta. – Már a külsőmmel is nehezen barátkoztak meg, aztán a lányoknál végképp betelt a pohár náluk.

Brenda rágyújtott még egyre, és azt is felém nyújtotta. Gyenge cucc, úgyhogy elfogadtam, mert egészen kezdtem ellazulni tőle. Már kevésbé éreztem vacakul magam, helyette kellemes tompaság lett úrrá rajtam.

– Helló, hát ti? – Jazmin jött oda hozzánk.

– Levegőzünk – vigyorogtam, pedig semmi okom nem volt rá.

– Aha, látom – bólintott, majd egyszerűen kivette Brenda kezéből a cigit, és ő is beleszívott. – Szia, Jazmin vagyok – mutatkozott be neki.

– Brenda – nézett fel rá a titkárnőm.

A két lány mosolyogva szemlélte egymást.

– Helyes lány vagy, Brenda – mondta Jazmin, majd minden előzmény nélkül lesmárolta a titkárnőmet.

Úgy bámultam őket, mint aki először lát ilyet. Az agyam már egészen eltompult, és olyan kibaszottul könnyűnek éreztem magam, mintha csak egy tollpihe lennék, akit az első lágy szellő odébb sodor. Kivettem Brenda kezéből a csikket, mielőtt ráesett volna nadrágjára, és elpöcköltem a távolba.

Még mindig a szenvedélyesen csókolózó lányokat bámultam. Brenda már egész közel húzta magához Jazmint, és a fenekét fogta.

Nekem is ezt kellett volna tennem Alishával.

Brenda becsúsztatta a kezét Jazmin rövidnadrágja alá, mire az kéjesen felnyögött. Le kellett volna lépnem, de még vagy két percig őket bambultam.

Bassza meg! Szükségem van Alishára!

Felálltam, és visszatámolyogtam a klubba. Bent megütött a fülledt meleg. Eléggé kész voltam, forgott velem a világ, de mégis kimondottan kellemesen éreztem magam. A rövid folyosó végében ácsorogva néztem szét a teremben. A zene üvöltött, a fények vibráltak, én meg vigyorogtam, de fogalmam sincs, hogy min. Nem messze tőlem Max a falnak döntötte Brunót. A fiú a fejét rázta, mire Max mérgesen a falba öklözött. Nem igazán tudtam összeadni, mi folyik körülöttem.

Alisha? Hol van Alisha?

– Fabian! Már mindenhol kerestelek! Gyere velem táncolni! – húzott magával Lisa.

A szőke démon előttem riszálta magát. És, hogy én mit csináltam? Az egy nagyon jó kérdés. Azt hiszem, táncoltam. Innentől eléggé kiesett minden.

23. fejezet