Kéretlen kerítők - 23. fejezet

foto: pixabay

23. fejezet: Vigasztalódás 

Alisha

Totál kiütöttem magam. A barátaimnak nem kellett erőltetnie, hogy igyak, ittam magamtól is.

Az a szemét Fabian!

Néha csak arra eszméltem, hogy a tánctér közepén tombolok valakivel, máskor pedig újra az asztalnál ülök, és Rudy agymenésén vihogok. Időnként megkerestem Fabiant a tekintetemmel, aki szintén hol ivott, hol táncolt, hol pedig eltűnt a szemem elől, de a szőke cicababa mindig a nyomában lihegett.

Brunótól tudtam, hogy a fekete hajú lány Max húga, a szőke pedig Fabian barátnője, akivel állítólag már szakítottak, de nagyon úgy tűnt, ez kurvára nem így van, különben a nő nem lett volna itt. Bruno azt is mondta, hogy Fabian semmit sem tudott erről, legalábbis Max ezt állította, de már rohadtul nem érdekelt semmi. Ez a pasi a végletekig felpiszkálta a fantáziámat, aztán egyszerűen faképnél hagyott, és egy másik nővel múlatta az időt.

Egy időre szem elől vesztettem őt, majd újra megjelent. A barátnője mögött bukdácsolt, és utána összekapaszkodva táncoltak. Dühösen fordultam el, és öntöttem még egy italt. Rudy elrángatta Pennyt valahová, de őket nyomban váltotta Bruno az asztalunknál.

– Adj nekem is! – Becsúszott mellém.

– Mi van? – Kábán pislogtam rá, de még így is láttam rajta, hogy valami baja van.

– Semmi – morogta, és ivott, majd újratöltötte.

– Bruno! – szóltam rá.

A fiú rám nézett. Szeme dühösen csillogott.

– Összevesztünk, és lelépett – mondta.

– Miért? És hová? – kérdeztem értetlenül, hisz egész este olyan jól megvoltak egymással.

– Azt akarta, menjek vele haza. Elutasítottam, mert ittas. Erre a fejemhez vágta, hogy szándékosan húzom, és akkor inkább elmegy, felszed valakit.

Egy pillanatig döbbenten néztem rá, majd megöleltem.

– Jaj, úgy sajnálom! – simogattam a hátát.

– Mindegy, inkább igyunk. – Bruno elhúzódott, és máris nyújtotta felém a következő poharat.

Hosszasan keseregtünk egymás kínjain, de legalább ugyanannyit nevettünk is a szerencsétlenségünkön. Néha táncoltunk, de nem emlékeztem tisztán mindenre. Arra viszont igen, amikor kint álltuk a klub előtt, és a taxinkra vártunk. Akkor támolygott ki Fabian is a nővel. A pasi bambán nézett rám, majd odabukdácsolt hozzánk.

– Alisha! Én… Én akartam veled… valamit – közölte akadozó nyelvvel.

– Te ne akarj tőlem semmit, inkább menj haza, Fabian! – sziszegtem indulatosan.

– Ne haragudj! – motyogta, mire a nő odalépett hozzá, és belekarolt.

– Gyere, édesem, megjött a taxi.

– Ez a mi taxink – vetettem oda indulatosan.

– Majd hívunk másikat – csitított Bruno.

– Bocs, de mi voltunk itt előbb – szállt vitába velem a szőke ribanc.

– Egy frászt! – csattantam fel, és előrebillentem. Bruno tartott meg, hogy ne essek orra.

– Na, mi lesz? Ki jön? – szólalt meg Abdul a lehúzott ablakon keresztül.

Ki más lett volna?

– Mi – válaszoltuk egyszerre Fabiannel.

– Nem, ti csak várjatok a sorotokra! – taszítottam egyet a pasin, mire az majdnem hanyatt esett. Ő sem volt jobb állapotban, mint én.

– Te mégis mit képzelsz magadról? Miért lökdösöd? – rikácsolt a szőke, miközben Fabiant támogatta.

– Akkor most maguk nem együtt vannak? – kérdezte Abdul.

Értetlenül fordultunk felé.

– Magának meg mi köze van hozzá? – Széttártam a karom.

– Nekem mindegy – vonta meg a vállát –, csak jöjjön már valaki. Ne rabolják a drága időmet – kocogtatta meg a karóráját az ujjával.

– Jövünk – indította útnak Fabiant a nő.

Elálltam az útját.

– Álmodban!

– Alisha, ne csináld már! – Brúnó félre akart húzni, de elrántottam a karom.

– Ha választhatok, akkor inkább őt vinném – mutatott Abdul Fabianre.

Mérgesen fordultam felé.

– Mégis miért?

– Mert maga mindig verekedik – felelte, és már húzta is be a nyakát, attól tartva, hogy megütöm.

Mire megfordultam, a szőke ribanc már kinyitotta az ajtót, és betuszkolta Fabiant.

– Áruló! – vetettem oda Abdulnak, és feldúltan léptem Bruno mellé, aki időközben már telefonált.

– Néha úgy érzem, nem vagy komplett – nevetett, miután letette. – Mindjárt itt a másik taxi.

Összefontam  a karom magam előtt.

– Mert ez a pasi kiborít.

– Te megverted a taxist? – vonta fel a szemöldökét Bruno.

– Mi? Dehogy vertem! Csak kétszer fejbe vágtam a táskámmal, mert mindenbe beleszól – nevettem el magam.

– Hihetetlenül frusztrált vagy, ugye tudod?

– Te meg ne mondj ilyen szavakat, mert beletörik a nyelved – borultam a karjai közé kacagva.

Amíg a friss levegőn várakoztunk, némileg kitisztult a fejünk. Nevetgéltünk, pedig mindketten mocskosul magunk alatt voltunk. A taxiban már csendesen utaztunk hazáig.

– A többiek itthon vannak? – kérdeztem suttogva Brunót.

– Nem tudom, de azért ne kezdj el énekelni.

A cipőm kicsatolásával bajlódtam az előszobában, és majdnem megint orra estem közben, de szerencsére Bruno megtámasztott.

– Fel fogod ébreszteni őket – kuncogott.

– Azt sem tudod, itthon vannak-e.

Megfogta a karom.

– Inkább gyere, bekísérlek a szobádba.

Halkan botorkáltunk a folyosón.

– Miért van itt ilyen sötét? – kérdeztem.

– Mondjuk, mert nem kapcsoltuk fel a lámpát? – nevetett rajtam Bruno.

– Ja, az lehet – bólogattam, és közben vigyáztam, hogy semmibe se rúgjak bele.

A szobámba érve mindketten elterültünk az ágyon.

– Milyen őrült nap volt ez – beszéltem a mennyezethez.

Felém fordult.

– Inkább azt mondanám, hogy szívás volt ez a nap.

– Két szerencsétlenség – nevettem keserűen, és én is megfordultam.

– Ez nem igaz. Nem mi vagyunk azok, hanem ők.

– Hm, lehet. Örülök, hogy itt vagy nekem. – Megsimogattam az arcát.

Bruno hosszan nézett, majd adott egy finom puszit a számra. Meglepődtem rajta, de nem húzódtam el. A finom puszit még egy követte, és nyomban utána gyengéden megharapta az alsó ajkam. Felnyögtem az izgató mozdulatra.

– Nem baj? – suttogta.

– Nem – feleltem én is ugyanolyan halkan.

Most én csókoltam meg. Ez a csók nem olyan volt, mint a bárban. Ezúttal nem játszottunk, sokkal inkább ismerkedtünk. Bruno nyelve lassan tört be az ajkaim közé. Gyengéd volt és vággyal teli.

– Tényleg jól csókolsz – szuszogta az arcomba.

A kezem automatikusan a csípőjére vándorolt, és onnan le a nadrágjára.

– Felizgultál – mosolyodtam el.

– Ja, én is úgy érzem. – Újra a számra tapadt.

Nem tudtam, mit csinálunk, és hová vezet mindez, de nem is érdekelt. Jólesett érezni az ölelését, az enyhén alkohol ízű csókját, és az egyre fokozódó izgalmát. A csókunk mohóbbá vált, zihálva gomboltam ki a nadrágját, és fogtam kézbe a kemény farkát. Meglepett a bársonyos tapintása, de a mérete még inkább.

– Mit csinálsz, Alisha? – A fejét a nyakamba fúrta.

– Talán nem jó? – kérdeztem vissza.

– De, kurvára jól csinálod – nyögte, ahogy megmozdítottam a kezem. – Csak az a baj, hogy…

– Mi? – néztem rá kétségbeesetten, mert nem akartam, hogy itt megálljunk. Ha Bruno is cserben hagy, akkor én tuti nem élem meg a reggelt. Eszméletlenül vágytam már a kielégülésre.

– Nem tudom, hogyan kell – nevette el magát.

– Ne már? Sosem voltál még lánnyal?

Bruno csak a fejét rázta.

– Már az is nagy szó, hogy felállt.

– Majd segítek, és nem érdekel kire, vagy mire gondolsz közben, de ne merj visszakozni – parancsoltam rá.

– Eszemben sincs. – Maga alá gyűrt, és újra megcsókolt.

Nem igazán fogtam fel, hogy épp Brunóval készülök szeretkezni, csak csinálni akartam. Felemelkedett, engem is magával húzott. Levette rólam a ruhát, és ledobta a pólóját.

– Combfix. Szexi – állapította meg, mikor már csak egy szál bugyiban és harisnyában feküdtem előtte.

Fura volt, ahogy nem borult rá azonnal a melleimre, hogy kényeztesse őket, helyette inkább óvatosan lehúzta rólam a bugyit, majd magáról is letolta a nadrágot, a bokszerével együtt. Amikor újra hozzám bújt, szorosan átöleltük egymást. Behunytam a szemem, és élveztem a bőre melegét. Keze lassan felfedezőútra indult, miközben a nyakamat csókolgatta.

– Hű, milyen nedves vagy! – suttogta, miután bizonytalanul megérintett.

– Nem kell ilyen kíméletesnek lenned. – Türelmetlenül megemeltem a csípőmet.

Egy csókkal fogta be a számat, amit egyáltalán nem bántam, mert iszonyatosan jól csókolt. A kérésem ellenére is óvatosan simogatott, majd mikor a csiklómhoz ért, összerezzentem.

– Hm, ez szereted – morogta a számba.

Bruno olyan ügyesen játszott a kezével, mintha világéletében ezt csinálta volna. Pont olyan erősen, és pont ott simogatott, ahol nekem tökéletes. A vér száguldott az ereimben, levegőt is alig kaptam már, az alhasamban végigáramlott a forróság. Nagyon rövid idő alatt a határaimhoz értem.

– Alisha, Alisha! Ne szoríts annyira, mert mindjárt elélvezek – szólt rám.

Észre sem vettem, hogy közben a kezemmel eszeveszett tempóra váltottam a farkán. Lazítottam a fogásomon, de lehet, meg is álltam. Nem tudom, mert már nem voltam magamnál. Az orgazmus olyan erővel tört fel bennem, hogy ha Bruno nem zárja le újra a számat a csókjával, biztosan hangosan felsikoltok. Remegve lihegtem a karjaiban, de még egy cseppet sem csitult bennem a szenvedély.

– Őrült vagy – mosolygott aranyosan, aztán a nadrágjáért nyúlt.

Elővett egy óvszert a zsebéből, a fogával feltépte a tasakot, és rutinos mozdulattal húzta magára. Szinte csodálattal néztem le az ágaskodó, kívánatos méretű farkára.

– Ha úgy vesszük, most elveszed a szüzességemet – mosolygott.

– Csak nem izgulsz? – Beharaptam a számat, mert én is legalább annyira izgatott voltam, mint ő.

– Egy picit. – A lábaim közé térdelt, majd szélesebbre tárta őket, és rám hajolt.

Óvatosan hatolt belém, majd rögtön meg is állt.

– Na, milyen? – ziháltam.

– Forró és szűk. Meglepően jó – nyögte.

– Akkor ne kímélj! – biztattam, mert már alig vártam, hogy folytassa.

Az első néhány bizonytalan mozdulat után Bruno ráérzett a dologra. Valószínűleg felismerte, hogy ez semmivel sem különbözik attól, amit egyébként is szokott csinálni. Vad volt és heves, én pedig a világomat sem tudtam. Lehetséges, hogy néha kicsit hangos is voltam, de ő sem tudta már visszafogni magát. Testünk izzadtan tapadt össze, és egymás fülébe nyögdécseltünk. A második orgazmus ugyanolyan váratlanul rántott magával, és talán a tapasztalatlansága miatt, de Bruno nem állt le, hogy szusszanni tudjak, ami azt eredményezte, szinte rögtön utána újra elélveztem.

– Jesszusom, Alisha! – nyögte a fülembe, és két óriási lökéssel ő is belém robbant, aztán kimerülten rogyott rám.

Egy kis idő múlva lefordult rólam, és csendesen feküdtünk egymás mellett. Nem volt miről beszélni, hiszen mindketten tudtuk, hogy csak a vágyainkat hajszoltuk. Mondhatnám azt is, kölcsönösen segítettünk egymáson. Ugyanabban a cipőben jártunk. A szerelmeink más valakikkel bújtak ágyba, cserben hagyva bennünket, és mi ily módon enyhítettünk a kínjainkon.

Bruno hirtelen felemelkedett, és rám nézett.

– Tudom, hogy most teljesen belém zúgtál, de remélem megérted, ez csak egy éjszaka volt – mondta vigyorogva.

Megmarkoltam a párnám, és fejbe vágtam vele.

– Te is épp olyan öntelt vagy, mint a többi pasi – nevettem.

– Kielégítettelek, nem? Jogos az önteltségem – fogta le a kezem, mielőtt újra lecsaphattam volna.

– Nem fogod megbánni? – kérdeztem ezt már aggódva.

– Nem – vágta rá fürgén. – Tényleg jó volt, és igazából köszönöm is, mert már kurvára kellett.

– Ahogy nekem is – értettem egyet vele.

– Szívesen itt aludnék veled, de félek, hogy akkor reggel újra megdugnálak, úgyhogy jobb, ha lelépek.

– Na, tűnés! – rúgtam ki az ágyamból.

Bruno összekapta a ruháit, és halkan kiosont a szobámból. Elégedetten húztam magamra a takarót, és nyomban elnyomott az álom.

24. fejezet