Kéretlen kerítők - 24. fejezet

foto: pixabay

24. fejezet: Másnap 

Fabian

Nem emlékeztem, hogyan jutottam el a hálóig, és arra sem, mikor került le rólam a ruha. Lisa rám mászott, és rajta sem volt semmi. Valami búcsú éjszakáról zagyvált, de nem jutott el minden a tudatomig. Behunytam a szemem. Alishát láttam magam előtt. Az ő keze siklott a farkamra, az ő szája ölelte körbe, és az ő hangját hallottam, ahogyan sóhajtozik közben. Ő ült az ölembe, az ő csípőjét ragadtam meg, hogy egy ritmusban mozogjunk. Alisha melleit cirógattam, az ő csókját éreztem, és Alisha nevét nyögtem, mikor elélveztem.

Aztán kaptam egy akkora maflást, hogy még a fülem is csengett tőle. Kinyitottam a szemem, és Lisa dühös arcát láttam magam előtt.

Mi a franc?

– Baszd meg, Fabian! – A mellkasomra csapott, majd lefordult rólam, és a takarót maga köré tekerve kiviharzott a szobából.

Még nem igazán tudtam felfogni a történteket, csak bambán néztem magam elé. Kicsit fáztam, ezért odatámolyogtam a fotelhez a plédért. Eldőltem az ágyon, magamra húztam, és elaludtam.

Reggel kómásan nyúltam a telefonom után, de nem volt az éjjeliszekrényen. Kinyitottam a szememet, aztán rögtön be is csuktam, mert az ablakon beáradó napfény elvakított. A fejem rohadtul hasogatott, a szám kiszáradt. Szinte vakon támolyogtam be a fürdőbe, és miután kiittam a csapból a fél város ivóvízkészletét, beálltam a zuhany alá.

Az események képkockánként kezdtek felelevenedni előttem. Mire minden eszembe jutott, legalábbis őszintén reméltem, hogy minden, addigra a fejfájáshoz némi pánik is társult. Nem tudtam eldönteni, melyik dolog volt a kínosabb. Hogy azzal a nővel dugtam, akit látni se akartam, vagy a füvezés a titkárnőmmel, mialatt végignéztem, ahogy megujjazza a legjobb barátom húgát, esetleg a félmeztelenül asztalon táncolás Rudyval, miközben a csajok pénzt dugdosnak a nadrágunkba.

Azt hiszem, ez a csapatépítő buli mindenki számára emlékezetes marad. Számomra legalábbis biztosan.

Miután magamra kaptam a ruháiamt, halkan osontam le, remélve, hogy Lisa még alszik. Szerencsémre senkit sem találtam lent. Egy flakon víz és a kávém társaságában ültem ki a teraszra. A nap állásából és a hőségből ítélve, lassan dél körül járhatott az idő.

Elég sok mindent kellett volna átgondolnom, de még nem voltam képes rá. Legelőször Lisától akartam megszabadulni, ami kiadós veszekedéssel jár majd. Amint megittam a kávét, inkább be is mentem egy aszpirinért, hogy enyhítsek a szenvedéseimen. Ő épp akkor trappolt le a lépcsőn, kezében a táskájával, ami fogalmam sincs, mikor került hozzá.

– Szia – mindössze ennyi tellett tőlem, így elsőre.

Lisa nem válaszolt, csak megvetően végigmért, és elindult a kijárat felé. Utána szólhattam volna, hogy hazaviszem, de nem voltam olyan állapotban, ezért inkább meg se mukkantam. Lisa kivágta az ajtót, majd úgy bebaszta maga után, hogy azt hittem, kitörik az üveg. A konyha ablakból láttam, hogy beül egy taxiba, és eltűnik.

– Viszlát, Lisa! – mondtam ki hangosan.

Ez gyorsan megoldódott. Most már ráértem minden mással foglalkozni. Először is megkerestem a telefonomat. Az emeleten, a nadrágom zsebében találtam rá. Egy üzenetem érkezett, az is Maxtől, hogy hívjam, ha felébredtem. Egyelőre még nem akartam visszahívni, mert át kellett gondolnom a dolgokat.

Holnap már munkanap, és nekem az embereim szemébe kell néznem. Nem lesz egyszerű újra kivívnom a tiszteletüket azok után, amit az éjszaka műveltem. A legnagyobb problémát mégis Alisha jelentette. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy ezek után látni sem akar majd, amit meg is értek. Még el sem jutottunk odáig, hogy a kettőnk kapcsolatáról beszéljünk, máris elcsesztem. Talán épp ez kellett hozzá, hogy ne csináljak ismét hülyeséget. Lehet, így a jobb. Kollégák leszünk, és semmi több. Az eredeti szándékom is ez lett volna, csakhogy… Nos, igen. Beleszerettem. Ettől pedig egy cseppet sem lettem boldogabb.

Nem hívtam fel Maxet, helyette taxiba ültem, mert vezetni még nem mertem, és elmentem hozzá. Egy szál bokszerben nyitott ajtót. Én sem nézhettem ki túl jól, de ő kifejezetten szörnyen festett.

– Kajáltál már? – kérdezte köszönés helyett.

– Még nem, de most nem bírnék lenyelni egy falatot sem. – Becsuktam magam mögött az ajtót.

– Az előbb hozták, ha esetleg mégis – tolt elém egy dobozt a konyhában.

– Inkább főzök egy kávét, mert úgy látom, rád fér.

Kiszolgáltam magam, addig Max állva evett mellettem. Amikor felidéztem az eseményeket, rémlett, hogy veszekedni láttam őket Brunóval, de semmi egyéb nem ugrott be. Még arra sem emlékeztem, Max hol volt, amikor mi eljöttünk.

– Miért nem állítottál le? – kérdeztem, mert ez eléggé bökte a csőröm.

Max a barátom, és nem lett volna szabad hagynia, hogy hülyét csináljak magamból.

– Ezt, hogy érted? – Megállt a villa a kezében.

– Max, félmeztelenül táncoltam az asztal tetején! Rémlik valami? – keltem ki magamból.

A barátom elkezdett röhögni.

– Mi van? Mit csináltál?

– Kapd be! – Elétoltam a kávét, és bementem a nappaliba.

Ledobtam magam a fotelbe. Max követett, leült a kanapéra, és még mindig nevetett.

– Figyelj, haver, én korábban leléptem, nem tudom, mi volt, de most már meséld el.

– Miért léptél le? – néztem rá csodálkozva.

– Mert egy barom vagyok, de majd elmondom később. Most a te sztoridat akarom hallani.

Nehezemre esett megszólalnom, mert tudtam, hogyan fog reagálni.

– Füves cigit szívtam Brendával – kezdtem, de ekkor beugrott valami. – Hol van Jazmin?

– A vendégszobában, de azt hiszem, nincs egyedül.

Rögtön halkabbra fogtam, mert gyanítottam, hogy Brenda lehet nála.

– Szóval, totál kiütöttem magam, és csak emlékfoszlányaim vannak. Azt hiszem, Rudy rángatott fel az asztalra, de az ingem nem tudom, mikor került le rólam. Úgyhogy holnap elég kellemetlen lesz bemennem a céghez.

– De sajnálom, hogy nem voltam ott. Öregem, ezt nem néztem volna ki belőled! – Max vigyorogva csóválta a fejét.

– Az hagyján, de lefeküdtem Lisával, és Alishának szólítottam, mire lekevert egyet, de legalább elhúzta a csíkot – nevettem kínomban magamon.

– Hogy te mekkora egy ökör vagy! – Oldalba vágott. – Mondjuk, nekem sincs mire büszkének lennem.

– Mit csináltál?

– Semmi, csak a szokásos – húzta el a száját. – Kicsit többet ittam a kelleténél, és megint ugyanazon összekaptam Brunóval. Csakhogy most elmentem egy bárba, és…

– Mit és? Felszedtél valakit? – néztem rá döbbentem.

– Ja, úgyis mondhatjuk – sóhajtotta. – Hülyeséget csináltam, és nem tudom, hogyan hozhatnám helyre.

– És még nekem mondod, hogy ökör vagyok. Bruno rendes srác, nem értem miért csináltad ezt – szidtam le. – Te magad mondtad, hogy ő mennyire más, és komolyan tervezel vele. Nem is értem, miért húztad eddig az időt. Már rég el kellett volna hívnod vacsorázni, vagy mit tudom én, de akkor biztos, hogy nem itt tartanátok.

– Ezt épp tőled kell hallanom? – horkantott.

– Nálunk ez teljesen más, és egyébként is, vége van – jelentettem ki.

– Vége? Minek? El sem kezdtétek.

– Talán így volt jó.

– Ezt azért mondod, mert elbasztad. Azt hiszed, vak vagyok, Fabian? Fülig belezúgtál abba a nőbe. – Max felállt, majd újra kiment a konyhába. Egy-egy flakon vízzel tért vissza.

Idegesített, hogy igaza van.

– Talán el kellene mennünk hozzájuk – vetettem fel.

– És mégis mit mondjak Brunónak? Bocs, félrekúrtam, de amúgy szeretlek?

– Ez nem lenne túl jó ötlet – ismertem be.

– Szerintem se. És te mit mondanál Alishának?

– Fogalmam sincs, csak látni akarom.

Tényleg nem tudtam, mit mondhatnék neki. Biztosan szóba sem állna velem, és csak magamat járatnám le. Azt pedig már túl is teljesítettem tegnap.

Max felállt, és a kezembe adott egy képet.

– Nekem festette – sóhajtotta szomorúan. – Azt mondta, én jutok róla az eszébe.

Érdeklődve szemléltem az alkotást. Tényleg nem akartam a barátomat megbántani, de kitört belőlem a nevetés, ami miatt Max máris furcsán nézett rám.

– Ne haragudj! – emeltem fel a kezem, de még mindig röhögtem.

– Mi olyan vicces?

Esküszöm, próbáltam visszatartani, de nem ment.

– Az, hogy, ez egy köcsög. Egy köcsög jutott az eszébe rólad?

– Ez egy eredeti Cezanne másolat, te barom! Méghozzá szinte tökéletes – háborgott Max, de már ő se igazán bírt komoly maradni. – Csendélet. A nyugalmat és a biztonságot szimbolizálja. Erre gondolt, amikor festette, és nem arra, hogy egy köcsög vagyok – nevette el magát, és közben beleöklözött a vállamba.

– Jól van, azért nem kell megverned! Amúgy meg épp elég köcsög voltál vele – nevettem továbbra is.

– Akkor most mi legyen? – kérdezte Max, miután kicsit lehiggadtunk.

– Nem tudom. Ki kellene engesztelned.

– Ezzel nem mondtál újdonságot, csak azt nem tudom, mivel tehetném jóvá a dolgot. Ha odamennék, lehet, kihajítana.

– Én is ettől tartok. Várjuk meg a holnapot, aztán majd meglátjuk egyáltalán szóba állnak-e velünk – javasoltam, mert jobb ötlet nekem sem jutott eszembe.

Még egy ideig tanakodtunk, de aztán inkább távoztam, mielőtt Brenda és Jazmin felébred. Pont elég, ha holnap mindenki rajtam röhög majd.

25. fejezet