Kéretlen kerítők - 27. fejezet

foto: pixabay

27. fejezet: Közeledés

Alisha

Dühös voltam Rudyra, amiért a legrosszabbkor jött be. Úgy éreztem, végre eljutottunk odáig Fabiannel, hogy kettőnkről beszéljünk, erre ez a szerencsétlen pont most állít be. Türelmetlenül néztem rá, hogy bökje már ki, mit akar.

– Azon gondolkoztam, hogy ha Brunóval összecuccoltok a te szobádba, akkor bevehetnénk még valakit az albérletbe – közölte.

Mivel vágjam fejbe? Én csak azt akartam, hogy Fabian gyanakodjon, most meg az idióta miatt nyíltan kell beszélnem a dologról. Nem volt bűntudatom, amiért lefeküdtem Brunóval, de a kapcsolatunk csak kitaláció, és nem akartam hazudni senkinek sem. Fabianre pillantottam, aki összevont szemöldökkel nézett rám.

– Már miért cuccolnánk össze? Megint butaságokat beszélsz, Rudy. Inkább hagyj dogozni! – küldtem volna el, de ő persze nem tágított.

– Ha mégsem egy éjszakás kalandról lenne szó, van egy haverom…

– Rudy, elég! – szóltam rá. – Majd otthon megbeszéljük.

Rettenetesen ideges lettem. Lehet, mégsem gondoltuk át elég alaposan. Ez sokkal kellemetlenebb volt, mint vártam. Abban bíztam, hogy legalább Bruno eléri a célját vele, és Max térden állva fog könyörögni a bocsánatáért.

– Hát jó! – vonta meg Rudy a vállát, és kifordult az irodából.

Nem tudtam fellélegezni, mert éreztem, hogy Fabian majd megöl a tekintetével. Hiába is várta, hogy magyarázkodjak neki, mert semmi köze hozzá, mit csinálok. Ő is együtt aludt a volt barátnőjével. Nem kérhetjük számon egymást.

– Max üzeni, még nem fejezte be, de ebédre meglesz. – Bruno viharzott be.

– Oké, kösz – felelte Fabian morcosan.

Nagyon szerettem volna kifaggatni Brunót, hogy miről beszélgettek Max-szel, de nem mertem félrehívni, és a munkával is haladni kellett. Mindannyian éreztük a feszültséget, mert szinte szótlanul láttunk neki újra a feladatoknak. Fabian időnként hangosan csapkodta az eszközeit, ami még nagyobb hallgatásra késztetett bennünket. Valójában nem értettem, miért van így kiakadva, hiszen nem vagyok a tulajdona, de aztán az is megfordult a fejemben, hogy talán elsősorban nem is rám haragszik, hanem Brunóra. Max a legjobb barátja, és bizonyára nem örül neki, amit vele tettünk.

Bárhogy is, a helyzet nem alakult túl jól. Úgy éreztem, ezt rendesen elcsesztük, holott semmivel sem követtünk el nagyobb bűnt, mint ők. Ha nekik nem kínos, akkor nekünk sem kellene rosszul éreznünk magunkat miatta.

Amikor végre eljött az ebédidő, Brunóval lementünk a büfébe, de a liftnél még fél szemmel láttam, hogy Fabian Max irodájába igyekszik.

– Na, mi volt? – kérdeztem azonnal, amint becsukódott az ajtó.

– Ki van akadva. Szerinte az sokkal nagyobb megcsalás, hogy egy nővel feküdtem le – sóhajtotta Bruno. – Hülyeségeket beszélt. Olyanokat, hogy elárultam, meg csalódott, de azért kérte, beszéljük majd ezt át újra. Ma estére elhívott vacsorázni – vigyorodott el.

Mázsás kődarab esett le a szívemről, és fürgén Bruno nyakába ugrottam.

– De örülök! Békülj ki vele, mert látom, mennyire szenvedsz miatta.

Az ajtó kinyílt, ezért kénytelen voltam elengedni őt.

– Még húzzuk vagy két napot. Nem akarom, hogy azt higgye, könnyen megbocsátok – felelte Bruno határozottan, közben beálltunk a sorba a büfénél.

– Azt akarod mondani, hogy elmész vele vacsorázni, de továbbra is bizonytalanságban fogod tartani? – suttogtam, hogy ne hallják mások.

– Csak két napig. Persze, ha te is benne vagy.

– Fabian eléggé haragszik ránk – jegyeztem meg óvatosan.

– Vettem észre, de egy szava sem lehet. Itt vagy, és mégsem él a lehetőséggel. Már kezdem azt hinni, igaza van Rudynak, és tényleg nem áll fel neki – próbálta elviccelni a dolgot.

Nevetve meglöktem.

– Legalább te ne kezdd el ezt a hülyeséget!

– Figyelj, édes! – váltott újra komoly hangnemre. – A reakciójából ítélve, az a pasi magának akar, de fogalmam sincs, mire vár. A buliban le sem vette rólad a szemét, kivéve persze, miután totál kiütötte magát. Ha meg akart volna húzni, azt nem halogatná. Szerintem többet akar, és emiatt bizonytalan.

Amíg kikértük az ebédet, addig volt időm elgondolkozni a dolgon. Végül is, ebben igaza lehetett Brunónak. Fabian simán az ágyába csalhatott volna már, azonban nem tett ilyet, sokkal inkább óvatosan közeledett. Mindvégig azt hittem, csak játszik. Talán tévedtem? Időt kellett volna adnom neki? Egyre inkább azt éreztem, hogy ezt jól elrontottam.

Miután újra visszamentünk, Fabian nem volt az irodában.

– Elment Max-szel ebédelni – tájékoztatott Brenda. – Azt üzente, hogy kettőre visszaér, addig folytassátok.

– Milyennek láttad? Dühös volt? – érdeklődtem a szám szélét rágcsálva, amit csak akkor csináltam, amikor tényleg ideges voltam.

– Inkább kedvetlennek mondanám, habár Max sem tűnt túl vidámnak – árulta el Brenda.

Türelmetlenül doboltam az ujjaimmal az asztalán. Nem tudtam, mitévő legyek. Lehet, beszélnem kellene vele. Közben láttam, ahogy Brenda a telefonja után nyúl, mert üzenetet kapott, és amint elolvasta, felragyogott az arca.

– Szabad tudni? – mosolyogtam rá kíváncsian.

Brenda bólintott, és már szélesen vigyorgott.

– Jazmin írt. Szeretné, ha a hétvégén meglátogatnám.

– Ó, ez már randinak tűnik!

– Talán. Azt mondta, jól érzi magát velem – vonta meg Brenda a vállát zavartan.

– És gondolom, te is vele. Akkor mi baj lehet? – kacsintottam rá.

– Hm, reméljük, hogy semmi – vigyorgott pirulósan.

– Szurkolok nektek! – Megszorítottam a kezét, aztán visszamentem dolgozni, mert tényleg haladnunk kellett.

Amikor Fabian megérkezett, ugyanolyan rossz hangulatban volt, mint korábban. Az asztalomnál ülve néztem, ahogy nekem háttal áll, és dolgozik. A fenekét bámultam, és magam előtt láttam, ahogy az asztalon állva, szexi táncot jár. Szerettem volna beleharapni abba a kemény hátsóba, és minden egyes testrészébe. Elképesztően jó pasi, én pedig még mindig veszettül kívántam. Annyira elöntött a vágy, hogy ha nem lett volna bent Bruno, lehet, odalépek mögé, és letaperolom.

Mintha csak az égiek megérezték volna, Bruno telefonja megszólalt, és közölte, hogy el kell szaladnia, megnézni a kúriát, mert most ér rá a tulaj. Megbeszéltük, hogy majd csörög, ha végez, mert így már bizonytalanná vált, belefér-e a kávézó is a mai napba. Miután elment, mindenképpen szerettem volna egy kicsit jobbkedvre deríteni Fabiant, csak ötletem nem sok akadt, mivel tehetném meg.

– Megnézhetem? – Odaléptem hozzá az asztalhoz.

– Persze. – Fabian arrébb állt.

Éppen csak, hogy átfutottam a tetőtéri lakások tervrajzát, amin dolgozott, majd felé fordultam.

– Tudom, hogy érdekel. Igen, lefeküdtem Brunóval – mondtam minden bevezető nélkül. – Ha valamit szeretnél kérdezni ezzel kapcsolatban, akkor csak nyugodtan.

Fabian meglepődött, és pár pillanatig szótlanul nézett.

– Én is lefeküdtem Lisával, mert gondolom, téged is érdekel – közölte.

Na, ezen pedig én lepődtem meg. Sejtettem, hogy így volt, de arra nem számítottam, be is vallja nekem.

– Akkor most újra jártok? – kérdeztem felbátorodva.

– Nem. Valójában nem igazán voltam magamnál. Józanul nem tettem volna meg. – Megrázta a fejét. – És ti Brunóval?

Őszintének kellett volna lennem, de Bruno miatt nem tehettem, viszont nagyon hazudni sem akartam. Csak két nap, aztán tisztázhatom magam.

– Nem járunk. Egyikünk sem tudja, mit akar a másiktól – füllentettem. – Semmiképpen sem szeretnék Max és közé állni. Ezt megmondhatod a barátodnak is.

Végre megjelent egy halvány mosoly Fabian szája sarkában.

– Egy boszorkány vagy. Hogy tudtál elcsábítani egy meleg fiút?

– Nem vagyok boszorkány. – Meglöktem. – És nem csábítgattam, csak úgy jött. Mi sem voltunk józanok.

Fabian szeme felcsillant, aztán hirtelen megragadott, és magához húzott. Izgatottan néztem fel rá. Már semmi sem érdekelt, csak az, hogy történjen már végre valami.

– Melletted egy férfi sem tud józan maradni – suttogta, és a kezét a tarkómra csúsztatta.

A szívem vadul kalapálni kezdett.

– Azért van, akinek mégis csak sikerül – céloztam volna arra, hogy még mindig vacillál, holott simán elvehetné, amit akar.

– Talán csak próbál józan maradni. – Lenézett a számra.

Édes Istenem! Csókolj meg Fabian, különben meghalok!

– A bódultság néha piszok jó – nyögtem.

Már éreztem a forró leheletét a számon, amikor kopogtattak, és Penny rontott be hozzánk.

– Helló, csak szólni akartam… Ó, bocsánat! – fagyott belé a szó, mikor meglátta, hogy szétrebbentünk.

Kipirultan, zihálva néztem rá, Fabian pedig megköszörülte a torkát.

– Semmi baj, mondd csak. – Lekapta az asztalról a rajzot, hogy azzal rejtse el izgalmi állapotát.

Penny zavartan pislogott.

– Csak azt akartam mondani, hogy kiegyenlítették az összes korábbi projekt számláját – dadogta –, és elutaltam Haroldnak a jutalékot. Most már minden le van tisztázva.

– Nagyszerű. Akkor csinálj egy pontos pénzügyi kimutatást, és küldd át – felelte Fabian még mindig fátyolos hangon.

– Rendben, meglesz – bólintott Penny. – És még egyszer elnézést – mondta, mielőtt távozott volna.

Nos, igen. A munkahely nem a legalkalmasabb helyszín a magánügyeink rendezésére. Még szerencse, hogy Penny nyitott ránk, és nem valaki más. Ezzel sajnos megtört a varázs, és nem, hogy a csókból nem lett semmi, de Fabian ismét hallgatásba burkolózott. Ez egészen így ment a munkaidő végéig. Éppen csak annyit szólt hozzám, amennyit muszáj volt, én pedig nem mertem erőltetni a dolgot.

Amikor hazafelé tartottam, Bruno telefonált, hogy halasszuk a kávézót, mert lehet, a vacsorát is lekési Max-szel. Otthon kiderült, hogy Brenda is elugrik a szüleihez, mert az apukája nem érezte jól magát. Mivel csak hárman maradtunk a házban, ezért úgy döntöttünk, főzés helyett rendelünk. Bruno valamivel hat előtt esett be, és azonnal rohant készülődni. Fél óra múlva már úton volt az étterembe, úgyhogy Penny, Rudy és én, hármasban étkeztünk.

– Bocs, amiért rátok rontottam – szabadkozott Penny.

– Nem gond. Igazából lehet, semmit sem zavartál meg. Még mindig nem tudom, mit akar a pasi. – Kedvetlenül turkáltam az ételt.

– Inkább meg sem kérdezem mi volt – motyogta Rudy.

– Te ne is szólalj meg, mert ma túlzásba estél. Csak annyit kértünk, hogy mondd el Fabiannek. Erre mit csináltál? Rögtön össze akartál költöztetni bennünket! – hordtam le.

– Már unom, hogy itt mindenki szexel, csak én nem – pattant fel Rudy az asztaltól.

Penny is felállt, majd felé fordult.

– Engem se hagyj ki!

Rudy egy másodpercre elnémult.

– Így pont szemmagasságban vannak a melleid – meredt Penny cicijeire, majd egyszerűen csak felmordult, és egy nyálas fognyomot hagyott a nő pólóján.

– Milyen kis vad vagy – kuncogott Penny.

– Jesszusom! Mi lenne, ha ezt inkább a szobátokban csinálnátok? – horkantottam fel, és megfogtam a mosatlant, hogy kivigyem a konyhába.

Magam sem gondoltam volna, de Rudy kézen fogta Pennyt, és tényleg eltűntek a szobájában. Még a számat is eltátottam, úgy meredtem a csukott ajtóra. Ezek most tényleg elvonultak szexelni? Megráztam a fejem, és folytattam a pakolászást. A telefonom üzenetet jelzett.

Fabian írt: Egy perc múlva ott leszek.

Hol itt? Idejön? Mit keresne itt este hétkor? Már rohantam is, és ahogy kinyitottam az ajtót, Fabian tényleg akkor állt meg a ház előtt. Egy köteg papírral a kezében szállt ki.

– Bocs, hogy ilyenkor, de sürgős – mondta.

– Valami baj van?

– Annyira nagy nincs, de szükségem van a segítségedre.

Fabian még ugyanabban a ruhában volt, amelyikben az irodában is. Sejtettem, hogy ezidáig dolgozhatott, csak nem értettem, miért.

– Oké, gyere be! – Kitártam előtte az ajtót.

– Egyedül vagy? – kérdezte, amikor beértünk a konyhába.

– Majdnem. Bruno vacsorázni van Max-szel, Brenda a szüleinél, Penny és Rudy pedig a szobában. – A fejemmel Rudy ajtaja felé böktem.

– Nem tartalak fel sokáig – kezdett bele Fabian, és a papírokat letette a konyhapultra. – Holnapra kérik a projektet, mert jelentkezett valami befektető, aki az összes lakást megvásárolná.

– Holnapra? – kérdeztem rémülten. – De hát még nem vagyunk kész.

Fabian elmosolyodott, én pedig rögtön olvadozni kezdtem ettől a mosolytól.

– Kész leszünk, csak segítened kell – mondta.

– Vágtázz csődör! – hallatszott Penny hangja a zárt ajtó mögül.

Fabian összeráncolta a homlokát.

– Játszanak – vágtam rá gyorsan. – Valami új videójáték.

– Értem. Szóval, arra szeretnélek megkérni, hogy fejezd ezt be reggelig. Nem sok. – Letett elém egy rajzot.

– Szántsd fel a földem, te kemény legény! – érkezett Penny újabb hörgésnek is beillő kiáltása.

Fabian az ajtó felé fordult, majd újra rám nézett.

– Szántsd fel a földem?

– Ööö, növényeket termesztenek – hebegtem.

– Aha – bólintott, és újra a rajzra mutatott. – Csak ezt a kis részt kérem. A többit megcsinálom az éjszaka, és reggel Rudy feltölti a gépre, a látványtervekkel együtt.

– Rendben. Nem probléma, megoldom, és ha szeretnéd, akkor reggel korábban bemehetek – ajánlottam fel.

Ütemes dübörgés szűrődött ki a szobából.

– Mindjárt, ó, basszus, mindjárt végem! – kiabált ezúttal Rudy.

Az arcom égni kezdett, mert Fabian megint a homlokát ráncolta.

– Igen érdekes játék lehet – jegyezte meg.

– Mindig így beleélik magukat – mosolyogtam bárgyún.

– Jó, mert azt hittem, dugnak – vonta meg a vállát Fabian, és hosszan a szemembe nézett.

Nem bírtam állni a tekintetét. Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Magam elé emeltem a kezem.

– Oké, azt csinálják.

– És mindig ilyen hangosak? – kacagott Fabian is.

– Nem tudom. Szerintem most csinálják először – hahotáztam a kezemmel befogva a számat.

Fabian közelebb lépett, és összeakadt a tekintetünk. A bárszéken ülve is felfelé kellett néznem rá.

– Szeretem, amikor nevetsz – mondta csendesen.

A csókja váratlanul ért, ám mindennél jobban kellett nekem. A szája puhán érintette az enyémet, keze a derekamra siklott, a lábaimat szétfeszítve megállt közöttük. Amikor a nyelvünk találkozott egymással, szinte robbant bennünk a visszafojtott vágy. Fogaink összekoccantak, olyan vadul faltuk egymást. Egyik keze a hajamba siklott, míg a másikkal előrébb húzott, így az ágyékunk egymásnak feszült. Felnyögtem, ahogy megéreztem az izgalmi állapotát. Sajgó alhasam jelezte, mennyire sóvárog az örömök után.

– Érezni akarlak, Alisha! – lihegte forrón az ajkaim közé. – Gyere el hozzám. Majd nálam befejezzük, amit elkezdtünk.

Semmire sem vágytam jobban, csakhogy… Csakhogy én nem egy éjszakát akartam, ráadásul ígéretet tettem Brunónak.

– Nem lehet. – Tiltakoztam erőtlenül, ám ő még mindig csókolgatott.

– Dehogy nem lehet, hisz te is akarod – A fejét a nyakamba fúrta, és gyengéden harapdálni kezdte, hogy még jobban megőrjítsen vele.

– Istenem, Fabian! – nyöszörögtem – Kérlek, hagyd abba!

Ki tudtam mondani, de ahhoz már nem maradt elég erőm, hogy el is toljam magamtól. Túl régóta vágytam erre.

Fabian kezei közé fogta az arcomat, és a szemembe nézett.

– Ne kínozzuk tovább egymást. Egyszer már megtettük, másodjára is menni fog.

Ez a mondat felért egy jókora arculcsapással. Másodjára is menni fog? Ő még egy numerát akar, és ennyi? A nagy francokat!

– Engedj el, Fabian! – Ellöktem a kezét, és leugrottam a székről.

– Most mi van? – nézett rám értetlenül.

– Hagyd itt a rajzot, és tűnj el innen! – Összefontam a karom magam előtt.

Értetlenül bámult rám.

– Mi rosszat csináltam?

– Ha dugni akarsz, keress mást! Az alkalmazottad vagyok, nem pedig a szeretőd – forrongtam visszafojtott hangon, nehogy Rudyék meghallják.

Fabian tekintete elsötétült, és egy lépéssel fölém magasodott.

– Mit tegyek? Legyek én is meleg, hogy széttedd nekem a lábad? – dörrent rám. – Vagy rángassalak be újra valami sötét helyre? Ilyen izgalmakra vágysz?

A kezem hangosan csattant az arcán. Magam is meglepődtem a reakciómon, mert nem szándékoztam felpofozni, mégis megtettem. Jókora adag feszültség gyűlt össze bennem, és ez válthatta ki belőlem, pedig ha úgy vesszük, nagyon is jogosan vágta a fejemhez ezeket a dolgokat.

Fabian nem szólt semmit, de nem is volt szükség rá. A tekintete mindent elárult. A pulton pihenő kocsikulcs után nyúlt, és fújtatva csörtetett ki a házból.

28. fejezet