Kéretlen kerítők - 29. fejezet

foto: pixabay

29. fejezet: Férfi problémák 

Alisha

Egész nap rettenetesen szenvedtem Fabian miatt. Most pedig, hogy itt ültem mellette, és éreztem az illatát, egészen elgyengültem. Nem sok kellett hozzá, hogy feladjam minden eddigi ellenállásom, és a karjaiba vessem magam. Brunónak elpanaszoltam a bajaimat, és azt mondta, nem vagyok normális. Szerinte engedni kellene a vágyaimnak, és őszintén beszélni a kékszeművel arról, hogy mit is várok el tőle. Azonban, én úgy éreztem, ezt nem nekem kellene megtennem, hanem neki. De mivel egyikünk sem szánta rá magát ilyesmire, ezért mindketten úgy tettünk, mintha semmi sem történt volna.

– Bocs, ezt fel kell vennem. Ők azok. – Fabian a telefonja után nyúlt, és felállt.

Fellélegeztem, hogy már nem érzem az illatát és a közelségét, ami lassan romba döntött. Nem is figyeltem rá, mit beszél, annyira ki voltam készülve. A munka is lefárasztott, de a lelki vívódás még inkább.

– Oké, ne ess pánikba! – szólalt meg váratlanul Fabian.

Felé kaptam a fejem.

– Mi a baj?

– Fél hatra idejönnek az olasz befektetővel, mert személyesen látni akarja az egész prezentációt – közölte Fabian nyugodt hangon.

– De… de nem is készültünk ilyesmivel – dadogtam, és én is felálltam, annyira ideges lettem.

– Meg tudjuk csinálni. Minden adott hozzá. – A karomra tette a kezét, hogy megnyugtasson.

– És még Brenda sincs itt – nyögtem, ahogy pörögtek a fejemben a gondolatok, hogy pontosan mi szükséges egy színvonalas prezentációhoz.

– Ketten meg tudjuk oldani, ha segítesz – mosolygott Fabian.

Hogy tud ilyen nyugodt lenni? Másfél óránk maradt arra, hogy összerakjunk egy komplett anyagot, és azt még elő is kell adni.

– Persze, segítek, de akkor szólok a fiúknak, hogy túlórázok. – Gépiesen elindultam kifelé.

– Nyugodtan haza is küldhetsz mindenkit, hogy ne zavarjanak. Most nagyon kell koncentrálnunk – kiabált utánam.

Amúgy is lejárt volna a munkaidő, de azért Rudynak szóltam, hogy bent maradok Fabiannel túlórázni, és nagyjából hétig ne is várjanak haza. Bruno a liftnél beszélgetett Max-szel, így őt nem akartam zavarni. Az első gondolatom az volt, megkérem Rudyt, hogy maradjon, de aztán rájöttem, tényleg csak hátráltatna.

Visszasiettem Fabianhez, aki már újra belemerült a munkába. Nem értettem, hogyan képes erre. Valószínűleg alig aludt az éjszaka, és egyáltalán nem idegeskedett, pedig rohadt sok pénztől esik el, ha ez most nem sikerül. Igyekeztem lenyugtatni magamat, hiszen tényleg sikerülhet, ha nem kapkodok.

– Mit segítsek? – kérdeztem.

– A látványtervekkel kezdünk, aztán szintenként végigmegyünk az egészen. Rakd sorba, kérlek, én pedig megírom hozzájuk a szöveget – mondta fel sem nézve a gépből.

Haladéktalanul nekiláttam. Korábban is csináltam már ilyet, úgyhogy nem jelentett problémát, csak gyorsnak kellett lennem.

– Helló, hoztam nektek egy kis frissítőt, hogy jobban menjen a munka. – Rudy lépett be hozzánk.

– Te még itt vagy? – kérdeztem meglepetten.

– Már megyek is, csak gondoltam, ez jólesne. Én magam kevertem. – Letett elém egy zöld italt, majd Fabiannek is vitt. – Kicsit olyan, mint az energiaital, de nem ártalmas az egészségre – magyarázta.

– Köszönjük – biccentett Fabian, és gondolkodás nélkül bele is ivott. – Nagyon finom – jegyezte meg.

– Akkor megyek. Este várunk – hátrált ki Rudy.

Miután Fabiannek ízlett az ital, így én is bátran megkóstoltam, és valóban finom volt a gyanús színű lötty. Citromot és egy kis gyömbért éreztem ki belőle.

Némán folytattam a munkát, majd amikor elkészültem, átküldtem Fabiannek, és felálltam beüzemelni a projektort.

– Ez is megvan. Mit csináljak még? – kérdeztem.

– Hozz be néhány üdítőt és vizet az asztalra, kávét pedig majd főzünk, ha esetleg kérnek.

Már szaladtam is, mert az idő vészesen fogyott. Odakészítettem a csészéket a főző mellé, sőt, virágot is vittem az asztalunkra.

– Khm, átnéznéd. Addig kimegyek a mosdóba. – Fabian hirtelen felállt, és kisietett.

Leültem a helyére, és végiglapoztam az oldalakat. Ámulva néztem, milyen fantasztikus munkát végzett. Ez a pasi egy zseni. De hol van már? Vártam még néhány percet, aztán átmentem a konyhába, hogy talán ott találom, de a helyiség üres volt, a mosdóba viszont mégsem mehettem utána. Idegesen néztem az órámra. Még húsz perc, és itt lesznek.

A folyosón róttam a köröket, amikor végre kinyílt a mosdó ajtaja, és Fabian kidugta a fejét.

– Alisha, bejönnél, kérlek? – kérdezte.

Fogalmam sem volt, miért hív be a mosdóba, és az idegességtől gondolkozni se igazán tudtam. Amikor benyitottam, Fabian a mosdóra támaszkodva állt.

– Van egy kis gond – mondta, majd megfordult.

Egy szempillantás alatt kiszúrtam mi a problémája, mert a nadrágja meglehetősen feltűnően kidomborodott. Néhány másodpercig megrökönyödve néztem rá.

– Mi a fene van veled? Téged beindít a munka? – kérdeztem.

– Egy frászt. Én sem értem, mi ez, de már tíz perce ezt csinálja – felelte idegesen.

Szentséges ég!

– Gondolj valami olyanra, ami…

– Már próbáltam – vágott közbe. – Így nem fogok tudni kiállni eléjük.

Azt hiszem, ekkor tényleg bepánikoltam, mert egyszerűen kifordultam a helyiségből, és otthagytam őt. Az ajtónak támaszkodva mélyeket lélegeztem. Nem tudom megcsinálni helyette. És egyáltalán miért áll a farka? Hogy nem tudja szabályozni? Miért pont most?

Sustorgást hallottam a lépcső irányából. Csak nem megérkeztek? A szívem majd kiugrott a helyéből. Gyorsan odasiettem, és amikor befordultam a sarkon, Rudyt és Brunót pillantottam meg, ahogy indulatosan egymással vitatkoztak. Meglepődtek, amikor észrevették, hogy ott állok mellettük.

– Ti meg mit csináltok itt? – kértem számon őket.

– Ööö, minden rendben, Alisha? – kérdezte Bruno.

– Semmi sincs rendben – fakadtam ki. – Mindjárt itt vannak, Fabian pedig… – mutattam a mosdó irányába. – Fabian pedig álló farokkal szenved bent, és lehet, nekem kell megtartanom a prezentációt – hadartam idegesen.

– Ugye mondtam, hogy baj lesz! – Bruno meglökte Rudyt.

– Miről beszéltek? – ráncoltam a homlokom.

– Azt hittem, csak kettesben lesztek – dadogta Rudy.

Kezdett szörnyen rossz érzésem lenni.

– Mit csináltál?

– Én csak jót akartam – szívta a fogát.

– Mondd már! – sürgettem.

– Ez a barom potencianövelőt kevert a főnök italába – árulta el Bruno.

– Úristen! – A homlokomhoz kaptam. – Hogy lehetsz ilyen idióta?

Szerencsétlen Fabian, de még inkább szerencsétlen én!

– Alisha, nyugodj meg! – kérte Bruno.

– Már, hogy tudnék lenyugodni? Nem tudom végigcsinálni – toporzékoltam.

Bruno furán nézett rám.

– Akkor őt kellene lenyugtatnod – javasolta óvatosan.

Brunónak is elment az esze?

– Nem. – Megráztam a fejem. – Kizárt.

Ezek csak bámultak rám, én meg az előbbinél is jobban pánikba estem.

– Még van tizenkét perced – nézett az órájára Bruno.

Jesszusom!

– Tűnjetek el innen! – sziszegtem, és visszasiettem a mosdóhoz.

Félve nyitottam be, mert mi van, ha közben Fabian…? Mindegy. Ettől kínosabb már semmi sem lehetne. A pasi ugyanott állt, és iszonyatosan ki volt készülve. Összetörten nézett rám.

– Én nem vagyok képes úgy előadni, mint te, de segítek. – Odamentem hozzá.

Csoda, hogy nem kaptam infarktust, a szívem olyan hevesen dobogott.

– Hogyan? – ráncolta Fabian a homlokát.

– Ne merj megszólalni többet! – figyelmeztettem, majd egy határozott mozdulattal lehúztam a sliccét.

– Mit csinálsz, Alisha? – lépett egyet hátra.

– Meg akarod tartani a prezentációt, vagy nem? – néztem rá mérgesen.

– Na, de… – mondta volna, de addigra már a kezemben tartottam a merevedését, és ezzel belefagyasztottam a szót.

A pasi kőkemény volt, de nem csak a farka vált merevvé, hanem ő maga is.

– Alisha, nekem ez így nem megy – nyögte.

– Koncentrálj! – szóltam rá, és próbáltam a lehető legkellemesebben izgatni.

– Sokat segítene, ha megcsókolnál – lihegte elfúló hangon.

– Feleségül ne menjek hozzád? – morgolódtam, majd megragadtam az ingét, és lehúztam magamhoz. Mohón esett nekem.

– Arra majd később rátérünk – szuszogta két csók között.

Bármennyire is ideges voltam, hihetetlenül felizgatott ez a szituáció. A kezemben tartottam Fabian kívánatos szerszámát, és úgy csókolt, hogy levegőt is alig kaptam. Ha az idő nem sürget, biztosan ledobom magamról a ruhát, és hagyom, hogy mindenféle módon kiélje magát rajtam.

– Azt hiszem, jövök – nyöszörögte elfúló hangon, én pedig rögtön félrehúzódtam a mosdókagyló elöl, és úgy fejeztem be a műveletet.

Fabian hangosan felnyögött, és kilövellt. Nem csak a kezemre, de még a csempére is jutott egy jó adag. Megnyitottam a csapot, leöblítettem a kezem, és téptem némi papírtörlőt.

– Ez olyan kínos. – Fabian lehunyta a szemét.

Sajnáltam. Nem ő tehetett róla. Rudyt tutira kinyírom, ha hazaértem.

– Nyugi! – mosolyogtam rá, hogy enyhítsek a kínján.

Most már egészen biztos voltam benne, hogy egyikünk sem normális.

30. fejezet