Kéretlen kerítők - 31. fejezet

foto: pixabay

31. fejezet: Vallomás 

Alisha

Szokás szerint Bruno az ágyamban vigasztalt. Persze, nem úgy, mint akkor este, hanem a megszokott módon. Egymás mellett feküdtünk, és a plafont bámultuk.

– Szerintem túlreagálod ezt az egészet. Oké, hogy szerelmes vagy, de ne írd még le a pasit. Igazán lehetnél kicsit türelmesebb is – korholt kedvesen.

– Nem akarok szerető lenni – nyafogtam. – Pedig ez a kékszemű szörny képes lenne azt csinálni belőlem. Egyszerűen nem tudok ellenállni neki.

– Mi lenne, ha inkább arra koncentrálnál, hogy jól érezd magad? Nem kellene állandóan az érzelmeiden rágódni. Szexeltetek egy jót.

– Fantasztikusat – javítottam ki.

– Oké, szexeltetek egy fantasztikusat, amit még sok másik követhet. Ne görcsölj, csak élvezd! – biztatott Bruno.

– És mi van veletek? Így keresztbe tettem neked is – fordultam felé.

– Nem számít – vigyorodott el. – Nagyjából óránként kapok tőle egy szerelmes üzenetet. Látod, elég volt egy nap is.

– Ó, milyen romantikus! Akkor csak sikerült betörnöd az ügyvéd urat – kuncogtam.

– Tudod, nekem ő tényleg fontos. Azt hiszem, még soha nem éreztem hasonlót senki iránt – merengett. – Annyi mindent szeretnék vele csinálni. Egy csomó helyre elvinném, bemutatnám a szüleimnek, főzni akarok neki, meg összebújva filmet nézni, nagyokat sétálni, venni egy kutyát, együtt karácsonyozni…

Elmorzsoltam egy könnycseppet, annyira meghatott Bruno őszinte kitárulkozása.

– Te tényleg szereted őt. – A fejemet a mellkasára fektettem, és kezem a hasán pihentettem.

– Igen. Azt hiszem, ez a szerelem. – Megsimogatta a hajamat. – Büszke vagyok rád, amiért összehoztátok ezt a projektet. – Felemelkedett. – És most aludj, rád fér!

– Ez nem kérdés. – Elnyomtam egy ásítást, és ahogy Bruno távozott, abban a minutumban lecsukódott a szemem.

Másnap kilenckor ébredtem, a ház üres volt. Mindenki dolgozott, de én sem akartam tétlenül tölteni a napot. Úgy döntöttem, ha már itthon maradtam, akkor csinálok egy nagytakarítást. Összedobtam egy gyors reggelit, aztán kapcsoltam zenét, és álmodozva törölgettem a port. Ki más járt volna a fejemben, mint Fabian. Felidéztem a szeretkezésünk minden mozzanatát, a csókjait, az érintését, az érzéki suttogásait, a mosolyát és az elképesztően szexi, izmos testét.

Számomra ő volt az ideális férfi. Nem csak külsőleg, hanem az összes belső tulajdonságával együtt. Ő az, akire egész életemben vártam. Szerettem a humorát, a határozottságát, vagy épp az esetlenségét. Imádtam a jó szívét, a türelmét, a kedvességét, de a dühös és káromkodó Fabian ugyanúgy tetszett, a szakmai hozzáértéséről nem is beszélve. Na, meg az ágybéli teljesítményét se hagyjuk ki a sorból. Olyan férfi, akire mindig büszke lennék, ha a páromnak tudhatnám őt.

– Ne álmodozz, Alisha! – figyelmeztettem magam porszívózás közben.

Tizenegyre már ragyogott a ház. Átmentem a konyhába, kitártam a hűtőt, és azon gondolkoztam, mi finomat főzzek nekik vacsorára, amikor megszólalt a csengő. A szőrös, plüss papucsomban totyogtam ki, hogy megnézzem ki az.

– Helló, verekedős kisasszony! – Abdul állt az ajtóban, kezében egy nagy csokor virággal. – Ezt magának hoztam.

Annyira meglepődtem, hogy még egy köszönöm is nehezen csúszott ki a számon. Átvettem a színes csokrot, és beleszagoltam. Imádtam a virágillatot.

– Van benne egy levél – mutatott Abdul a csokor közepébe csúsztatott, összehajtott papírlapra.

– Ki küldte? – kérdeztem, és már ki is emeltem onnan.

– Szerintem, tudja – vonta meg a vállát. – Megvárom a kocsinál.

Abdul sarkon fordult, és az autójának támaszkodva, karba tett kézzel várt rám. Beljebb léptem, letettem a virágot a cipős szekrény tetejére, és sietve olvasni kezdtem a levelet.

Szia, Boszorka!

Nem tudtam érted menni, ugyanis ebédet főzök a világ legszebb nőjének, és bevallom, rettenetesen izgulok, mert arra készülök, hogy szerelmet valljak neki. Ha nem vágom le az összes ujjam, amíg ideér, akkor talán még arra is lesz erőm, hogy megkérjem, legyen a barátnőm.

Lennél olyan jó kislány, hogy idejössz, és segítesz? Szeretném, ha minden olyan tökéletes lenne, mint ő. Számítok rád, ne hagyj cserben, különben kénytelen leszek a balek feliratot homlokomra tetováltatni. Gondolom, ezt te sem szeretnéd.

Tizenöt percet kapsz, hogy elkészülj, abból már három eltelt, mire a levél végégre érsz. Abdul azt ígérte, megvár, de ha mégis türelmetlenkedne, nyugodtan vágd csak fejbe. De azért igyekezz!

Fabian

A szívem szinte a mellkasomon kívül dobogott. Ugye nem csak viccelődik?

– Nagyon sietek – kiáltottam oda Abdulnak, aki csak intett.

Öt percet szántam egy villám zuhanyzásra, és a másik ötöt az öltözésre. Nem maradt időm hosszan válogatni, mit vegyek fel. Egyszerű farmer szoknyába és pólóba bújtam. A maradék két percet a hajamnak szenteltem, amit kénytelen voltam újra összefogni, annyira minden irányba göndörödött.

– Csinos – nyugtázta Abdul a külsőmet, majd kinyitotta előttem az ajtót.

Elrebegtem egy köszönömöt, és bepattantam hátra. El sem akartam hinni, hogy Fabian lakására megyek, aki ebéddel vár, és… Tényleg szerelmes lenne belém? Ugyanazt érzi, amit én? A tenyerem izzadt, a gyomrom pedig remegett az izgatottságtól.

– Akkor nem lesz több veszekedés? – kérdezte a tükörbe nézve Abdul.

Elmosolyodtam.

– Ezt nem tudom megígérni magának.

– Maguk olyanok, mint az igazi házasok. Boldogok lesznek együtt – vigyorgott.

– Remélem, igaza lesz – feleltem kipirultan, és kifelé bámultam az ablakon.

Abdul egy nagy, téglával burkolt ház előtt állt meg. Hófehér ablakai csak úgy virítottak a nyári napsütésben.

– Köszönök mindent, Abdul. – Megveregettem a vállát, és kiszálltam.

Remegő lábakkal lépkedtem fel a lépcsőn, ám mielőtt megnyomhattam volna a csengőt, az ajtó kinyílt. Fabian boldog mosollyal az arcán üdvözölt.

– Szia!

– Szia – pislogtam fel rá, és semmi mást nem tudtam kinyögni.

Tétova másodpercekig csak egymást néztük. Egy lépést tett felém, így még inkább felfelé kellett nézem. Hirtelen mozdult, és máris a karjában voltam, a lábam pedig nem érte a lépcső kövezetét.

– Hiányoztál – suttogta a hajamba.

– Nem ég oda semmi? – kérdeztem, mert isteni illatok csapták meg az orromat.

Fabian letett, és kézen fogott.

– Ha igen, akkor csak köretet eszünk. Gyere! – Beterelt a házba, majd mutatta az utat.

A konyhába vezetett, amely egybe volt nyitva a tágas étkezővel, vele szemben pedig az óriási nappali.

– Hű, gyönyörű az otthonod! – járattam körbe a tekintetem.

Fabian a tűzhelyhez lépett, és kinyitotta a sütő ajtaját.

– Örülök, ha tetszik. Remélem, szereted a kacsát, mert ha minden igaz, azt fogunk ebédelni. – Kiemelte a gusztusosra pirult kacsamelleket.

– Mindenevő vagyok. – Nyeltem egy nagyot. – Nos, akkor mondd, miben segíthetek, hogy elkápráztasd azt a valakit – nyúltam a hűtőszekrény oldalánál felakasztott kötény után.

Fabian mellém lépett, kivette a kezemből a kötényt, és visszaakasztotta.

– Az a valaki te vagy, kis boszorkám. – Megragadta a derekamat, és könnyedén felültetett a pultra. A kezét a fenekemre csúsztatta, és befurakodott a lábam közé. – Még nem ismerlek eléggé, így nem tudom, mivel kápráztathatnálak el – támasztotta a homlokát az enyémnek –, de ígérem, nagyon fogok igyekezni.

Mindkét karom a nyaka köré fontam.

– Már rég megtetted, és minden egyes nap újra, és újra megteszed – suttogtam a szemébe nézve.

Egy finom csókot lehelt a számra, melyet rögtön egy újabb követett. A fenekemet markolta, a testünk egymásnak feszült.

– Max azt mondta, hogy a szex előtt kell szerelmet vallani – lehelte a számba. – Eszméletlenül kívánlak, Alisha, úgyhogy gyors leszek – zihálta. – Szeretlek téged. Azóta szeretlek, mióta először belenéztem a csodálatos szemeidbe – csókolgatta végig az arcom –, és azóta minden egyes nap arra vágytam, hogy újra érezhesselek. Ugye, az enyém leszel, boszorkám? Ma és holnap, meg azután. Minden egyes nap akarlak téged.

Sűrűn pislogtam néhányat, hogy elűzzem a könnycseppeket, melyektől alig láttam a karakteres arcát.

– A tiéd akarok lenni, Fabian, mert… – csuklott el a hangom –, én is szeretlek téged. A tiéd leszek, ameddig csak akarsz engem.

Nem mondhattam tovább, mert Fabian a számra tapadt. Az ölébe kapott, meg sem állt velem a hálószobájáig. Gyengéden fektetett az ágyra, és fölém hajolt.

– És ha örökké akarlak majd? – kérdezte lágyan.

– Akkor örökké a tiéd leszek – válaszoltam gondolkodás nélkül.

A következő órában életem legcsodálatosabb szeretkezésében részesülhettem. Nem vadultunk, nem kapkodtunk, és valami hihetetlen érzékiséggel fedeztük fel egymás testét. Ismerkedtünk, és ezt az ismerkedést ebéd közben is folytattuk. Fabian mindent tudni akart rólam, ahogy én is róla. Be sem állt a szánk. Kérdeztünk, meséltünk, nevettünk és figyelmesen hallgattunk. Ez volt az első igazi randink, és elnyújtottuk, ameddig csak lehet.

– Ideje lenne hazamennem – sóhajtottam.

A teraszon ültünk összebújva.

– Persze, úgyis el kell hozni a cuccaidat – felelte, és felállt.

– Miről beszélsz? – Én is felemelkedtem.

– Nem gondolod, hogy külön alszunk? – vonta fel a szemöldökét.

– Azt akarod, hogy ide költözzek?

– Én is odaköltözhetnék, de nem garantálnám, hogy Rudy sokáig életben maradna – nevetett, majd magához vont. – Egy percet sem akarok külön tölteni tőled, Alisha.

– Ki fognak akadni.

– Akkor gyere, legyünk túl rajta! – Kézen fogott.

Izgultam, és némi lelkiismeret-furdalásom is lett. Úgy éreztem, cserbenhagyom őket, ha elköltözök, ugyanakkor nem volt kérdés, hogy Fabiannel akarok lenni. Ránéztem. Ő is boldognak látszott.

– Te mondod el, vagy én? – kérdeztem, miközben az ajtót nyitottam.

– Ennyire félsz tőlük? – Belecsípett a fenekembe, mire ugrottam egyet. – Akkor beszélek én.

Szokatlan csend fogadott bennünket. A konyhában nem volt senki, és az étkezőben sem. A nappaliban, nekünk háttal Rudy ült, fülén egy fajhallgatóval.

– Helló! Megjöttünk – szóltam oda neki.

Rudy meg se moccant, de egy akkorát szellentett, hogy az egész helyiség zengett tőle.

– Te jó ég! – Azonnal erkélyajtóhoz léptem, és kitártam.

– Máris gáztámadást indított ellenünk – nevetgélt Fabian, majd lecsípett egy szem szőlőt a konyhapulton lévő gyümölcstálról, és megdobta vele Rudyt.

Rudy a tarkójához kapott, és végre felpattant.

– Na, ti is megjelentetek végre! – tolta le magáról a fülest.

– Mi az, hogy mi is? Mert még ki? – sétáltam oda Fabianhez, mert még nem mertem a nappalit megközelíteni.

– Helló – szólalt meg mögöttünk Max, mellette pedig Bruno lépkedett.

– Hát te? – kérdezte Fabian meglepetten.

Max átkarolta Bruno vállát, és magához vonta.

– Kibékültünk – árulta el, és olyan szépen mosolyogtak egymásra, hogy egészen ellágyult tőle a szívem.

– Örülök! – Megöleltem őket.

– Nem csak mi vagyunk a meglepetés – somolygott Bruno, majd elnézett mellettem Rudy felé.

Mindketten megpördültünk, és Rudyt néztük, aki elégedetten simogatta a Pokémonos pólója alól kibukkanó hasát.

– Pennyvel járunk – bökte ki röviden.

– Nahát! Gratulálok, de ő hol van? – A fejemet forgattam a fiúk és Rudy között.

– Elszaladt pezsgőért – Brenda lépett be hozzánk kéz a kézben Jazminnal.

Fabian rám nézett.

– Azt hiszem, lemaradtunk néhány dologról.

– Akkor most te jössz – böktem meg a mellkasát.

– Várjuk meg Pennyt, és szerintem üljünk már le végre – mutatott az étkezőasztal felé.

Mindannyian letelepedtünk az asztal köré, és mire Penny megérkezett, már a poharakat is odakészítettük. Furcsa volt látni, ahogy Rudy odasiet hozzá, és egy csókot nyom a szájára. Édesek voltak, és be kellett látnom, hogy nagyon is összeillenek.

– No, akkor most már bejelenthetitek, hogy ti is együtt jártok. – Rudy leült hozzánk.

– Hogy te milyen ünneprontó vagy! – forgattam a szemem.

– Alisha hozzám költözik – közölte Fabian –, és ne is próbáljátok lebeszélni róla – tette hozzá gyorsan.

A barátaim egy fél pillanatig emésztették a hallottakat, én pedig egyikről a másikra néztem, attól tartva, hogy ellenezni fogják. Bruno kedvesen mosolygott, és rám kacsintott. Tudtam, hogy ő támogatni fog.

– Ez nagyszerű, gratulálok! – szólalt meg legelőször Penny. – Szurkoltunk nektek.

– Örülök, hogy végre összekaptad magad – vigyorgott Max Fabianre.

– Nekem köszönhetik – húzta ki magát Rudy.

– Ó igen, veled még beszédem van! – emelte felé Fabian fenyegetően a mutatóujját.

– Akkor mi is mondanánk valamit – szólt közbe Brenda szégyellősen, de csillogó szemekkel.

Kíváncsian vártuk, mit akarnak.

– Mi is járunk – nézett Jazminra, majd újra ránk. – Ha megengeditek, akkor Jazmin ide költözne.

– Feltéve, ha Fabian felvesz gyakornoknak – biccentette oldalra a fejét Jazmin, és szépen pislogott Fabianre.

– Hm, mit szólsz ehhez, Max? – fordult Fabien a barátjához.

– Felőlem jöhet. Legalább rajta tarthatom a szemem – vonta meg Max a vállát.

– Na jó, most már tényleg van mire koccintani. – Bruno a pezsgővel a kezében felállt.

– A statisztika szerint négy párból legalább kettő együtt marad. – Rudy megemelte a poharát.

– Fogd be! – kiáltottunk rá szinte egyszerre.

Utószó - 32.fejezet