Kéretlen kerítők - 5. fejezet

foto: pixabay 

5. fejezet: Szégyen 

Alisha

A telefon csörgése térített észhez.

Jézus atya úr isten! Mi a fenét csináltam?

Mint a villám, úgy löktem el magamtól a pasast, és leugrottam az asztalról.

– Helló, Max! – hallottam a hangját, ahogy még mindig lihegve beleszólt a készülékbe.

Nem vagyok normális! Biztos, hogy nem vagyok normális! – szidtam magam, miközben az ingemet gomboltam. Éreztem, hogy a férfi engem néz. Rettenetesen égni kezdett az arcom. Mi ütött belém? Meglátok egy jó pasit, és rögtön szétteszem neki a lábam? Igen. Pontosan ezt csináltam.

– Bezártak a mélygarázsban, ide tudnál jönni? – beszélt valakihez.

Felnevetett. Tetszett a nevetése. Óvatosan pillantottam felé. Még mindig ugyanolyan jóképű volt, mint az előbb. Mégis mit vártam? Hogy időközben békává változik? Azt hiszem, életemben nem találkoztam még ilyen szép férfival. Azok a kék szemek tehettek mindenről. Meg az a magas, izmos testalkat és az az érzéki, mély hang. Milyen magas lehet? Éppen csak a válláig értem.

– A kocsimnál van egy ajtó, azt keresd – mondta valakinek. – Oké, kösz! – mosolygott még mindig, és kinyomta a telefont.

Most jutott el a tudatomig, hogy korábban mit mondott a telefonjáról.

Hogy rohadnál meg!

– Végig itt volt nálad – támadtam neki.

– Micsoda megállapítás – villantotta ki a vakítóan fehér fogsorát.

Ez a pasi a bolondját járatta velem. Simán hívhatott volna segítséget, ehelyett pedig elcsábított. De mivel is? Nem csinált semmit. Én ugrottam a nyakába. Nem hordhattam le, pedig szitokszavak garmada sorakozott a nyelvemen.

– Mikor ér ide? – kérdeztem helyette.

– Pár perc. Jól vagy? – vált gyengéddé a hangja.

Már, hogy lennék jól? Az előbb dugtál meg, és nem is ismerlek!

– Persze – sóhajtottam.

– Látom, hogy zavarban vagy, de semmi okod rá – lépett oda hozzám, mire hátrálni kezdtem.

– Azt hadd döntsem el én – feleltem duzzogva.

– Én sem így terveztem.

– Kérlek! Hagyjuk ezt a dumát – ingattam a fejem haragosan, pedig igazából nem is rá voltam dühös, hanem magamra. Ez a pasi biztosan ugyanebben az irodaházban dolgozik, és akárhányszor összefutok majd vele, annyiszor fog égni az arcom.

– Nem történt semmi rossz. Nincs okod ennyire kiakadni – vigasztalt, miközben ő is a ruháját rendezgette.

– Megtennéd, hogy erre a pár percre nem szólsz hozzám? – Odasiettem az ajtóhoz, hogy amint kinyílik, villámgyorsan leléceljek innen. Lehajoltam a táskámért, amit biztos akkor ejtettem le, amikor ez a félisten az ölébe kapott.

– Hé, hagyd ezt abba! – jött oda hozzám újra. – Még a neved sem tudom.

– Az lenne az utolsó, amit elárulnék neked – fontam össze tüntetőleg a karomat magam előtt.

– Most miért vagy ilyen ellenséges? Mondtam, hogy nem szándékos volt, habár, ha az emlékeim nem csalnak, te estél nekem – felelte kissé sértődötten.

– Kösz, hogy emlékeztetsz rá – húztam el a számat, és még mindig az ajtót bámultam.

Egy darabig nem szólt semmit, de éreztem, hogy engem bámul.

– Frenetikus élményben részesítettél – bökte ki egy idő után.

Azt hittem, menten elsüllyedek. Még jó, hogy nem csúsztat a melltartómba némi készpénzt. Erre inkább nem válaszoltam, viszont végre jármű zaját hallottam kintről. Testem megfeszült, és vártam, hogy kinyíljon az ajtó.

– Oké, ha erről nem akarsz beszélni, akkor legalább… – mondta volna, de a szavába vágtam.

– Neked szómenésed van? Miért nem tudsz pár percre elhallgatni? – förmedtem rá, mire seperc alatt az ajtóra felkenve találtam magam.

– Nem tudom, mi van veled, de most én beszélek! – lihegte az arcomba.

Teljes testével nekem támaszkodott, és rögtön megéreztem, hogy újra izgalomba jött.

Úristen, ez a pasi!

– Életemben nem dugtam még olyan jót, mint az előbb, és bármikor megismételném – nyögte, majd belecsókolt a nyakamba.

Még szerencse, hogy jó erősen tartotta mindkét csuklómat, különben tuti összeestem volna.

– Kérlek, hagyd ezt abba! – ficánkoltam alatta.

Vett egy mély levegőt a fülem mellett, majd kiegyenesedett, de még mindig nem engedett el.

– Nem védekeztünk – mondta halkan, és ezzel egy időben a szorítása is gyengült.

Most tényleg ilyenekre is gondol?

– Nyugi, nem kapsz el tőlem semmit és apává sem teszlek – téptem ki a karom, és abban a pillanatban hallottam, ahogy fordul a kulcs a zárban.

Hátrébb ugrottam, így a tűsarkúmmal sikeresen rátapostam a fickó lábára, de az egy pisszenés nélkül tűrte, pedig biztosan nem lehetett kellemes neki.

Egy másik jóképű férfi dugta be a fejét az ajtón.

– Ó, hát megvagy...tok – nézett ránk döbbenten.

– Épp ideje – morogta mögöttem a kékszemű.

Nem vártam meg, hogy faggatni kezdjenek. Olyan gyorsan slisszantam el a másik idegen mellett, hogy majdnem felborítottam a pocakos ürgét, aki valószínűleg a portás lehetett. Szinte futottam a kocsimig, és mintha csak versenypályán lettem volna, úgy száguldottam el mellettük.

A hazafelé úton egyfolytában nyugtatni próbáltam magam. Végül is, nem történt semmi. Szexeltem egy jót. Erre vágytam attól a pillanattól fogva, hogy emlékeztetett az üzenetére. Ezért nagyon meg foglak baszni! – visszhangzott a fejemben. Nos, megtette. Beváltotta a fenyegetését. Csak ne élveztem volna ennyire! Fél év hosszú idő. Túl jól nézett ki és tetszett az illata. Meg a szeme és a haja. A borostája is rendben volt.

Basszus, kinek magyarázkodok?

Leparkoltam a ház előtt, de képtelen voltam egyből kiszállni. Csak néztem a sárga falakat a fehér stukkókkal, az elegáns, köríves lépcsőt és mellette a gondosan nyírt sövényt. Szerettem itt lakni. A ház nemcsak szép, de a lakói is a szívemhez nőttek. Legyenek akármilyen kretének. El kell mondanom nekik mi történt, mert szükségét éreztem annak, hogy megnyugtassanak.

Ahogy beléptem a tágas előszobába, Penny sietett elém.

– Hol voltál? Már hét óra is elmúlt. Harminckétszer hívtalak – esett nekem.

– Ez nagyjából azt jelenti, hogy megállás nélkül hívtál – mosolyogtam rá, és előhalásztam a telefonom a táskámból. – Lemerültem – emeltem az orra elé a készüléket.

Szokásához híven megigazította a szemüvegét, és magasba emelte a fejét.

– Rudy küldött tizenegy SMS-t, aztán felhívta az összes kórházat – közölte.

A legszörnyűbb az volt egészben, hogy tudtam, nem viccel.

– Basszus, Penny! Csak túlóráztam – kanyarodtam el jobbra a folyosón, és a szobák mellett elhaladva az étkezőt elválasztó konyhapulthoz mentem.

A többiek mind ott ültek a bárszéken, és egyszerre kapták felém a fejüket.

– Remélem, fizeted a pszichiátriai kezelésemet – nézett rám Rudy vádlón.

– Hol voltál ilyen sokáig, édes? – kérdezte mosolyogva Bruno, aki előtt valami gyanúsan zöld színű ital várakozott.

– Rudy már a rendőrséget is csörgette, de épp akkor érkeztél – kuncogott Brenda.

Megkerültem a pultot, és engedtem egy pohár csapvizet.

– Szóval, hol voltál? – kérdezte újra Bruno.

– A mélygarázsban keféltem valami idegennel – feleltem, majd egy húzásra megittam a vizet, annyira ki volt száradva a szám.

A többiek egy perces néma csenddel adóztak a válaszomnak, és úgy néztek rám, mintha a Marsról jöttem volna.

– Van jó aranyér elleni kenőcsöm, mert ott kurva hideg lehetett – szólalt meg Rudy, halál komolyan.

– Cseszd meg, Rudy! Nem a földön csináltam – bukott ki belőlem a nevetés.

Penny felült a Rudy mellett lévő bárszékre, és most már négyen bámultak rám.

– Én azt hittem, csak vicceltél – mondta Bruno majdnem tátott szájjal.

– Nem, nem vicceltem – ráztam a fejem, de már megint rajtam volt a nevethetnék, annyira idiótán néztek rám.

– Oké, nagygyűlés! – csapott a pultra Penny, mire mindenki átvonult a nappaliba, és letelepedtek egymás mellé a kanapéra, meghagyva nekem a szemben lévő fotelt.

– Nem baj, ha közben eszek? – kiabáltam oda nekik.

Mindegyikük háttal ült nekem.

– A sütőben hagytam, lehet, még meleg – kiáltott vissza Bruno.

A srác olyan rendes volt, hogy tényleg melegen tartotta nekem a kaját, úgyhogy csak ki kellett emelnem a tányért, kerestem egy villát, és leültem velük szemben.

– Hol kezdjem? – néztem rájuk, miután bevettem egy falat halat a számba.

– Az elején – vágták rá szinte egyszerre.

Haláliak voltak, ahogy úgy ültek egymás mellett, mint a verebek. Jobb szélen Rudy, természetesen kilógó pocakkal, mellette Penny egyenes tartással, aztán Brenda, izgatottan előredőlve, míg végül Bruno, lazán, keresztbe vetett lábakkal, és egy kis mosollyal a szája sarkában.

– Szóval – nyeltem le a falatot –, említettem, hogy tegnap valaki a helyemen parkolt. – Bólogattak. – Mivel felhúzott, ezért a rúzsommal hagytam neki egy szép üzenetet. Nem hatotta meg, mert ma reggel megint odaállt, és bár hagyott egy cetlit, hogy ne merészeljem, én ma is kidekoráltam a kocsiját.

– Jól tetted – szólt közbe Rudy.

– Viszont munka után a kocsi még mindig ott állt, és mivel senkit sem láttam a garázsban, egy újabb üzenetet akartam hagyni, de ő is üzent nekem – magyaráztam.

– Mit üzent? – kérdezte csillogó szemmel Brenda, mintha isten tudja, milyen izgalmas sztorit mesélnék. Habár izgalmas is volt, ezt kár lett volna tagadni.

– Azt üzente, hogy ezért nagyon meg fog baszni – vettem egy újabb adag ételt a villámra.

Szinte hallottam, ahogy egyszerre nyelnek egyet.

– Istenem, de szexi! – csapta össze a tenyerét Penny, mire Rudy megrökönyödve nézett rá.

– Neked az szexi, ha valaki ilyen vulgáris?

– Baszd meg, Rudy, a te szád a legmocskosabb, amikor elgurul a gyógyszered – nevetett Brenda.

– Ezt kikérem magamnak! – fordította el Rudy sértődötten a fejét.

– Hagyjátok már, hadd mondja tovább! – szólt rájuk Bruno.

Mivel újra mindenki rám figyelt, ezért folytattam.

– Tehát, írtam volna a következő üzenetemet, amikor hirtelen valaki befogta a számat, és bevonszolt azon a fal melletti ajtón, tudjátok… – néztem rájuk, mire újra bólintottak. – Nem mondom, hogy nem hozta rám a frászt, de amikor megláttam a szemeit…

Annyira elméláztam az emlékben, hogy még a tányért is leengedtem az ölemben, és a többiek is hasonlóképpen néztek rám.

– Kék szemei voltak? – kérdezte Brenda.

Újra visszatértem a valóságba, és folytattam az evést.

– Azok. Méghozzá a legigézőbb kék, amit valaha láttam, és iszonyat magas a pasi.

– A falnak döntött, és megerőszakolt? Mondd, hogy így történt! – esdekelt Penny.

Mindannyian nevetni kezdtünk, kivéve Rudyt, aki megint szúrós szemmel nézett a mellette ülő nőre.

– Nem egészen – ráztam a fejem, majd letettem a tányért a dohányzóasztalra. – Amúgy igen, a falhoz nyomott, és megpróbált rám ijeszteni. Aztán meg felkapott, és felültetett egy asztalra.

– Uram atyám! – bukott ki Brunóból is.

– Emlékeztetett rá, hogy mit üzent, és… És bevallom, hogy abban a pillanatban azt kívántam, váltsa is be a fenyegetését, mert annyira jól nézett ki… Ó, ha láttátok volna! – nyögtem fel fájdalmasan.

– Nem ismerek rád, Alisha – nevetett Bruno. – Meséld tovább!

– Azt hiszem, tényleg csak ijesztgetni akart, de felizgult, és azt gondolta, nem vettem észre. Zavartan elfordult, én meg az ajtóhoz siettem, annyira kiborultam  a piszkos gondolataim miatt, de nem tudtam kimenni, mert valaki bezárta.

– Hogy mi? – kiáltott fel Brenda éles hangon.

– Igen. Bezártak, én meg lemerültem, a pasi pedig azt mondta nincs nála telefon. Próbáltam dörömbölni, de odajött, és leállított. Olyan közel állt, és olyan szép volt a szája… – Egy pillanatra elhallattam, ahogy ismét felidéztem azokat a csábító ajkakat.

– És? – sürgetett ezúttal Rudy.

– És megcsókoltam. Vagyis, ha én nem teszem meg, ő is megtette volna, mert már felém hajolt, de nem bírtam magammal – vallottam be elpirulva.

– Ó, a büdös életbe, hogy ez mennyire izgi! – tört ki Brunóból.

– Bárcsak a helyedben lettem volna – nézett rám Penny elalélva.

– Ne dumáljatok már annyit! – intette le őket Brenda.

Még mindig várták a folytatást, de nem igazán tudtam, hogyan meséljem el azt, ami azután történt.

– Aztán felkapott, visszavitt az asztalra, és… Hát, tudjátok – dadogtam.

– Mondd, hogy szétkefélte az agyad – hajolt előre Bruno izgatottan.

Egy pillanatra a tenyerembe temettem az arcom, hogy elrejtsem a pirulásomat.

– Igen, eléggé kemény volt. Mindenféle szempontból – vallottam be vigyorogva.

– Erre inni kell! – pattant fel Bruno.

– Segítek – követte Brenda is.

Vodkát hoztak. A poharakat felsorakoztatták az asztalra, Bruno pedig teletöltötte őket.

– Ugye jó volt? – sandítottam rám.

– Rohadt jó volt – bólintottam.

– Akkor igyunk a jó kefélésre – emelte magasba a poharát, amit mindannyian követtünk.

Rettenetesen jólesett az alkohol. Még nem értem a történetem végére, de máris megkönnyebbültem, és kis büszkeséget is éreztem, mert amit tettem, az egyáltalán nem vallott rám. Egyéjszakás kalandokba sem bocsátkoztam soha, most pedig… Nem ismertem magamra.

– És mi történt utána? – faggatott tovább Rudy.

– Megszólalt a mobilja. Az a szemét csak kamuzott. Végig ott figyelt nála – fortyogtam még mindig, amiért átcsapta a fejemet.

– Nem mondod? Akkor tényleg meg akart dugni – vonta le a következtetést Brenda, és már öntötte is a következő kört.

– Nem tudom. Azt mondta, nem tervezte, de a fene se tudja – vontam meg a vállam. – De lényeg, hogy jött a segítség, és kiengedtek bennünket.

– Ki volt az a pasi? Ismerjük? – kérdezte Penny.

– Nem. Sosem láttam még – ráztam a fejem.

– De a nevét csak tudod – vette a kezébe a poharat Bruno.

– Ööö, azt sem – ismertem be.

– Hogy te milyen erkölcstelen nőszemély vagy! Imádlak – dobott felém egy puszit.

– Megnyugodtam, hogy nem lesz szükséged a kenőcsre, de ha bármilyen más problémád lenne… tudod… ott – sandított az ölem felé Rudy –, akkor fordulj hozzám bizalommal.

Még mielőtt megszólalhattam volna, Penny úgy fejbe vágta Rudyt a párnával, hogy az az összes vodkát az ölébe borította. Dőltem a nevetéstől, mire én is kaptam egy jókora maflást Rudy párnájával. Ekkor elszabadult a pokol. Úgy püföltük egymást, mintha az életünk múlna rajta. A hatalmas párnacsata után, fáradtan dőltem el a szőnyegen, Bruno pedig elterült mellettem.

– Örülök neked, csajszi. Ez már nagyon kellett – jegyezte meg.

– Én annyira nem, mert tuti fogok még találkozni vele, és szégyenemben majd a föld alá süllyedek – takartam el a fejem egy párnával.

– Ugyan már! Ez a világ legjobb dolga, amit most csináltál. Nincs miért szégyenkezned – felelte.

 A fejem szédült az alkoholtól, és az előbbi aktív testmozgástól. Nem akartam már gondolkozni. Megtettem és piszok jó volt. Talán igaza van Brunónak. Nincs miért szégyenkeznem.

6. fejezet