Kéretlen kerítők - 6. fejezet

foto: pixabay

6. fejezet: Ki lehetsz?

Fabian

– Elmondanád mi ez az egész? És ki volt az a nő? – nézett rám Maxim értetlenül, miután hazaértünk.

Eddig hiába kérdezgetett egész úton, válaszok nélkül hagytam, mert nekem is át kellett gondolnom a történteket, de most már be kellett avatnom, úgysem hagyna békén.

– Ő firkált a kocsimra – feleltem, miközben nyitottam a lakásom ajtaját.

Maxim még mindig bámult. Azért ettől több magyarázatot várt.

– De hogy kerültetek be oda? – Követett a nappaliba.

Kibontottam két sört, és mindent elmeséltem neki, de a lényeget egyelőre kihagytam. Még magam sem tudtam, elmondjam-e, annyira hihetetlen az egész. Az a nő teljesen elvette az eszem, de nem bántam meg, hisz rohadt jó volt.

– Oké, rátok zárták az ajtót, és mit csináltatok majd egy órán keresztül? Ismerkedtetek? – nyaggatott tovább Max.

Max mégis csak a barátom. Kinek mondhatná el, ha nem neki?

– Igen. Méghozzá egészen közelről – bólintottam.

Maxnek csak néhány másodperc kellett, hogy megértse, mire gondolok.

– Úgy érted, hogy… – tátotta el a száját.

– Ja, pontosan úgy – feleltem röviden, és ittam.

Ezúttal én foglaltam el a fotelt. Maxim a kanapén hallgatott, és próbálta emészteni a dolgokat.

– Csak rá akartam ijeszteni, de az a nő gyönyörű, te is láthattad – fakadtam ki. – Megkívántam, méghozzá őrült módon.

– Az oké, de csodálkozom, hogy belement – mondta még mindig elképedve.

Láttam rajta, hogy még most sem tudta összerakni ezt az egészet, méghozzá azért nem, mert nem szoktam ilyesmiket művelni. Korábban gyakran előfordult, hogy egy-egy éjszakára felvittem a lakásomra lányokat, de már évek óta többnyire tartós kapcsolatokban éltem. Pontosabban fogalmazva, ugyanazokat a személyeket vittem ágyba, mert kapcsolatnak nem igazán lehet nevezni azt, ha valakivel csak szex van, és semmi egyéb.

Sosem voltam az a szerelmes típus. Sok nőt kedveltem, de a szerelem messzire elkerült. Nem vittem őket haza bemutatni a szüleimnek, nem jártunk el vacsorázni, és kizárólag csak akkor aludtak nálam, ha szexre vágytam. Lehet, hogy erre mások azt mondanák, csak kihasználtam őket, de én nem éreztem így. Nem áltattam őket semmivel, és egyszer sem suttogtam a fülükbe azt, hogy szeretlek, mert nem lett volna igaz. Tulajdonképpen még soha, senki fülébe sem suttogtam ilyesmit. Na jó, ez nem igaz. Kisiskolás koromban beleszerettem a szomszéd lányba, és neki szerelmet vallottam. Aztán rá egy hónapra elköltöztek.

– Azt hiszem, benne is hasonló dolgok játszódhattak le, vagy nem tudom, de úgy estünk egymásnak, mintha csak erre várunk volna – idéztem fel a szenvedélyes pillanatot, mire a farkam kapásból megmozdult a nadrágomban. Elképesztő, hogy elég volt csak rá gondolnom, és azonnal begerjedtem.

– Rád fért már – rendezte le Max ennyivel a dolgot. – És fogsz még találkozgatni vele?

Ez egy rohadt jó kérdés volt. Őszintén reméltem, hogy igen.

– Nem tudom, mert még a nevét sem árulta el – vallottam be.

– Mi? Azt sem tudod, hogy hívják? Te aztán nem vagy semmi, öregem – nevetett, és meghúzta a sört.

Mondjuk, ez nem rajtam múlt. A nő nem akarta elárulni, az pedig külön bosszantott, hogy még a kocsija típusát sem láttam, olyan gyorsan elhúzott mellettünk. Csak a piros szín ragadt meg bennem, és hogy alacsony kivitel. Viszont ezek szerint az irodaházban dolgozik, és azt is tudtam, hol szokott parkolni, így igencsak esélyes, hogy újra összefussak vele.

Valójában lövésem sem volt, miben reménykedtem, hiszen eléggé világosan a tudomásomra hozta, hogy el akarja felejteni a történteket, ha szavakkal nem is mondta így ki. Mégis, reggel direkt máshová álltam, hogy legalább azt megfigyelhessem, milyen kocsival jár. Hétfőtől már úgyis felszabadul Harold helye, ezt az egy napot pedig kibírom, ahogy kibírtam volna a többit is, de nem tudhattam, hogy itt mindenkinek megvan a saját parkolóhelye.

Tíz körül mentem le, és ahogy sejtettem, ott állt egy kis piros Alfa. Természetesen a tulaját sehol sem láttam, de ennyivel is előrébb lettem. Egészen feldobott a dolog. Az a nő valahol itt dolgozott az irodaházban, és csak idő kérdése, mikor futok össze vele ismét.

Épp az ez évi projekteket néztem át, mikor Harold jött be hozzám.

– Délben tartom a búcsúztatómat. Lejössz bemutatkozni? – kérdezte, majd leült velem szemben. A szék jókorát reccsent alatta, igen jó húsban volt az öreg.

– Nem, kösz. Majd ráérek hétfőn bemutatkozni nekik, és még jutottam el a személyi aktákig. Jobb szeretném, ha már lenne némi benyomásom róluk, mielőtt megismerkedek velük – hárítottam, de igazából csak azért, mert piszkosul el voltam havazva.

Teljes egészében fel akartam készülni, ami azt jelentette, hogy még hétvégére is haza kell vinnem jó néhány aktát. Mindig is ilyen alapos voltam. Tudni akartam, melyik kivitelezés kinek a nevéhez fűződik, ismernem kellett kinek mi az erőssége vagy a gyengéje, kire mit bízhatok, ki képes önálló munkára és hasonlóak. Nem volt időm arra, hogy majd belerázódjak. Ez egy kész, működő cég, és az átvétel után is tökéletesen kell működnie.

– Ahogy gondolod, habár már nagyon várják, hogy megismerhessenek. Úgy járkálsz itt, mint egy szellem, és csak találgatnak, vajon ki lehetsz – kacarászott az öreg.

– Hidd el, még rám is fognak unni. Viszont, ha itt buli lesz, akkor ezeket inkább hazaviszem – pakoltam halomra az aktákat.

– Ez esetben, azt hiszem, mi már mindent elrendeztünk egymással – állt fel Harold, és a kezét nyújtotta felém – Örülök, hogy hozzád került a Black Arch.

– Igyekszem megőrizni a hírnevét – köszöntem el tőle, majd begyömöszöltem az iratokat a táskámba, és szép csendben távoztam.

Nem lepődtem meg, amiért otthon nem tudtam folytatni a munkát, ugyanis Maxim költözködött. Természetesen segítettem neki. Az ebédet pizza rendeléssel oldottuk meg, de tele hassal nem esett jól a cipekedés.

– Akkor? Áll még a hétvége? – kérdezte, mikor az utolsó dobozt is felvittük hozzá.

– Miért? Ígértem valamit? – vontam fel a szemöldököm.

– Nem, de azt sem mondtad, hogy nem jössz velem. Most már van külön lakásom, úgyhogy nem lehet kifogás, hogy ne vigyek fel senkit hozzád – nyomta Max a kezembe a frissen főzött kávét.

– Oké, legyen, de cserébe vasárnap átnézed az összes kimaradt szerződést, amire nem jutott időm – csaptam le az alkalomra, hogy egy kis segítséget csikarjak ki belőle.

Maxim nem állt az alkalmazásomban, bár így is segített, amiben csak tudott, de nem akartam terhelni. Hétfőtől viszont már ő is teljes erőbedobással nálam dolgozik majd.

– Jó, megdumáltuk – bólintott rá.

Amíg kávéztam, körbejártam a modern lakását, amelyből gyönyörű kilátás nyílt a városra. Minden volt benne, amire Maxnek szüksége lehet. Két háló, fürdő, külön gardrób, tágas nappali, étkező és konyha. Ráadásul tökéletesen illett Maximhoz. Élénk színek, elegáns, letisztult formák, nem csodáltam, hogy gyorsan beleszeretett. Nem is értettem, először miért vacillált.

Kimentem az erkélyre, és megint az ismeretlen nőn agyaltam. Nem akartam hazudni magamnak, túlságosan tetszett. Állandóan az a csodálatos szempár sejlett fel előttem, és a meseszép arca, ahogy teljes átéléssel élvezte, amit vele műveltem. Felfoghatatlan, hogyan történhetett meg ez az egész. Egészen izgalmasan indult az itteni életem.

– Hívott Lisa – szólalt meg mögöttem Maxim.

Idegesen pördültem meg.

– Minek?

– Csak tudni akarta, mi van veled – vonta meg a vállát.

– Ha nem veszem fel, akkor téged zaklat? – mérgelődtem.

Lisa életem egyik legnagyobb hibája. Ő is apám cégénél dolgozott, és az elején izgalmasnak ígérkező munkahelyi viszony elég hamar terhessé vált a számomra. A leglehetetlenebb időpontokban támadt le, és annyira nyíltan fogdosott, hogy mindenki tudott rólunk, ami engem rettenetesen zavart. Nem akartam, hogy rólam pusmogjanak. Aztán egyszer apám épp akkor nyitott ránk, amikor Lisa minden előzmény nélkül ledobta a ruháját az irodám közepén.

Elég csúnyán összevesztem mindkettőjükkel. Azt hiszem, az volt az a pont, amikor úgy döntöttem, elég. Nem szerettem már bejárni, a hátam mögött összesúgott emberek szemébe nézni, és az apám állandó zsörtölődését hallgatni, hogy miért nem nősülök meg, és hagyom abba az efféle kalandokat.

– Ide akart utazni – zökkentett ki a gondolataimból Maxim.

– Hogy mi? Remélem, lebeszélted róla!

Még csak az hiányozna! A hátam közepére sem kívántam azt a nőt. Lezártam az életemnek azt a szakaszát, de úgy tűnt, Lisa ezt nem akarta tudomásul venni.

– Persze, de attól még bármikor beállíthat. Te is tudod, hogy milyen… – dörzsölte Max a homlokát.

– Levakarhatatlan – fejeztem be helyette a mondatot.

– Talán jobb lenne, ha mégiscsak beszélnél vele. Előbb-utóbb csak megérti, hogy vége.

– Már elégszer elmondtam neki, de ő szentül hiszi, hogy csupán apám miatt menekültem. – Visszafordultam a város felé.

– Ami nagyrészt igaz is – támaszkodott meg mellettem Maxim.

Itt fent elég nagy szél fújt, ám kellemes volt az idő, és a szmogot sem lehetett érezni.

– De annak semmi köze Lisához – sóhajtottam.

– Ez így van, azonban nem ártana ezt neki is elmagyaráznod.

– Majd talán beszélek vele, ha továbbra is hívogat – adtam meg magam, mert tényleg nem szerettem volna, ha csak úgy beállítana ide.

Miután hazaestem, egész késő éjszakáig tanulmányoztam a személyi aktákat. Kiszedtem a számomra érdekes emberekét, és külön raktam, hogy belőlük állítsam össze az én kis csapatomat, akik közvetlenül a kezem alá dolgoznak majd. Szombaton délelőtt még átnéztem újra a projekteket, este pedig készülődtem a Maximnak beígért buliba.

Nem vacakoltam túl sokat az öltözködéssel. Egyszerű fehér pólóba bújtam, fekete farmerrel, de amikor Max megjelent nálam, egészen alulöltözöttnek éreztem magam. A barátom türkizkék zakót viselt, sárga pólóval és fekete nadrággal. A haja gondosan hátra zselézve, és olyan illatfelhő vette körül, amibe még a méhek is belefulladtak volna.

– Mindenki minket fog bámulni, annyira kitűnsz majd a tömegből – hecceltem.

– Inkább gyere, mert lent vár a taxi! – sürgetett.

Egy vékony, fekete bőrdzsekit kaptam magamra, ami miatt Maxim csak a fejét csóválta, de egy szót sem szólt. Sosem voltam olyan piperkőc, mint ő. Ez nem jelentette azt, hogy ne lettek volna drága öltönyeim, vagy márkás ruháim, de mindig az egyszerűségre törekedtem. El sem tudtam volna képzelni magamon egy olyan zakót, amit most ő magára húzott.

A bár igen nagy forgalmú lehetett, mert elég sokan álltak kint arra várva, hogy beengedjék őket. Igaz, már jócskán tizenegy felé járt az idő, de az ilyen helyekre amúgy sem érdemes korán érkezni. Meglepetésemre, nekünk nem kellett sorba állni, mert Maxim csak felmutatott valamit a kidobónak, és máris mehettünk be.

– Téged már itt is soron kívül beengednek? – kérdeztem, ahogy a pult felé tartottunk.

– Voltam itt tegnap este, és lefoglaltam egy helyet magunknak, aztán elég gyorsan összehaverkodtam a tulajjal – magyarázta.

– Akkor mi a francért rángattál el magaddal, ha egyedül is el tudsz jönni? – dünnyögtem.

– Azért, hogy kimozdulj. Gyere, az lesz a mi helyünk! – mutatott egy távoli asztal felé.

Örültem, hogy nem a tömegben leszünk, és az eldugott sarokban a zene sem dübörgött annyira. Leültünk, majd szétnéztem a tágas teremben. A hely tele volt, főleg pasikkal. A villódzó fényekben a tarkabarka ruhákba bújt emberek egy hatalmas, színes masszának tűntek. Mindig is irigyeltem azt a szabadságérzetet, amit ez a közösség árasztott magából. Ittak, táncoltak, nevettek, és olyan megbotránkoztató göncöket húztak magukra, amelyeket még nőkön is nehezen tudtam elképzeli, ám semmi bajom nem volt ezzel. Mindenki úgy éli az életét, ahogy neki tetszik, ha ez boldoggá teszi. És ezek az emberek boldognak tűntek.

– Hozok valamit inni, addig foglald az asztalt – emelkedett fel Maxim.

– Hagyd, majd én! – intettem le, hogy addig is hadd szemlélődjön, őt úgyis jobban érdekelte ez az egész, mint engem.

A pulthoz verekedtem magam, ahol elég sokan ácsorogtak. Míg vártam, hogy odaférhessek, a táncolók felé fordultam, és akkor a túloldali asztalánál megláttam őt. Pislogtam néhányat, hogy tényleg jól látom-e, de tényleg ő volt. Az a nő, akivel…

Atya ég, milyen szexi!

Ezüstszínű, pánt nélküli topot viselt, a haja lágyan omlott a csupasz vállára. Jókedvűen nevetgélt egy fiatal srác társaságában. Annyira gyönyörűnek láttam, hogy képtelen voltam levenni a szemem róla. Most is ugyanazt éreztem, mint legutóbb. Valami iszonyatos erővel vonzott hozzá. Nem hagyhattam ki ezt a véletlen találkozást…

7. fejezet