A nagy szívrablás - 11. fejezet

 

Louis

Miután Harryék távoztak, egyszerre voltam rettenetesen boldog, és egyben kissé letört is. El sem akartam hinni, hogy összejöttem vele, habár azzal még nem voltam tisztában, mi most tényleg együtt vagyunk-e, de ritka csodálatos éjszakában volt részem. Ugyanakkor szomorú lettem, amiért máris nélkülöznöm kellett őt, hiszen még csak most kaptam meg. Egy nagy sóhaj kíséretében sétáltam oda Zayn barátomhoz, aki a tornácon várt rám. Azonnal nyújtotta felém a cigis dobozt.

– Miért érzem azt, hogy fülig belezúgtál? – kérdezte somolyogva.

Kivettem egy szálat, meggyújtottam.

– Talán azért, mert fülig belezúgtam – fújtam ki a füstöt.

– Ilyen gyorsan? Mi van veled, Louis? – nevetett fel.

– Ezt én is szeretném tudni. Egyszerűen levett a lábamról. Kibaszott szép ez a fiú – idéztem fel a smaragd szemeket, melyek rabul ejtették a szívem.

– Ezzel nem tudok vitába szállni, csak szokatlan tőled. Eddig nem rajongtál a hozzá hasonló, domináns hímekért.

– Ja, de úgy tűnik, most mégis – mosolyodtam el. – És még azt is megengedtem neki…

– Mi a franc? – kacagott fel a barátom. – Ez komoly? Te tényleg beleszerettél – csapott a combomra.

– Nem – ráztam a fejem. – Vagyis nem tudom, de ez most más… Áh, hagyjuk inkább – legyintettem, mert egyelőre én sem voltam tisztában azzal, mit érzek, de valami ilyesmi lehet a szerelem.

– Rá se ránts! – nevetgélt tovább Zayn. – Az én fejem is elcsavarta a hisztis. Egyszerűen imádom.

Kíváncsian kaptam rá a tekintetem.

– Csak nem volt valami az éjszaka?

– Az nem, amire gondolsz, de megcsókolt – húzta ki magát büszkén. – Ráadásul totál felizgult, mert úgy állt a dákója, mint a cövek. Igaz, azt nem tudom, én okoztam-e nála, vagy a szerelmespár, mert kibaszott hangosak voltak.

Én semmit sem hallottam belőle, de bizonyára azért, mert Harry gyönyörű nyögdécselése kötötte le minden figyelmemet.

– Csak nem másokra izgul – löktem meg játékosan Zaynt. – Tutira rád van beindulva, bár nekem inkább úgy tűnik, mintha menekülne előled.

– Mert össze van zavarodva, de majd rájön, hogy én vagyok a főnyeremény – nevetett, és felállt. – Gyere, nézzük meg a többieket, és kezdjünk valamit magunkkal.

Liam és Brandon még mindig a kanapén ücsörögtek, és valamit nézegettek egyikük telefonján. Érkezésünkre letették a kezükből, és várakozóan néztek fel ránk.

– Nos, akkor mivel kezdjünk? – kérdeztem, és ledobtam magam a fotelbe.

– A ruhákat néztük a neten – felelte Brandon. – Több helyen is találtunk sima, felirat nélküli nacikat és felsőket. A sapkákat pedig vadászboltból tudjuk beszerezni.

– Jó, akkor holnap ugorjatok be ti a városba, holnapután pedig majd mi Zaynnel – bólintottam. Nem lenne tanácsos egyszerre megvennünk. Jobb, ha mindenben óvatosak leszünk.

– Ma elkezdhetnénk az edzést – mondta Liam. – Először is tehetnénk egy nagy sétát az erdőben. Bemelegítésnek jó lenne. Holnaptól pedig jönne a futás. A földút erre tökéletes, és a táv is megfelelő a bekötőútig.

– És a falmászást hol fogjuk gyakorolni? – kérdezte Zayn. Közben az én cuccaim közül hozott magának egy melegítőalsót.

– Azt még nem tudom. Keresnünk kell valami megfelelő helyet, és lehetőleg olyat, ahol nem járnak sokan – válaszolta erre Liam. – Biztosan van hasonló kőkerítés a város szélén.

– Akkor indulhatunk? – pattant fel Brandon.

– De be vagy sózva – tápászkodtam fel én is. – Még iszok egy kávét, aztán mehetünk.

Ők is kértek, utána tényleg útnak indultunk. Nagyjából ismertem a környéket, de nem minden részét, mert amikor itt tartózkodtunk, többnyire nem hagytuk el a házat, maximum csak fát gyűjteni a tűzhöz. Nem volt kitaposott ösvény, úgyhogy néhol bozótoson kellett átvágnunk, illetve az állatok csapásvonalát követtük.

– Most komolyan ez az edzés? – nyűgösködtem. – Már csupa pókháló vagyok.

– Az hagyján, de egyáltalán vissza fogunk találni? – nézett maga mögé Zayn.

– Még alig indultunk el, ti pedig máris hisztiztek. Ne legyetek olyanok, mint Niall – dorgált meg bennünket Liam.

Elég volt csak a nevet említeni, Zayn máris vigyorogni kezdett.

– Ő már hangosabban rikácsolna, mint ezek a kibaszott madarak, amik nem fogják be a szájukat, mióta elindultunk – bámészkodott felfelé Brandon.

– Ez egy erdő – mondtam neki. – Mit vársz? Hajókürtöt?

– Nem, de rohadt idegesítőek. Még a végén leszarnak minket – nyújtogatta a nyakát.

– Basszus! Jártál te már a városon kívül, édes? – húzta magához Liam.

– Poénosnak hiszed magad, macsókám? Képzeld, igen. Voltam iskolai táborokban – dicsekedett Brandon, mintha az olyan nagy dolog lenne. Ki nem volt ilyenekben?

– És mit csináltál ott? Lelövöldözted a madarakat, hogy nyugodtan nyomkodhasd a telefonod? – húzta Zayn is.

– Szakadjatok már le rólam! Csak pár évvel vagyok fiatalabb nálatok, úgyhogy ne tegyetek úgy, mintha ti olyan nagy túlélők lennétek – háborgott a szőke fiú.

– Itt egy épület – szólalt meg hirtelen Liam.

Közelebb sétáltunk. A bokrok mögött egy pici tisztás közepén egy elhagyatott ház bújt meg. A teteje már beomlott, és szinte csak a falak álltak, amelyeket benőttek a növények. Körbejártuk, de semmi különöset nem találtunk.

– Ez a fal alkalmas lenne a gyakorláshoz – ütögette meg a téglákat Liam.

Megálltunk mellette, és mi is szemrevételeztük.

– Magasabb – állapítottam meg.

– Nem sokkal. Ha ezen át tudunk mászni, akkor a Styles birtokon gyerekjáték lesz – méregette a magasságot Zayn csípőre tett kézzel.

Igazuk volt. A fal alkalmasnak tűnt, hogy ezen gyakoroljunk, na nem mintha sok kedvem lett volna az ugrabugráláshoz.

– Ezeket el kell takarítanunk előle – dobott félre egy törmeléket Liam. – És le kell szedni ezeket a kúszó szarokat is – tépett le egy indát.

– Megnézem, mi van mögötte – indult el Brandon, hogy megkerülje az épületet.

– Nem ártana egy kesztyű, meg valami vágószerszám. Rohadt erősek ezek az indák – téptem le egyet én is, de az istennek sem akart elszakadni.

– Itt is csak törmelék van. Meg egy ágy – kiabált át hozzánk Brandon.

– Akkor még dugni is tudtok – válaszolt neki Zayn.

– Ezen? Hát biztos nem – rikácsolta a fiú. – Akkor inkább a fűben.

– Gyere, mert visszamegyünk a házhoz – szólt Liam.

Megbeszéltük, hogy kajálunk valamit, aztán rendbe tesszük a fal környékét, és délután ténylegesen nekilátunk gyakorolni. Zaynnek se sok kedve volt hozzá, de mindketten beláttuk, hogy tényleg szükséges, és nem lustálkodhatunk, mert ha bénázunk, akkor egymással tolunk ki. Muszáj volt komolyan vennünk a dolgot.

Egy gyors tízórai után kimentünk a kis fészerbe, ahol találtunk két pár kesztyűt és metszőollót. Liam még egy fejszét is magához vett, úgy indultunk vissza a falhoz. Az egyik kesztyű nekem jutott, a másik Brandonnak, így mi a törmelékeket takarítottuk, Zayn és Liam pedig a növényeket vagdosta. Egészen belemerültünk a munkába, mikor egyszer csak Brandon egy egetrengetőt sikoltott, és szó szerint a nyakamba ugrott.

– Mi a fasz van? – dörrentem rá a csimpaszkodó fiúra, aki még a lábait is a derekam köré fonta, és majdnem eltaknyoltam vele. A másik két fiú is minket bámult.

– Egy béka – nyavalygott Brandon sírós hangon.

– Ó, hogy az a…! – löktem le magamról. – Azt hittem, egy levágott fejet találtál vagy valami szörnyűséget. A picsáért kell ráhozni a frászt az emberre egy rohadt béka miatt?

Brandon hátrált néhány lépést.

– Én vissza nem megyek oda – mutatott egy kődarabra. – Kurvára félek tőlük.

Esküszöm úgy nézett ki, mint aki mindjárt elbőgi magát. Liam azonnal odalépett hozzá, és átölelte.

– Mindjárt megkeressük, és elvisszük innen. Nyugodj meg, édes – simogatta Brandon hátát.

– Még egy ilyen, és nyakon baszom a csajod – ment oda hozzájuk morogva Zayn. – Add ide a kesztyűt – kérte el Brandontól.

– Biztos ti is paráztok valamitől. Hát én a békáktól – nyomta Brandon duzzogva Zayn kezébe a kesztyűt.

– Ja, de az a szerencsétlen állat tuti kinyiffant, akkorát sikoltottál – morogtam én is, és felemeltem a követ. Egy picike béka tanyázott alatta. – Ez most komoly? Ettől voltál így beszarva? – vettem kezembe az állatot.

– Ne gyere közelebb! – bújt el Brandon Liam mögött.

A szemem forgatva vittem távolabb a kis békát, és ott leraktam a földre. Szerencsétlen azonnal beugrált a fák közé.

– Na jó, csináljuk, mert így sosem leszünk kész – állt neki újra a munkának Zayn.

Liam még egy picit nyugtatta Brandont, és átadta neki a metszőollót, aztán ők is folytatták. Délre megtisztítottuk a terepet, és elégedetten szemléltük a művünket.

– Ki próbálja meg először? – kérdeztem csípőre tett kézzel.

– Legyen már valami tétje is. Úgy izgalmasabb – javasolta Zayn. – Akinek sikerül, azt egész héten kiszolgáljuk, vagy valami hasonló.

– Ezek szerint, azt hiszed, neked sikerülni fog. Benne vagyok, de úgyis én fogok nyerni – vágta rá Liam.

– Hát jó, legyen ez a tét – vigyorodtam el, mert biztos voltam benne, hogy neki sem fog sikerülni. Liam kigyúrt, de nem fürge.

– Hányszor lehet megpróbálni? – kezdett el ugrabugrálni Brandon.

– Te mit csinálsz? – sandított rá Zayn.

– Bemelegítek – válaszolta a fiú, miközben terpeszbe ugrott, és a karját magasba lendítette.

– Inkább nyújtanod kellene – kuncogott Liam. – Legyen három próbálkozás.

Én is végeztem pár nyújtást, és a falat néztem. Kurva magas volt. Nagy lendület kell ahhoz, hogy az ember elérje a tetejét. Fűszál segítségével húztunk sorsot, ki kezdje, és úgy izgultunk, mintha valami komoly tétje lenne a dolognak. Zayn húzta a legrövidebbet.

– Faszom! Na, jó, akkor ezt figyeljétek! – állt meg pár méterre a faltól, és nekilódult.

Legalább fél méter hiányzott ahhoz, hogy elérje a tetejét. Nevettünk.

– Ti sem lesztek jobbak – forgatta a szemeit, amikor visszajött hozzánk.

Brandon következett. Ő konkrétan lefejelte a falat, mert nem jól jött ki neki a lépés. Ekkor már szakadtam a nevetéstől, mert lehorzsolta a homlokát. Liam persze rögtön odaugrott hozzá ápolgatni.

– Szerintem az se rossz ötlet, ha Brandon a fejével töri át a falat – kacagott Zayn.

– Ne röhögtessetek már, mert így nekem se fog sikerülni – álltam be én is az indulási pontra.

– Amúgy sem fog. Kibaszott magas – simogatta a homlokát Brandon.

Lendületet vettem, és nekilódultam. Már az első lépésnél éreztem, hogy nem tapad jól a cipő, csúszik, de még így is majdnem elértem a tetejét. A többiek csak hümmögtek.

– Ez nem volt olyan rossz – bólogatott Liam. Ő következett.

Hát, mit ne mondjak. Ő kb. ugyanaddig ért fel, mint Zayn. Kipirulva somfordált vissza hozzánk.

– Már nincs olyan nagy szád, igaz? – veregettem hátba. – Majd a következő!

Próbálgattuk, de egyikünknek sem sikerült. A harmadik kör végére mindannyian úgy néztünk ki, mintha valami tömegverekedésen vettünk volna részt. Brandonnak nem csak a homlokát, de a térdét is gyönyörű horzsolás díszítette. Nekem a könyökömet, ahogy Zaynnek szintén, Liamnek pedig a körme szakadt be, és a csuklóját is fájlalta.

– Na jó! Menjünk haza, mert már alig állok a lábamon – tápászkodott fel a földről Zayn.

Egyikünk sem akart már újra nekiveselkedni. Kimerültünk, és mindenünk fájt.

– Vennünk kell valami spéci cipőt, mert ezeknek csúszik a talpa – mondtam hazafelé baktatva.

Brandon vánszorgott mellettem.

– A falmászóknak biztos van olyan. Majd megnézem a neten.

– Valakinek be kell ugrani most a városba, mert ha ilyen sérüléseket szerzünk, akkor nem ártana valami normális fertőtlenítő és kötszer is – magyarázta Liam.

Amikor visszaértünk, én azonnal ledöglöttem a kanapéra. Rá kellett jönnöm, hogy kurvára nem vagyunk edzettek, és bele kell húznunk. Nemcsak speciális cipő, de kesztyűre is szükségünk lesz, na meg kurva sok edzésre. Kis pihenő után kimentem a többiekhez. Ők megint a fejüket tömték.

– Nincs több zabálás. Öltözzetek át, és menjetek el vásárolni – mondtam a gerlepárnak. – Ha visszajöttetek, kurvára ki fogunk menni futni, mert így nem fog sikerülni. Nem hízókúrára jöttünk, hanem felkészülni.

Meglepetten néztek rám, de mindegyik szó nélkül lerakta a kaját a kezéből, Zayn pedig visszatette a még bontatlan sörét a hűtőbe. Brandon összeírta, mit kell beszerezniük és kinek hányas lába van, aztán Zayn adott pénzt nekik, mert nála volt kp, és a lakáskulcsát is a kezükbe nyomta, hogy hozzanak el neki pár ruhát.

– Pihenjünk, amíg visszaérnek – javasoltam Zaynnek, és egyből behúztam a zuhanyzóba, hogy lemossam magamról az izzadtságot és a port.

Amint magamra maradtam, azonnal Harry körül forogtak a gondolataim. Máris hiányzott, és aggódtam is érte. Reméltem, hogy tényleg ügyes lesz, és az apja nem neszeli ki, miben mesterkedik. Nem szerettem volna, ha bármi baja lenne belőle. Vissza akartam kapni, méghozzá sürgősen. Nagyon kellett nekem az a fiú.

Lehet, tényleg beleszerettem?

12. fejezet