Szerelem négy fal között -19. fejezet

19. fejezet

Szombat este Brian magára erőszakolta, hogy újra kimozduljon.

– Hová lesz a fuvar? – kérdezte a sofőr.

– Vigyen el egy klubba, teljesen mindegy melyikbe – válaszolta  egykedvűen.

Nem nézte, merre járnak. Arra gondolt, iszik néhány pohárral, utána majd feloldódik, és talán nem riaszt el mindenkit a mogorvaságával.

A taxis egy olyan helyre vitte, ahol Brian még nem járt. Miután belépett, megállapította, hogy ez a klub is ugyanolyan, mint a többi: hangos zene, őrülten cikázó fények, alkoholtól vagy egyéb dolgoktól bódult, önfeledten bulizó fiatalok. Érezte, mennyire nem illik oda. Nem az életkora miatt, hanem, mert ő már régóta nem ilyen életet élt. Csakis azért jött, hogy levezethesse a feszültségét valakin.

Meglehetősen nagy tömeg volt bent, a pultnál egy szabad helyet sem talált. Még beljebb verekedte magát, és megpillantott egy keresztbe vetett, csinos lábat. Megrohanták az emlékek, és egy pillanatra gyökeret eresztett. Pont olyan… Közelebb lépett, és fel sem kellett néznie ahhoz, hogy tudja, ki az. Amelia. A nő, akiért élt-halt. Háttal ült neki, de ezer nő közül is felismerte volna.

Amelia nem vette észre őt, amikor dübörgő szívvel megállt mögötte.

– Egy konyakot – szólt oda Brian a pultosnak, és hangjára a nő azonnal megfordult.

Gyönyörű szemei hatalmasra nyíltak.

– Brian! – ejtette ki a nevét meglepetten.

– Amelia! – biccentett felé Brian. – Nem hittem, hogy épp egy ilyen helyen találkozunk újra.

Nehéz volt könnyedséget erőltetnie magára.

– Hogy kerülsz ide? – kérdezte Amelia, és Brian mögé pillantott, keresve az esetleges társaságát.

– Ezt én is kérdezhetném – mosolyodott el Brian, közben átvette a rendelt italát.

– Randyé ez a hely – felelte.

Brian elfojtott egy káromkodást magában. Hát persze! Randy megnyitotta a klubját.

– Nem tudtam, hogy az övé. Gratulálok! Iszol valamit?

– Már van italom – vette el Amelia a pultról a poharát. – Meglep, hogy itt látlak.

– Néha nekem sem árt kimozdulnom otthonról – vonta meg a vállát Brian, majd Amelia poharához koccintotta a sajátját, és lehúzta a konyakot. – Mesélj, mi újság veled? Dolgozol már? – kezdett bele egy semleges témába.

– Egyelőre csak Randynek segítek vinni ezt a helyet – válaszolta, miközben egyértelműen kerülte a tekintetét.

Brian egyre csak arra tudott gondolni, mi van, ha Lunának igaza volt? Ez lenne az utolsó esélye, hogy kiderítse, Amelia valóban szerette-e. Minden bátorságát összeszedve nézett a szemébe.

– Válthatnánk pár szót négyszemközt?

Amelia bizonytalanul körbenézett, majd bólintott.

– Randy az irodában van… Esetleg kint beszélgethetünk.

Briannek az is tökéletesen megfelelt. Nem lesznek kettesben, de legalább normálisan hallhatják egymás szavát.

Utat tört a tömegben, Amelia pedig követte. Kiérve távolabb sétáltak a kint ácsorgó emberektől, és megálltak egy árkád alatt. Amelia fázósan húzta össze magán csöppnyi fekete blézerét, pedig egyáltalán nem volt hideg.

– Miről szeretnél beszélni? – kérdezte.

Brian szíve még mindig hevesen kalimpált. Már rég túl lehetett volna ezen a beszélgetésen, ha nem cseszi el.

– Kettőnkről – felelte, és mielőtt folytatta volna, Amelia hevesen közbevágott.

– Nem, Brian. Már nincs olyan, hogy kettőnk.

Brian felkapta a fejét.

– Már nincs, de volt, ezt te sem tagadhatod.

– Az már elmúlt, és nem hiszem, hogy beszélnünk kellene róla.

– Én pedig úgy érzem, igenis kell, mert…

– Nem! Hagyd ezt abba, Brian! – vágott a szavába ismét. – Férjhez fogok menni, és nem akarok ilyesmikről beszélni. Az már elmúlt, vége. Nem jöhetsz csak úgy ide, és emlegetheted fel, ami köztünk volt.

Brian már nyitotta a száját, de akkor Amelia mögött Randyt látta meg feléjük közeledni.

– Az istenit! – káromkodta el magát.

Amelia hátrafordult, és még az előbbitől is idegesebb arcot vágott.

– Brian, micsoda meglepetés! Hogy kerülsz ide, barátom? – lépett oda hozzájuk Randy nagy hanggal.

Brian tiszta szívéből gyűlölte ezt az embert. Most már nem csak Amelia, de Judy miatt is.

– Erre jártam, és benéztem. Üdv, Randy – fogott vele kezet.

– Akkor mit ácsorogtok itt kint? Menjünk be. A vendégem vagy ma estére – invitálta Randy, de neki semmi kedve nem volt újra bemenni oda. Dühös volt és csalódott.

– Onnan jövök. Már indulni akartam haza – mutatott Brian maga mögé. – Jó kis helyet hoztál össze, gratulálok!

Randy büszkén kihúzta magát.

– A legmenőbb klub lett. Minden este telt ház van. Jó zene, bomba csajok, ez vonzza ide az embereket. Mondtam neked, hogy megcsinálom, és tessék: itt van.

Randy minden egyes szava csak fokozta Brian idegességét. Nem lehet, hogy Amelia egy ilyen alakhoz menjen hozzá. Nem fogja hagyni, hogy elrontsa az életét. Ebben a percben elhatározásra jutott. Fel fogja nyitni Amelia szemét. Még akkor is, ha örökre megharagszik rá emiatt.

– Úgy hallom, össze is fogtok házasodni – erőltetett magára egy mosolyt.

Randy átkarolta Amelia derekát, és magához húzta.

– Szóval a mókuskám már eldicsekedett vele. Alig várja már, hogy bekössem a fejét. – Azzal megpuszilta Amelia halántékát.

Brian egy másodpercre behunyta a szemét, majd mikor kinyitotta gyilkos tekintettel nézett Randyre.

– És azt mikor akarod elmondani neki, hogy Judyt kefélgeted? – Brian pár másodpercre kiélvezte a hatást, amit kérdése mindkét emberből kiváltott, majd folytatta: – Mióta is tart? Még a lánykérés előtt kezdődött, igaz?

Amelia idegesen Randyra kapta a tekintetét. A férfi először csak tátogott, majd elengedte Ameliát, és dühösen lépett egyet előre.

– Ehhez neked semmi közöd, Brian! Mi a francért avatkozol bele?

– Én pedig úgy érzem, nagyon is közöm van hozzá. Egy szar alak vagy, Randy, és nem érdemled meg azt a nőt – bökött Brian a mutatóujjával Amelia felé.

– Mit képzelsz magadról, de pöcs! – Randy neki akart ugrani, de szembetalálta magát egy igazán dühből jövő jobbegyenessel.

Elképesztően jólesett Briannek, hogy végre megüthette, annyira régóta várt már erre a pillanatra. Randy hátratántorodott, és a vérző orrához kapott, Amelia pedig hirtelen odalépett Brianhez, és pofon vágta.

– Hogy te mekkora szemét vagy! – kiabálta az arcába indulatosan.

Brain mérgesen felhorkantott.

– Igazad van. Szemét vagyok, mert az akartam lenni, hogy felnyissam végre a szemed. Menj, és ápolgasd a vőlegényed! – vetette oda, majd sarkon fordult, és otthagyta őket.

Még hallotta, hogy Randy hangosan szitkozódva utána kiabál, de magasan tett rá. Leintett egy taxit, és hazavitette magát.

Otthon jeget tett a sajgó kézfejére, és öntött magának egy italt. Nem tudta, ez hatással lesz-e a házassági szándékukra, de legalább Judyt biztosan megmentette vele. Lehet, tényleg szemét húzás volt a részéről, hiszen ő is lefeküdt Ameliával, de az egészen más volt, és amúgy sem érdekelte, mit gondolnak róla. Ha Amelia ezek után is hozzámegy Randyhez, akkor menthetetlen.

Brian az ajtó felé fordult, mert valaki hosszan megnyomta a csengőjét. Éjfélre járt az idő, úgyhogy csak két dolog lehetett. Valaki szórakozik, vagy pedig Randy lesz az, néhány haverjával, hogy elégtételt vegyen az őt ért sérelem miatt. Még ez se nagyon érdekelte most. Kinyitotta az ajtót, de egyik sejtése sem igazolódott be. Amelia állt ott.

– Mégis mit képzelsz te magadról? – rontott be hozzá.

– Neked is, szia. Nem gondoltam, volna, hogy egy nap kétszer is találkozunk. – Brian becsukta az ajtót mögötte.

– Te most tényleg ennyire jópofának tartod magad? Szándékosan jöttél oda, igaz? Mondd, miért akarod tönkretenni a kapcsolatunkat? – tárta szét Amelia a karját.

Brian közelebb lépett hozzá.

– Először is, nem szándékosan mentem oda. Tényleg fogalmam sem volt róla, hogy tiétek az a klub. Másodszor pedig, tudod jól, hogy miért. Már az elején megmondtam, hogy Randy nem hozzád való.

Amelia a fejét rázta.

– Nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk! Mondd, mit akarsz még, Brian? Nem tettél már épp eléggé tönkre? – kiabált könnybe lábadt szemekkel.

Brain a homlokát ráncolva nézett le rá.

– Miről beszélsz? Mivel tettelek tönkre, Amelia?

– Tényleg érdekel? – kapta fel a fejét, miután letörölte az első kihullott könnycseppet. – Azzal, amilyen voltál. Megmutattad nekem, milyen lehetne egy tökéletes kapcsolatban élni, és én, hülye, beléd szerelmes lettem, de te eldobtál magadtól – kiabálta magából kikelve. – Minden egyes nap, minden egyes percében arra vártam, hogy mikor mondod ki, hogy te is szeretsz, és nem csak arra kellek neked. Szenvedtem, Brian. Úgy szenvedtem, ahogy még életemben soha. Próbáltam magam túltenni rajtad, és most csak úgy a semmiből megjelensz, hogy újra felbolygasd az életemet. Ezt nem teheted meg! Kurvára nincs jogod ilyet tenni velem! – csapott dühösen Brian mellkasára

 Brian alig tudott magához térni a döbbenettől. Tehát igaz, Amelia is szereti.

– De van jogom hozzá, hiszen szeretlek – felelte halkan. Amelia úgy nézett rá, mint aki nem akar hinni a fülének, ezért Brian folytatta. – Majd beleőrültem a hiányodba. Már akkor belédszerettem, mikor először belenéztem a haragtól csillogó szemeidbe. Azt hittem, észrevetted, hisz mindent megtettem azért, hogy ezt tudassam veled. De ma már rájöttem, hogy egyszerűen csak ostoba voltam. Arra vártam, hogy te mondd ki először, mert féltem, hogy Randyt választod helyettem.

Amelia egy pillanatra az arca elé kapta a tenyerét, majd újra felnézett rá.

– Soha nem választottam volna őt, ha tudom, hogy szeretsz.

– Akkor még nem késő. Ha te is szeretsz, még nem késő újra kezdenünk – felelte Brian, és átölelte őt.

Amelia teste annyira rázkódott a zokogástól, hogy válaszolni sem tudott. Brian magához szorítva simogatta, a haját puszilgatta, és várta, hogy megnyugodjon kicsit.

– Nem tudom van-e elég bátorságom hozzá – szipogta Amelia. – Már minden le van szervezve az esküvőre. A családom nagyon kiborulna.

Brian az álla alá nyúlt, és megemelte a fejét.

– Nem kell visszamondanod az időpontot. Lehet, idétlen lánykérés, de ha hozzám jössz, én feleségül veszlek. Ha kell, már holnap, vagy a jövő héten, vagy akkor, amikor csak akarod.

Ahogy ezeket a szavakat kimondta, úgy érezte, mintha mázsás súlytól szabadult volna meg.

– Istenem, Brian, annyira szeretlek! – borult a nyakába Amelia meghatottan.

Brian az ölébe kapta, és leült vele a kanapéra.

– Tényleg feleségül akarsz venni engem? – nézett rá Ameli a gyönyörű, sötét szemeivel.

– Ilyesmivel soha nem viccelnék. Szeretném, ha a feleségem lennél, Amelia.

– Akkor örömmel hozzád megyek, Brian Green – mosolyodott el végre.

– Imádom, ezt a boldog mosolyt. – Brian csókot lehelt a szájára. – És imádom az illatodat, meg a hajad – sorolta, és áttért Amelia karcsú nyakára, közben levette róla a zakóját.

– Folytasd! – sóhajtott fel Amelia.

– Imádom a csillogó szemeidet. – Letolta róla a pánt nélküli felsőjét. – A telt kebleidet. – A kezébe vette a kerek halmokat, és innentől kezdve Brian már képtelen volt folytatni, mert szavak helyett másra használta a száját.

Vadul és szenvedélyesen szeretkeztek, mint a legelső, őrülten varázslatos alkalommal. Mindketten türelmetlenek voltak. Mindennél jobban akarták egymást, és ezúttal nem maradtak kimondatlan szavak, melyek gátat szabhattak volna a valódi érzelmeiknek. Bármit suttoghattak és bármit ígérhettek egymásnak. Végre mindketten igazán boldogok voltak.

Fáradtan bújtak egymáshoz, de egyikük sem volt álmos. Brian csak nézte Amelia szépséges arcát, és nem tudott betelni vele. Végre az övé, csakis az övé.

– Randy és Judy… – szólalt meg Amelia halkan.

Brain sóhajtott egy mélyet.

– A buli után mondta el Judy, de én is csak nemrég tudtam meg, hogy még mindig tart. Judy többször próbált szakítani, de szerelmes Randybe.

– Sajnálom őt.

– Én is, de megértem, hisz hasonló cipőben jártam – felelte Brian.

Amelia megszorította a kezét.

– Még ennyi idő után is törődtél velem.

– Mert féltettelek, de ugyanannyi önzőség is volt a szándékaim mögött. Magamnak akartalak.

Amelia szembefordult vele, és egy puszit nyomott a szájára.

– A szüleim azt fogják gondolni megbolondultam.

– Talán kicsit igazuk is lesz, hisz bolondulunk egymásért – kacagott fel Brian boldogan.

20. fejezet