Végzetes alku - 4. fejezet

 

Harry

– Miről beszélt Anne? Milyen barátod? – esett nekem azonnal Niall, amint anyám kitette a lábát.

– Kajáljunk közben, mert majd éhen halok – indultam el a konyhába, hogy megmelegítsem, amit anya hozott nekünk.

Niall tudta, hogy szakítani akarok Mirandával, úgyhogy arra a részére nem kellett kitérnem.

– Tegnap meghívták Mirandát és a szüleit vacsorázni egy étterembe – Letettem elé a tányért, és leültem mellé a konyhaszigethez.

– Milyen apropóból? – kérdezte, és nyomban neki is látott az evésnek.

– Én sem tudtam, csak ott derült ki számomra. Bejelentették, hogy megvették nekünk ezt a lakást azért, hogy összeköltözhessünk.

– Na, basszus! Kiakadtál, gondolom – állt meg evés közben, ami igen nagy dolog tőle, mert mindig a hasa az első.

– Nemcsak kiakadtam, hanem pánikba is estem, és csináltam egy hülyeséget. Vagyis, talán mégsem az – turkáltam a villával az ételem. – Azt hazudtam, hogy meleg vagyok.

– Mi? Elmentek otthonról, Harry? – kacagott fel Niall. – Egyáltalán, hogy jutott eszedbe ekkora marhaság?

– Hirtelen jött. Volt ott egy pincér srác, aki meleg. Illetve, csak sejtettem, hogy az. Épp felszolgált nekünk, amikor közölték ezt az összeköltözéses dolgot, nekem meg beugrott ez az ötlet. Egyszerűen csak felálltam, és kibukott belőlem, ráadásul azt hazudtam, hogy viszonyom van azzal a sráccal.

Niall szinte fuldokolni kezdett a nevetéstől, ami rám is átragadt, úgyhogy már röhögve meséltem tovább.

– Még meg is csókoltam, pontosabban a srác csókolt meg engem. Érted? Simán belement a játékomba, és lesmárolt ott, mindenki előtt. – A szemem törölgettem, mert már a könnyem is hullott a nevetéstől.

– Úristen! De kár, hogy nem voltam ott. Megnéztem volna az arcukat – fogta a hasát Niall is.

– Miranda lekevert egy pofont, aztán felháborodva távoztak, a szüleim pedig ledöbbentek – folytattam a történetem némileg lecsillapodva. – Szóval, most azt hiszik, van egy barátom.

– De hogy? Ki vesz be rólad egy ilyen mesét? Még, hogy meleg vagy…

– Éppen ez a gond – helyeseltem. – Most csak össze vannak zavarodva, de én mindenképpen be akarom bizonyítani nekik, hogy nem hazudtam. Anyám gyanakszik, apám pedig emészti a dolgot. Ha sikerülne, akkor leszállnának rólam – magyaráztam nagy hévvel. – A vacsora után beszéltem azzal a sráccal, és hajlandó nekem segíteni.

Niall arca elkomolyodott.

– Mármint miben? Elhitetni, hogy meleg vagy?

– Pontosan – bólintottam. – Anya máris meghívatta magukat ide, hogy mutassam be nekik Louis-t. Így hívják a srácot.

– Te nem vagy komplett, Harry! Mégis, mit akarsz csinálni? Egy idegen fiúval enyelegsz majd előttük?

– Nagyjából – vontam meg a vállam. – Ma elmegyünk vele egy melegbárba. Azt ígérte, hogy hiteles meleget varázsol belőlem.

Azt persze nem említettem, hogy azután is csókolóztam Louis-val, mert kínosnak éreztem a dolgot.

– Cseszd meg, Harry, te tényleg hülye vagy! Eszemben sincs elmenni egy buzibárba – rázta a fejét hevesen, de megint vigyorgott mellé.

– Te vagy a barátom, Niall. Muszáj részt venned benne!

Nem válaszolt, csak folytatta az evést.

– Na, jó móka lesz, majd meglátod – löktem meg a karját.

– Jó móka pasikat bámulni, akik nyalják egymást? – nézett rám szörnyülködve. – Azt ne mondd, hogy neked kedved van ehhez.

– Ezt nem mondtam, de csak egy hétről van szó. Ha minden jól megy, jövő hét szombatra elhívom a szüleimet, és bebizonyítom nekik, mennyire meleg vagyok – nevettem el magam újra, mert már kimondva is nevetséges volt. – Utána szabad leszek, és annyit bulizok veled, amennyit csak akarok. Nem kell komoly barátnő, meg senki. Élni szeretnék, barátom! – csaptam újra a karjára.

Niall a szemét forgatta.

– Nem lett volna egyszerűbb, ha csak simán szakítasz vele?

Ezt én is tudtam, de már késő bánat.

– Na, eljössz velem? – néztem rá könyörögve.

– Ezért nagyon sokkal fogsz lógni nekem – morogta. – És most kérek egy sört, ha van.

Felpattantam, és adtam az arcára egy puszit.

– Imádlak, de sör az nincs. Elszaladhatok…

– Dehogy is! Jó lesz víz is. Pakolj, mert sosem fogsz végezni, én meg megyek, még dolgom van. Értem jössz majd?

Rögtön nyúltam a pohárért, és már vittem is neki a vizet, amit Niall egy hajtásra megivott.

– Nos? – nézett rám várakozóan.

– Fél tízre ott leszek, és kösz! – vigyorogtam.

Ahogy Niall távozott, újra végigjártam a lakást. Máris imádtam. Hatalmas nappali, étkező, konyha egy légtérben, három szoba, tágas fürdő, mosókonyha, gardrób és egy kényelmes erkély, ahonnan tényleg csodálatos volt a kilátás a városra. A szüleim nem sajnálták rá a pénzt. Azonnal meg is fogadtam, hogy valahogyan kárpótolni fogom őket a csalódás miatt, amit okoztam nekik. Természetesen tudtam, hogy ha nem csinálom ezt a műsort, és csak simán szakítok Mirandával, ugyanilyen csalódottak lennének, de most az orruknál fogva vezettem őket. Ez pedig nem túl jó érzés. Egyedül annyi mentségem akadt, hogy magamért teszem. Később úgyis minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Nekiláttam a pakolásnak. A részben berendezett lakás azt jelentette, hogy ágyam ugyan volt, de a nappali kongott az ürességtől, ahogy az étkező is. Nem aggódtam, majd ráérek berendezni. Most az a lényeg, hogy itt vagyok. Méghozzá egyedül. Se szülők, se barátnők, senki. Vagyis csak Louis. Erről rögtön eszembe jutott, hogy megnézzem a telefonom, nem írt-e. Ahogy feloldottam a képernyőt, azonnal az üzenetei sokasága fogadott.

Louis: Az este tárgytalan, ugyanis fontosabb dolgom akadt.

Ezt dél körül írta. Csalódottan olvastam tovább.

Louis: A volt barátnőd kirúgatott a munkahelyemről.

Hogy mi? Gyorsan tovább olvastam.

Louis: Jó lenne, ha valamit reagálnál rá…

Ezt már fél egykor írta.

Louis: Mindegy. Szóval most se időm, se kedvem a bulizáshoz. Munkát kell keresnem, különben nem tudom fizetni az albérletet.

Ez alig negyed órája érkezett. Azonnal írni kezdtem.

Harry: Hogyhogy kirúgatott? Otthon vagy? Elküldöm a címem. El tudsz jönni hozzám?

Ideges lettem. Hogy tehetett ilyet Miranda? Louis-on állt bosszút? Ez mekkora szemét húzás tőle! Jóvá kell tennem, mert szegény Louis semmiről sem tehetett. Rezgett a telefonom, azonnal néztem a válaszát.

Louis: Csak, ha van otthon valami erős.

Inni akar? Ezen ne múljon.

Harry: Van. Vagyis lesz, mire ide érsz.

Louis: Fél óra.

Harry: Várlak.

Azonnal nyúltam a kocsikulcsom után, és siettem a legközelebbi helyre, ahol italokat tudok beszerezni. Alig két saroknyira volt egy hatalmas közért. Nagyon siettem, így találomra raktam be mindenféle italból, és mellé még kajákat is dobáltam a kosárba, hogy legyen otthon valami. Természetesen a sörről sem feledkeztem meg, és közben azon járt az agyam, hogyan segíthetnék Louis-nak.

Beugrott, hogy nem tud olyan egyszerűen feljutni hozzám, mert minden kártyával működik, még a lift is. Gyorsan megüzentem neki, hogy a mélygarázsban megvárom. Oda le tud jutni, mert a sorompó automatikusan felnyílik, így nem is értettem, egyáltalán minek van. Aztán, amíg várakoztam, rájöttem. Kamera van felszerelve rá, így aki behajtott, arról felvétel készült.

Louis egy piros, régi típusú sportkocsival érkezett. Valahogy illett hozzá ez a járgány. Laza volt, mint ő maga. Mellém parkolt le, és mikor kiszállt, a rosszkedve ellenére is elmosolyodott.

– Minőségi fiú, minőségi helyen – lépkedett felém.

– Még ilyet sem mondtak rám – grimaszoltam, de nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak vissza rá.

Megállt előttem, és egy pillanatig csak néztük egymást.

– Üdvözlés? – kérdezte.

Zavartan pislogtam néhányat. Tudtam, mit vár. Villámgyorsan adtam egy puszit a szájára.

– Nem az unokahúgod vagyok, hanem a pasid – háborgott.

– Csak élvezkedni akarsz – kuncogtam, és a csomagtartómhoz léptem. – Segíts, mert bevásároltam a kedvedért.

Odasétált mellém, és szemrevételezte, miket vettem.

– Megbocsájtom az előbbi szemtelenséged – csapott a fenekemre, amitől megugrottam, és bevertem a fejem a csomagtartóba.

– Így is el lehet kábítani az embert – morogtam a homlokom simogatva.

– Hidd el, máshogy is képes vagyok rá. – Kiemelt két tasakot, a másik kettőt pedig én ragadtam meg.

Ezt inkább válasz nélkül hagytam. Louis magabiztos volt, és jókedvűek tűnt, pedig biztosan nagyon rosszul érintette a kirúgása, de igyekezett nem mutatni felém, amiért hálás voltam neki. Számon is kérhetett volna, de nem tette. A lift tükrében engem nézett, amivel ismét zavarba hozott.

– Gyakran elpirulsz? – kérdezte somolyogva.

– Eddig nem vettem észre.

– Nem baj, mert így legalább szerelmesnek tűnsz, és jól is áll – kacsintott rám szokásához híven.

Kinyílt a lift ajtaja, magam elé engedtem őt.

– Még szoknom kell, hogy egy fiú bókol nekem.

– Minden mást is szoknod kell – magyarázta, amíg az ajtómhoz értünk. – Egy hét múlva már teljesen természetesnek fogod venni, hogy hozzád érek, vagy te hozzám.

Ebben én egyáltalán nem voltam biztos. Szerintem soha nem tudnám ezt megszokni, hisz Louis mégis csak egy fiú, bármilyen szimpatikus is, és mindig zavarni fog minden.

– Még kicsit üres – tártam ki előtte az ajtót.

– Nehogy már szabadkozz! – Beljebb lépett, és mintha csak otthon lenne, azonnal a konyha felé vette az irányt, hogy lerakhassa a málháit.

Elkezdtem kipakolni, ő pedig nézelődött.

– Úgy látom, a szüleid tényleg a családalapításra gondolhattak, mikor megvették ezt neked. Hatalmas ez a lakás – forgatta körbe a fejét.

– Valószínűleg – értettem egyet vele. – Csak itt tudunk leülni, vagy a szobámban, az ágyon, mert más ülőalkalmatosság még nincs. Nem vagy éhes?

Louis visszasétált hozzám, megállt előttem, és az arcomra fektette az egyik tenyerét.

– Ha ágy van, akkor minden van – vigyorgott.

– Basszus, te mindig csak arra gondolsz? – Elfordultam, hogy poharakat keressek.

– Nem, de veled… Hát, mit mondjak? Gyakran eszembe jut – felelte.

Louis fantáziál rólam. Ez a tény egyszerre volt izgató és rohadt ijesztő is. Undort nem éreztem, mert tőle valahogy természetes volt mindez. Nem visszataszítóan nyomult, inkább humorosra vette a dolgot, de persze attól engem rendesen zavarba tudott hozni vele. Talán tényleg igaza van, és kell ez az egy hét, hogy ne akadjak fenn mindenen.

– Csak vizespohár van – jutottam erre a megállapításra, miután az összes szekrényt átnéztem.

– Az is megteszi – emelte ki a gint és a tonicot. – Van jeged?

– Talán. – A hűtőhöz léptem. Szerencsére volt. – Nem akarsz enni előtte valamit? – Féltem, hogy hamar kiüti magát, ha éhgyomorra kezd el inni. Ráadásul kocsival jött…

– Már kajáltam, most erre van szükségem. – Mindkét pohárba kitöltötte az italokat, majd jeget tett bele.

– Én nem… – tiltakoztam volna, de olyan szúrós szemmel nézett rám, hogy el is hallgattam.

– A szobádba megyünk – adta parancsba.

Már nem mertem tiltakozni. Bíztam benne, és amúgy is meg tudom magam védeni, de Louis nem erőszakoskodna velem, ebben egészen biztos voltam. Lerúgtuk a cipőnket, és az ágy támlájának dőlve, felhúzott lábbal leültünk, kezünkben az itallal.

– Mire igyunk? – kérdeztem.

– Az alkunkra – vágta rá egyből.

Koccintottunk. Nem mondom, hogy jólesett az ital, de nem akartam megsérteni.

– Meséld el, mi volt! – kértem.

Louis a térdeire támasztotta a karját, és a poharat forgatta a kezében.

– A megszokott időben, tízre bementem dolgozni. A főnök azonnal behívatott az irodájába, ahol ott ült a volt barátnőd és az anyósod. A főnököm röviden közölte, hogy a botrányos viselkedésem miatt meg kell válnia tőlem, és még azt is elvárta, hogy kérjek elnézést tőlük.

– Micsoda? – kérdeztem felháborodva.

– Nyugi – mosolyodott el. – Eszemben sem volt bocsánatot kérni.

– De hát nem csináltál semmit. Ez mekkora szemétség volt Mirandától – ráztam a fejem dühösen. – Gondolom, az apja ismeri a főnöködet, vagy csak a kapcsolatai révén tudta rávenni arra, hogy rúgjon ki. Bemenjek, beszéljek vele?

– Nem kell. Majd keresek másik melót – sóhajtotta, és újra beleivott az italába.

– Tudok segíteni benne, és tartozok is ennyivel – jelentettem ki. – Ne keresgélj, mert hétfőn akár kezdhetsz is. Persze, ha elfogadod – tettem hozzá.

– Nem tartozol semmivel – ellenkezett.

– De igen, hiszen ez miattam történt. Ne szégyelld elfogadni a segítségemet, hiszen én is segítséget kértem tőled. Ráadásul az enyém sokkal kínosabb – löktem meg a vállát mosolyogva.

– Csókolj meg – fordult hirtelen felém.

– Mi? – néztem rá döbbenten.

– Gyerünk, Harry! Nem szabad ennyit gondolkoznod rajta!

A szájára néztem. Bevallom, hívogattak az ajkai. Az agyam tiltakozott ellene, de a testem a legkevésbé sem. Miért van ez? Miért nem viszolygok attól, hogy megcsókoljam? Felé hajoltam, és éppen csak, hogy érintettem az ajkait. Lágyan csókoltam.

– Finom – mordult fel.

Elmosolyodtam, és elmélyítettem a csókunkat. Még mindig idegenül hatott, de mégis jólesett az a fura izgatottság, amit kiváltott belőlem. Lassan váltam el tőle.

– Elégedett a tanárom? – kérdeztem, és zavartan én is belekortyoltam az italomba.

– Kifejezetten – bólintott.

– Akkor? Mondhatom, milyen állást tudok kínálni neked? – tértem vissza az előző témához.

– Hallgatlak, Harry – mondta, és olyan szépen nézett rám, hogy attól megremegett a pohár a kezemben.

5. fejezet