Üdv a klubban - 11. fejezet

Kelton

Míg Amber lakására tartott, Kelton álmodozott. El sem akarta hinni, hogy hirtelen ilyen közel került ahhoz, hogy megkapja Octaviát. Persze, azt nem akarta, hogy ők tényleg járjanak, vagy ilyesmi, hiszen a klubban ugyanúgy csajozna, és ott volt Amber, de őt akár dobhatná is. Az viszont piszkosul ínyére lett volna, hogy mindig kéznél legyen egy ilyen jó nő, mint Octavia. Ráadásul vele bárhol megjelenhetne, mindenki irigykedve bámulná. Még az olyan gazdag nagymenők is, mint Reyes.

Octavia azt mondta dolgozzon meg érte. Vajon ezt, hogy értette? Udvaroljon neki? De mégis mikor és hogyan? Ahhoz túl keveset találkoznak egymással. Talán majd vesz néhány apróságot, amit időnként titokban az asztalon hagy. A nők szeretik az ilyesmiket. Egy kis bonbon, egy szép virág, és máris a tenyerükből esznek. A kérdés már csak az, hogy Octavia beérné-e ennyivel.

Jayden még aludt, így bőven belefért, hogy Amberrel hancúrozzanak egy kicsit. A lány bárhol és bármikor a rendelkezésére állt. Kelton kicsit sajnálta, hogy majd ki kell dobnia, mert most már főleg nem bukhat le vele.

– A kis ribanc. Szóval tényleg csak kérette magát! – háborgott Amber, mikor megtudta, hogy Octavia kiruccan az éjszaka, és vigyáznia kell Jaydenre.

Kelton épp az óráját csatolta magára, miután felöltözött.

– A fene tudja. Állítólag csak szórakozni akar. Meglepően jó volt a kedve ma. Alig ismertem rá.

– Hogyne, szórakozni akar… a főnököd farkán. Csak megjátssza magát. Azért kedves veled, mert pénz kell neki. Nélküled nem boldogulna – morgolódott Amber.

Kelton nem válaszolt, inkább ráhagyta, mert csak a féltékenység beszélt belőle. Az lehet, hogy Octaviának szüksége van a pénzére, de sosem játszotta meg magát. Kimondottan őszinte lány. Ami a szívén, az a száján. Már épp elégszer tapasztalta.

Alig pár perc múlva a húga is felébredt. Kelton még mindig nem nagyon tudta, hogy viselkedjen Jaydennel. A gyerekek inkább idegesítették, és kizárólag tévézés közben volt hajlandó elviselni őket. A kislány viszont egészen bizalmasan viselkedett vele, mert ha véletlenül együtt étkeztek, gyakran ült az ölébe, vagy bújt hozzá a kanapén. Nem állította volna, hogy nem szerette a kislányt, de sosem találta meg vele a közös hangot.

– Éjszaka igazán meglátogathatnál – súgta Amber, miután beültette Jaydent a kocsiba.

– Meglátjuk – adott az arcára egy puszit Kelton, majd hazavitte Jaydent.

Daniel

Ahogy Daniel sejtette, Octavia nem ment el a találkozóra. Most nem tudta eldönteni, hogy ennek örülnie kellene, vagy inkább csalódott legyen. Bármit megadott volna azért, hogy újra lássa, de ugyanakkor talán jobb is volt így, mert akkor még jobban fájt volna a szíve. Annyira hiányzott neki, hogy még Vodkát is elvitte sétálni a parkba, hátha összefut velük újra, de sajnos egyszer sem voltak ott. A következő nap ismét lementek, de ugyanúgy nem találkozott velük. Ez így ment egész héten. Jill minden nap csodálkozva fogadta, nem értette, mi ütött belé, hiszen eddig kizárólag akkor sétáltatta a kutyát, amikor az asszony nem ért rá.

Péntekre Daniel már odáig süllyedt, hogy a házukhoz is elment, és a távolból figyelte, hátha felbukkan Octavia. Képes volt majdnem két órát ott ücsörögni, de egy lélek se jött ki a házukból, és oda sem ment senki. Úgy tűnt, mintha egyszerűen felszívódtak volna.

Szombaton kora délután Daniel látta, hogy Silva többször kereste telefonon. Nem hívta vissza, a hangját se bírta hallani. Úgy volt vele, hogy majd este beszélnek, hiszen az egyik ügyfél miatt muszáj bemennie a klubba. A napja viszonylag gyorsan telt, otthon vacsorázott, aztán egy frissítő zuhany után, átöltözve, elindult a klubba.

Jamal már a bárpultnak támaszkodva várta.

– Épp időben. Tíz perc, és itt van – nézett az órájára.

– Megbeszélted a lányokkal? – kérdezte Daniel, majd leemelte a pultról a poharát.

– Persze, már fent várnak, és Silva is beszélni akar veled.

– Hol van?

– Az irodájában.

– Első az üzlet, majd utána megkeresem. – Daniel megitta az italát, majd felment a páholyába.

A két lány, akiket Jamal rendezett, már a kanapén ücsörgött, és hangosan vihorásztak. Ahogy Daniel belépett, elhallgattak, mindkettő csábosan mosolygott rá.

– Ezt tartogassátok az ügyfélnek – szólt rájuk, mielőtt rámásztak volna.

Alig, hogy leült, Jamal bekísérte a leendő üzlettársát, egy kövér, ötvenes pacákot. Néhány ital után a lányok már a fickó ölében ültek, és meg is kötötték az üzletet. Végül Jamal átkísérte a hármast a másik V.I.P páholyba.

– Ez a két boszorkány úgy kiszipolyozza, hogy holnap lábra se bír állni az ürge – ült le Jamal a szokásos helyére.

– Legyen az ő baja. Ő akart kettőt, de szerintem eggyel se bírna el. Viszont a lényeg, hogy őt is megszereztük! – emelte fel Daniel a poharát, hogy koccintsanak.

– Ha így haladunk, hamarosan bővíteni kell a flottát – jegyezte meg Jamal. – Elég szorosan be vagyunk táblázva, és túl kevés idő marad a szervizelésre.

– Akkor hétfőre kérek egy jelentést, és meglátjuk. De most ne dolgozzunk tovább, épp elég volt mára.

– Egyetértek. Neked úgyis más elfoglaltságod lesz – vigyorodott el gyanúsan a barátja.

Daniel kérdőn nézett rá.

– Nézz csak szét lent! – intett Jamal a fejével az üvegfal felé.

Daniel azt hitte, valami balhé van, mert sajnos néha előfordul, hogy egy-egy vendég nem ismeri a mértéket, ezért felállt, hogy megnézze, mi a helyzet.

Ahogy lenézett, abban a pillanatban kiszúrta Octaviát. A szíve majd kiugrott a helyéből.

A nő hófehér, testhezálló, pánt nélküli ruhában, keresztbe vetett lábakkal ült a párpultnál, egy fiatal sráccal beszélgetett. Danielt mardosó féltékenység öntötte el, és kérdőn Jamal felé fordult.

– Egy kis meglepetés! – emelte meg az a poharát még mindig vigyorogva.

– Hogy került ide?

– Ezért keresett Silva egész délután. Azt mondja, hogy a nő szórakozni akar, úgyhogy eljött.

Daniel nyelt egy nagyot. Nem tudta, mit tegyen. Félt, ha lemegy hozzá, Octavia esetleg elküldi.

– Miért nem mész le hozzá? – kérdezte a gondolatolvasó barátja.

– Mindjárt – felelte, és észrevette, milyen reszketeg a hangja.

– Hé! Jól látom, hogy be vagy rezelve?

– Ugyan! – felelte Daniel. Kiitta a poharát, majd letette az asztalra. – Ha esetleg felpofozna, akkor kérlek, ne röhögj! – viccelődött, és izgatottan a lépcső felé vette az irányt.

Alig ismert magára. Még a szóbeli vizsgái idején sem izgult ennyire, mint most. Csak egy nő! Nyugi! – biztatta magát, miközben közeledett.

Octavia már messziről kiszúrta. Arca elkomolyodott, tekintetét le sem vette róla. Daniel úgy látta, mintha egy pici öröm csillant volna meg a szemeiben, de lehet, hogy csak a fények játszottak a képzeletével. Megállt mellette, egy pár pillanatig egymásra meredtek. A srác zavartan kapkodta a fejét közöttük, majd vette a lapot, és lelépett. Daniel nem igazán tudta, mit mondjon, és idegesítette a hangos zene. Nem akart ordibálva beszélgetni.

– Nem ülsz le? – előzte meg Octavia a megüresedett bárszékre mutatva.

– Menjünk valami csendesebb helyre – intett Daniel felfelé.

Ahogy közelebb hajolt Octaviához, orrát azonnal megcsapta az a finom illat, melyet az ágya és a pólója oly sokáig őrzött.

– Nem megyek fel oda – rázta a fejét Octavia.

– Itt nem lehet beszélgetni. Esküszöm, nem érek hozzád! Csak beszélgetni fogunk – győzködte.

Octavia rövid ideig hezitált, végül felállt, és elindult, Daniel pedig természetesen rögtön megbámulta a formás fenekét. Úgy viselkedett, mint egy kiskamasz, emiatt gondolatban be is mosott magának egyet. Mire felértek, pulzusa már az egekbe szökött, aminek nem éppen a lépcsőzés volt az oka.

A páholyból Jamal korábban diszkréten lelépett. Ahogy Daniel becsukta az ajtót, csend borult a helyiségre.

– Így már mindjárt jobb. Örülök, hogy látlak, Octavia! – mosolygott a felé forduló tüneményre.

– Én is örülök neked, Daniel! – felelte a nő, és még egy kis mosolyt is megeresztett felé.

– Helyezd magad kényelembe! – intett a kanapé felé. – Mit iszol?

– A szokásos.

A szokásos? Mi a szokásos?

– Amit én? – kérdezte, miután beugrott, hogy mire gondolhat.

Octavia válasz helyett csak bólintott, így Daniel vodkát töltött mindkettőjüknek, mint az első alkalommal. Most viszont adott mellé kísérőt is, mert emlékezett, Octavia milyen arcot vágott, mikor legutóbb vele ivott.

– Hogyhogy eljöttél? – kérdezte, miután ő is leült.

– Kelton mindig azzal nyaggat, hogy szórakozzak. Gondoltam, benézek hozzá egy rövid időre.

Daniel valahogy nem akarta elhinni ezt, de nem forszírozta, örült, hogy eljött.

– Igaza van, fiatal vagy még. Miért is ne szórakozhatnál? – felelte, bár csak részben értett egyet azzal, amit mondott.

Ha ő lenne Octavia férje, biztosan nem engedné ilyen helyekre. Habár az ő házasságuk nem éppen hétköznapi…

– Jayden miatt elég nehéz kimozdulnom – folytatta Octavia, és megitta a vodkát, majd kortyolt egyet a narancsléből.

Daniel meglepődött, hogy szóba hozta a kislányát. Viszont Octavia most nem tűnt szomorúnak, és nem akart azonnal hazarohanni. Sőt, mosolyra húzódott a szája.

– És megmondom őszintén, hogy borzasztó ez a zene, ami nálad szól – nevette el magát. – Szerintem józanul nem is lehet kibírni.

– Akkor most már tudod, mit kell átélnem nap, mint nap! – tréfálkozott Daniel is.

– Ó, te szegény! Szörnyű lehet ebben az őrült ricsajban kerülgetni a szexin vonagló lányokat – gúnyolódott Octavia.

– Örülök, hogy van valaki, aki őszintén átérzi ezt – nevetett fel a férfi.

Ahogy tekintetük találkozott, nyomban beléjük is fagyott a szó. Daniel nem bírta megállni, hogy ne érjen hozzá. Octavia keze után nyúlt.

– Octavia! – A szájához emelte, majd megpuszilta a kézfejét.

– Azt hiszem jobb, ha megyek! – kapta el a kezét a nő, és felpattant.

Daniel is felállt, és rémülten nézett rá.

– Ne haragudj! Nehéz megállni, hogy ne érjek hozzád – mentegetőzött. – Ugye nem akarsz máris itt hagyni? Ígérem, tényleg egy ujjal sem nyúlok hozzád.

El sem akarta hinni, hogy könyörög egy nőnek. Annyira kétségbeesett, hogy újra itt hagyja, egyszerűen nem gondolkozott, csak kimondta.

– Daniel, én… – dadogott Octavia, majd elhallgatott. – Örülök, hogy láthattalak.

Daniel érezte, hogy nem ezt akarta mondani, hisz látta a vágyat a szemében. Mit sem törődve azzal, amit az előbb ígért neki, magához húzta, és megcsókolta.

– Istenem, hiányzol! – túrt bele a nő dús, sötét hajába.

Octavia a nyakába kapaszkodva simult hozzá, viszonozta a csókját, Daniel pedig úgy szorította, hogy azt hitte, menten kettétörik a vékonyka dereka. Keze lesiklott a combjára, és rövid ruhája alá csúsztatta. Abban a pillanatban Octavia megmerevedett, és hirtelen eltolta magától.

– Mi a baj? – zihálta Daniel.

Octavia hevesen megrázta a fejét.

– Nem lenne semmi értelme.

Daniel eddig bírta. Elfogyott a türelme, képtelen volt tovább magában tartani a gondolatait és az érzéseit.

– Ha azt hiszed, hogy csak játszok veled, tévedsz! – fakadt ki. – Rohadtul jól érzem magam veled. Sokkal jobban, mint hiszed! Szeretném, ha gyakrabban láthatnálak, akkor akár több is lehetne, csakhogy férjnél vagy. Tisztában vagyok a korlátaiddal Octavia, és azzal is, hogy nem könnyű neked, habár nagyon sok mindent nem értek veled kapcsolatban. Csak azt tudom, hogy akarlak téged, és boldog lennék, ha te is így éreznél.

Ezzel a kifakadással még saját magát is meglepte. Őrült módon akarta ezt a nőt, már az sem számított, hogy férjnél van. Kell neki, és kész.

Octavia tekintete te volt fájdalommal. Lehajtotta a fejét, és az ajtóhoz sétált. Daniel dermedten állt. Nem akarta elhinni, hogy egy ilyen vallomás után is szó nélkül ott fogja hagyni.

A nő kinyitotta az ajtót, majd visszanézett rá.

– Sajnálom, Daniel! Nem lehet – ismételte könnyes szemmel, és távozott.

– Octavia! – kiáltott utána, de ő már a lépcsőn szedte kecses kis lábait. Egy pillanat alatt eltűnt a tömegben.

Daniel nem ment utána, mert nem akarta, hogy az összes alkalmazott őket figyelje. Dühösen csapta be az ajtót, és a falba öklözött. Mi a fene történt megint? Octavia csak azért jött ide, hogy felhúzza? Miért mondta, hogy örül neki, ha mégis lelép?

Jamal nyitott be.

– Mondd, mit csinálsz te ezzel a nővel, hogy mindig így elrohan? – kérdezte értetlenül.

– Ne! – intette le Daniel, és kezébe vette a vodkás üveget. – Legalább te ne idegesíts!

Körülbelül eddig emlékezett arra, ami a klubban történt.

Reggel rettenetes fejfájással és szomjúsággal ébredt. Kábán támolygott le a lépcsőn a konyhába vízért, amikor félúton meglátta Jamalt, ahogy a kanapéján alszik. Túl kómás volt ahhoz, hogy gondolkodni tudjon, hogyan kerülhetett ő oda. Megengedet a csapot, és jó hideg vizet engedett a pohárba.

– Én is kérek! – szólalt meg a háta mögött Jamal ásítozva.

Daniel adott neki is egy poharat, majd visszaballagott a nappaliba, és leült a fotelbe.

– Te aztán bírsz inni! – dőlt el a kanapén a barátja.

– Mindjárt szétszakad a fejem. Mi a fene történt? – dörzsölte meg a homlokát.

– Szerinted? Egész este ittál, és végig arról a nőről beszéltél.

Vajon milyen baromságokat hordhatott össze? Remélte, nem fecsegett ki mindent.

– Ki kellene venned egy hét szabadságot. Utazz el valahová! – javasolta a barátja.

Daniel egyetértett. Lehet, tényleg ezt kellene tennie. Maga mögött hagyni az egész históriát.

– Mégis hová és kivel? De amúgy sem hagyhatok itt mindent. Tudod jól, hogy mindig van valami – sóhajtotta.

Kiment még egy pohár vízért, de ezúttal egy aszpirint is vett be, annyira hasogatott a feje.

– A cég miatt ne aggódj! Mindent rendezek helyetted – mondta Jamal.

Daniel beengedte Vodkát, aki miután evett, felváltva rohangált Jamal és közte.

– Mi az, te kis bolond? – paskolta meg Jamal a kutya hátát. – Ugye szerinted is húzzon el a gazdi?

Tényleg levegőváltozásra lenne szüksége, de semmi kedve nem volt egyedül bolyongani valami idegen országban.

– Tudod hová menj? – kérdezte hirtelen Jamal.

– Ha azt mondod, hogy a fenébe, lecsaplak – próbált Daniel viccelődni, de még az is fájt, ha nevetett.

– A farmra. Menj haza, látogasd meg a szüleidet.

Jamal mindig tudta mire van szüksége. Daniel ezer éve nem volt otthon, és az anyja is régóta nyaggatta, hogy látogassa meg őket. A szülei egy hatalmas farmon éltek, ahol bőven lett volna lehetősége arra, hogy elterelje a gondolatait.

– Jól van – bólintott rá. – Holnap indulok!

A barátja nem lepődött meg. Megszokta már, hogy mindig ilyen gyorsan dönt.

12. fejezet