Üdv a klubban - 12. fejezet

Kelton

Ahogy Octavia megjelent a klubban, Kelton azonnal autóba ült, és hazaugrott egy órácskára. Amber már vagy öt üzenetet küldött neki, amelyek izgatóbbnál izgatóbbak voltak, úgyhogy alig várta, hogy odaérjen.

Jayden már rég aludt, így azt csinálhattak, amit csak akartak. A lány pedig elég sok mindent akart. Elképesztő dolgokat kért tőle, melyeket Kelton örömmel teljesített. Tudta, hogy nehezen fog másik ilyen partnert találni, akiben ennyire örömét lelheti.

– Igazad volt. Tényleg álszent Octavia. Csak kérette magát, vagy téged akart bosszantani – mondta Amber, és maga köré csavart egy vékonyka takarót.

– Ezt honnan veszed? – ráncolta a homlokát Kelton.

– Beszélgettem vele, mielőtt elindult. Elárulta, hogy férfi van a dologban, de azt nem említette, hogy ki az illető.

– A fene se érti a nőket. Mikor kértem, nem volt hajlandó elmenni hozzá, most meg látod… – dobta le magát újra a kanapéra Kelton, miután felöltözött.

A lány odabújt hozzá.

– Szerelmes, a vak is láthatja.

– Akkor majd csalódik. Reyes nem az a típus, aki lehorgonyozik egy nő mellett – vonta meg Kelton a vállát.

– Meg is érdemli. Csak kihasznál téged, édes – dorombolt Amber.

Keltont egyáltalán nem zavarta, ha Octavia szerelmes. Már egész közel kerültek egymáshoz, és ha csalódik, akkor biztosan az ő vállán fogja kisírni magát. Reyes valószínűleg most is őt döngette, de nem érdekelte. Annál nagyobb lesz majd Octavia szívfájdalma.

– És te milyen típus vagy? – kacérkodott vele Amber, és az ölébe ült.

– Olyan, amilyet csak szeretnél – vigyorgott Kelton.

– Akkor költözz össze velem. Ígérem, nem fogod megbánni – hízelgett a lány, majd erotikusan vonaglani kezdett Kelton ölében.

– Ne csináld, vissza kell mennem! – nyögött fel Kelton, de már érezte, hogy késő tiltakoznia.

Amber egy pillanat alatt újra felizgatta.

– Ha hozzám költöznél, minden nap ez várna rád – borult a lány az ajkaira.

Amber telhetetlensége egy cseppet sem volt teher Kelton számára. A ragaszkodása viszont már annál inkább. Folyton ezzel az összeköltözéssel fárasztotta, és attól tartott, ha sokáig elutasítja, akkor előbb-utóbb kitálal majd Octaviának. Valamit ki kell találnia, hogy véget vessen ennek.

Octavia

A taxiban ülve Octavia szidta magát, amiért ennyire ostoba volt. Mégis mit hitt? Hogy majd Daniellel kedélyesen beszélgetnek az időjárásról vagy a gyereknevelés nehézségeiről? Persze, hogy a férfi rögtön ágyba akarta vinni, és valójában ő is vágyott rá, de nem feküdhetett le vele. Pedig Daniel szívdöglesztően festett az elegáns öltönyében. Talán valami tárgyalásról ugorhatott be a klubba. Mindenféle szempontból igazi férfi volt. Octavia egyszerre imádta és gyűlölte ezt benne. Ráadásul, még csak nem is hibáztathatta, mert ő ment el hozzá. Nem csoda, hogy azt hitte, újra ágyba viheti.

Octavia hamar rájött, hogy az újabb találkozás után csak rosszabb lett minden. Össze volt zavarodva, és nem tudott józanul gondolkodni, pedig a következő napokban igencsak észnél kell lennie.

Lábujjhegyen osont be a házba, de Ambert még ébren találta. A lány a kanapén ülve tévézett.

– Kopp-kopp! – kopogtatta meg halkan az ajtófélfát Octavia, nehogy megijessze. – Te még ébren?

– Nahát, Octavia! – fordult felé Amber. – Te már ilyen korán itthon?

– Látod – tárta szét a karját.

– Nem sikerült jól?

Octavia vágott egy grimaszt, és leült hozzá.

– Emlékszel arra a kiskutyára, amelyről Jayden annyit mesélt?

– Persze, napokig róla áradozott – bólintott Amber mosolyogva.

– Nos, azt hiszem beleszerettem a gazdiba – sóhajtotta Octavia.

Amber az arcát fürkészte, mintha valami másra számított volna.

– És mi a gond? – kérdezte végül.

– Az, hogy valószínűleg a pasi megbízhatatlan. Jaydennek biztos pontra van szüksége, nem hagyhatom, hogy újra megkedveljen valakit, és utána elveszítse úgy, mint a szüleit. Én sem törhetem össze a szívem, mert a húgomnak szüksége van rám.

– Megértelek. Ebben sajnos igazad van. Én is látom, hogy a tragédia óta Jayden sokkal jobban ragaszkodik mindenhez és mindenkihez. De azért ne add fel, lehet, hogy mégis csak rendes a pasi. Szerintem adnod kellene neki egy esélyt – vigasztalta Amber.

– Á, sajnos ilyen az én formám. Sosem a jó férfiakba botlok bele – nevetett fel Octavia keserűen. – Ráadásul a szórakozóhelyeket sem bírom úgy, mint korábban. Nem nekem való már ez. Még most is zúg a fejem a hangzavartól.

– Na, ezért nem járok én sem ilyen helyekre – értett vele egyet Amber. – Sokkal jobbak a kisebb bárok, vagy a szabadtéri rendezvények. De jó is lenne egy szuper koncert! – nyújtózott egy nagyot.

– Látom, fáradt vagy. Nyugodtan feküdj csak le, és majd reggel rendezzük az anyagiakat.

– Hazamegyek, és nem kell az egész éjszakát fizetned – tiltakozott Amber. – Amúgy is jobban tudok a saját ágyamban aludni.

A lány összeszedte a holmiját, Octavia pedig kifizetett neki minden órát, amit Jaydenre vigyázott, majd bezárta utána az ajtót, és ő is felment aludni.

Természetesen hosszú ideig csak forgolódott, mert Danielen gondolkozott, de mindig ugyanarra a megállapításra jutott. A férfi megbízhatatlan. Aztán inkább fejben újra vett minden lépést, amit eltervezett és a buktatókat is. Mindenre fel kellett készülnie, mert ha nem sikerül a terve, akkor sokkal nagyobb gondban lesz, mint eddig.

Reggel pakolás közben a kezébe akadt Nora tálcája, amit azóta sem vitt vissza. Kiment, és egyszerűen áthajította a sövény felett a kertjébe, amivel valószínűleg eltalálta az asszony dagadt macskáját, mert Octavia keserves nyávogást hallott a túloldalról.

Remélem, el is tört – gondolta, és elégedett vigyorral sétált vissza a konyhába.

Amúgy is utálta azt a dögöt, nem csak a gazdáját. Az a nyüves macska egy alkalommal belezabált a húsos pitébe, amit a teraszra tett ki hűlni.

– Mamii! – hallotta Jayden hangját a lépcső tetejéről.

– Szia, kicsim! Csak óvatosan! – szólt rá, mert a kislány mindig olyan gyorsan trappolt lefelé, hogy Octavia attól félt, egyszer lebukfencezik onnan.

– Csinálsz nekem palacsintát? – kérdezte, amikor az ölébe kapta, és megpuszilta a kerek kis pofikáját.

– Csak akkor, ha te is segítesz nekem.

– De én nem tudok palacsintát sütni – kacagott Jayden édesen.

– Szerintem meg tudsz, csak lusta vagy – incselkedett vele Octavia, majd letette a kislányt a kanapéra.

– Nem, én tényleg nem tudok! – rázta a kócos fürtjeit.

– Nem füllentesz? – csiklandozta meg, mire Jayden hanyatt vágta magát, és hangosan nevetve rúgkapálni kezdett.

– Nem hazudok mami, jaj, nem hazudok! – kiáltozta.

Octavia felkapta a vállára, és újra felvitte, hogy felöltöztesse.

Később együtt készítették el a palacsintát. A húga egy széken térdepelve kavarta a tésztát, és nyakig lisztes lett. Octavia egyáltalán nem bánta, hogy utána az egész konyhát ki kell takarítania. Jayden aranyos volt, ahogy erősen koncentrálva, nagy szakértelemmel folyamatosan vizsgálgatta, hogy vajon jó-e már a tészta.

Később amíg Jayden tévézett, ő összetakarított, majd kimentek a kertbe. Octavia a laptopján dolgozott a tornácon. Rengeteg levelet kellett megválaszolnia, melyeket az elégedetlen játékosok írtak. A legtöbbet egyszerű sablon válasszal el tudta intézni, de néhány hosszas utánajárást igényelt, így egy idő után azt hitte, sosem fog végezni. Néha nem maradt türelme más emberek nyűgeit orvosolni, hiszen épp elég volt neki is, de minden egyes nap meg kellett csinálnia, mert nem akarta elveszíteni ezeket a munkákat. Szüksége volt a pénzre.

– Fáj a hasam – ment oda hozzá Jayden.

Octavia azonnal a kislány homlokára tette a kezét. Jayden egyértelműen belázasodott. Octavia visszavitte a kanapéra, betakargatta, és megmérte a lázát, de akkor már a kislány köhécselt is. Csinált mézes teát, adott neki lázcsillapítót is. Az ölébe fektette a fejét, és miközben mesét néztek, a haját simogatta. A kislány mély álomba merült. Amikor felébredt kicsit jobban érezte magát, még evett is. A köhögés viszont nem szűnt meg, estére pedig újra felszökött a láza. Octavia készített neki egy hűtőfürdőt, és onnan a saját ágyába vitte a húgát, hogy együtt aludjanak.

Reggel első dolga volt Jaydent orvoshoz vinni.

– Megfázott a kicsi lány – közölte a doktornő. – Írok fel neki kanalas gyógyszert, mert gondolom, a tablettákat még nem nyeli le.

Igazából ezt Octavia nem tudta, mert szerencsére Jayden régen volt már beteg, de bólintott. Miután megvették a gyógyszereket, éppen Jaydent ültette vissza a gyerekülésbe, amikor a túloldalon megpillantotta Danielt. A férfi az autójában ült, és lehúzott ablak mellett telefonált. Most nem elegánsan öltözött, piros pólót és napszemüveget viselt.

Octavia szíve heves dobogásba kezdett. Olyan furcsa volt újra hétköznapi környezetben látnia őt. Mintha ezer éve lett volna, hogy a parkban összefutottak. Egészen hihetetlennek tűnt, hogy azóta miféle dolgokat műveltek egymással. Mintha az egy teljesen más világban történt volna. Nem akarta, hogy a férfi észrevegye, ezért ő is felvette a szemüvegét, aztán villámgyorsan beült, és elhajtott. Otthon azonnal ágyba dugta Jaydent.

A húga betegsége a legrosszabbkor jött. Egyrészt így Octavia nem tudott bemenni az előadásokra, amik a közelgő vizsgák miatt most irtó fontos lett volna, másrészt egész napra lekötötte a húga ápolása, így nem folytathatta, amit eltervezett. Ez ugyan nem veszélyeztette a tervét, de kicsit csúszni fog vele, és már szörnyen türelmetlen volt, mert szeretett volna túl lenni mindenen.

A szomszédok továbbra is rosszallóan néztek rá, de Prestonon kívül senki sem próbálkozott nála. A férfi azóta még csak nem is köszönt neki, amit Octavia egyáltalán nem bánt. Felfordult a gyomra, akárhányszor csak megpillantotta. Már Nora sem állt vele szóba, miután a tálcáját áthajította a kertjébe.

Az odaadó ápolásnak és Jayden erős szervezetének hála, amikor szerdán visszavitte a doktornőhöz, a húgának már kutya baja sem volt, de még egész héten otthon maradt. Mivel Octaviának be kellett mennie az előadásokra, újra Amber segítségét vette igénybe, aminek kicsit sem örült, mert most még jobban szüksége lett volna a pénzre, mint eddig.

Természetesen Kelton megint nem segített semmiben, bár Octavia egy pillanatra sem bízta volna rá Jaydent, de azért jó lett volna, ha legalább anyagilag jobban támogatja őket. Annyi változás viszont történt, hogy időnként talált az asztalon egy doboz csokoládét vagy süteményt, illetve egy alkalommal még virágot is. Ő ilyenkor mindig csak a fejét csóválta, mert eléggé úgy tűnt, hogy valóban sikerült Keltont megbolondítania ezzel a költözéses dologgal.

Egy hét telt el úgy, hogy semmi előrelépés nem történt a tervében, és minden mással is elúszott. Nem volt elég a szívfájdalma, Jayden miatt is aggódott, ráadásul már torkig lett azzal, hogy kedves legyen Keltonnal, a többi problémájáról nem is beszélve. Ez már kegyetlenül soknak bizonyult, és Octavia úgy érezte, nem fogja sokáig bírni, ha hamarosan nem történik valami.

Daniel

Daniel édesanyja legalább hét fogásos vacsorával várta haza a fiát. Így fejezte ki örömét, hogy az egy szem gyermeke végre hazalátogatott.

– Egyél még, kisfiam A városban biztos nem kapsz ilyen finomakat! – biztatta kedvesen.

Daniel igazat adott neki, mert az ő főztjétől nem volt jobb, ráadásul minden egyenesen a kertjükből került a tányérra.

– Már egy falat sem fér belém, Anya – simított végig a hasán.

– Anyád mindenkit halálra etetne – nevetett az apja. – Nézz csak rám! Amit napközben lemozgok, kétszer annyit töm belém este.

Na, igen. Az öreg rendesen kipocakosodott, mióta Daniel nem látta, de még mindig ugyanolyan egyenes tartású, magas ember volt. Igazi keménykezű gazda, tipikus kockás, flanelingben, csizmában és kalapban. Az anyja is hasonló öltözékben járt, csak jóval alacsonyabb, karcsúbb kivitelben, és őszes haját kontyban hordta.

– Mesélj, hogy megy a sorod? – kérlelte az asszony, úgyhogy Daniel kénytelen volt hosszú beszámolót tartani nekik az üzleti dolgairól.

– Ennek igazán örülök – bólogatott az apja, miután Daniel elmesélte, hogy bővíteni készül. – De azért a pihenésről és a kikapcsolódásról se feledkezz meg! Nem éri meg hajtani.

Anyja heves bólogatással fejezte ki egyetértését. Szegények, ha tudnák, hogy mennyit bulizott az elmúlt években, biztosan megbotránkoztatná vele őket. Főleg, ha a nőügyeiről is hallanának. Igaz, amíg itthon lakott, jócskán kaptak belőle ízelítőt.

– Szoktam pihenni. Láthatjátok, most is azt teszem – tárta szét Daniel a karját.

Vacsora után felvitte a cuccait a régi szobájába, ami még most is ugyanúgy volt berendezve, ahogyan itt hagyta. Mindössze annyi változott, hogy az énekesnők eltűntek a falról, helyükre fa keretes csendéletek kerültek.

Fáradtan dőlt el az ágyon. Majdnem egész nap autózott, mert nem akart repülőre ülni. Szeretett vezetni, megnyugtatta, és legalább elmerülhetett a gondolataiban.

Azt már régen tisztázta magában, hogy beleszeretett Octáviába. Maga sem értette, hogyan történhetett meg, de már belefáradt abba, hogy az okokat keresse. Csak arra nem volt még ötlete, hogyan szeressen ki belőle. Hogyan tudná kiverni a fejéből, amikor minden percben rá gondol. Folyamatosan az a jelenet lebegett a szeme előtt, mikor Octavia vágyakozva suttogta neki: „Akarom, hogy itt legyél!”.

Azóta ő mormolta el ezerszer a lakásában ezeket a szavakat, és Octavia mégsem volt ott. Helyette azzal a sunyi, nőcsábász Silvával osztotta meg az ágyát. Pedig őt a gyerek se zavarná. Már rég eljutott arra a szinte, hogy arról ábrándozott milyen lenne az életük hármasban. Milyen érzés lenne, mikor hazamegy a munkából, és ők vidáman játszadoznának a nappaliban. Octavia egy puszival üdvözölné, Jaydent pedig az ölébe kapná, és az boldogan karolná át a nyakát.

Daniel jól tudta, hogy az összes ilyen ábrándja merő ostobaság, mert esélye sincs arra, hogy ők valaha is egy család legyenek. De jó volt elképzelni. Egyszer az életben ő is elgyengülhetett. Ha Jamalnak csak sejtése lett volna arról, hogy mik járnak a fejében, biztosan azt hinné, megbolondult. Ő, aki egyik nőt próbálta fel a másik után, most egy családos anyuka miatt siránkozott. Teljesen kifordult önmagából.

Az idejét sem tudta, mikor aludt ilyen jól, mint most a régi ágyában. Egészen kipihenve, frissen ébredt, de az is lehet, hogy csak a vidéki levegő volt az oka. Mire lement, a szülei már javában az állatoknál dolgoztak. Kezébe kapta az egyik szendvicset, amit neki készítettek ki, és máris ment segíteni. Az anyját a lovardánál találta meg, épp az egyik kancát csutakolta.

– Felébreszthettetek volna – mondta Daniel, és kivette az asszony kezéből a kefét.

– Hosszú volt az út, inkább hagytalak pihenni. De egyébként sem dolgozni jöttél, hanem pihenni – törölte a kezét a nadrágjába az anyja, majd hozott egy nyerget.

– Csak nem ki akarsz lovagolni?

– De igen. Velem tartasz?

– Még szép! – nevetett Daniel, és már ment is egy másik nyeregért.

Miután felszerszámozták mindkét lovat, nyeregbe pattantak. Lépésben sétáltak a kerítés mellett. Korábban Daniel egész sokat lovagolt, és most vette csak észre, mennyire hiányzott neki. Elhatározta, hogy majd otthon is keresni fog egy lovardát.

– Időnként ellenőrizzük a kerítést. A vihar néha kidönti az oszlopokat – magyarázta az anyja.

– Majd kijavítom őket, ha találunk.

Hosszú ideig tartott, amíg körbejárták a területet. Addig az anyja elmesélte, mi újság a szomszédokkal, a barátaikkal, még Daniel egy-két régi osztálytársairól is tudott híreket.

– És ti jól vagytok? Apával is minden rendben? – nézett Daniel aggódva az édesanyjára.

– Apád egészséges, mint a makk! – legyintett derűsen az asszony. – Engem pedig már legalább tizenöt éve nem látott orvos. Na, jó, hazudok, mert a jogosítvány miatt voltam nála – kuncogott. – Gyakrabban is haza látogathatnál, fiam. Tudod jól, hogy mi nem hagyhatjuk itt az állatokat hosszú időre.

– Tudom, Anya – felelte Daniel, és kicsit lelkiismeret-furdalása is lett. – Most már nem kell úgy hajtanom, mint korábban. Ígérem, sokkal többször haza fogok jönni.

Amit mondott, komolyan is gondolta. A szülei egyre idősödtek, ha elmulasztja az együtt töltött pillanatokat, akkor később már nem fogja tudni bepótolni őket.

Erről persze rögtön az jutott eszébe, hogy bárcsak legközelebb már Octaviával és Jaydennel jöhetne ide. Boldoggá tenné a szüleit, ha végre bemutatna nekik valakit, és a kis Jayden is biztosan élvezné, hiszen rengeteg állat van itt. Egy kicsit bánta, hogy Vodkát nem hozta magával, számára is egy élmény lett volna ez az út.

Délután Daniel kicserélte azt a néhány oszlopot, amit a szél kidöntött, és megjavította a sérült kerítésrészeket. Este pedig az apjával szalmát hordtak a juhok alá. Az egész napos munka elterelte a figyelmét Octáviáról, kellemesen elfáradt. Az anyja természetesen megint bőséges vacsorával várta őket, úgyhogy garantált volt, hogy megint hamar ágyba fog zuhanni.

Másnap korán reggel kimentek az apjával horgászni a tóra. Gyerekkorában minden héten legalább egyszer kiültek oda, és az öreg közben folyamatosan oktatta mindenfélére. Daniel rengeteget tanult tőle, nemcsak a horgászatról, hanem az állattartásról, a gazdálkodásról és az élet egyéb dolgairól is. Ennek ellenére Daniel mégsem lett farmer. Már kisgyerekként is állandóan üzletelt a környékbeli gyerekekkel, népszerű lett, mert neki mindig volt mindene. Később, amikor kamaszodni kezdett, a csajozás lett a második hobbija. Mire elvégezte a középiskolát, már nem igazán akadt olyan valamire való lány, akit ne vitt volna ágyba. Úgyhogy akkoriban a szülei eléggé megkönnyebbültek, mikor elment egyetemre, és nem kellett tovább szégyenkezniük a többi szülő előtt, akik a lányaikat féltették tőle.

– Úgy látszik, ma nem kapnak a halak – dörmögte az apja, miután már egy órája ücsörögtek, de semmi sem történt.

– Talán túl meleg van – jegyezte meg Daniel, és kibontott egy hideg sört.

Az apja is kivett egyet, majd hangosan kortyolva legalább felét megitta.

– Tudom, hogy anyád is mindig ezzel nyaggat, és már végtelenül unod, de mi újság a nőkkel?

Témánál voltak.

– Nos… – sóhajtott Daniel. – A helyzet változatlan. Egyik jön a másik után.

– Pedig lassan ideje lenne megállapodnod. Te sem fiatalodsz már, fiam. Előbb-utóbb kerítened kell valakit, aki egész nap idegesít majd – viccelődött szokásához híven az öreg.

– Dolgozom rajta – bólogatott Daniel mosolyogva.

– Nem találtad még meg az igazit?

Ez a kérdés meglehetősen aktuális volt.

– Nem tudom – tűnődött. – Lehet, hogy megtaláltam, de van vele egy kis gond.

– Micsoda? – horkantott fel az apja.

– Az, hogy neki nem én vagyok az igazi, ugyanis férjnél van – hajtotta le a fejét szomorúan.

Az öreg nem háborodott fel, nem hordta le, és nem mondta, hogy elment az esze, pedig ilyenkor ez elvárható lett volna egy szülőtől.

– Lefeküdt veled?

Az apja sosem kertelt, így most sem tette, de a kérdése nem hozta zavarba Danielt.

– Kétszer.

– Akkor biztos, hogy tetszel neki – vonta le a következtetést az öreg.

– Az elég kevés ahhoz, hogy az enyém is legyen – nevetett fel keserűen, és közben bedobott egy kavicsot a vízbe, mely megriasztott valamiféle állatot a közeli nádasban.

– Az egyáltalán nem biztos. Ha lefeküdt veled, akkor nem boldog a férje mellett. Ha pedig szeret veled lenni, akkor érez is valamit – folytatta az okfejtését az apja. – A nők érzelem nélkül nem bújnak csak úgy ágyba akárkivel, nekem elhiheted. Nem olyan bonyolultak ők, csak sokszor félnek, hogy mit szólnak majd mások. Én azt mondom neked, fiam, ha szereted, akkor harcolj érte, de persze csak ésszel!

Az apja szavai elgondolkodtatták. Ha szereti, harcoljon érte. De hogyan is harcolhatna érte, mikor még arra sincs esélye, hogy egy normális randevúra elhívja? Lehet mégis meg kellene próbálnia. Ennél nagyobb csalódás már úgysem érhetné.

13. fejezet