Harry
Röhejesen festhettem,
ahogy ott toporogtam Louis fürdőjében, és azon gondolkoztam, hová tegyem a
koszos alsómat. Kézben nem vihettem haza, úgyhogy gyorsan kiöblítettem a
csapnál, aztán bedobtam a szennyes kosárba. Beálltam a zuhany alá, és a falnak
dőltem. Bőven volt mit megbeszélnem magammal, azonban egyelőre nem ment,
ugyanis folyamatosan azon agyaltam, hogy Louis éppen mivel foglalatoskodik a
szobájában.
Nekem kellett volna
segítenem rajta, de túl gyáva voltam ahhoz, hogy felajánljam. Talán, amikor még
nem élveztem el, a pillanat hevében képes lettem volna rá, de utána már csak
menekülni akartam onnan. Rettenetesen kínosnak éreztem, ami történt. Nem azt,
hogy a gatyámba élveztem, bár az sem elhanyagolható tény, hanem az a botrányos, hogy mindezt egy fiú érte el nálam.
Louis úgy irányított
engem, mint egy bábut. Túlságosan gyorsan kiismert, és azt csinál velem, amit
csak akar. Amikor otthagyott, már az ajtóban várt. Pontosan tudta, hogy utána
fogok menni. A szavaival manipulál, és mégsem tudtam haragudni rá. Megértettem, miért teszi, és meg is érdemeltem, amiért hagytam magam. Egyszerűen a bűvkörébe
kerültem, és azok után, ami történt, már hiába is tagadnám, igenis vonzódtam
hozzá. Oké. Ezek szerint, vannak efféle hajlamaim. Durva, hogy eddig nem is
tudtam róla. Kész őrület!
Miután sikeresen
megtisztultam és felöltöztem, még mindig feszülten dugtam ki a fejem az ajtón. Louis már az
erkélyen állt, és cigizett. Kimentem hozzá.
– Nem tudom, mit kellene
most mondanom – sóhajtottam egy nagyot.
– Semmit. Jó volt, igaz?
Akkor meg? Élvezd már az életet, Harry! – Odalépett hozzám, és adott a számra
egy puszit.
– Könnyen beszélsz –
nyögtem fel fájdalmasan. – Adsz egy cigit?
– Te nem is dohányzol – morogta,
de felém nyújtotta a dobozt.
– Vannak kivételes
alkalmak. Ez most egy ilyen.
Az első két szívás után
csak köhécseltem, de az istennek sem nyomtam volna el.
– Most komolyan ennyire
feszült vagy miatta? – fürkészte Lou az arcomat. – Semmi rosszat nem csináltál.
Persze, neki ez semmiség,
de nekem…
– Elég lesz ennyi? Vagy
még ettől is többet vársz el tőlem? – kérdeztem indulatosan.
Bosszantott a tudat, hogy
két nap alatt idáig jutottunk, és sürgősen le akartam állni, mielőtt még több
faszságot csinálok. Így is nehezen fogok tudni elszámolni a lelkiismeretemmel.
Nekem semmi közöm a fiúkhoz, és úgy tűnt, sikerült kifognom az egyetlen
kivételt, akihez valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag vonzódom.
– Nem kell így beszélned
velem. Azt mondtad, bízol bennem. Semmi olyat nem tettem, ami miatt ennyire ki
kellene borulnod. – Megbántva elfordult tőlem, és az utcát bámulta inkább.
Akkora fasz tudok lenni
néha.
– Oké, igazad van –
fújtam ki a levegőt, vagy inkább a füstöt, és mellé léptem –, nem ezt érdemled.
Sajnálom a hangulatingadozásaimat, de próbálj megérteni. Olyan dolgokat teszek,
amelyeket korábban soha, és ez megijeszt. Néha legszívesebben kihátrálnék ebből
az egészből, mert nem voltam felkészülve ilyesmire. Azt hittem… Nem is tudom,
mit hittem – nyögtem csüggedten.
Louis szinte szánakozva
nézett rám, de lehet, csak beképzeltem ezt is.
– Nem mentem volna
tovább. Mindent megmutattam neked, amire szükséged van. – A hangja
csalódottnak hatott. – Most már tényleg csak a játék része maradt, de ha nem
akarod tovább csinálni, azt is megértem.
Megint manipulál, éreztem.
Ugyanakkor mégis hittem neki. Louis eddig még sosem csapott be. Ma sem
használta ki a lehetőséget, pedig megtehette volna. Valószínűleg sokkal többet
megengedtem volna neki, ha kicsit erőszakosabb.
– Folytatni szeretném –
jelentettem ki határozottan. – És ígérem, nem lesz több rinyálás.
Louis megrázta a fejét.
– Nem rinyáltál, csak
össze vagy zavarodva. Nincs ezzel semmi gond, Harry.
Megint mosolygott.
Annyira szerettem így látni.
– El fogunk késni –
néztem az órámra. – Még haza kell mennem átöltözni.
– Akkor ott találkozunk.
Siess, bébi – húzott magához, és olyan érzékien csókolt, hogy attól megint
megremegett a lábam.
Már semmit sem értettem.
Kábán battyogtam le a kocsimhoz. Fogalmam sem volt, hogyan lesz ezután, mi fog
változni, és mi nem. Csak az az egy volt biztos, hogy én magam változtam. Louis
változtatott meg. Kezdtem azt hinni, hogy ő bármire képes.
Ilyen gyorsan még nem
készültem el soha. Zuhanyoznom nem kellett, úgyhogy csak fogmosás, ruhaváltás,
hajigazítás és egy leheletnyi parfüm után újra úton voltam. Tényleg siettem,
mert nem akartam szerencsétlen Niallt velük hagyni, és ahogy az órára néztem,
úgy gondoltam, talán nyolcig pont oda is érek.
Az egész hétvégét Lou-val
töltöttem, és szó, mi szó, az ismerkedésünk meglehetősen intenzívre sikerült. Az érzelmi
hullámvasutamat tekintve különösen. Repült mellette az idő, és tényleg jól
éreztem magam vele. Ha most a szüleim látnának, tutira elvinnének valami dilidokihoz,
annyira kifordultam magamból.
Csak öt percet késtem.
Lou és Niall kocsiját egyből kiszúrtam a parkolóban, és amikor beléptem, láttam,
hogy valóban még csak ők ketten vannak ott. Az egyik asztalnál beszélgettek,
előttük egy-egy sörrel. Mielőtt odamentem volna hozzájuk, kikértem én is egy
sört Carltól, az egyik pultosomtól.
– Játszani akartok? –
kérdezte Carl. – Mert akkor, amint felszabadul, foglalok nektek egy asztalt.
Megfordultam. Tényleg
foglalt volt az összes biliárdasztal.
– Igen, és kösz. Még
várunk két vendéget. Ha megjönnek, nekik is hozz két sört, légyszi – mondtam,
és a Niallék felé vettem az irányt, mert már kiszúrták, hogy ott vagyok.
Louis a megszokott módon,
mosolyogva üdvözölt, de az érintést mellőzte.
– A vendéglátónak nem
illik késnie – öklözött össze velem Niall.
Leültem hozzájuk.
– Bocs, csak elszaladt az
idő. Mi a helyzet? Lenyugodtál már? – kérdeztem tőle.
– Te nyugodt lennél a
helyemben? Azóta sem tudtam helyre rakni a fejemben a dolgot. Mégis, hogy
történhetett ez meg? – tárta szét a karját, és úgy nézett rám, mintha tényleg
tőlem várná a választ.
Ezt én is megkérdeztem
már párszor magamtól.
– Ne rugózz ezen, haver –
veregette vállba Louis. – Zayn túl jó ebben. Nem a te hibád.
– Sovány vigasz. – Niall
meghúzta a sörét, és máris idegesen a bejáratot bámulta.
Én is odafordultam. Liam
és Zayn sétáltak felénk. A fekete hajú srác kék farmerben és ujjatlan fekete
pólóban, míg Liam világosbarna ingben és sötétzöld farmerben volt. Mindketten
rohadt jól néztek ki, és ránézésre is tökéletes párost alkottak. Elsőként Lou-t
üdvözölték, majd engem. Végül Zayn Niallhez lépett, és amint a barátom felemelkedett,
Zayn egyszerűen szájon csókolta.
– Szia, szépségem –
üdvözölte az elképedt barátomat, akinek a száján szavak helyett valami fura
nyekergés szaladt ki.
– Helló – köszönt Liam is
neki, de ő csak az arcát puszilta meg a kővé dermedt Niallnek.
Sosem láttam még a
barátomat ennyire lefagyni és elvörösödni. Szegény, biztosan nem tudta,
hogyan reagáljon. Én is így lettem volna a helyében, de hát magának csinálta. Miután mindenki leült,
odahajoltam hozzá.
– Most hol van a nagy
szád? – kuncogtam.
– Hagyj már! – morogta. –
Majd beszélek velük később.
Carl kihozta a sörüket.
– A négyes asztal szabad.
Nem ültök át oda? – kérdezte.
Egyetértettünk, hogy jobb
lesz nekünk ott, úgyhogy megfogtuk a poharainkat, és áttelepültünk oda.
– Louis, leszel ellenem
az első körben? – vette nyomban a kezébe az egyik dákót Liam. – Ezer éve nem
játszottam.
– Akkor nagyon ki fogsz
kapni – vigyorgott Louis, és már ment is játszani a barátjával.
– Mondd csak, tündérem –
húzódott Zayn közelebb Niallhez. –Te is gyakran fogod a kezedben a dákót?
Épp ittam, így majdnem
kiköptem a sört. Niall elsápadt, és könyörögve nézett rám, majd miután látta,
hogy rám nem számíthat, Zayn felé kapta a tekintetét.
– Figyu, haver! – kezdte
bizonytalanul. – Tegnap este nagyon beittam, és alig emlékszek valamire. Nem én
vagyok a te embered…– magyarázkodott nyögvenyelősen, majd gyorsan ő is
beleivott a sörébe.
– Nem szükséges
mentegetőznöd, kedves – simított végig Zayn az arcán. – Isteni voltál,
és nagyon beindítottál.
– Jesszusom! – jajdult
fel Niall, és arrébb húzódott. – Ne fogdoss, légyszi!
– Ahogy akarod – emelte
maga elé a kezét Zayn. – De attól még továbbra is imádlak. Ugye leszel a
partnerem a következő körben?
Niall zavartan bólintott
egyet, és felém pillantgatott, hogy húzzam már ki a bajból. Megsajnáltam.
– Van ötleted erre a
lakásavatóra? – tereltem más irányba a beszélgetést.
– Egy csomó ember elfér
ott, úgyhogy sok mindenkit hívhatunk – csapott le azonnal a témára Niall.
– Ki az a sok mindenki?
Mi leszünk öten. Mert eljöttök ti is, igaz? – néztem Zaynre.
– Ha meghívsz –
biccentette a fiú oldalra a fejét mosolyogva. Zayn nagyon helyes, ez vitán
felül állt. Nem csoda, hogy tegnap este Niallt is megbolondította.
– Itt az idő, hogy
elhívjuk a volt egyetemi társainkat. Úgyis régóta nyaggatnak már bennünket –
javasolta Niall.
– Oké, holnap megcsörgetjük őket – egyeztem bele. – Az italokat rendezem innen.
– A kaját bízd rám. – Nem
is Niall lett volna, ha ez nem így van. – Viszont, kellenének valami
ülőalkalmatosságok, mert tök üres a lakásod.
– A bárban vannak
felfújható fotelek – szólt közben Zayn. – Azokat elvihetitek.
Közben fél szemmel
Louis-t lestem. Éppen az asztalra hajolt, és erősen koncentrálva irányította a
dákót a megfelelő irányba. Karján az izmok megfeszültek, és a bő atlétája
belátást engedett a csupasz felsőtestére. Máris felidéztem magamban, ahogy ma
hozzám simult, és milyen jó érzés volt a karjaimban tartani őt. Nyeltem egy
nagyot, aztán visszafordultam a többiekhez. Zayn és Niall egészen elmerült a
buliszervezésbe. Úgy tűnt, ebben is jól egymásra találtak.
– A nyertessel fogok
játszani – dobta le hozzánk magát Louis.
– Ezek szerint kikaptál,
drágám – húzta le magához Zayn egy csókra Liamet.
Niall megint őket
bámulta, ezért megrúgtam a lábát.
– Gyere, tündérem. Most
mi jövünk – fogta kézen Zayn a zavartan pislogó Niallt, aki miután eszmélt, úgy
pattant fel, mintha tüskébe ült volna.
– Nem vagytok éhesek?
Intézek valamit. – Én is felálltam. Ma alig ettünk, és már korgott a gyomrom.
– Megyek veled. Úgyis
ismerkednem kell a hellyel – szegődött mellém nyomban Louis.
– Akkor én meg kérek egy
újabb kört. Gondolom, a sör továbbra is jó lesz. – Liam intett Carlnak.
Lou-val átsétáltunk a
pizzériához.
– Veled is szeretnék
játszani – mondta, miközben a kínálatot szemléltük.
– Nem vagyok jó
biliárdban, nem lennék ellenfél neked.
– Arra is megtaníthatlak
– vonta meg a vállát.
– Meg még mire? –
fordultam felé csípőre tett kézzel. – Remélem, nem megint arra gondolsz…
– Azt nem kell tanítani.
Ösztönösen fog jönni – vigyorgott szemtelenül.
– Sehogy sem fog jönni,
mert nem lesz még egy ilyen. Te mondtad, hogy nem mennél tovább.
Újra elfordultam tőle,
leadtam a rendelésünket, és elindultunk
vissza.
– Tartom is a szavam.
Hozzád sem értem, mióta itt vagyunk – motyogta Louis.
Ez igaz, és be kellett
vallanom, hiányzott is.
– Csak azért, mert
megbeszéltük, hogy itt nem – cáfoltam rá az állítására.
Nem felelt, csak
mosolygott. Hát, persze, hogy igazam volt. Csak emiatt fogta vissza magát.
– A barátod most nem
részeg, ugye? – kérdezte kuncogva, és máris láttam, mire gondol.
Niall az asztalra hajolva
állt, mögötte Liam segédkezett neki irányba igazítani a dákót. A póz
meglehetősen félreérthető volt, de a barátom csak elvarázsolva vigyorgott,
ahogy Zayn is, aki elégedetten figyelte a jelenetet.
Basszus! Mi ütött Niallbe?
– Én már semmin sem
lepődök meg – grimaszoltam, és visszaültem a helyemre.
– Tudod, nincs ebben semmi.
– Louis közelebb húzta hozzám a székét. – Nem Niall az egyetlen hetero, akit
Zayn képes befűzni. Magam sem értem, hogy csinálja, de nem tudnak
ellenállni neki.
Gyanakodva néztem rá.
– Te is köztük voltál,
igaz?
– Mármint, aki nem tudott
ellenállni? – vonta fel a szemöldökét, majd elnevette magát. – Nos, igen.
Egyszer, régen…
Annyira tudtam.
– Elmeséled?
– Semmi különös – dőlt
hátra Louis. – A bárjában ismerkedtünk meg, és nála kötöttem ki. Annyira
gyorsan megtaláltuk a közös hangot, hogy rájöttünk, mi barátként jobban
működnénk együtt. Ez azóta is így van.
Zaynre néztem. Fura volt
a gondolat, hogy ők egyszer lefeküdtek egymással.
– És Liam? –
kíváncsiskodtam tovább.
– Vele nem – rázta a
fejét Louis. – Ő is Zaynnel kavart, így barátkoztunk össze.
Ekkor beugrott, hogy
egyszer sem kérdeztem meg Louis-tól, neki van-e valakije. Habár sejtettem, hogy
nincs, de alkalmi partnerei biztosan akadtak.
– Neked van valakid? Úgy
értem, néha…
Louis hosszan a szemembe
nézett, mintha szándékosan akarna húzni. A számat rágcsálva vártam a
válaszára.
– Nem néha, édes –
felelte röviden, és a barátaira nézett.
Ledöbbenve felejtettem
rajta a tekintetem.
Lehet, Louis-nak most is van valakije?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése