Harry
Louist figyeltem, ahogy a
kinyomtatott munkaszerződést olvassa. Nem értettem, mi van vele. Tegnap este
óta még csak egy lopott érintés sem volt közöttünk. Máskor szó szerint
követelte az üdvözlő csókot, most pedig úgy viselkedett velem, mintha… mintha,
tényleg csak a barátom lenne. Furcsa volt, hiányoltam a régi Louis-t.
– Ennyire megy a hely,
hogy ilyen jól fizetsz? – nézett fel rám.
– Visszább vehetem, ha
sokallod – tréfálkoztam.
– Ó, eszedbe ne jusson! –
tette le az asztalra a papírt, és aláfirkantotta. – Akkor mától hivatalosan is
az alkalmazottad vagyok. Rendelkezz velem – tárta szét a karját gyönyörűen
mosolyogva.
Szörnyű, mire gondoltam
ebben a pillanatban. El sem hittem, hogy ez én vagyok.
– Először idd meg a
kávédat, aztán át kell öltöznöd.
– Segítesz? –
incselkedett.
– Igen. Megmutatom, hol
az öltöző – nevettem el magam.
– Ó, én másra gondoltam –
biggyesztette le az ajkait.
Elég volt csak ennyi,
máris felvidultam. Hihetetlen, mennyire hatással tudott lenni rám.
– Jól fog állni a fehér
póló és a kockás ing – jegyeztem meg.
– Gondolod? Nem szeretem
a kockásat.
– Itt kötelező. A stílus
miatt – magyaráztam tök feleslegesen, mert úgyis tudta, csak direkt kérette
magát.
– Akkor, ha nincs
választási lehetőségem – sóhajtott drámaian –, menjünk.
Felálltunk, és átmentünk
az öltözőbe, melyet a szemközti ajtó rejtett.
– Válassz egy üres
szekrényt. Ott a polcon vannak új ruhák. Biztosan találsz a méretedben. Kint
megvárlak – mondtam neki.
– Maradhatsz. Nem vagyok
szégyenlős. – Odament a polchoz, és máris elkezdett válogatni a ruhák között.
Carl lépett be. Ő is
gyakran délutáni műszakot vitt.
– Üdv, főnök – köszöntött
meglepődve, hogy ott lát, majd Louis-ra nézett.
– Új kolléga –
magyaráztam. – Ismerkedjetek meg. Kint leszek – hagytam őket magukra.
Nevetséges, de szívesen
megnéztem volna Louis-t, ahogy átöltözik. Nem értettem, mi van velem, de egyre
inkább azt éreztem, tényleg megbolondultam. Szabad vagyok. A lányokkal kellene
foglalkoznom, és mégis Louis-ról fantáziálok. Annyira felkavart a tegnapi
együttlétünk, hogy azóta sem tudtam kiverni a fejemből. Teljesen más volt, mint
az eddigi szexuális élményeim. Sokkal intenzívebb, sokkal izgatóbb, és ciki,
vagy sem, szívesen megismételtem volna.
A pultnál várakoztam, és
közben Timmel beszélgettem, aki valószínűleg örömmel veszi majd, ha cserélhet
Louis-val. Pár perc múlva már jött is Louis, Carllal az oldalán. Tényleg jól
állt rajta a fehér póló és a kigombolt, kék-piros kockás ing. Úgy tűnt, hogy a
feketehajú, kigyúrt Carllal máris összebarátkoztak, mert nevetgélve
közelítettek felénk.
– Bízd csak rám Louis-t –
tette a vállamra a kezét Carl –, mindenre megtanítom.
Máris feleslegesnek
éreztem magam. Én szerettem volna Lou-val foglalkozni. Igaz, más alkalmazottat
sem én tanítok be soha, na de Lou nekem jóval több. Mi is? Egy barát. Akivel
nem kivételezhetek.
– Rendben. Az irodámban
leszek, ha bármire szükséged lenne – mondtam ezt már Lou-nak, arra célozva,
hogy bármikor bejöhet hozzám.
Igazából, volt is dolgom,
mert meg kellett csinálnom a múlt heti könyvelést, de reméltem, benéz majd
hozzám. Alig kezdtem hozzá, anya hívott.
– Szia, drágám. Hol vagy?
– kérdezte.
– Dolgozom. Miért?
– Be akartam ugrani
hozzád, hogy megnézzem, berendezkedtél-e – mondta. – De akkor majd legközelebb.
– A dobozokat már
kipakoltam, és rendeltem néhány bútort. A jövő héten érkeznek, úgyhogy akkor el
tudtok jönni. – Felálltam, és az ablakhoz sétáltam.
– Tetszik?
– Hogyne tetszene, anya.
Nagyon szép lakás.
Rövid csend a túloldalon.
– Úgy hallottam, kirúgták
a barátodat.
Mérgesen felhorkantottam.
– Nem kirúgták, hanem
Miranda kirúgatta. Nem ugyanaz.
– Remélem, nem hiszed,
hogy közünk van ehhez. Sajnálom, hogy nincs most munkája – mentegetőzött.
– Nem hiszek semmit.
Egyébként van munkája. Már itt dolgozik nálam – árultam el neki már csak azért
is, hogy ne gondolja, Miranda ártani tudott Lou-nak.
– Kisfiam, tudod, hogy
nem egészséges, ha te vagy a főnöke – találta meg anya egyből azt a pontot,
amibe beleköthet.
– Mégis mit kellett volna
tennem? Miattam veszítette el a munkáját, és egyébként is, nem lesz semmi gond
belőle – feleltem talán túl indulatosan.
– Ahogy gondolod. Nem
szólok bele. Néha már úgy érzem, mintha egyáltalán nem is ismernélek, Harry.
Nagyon megváltoztál.
Ezt én magam is tudtam,
de nem éreztem azt, hogy rossz irányba változtam volna. A saját életemet
akartam élni, és reméltem, ezt előbb-utóbb ők is megértik.
– Csak egy valami
változott, anya. Louis-val vagyok, és nem Mirandával. Ő rendes srác, de majd
megismered, és remélem, elfogadjátok – sóhajtottam egy nagyot.
– Biztosan így lesz –
érkezett anyám hűvös válasza. – Nem zavarlak tovább. Majd keressük egymást.
Kedvetlenül dobtam le a
telefont az asztalra. Tudtam, hogy nem lehet egyszerű nekik, de bosszantott,
amiért anya a hátam mögött Mirandával beszélget. Ez nem fair tőle. Ha valami
gondja van, velem kellett volna egyeztetnie, nem az exemmel.
Újra nekiláttam a
munkának. Már két órája bent gubbasztottam, és Louis még mindig nem jött be
hozzám. Rosszulesett, és egyre őrültebb gondolatok kezdték el befészkelni
magukat a fejembe. Mi van, ha tegnap
éjszaka elhívott magához valakit? Simán megeshet, hogy azért viselkedik
velem így. Én nem adtam meg neki, amire vágyott, így máshoz fordult. Ráadásul
folyamatosan megvádoltam azzal, hogy csak kihasznál. Miért is fogná vissza magát miattam?
Idegesen járkáltam
fel-alá az irodában, végül nem bírtam tovább, és kimentem. Louis dolgozott. Az
egyik asztalról szedte össze az üres poharakat. Amikor meglátott, kedvesen
elmosolyodott, aztán elfordult, és visszament a pulthoz. Iszonyatosan csalódott
voltam. Hol van a rajongása? Hol van az a
Louis, aki mindig úgy nézett rám, hogy attól megremegtek a lábaim?
– Minden oké? – kérdeztem
Carltól, mert Louis továbbra is háttal állt nekem.
– Szinte tanítanom sem
kellett. Louis vágja a dolgokat – bólogatott elégedetten.
Lou-val egymásra
mosolyogtak, és a rossz érzés, ami eddig bennem volt, hatványozódott. Az a
mosoly nekem járt volna. Végre összeakadt a tekintetünk. Kék szemei olyan
tisztán csillogtak, mint a nyári égbolt, és még mindig láttam benne azt a
fényt, amit csakis az én kiváltságomnak éreztem.
– Inkább te vagy jó
tanár. Pillanatok alatt elmagyaráztál mindent – dicsérte Louis a fiút.
A fenébe már! Én is itt vagyok!
– Timmel sikerült
megbeszélni? – érdeklődtem, mert nem láttam a fiút sehol.
– Hogyne – bólintott Lou.
– Örült a cserének. Már el is ment haza. Reggel kezd.
Hülyén éreztem magam,
mert nem igazán tudtam semmi egyebet mondani. Ők tovább tették a dolgokat, én
pedig csak ültem ott, mint egy szerencsétlenség. Azon agyaltam, milyen indokkal
hívhatnám be Lou-t az irodába, de semmi értelmes nem jutott eszembe. Hogy
húzzam az időt, még visszamentem kicsit dolgozni, de annyira már nem volt mit
csinálnom. Végül úgy döntöttem, hazamegyek. Ha Louis ennyire nem foglalkozik
velem, akkor semmi értelme ott téblábolnom.
Még megkérdeztem tőle
boldogul-e, amire természetesen azt felelte, hogy nem lesz semmi gond, és
minden további nélkül hagyta, hogy távozzak. Nagyon csalódott voltam, pedig nem
lett volna szabad ilyesmit éreznem. Én hangoztattam mindig, hogy ez csak egy
alku, most mégis hiányoztak a becézgető szavai és a közeledése.
Otthon végigtelefonáltam
az összes régi haveromat, akit el akartam hívni a bulira. Volt, akikkel
rendszeresen tartottam a kapcsolatot, míg másokat nem
láttam az egyetem óta. Örültek a meghívásnak, és alig várták, hogy újra
összefussunk. Egészen késő éjszakáig ébren vártam, hogy hátha Louis legalább
üzen valamit, de semmi. Már teljesen biztos voltam benne, hogy valaki más van a
képben, és jól elvan nélkülem. Talán épp most is, hiszen már lejárt a
munkaideje. Nagyon nehezen tudtam elaludni, és reggel fáradtan ébredtem. Első
dolgom volt a telefonom megnézni, de Niall üzenetén kívül semmi sem várt. A
barátom azt kérte, hívjam, ha lesz időm, úgyhogy megcsörgettem.
– Mi ennyire fontos? –
kérdeztem álmosan, miközben a fürdő felé sétáltam.
– Szexeltem velük –
közölte minden bevezető nélkül.
– Mi? Kikkel? – rikkantottam
fel, de nagyon is jól tudtam, kikről beszél.
– Zayn… – nyögte Niall. –
Istenem, Harry! Szerinted nagyon gáz?
Vissza kellett mennem a
szobába, hogy le tudjak ülni.
– Mikor és hogyan? –
dadogtam elképedve.
– Zayn elhívott
vacsorázni. Azt mondta, Liam is ott lesz, és beszéljük meg… – magyarázta. –
Elmentem, mert hát… Ajj, Harry. Én akkora hülye vagyok! – jajgatott.
– Utólag bánod? Hát,
akkor tényleg nagyon hülye vagy, barátom – szidtam le. – Mégis, mi a fene
történt?
Nagyon kíváncsi voltam a
részletekre. El sem akartam hinni, hogy Niall ilyet tett.
– Figyelj, ezt nehéz
megmagyarázni. Olyan kedvesek voltak, és úgy bántak velem, mintha legalább én
lennék Mr. Universum. Különlegesnek éreztem magam mellettük. Furán hangzik,
igaz? – kérdezte Niall.
Nagyon is tudtam, mire
gondol. Én is hasonlót éreztem mindig, amikor Lou-val voltam. Mivel hallgattam, Niall tovább mesélt.
– Hazafelé taxival
mentünk, és Zayn belült mellém hátra. Megcsókolt, én meg
hagytam, mert olyan kibaszottul gyengéd volt velem. Aztán kérte, hogy igyunk
meg még egy pohár bort nála.
– Tudtad, hogy miért
hívott fel… – jegyeztem meg.
– Hát persze, hogy
tudtam, de képtelen lettem volna nemet mondani, mert annyira vonzott ez az
egész. Nekem még sosem voltak ilyen kalandok az életemben, és ez most…
Elhallgatott, és én is
emésztettem a dolgokat. El kellett ismernem, hogy Niall sokkal bátrabb, mint
én. Igaz, hogy most pánikol, de mégis csak megtette.
– Lefeküdtél velük? –
kérdeztem, mert kíváncsi voltam, valójában mi történt.
– Nem. Csak… – megint
elhallgatott.
– Csak? – nyaggattam
türelmetlenül.
– Leszoptak.
Hanyatt vágtam magam az
ágyon, és a homokomra tapasztottam a tenyerem.
Elképesztő!
– Menj a francba –
nevettem el magam.
– Ne nevess már ki! El
sem hiszed, milyen kurva jó volt, de ez mégis annyira gáz, Harry. Szégyellem
magam miatta, mégis újra megtenném.
– Vasárnap elélveztem,
ahogy Louis hozzám dörgölőzött – vallottam be neki gondolkodás nélkül.
Döbbent csend fogadott a
vonal túloldalán.
– Baszki, Harry! Mi a
faszt csinálunk? – röhögött fel hangosan Niall.
– Fogalmam sincs –
kacagtam vele együtt. – A legrosszabb az, hogy tényleg rohadt jó volt.
– De akkor most mi lesz?
Pasikkal randizunk? – tanakodott hangosan.
– Te igen, ráadásul
kettővel is, mert egy perverz állat vagy – nevettem.
– A faszt vagyok az. Ez
csak így alakult, és amúgy sem tudom, képes lennék-e másra is. Azért ez nem
olyan egyszerű.
– Nekem mondod? Te
legalább önszántadból mentél bele, én meg kényszerből, mert kitaláltam ezt a
marhaságot. Most meg teljesen össze vagyok zavarodva – avattam be az
érzéseimbe. – Tetszik Louis, de nem tartom magam melegnek, mert hát miért is
lennék az? Eddig sosem… De hát ezt te is tudod.
– Ahogy én sem – vágta
rá. – Mit csináljunk, Harry?
Ezen elméláztam egy
pillanatra. Lehet, hogy ezért lettünk
ennyire jó barátok? Legbelül ugyanaz vonzott mindkettőnket? Létezik ilyen?
– Fogalmam sincs. Talán
csak sodródnunk kellene. Nem tudom – feleltem végül tanácstalanul.
– Igazad lehet – tűnődött
Niall. – Ez egy jó kaland és fiatal vagyok. Miért ne élvezhetném?
Neki kaland, de számomra
ez egészen más volt. Érezni kezdtem Louis iránt, és már nem csak a különös
vágyaim rémisztettek meg, hanem ez is. Annyi mindennel kellett egyszerre
megküzdenem, hogy néha úgy éreztem, ezt ép ésszel nem is lehet végigcsinálni.
– Élvezd, Niall! –
biztattam gondolkodás nélkül. – Ha jólesik, akkor egyáltalán ne zavarjon a
dolog. Ha az számít, én nem ítéllek el miatta. Sőt. Kicsit még irigy is vagyok
rád. Nekem nincs ennyi bátorságom, és talán soha nem is lesz.
– Mi az? Bánt valami? –
szúrta ki azonnal a hangomban lévő keserűséget.
– Nem, csak nálunk nem
olyan egyértelmű a helyzet, mint nálatok. De majd alakul – rendeztem le
ennyivel a dolgot, mert hogyan is magyarázhattam volna el neki, mikor még én
magam sem értettem semmit.
– Oké. Most mennem kell
dolgozni. Köszönöm, hogy meghallgattál, és ha neked van szükséged bármire,
tudod, hol találsz.
Jólesett ezt hallani.
Talán majd kiöntöm neki a szívemet, ha valamennyire sikerült letisztáznom
magamban a dolgokat. Egyelőre azonban azt kellett kiderítenem, mi a fene van
Louis-val.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése