Louis
Iszonyatosan nehéz volt a
tegnapi nap. Piszkosul szenvedtem, amiért ignorálnom kellett Harryt, de úgy
éreztem, megéri. Láttam rajta, hogy még jobban összezavarodott, és kereste
volna a társaságomat, de nekem közömbösséget kellett színlelnem. Azt is tudtam,
hogy az irodájában várt rám, és kétszer is elindultam hozzá, de mindkétszer
meggondoltam magam. Neki kellett kezdeményeznie.
A második napomon fél
kettőre mentem be, és egyenesen az öltözőbe vettem az irányt. Lindának éppen
csak, hogy odaköszöntem, nem kívántam társalogni vele. Még mindig nem bírtam a
csajt.
Harry irodája be volt
zárva, a kocsiját sem láttam a parkolóban. Máris hiányzott, de reméltem, ma már
lépni fog valamit, mert ha nem, akkor nem biztos, hogy tovább fogom bírni.
Az öltözőben már ott volt
Carl. Félmeztelenül állt a szekrénye előtt, és önkéntelenül is végigmértem
kidolgozott felsőtestét. Carl meleg, vagy bi. Már az első szóváltásunk után
kiszúrtam, ahogy azt is, hogy bejövök neki. Nekem ő nem az esetem. Túl domináns, nem
csíptem az olyan srácokat, akik el vannak ájulva maguktól, mert tudják, hogy
jól néznek ki. Egyébként rendes velem, úgyhogy egy rossz szavam sem lehet rá.
– Sikerült kipihenned a
tegnapi napot? – érdeklődött.
– Egyáltalán nem volt
fárasztó. – Kinyitottam a szekrényemet, és lekaptam a pólómat.
Éreztem a tekintetét
magamon.
– Örülök, hogy veled
kerültem össze – mondta, miközben ő is öltözködött. – Jól ki fogunk jönni
egymással.
Burkolt célozgatás…
Legalább nem nyomul túlságosan. Ez bőven elviselhető.
– Biztos vagyok benne –
értettem egyet vele.
– Hatra jön egy kisebb
csoport, úgyhogy több lesz a meló.
Becsukta a szekrényét, és
megállt mellettem.
– Megoldjuk – néztem rá,
hogy mit akar még.
– Tetszik a hozzáállásod.
Nem ijedsz meg a munkától. – Megveregette a vállamat, és kiment.
Máris éreztem, hogy nem
lesz baj a sráccal. Majd valamikor tisztázzuk a helyzetet, és utána jó haverok
leszünk. Nem akartam a dolgok elé menni, nehogy megbántsam, de ha rám mozdul,
akkor majd megdumáljuk.
Amikor kiléptem az ajtón,
Harry éppen akkor sietett be. Ezúttal nem elegánsan öltözött, egyszerű fehér
póló és fekete nadrág volt rajta, a haja pedig kiengedve, ahogy én szerettem.
Imádtam azt a fura melegséget, ami minden alkalommal végigfutott rajtam,
akármikor megláttam. Rám mosolygott, én pedig viszonoztam, de amúgy is fülig ért
a szám, annyira örültem neki.
– Szia – köszönt, és
megállt előttem. – Bejössz egy kicsit? – mutatott az irodára.
Hogyne mentem volna be.
Imádkoztam, hogy amint beteszem a lábam, essen nekem úgy, mint azon a vasárnap
délután.
Harry megállt az asztala
előtt, és nekitámaszkodva engem figyelt.
– Milyen volt a tegnapi
nap? – kérdezte.
Hát ennyit a szenvedélyes
egymásnak esésről…
– Egész jó. Tetszik a
munka, és Carl is rendes. Jól megleszünk – tájékoztattam.
A helyiség közepén
álltam. Túl messze voltunk egymástól. Megint rá vártam, azonban úgy tűnt, ő sem
szándékozik mozdulni. Hozzá volt szokva, hogy én kezdeményezek.
– Ennek örülök – felelte,
majd furán mosolyogni kezdett. – Tudsz róla, hogy Zayn és Niall… pontosabban
Zayn, Liam és Niall…
Ezzel most meglepett.
– Mi történt? Azt tudom,
hogy Zayn elhívta vacsorázni, de azóta nem beszéltem velük.
– Egy kicsit
összemelegedtek, és gondolhatod, utána Niall milyen műsort levágott nekem –
kuncogott Harry aranyosan.
– Mondtam, hogy Zayn
becserkészi – vontam meg a vállam. Rohadtul érdekelt, mi történt, de majd
később kifaggatom Zaynt.
Végre Harry ellökte magát
az asztaltól, és megállt előttem.
– És velünk mi a helyzet,
Lou? Vége az egyezségnek?
Gyönyörű, zöld szemeivel
a tekintetem fürkészte. A hangja olyan lágy volt, hogy a gyomrom megremegett
tőle, és csak nehezen tudtam megszólalni.
– Miért lenne vége?
– Mert nem csinálsz
semmit.
Milyen óvatosan
fogalmazott.
– Megbeszéltük, hogy már
megmutattam mindent. Vagy valami mást is akarsz? – vontam fel a szemöldököm.
Harry elpirult. Istenem! Mennyire imádom!
– Nem, dehogy – rázta a
fejét hevesen. – Csak azt hittem, hogy már nem csináljuk tovább.
Ne már Harry! Ettől te sokkal bátrabb vagy! Már bizonyítottad.
– Bármikor ismételhetünk,
ha úgy érzed… – dobtam fel neki a magas labdát.
Zavartan megköszörülte a
torkát, és megnedvesítette az ajkait. Azt hittem, végre rászánja magát, és
megcsókol. Jó nagyot tévedtem.
– Nem szükséges. Csak
tisztázni akartam – felelte, majd elfordult, és leült az asztala mögé.
Ez a hideg zuhany nem
igazán hiányzott. Szomorúan vettem tudomásul, hogy még mindig várnom kell.
– Oké, akkor megyek.
Niall miatt pedig ne aggódj. Jó kezekben van – tettem még hozzá, és kisétáltam
az irodájából.
Legszívesebben a falba
öklöztem volna, annyira csalódott voltam, és türelmetlen is. Iszonyatosan
hiányzott a közelsége. Ott volt egy karnyújtásnyira tőlem, mégsem
érinthettem meg. Talán ezt a napot még átvészelem valahogy, de ha holnapra sem
szedi össze magát, én döntöm le a kanapéra, és nem fog menekülni előlem.
– Jó, hogy jössz – dobta
le a kötényét Carl, amint odaértem hozzá. – Tiéd a pálya. Leváltom Lindát
kicsit.
– Miért? Hová megy? –
kérdeztem meglepetten.
Carl bizalmasan közel
hajolt.
– Be akarja cserkészni
Harryt – súgta.
Mi a franc?
Linda felé kaptam a
tekintetem. A lány épp egy kézi tükörben nézegette magát, és a sminkjét
igazította.
– Munkaidőben? –
dörmögtem, és legszívesebben hevesen tiltakoztam volna.
– Nincsenek még sokan.
Hadd szórakozzanak – kacsintott rám Carl, és már ott sem volt.
Hadd szórakozzanak? A kurva életbe!
Idegesen figyeltem, ahogy
a csaj vigyorogva adja át Carlnak a pultját, majd a tűsarkújában betipeg hátra.
Meleg vagyok, de nem hülye. Én is láttam, hogy ez a csaj kibaszott jól néz ki,
de azért reméltem, Harry kihajítja.
És mi van, ha mégsem?
Máris bántam, amiért
kitaláltam ezt a hülye távolságtartást. A lelket is ki kellett volna csókolnom
Harryből, hogy senki másra ne tudjon gondolni csak rám. Rettenetesen ideges
lettem, és miközben kiszolgáltam a vendégeket, állandóan az órát lestem. Tíz
perc után már rá akartam gyújtani, de egyedül voltam, így nem mehettem ki. Még
arra is képes lettem volna, hogy csak úgy egyszerűen rárontsak Harryre, de még
arra sem volt lehetőségem.
Mit csinálnak ennyi ideig? Nem lehet, hogy… Miért ne lehetne? Talán Harry Lindán vezeti le a feszültségét.
Linda egy lány. Vele simán meg meri tenni. Megint az órára néztem. Tizenöt
perc. Annyi idő alatt három csajt is meg lehet dugni, ha nagyon igyekszik az
ember.
A büdös francba már!
Linda a tizenkilencedik
percben lépett ki az ajtón. A haja és a ruhája rendezettnek látszott. Az inge nem feljebb volt gombolva? A
jeleket kerestem, de így a távolból, semmi bizonyosságot nem tudtam
megállapítani. Vigyorgott, de ő mindig azt csinálta, úgyhogy ez sem számított
újdonságnak. Néhány szót váltott Carllal, majd a srác visszajött hozzám.
– Na, sikerült neki? –
kérdeztem megjátszott könnyedséggel, de közben ki tudtam volna futni a
világból.
– Nem árult el
részleteket. Csak megjegyezte, hogy Harry szuper pasi, ami mondjuk eléggé
árulkodó – vonogatta a szemöldökét, és én majdnem bevertem neki egyet, pedig
semmi köze nem volt a dologhoz.
– Akkor majd kifaggatom
Harryt – nevettem, mintha tényleg mulatságosnak találtam volna a dolgot, és
máris azon agyaltam, hogy be fogok menni Harryhez, mert tudnom kell, mi
történt.
Nem volt szükség rá, mert
Harry megelőzött. Kijött az ajtón, és a sűrűn felé pislogó Lindát figyelmen
kívül hagyva, egyenesen felénk tartott. Persze, hogy rajta is a nyomokat
kerestem, de semmit sem vettem észre. Egy édes mosolyt küldött felém, ami miatt
arra gondoltam, mindjárt átugrom a pultot, és az egyik biliárdasztalon teszem
magamévá.
– El kell szaladnom
valahová, de hatra visszajövök, mire a csoport érkezik, és beállok segíteni –
közölte velünk.
Ne már! Most tényleg magyarázat nélkül itt hagy? Nem teheti ezt velem! Nekem tényleg tudnom
kell, mi történt kettejük között!
– Oké, főnök! – hagyta
jóvá Carl, és mire megszólalhattam volna, Harry már le is lépett.
A hülye gondolatok
azonnal ott voltak a fejemben. Biztos hazamegy lezuhanyozni és átöltözni, ahogy
azt általában szex után szokták az emberek. Soha nem voltam még ennyire féltékeny
senkire, és meglehetősen idegesített a tudat, hogy ilyen nagyon belehabarodtam
Harrybe. Vissza kell szereznem, mert ő már szinte az enyém volt, csak én hülye
állat, kiengedtem a kezemből.
– Rágyújtok – szóltam oda
Carlnak, aki csak bólintott, így kimentem a raktár mögötti, picike hátsó
udvarra.
Hogy eltereljem a
gondolataimat, felhívtam Zaynt.
– Mesélj, te ördög, mit
csináltatok szegény Niall-lel?
Zayn lazán felnevetett.
– Semmit, csak
megmutattuk neki, mit kaphat tőlünk.
– A mocskos részletek is
érdekelnek – faggattam, és mélyet szívtam a cigiből, ami most kivételesen jólesett.
– Tényleg semmi extra,
csak egy kis orális gyönyörben részesítettük a szépséget. Mondtam neked, hogy
megszerzem – büszkélkedett.
– Akkor már értem, miért
van kiborulva – nevettem. – Szegény, még nem tudja, hogy már nem menekülhet.
– Nem is engedném. Liam
is odáig van érte, úgyhogy már kettőnk elől kellene menekülnie, de nem hiszem,
hogy fog. Ma este meglátogatom, de csak egyedül. Meggyorsítom kicsit a dolgokat
– kuncogott Zayn a telefonba.
– Irigyellek. Bárcsak én
is ezt tehetném Harryvel – sóhajtottam.
– Gond van?
– Nem tudom. Hatra jön
vissza, akkor kiderül. – Eldobtam a csikket a szemetes mellé.
– Majd említsd meg neki a
foteleket. Bármikor jöhet értük, csak csörgessetek meg előtte. Ha pedig bármi
másban tudok segíteni, rám számíthatsz – mondta.
– Tudom, kösz! Majd
hívlak! – Mosolyogva nyomtam ki a telefont.
Zayn igazi jó barát,
ahogy Liam is. Örültem, hogy ők vannak nekem, még akkor is, ha ilyen perverzek.
De legalább kedvesen azok. Sosem erőszakoskodnak senkivel. Niall imádni fogja
őket.
Hatig rohadt lassan
peregtek a percek. Állandóan a bejáratot néztem, és mikor végre felbukkant
Harry, nyomban elé siettem.
– Beszélni akarok veled –
közöltem.
Nem öltözött át, ami
némileg megnyugtatott.
– Még nem érkeztek meg? –
nézett el mellettem, a vendégteret pásztázva.
– Még nem, úgyhogy szánj
rám öt percet, kérlek!
– Mi van veled? Nem kell
kérned – ráncolta a homlokát gyanakvóan.
– Basszus, Harry! Menjünk
már!
Carlnak mutattam, hogy öt
perc, és elindultunk Harry irodájába.
– Valami baj van? –
kérdezte, amint beértünk.
– Mi volt Lindával? – Nem
akartam vacakolni, ahhoz nem maradt elég időnk.
– Hogyhogy mi? Mi lett
volna? Nem értelek – rázta a fejét.
Ennyi nekem elég volt.
Magamhoz rántottam Harryt, és megcsókoltam. A fogunk összekoccant a
hevességtől. Meglepődött, de szinte azonnal viszonozta, és amikor átkarolta a
derekam, elolvadtam a karjaiban. Olyan nagyon finom volt, és annyira odaadó.
Elképesztően szerelmes voltam belé. Nem akartam elszakadni az édes ajkaitól,
csakis muszájból tettem. Zihálva néztünk egymásra.
– Ez mi volt? – járatta
rajtam zavartan a tekintetét.
– Az, hogy kibaszottul
hiányoztál már, bébi – húztam ismét magamhoz, de csak egy ölelésre.
Harry édesen
felkuncogott.
– Te féltékeny vagy?
Megharaptam a nyakát,
mire feljajdult.
– Ha neked lehet, nekem
is.
– Hé, én nem voltam az! –
tolt el magától.
– Ó, dehogy nem. És amúgy
is azt kérted, amíg tart az egyezség, addig ne legyek mással, úgyhogy most én
is ezt kérem tőled.
– Nem érdekel Linda, és
egyelőre senki más sem. Örülök a szabadságomnak, és egyébként is… – Elharapta a
mondat végét.
– Fejezd be a mondatot –
szóltam rá.
– Nem tudom, mit akartam
mondani – füllentette csillogó szemmel.
– Rosszul hazudsz! –
forgattam a szemem, és még gyorsan loptam tőle egy utolsó csókot.
Nem tiltakozott, mint
máskor, és nem kért számon, miért csinálom. Most már megnyugodtam.
– Menjünk, mielőtt Carlt
megrohamoznák – fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt.
– Lou – szólt utánam
Harry.
– Igen?
Szépséges mosolyra
húzódott a szája.
– Te is hiányoztál.
Megsemmisültem.
– Úgy értem, ez az egész
– helyesbített gyorsan, de nekem már nem számított. Harry is érez irántam
valamit. Ez most nyert bizonyosságot számomra.
– Gyere, dolgozz velem,
életem – fogtam meg a kezét, de csak addig, amíg ki nem értünk.
Máris szárnyaltam. Harry egy pillanat alatt boldoggá tudott tenni engem, és ahogy az arcára néztem, talán ő is ugyanezt érezte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése