Végzetes alku - 16. fejezet

 

Harry

Louis vidáman trécselve tüntette el az ételt, és szerintem nem is érdekelte ízletes-e, mert végig engem figyelt, miközben beszélt. Boldog volt. Ez tisztán látszott rajta. Én pedig attól voltam boldog, hogy ő az. Na, meg attól, hogy itt van velem. Lehetséges lenne, hogy beleszerettem? Nem tartottam kizártnak, hiszen az összes sejtem bizsergett, amikor a közelébe kerültem, de akkor is, ha csak rá gondoltam.

– Úgy jó lesz, ha elviszlek, és majd este érted is megyek? Akkor nem kellene hazamenned a kocsidért – kérdeztem, és elvettem előle az üres tányért.

– Megtennéd? – nézett rám hálásan.

– Úgyis bementem volna még, és egyébként sem akarok otthon sok időt tölteni. Csak elhozom a cuccaimat, és beugrok egy-két helyre, mert szeretném picit otthonosabbá varázsolni a lakást. Szokatlan, hogy nincsenek virágok – nevettem fel halkan. – Ez biztosan anyám virágmániája miatt van, mert náluk tele van vele a ház.

– Kedves ember lehet – jegyezte meg Louis. Odajött hozzám, karját a derekam köré fonta. – És mivel már láttam is, ezért tudom, hogy a szépségedet tőle örökölted.

Melengették a belsőm ezek a szavak.

– Még mindig olyan furcsa, hogy ezt egy fiú mondja nekem.

– Akkor még gyakrabban foglak dicsérni, hogy megszokd.

Csókját már-már teljes természetességgel fogadtam, és felizgatott, mint mindig. Főleg, mióta történt egy s más közöttünk. Azóta tudtam, milyen milyen vele lenni, és nagyjából a nap huszonnégy órájában vágytam rá.

Louis segített behordani a játékterembe szánt italokat, aztán elment átöltözni, én pedig gyorsan elrendeztem egy-két papírmunkát. Háromkor léptem le, de nem szívesen hagytam kettesben Carllal. Nem akartam féltékeny lenni, de nem ismertem még annyira Louis-t, hogy maradéktalanul megbízzak benne. Nem mellesleg, azt sem lett kimondva, hogy mi most együtt vagyunk-e. Azért reméltem, hogy tartja a szavát, és amíg van ez az egyezség közöttünk, addig tényleg nem foglalkozik mással.

Emellett az is érdekelt volna, milyen korábbi kapcsolatai voltak, de ahogy más fontos dologról, erről sem beszéltünk egymással. Tisztában voltam vele, hogy most csak rajtam áll, mikor történik meg ez a beszélgetés, és hogy rövid időn belül döntenem is kell, merre akarok tovább haladni. Ezt a döntést azonban nem volt könnyű meghozni. Még annak ellenére sem, hogy borzasztóan vágytam Louis-ra. Az ember nem képes egyik napról a másikra elfogadni, hogy ő a saját neméhez vonzódik. Én pedig rekord sebességgel zuhantam ebbe a helyzetbe, ahogy Niall barátom is. Ahogy eszembe jutott, rögtön fel is hívtam.

– Nem tartozol nekem valamivel? – kérdeztem tőle, miután felvette.

– Már hívni akartalak – felelte.

– Kamuzol – nevettem.

– Nem, tényleg. Most végeztem, és gondoltam, elugrok hozzád, bár fogalmam sincs, hol vagy.

– Úton a szülői házba.

– Az a hely pont nem alkalmas a beszélgetésünkre – mondta, és magam előtt láttam, ahogy elhúzza a száját. – Innen egyenesen hazamegyek. Felugrasz, ha végeztél?

– A szerelmi fészketekbe? – ugrattam.

– Ne legyél már fasz, Harry. Van elég bajom.

– Nem több, mint nekem. Vagyis de. Pont eggyel több van neked.

– Haha, nagyon vicces! – gúnyolódott, de hallottam, ahogy kuncog közben.

– Oké, nagyjából hat körül érkezek, és csinálj kaját, mert nálad vacsorázok – jelentettem ki.

– Kínai megfelel? – kérdezte azonnal.

– Fogadni mernék, megláttál egy kínai éttermet.

– Most nem mindegy neked, ha étteremből viszem? Túl jól ismersz már, Harold!

– Azok után, ami történt, kötve hiszem. Egyébként jó lesz a kínai. Majd érkezem – köszöntem el, mert közben hazaértem.

Apám kocsija is a ház előtt állt. A vacsora óta nem találkoztam vele személyesen, csak telefonon beszéltünk, így némi gyomorideggel léptem be a házba. Anya a konyhában volt, és meglepődve fordult felém.

– Harry! Nem is mondtad, hogy jössz – sietett oda hozzám egy ölelésre.

– El akarok vinni néhány cuccomat. Apa? – kérdeztem.

– Kint ül a teraszon. Menj csak ki hozzá, épp teázni készültünk. Kérsz te is?

– Igen, köszönöm – bólintottam, és már mentem is a hátsó kijárathoz.

Apám régimódi ember lévén, újságot olvasott. Ő nem a neten nézte meg a híreket, hanem még mindig az újságokból és a televízióból tájékozódott.

– Szia, apa! – hajoltam le hozzá, és egy puszit adtam a feje búbjára. – Van valami érdekes?

– Csak a szokásos! Hogyhogy itt vagy, fiam? Anyád nem említette, hogy jössz. – Gondosan összehajtotta a lapot, és letette az asztalra.

– Még van itt néhány holmim, és amúgy is be akartam ugrani – füllentettem félig-meddig. – Átnézted a könyvelést, amit átküldtem?

Közben kijött anya, egy tálcával a kezében, letette az asztalra, és leült hozzánk.

– Átnéztem, és hibátlan. – Apa elvette az egyik csészét. – Örülök, hogy ilyen jól megy a hely. Jól csinálod, Harry – dicsért meg.

Már megint lelkiismeret-furdalásom lett, amiért becsaptam őket. Most pedig nagyon úgy tűnt, hogy mégsem…

– Köszönöm. Tényleg jó a forgalom. A jövőhónapra már kiírtam a versenyeket is. Remélhetőleg sok nevező lesz.

– Louis szeret ott dolgozni? – kérdezett közbe anya.

Annyira tudtam, hogy nem fogja kihagyni. Lehet, hogy nem rosszindulatból érdeklődött, hanem tényleg kíváncsi ránk, de én mégis ideges lettem. Először kortyoltam egyet a teából, csak utána válaszoltam:

– Igen. Tanítani se nagyon kellett, ráadásul másnap rögtön a mélyvízbe dobtuk, mert volt egy csoportunk, de jól bírta. – Apára sandítottam, arcizma sem rándult.

– Ügyes fiú lehet – bólintott anya.

Kínos csend állt be közénk, ezért úgy döntöttem, jobb, ha gyorsan elhúzok.

– Összeszedem a cuccaimat, és megyek is, mert megígértem Niallnek, hogy még felugrok hozzá, aztán vissza kell mennem dolgozni.

– Rendben, szívem. Add át neki az üdvözletünket. Segítsek pakolni? – állt fel rögtön anya.

– Nem kell, Teázzatok csak. Még kijövök elköszönni. – Magukra hagytam őket, és felsiettem az emeletre.

Nem tudtam, mi lett volna a jobb. Ha nyíltan beszélnek a dologról, és kifejtik az ellenérzésüket, vagy ha maradunk ennél a semmilyennek mondható kommunikációnál, ami bármit takarhatott. Szerettem volna tudni, ténylegesen mit gondolnak a dologról, mert ez a bizonytalanság állandó feszültséget okoz, akármikor beszélek velük. Abban bíztam, hogy talán majd a közös vacsora alatt megtörik a jég, és kiderül az igazság. Legyen az akár jó, vagy rossz.

Elővettem egy sporttáskát, és elkezdtem beledobálni a dolgaimat. Köztük az ékszereimet, a kedvenc képeimet és egyéb apróságokat. A könyveimért majd máskor fogok visszajönni, mert azokhoz Niall segítségére is szükségem lesz. Aztán még a hónom alá csaptam a kispárnámat, mert anélkül nem aludtam jól, annyira megszoktam már, és lementem elköszönni. Anya csomagolt egy adag sütit, apa pedig kérte, hogy gyakrabban ugorjak be hozzájuk.

Ezután egy virágboltba vettem az irányt, ahol beszereztem hat szobanövényt, és még egy csokrot is vettem a vázába, annyira megtetszett. A következő állomás egy áruház volt, ahol poharakat és néhány konyhai felszerelést vásároltam, hogy legalább abból legyen nagyobb választékom. A bulira eldobható cuccokat vásárolok majd, mert felét úgyis eltörnék.

Niall lakása nem volt messze az áruháztól, és nem is igazán fért volna be más a kocsimba, úgyhogy hozzá vettem az irányt.

– Ez a tiéd – adtam kezébe az anya által készített süteményt, amint Niall kinyitotta nekem az ajtót.

– Anne sütötte? – kukkantott bele azonnal.

Követtem az étkezőbe.

– Hát, nem is én.

Niall már menet közben falni kezdte, és elkezdett rámelegíteni a kínai kajára.

– Még mindig isteni sütiket tud csinálni – dicsérte tele szájjal.

– Talán Zayn is tud majd neked ilyet sütni – viccelődtem vele, és leültem az asztalhoz.

– Egyáltalán nem kizárt. Nem is gondolnád, mennyire házias – tette le Niall középre az ételt úgy, ahogy volt, dobozban. Sosem adott az ilyesmire.

– Azért tányért hozok hozzá, ha nem baj – álltam fel, és kiszolgáltam magam. Otthonosan mozogtam nála, hiszen gyakran megfordultam itt.

– Ezek szerint már tudod – húzta maga elé a maradékot, miután én szedtem.

Bólintottam.

– Mivel ott voltam, amikor Louis felhívta. Együtt hoztuk el a foteleket, úgyhogy Zaynnel is beszéltem. Csak te sunnyogtad el a dolgot – róttam meg.

– Ez nem sunnyogás, csak nem volt időm. Így se mentem be délelőtt dolgozni, aztán már nem is volt sok értelme, de azért elrendeztem néhány ügyet – magyarázta.

Niall egy kisebb ügyvédi irodát vitt. Jó feje volt hozzá, de nem akart nagy cégnek dolgozni. Tökéletesen elégedett volt így is. Mindketten jogot tanultunk, csak ugye nekem jött ez a családi vállalkozás, így egészen más pályán kötöttem ki, amit nem is bántam.

– Oké, akkor hallgatlak, és ne azzal kezdd, mekkora hülye vagy, mert az a része nem érdekel – közöltem jó előre.

Niall csak a szemeit forgatta.

– Nem tudom, hol kezdjem, és nem is akarok magyarázkodni. Eljött hozzám, jól éreztük magunkat, aztán megtörtént… – vonta meg a vállát. – Szarrá izgultam magam, de nem is volt olyan vészes – nevette el magát.

Nem bírtam, megállni, hogy ne kérdezzek rá, hiszen furdalt a kíváncsiság, mert hát én is valami ilyesmi előtt álltam.

– És te őt vagy ő téged? – Szebben nem tudtam fogalmazni.

– Most komolyan beszélnem kell róla? Nem látod, így is milyen vörös a fejem? – háborgott Niall vigyorogva.

– Látom, de a barátod vagyok, úgyhogy kötelező beszámolnod.

– Én őt – mondta ki gyorsan. – Zayn figyelmes és türelmes, sokat segített, hogy túl tudjak lépni dolgokon…

Elgondolkodva bólogattam. Louis is az. Biztosan mindent megtenne, hogy jól érezzem magam, de akkor is piszok nehéz volt elképzelnem. Azt nem kérdeztem meg Nialltől, hogy élvezte-e, mert hülye kérdés lett volna. Tuti így volt, különben már mondaná, hogy soha többé.

– És akkor most mi van veletek? Zayn és te? Vagy Liam is? Ezt nem igazán vágom most – dőltem hátra, mert már a kaja kevésbé érdekelt.

– Ez egy jó kérdés – sóhajtott Niall. – Mindkettőt nagyon kedvelem. Zayn higgadt és kedves, míg Liam maga a nyers erő, de ugyanakkor végtelen figyelmes tud lenni. Ráadásul ők ketten nagyon össze vannak nőve. Olyanok, mintha házasok lennének, és mindkettő engem akar. Érted te ezt?

– Nem igazán – ráztam a fejem. – Nem találkoztam még hasonlóval, de Louis azt mondta, nem lesz baj, és nem kell aggódnom miattad. Én pedig hajlok arra, hogy higgyek neki.

Niall hümmögött.

– Ez megnyugtató, de hogyan vállaljam fel őket? Nem elég, hogy fiúk, de egyszerre kettő. Nem akarom még hazavinni őket, de anyám kitérne a hitéből, ha megtudná. – Niall a körmét rágta, ami arról tanúskodott, tényleg nagy dilemmát okozott ez neki. Nem csodáltam.

– Semmiképpen ne állíts haza mindkettővel – nevettem. – Először csak azt adagold be anyudnak, hogy van egy fiúd. Elég, ha Zaynt mutatod be neki, ha eljuttok odáig.

– Zayn azonnal levenné a lábáról anyámat – helyeselt Niall.

– Ebben biztos vagyok – értettem egyet vele.

Niall töprengett, és közben eltüntette még az én meghagyott kajámat is.

– És veletek mi van? – tért át rám.

Már vártam, hogy kibeszélhessem magamból, hiszen annyi minden nyomta a lelkemet.

– A csóktól már mi is tovább jutottunk, de igazából nem tudom, mi van. Elvileg még tart az egyezségünk, de már sokkal több minden történik közöttünk, és gőzöm sincs, Louis mit akar – mondtam őszintén. – Beszélnem kellene vele erről, csak félek.

– Mitől? – könyökölt fel Niall az asztalra, és figyelmesen hallgatott.

– Attól, hogy mi van, ha közben rájövök, hogy mégsem akarom? Vagy egyáltalán meg merem-e tenni, mert ő… hát, ő aktív, és… szóval, érted.

Niall megértően biccentett.

– Túl sok a bizonytalanság – folytattam. – Úgy érzem, többet akar, de lehet, hogy tévedek, mert vannak más kapcsolatai is, amelyekről semmit sem tudok. Ha többet akar, akkor talán összetöröm a szívét, ha meg nem, lehet, ő töri össze az enyémet.

– Szerelmes vagy belé? – nyílt nagyra Niall szeme.

A számat rágcsálva néztem rá.

– Azt hiszem – nyögtem.

– Hú, az így komoly. Akkor mindenképpen beszélned kell vele, és legyél őszinte. Biztosan meg fogja érteni – tanácsolta.

– Igazából már érintettük a témát, mármint azt a részét, hogy talán én nem tudnám megtenni, de Louis mindig csak nyugtat. Viszont abból nem derült ki, mit akar tőlem – sóhajtottam egy nagyot.

– Éppen ezért kellene leülnötök dumálni. Szedd össze magad, Harry! – veregetett vállba.

– Úgy lesz. Csak még kell egy kis idő – grimaszoltam.

Ekkor még nem tudtam, hogy ez a beszélgetés sokkal hamarabb meg fog történni, mint gondoltam volna.

17. fejezet