.jpg)
Harry
– Sajnálom, Linda, nem
mehetek el veled a koncertre, és sehová sem. Az alkalmazottam vagy. Nem lenne
egészséges semmilyen viszony közöttünk – közöltem a lánnyal, hiszen azt ígértem
Lou-nak, hogy lekoptatom.
Linda zavartan bólintott.
– Azt hittem, hogy
kölcsönös a vonzalom. Ne haragudj! – Felállt, és végigsimított a zöld ruháján,
ami alig takart valamit a testéből.
– Szép vagy, bárki
örömmel randizna veled. Bocs, de tartom magam az elveimhez.
Ez nem volt teljesen
igaz, mert már Louis is az alkalmazottam, és mégis…
– Rendben. Megértem.
Akkor – tárta szét a karját – megyünk?
– Igen, menjünk – álltam
fel én is.
Már mindenki más
távozott, úgyhogy bezártam az ajtót, elkísértem Lindát a kocsijáig, aztán
hazamentem. Rettenetesen csalódott voltam, amiért Louis a szemem előtt
ölelkezett azzal a fiúval, akivel láthatóan nagyon jóban voltak. Én soha nem
tettem volna vele ilyet. Megbántott és feldühített. Nem akartam vele beszélni,
nem érdekelt a magyarázkodására. Kizárólag ezért hívtam neki taxit, és ezért
maradtam ott Lindával, hogy megértse, nem tehet meg bármit. Azt akartam, Louis
is érezze, amit én.
Az pedig különösen
rosszulesett, amikor azt mondta, én vagyok a legfontosabb. Ezzel azt sugallta,
hogy más is fontos, de jelenleg én állok az első helyen. Hát, köszönöm szépen.
Én sem ölelgetem az exeimet és nem találkozgatok velük. Ez a srác pedig
valószínűleg exnek sem számított, mert ha Louis lezárta volna vele a
kapcsolatát, akkor bizonyára nem jött volna el ide hozzá. Az egyik órában még
engem ölelt, a következőben pedig mást. Ráadásul a szemem láttára. Mi lett volna, ha ott sem vagyok? Meg is
csókolja?
Nagyon nehezen tudtam
elaludni, annyira fájt ez az egész. Még reggel is búskomoran bolyongtam az üres
lakásban. Fel sem hívott, és nem is írt. Ennyire nem érdekelte ez az egész. Én
hülye meg beleszerettem, és most ihatom minden ostoba tettemnek a levét. Arra
gondoltam, ma be sem megyek dolgozni. Aztán elvetettem az ötletet, mert nem
fogok előle bujkálni. Ha magyarázkodni akar, meghallgatom, de véget vetek
annak, ami közöttünk volt.
Hogy ne üljek otthon,
elmentem vásárolni, hátha segít elterelni a gondolataimat. Rövid időre sikerült
is, de mikor hazafelé tartottam, már egészen másféle kétségeim voltak. Mi van, ha én hibáztam? Mi van, ha nincs is
köztük semmi, csak én reagáltam túl? Talán Louis azt hiszi, hogy tényleg
Lindával voltam, és ezért nem keres. Lehet,
hogy ő is ugyanúgy megbántódott, mint én?
Ezek a gondolatok arra
sarkalltak, hogy minél hamarabb beszéljek Lou-val. Tisztáznunk kell, mi
történt, és ráérek majd akkor siránkozni, ha ténylegesen lesz rá okom. Egy
órakor nagy reményekkel pattantam újra kocsiba, és a játékterembe igyekeztem.
Még le sem parkoltam, amikor a telefonom rezgett. Megálltam, és fél szemmel
láttam, hogy Lou írt, és azt is, hogy a kocsija már ott áll a parkolóban.
Kezembe kaptam a telefonomat, és olvasni kezdtem.
Louis: Először nem akartam írni, mert nagyon megbántottál, de gondoltam
jobb, ha tudod, ok nélkül tetted. Jól sejted, Rico az egyik fiúm volt, akivel
gyakran találkozgattam, de mióta téged ismerlek, sem vele, sem mással nem
voltam. Az a fiú egyedül csak velem feküdt le, mert szégyelli azt, hogy meleg.
Az apja rendszeresen veri, és soha nem fogadná el a fia másságát. Az egyetlen
támasza voltam, most mégis szakítottam vele, méghozzá miattad. Lehet, nehéz
elfogadnod, de ő több nekem, mint egy egyszerű kapcsolat, mert úgy érzem,
vigyáznom kell rá. Ezért öleltem meg, és ezért próbáltalak nyugtatni, de te nem
is figyeltél rám. Remélem, Linda elégtételt jelentett számodra, mert ha azt
akartad, hogy fájjon, hát elárulom: Kibaszottul fájt!
Leengedtem a kezemből a
készüléket. Istenem! Mekkora hülye voltam!
Miért vagyok mindig ilyen
önfejű? Miért hagyom, hogy az indulataim vezéreljenek? Meg kellett volna hallgatnom őt, ehelyett rögtön bosszút álltam.
Ok nélkül bántottam Louis-t.
Kipattantam a kocsiból,
és rohantam be. Még nem történt meg a váltás, mert a pult mögött Timet láttam.
Siettem az öltözőbe, de amikor odaértem, megtorpantam. Az ajtó résnyire nyitva
volt, és hangok szűrődtek ki rajta. Carl és Louis voltak bent.
– Így jó? – kérdezte
Louis.
– Ah, igen. Kicsit fáj,
de bírom – lihegte Carl.
Meghűlt a vér az
ereimben, és lefagyva hallgatóztam tovább.
– Akkor óvatosabban
csinálom – válaszolta Lou.
– Nem. Jöhet durvábban –
nyögdécselt Carl, majd hangosan feljajdult. – Ó, ez az!
– Ez nagyon kemény –
hallottam ismét Lou-t.
Azt hittem, menten
elájulok.
– Nagyon ügyes kezed van
– dicsérte Carl még mindig nyöszörögve Louis-t.
Ezek az öltözőben dugnak? Louis-nak van képe? A mellkasom majd szét
szakadt a fájdalomtól, amit ebben a pillanatban éreztem.
Hát, basszák meg!
Kivágtam rájuk az ajtót,
ami nagy csattanással koppant a falnak. Viszont amikor megláttam őket, legszívesebben a
föld alá süllyedtem volna szégyenemben. Carl félmeztelenül a padon ült, mögötte
Louis felöltözve, és a fiú vállát masszírozta. A drámai bevonulásomra
mindketten összerezzentek, és felém kapták a fejüket. Úgy néztek rám, mintha
egy félőrült lennék, és valljuk be, igazuk is volt. Megőrjített a tudat, hogy
Louis mással van.
– Már ott kellene
lennünk, igaz? – állt fel Carl, mert azt hihette, azért vagyok dühös, amiért
még nincsenek a helyükön. – Bocs, főnök, csak edzettem, és beállt a vállam, de
már megyek is – húzta magára sietően a pólóját és az inget.
Louis csak döbbenten
engem bámult, és én is őt. Nem csalt meg, és tegnap sem csinált semmit. Megint
én voltam a hülye. De mindez csak azért történhetett meg, mert annyira nagyon szerettem őt,
és nem akartam elveszíteni.
Nem is figyeltem Carlra,
ahogy elsietett mellettem, csak Lou-t néztem még mindig. Azok a csodálatos kék
szemek megbántottságot rejtegettek, de mégis csillogtak. Szempillantás alatt
megtettem azt a három lépest, ami köztünk volt. Megragadtam Lou karját, és
átvonszoltam magammal az irodába, ahol rögtön szembefordultam vele.
Annyi mindent akartam
mondani, de nem jöttek a szavak, pedig talán arra várt. Az ajkaira néztem,
melyek oly nagyon hívogattak. Kellett nekem. Louis mindennél jobban kellett
nekem.
– Szeretlek – formáltam
meg mégis az egyelten szót, ami kikívánkozott belőlem, és az ajkaira hajoltam.
Szegénynek nagyot koppant
a feje az ajtón a hevességemtől, de a karjai máris engem öleltek. Ennyi elég
volt ahhoz, hogy dőljenek belőlem a szavak, miközben végig őt csókoltam.
– Féltem, hogy
elveszítelek. Annyira nagyon szeretlek, Lou! Ne haragudj rám, kérlek!
A derekamba mart, és még
közelebb húzott magához.
– Fájdalmat okoztál, bébi
– suttogta az ajkaimra. – Az a szerencséd, hogy én is nagyon szeretlek téged.
Ha nem tombolt volna a
testemben a vágy, biztos, hogy elsírom magam. Most azonban valami eszméletlen
módon kívántam Louis-t.
– Akarlak – nyomtam hozzá
a merevedésem, mire Louis keze azonnal becsúszott az ingem alá.
Tenyere égette a bőrömet,
de mindenhol érezni akartam. Mindent akartam Louis-ból, és az sem érdekelt, hol
vagyunk. Lehúztam róla a pólóját, és a szemébe néztem, miközben ő az ingemet
gombolta. Szerelmes csillogást láttam bennük, és elolvadtam ettől a
tekintettől. Nem tétováztam. Máris a nadrágját gomboltam, és amint
megszabadultam az ingemtől, újra Louis ajkait ízlelgettem. Tanultam tőle,
úgyhogy tudtam, mit kell csinálnom.
Sietősen kigomboltam a
saját nadrágomat, hogy megszüntessem a kényelmetlen nyomást, és máris Louis
nyakát puszilgattam. Ahogy ő csinálta velem, ott a zuhanyzóban. Pont úgy toltam
egyre lejjebb a nadrágját, és haladtam a nyelvemmel a hasa irányába. Elbódított
a bőre illata és a halk sóhajai, amelyeket legszívesebben éjjel-nappal
hallgattam volna. Ám, amikor a hasához értem, Louis megállított.
– Még nem vagy kész rá –
húzott volna fel magához.
Dehogy nem voltam kész!
Semmire sem vágytam jobban, csak, hogy én is megízlelhessem őt.
– Emlékszel? Nekem is
lehet egy kérésem. Ez lesz az – mosolyogtam fel rá, és akkor már a kezemben
tartottam kőkemény merevedését.
Louis szaggatottan szívta
be a levegőt, és a fejét oldalra biccentve jelezte, hogy nem száll vitába
velem. Hiába is tette volna. Előtte térdeltem, és a gyönyörű férfiasságát
csodáltam. Sosem panaszkodhattam a méreteimre, de Louis jócskán túltett rajtam,
már ami a körméretét illette. Kívánatosan formás volt, és én azonnal meg is
akartam kóstolni.
Izgultam, mert tudtam,
hogy nem leszek olyan ügyes, mint ő, hiszen semmiféle gyakorlatom nem volt
benne, ezért csak arra támaszkodhattam, én hogyan szerettem. Megnedvesítettem a
nyelvemmel a makkját, közben a kezem lassan mozgattam rajta. Sok nyálat
használtam, hogy minél élvezetesebb legyen neki, majd lassan a számba vettem.
– Ah, bébi! – nyögött fel
egyből, és nekem nagyon kellett ez a biztatás.
Először csak kicsit
engedtem a számba, majd újra és újra, egyre mélyebben. Nem éreztem semmi
különöset, azon kívül, hogy a farkam fájdalmasan lüktetett odalent, és azt,
hogy az állkapcsom ki fog állni, de nem érdekelt. A kezemmel rásegítve
szívogattam, és próbáltam a lehető legmélyebbre engedni a torkomon. Louis a
hajamba markolt, és előre lendítette a csípőjét. A mozdulat váratlanul ért, hátra kaptam a fejem, mert köhögnöm kellett.
– Ne haragudj –
szabadkozott fátyolos hangon.
Könnyes szemmel néztem
fel rá.
– Nem gond.
– Jól csinálod –
biztatott mosolyogva, én pedig nyomban folytattam is.
Végig akartam csinálni. A
számmal akartam kielégíteni. Már némileg rutinosabb mozdulatokkal izgattam, Lou
pedig elégedetten nyögdécselt. Elvettem a kezem, és csak a számmal folytattam.
Azt én is szerettem, és reméltem, hogy ő is. Ez bejött, mert Louis egy hangosat
káromkodott. Cuppanó hangot hallatva engedtem ki a számból, újra rámarkoltam a
farkára, és gyors ütemben pumpálni kezdtem.
– Harr… Harry – nyögte
Louis, és hirtelen telibe spriccelte az arcomat.
Hát, nem éppen így
terveztem. Az ingem után nyúltam, és letöröltem magam. Louis felhúzott magához.
– Egy igazi örült vagy –
mondta vigyorogva, és már húzta is lejjebb a nadrágomat. – Most visszakapod –
fenyegetőzött, és mielőtt bármit mondhattam volna, már a szájában voltam.
Nagyjából két perccel
bírtam tovább, mint első alkalommal. Louis nagyon értette a dolgát, és hiába is
akartam elhúzni az élvezeteket, hiszen annyira kibaszottul jól csinálta,
egyszerűen nem ment. Olyat élveztem, hogy a lábaim nem bírták tovább, és
lerogytam elé. Kipirulva néztünk egymásra, és miközben a nadrágjainkat
igazgattuk magunkra, nevetni kezdtünk.
– Annyira viccesen
festettél, amikor ránk rontottál – ült le az ajtó elé Lou, és maga mellé
húzott.
– Félreérthető volt. Azt
hittem, hogy ti… Carl tuti hülyének nézett – csóváltam a fejem.
– Ne foglalkozz vele –
karolta át a vállam, és egy puszit adott az arcomra. – Viszont, tegnap nagyon
kegyetlen voltál velem – korholt meg gyengéden.
– Ne haragudj! Dühös
voltam és nem gondolkoztam. Nem volt semmi Lindával. Lekoptattam, ahogy azt
ígértem neked. Nem is tudtam volna megtenni.
Louis hirtelen átfordult,
és szemből az ölembe ült.
– Szeretsz? Tényleg
szeretsz engem? – kérdezte csillogó szemmel.
– Fura, igaz? –
kuncogtam. – Elvetted az eszem, Lou. Állandóan csak te jársz a fejemben. Veled
akarok lenni, és nem csak a hülye egyezségünk miatt. Ez számomra már rég nem az…
– Nekem sosem volt az.
Szinte azonnal beléd szerettem, és csak reménykedni tudtam, hogy egyszer te is
így érzel majd.
– Kockáztattál –
simogattam meg a szép arcát, ami már visszanyerte az eredeti színét, és kevésbé
volt kipirult.
– Érted megérte.
Vállaltam, hogy összetöröd a szívem.
Olyan lágyan nézett rám, majd elolvadtam a karjaiban.
– Akkor járunk? – tettem
fel a kérdés szélesen vigyorogva.
– Még szép! Úgyis túl
sokszor hallottam már tőled, hogy nem járunk. Épp ideje lesz az ellenkezőjét
hajtogatnod. – Magához szorított, majd újra a szemembe nézett. – Szeretnék még
veled maradni, de már rég dolgoznom kellene – sóhajtotta.
– Akkor hozz nekem egy
munkaruhát. Carlt hazaküldjük, és végigviszem veled a műszakot – feleltem egy
hirtelen ötlettől vezérelve.
– Imádlak – adott egy
cuppanós csókot, és már fel is pattant.
Mosolyogva néztem utána.
Ez a bolond még a pólóját sem vette fel, úgy szaladt ki az irodámból. Még
nagyon sok mindent meg kell beszélnem vele, de lesz időnk rá. Alig vártam, hogy
Niallnek elújságolhassam a híreket.
Mától egy fiúval járok. Elképesztő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése