Üdv a klubban - 3. fejezet

 

Daniel

Ebéd után Danielnek muszáj volt hazaugrania az irodából, hogy megetesse a kutyáját, mert Jill, a bejárónője szabadnapot kért. Ma már csak néhány perc autóútra feküdt az irodája a lakásától, nem úgy, mint régen, amikor még végig kellett autóznia az egész várost, hogy idejében hazaérhessen. Egy hatalmas szállítmányozási céget vezetett. A kezdetekkor a külvárosban lévő telephelyen rendezte be az irodáját. Később rájött, hogy az ügyfelek nem szívesen furikáznak ki a világ végére, így Daniel vásárolt egy lakást a belvárosban, amit átalakított irodává. Most már ott zajlott az összes szervezési folyamat, és neki is sokkal komfortosabb lett így az élete. Többnyire a tárgyalójában kötötte az üzleteket, vagy néha a klubjában az olyan partnerekkel, akik egy kis extráért cserébe hosszú távú szerződéseket is hajlandóak voltak aláírni.

Perceken belül hazaért. Ahogy kinyitotta az ajtót, Vodka hangos csaholással üdvözölte, és körbeugrálta a lábát.

– Jól van, kisöreg. Mindjárt kapod a kaját – simogatta meg Daniel az állatot.

Bement a konyhába, ahol félig öntötte a tálját kutyaeledellel. A kis tacskó azonnal habzsolni kezdett, ő pedig újra megsimította a fejét, majd leült a kanapéra újságot olvasni, amíg az állat befejezi az étkezést. Semmi érdekeset nem talált a napilapban, így csak unottan átfutotta a híreket. Miután a kutyája eltüntette az ételt, Daniel kinyitotta a tetőkertre vezető ajtót, hogy az eb elvégezhesse a dolgát a számára kijelölt helyen, azonban az megállt az ajtóban, és nem mozdult, helyette őt nézte.

– Na, mi lesz? Futás kifelé – noszogatta.

A kutya még mindig nem mozdult, helyette csaholt kettőt, és tovább nézte Danielt.

– Mit akarsz, barátom? – hajolt le hozzá, hogy megsimogassa, de a kutya elrohant a bejárati ajtó irányába.

Daniel utánament. Vodka a pórázát a szájában tartva toporgott az ajtó előtt.

– Ne már! Most nem vihetlek sétálni – rázta Daniel a fejét mosolyogva, de Vodka szinte könyörögve nézett rá az okos szemeivel.

Jill minden nap levitte sétálni, most ezt követelte tőle is.

– Oké, oké – adta meg magát. – De csak rövid időre!

Elvette tőle a pórázt, és a nyakörvébe pattintotta a karabinert.

Vodka rendkívül okos, szófogadó kutya volt. Már öt éve éltek együtt, így egészen összenőttek. Daniel szerette, mikor Vodka tévézés közben mellé bújt, és az ölébe fektette a fejét, vagy amikor reggelente játékosan lehúzta róla a takarót. Nem mellesleg, ő legalább mindig várt rá az üres lakásban.

Teljesen véletlenül bukkant rá. Az egyik aluljáróban egy dobozban kucorgott egy hajléktalannak tűnő alak társaságában. Ahogy Daniel elhaladt mellette, a kiskutya vakkantott egyet. Visszanézett rá, mire a kutya felállt, és a csöppnyi farkát csóválva ismét vakkantott. Ahogy tovább akart menni, megállás nélkül ugatni kezdett. Újra visszafordult, mire a kutya abbahagyta, és ugyanolyan szemekkel nézett rá, mint az előbb az ajtóban, hogy sétálni hívja. Mikor Daniel odament hozzá, az apró állat két lábra állva, a doboz szélére támaszkodott, és látványosan örülni kezdett. Daniel nem bírta ott hagyni, így kis egyezkedés után megvásárolta a férfitól. Szóval, azóta éltek ők így kettesben. Igaz, hogy Daniel elég kevés időt tudott vele tölteni, de Jill mindig rendesen gondoskodott róla, hogy semmiben se szenvedjen hiányt.

Daniel lement Vodkával a parkba, ahol keresett egy padot, amelyre leülhetett, amíg az eb kifutkározza magát. Lehajolt, hogy lekapcsolja a pórázát, mikor egy apró szőke lányka szaladt oda hozzájuk.

– Mami, mami! Megsimogathatom a kiskutyát? – kiabálta vékony cérnahangon a tónál álldogáló női alak felé.

Na, még csak ez hiányzott – gondolta Daniel. Semmi kedve nem volt unalmas háziasszonyokkal cseverészni. Ez a piszok kutya meg rögtön hanyatt vágta magát, és hagyta, hogy a gyerek az apró kezeivel a hasát simogassa.

– Jaj, ugye nem probléma? – szólalt meg egy női hang, majd Daniel egy szandálba bújtatott lábat pillantott meg a földön.

Magában morgolódva felegyenesedett, és akkor egy másodpercre kihagyott a szívverése. Egy vakítóan kék szempár szegeződött rá, mely tulajdonosa kedvesen mosolygott rá.

– Egyáltalán nem – dadogta a férfi a meglepetéstől.

Daniel életében nem látott még ilyen ragyogó kék szemeket és ennyire elragadó mosolyt. A fiatal nő arcát sötétbarna, vállig érő, dús haj keretezte. Egyenesre vágott frufruja és napbarnított bőre az egyiptomi királynőkre emlékeztette, kivéve azokat az igéző kék szemeket.

– Jayden, csak óvatosan! – szólt rá a kislányára, majd újra felé fordult. – Odáig van a kutyákért. Állandóan ezt csinálja, ha meglát egyet.

A nő is leguggolt, és végigsimított a kéjenc kutyája hasán. Daniel pedig csak ült ott bambán, mire végre észbe kapott, és kicsatolta a kutya karabinerét. Az rögtön felpattant, és sprintelve futott három kört a puha füvön.

– Mami, futkározhatok vele? – kérdezte a kislány az anyjára nézve.

– Persze, de csak itt legyetek szem előtt! – hagyta jóvá a nő, majd a Daniel mellett lévő helyre mutatott. – Szabad?

– Ó, igen, persze! – húzódott arrébb zavartan.

A kislány göndöröket kacagva szaladgált a bolond kutya után, aki időnként megállt, hogy bevárja őt, majd újra futásnak eredt. Megmosolyogtatóan aranyosak voltak így együtt.

– Nagyon szép kislánya van – jegyezte meg Daniel, amikor végre összeszedte magát, és közben arra gondolt, hogy a gyerek biztosan az apjától örökölhette ezeket a csodás, göndör fürtöket.

– Köszönöm. Magának pedig aranyos a kutyája – mosolygott kedvesen az egyiptomi szépség. – Mi a neve?

– Vodka.

– Vodka? – nézett rá csodálkozva a nő. – Meglehetősen fura név egy kutyának. Megkérdezhetem, honnan kapta?

Daniel visszamosolygott rá, és igyekezett nem elveszni azokban a gyönyörű szemekben. Teljesen megigézte ez a nő, vagy inkább lány, hiszen anyuka létére szemtelenül fiatal volt.

– Amikor először hazahoztam, az volt az első dolga, hogy feldöntötte a poharamat, és az asztalról lefetyelte az italt – magyarázta röviden. – Szóval így lett a neve Vodka.

– Nem láttam még olyan kutyát, amelyik szereti az alkoholt – kacagott a nő felszabadultan, majd hátradőlt, és formás lábait kinyújtotta maga elé.

Daniel lopva végignézett rajta. El kellett ismernie, hogy nem csak az arca gyönyörű, de rendkívül csinos is. Rövid sortba bújtatott kecses lábai és hibátlan bőre határozottan szép látványt nyújtottak a napsütésben. Fehér, szűk trikója kihangsúlyozta vékony derekát és formás kebleit. Gyorsan abba is hagyta a szemlélődést, mielőtt lebukik.

– Még nem láttam magukat itt, pedig elég gyakran járunk ide Jaydennel – jegyezte meg a nő.

– Általában a bejárónőm sétáltatja, de ma szabadnapot vett ki, így én vagyok a soros – árulta el Daniel, és ezzel egy kicsit fel is akart vágni.

A csinos anyukának hirtelen megszólalt a telefonja, és a zsebéhez kapott.

– Elnézést! – mondta, majd felállt, de csak néhány lépést ment távolabb, így tisztán lehetett hallani, amit mond.

– Jól van, majd este megnézem… Nem lehet olyan nagy a gond, már tegnap is végigfuttattam egy scriptet.

Míg Daniel önkéntelenül is hallgatózott, titkon megint jól megnézte magának a szépséget, azon gondolkodott, vajon hány éves lehet. Úgy ítélte meg, nem lehet több huszonötnél, de inkább még annyi sem. Nagyon fiatalon szülhetett, meg sem látszott rajta.

– A játékosoknak mindig mindennel bajuk van, te is tudod – hallotta igéző hangját.

Világos rózsaszínre festetett, rövid körmein megcsillant a nap fénye. Daniel régen látott ennyire természetes szépségű nőt. Semmi mű nem volt rajta, még csak sminket sem rakott fel. Tekintete az ujján található gyűrűre tévedt. Nem lepte meg, hogy férjnél van. Ki ne venne el egy ilyen nőt? Szerencsésnek tartotta az illetőt. Megint el kellett fordulnia, mert a szépséges idegen befejezte a beszélgetést, majd újra elnézést kért, és visszaült mellé. Kicsit szabadkozott, aztán elmondta, hogy egy internetes játékban dolgozik, ezért elég gyakran zaklatják ilyen-olyan problémák miatt.

– Azzal én is játszottam régen – árulta el Daniel.

– Tényleg? – meredtek rá csodálkozva azok a lélegzetelállítóan kék szemek.

Biztosan nem nézte volna ki belőle, hogy játszani szokott. Habár ez már eléggé múlt időben értendő, mert amióta felfejlesztette a céget, a szórakozást többnyire csak a klubja jelentette. Na, meg a sport.

– Mondom – bólintott vigyorogva.

– Milyen névvel? Hátha összefutottunk már ott is – faggatta a nő, miközben hol rá, hol a kislányára nézett.

– Részeg kutya – vonta meg Daniel a vállát.

– Nem kérdezem, honnan inspirálódott – kacagott fel újra a nő, és talán észre sem vette, de közben Daniel csupasz alkarjára tette a kezét.

Daniel örömmel konstatálta, hogy nem kell tovább aggódnia. A férfiasságával semmi baj nem volt, így zavartan előre dőlt, és a térdeire támaszkodva figyelte a két játszadozó rosszcsontot. Furcsának találta, hogy ez az idegen egy ilyen ártatlan érintéssel fel tudta izgatni, míg a klubjában hiába erőlködnek a lányok, nem igazán sikerül lázba hozniuk. Máris szerette volna kicsit jobban megismerni ezt a gyönyörűséget, de a kapcsolatban élő nők veszélyes terepnek számítottak. Tapasztalta már, amikor néhányszor más barátnőjét vitte ágyba. Jamal sokat tudott volna mesélni ezekről az alkalmakról.

– Azt hiszem, lassan ideje lenne indulnunk – nézett az órájára a nő. – Jayden, gyere kicsim! Indulunk haza!

Daniel sajnálta, hogy máris mennek. Szívesen beszélgetett volna még vele, azt végül is nem tilos.

A kislány azonnal szót fogadott, a kutyával együtt hozzájuk szaladt.

– Örülök, hogy összefutottunk! – mosolygott rá vidáman a nő, és felé nyújtotta a kezét.

– Daniel – pattant fel azonnal, hogy bemutatkozhasson, valamint viszonozta a kézfogást. – Részemről az öröm!

– Octavia – válaszolta a nő a gyönyörű mosolyával kísérve, majd kézen fogta a kislányát, és elindultak a parkoló irányába.

– Szia, Vodka! – integetett vissza a kislány a tacskónak, aki már Daniel lába mellett ült, és szintén a távozókat figyelte.

Amikor hazaértek, Danielnek már nem volt kedve visszamenni az irodába. Felhívta Jamalt, majd egy itallal a kezében elterült a kanapén, és bekapcsolta a tévét. Fogalma se volt, milyen műsor ment, mert egyre csak az a nő járt a fejében. Elképesztően vonzónak találta, és nem szívesen ismerte be, de vágyott rá. Végül a hideg zuhany alatt győzte meg magát arról, hogy felejtse el. A feleségek és az anyukák tiltott területnek számítottak. Azok még az ő laza erkölcseibe sem fértek bele.

Octavia

Octavia leparkolt a házuk előtt. A szomszéd Nora épp az előkertjében piszmogott.

– Helló, Octavia! – integetett az asszony. – Minden rendben?

– Jó napot, Nora! – köszönt vissza, és kivette Jaydent a gyerekülésből. – Igen, köszönöm! – kiáltotta oda neki, de már látta, hogy Nora feléjük közeledik.

Octavia nem kedvelte őt, mert az állandóan tudni akart mindenről. Az anyjával igen jóban voltak, gyakran jártak el együtt fodrászhoz, vásárolni, vagy cukrászdába. Az asszony kissé telt alakjával és rikító vörösre festett hajával döcögött feléjük. Ha Nora azt gondolta, hogy Octavia átveszi az anyja szerepét, és barátkozni fog vele, akkor nagyot tévedett.

– Hogy bírod, drágám? – kérdezte az asszony, miközben megsimogatta Jayden kócos haját.

– Megvagyunk. Kicsit nehéz az időmet beosztani, de majd kialakul – mosolygott Octavia illedelmesen, de legszívesebben máris faképnél hagyta volna.

– Ó, ne aggódj! A gyerekek gyorsan nőnek, aztán egyre kevesebb időt vesznek el tőled. És Kelton? Hallom, valami kétes hírű klubban dolgozik – hajolt hozzá közelebb Nora, hogy senki se hallja, de nem is volt a közelükben senki. – Azt mondják, még lányokat is futtatnak. Igaz ez, szívem?

Na, kezdődik! – sóhajtott egyet Octavia. Biztosan a szemben lakó Mrs. Prestonnal dobták össze ezt a sztorit, de megfordult a fejében, hogy akár igaz is lehet. Semmit sem tudott Kelton új munkájáról.

– Ugyan, dehogy! – legyintett. – Kelton valóban egy klubban dolgozik, de rendes hely. Az egyik legjobb a városban – füllentette a békesség kedvéért.

– Jaj, akkor megnyugodtam! – tette a mellkasára a kezét Nora, mintha tényleg aggódott volna. – Tudod, mennyire a szívünkön viseljük itt mindenki sorsát, a kis Jaydenét pedig különösen.

– Ez igazán kedves, Nora! Ha nem haragszik, most elköszönök, mert még rengeteg dolgom van. Később még beszélünk! – intett Octavia. A húgát kézen fogva a bejárat felé igyekezett.

Az ilyen beszélgetések egyáltalán nem hiányoztak az életéből. Megvolt a maga baja, nem örült, hogy mások rajtuk csámcsogtak. Csak remélni tudta, hogy Kelton tényleg nem olyan helyen dolgozik, mert az még akár a gyámügy fülébe is eljuthat. Jayden érdekében jobb elkerülniük minden olyan helyzetet, ami esetleg problémát okozhat.

Este fáradtan, de mosolyogva szedte ki a ruhákat a gépből. A bolondos kiskutya és a tulajdonosa jutott eszébe, akikkel a parkban futottak össze. Fura párost alkotott a magas, izmos férfi azzal a játékos, csöppnyi ebbel. Az ember azt gondolná, hogy az ilyen pasasoknak a kutyájuk is hasonlóan megtermett és tekintélyt parancsoló, mint a ők maguk.

A pasi elképesztően jóképű volt. Szinte beleégett Octavia retinájába a mosolya, amit meglehetősen vonzónak tartott. Tetszett neki a divatosra vágatott sötét haja, a férfiasan borostás, karakteres arca és a beszédes fekete szeme. Drága, világoskék ingét a nyakánál lazán kigombolva hordta, melyhez sötétkék vászonnadrágot viselt. Ilyen férfiak szoktak a divatmagazinok címlapjain pózolni, amit minden nő sóvárogva lapozgat.

Most ő is vágyakozva lapozott egyet az emlékei között, és próbálta felidézni a rövid beszélgetésüket. Telefonálás közben észrevette, hogy a férfi többször is végigmérte, ami jóleső érzéssel töltötte el őt. Az viszont egy picit zavarta, hogy kisgyerekes anyukának nézte, de aztán el is hessegette ezt a gondolatot, hiszen úgysem számított. Valószínűleg soha többé nem fogja látni, arról pedig nem is ábrándozhatott, hogy egy ilyen férfinak pont egy hozzá hasonló, problémás nőre lenne szüksége.

– Én is szeretnék egy kiskutyát! – lépett be a mosókonyhába Jayden.

Úgy tűnt, a húgában is nyomokat hagyott a találkozás. Octavia leguggolt hozzá.

– Majd, ha már óvodás leszel, és én sem járok iskolába, veszünk egyet. Ígérem!

– Pont olyat akarok, mint az az édes kiskutyus volt! – csacsogta Jayden.

– Akkor pont olyat fogunk venni – nyomott egy puszit az arcocskájára. – Most már lassan mennünk kellene fürdeni, úgyhogy futás – dobbantott kettőt a lábaival, mire a kislány gyorsan elszaladt a fürdő irányába.

Másnap újra elmentek a parkba, pedig nem szoktak ilyen gyakran. Octavia azzal magyarázta magának, hogy van ideje rá, de közben abban reménykedett, hátha újra megpillantja a jóképű idegent. Összepakolt egy kis piknik kosarat, takarót is dobott az autóba, hogy majd ott uzsonnázzanak. Ahogy odaértek, keresett egy árnyékos helyet a víz közelében, és letelepedtek a takaróra. Jayden rögtön kért egy szendvicset. A kislány élvezte az ilyen kiruccanásokat, és a jó levegőn mindig megjött az étvágya. Egész végig csacsogott, rengeteg kérdést tett fel, melyekre Octavia türelmesen válaszolgatott. A közelben néhány kisgyerek játszott, és miután a húga befejezte az evést, ő is csatlakozott hozzájuk.

A szülők szerte a parkban figyelték, ahogy gyerekeik boldogan kergetőznek egymással. Voltak, akik a padokon ültek, mások a fűben, vagy egymással beszélgetve álldogáltak. Octavia sem vette le a tekintetét Jaydenről, de időnként körbenézett, hátha mégis megpillantja a férfit. Sajnos hiába várt, az idegen nem bukkant fel.

– Látom, a maga kislánya is imád fogócskázni – szólalt meg Octavia mellett egy férfi.

Octavia a kezét a szeme elé tette, hogy ne süssön bele a nap, úgy nézett fel rá. Egy negyvenes, bajszos alak állt mellette, ő is a gyerekeket figyelte.

– Igen. Jayden egy kis örökmozgó. – Felállt, mert kellemetlenül érezte magát, hogy a takarón ücsörögve beszélgessen egy másik szülővel. – Ha jól sejtem, a magáé is köztük van.

– Igen, az a kisfiú, aki épp a maga lányát kergeti – mutatott a férfi egy hat év körüli, pufók fiúcskára.

– Nagyon édes – bólintott Octavia, és hirtelen semmi más nem jutott eszébe.

– Mint a magáé – felelte a pasas, majd feltűnően végigmérte őt. – Akárcsak az anyukája – tette hozzá kéjes vigyorral a bajsza alatt.

Octavia utálta az ilyen szituációkat. Sosem tudta kezelni, ha egy idegen, nem szimpatikus alak udvarolni kezdett neki. Zavart mosolyra húzódott a szája, majd a gyerekek felé kapta a fejét. A kisfiú abban a pillanatban érte utol Jaydent. Nagyot taszított rajta, és teljes erőből fellökte a kislányt. Octavia a férfit otthagyva, azonnal elindult feléjük, mert sejtette, az esés túl nagy volt ahhoz, hogy a húga baj nélkül megússza.

Ahogy gondolta, Jayden rögtön elsírta magát, ő pedig az ölébe kapta.

– Semmi baj. Itt vagyok, kicsim – ölelte magához, és a takaróra ültette a kislányt.

Jayden lehorzsolta a térdét, és egy kicsit a könyökét is. Egyik sem volt vészes, de bizonyára fájhatott neki.

– Tessék, igyál egy kis gyümölcslevet – adta a kezébe a poharat Octavia. Amíg Jayden ivott, gyorsan átvizsgálta, nincs-e más sérülése.

– Kutya baja. A gyerekkel gyakran előfordult az ilyesmi – jegyezte meg a férfi, mire Octavia mérgesen nézett fel rá.

– Ez így van, de talán a fia egy picit agresszív – felelte. Idegesítette, hogy ez az alak még mindig nem tágított.

– Csak nem képzeli, hogy a fiam tehet róla? – kérdezte a férfi felháborodva.

Jayden csendesen sírdogált. Octavia felállt, és a férfi szemébe nézett.

– Nem képzelem. Láttam, ahogyan fellökte, de nem akarok vitázni – próbálta lezárni végre a beszélgetést.

– Ugyan már, hagyjuk rájuk, csak gyerekek – legyintett a fickó. – Inkább jöjjenek, meghívom magukat egy fagylaltra.

Octavia nem akarta elhinni, hogy a férfi ezek után még mindig nyomul rá.

– Köszönöm, de haza kell vinnem a lányomat, hogy lekezeljem a sebeit.

Hátat fordított a férfinak, de az megragadta a karját, és közelebb húzta magához.

– Ne mondja, hogy nem lenne kedve kicsit közelebbről megismerkedni velem – súgta. – Az előbb még olyan kedves volt.

Octavia először szóhoz sem jutott, majd dühösen kirántotta a karját a férfi szorításából.

– Mégis mit képzel? – sziszegte halkan, mert nem akarta, hogy mindenki őket nézze. – Tűnjön innen!

– Ne csinálja már! Töltsük el kellemesen ezt a délutánt.

– Minden rendben, életem? – fonódott egy másik férfikéz Octavia derekára.

Octavia megmerevedett. Daniel állt mellette. Ezzel egy időben meghallotta Jayden boldog kiáltását a tacskó láttán.

– Csak beszélgettünk. Volt egy kis félreértés, de már megyünk is – morgolódott a bajszos férfi. – Minden jót! – biccentett, és gyors léptekkel otthagyta őket.

Daniel a még mindig meglepett Octavia felé fordult.

– Elnézést. Gondoltam, így a leggyorsabb lerázni – mosolygott, és csak vontatottan engedte le a kezét a derekáról.

Octavia elpirulva viszonozta a mosolyt, miközben a szíve majd kiugrott a helyéből. Nem bánta volna, ha az a kéz továbbra is a derekán pihen.

– Köszönöm, hogy megmentett, és úgy látom, Jaydent is – nézett le a kislányra, aki már kacagva birkózott a kutyával.

– Mi történt? – bökött a fejével Daniel a horzsolások felé.

– Semmi különös. Fogócskáztak, és a férfi kisfia fellökte – magyarázta Octavia. – De, amint látja, hála a kutyájának, Jayden már túl is tette magát rajta.

– Mami, futkározhatok vele most is? – kérdezte Jayden.

– Már nem is fáj a lábad? – kérdezte Octavia csípőre tett kézzel.

– Csak kicsit – vonta meg a vállát a húga.

– Jól van, de csak lassan.

Ahogy a két rosszcsont elszaladt, Octavia feszengve sandított a férfira, aki a csöppségeket figyelte. Daniel megfordult, és úgy nézett rá, mint aki vár valamire.

– Ha van kedve… – mutatott Octavia a takaróra. Rögtön zavarba is jött, mert eléggé kétértelműre sikerült az invitálása.

– Van kedvem – húzta ki a bajból Daniel mosolyogva, és rögtön le is ült.

Octavia is letelepedett mellé. Egy percig úgy tett, mint aki csak Jaydent figyeli, de igazából arra várt, hogy eltűnjön a pír az arcáról.

– Ma ismét maga a soros? – kérdezte, hogy megtörje a kínos csendet.

Nem értette, miért izgul. Tegnap nem jött ennyire zavarba.

– Igazából nem, de ma korábban végeztem, és gondoltam, lejövök vele – felelte Daniel.

– Ez a szerencsém, hisz megmentett attól az irritáló pasastól.

– Gyakran előfordul ilyesmi? – nézett rá összeráncolt homlokkal a férfi.

– Nem mondanám, viszont elég nehezen kezelem az ilyen helyzeteket – vallotta be Octavia, majd témát váltott. – Nem éhes? Van itt néhány szendvics és gyümölcs. – Kinyitotta a kosarat, és elővett egy szép fürt szőlőt.

– Köszönöm, későn ebédeltem, úgyhogy nem vagyok éhes – hárított Daniel. – De hogy ne kelljen egyedül ennie, néhány szem szőlőt elfogadok.

Octavia elbűvölten nézett rá. Értékelte a férfi udvariasságát. Az izgatottságtól neki sem volt étvágya, így mást nem vett elő. Csendben eszegették a gyümölcsöt, és a játszadozókat figyelték. Nem tudta, mit mondhatna, de valószínűleg Daniel is hasonló gondban lehetett.

– Gondolom, a közelben lakik – bökte ki végül, hogy megtörje a kínos csendet.

– Igen, ott szemben – mutatott Daniel a távolba az egyik luxus lakónegyed felé. – És maguk?

– Mi nem ezen a környéken.

Ahogy ugyanazért a szőlőszemért nyúltak, összeért a kezük. Zavartan egymásra mosolyogtak.

– Csak tessék! – intett Daniel.

– Felénk nem túl biztonságosak a játszóterek és a parkok, ezért inkább ide járunk – folytatta Octavia. Hangja kissé remegett az előbbi érintés nyomán.

Meglepődött, milyen érzéseket kelt benne egy idegen férfi közelsége. Vágyott rá, hogy még közelebbről megismerhesse Danielt, de nem mert kezdeményezni, mert félt, hogy a férfi esetleg nem akar ismerkedni. Talán mindenkivel ilyen kedves és barátságos. Habár valamiért csak ott üldögélt velük.

– Gyerek témában nem igazán vagyok otthon. Eddig csak a kutyám igényeire kellett odafigyelnem, ami valljuk be, nem túl sok – biccentette oldalra a fejét Daniel, és megint mosolygott.

Octavia lopva a kezére lesett. Nem látott gyűrűt rajta. Nem nős, de attól még lehet barátnője. Egy ilyen pasi biztosan nem egyedül él.

– Könnyebb belerázódni, mint ahogyan azt az ember gondolná. Egyik nap hirtelen arra ébred, hogy egy csöppség irányítja az egész életét – mélázott Octavia.

Őt is váratlanul érte az anyaság, habár fizikailag nem szülő, de mégis csak az lett belőle.

– Maga bizonyára nagyon jó anya, Octavia – dicsérte meg Daniel, közben hosszan az arcát fürkészte.

 Szavai annyira jóleső érzéssel töltötték el, hogy egy pillanatra elmerült a saját gondolataiban. Észre sem vette, milyen sokáig állta a férfi tekintetét. Az járt a fejében, mennyire más lenne az élete, ha nem került volna ilyen helyzetbe. Azóta lehet, Daniel már randira hívná. Most egy kisgyerekes anyukaként gondol rá, ő pedig nem fog magyarázkodni neki, mert attól még, hogy Jayden nem a lánya, hozzá tartozik.

– Mami, szomjas vagyok – szaladt oda hozzájuk a kislány, és azzal a lendülettel le is birkózta őt.

Octavia kacagva emelte a magasba a húgát, majd leültette közéjük, Vodka pedig vele szemben, a fűben telepedett le, és figyelte, mit csinálnak.

– Hogy van a lábad? – kérdezte, miután adott neki egy újabb szendvicset, és gyümölcslevet öntött a poharába.

– Már nem fáj. – Jaydan apró kezeivel végigsimított a horzsoláson.

– Egy vizet? – Octavia egy palack vizet nyújtott Daniel felé, aki eddig csendes kívülállóként szemlélte őket. – Gondolom, szomjas, elég meleg van.

A férfi szó nélkül elvette, és csak miután megitta a felét, akkor köszönte meg.

– Szerintem Vodka éhes – nézett fel Danielre Jaydan.

Daniel a kislányra sandított. Látszott rajta, hogy nincs hozzászokva a gyerekekkel való társalgáshoz.

– A kutyák mindig úgy tesznek, mint akik éhesek, pedig nem azok, csak látja, hogy eszel, és ő is kérne – magyarázta, de Jayden arcán látszott, hogy nem érti, pontosan mire gondol.

– Akkor adok neki. Ezt már úgysem kérem – felelte a kislány, és rögtön a kutya felé nyújtotta a maradékot.

– A bácsi úgy értette, hogy nem kell mindig etetni a kutyákat – magyarázta Octavia. – De most már mindegy, mert odaadtad neki. Csak legközelebb ne hagyd, hogy becsapjon.

– Nekem is lesz egy ilyen kutyám – közölte Jayden ismét Danielre nézve.

– Tényleg? Az szuper – bólintott mosolyogva a férfi.

Octaviát szórakoztatta az egész, ezért inkább hagyta, hadd csevegjenek egymással.

– A mami azt mondta, vesz nekem, ha már ovis leszek.

– Az jó – felelte Daniel zavartan.

– Bent lesz a házban. Meg kell majd tanítani kint pisilni – csacsogta Jayden. – Én fogom tanítani.

– Biztos vagyok benne, jó gazdája leszel – helyeselt Daniel. Közben időnként Octavia felé pillantott, hogy mentse ki végre, de neki eszében sem volt ilyesmit tenni.

– Az leszek – bólintott Jayden halál komolyan. – Te is az vagy – tette hozzá, és nekidőlt Daniel karjának.

A férfi annyira meglepődött ezen, hogy egy pillanatra lefagyott.

– Köszönöm. Igyekszem az lenni – mosolygott, majd megsimogatta Jayden selymes haját. – Szerintem a mi kutyáink barátok lennének.

– Szerintem is – értett egyet Jayden, majd egy nagyot ásított.

Épp kezdték megtalálni a közös hangot egymással, de Octavia látta, hogy a húga igencsak elfáradt, így indulniuk kellett haza.

– Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy elég volt mára – nézett sajnálkozva a férfira.

– Nekünk is tovább tartott a séta, mint általában – állt fel Daniel. – Segítek összepakolni.

– Köszönöm, nagyon kedves.

Amíg Octavia visszapakolta a kosárba a holmikat, addig Daniel elvitte a kiürült palackot és a szalvétákat egy közeli szemeteshez. Együtt fogták meg a nagy takaró sarkait, és hajtották össze. Miközben a férfi a kezébe adta a másik felét, egy pillanatra olyan volt, mintha nem akarná elengedni. Néhány másodpercig egymást nézték. Octaviának úgy tűnt, Daniel mondani akar valamit, de aztán mégis elengedte a takarót, és elfordult. Amikor mindent összecsomagoltak, tétován néztek egymásra.

– Nos, Octavia, örülök, hogy ismét összefutottunk – nyújtott kezet felé a férfi.

Octavia gyorsan a hóna alá csapta az összehajtott takarót, hogy fogadni tudja a kézfogást.

– Ez számomra volt öröm. Hálás vagyok a lovagiasságáért.

– Kisasszony! Remélem, még találkozunk! – fogott kezet a férfi Jaydennel is, aki álmosan viszonozta ugyan, de inkább Vodkától akart elköszönni.

4. fejezet