Végzetes alku - 24. fejezet

 

Harry

Anyám elkerekedett szemmel olvasta el a Louis hasára írt szövegemet. Mint egy gazella, úgy ugrottam Louis elé, miközben ő már igyekezett magára húzni a pólóját.

– Anya, mit keresel te itt? – kértem számon, és úgy égett a fejem, mint még soha.

– A szomszédok – dadogta. – Zavarja őket a zene, és engem hívtak fel, mert a te számodat nem tudják. Mi van itt, Harry? – indult el beljebb.

Idegesen egymásra néztünk Lou-val, és követtük. Anya megtorpant az előszoba végében, mi pedig megálltunk mellette.

– Te máris házibulit rendeztél? – kérdezte, és olyan szigorú tekintettel nézett rám, hogy először meg se tudtam szólalni.

– Csak egy lakásavató… Ők az egyetemi barátaim – magyaráztam.

– Te pedig Louis vagy, ha nem tévedek – fordult anya most Lou felé.

Nem akartam, hogy őt is lecsessze.

– Igen, anya, ő Louis, de nem így kellene megismerkednek egymással – vettem át a szót újra.

– Semmi baj, Harry! Louis Tomlinson – nyújtotta anya felé a kezét Lou. – Remélem, nem okoztunk nagy gondot. Mindjárt lejjebb vesszük a hangerőt.

– Örvendek Louis, és köszönöm – fogadta el a kézfogást anya, és mielőtt még bármit mondhatott volna, Naill ugrott be a képbe.

Azt hittem, menten elsüllyedek, mert Niall hasára egy hatalmas pénisz volt rajzolva.

A rohadt életbe!

– Ööö, Anne – dadogta Ni, mikor meglátta anyámat.

– Jesszusom, Niall! – tette a szeme elé a kezét anya. – Mégis milyen buli ez? Miért vagy meztelenül?

Louis kuncogott, én meg azt sem tudtam, mit csináljak.

Ekkora égést!

– Ki ez a bájos hölgy, Harry? Talán a nővéred? – lépett oda hozzánk Zayn, Niall pedig azonnal elhúzta a csíkot.

Anya elkapta a kezét a szeme elől, és Zaynre nézett.

– Nem, ő az édesanyám – feleltem, és hálát adtam az égnek, hogy itt van ez az arab herceg, ahogy Niall is hívta.

– Nahát, Mrs. Styles, milyen fiatalos és milyen csinos! – csókolt kezet anyámnak. – Zayn Malik – mutatkozott be neki.

Mekkora színész ez a Zayn!

– Csak Anne – legyintett anyám. – Milyen kedves barátaid vannak, fiam – jegyezte meg fülig pirulva.

Esküszöm, rögtön újra húszévesnek érezte magát, mert úgy vigyorgott Zaynre, mint aki arra vár, mikor hívják el randira. Közben azon imádkoztam, hogy ne szúrja ki a szekrényen lévő csomag füvet, amit ez a kedves fiú hozott a buliba.

– Ugye, iszik velem egy pohár pezsgőt, Anne – invitálta Zayn anyámat a pulthoz. – Ha már eljött, koccintania kell velem!

El sem akartam hinni, hogy anya elment vele.

– Kezdek félni Zayntől – kuncogtam Lou fülébe. – Aki még anyámat is képes levenni a lábáról, az nagyon tud valamit.

– Csak meg akart menteni, de az én fejem ég a felirat miatt, habár Niall is jól nézett ki – nevetett.

– Az én hibám, de úgysem fogja soha felhozni, úgyhogy ne foglalkozz vele. Gyere, szóljunk Liamnek, hogy halkítsa le a zenét.

Mikor visszamentünk, anyám éppen akkor köszönt el Zayntől, és újra odajött hozzánk.

– Majd egyszer gyertek el hozzánk vacsorára mindannyian – mondta, és meglepetésemre megsimogatta Louis karját. – Nagyon szimpatikus fiú Zayn, bizonyára veled is jól kijövök majd.

– Köszönöm, Mrs. Styles – bólintott mosolyogva Louis.

– Neked is csak Anne – viszonozta a mosolyt anyám, majd hozzám fordult. – Nem zavarlak titeket. Szórakozzatok jól, csak a hangerőre figyeljetek oda.

Anya távozott, mi pedig megkönnyebbülten néztünk egymásra.

– Ez fura volt – mondtam.

– Tényleg az volt – értett egyet velem Louis.

Így már nem is tartottam annyira attól a közös vacsorától. Talán tényleg minden rendben lesz, és nem kell idegeskednem semmi miatt.

– Rá kell gyújtanom ezekre a nagy izgalmakra – vette elő a zsebéből a cigijét Louis.

– Én pedig megkeresem Zaynt és megköszönöm neki – feleltem, és máris a fekete hajú fiú után kutattam a tekintetemmel.

Az este hangulatán semmit sem változtatott anyám megjelenése, sőt, talán még jobb is lett. A kaja és az italok jól fogytak, rengeteget dumáltam a régi haverokkal. Viccelődtünk, táncoltunk, de fél szemmel mindig Louis-t lestem. Órák óta nem értünk egymáshoz, és nem csókolt meg. Rettenetesen hiányzott. Figyeltem, ahogy Zaynnel a nappali túlsó sarkában áll, és beszélgetnek. Olyan helyes volt, és én annyira szerettem. Csinálnom kellett valamit.

Odamentem Liamhez, és kértem tőle egy dalt, aztán megálltam a nappali közepén. Szinte rögtön felcsendültek az All of Me első taktusai.

– Louis, drága barátom! Szerintem, valaki táncolni szeretne veled – mondta be Liam a mikrofonba.

Lou felkapta a fejét, és azonnal megtalált engem. Tekintete az enyémbe fúródott. Kinyújtottam a jobb kezem, mire Louis elmosolyodott, átadta Zaynnek a poharát, aztán elindult felém. Megfogta a kezem, és megállt előttem.

– Szabad? – kérdeztem.

– Ezt mindig te döntöd el – felelte ragyogóan mosolyogva.

– Már nem érdekel senki és semmi. Szeretlek, Lou, és azt akarom, mindenki tudja meg, hogy hozzám tartozol – bukott ki belőlem hevesen, és a két tenyerem közé zárva az arcát, az ajkára tapadtam.

Louis átkarolta a derekam, én pedig a vállát öleltem. Amikor az ajkaink szétváltak, a mellkasomra fektette a fejét, és ringatózni kezdtünk a dallamokra.

– A varázslatos, titokzatos utadon vagyunk – énekeltem a fülébe –, és úgy szédülök, nem tudom, mi ütött belém, de majd jól leszek.

Louis még szorosabban ölelt, és velem együtt énekelt.

– A fejem a víz alatt, de mégis lélegzem. Őrült vagy, és nekem elment az eszem.

Talán tényleg őrültek voltunk, de én az akartam lenni. Vele és érte bármit vállaltam volna.

– Add nekem mindened, és neked adom mindened. Te vagy nekem a vég és a kezdet, akkor is nyerek, ha veszítek, mert neked adom mindenem, és te nekem adod mindened – énekeltünk tovább.

Louis-nak nagyon jó hangja volt, imádtam hallani. A végtelenségig képes lettem volna vele ringatózni. Éreztem az illatát, a teste melegét és a szerelmét, amitől szinte az egész mellkasom lángolt.

– Nézd! – emeltem fel a fejem.

Louis követte a tekintetem. Niall kézen fogta Zaynt, és odasétáltak Liamhez, majd a barátom lesmárolta az alkalmi lemezlovasunkat, aztán behúzta Zayn mellénk, és ők is táncolni kezdtek.

– Köszönöm, hogy megtetted ezt értem – nézett újra rám Louis. – Te tényleg szerelmes lehetsz, bébi.

– Miért? Eddig kételkedtél benne?

– Inkább csak magamban. Nem tudtam, elég lehetek-e neked – simogatta ki a hajamat az arcomból.

– Több mint elég – zártam le az ajkait újra a csókommal.

Az éjszaka gyönyörűen folytatódott. A barátaink meglepődtek ugyan, és Niall kapott néhány vicces beszólást is, de nem különösebben botránkoztak meg a dolgon. Onnantól kezdve egészen hajnalig el sem szakadtunk egymástól Lou-val. Felszabadultan buliztunk, táncoltunk és ittunk mindenkivel.

Hat óra körül távoztak az utolsó vendégek, és mindannyian azonnal bedőltünk az ágyba, otthagyva a hatalmas kupit magunk után. Louis-val a karomban aludtam el, és arra ébredtem, hogy kint szól a zene.

– Ezek miért nem tudnak sokáig aludni? – nyögtem a szemem dörzsölve.

– Maradjunk, hátha rendet is csinálnak, mire kimegyünk – morogta Louis csukott szemmel, és még jobban befúrta magát mellém.

– Mert pont olyanok, igaz? – nevettem, és kezembe vettem a telefonom. – Dél van. Muszáj felkelnünk – adtam egy puszit a homlokára.

– Nincs olyan, hogy muszáj – nyűgösködött, és a hátára fordult.

Kikeltem mellőle, és azonnal a zuhanyzóba vettem az irányt, mert reggel már nem maradt energiánk a fürdéshez. Lou kómás fejjel csatlakozott hozzám. Csináltam neki egy kis víz alatti ébresztőt, és fél óra múlva egészen fitten mentünk ki a többiekhez.

Niall a fejét tömve nézte, ahogy Zayn és Liam a nappaliban a fotelekkel birkóznak, próbálták leereszteni őket. Szólt a zene, és mi jó hangulatban takarítottunk össze. A fiúk rendesek voltak, mert ott maradtak velünk. Zayn elhívta két emberét, akik mindent elfuvaroztak, így estére már újra ragyogott a lakásom. Miután ők is távoztak, Lou-val ágyban filmnézéssel zártuk az estét, és mire eszméltünk, máris hétfő volt.

– Kilencre hozzák a bútorokat. Szerinted, legyünk túl a vacsorán még ma? – kérdeztem Louis-tól, mikor reggeli után az erkélyen álltunk, és ő a kávéját kortyolgatta, kezében a cigivel.

– És mi lesz a munkával? Tudod, hogy ma már dolgozom – felelte, és úgy tűnt, mintha kicsit ideges lenne a dolog miatt.

– Elintézem. Ezen ne múljon. Szóval? Én készen állok rá, ha te is – sürgettem.

– Oké, essünk túl rajta – egyezett bele. – De ígérd meg, bárhogy is végződik, nem törsz le nagyon. Idővel úgyis minden rendeződni fog.

– Már nem félek tőle annyira – ráztam a fejem. – Talán, csak apától…

Louis odalépett hozzám, és megölelt.

– Nem lesz semmi baj. Lepjük meg őket, és főzzünk valamit. Mit szólsz?

– Oké, benne vagyok.

Annyira imádtam az egész napot. Meghozták a bútorokat, és együtt találtuk ki, mi hová kerüljön, majd ölelkezve csodáltuk, mennyire otthonos lett a lakás. A szőnyeg, a kanapé, a fotelek, a hatalmas étkezőasztal a székekkel, be is töltötték az üres teret.

– Az otthonunk – sóhajtottam boldogan.

Lou meglepve kapta rám a tekintetét.

– A mienk – bólintottam. – Ugye hozzám költözöl?

Az ádámcsutkája mozgott, ahogy nyelt egy nagyot.

– Komolyan kérdezed?

– A lehető legkomolyabban. Először csak a vacsora után akartam megkérdezni, de minek várjak vele? Azt szeretném, ha mindig velem lennél, Lou, és nem mellesleg, mindenféle szempontból így praktikusabb mindkettőnknek – tettem hozzá.

– Most úgy érzem magam, mintha szombat éjszaka óta egyfolytában csak álmodnék – nevetett. – Soha ne ébressz fel, életem! – borult a mellkasomra.

– Akkor ez egy igen?

– Naná, hogy igen, és ezért jár neked egy jutalom. – Megfogta a kezem, és a kanapé felé húzott.

– Lenne szíved összekenni? – kacagtam.

– Ó, nem fogjuk, ne aggódj! – Lenyomott rá, és elém térdelt.

Hát, tényleg nem kentük össze. Louis gondoskodott arról, hogy minden cseppem jó helyre kerüljön, és azt hiszem, életem egyik legjobb szopásán voltam túl. Ha Louis mindent így fog meghálálni, nagyon sok meglepetéssel halmozom majd el. Tökéletesen összeillő páros voltunk. Ő ugyanannyira szerette a szexet, mint én. Bárhol és bármikor kapható volt rá.

Később elmentünk vásárolni a vacsorához, aztán beugrottunk hozzá, hogy elhozzunk egy adag holmiját. Ez a költözéses, pakolászós dolog nagyon ment nekünk, de azért megegyeztünk abban, hogy a héten le is tudjuk az egészet, mert már tele volt a hócipőnk vele. Hatra hívtam a szüleimet. Vidáman, de ugyanakkor rendkívül izgatottan főzőcskéztünk.

– Inget kellene felvennem, igaz? – válogatott Lou a ruhái között.

– Izgulsz – állapítottam meg.

– Hogyne izgulnék. Szeretnék jó benyomást tenni rájuk. – Kivett egy kék inget.

– Az tökéletes lesz ezzel – adtam a kezébe egy sötétszürke farmert. – Gyönyörűen kiemeli majd a szemed színét.

Hogy hozzá öltözzek, én is egy szürke-kék mintás inget választottam, fekete farmerrel. Utána ellenőriztünk mindent. Louis még a terítéket is megigazította vagy háromszor, annyira ideges volt. Sokkal jobban, mint én.

– Hé, nem lesz semmi gond – nyugtattam meg egy csókkal.

Nem tudtam, miért parázik ennyire, hiszen eddig én izgultam, de most ő vette át helyettem. Nem maradt ideje válaszolni, mert megszólalt a csengő. Louis fújt egy nagyot, majd egymásra mosolyogtunk, és kéz a kézben mentünk ajtót nyitni.

– Pontosak vagytok – tártam ki a szüleim előtt az ajtót.

– Most jövünk először a fiunkhoz vendégségbe, nem illett késnünk – mosolygott anyám, és beljebb léptek.

Apám arca komoly volt, de ő általában ilyen, úgyhogy ez még semmit sem jelentett.

– Nos, igaz, hogy már összefutottatok párszor, de mégis csak illene nektek rendesen is bemutatnom Louis-t – karoltam át Lou derekát. – Szóval, apa, anya, ő itt a barátom, Louis Tomlinson – mondtam ki, és olyan büszkeséget éreztem, mint még soha.

– Igen, épp ideje volt, hogy ilyen körülmények között is találkozzunk – értett velem egyet anya, és a legnagyobb meglepetésemre, adott két puszit Louis arcára.

– Örülök, hogy megismerhetlek – fogott vele kezet apám. Hangja kimértnek hatott, ami miatt kisebb gyomorgörcsöm lett.

– Szintén örülök, Mr. Styles – mosolygott zavartan Louis.

– Ezt nektek hoztuk – emelt fel egy tasakot anya. – Gondoltuk, hátha nem készültetek desszerttel.

– Ó, ezt eltaláltad – vettem el tőle. – Egyikünk sem remekel a sütikészítésben, de ne álljunk itt, gyertek beljebb – invitáltam őket a lakás belseje felé.

Úgy szorítottuk egymás kezét Lou-val, mintha csak háborúba indulnánk.

– Nahát, Harry! – csodálkozott el anyám, mikor meglátta a szépen berendezett lakást. – Ez gyönyörű! Nem igaz, drágám? – nézett apámra.

– De, valóban az. Nagyon jó ízléssel rendeztétek be – bólintott apa.

Anya azonnal körbejárta az egész lakást, és a virágokat is megcsodálta. Addig én öntöttem abból a konyakból, amit apa kedvéért vettem, majd miután leültünk az asztalhoz, felemeltem a poharamat.

– Örülök, hogy eljöttetek. Annak pedig különösen, hogy megismeritek Louis-t, mert ő a legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkoztam – néztem a zavarban lévő fiúmra –, és remélem, kedvelni fogjátok egymást, ugyanis ti vagytok a legfontosabbak az életemben.

A szüleim megilletődve néztek ránk.

– Még sosem hallottam tőled ilyen szép szavakat, Harry – törölt le anya egy könnycseppet a szeméből.

Persze, hogy nem, mert sosem voltam még ennyire szerelmes. De most azt voltam, és nem szégyelltem.

– Nos, fiam – szólalt meg a mély hangján apa, mire mindannyian ránéztünk. – Nekünk az a fontos, hogy te boldog legyél, és nem számít, kivel, csak szeressétek egymást.

Leesett az állam, és hirtelen megrohamoztak az érzelmek. A szavai könnyeket csaltak a szemembe, és zavartan könyököltem fel az asztalra, hogy a tenyeremmel rejtsem el a rám törő sírási kényszeremet.

– Hé, életem! – ölelt át Louis. – Sose szégyelld a boldogság könnyeit.

A nyakába borultam, és tényleg sírni kezdtem, olyan hatalmas tehertől szabadultam meg. Apám felemelkedett, megkerülte az asztalt, és vállamra tette a kezét. Felálltam, és átöleltem.

– Köszönöm, apa – szipogtam a vállán.

– Ebből arra következtetek, hogy azt hitted, ellenezni fogom a dolgot – veregette meg a hátam. – Hagyd ezt abba, mert mindenkit megríkatsz – nevetgélt fátyolos hangon.

Összeszedtem magam, és megtörölgettem a szemeimet.

– Oké, akkor igyunk végre – vettem újra a kezembe a poharat.

– Rátok – mondta ki anya, és koccintottunk, majd megkönnyebbülten húztuk le mindannyian.

Lou-val kimentünk a konyhába, hogy feltálaljuk a vacsorát. Fülig érő szájjal néztünk egymásra, és lopva megszorította a kezem. A szüleim agyondicsérték a főztünket, közben folyamatosan Louis-t kérdezgették.

– Testnevelés szakos tanár vagy? Valóban? – tátotta el a száját anya.

– Igen, így van – bólogatott mosolyogva Lou. – De csak két évet dolgoztam tanárként, és mellette foci edzést tartottam a gyerekeknek. Aztán rájöttem, hogy abból a fizetésből nem fogok tudni félretenni, és az egyik barátom javaslatára vágtam bele a vendéglátásba – mesélte a szüleimnek. – Ott lényegesen jobban keresek.

– Most meg már főleg, mert hozzám költözik – árultam el nekik.

– Ez nagyszerű – bólogatott anya. – Látszik, mennyire szeretitek egymást.

Apa a poharáért nyúlt, és elgondolkozva nézett Louis-ra.

– Nem lenne kedved újra edzősködni? – kérdezte. – A cégnek van egy amatőr csapata, csak olyan hobbi szinten játszunk, de elkelne egy jó edző. Vagy esetleg be is állhatsz, ha van kedved hozzá.

– Komolyan mondja, Mr. Styles? – kerekedett el Louis szeme.

– Desmond. Szólíts csak a keresztnevemen, fiam – mosolygott rá apám.

A szívem majd kiugrott a helyéből, annyira boldog voltam, de Lou arcát elnézve, ő is.

– Örömmel beállnék. Már nagyon hiányzik a foci – felelte hevesen bólogatva.

– Akkor majd egyeztetünk róla. De szólok, hogy kisebb bajnokságon is indulni szoktunk, úgyhogy komolyan kell venni – emelte fel apa a mutatóujját.

– Ó, azzal nem lesz baj! – nevetett Louis.

Hát, így telt el a közös vacsoránk. A szüleim nem okoztak csalódást nekünk, és ők sem csalódtak Louis-ban. Tényleg nem erre számítottam, és nagyon megleptek vele. Valószínűleg anyának sok köze lehetett a dologhoz, amiért apa is ilyen könnyedén kezelte a dolgot, és ezért örökké hálás leszek neki. Meg mindenért, amit értem tettek.

Egészen későn köszöntek el tőlünk, és miután becsuktuk az ajtót, boldogan omlottunk Lou-val egymás karjaiba.

– Ez egészen álomszerű volt – mondta.

– Egyetértek – fogtam meg a kezét, és visszasétáltunk az étkezőbe. – Azt hiszem, egy dolog kivételével, tökéletesre sikerült ez a nap.

– Mire gondolsz? – ráncolta a homlokát.

– Még nem kaptad meg, ami neked jár – húztam magammal a hálóba.

Louis megállt velem szemben, és gyanakodva nézett rám.

– Mi jár nekem? – kérdezte.

Elmosolyodtam.

– Én – feleltem, és máris az édes ajkait faltam.

Eljött az ideje, hogy végre ő is megkapjon engem.

VÉGE