Végzetes alku - 3. fejezet

 

Harry

Már szanaszét rágcsáltam a számat belülről, amíg Louis válaszára vártam. Megcsókoltam. Önként. Ráadásul fel is izgatott a csók. Kész őrület! Biztosan csak a helyzet miatt történt. Mi másért? Nem vagyok meleg. Miért izgatna fel egy fiú?

– Rendben, Harry. Olyan hiteles meleget csinálok belőled, hogy a szüleid rád se fognak ismerni – közölte Louis. – De kérek cserébe valamit.

Tudtam, hogy nem puszta szívességből fogja megtenni, ezért nem ért váratlanul a kijelentése.

– Mennyit kérsz érte? – Elindultam az asztalon lévő sörömért, mert teljesen kiszáradt a szám.

Utánam jött, visszaült a fotelbe, úgyhogy én is újra helyet foglaltam a kanapéján.

– Nem pénzt kérek – mondta.

– Akkor? – vontam fel a szemöldököm.

– Téged. Egy éjszakára – jelentette ki vigyorogva.

Kizárt!

– Annyira tudtam, hogy erre megy ki a játék! – Lecsaptam az üveget az asztalra. – Szemét vagy, Louis!

Felálltam, hogy távozzak. Ez a gyerek hülyére vett engem, de meg is érdemeltem, amiért bedőltem neki.

– Nem foglak kényszeríteni – szólt utánam. – Csak akkor kell ezzel fizetned, ha te is akarod.

Megtorpantam.

– Ezt, hogy érted?

Louis is felállt, és odasétált hozzám.

– Ha sikerül átverni a szüleidet, és mindenki mást, akit akartál, akkor eldöntheted, megadod-e nekem a jutalmat.

Az arca komoly volt, és rögtön elbizonytalanított. Miért jó ez neki? Így nem fog kapni semmit, mert az holtbiztos, hogy soha ne fogok ágyba bújni vele.

– És ha nem teszem meg? Akkor az adósod maradok? – kérdeztem.

– Nem, mert akkor az azt jelenti, hogy rossz munkát végeztem.

Elnevettem magam.

– Ugye tudod, hogy egy heterót nem lehet meleggé tenni? A küldetésed mindenképpen kudarcra van ítélve.

– Meglátjuk – vonta meg a vállát, aztán felém nyújtotta a kezét. – Nos, akkor megegyeztünk?

Mit érdekelt engem, hogy el fogja bukni, csak csinálja végig.

– Megegyeztünk – csaptam a tenyerébe, és kezet ráztunk.

Louis szeme csillogott. Nem értettem, miért ennyire biztos magában. Már előre sajnáltam, amiért csalódni fog.

– Mikor lenne az a bizonyos vacsora? – tért azonnal a lényegre.

– Nincs kőbe vésve, de szeretnék minél hamarabb túl lenni rajta.

Nem tudtam, hogy most mi van. Meg akarja beszélni a részleteket, vagy inkább távozzak, és majd holnap folytatjuk. Mivel Louis nem hívott, hogy üljek le újra, továbbra is az előszobában ácsorogtunk.

– Egy hét kell a felkészítésre. Úgy készülj, hogy holnap este eljössz velem bulizni. Ugyanúgy tízkor várlak az étteremnél – adta utasításba.

– Mire kell egy hét? – értetlenkedtem.

– Arra, hogy jobban beleláss az életünkbe, és megszokj engem. Ja, és hozd el azt a haverod is, akiben a legjobban megbízol, ugyanis szükségünk lesz rá.

– Hová akarsz menni? – Az agyam már Niallen járt. Őt amúgy is be akartam avatni.

Louis a zsebébe nyúlt, elővette a gyújtót, és felmutatta.

– Ide.

– Na, ne! Egy melegbárba akarsz vinni? – dobtam csípőre a kezem.

– Harry, édes! Egyezzünk meg abban, hogy sosem kérdőjelezel meg, és akkor hidd el, sima ügy lesz az egész – mosolygott.

Szép volt a mosolya. Szerettem látni, és valahogy bizalmat sugárzott.

– Legyen – sóhajtottam egy nagyot. – Kellene a telefonszámod, hogy ha bármi van… – húztam elő a telefonomat. – Még a rendes nevedet sem tudom.

– Louis Tomlinson. Írj rám, és ott megadom a számom. Most viszont, aludni szeretnék, mert hulla fáradt vagyok – dobott ki a legkevésbé sem illedelmes módon.

Kinyitotta az ajtót.

– Akkor holnap – toporogtam.

– Igen, holnap. – Az ingem után nyúlt, és magához húzott egy szájra puszira.

Fülig vörösödve léptem ki az ajtaján, és vissza se mertem nézni rá. Biztos voltam benne, hogy elment az eszem. Senki sem találhat ki ekkora hülyeséget, mint én. Egyáltalán megér ez ennyit? Sajnos igen. Holnap elköltözök a szülői házból, és ha elhiszik, hogy tényleg meleg vagyok, akkor nincs több célozgatás, nincs több fárasztó összejövetel, ahol rám akarnak erőltetni valakit. Élhetem az életem, és senki sem akar majd beleszólni. Lehet, hogy még kerülni is fognak. Annál jobb. Huszonhárom évesen ne akarjanak már házasságra kényszeríteni. Majd én eldöntöm, mikor jön el az ideje.

Már mindenki aludt, mikor hazaértem, aminek kifejezetten örültem, legalább nem kellett több gyanakodó pillantást elviselnem. Felosontam a szobámba, ledobtam a ruháimat, és elvágódtam az ágyon. Ez lesz az utolsó éjszakám itt. Még nem is láttam a lakást, amit kaptam, de egyáltalán nem érdekelt, milyen. Örültem, hogy elköltözhetek. Igaz, azután is össze leszek kötve apámmal, mert az ő játéktermét vezetem, de ott úgyis ritkán futok össze vele.

Alapjáraton semmi baj nem volt a szüleimmel, és felidézni sem tudtam volna, mikor kattant be náluk ez a nősítési dolog, de az utóbbi időben mást sem hallottam tőlük. Állandóan Mirandáról regéltek ódákat, és mindig hozzátették, milyen jó feleség válna belőle. Az előző barátnőmnél is célozgattak, de akkor még csak módjával, és nem is rémisztettek halálra vele. Azonban ez a mostani összeköltözési húzásuk tényleg kiborított.

Nem voltam még álmos, ezért kezembe vettem a telefonomat, és kikerestem Louist. Fura izgatottság lett úrrá rajtam, amint megpillantottam a fotóját. Azon is mosolygott, és gyönyörűek voltak a kék szemei. Ha lányból lenne, tuti nagyon hamar belezúgnék. De pasiból volt, és én mégis csókolóztam vele. Valószínűleg még fogok is.

Basszus!

Nevetséges, de tetszett a dolog. Izgalmasnak találtam ezt az egész kis kalandot. Attól még nem leszek meleg, hogy megcsókolok egy fiút. Mások is megteszik. Hány lány csókolózik a saját nemével, és részegen fiúkkal is előfordul. Legalább ezt is kipróbáltam, és valljuk be, egyáltalán nem volt rossz élmény, csak fura.

Az üzenetküldésre mentem. Louis már biztosan alszik, de majd elolvassa reggel.

Harry: Kérted, hogy írjak. Hát, megtettem.

Mindössze ennyire futotta, mert igazából fogalmam sem volt, mit írhatnék neki. Letettem a készüléket az éjjeli szekrényre, és magamra húztam a takarót. Mirandán gondolkoztam. Biztosan nagyon rossz lehet neki most. Talán végigsírja az egész éjszakát. A legrosszabb módját választottam a szakításnak. Bármennyire is elegem volt már belőle, nem ezt érdemelte.

A telefonom rezgett, azonnal felkaptam.

Louis: Ezek szerint rám gondolsz.

Harry: Miért nem alszol? Azt mondtad, fáradt vagy.

Louis: Rólad fantáziálok. Így nehéz.

Belepirultam, és persze elmosolyodtam. Louis tényleg szókimondó. Imponált a dolog. Rólam még sosem fantáziáltak fiúk, vagyis nem tudtam róla.

Harry: Ez nagyon fura nekem.

Louis: Micsoda? Hogy feláll valaki farka rád?

Szent Isten!

Harry: Oké, akkor most a fejemre húzom a takarót.

Louis: Ez nem sokat segít rajtam. Inkább lefelé húzd. Szeretném elképzelni…

Döbbenten meredtem a képernyőre. Chatszexet akar velem?

Harry: Nekem nem megy az ilyesmi. Sajnálom.

Louis: Meg sem próbálod? Segítsek?

Egy másodpercig hezitáltam. A francba már! Dehogy fogok belemenni ilyesmibe!

Harry: Ezt most egyedül kell megoldanod. Jó éjt, Louis!

Louis: Ah, gonosz vagy! Aludj jól, Harry!

Örültem, hogy nem erőltette a dolgot, mert képes lettem volna megtenni. Újra letettem a készüléket, és a megemelkedett takaróra néztem. Nem akartam elhinni, hogy felállt a farkam. Mérgesen fordultam az oldalamra, és igyekeztem nem tudomást venni róla. A gondolataimat ismét Miranda felé akartam terelni, hogy lehiggadjak, de egyre csak Louis kék íriszei voltak előttem. Elképzeltem mit csinálhat most. Vajon magához nyúlt? Vagy pornót néz, és közben veri ki? Az is lehet, hogy csak próbál aludni, mint én. Nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy tényleg le tudjak nyugodni, aztán végre elnyomott az álom.

– Apa már el is ment? – kérdeztem reggel anyától, mert egyedül kortyolgatta a teáját az étkezőasztal mellett.

– Lassan tíz óra, Harry. Persze, hogy elment – felelte. – A reggeli a konyhapulton – tette hozzá.

Bementem érte, és leültem vele szemben. Láttam rajta, hogy még mindig a tegnap este jár a fejében.

– Sajnálom a tegnapit – mondtam halkan. – Apa nagyon ki van akadva?

Anya legyintett egyet.

– Majd túl lesz rajta.

Szűkszavú, és ez nem tetszett.

– És te? – dőltem hátra, mert már annyira nem is volt étvágyam.

– Én csak nem értem – rázta a fejét. – Hogy voltál képes vele járni, miközben…

Elhallgatott. Mégis csak kínos neki ez az egész. Azonnal lelkiismeret-furdalásom lett, de már nem visszakozhattam.

– Miközben fiúkkal feküdtem le? – mondtam ki nyíltan, hiszen ha játszani akarom a szerepemet, akkor nem kerülgethetem a témát.

Anya bólintott.

– Nézd, ez egyáltalán nem volt könnyű nekem. Próbáltam nem tudomást venni róla, de nem ment. Már szakítani akartam Mirandával, erre ti kész tények elé állítottatok tegnap. Meg sem kérdeztetek róla, szeretnék-e összeköltözni vele.

Ez akkor is igaz lett volna, ha nem találom ki ezt a mesét. Tényleg szólniuk kellett volna róla.

– Azt hittük, hogy szeretitek egymást – védekezett.

Ebben pedig neki kellett igazat adnom. Nem tudhatták, hogy már rég kiábrándultam Mirandából.

– Anya, én tényleg sajnálom, de már megtörtént. Nem tudom visszacsinálni. Pánikba estem, és úgy éreztem, muszáj bevallanom. Adjatok időt nekem, hogy letisztázzam magamban a dolgokat – kértem, és még én is elhittem azt, amit a számon kiejtettem.

Tényleg kezdek begolyózni? Mit kellene magamban letisztázni? Semmit.

Sóhajtott egy nagyot, majd felállt.

– Kérsz kávét?

– Igen – bólintottam. Fura volt ez a gyors témaváltás.

– Mikor akarsz elkezdeni pakolni? – kiabálta ki a konyhából.

– Mindjárt felhívom Niallt, és megkérem, segítsen. A lakás bútorozott? – tudakoltam, mert tényleg semmit sem tudtam még.

– Csak félig. – Letette elém a kávét. – Gondoltuk, majd berendezitek magatoknak.

Ez valószínűleg nem célzás lett volna, de azért rosszul érintett. Válasz helyett inkább megcsörgettem Niallt, aki meg is ígérte, hogy egy órán belül eljön.

– Majd segítek egy kört elvinni, hogy ne kelljen többször fordulnod – ajánlotta fel anya.

– Köszönöm. Akkor megyek, és csomagolok – álltam fel, mert nem éreztem most jól magam a társaságában.

Végig az volt bennem, hogy nem hisz nekem, de lehet, csak beképzeltem. Mindenesetre ez újabb erőt adott ahhoz, hogy bebizonyítsam, igenis én meleg vagyok. Szükségem van arra a szabadságra, amit ezzel a hazugsággal nyerhetek.

Már öt táskával kész voltam, mire Niall megjelent.

– Hé, haver! Miért érzem úgy, hogy te mindent elhallgatsz előlem? – jött be hozzám, a gardróbba.

Szőke haja összevissza állt.

– Eldugták előled a fésűt? – vontam egy rövid, baráti ölelésbe. – Egyébként semmit sem titkolok. Én is csak tegnap tudtam meg, hogy mostantól van egy lakásom.

Niall alig néhány hónappal idősebb nálam, de ő már saját lakásban élt, és jelenleg barátnő nélkül, habár az éjszakáit ritkán töltötte egyedül.

– Már szervezem is az avatóbulit – viccelődött. – Mit segítsek? – nézett szét maga körül.

– Ha levinnéd a táskákat, azt megköszönném. Nem akarok mindent ma átcuccolni, csak a legfontosabbakat. Ráérek vele.

– Mindig nekem jut a neheze – morgolódott, de további szó nélkül lecipelte őket.

Rá kellett jönnöm, hogy rohadt sok ruhám van, mert fele még ott lógott a gardróbban, a cipőimről nem is beszélve. Niall hozott fel zsákokat is, és ő is beállt pakolni.

– Remélem, estére nincs programod – nyomtam a kezébe a sokadik csomagot.

– Szombat van. Már hogyne lenne programom? Fel akarok szedni valakit, és téged is el szeretnélek csalni, cserébe a segítségemért – közölte kipirult arccal.

Már előre tudtam, hogy le fogja harapni a fejem, ha elmondom neki hová akarom vinni. A hülye hazugságomat pedig majd csak akkor árulom el, ha kettesben leszünk.

– Mehetünk bulizni, de kivételesen én fogom kiválasztani a helyet. – A személyes holmikat kezdtem el bedobálni egy táskába, mert már nagyon indulni akartam.

– Nekem aztán mindegy, csak ne üljünk otthon – hagyta rám a dolgot.

Lent anya már indulásra készen várt bennünket.

– Megyek elől. Csomagoltam be ételt is, mert gondolom, már nem jössz haza.

Most ugyanolyan volt, mint korábban. Egy puszit nyomtam az arcára, és megköszöntem. Hárman, három kocsival mentünk. A lakás, ahogy arra számítani lehetett, az egyik legjobb környéken volt. Egy modern, sokemeletes épület mélygarázsában parkoltunk le.

– A tizediken van – mondta anya. – Gyönyörű onnan a kilátás.

A kilátás lehet gyönyörű, de nem kis meló lesz mindent felhordani oda.

– Van teherlift is – fedezte fel Niall, így már meg is oldódott a problémánk.

Anya felment, mi pedig az összes cuccomat berakodtuk a liftbe.

– Fogadni mernék, hogy pazar lesz – találgatott Niall, amíg felfelé tartottunk.

– Az egész épület az. – A konytomat igazgattam a lift tükörfala előtt állva.

Nos, Niall semmit sem tévedett. A lakás tényleg pazar volt, és hatalmas. Egy kisebb vagyonba kerülhetett, úgyhogy megint csak a lelkiismeretemmel küzdöttem, miközben anyát megölelgettem és megköszöntem. Aztán apát is felhívtam, mert őt sem hagyhattam ki. Éreztem a hangján, hogy jólesett neki, de még mindig túl kimért volt.

– Irigyellek, barátom – járt körbe-körbe Niall.

– Én is magamat – nevettem. – Itt aztán minden elfér.

– Biztosan tetszeni fog a barátodnak is – jegyezte meg anya.

Niall értetlenül nézett ránk.

– Milyen barátjának? – kérdezte.

– Nem is tud róla? – csillant fel a szülőanyám tekintete, mintha azt akarná mondani, ő megmondta, csak kamu az egész.

– Niall tudja, de nem akarok most erről beszélni – feleltem mérgesen.

Néhány másodpercre megfagyott a levegő, és imádkoztam azért, hogy Niall ne kérdezzen többet. Anya gyanakodva méregetett, majd a táskája után nyúlt.

– Akkor jó pakolászást fiúk. Majd hívjuk egymást! – Adott egy puszit az arcomra, és diszkréten távozott.

4. fejezet