Végzetes alku - 8. fejezet

 

Harry

Kipattant a szemem, és ülő helyzetbe ugrottam. Nem álmodtam.

Te jó Isten!

A telefonom után kaptam, és máris kikerestem a tegnap éjszakai beszélgetésünket Lou-val. Hüledezve olvastam vissza mindent. Fel-alá  járkáltam a szobámban, és idegesen a hajamba túrtam. Hogy lehettem ekkora barom?

Amikor tegnap éjszaka hazaértem, annyira feszült voltam, hogy nekiestem a Louis által felbontott ginnek. Egymás után legurítottam párat, talán hármat. Azt hiszem. Gyorsan hatott, és ahelyett, hogy kiütött volna, inkább beütött. Méghozzá a hülye agyamban.

„Szeretem, ahogy csókolsz."

Ó, anyám! Miért írtam ezt?

„Szexi voltál ma. Szeretem a tetkóidat."

Mint egy kisiskolás nyálgép. Leültem az ágyra, és újra végigolvastam. Miért vallottam be, hogy felizgatott? Elhívtam bútort venni? Normális vagyok? Mintha kibaszott házasok lennénk: Édesem, ez illik a nappalinkba? Nem, drágám. Szerintem, az a bézs sokkal szebb lenne. A francba!

Louis egy fiú! Egy fiú szavaira vertem ki. Remek. Tényleg egész jó úton haladok, hogy meleg legyen belőlem. Gratulálok, Harry Styles! Átmentél a vizsgán.

Bementem a fürdőbe, és beálltam a zuhany alá. A fejem rohadtul fájt, és még egy kurva szem gyógyszer sem volt itthon. Miközben a jóleső meleg vizet folyattam magamra, azon agyaltam, mit fogok mondani Louis-nak. Nem hiheti, hogy nekem tényleg bejön ez az egész. Csak az ital hozta ki belőlem. Aztán eszembe jutott Niall. Az ő tettei is engem igazoltak. Niall full hetero, és mégis két sráccal csókolózott. Ez nem jelenti azt, hogy melegek lennék, csak részegen hülyeségeket csinál az ember, nem?

Magamra kaptam az első pólót, ami a kezem ügyébe akadt, összekötöttem a hajamat, és főztem egy kávét. Idegesen topogtam a lábammal. Nagy hibát követtem el. Ezzel csak adom Louis alá a lovat, és becsapom. Továbbra sem akartam, hogy többet gondoljon a dologba, mint ami. Még csak ki sem szállhatok az egészből, mert már odaígértem neki az állást, és amúgy sem lenne tisztességes vele szemben. Le kell ülnöm vele beszélni.

Útközben megálltam, vettem gyógyszert és egy palack vizet. Azonnal le is nyeltem egy szemet. Louis lakása előtt néhány percig a kocsiban ültem, de mindhiába, mert nem tudtam összeszedni a gondolataimat. Addig ücsörögtem, míg végül Louis rám írt.

Louis: Fel is jössz, vagy csodálod még néhány percig a kormánykereket?

Bakker!

Harry: Ha már úgyis látod, hogy itt vagyok, gyere le, kérlek!

Felnéztem az ablakára. Louis ott állt, és intett. Felé biccentettem, majd eltűnt. Három perc múlva már az ajtóban jelent meg, és vidáman mosolyogva közelített felém. Megállt a lehúzott ablakom mellett.

– Jó reggelt, szépségem. – Behajolt hozzám, és szájon puszilt.

Hagytam. Sőt, még halványan el is mosolyodtam. Louis megkerülte a kocsit, és beült mellém.

– Jól érzem, hogy feszengsz a tegnap éjszaka miatt? – szegezte nekem rögtön a kérdést.

Annyira boldognak látszott. Még a szemei is mosolyogtak. Louis-nak nagyon szép arca van. Elbűvölten néztem a kék íriszeit. Nem szívesen törtem le a lelkesedését.

– Többet ittam a kelleténél – feleltem egyszerűen, és beindítottam a kocsit.

– Nem voltál részeg, édes – emlékeztetett, és közben bekötötte magát.

– Otthon is ittam – motyogtam.

Louis hümmögött egyet.

– Az ital oldja a gátlásokat – intézte el ennyivel a kifogásomat.

Magyarázkodnom kellett volna, mégsem tettem. Valahogy nem voltam képes rá, hogy a fejéhez vágjam, mennyire nem jelent semmit, ami történt, és számára sem kellene, hogy jelentőséggel bírjon. Nem akartam Louis-t bántani. De lehet, azért nem mondtam semmit, mert hazugság lett volna minden szavam. Még magam sem voltam biztos benne.

Mivel mélyen hallgattam, ő kezdett ismét beszélni.

– Mit akarsz venni?

Hálás voltam, amiért témát váltott. Mondjuk, ezért kár volt annyit agyalnom a dolgon a zuhany alatt.

– Szombatra hívnám át a szüleimet, és nem ártana, ha addigra lenne mire ültetnem őket – feleltem.

– Tegnap Niall nem valami lakásavatóról magyarázott? Azt mikor akarod tartani?

A homlokom ráncolva néztem rá. Nekem nem rémlett, hogy Niall beszélt ilyesmiről, de bizonyára mással voltam elfoglalva.

– Nem tudom. Egyáltalán kell nekem olyat tartanom? – kérdeztem bizonytalanul.

– Hát, a barátod nagyon be volt indulva egy jó kis házibulira – vonta meg a vállát Louis. – De te tudod.

– Csak hétköznap tudnám megtartani, ha szombatra hívom a szülőket – töprengtem az egyik piros lámpánál várakozva.

– Vagy halasztod a családi banzájt. Amúgy se lenne jó, ha tönkretennék az új bútoraidat, és így több hely van.

Csábított a dolog. Az első olyan házibuli lenne, amit a saját lakásomban rendeznék, és mivel most tényleg eléggé üres, tökéletesen alkalmas rá.

– Végül is, a szüleimet bármelyik hétköznap áthívhatom – tűnődtem.

Louis vigyorogva nézett rám.

– Akkor bulit szervezünk, életem?

Rendesen megborzongtam, amiért így hív.

– Igen. De ha már itt vagyunk – kanyarodtam be egy óriási bútorbolt parkolójába –, akkor rendeljük meg jövő hétre legalább az étkezőasztalt és a kanapét.

Kiszálltunk, és amint Louis mellém ért, megfogta a kezem.

– Ne csinálj úgy, mintha együtt járnánk – húzódtam el somolyogva.

– Ez tökéletes alkalom arra, hogy idegenek előtt szokd a dolgot – jelentette ki, és máris újra kézen fogott.

Sóhajtottam egy nagyot.

– Erőszakos vagy.

– Mindent a siker érdekében – kacsintott aranyosan, és már túl is tettem magam a dolgon.

Azt hittem, majd sok szem szegeződik ránk, de semmi ilyen nem történt. Az embereknek teljesen természetes volt, hogy két fiú kézen fogva sétál be a boltba. Persze, attól én még kerültem mindenki tekintetét, és amint odaértünk az első kanapékhoz, el is engedtem Louis kezét, amit ő morogva vett tudomásul.

– Nem tudom, milyen stílus legyen – tanakodtam a sorok között járkálva.

– Hozzád valami kifinomult illik, és ne legyen túl modern, inkább kényelmes. Mondjuk, mint az – mutatott Louis az egyik garnitúrára.

Alig néhány napja ismer engem, máris tökéletesen eltalálta az ízlésemet. A krémszínű Chesterfield kanapéhoz léptem, és megtapogattam a puha felületét. Máris imádtam, a hozzá tartozó fenyőzöld és aranyozott párnáival együtt.

– Ággyá alakítható – állapítottam meg, és leültem rá.

Louis azonnal ledobta magát mellém, és rugózott néhányat rajta.

– Velem kell felavatnod – vonogatta a szemöldökét.

– Te hülye vagy – nevettem el magam.

– Akkor legalább az első csók legyen az enyém. – Utánam nyúlt, és mire észbe kaptam, máris a számra hajolt.

Louis hátranyomott, és szemből az ölembe ült. Fejben tiltakoztam, mégis azonnal átkaroltam a derekát, és átadtam magam a mézédes csókjának.

– Pfúj, milyen undorítóak vagytok! – szólalt meg egy ismerős hang mellettünk.

Ijedten néztem el Louis mellett. Miranda bámult minket lesajnálóan, vagy inkább tényleg undorodva. Rögtön eltoltam magamtól Louist, és zavartan felpattantam. Kínos volt, már csak azért is, mert többször eszembe jutott, hogy fel kellene hívnom őt, de egyszer sem tettem meg. Megérdemelt volna egy magyarázatot, és talán egy bocsánatkérést is, amiért ilyen szemét módon szakítottam vele.

– Mi az, kislány? Az ingyen pornó nem itt van – vetette oda neki gúnyosan Louis.

– Lou, kérlek! – szóltam rá.

Miranda felhorkantott.

– Nem kell csitítanod. Nem vagyok kíváncsi rátok. – Azzal sarkon fordult, és elviharzott.

– Miranda, várj! – siettem utána, és megfogtam a karját. – Beszélhetnénk?

A lány idegesen nézett rám, majd Louis-ra. Én is Louis felé pillantottam. Ő csak az égnek emelte a tekintetét, majd elfordult.

– Tudom, illett volna bocsánatot kérnem – mondtam halkan Mirandának.

– Ezen nincs mit megbocsátani, Harry. A bolondját járattad velem. Mégis, mi az ez egész? Hogyan válthattál így, egyik pillanatról a másikra? – tárta szét a karját.

Ha tudná, hogy ez tényleg így van…

– Ez nem most kezdődött – vakargattam idegesen a tarkómat. – Már régóta, csak nem foglalkoztam vele. Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Ez nem volt fair. Ne haragudj!

– Baszd meg, Harry, én szerettelek! – sziszegte hisztérikusan.

– Tudom, de…

– Mit de? A legaljasabb módon szabadultál meg tőlem, és szégyenbe hoztál mindenki előtt. Anne győzköd, hogy ez az egész csak egy buta fellángolás részedről, de azok után, amit az előbb láttam… – mutatott ismét Louis felé, aki a kanapén ülve, türelmesen várakozott rám. – Ez tényleg undorító.

Micsoda? Anyám biztatja Mirandát? Még egy ok, hogy kitartsak a tervem mellett.

– Ez nem fellángolás. Szeretem őt – hazudtam szemrebbenés nélkül.

Miranda tekintete elsötétült. Azt hittem, megint pofon fog vágni.

– Dögölj meg… a szerelmeddel együtt! – vágta a képembe, és gyors léptekkel otthagyott.

Sejtettem, hogy békésen nem tudjuk lerendezni, de ekkora indulatokra nem számítottam tőle. Kedvetlenül battyogtam vissza Louis-hoz.

– Na, akkor megveszed? – nézett fel rám édesen mosolyogva.

Elnevettem magam. Imádtam, hogy máris ignorálta a Mirandával történteket. Majdnem lehajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. Louis mellett mindig teljesen más színben láttam a világot. Ő olyan szabad volt, amilyen én soha életemben nem leszek.

– Igen, és a foteleket is. Keressünk egy eladót.

Ezúttal én nyújtottam felé a kezem, amit Louis boldogan elfogadott.

– Büszke vagyok rád, Harry – súgta.

– Ugyan miért? – sandítottam rá.

– Mert egyre bátrabb vagy.

– Ez nem jelent semmit. Anyám még mindig gyanakszik, úgyhogy muszáj annak lennem. Neki akarok bizonyítani, tehát ne értsd félre – emeltem meg az összekulcsolódott kezeinket.

Louis vágott egy grimaszt.

– Nem kell mindig emlékeztetned, hogy nem járunk. Tisztában vagyok vele.

Megint megbántottam. Megálltam, és szembefordultam vele.

– Nem haragudhatsz rám, amiért aggódok miattad.

– Aggódsz? Mégis miért? Félsz, hogy beléd szeretek?

– Jesszusom! Nem. Csak ne táplálj hiú reményeket. Ez egy színjáték, Lou, és maradjon is az. Oké?

Biztos voltam benne, hogy rosszulesnek neki a szavaim, de muszáj volt ezt tisztáznunk, főleg a tegnapiak után.

– Azt hiszem, huszonöt évesen már a felnőtt kategóriába tartozok. Tudom, mit csinálok, Harry. De jólesik, hogy ennyire óvod a lelkivilágomat.

Kiéreztem a szavaiból a gúnyt, pedig próbálta elrejteni. Ezzel lezártnak tekintettem a témát. Tisztáztam magam, a többi pedig rajta múlik.

– Jól van, akkor most már tényleg intézzük, mert még asztalt is vennünk kell. – Ugyanúgy megfogtam a kezét, mint az előbb, és odasétáltunk az egyik eladóhoz.

Leadtam a megrendelést, majd elmentünk kiválasztani az étkezőasztalt is. Louis velem együtt nézelődött, úgy tűnt, tényleg érdekli, mit veszek.

– Minek neked nyolc szék? Ennyire nagy a családotok? – értetlenkedett, miután közöltem, hogy mennyit szeretnék venni.

– Nem, de nagy az étkező, és azt akarom, hogy mindenki elférjen, ha esetleg több vendéget hívok – magyaráztam, miközben egyik székről ültem a másikra, hogy megnézzem, melyik a legkényelmesebb.

– Jó, csak haladjunk, mert már az összeset kipróbáltad, és még éjjeliszekrényt is venned kellene. Különben miben fogod tartani az óvszert? – sürgetett.

A fejem ingatva elröhögtem magam. Bírtam a humorát.

– Meg nem ártana egy nagy szőnyeg is – álltam fel. – Akkor legyen ez. Megy a színe a kanapé párnáihoz.

Louis váratlanul odalépett elém, és megsimogatta az arcomat.

– Olyan tökéletes lesz a lakásod, mint te vagy.

A lábaim megrogytak a szavaira és a gyengéd érintésre. Az éjszakai beszélgetésünk jutott eszembe, és máris elképzeltem, hogyan tudna ott érinteni engem.

Basszus, nem gondolhatok erre!

– Írassuk fel ezt is – indultam el sietősen vissza az eladóhoz.

Ezután már meggyorsítottuk a dolgokat, és egy óra múlva újra az autómban ültünk. Útközben megálltam egy gyorsbüfénél, mert mindketten éhesek voltunk, és a játékterem felé vettem az irányt.

– Előttük ne, oké? – kértem Louis-tól, mielőtt kiszálltunk.

– Ahogy akarod – vonta meg a vállát.

– Ha itt fogsz dolgozni, nem akarom, hogy tudják, viszonyunk van, vagyis érted…

– Világos. Bemegyünk? – nézett rám türelmetlenül, mert megint csak totojáztam.

– Igen, de ne nézz így rám.

– Hogyan?

– Úgy, hogy attól nyomban bűntudatom legyen – kuncogtam.

– Mitől lenne az? Nem járunk – szurkálódott.

Ilyenkor Louis olyan volt, mint egy sértődött kisfiú, pedig az ártatlanság nagyon is távol állt tőle. Mégis imádtam, amikor így viselkedik.

– Ajj, már! Adj egy csókot! – hajoltam át hozzá egy engesztelő csókra. Vagy még inkább azért, mert én magam vágytam az ajkaira.

Ez a fiú ki fog csinálni engem.

9. fejezet