Egy feleség naplója - 10. fejezet

foto: pixabay

 Adrian

Szótlanul ebédeltek. Adrian lopva végig Rubyt figyelte. Azon tanakodott, miért van rá ennyire erős hatással ez a nő. A könyvtárban majdnem elvesztette a fejét, de erről nemcsak Ruby merész szerelésbe bujtatott szexi teste tehetett. Tény, hogy bármelyik férfi fantáziáját megmozgatnák a feszes póló alatt ringatózó gyönyörű halmok, a hosszú combok és a kerek fenék, melybe oly szíveset belemarkolt volna... Viszont Adrian nem csupán emiatt vágyott rá. Ruby egész lényét birtokolni akarta. Ez pedig rémisztő. Még csak a második nap, és máris majdnem elbukott.

– Azt hittem, Felix is velünk ebédel – törte meg a csendet Ruby.

– Gyakran itt ebédel, de most dolga van. Három körül ér vissza. Mi jóval töltötte a délelőttjét? – érdeklődött most ő, hogy ne szakadjon meg a társalgás.

Ruby szégyenlősen elmosolyodott.

– Maga után nyomoztam – vallotta be.

Adrian kíváncsian vonta fel a szemöldökét.

– Igen? És talált valamit?

– Semmit. Maga túl rejtélyes – grimaszolt Ruby édesen.

– Azt írta, a nők szeretik a titkokat, valószínűleg ezért izgatja magát is ennyire, hogy kiderítsem valamit rólam.

– Csupán, mint újságíró – tette hozzá Ruby gyorsan.

– Hát persze – bólintott mosolyogva.

– Azt gondol, amit akar – motyogta a nő.

Adrian felkacagott.

– Ezt én szoktam mondani. Máris átveszi a szokásaimat?

– Nem hinném, hogy valaha is bujkálni szeretnék vagy képernyőről kiválasztani a partnereimet – felelte Ruby, és amint kimondta, rögtön beharapta az alsó ajkát. – Bocsánat, nem azért mondtam, mert elítélem miatta.

Hiába kérte rögtön elnézést, Adriant mellbe vágta a kijelentése.

– Szerintem jobban át kell gondolnom, milyen titkokat osztok meg magával – felelte, majd felállt. – További jó étvágyat!

Adrian zaklatottan ment vissza a dolgozószobájába, és az ablakhoz sétált. Ruby elszólása bántotta. Hiába állította azt, hogy nem ítéli el, legbelül mégis csak hasonlót érezhetett. Ha tudná, hogy az élet milyen csúnyán megsebezte, talán megváltozna a véleménye, ám a titkát, mely a mai napig égette belülről, már tizenkét éve őrizte, és ezúttal sem szándékozott megosztani senkivel sem. Ezt a terhet egyedül akarta hordozni.

Kopogtattak, és Ruby lépett be az irodába. Adrian tudta, miért jött, de most nehezen ment neki a társalgás.

– Nem akartam megbántani – szólalt meg Ruby bizonytalanul.

– Semmi baj. Nem haragszom magára. – Újra visszafordult a kert felé.

– Higgye el, hogy tényleg nem ítélem el. – A nő hangja közelebbről hallatszott. – Mindenki maga dönti el, hogyan éli az életét, nincs jogunk beleszólni.

Adrian nem felelt. Nem igazán tudott volna mit mondani erre. Ritkán rántották mélyre a keserű emlékek, de ez most egy ilyen pillanat volt. Rettenetesen vágyott arra, hogy átadhassa valakinek a fájdalma egy részét, vagy csak egy ölelő karra, ami feledteti vele a múltban történteket. Ugyanakkor nem akart szánalmat sem, ezért továbbra is egyedül harcolt a saját démonai ellen.

– Kérem, Adrian! Legalább nézzem rám! – Ruby gyengéd hangjára Adrian belsője megremegett, amikor pedig a kezét is megérezte a hátán, halk sóhaj szakadt fel belőle.

Nem akart elgyengülni. Hirtelen megfordult, és egyben távolabb is lépett a nőtől.

– Mondtam, hogy nem haragszom. Csak néha nehéz szembesülni a hibáinkkal. Ennyi az egész.

– A hibáival, Adrian? Milyen hibákról beszél? – lépett Ruby újra közelebb hozzá. – Mióta itt vagyok, csak pozitív tapasztalataim vannak magával kapcsolatban. Ne akarjon tökéletes lenni, mert már így is tökéletesebbnek tűnik, mint a legtöbb férfi.

Adrian ösztönösen mozdult, karjai a nő dereka köré fonódtak, és magához húzta. Ruby szemei tágra nyíltak meglepetésében, Adrian pedig semmi másra nem vágyott, csak hogy megcsókolhassa.

Ruby telefonja zenélni kezdett a farzsebében, ami megtörte a varázst, és mindketten zavartan léptek hátrébb. Ruby megnézte, ki keresni.

– Bocsánat – mondta, majd a füléhez emelte a készüléket, és kisétált az irodából.

Adrian azonnal a pulthoz sétált, és öntött magának egy italt. Nem túl jól alakulnak a dolgok körülötte, de most inkább az foglalkoztatta, Ruby kivel beszélhet, amit ő nem hallhat. A pohárral a kezében újra az ablakhoz lépett. Kisvártatva felbukkant a nő karcsú alakja, és fülén a telefonjával, egyenesen az ablak irányába sétált. Indulatosnak tűnt, kezével hevesen gesztikulált, miközben beszélt.

Adrian először el akart húzódni, Ruby nehogy azt higgye, hogy tényleg ennyire szemmel tartja, de mégsem mozdult. Ruby nem is nézett felé, annyira belemerült a beszélgetésbe. A résnyire nyitott ablakon keresztül beszédfoszlányok szűrődtek be az irodába.

– Ennek semmi értelme, Marcus… Most nem tudok találkozni veled… Jól van, megpróbálom.

Ahogy Ruby befejezte a hívást, Adrian azonnal távolabb lépett, és a homlokát ráncolva tette le az üres poharát. Ki az a Marcus, akivel Ruby találkozni akar? Semmit sem tudott erről a nőről. Leült a gépe elé, és rákeresett Ruby Gates nevére. Szinte semmit sem talált azon kívül, hogy a DC bulvármagazin újságírója.

Ez a nő olyan, mint én – mosolygott magában.

Felhívta Felixet.

– Hol vagy? – kérdezte a barátját, amint az felvette.

– Még a kaszinóban. Miért?

– Ha végeztél, nézz utána nekem Rubynak.

– Mit akarsz tudni?

– Mindent. Menj be a szerkesztőségbe, és tudj meg róla mindent – utasította Adrian. – Mindegy, milyen módszerrel csinálod.

– Volt ott egy szőke nő, akinek a meghívót átadtam. Barátságosnak tűnt – tanakodott Felix hangosan. – Történt valami, amiért ezt kéred?

– Nem, semmi komoly – felelte Adrian. – De szeretném, ha most jobb munkát végeznél, mint a múltkor.

– Nem kell mindig felemlegetned. Megoldom. – Azzal Felix letette a telefont.

Adrian újra munkához látott. Kiterítette maga előtt a térképszelvényt, és átnézte a megvásárolt földeket. Ellenőrizte nem hagyott-e Greennek valami kiskaput, majd újra telefonált. Az informátorát hívta, hogy van-e számára valami, de egyelőre még csend volt, úgyhogy várnia kell.

Rendkívül élvezte ezt a sakkjátszmát, melyben szinte mindig nyerésre állt. Most is a következő lépését tervezte.

– Rosa, behozná nekem a mai újságokat? – szólt ki a titkárnőjének.

– Miss Gates elvitte őket, de mindjárt megkeresem – felelte az asszony.

– Hagyja, akkor nem fontos. Úgyis van még dolgom. – Adrian egy újabb mappát vett a kezébe, de nem tudott koncentrálni.

Ki az a Marcus? – öltött fel benne újra a kérdés. – És mit csinál most Ruby?

Felállt, és kiment, hogy megkeresse. A nappaliban talált rá. Ruby a kanapén ült felhúzott lábakkal, és valamit elmélyülten olvasott a gépén.

– Csak nem talált valamit rólam? – kérdezte, és leült hozzá.

A nő bájosan elmosolyodott.

– Nem, most kivételesen máson dolgozok, de ha már itt van, akkor kérdeznék valamit.

– Igen?

– Nem tudok bemenni a szerkesztőségbe, de esetleg azt megengedi, hogy eljöjjön hozzám az egyik kollégám?

– Nem akarok több újságírót beengedni a házamba – tiltakozott Adrian nyomban.

– De Aurora nem csak a kollégám, hanem a barátnőm is. Nem várhatja el, hogy ne találkozzak a barátaimmal – háborgott Ruby.

Adrian kelletlen ismerte be, hogy igazat kell adnia neki.

– Sok barátja van? – kérdezte kissé gúnyosan.

– Nem szándékozok átjáróházat csinálni az otthonából, ha erre gondolt – vágott vissza Ruby.

Adrian leginkább erre a Marcusra lett volna kíváncsi, de hát mégsem kérdezhetett rá konkrétan.

– Egy feltétellel jöhet – egyezett bele végül. – Ha ő is aláírja a titoktartásit, és nem árul el semmi olyat neki, amit a szerződésünk tilt. Valamint nem vezetheti körbe a házban.

Ruby megrökönyödve nézett rá.

– Ilyenkor hallja is magát, Adrian? Azt kéri, hogy a saját barátnőmmel írassak alá valamiféle őrült titoktartási szerződést azért, mert meg akar látogatni engem? Maga szerint ez normális?

– Az én életem nem normális. Azt hittem, már tudja – morogta Adrian.

Ruby letette a laptopját, és felállt.

– Nagyon sok mindent elfogadok magával kapcsolatban, de azért ez mégis csak túlzás. De tudja, mit? Akkor inkább nem hívom ide, de az is lehet, hogy én sem maradok itt. Nem fogok kalitkában élni, mert maga paranoiás, vagy mit tudom én, mi a franc baja van – szidta meg Ruby fennhangon, majd sarkon fordult, és felment az emeletre.

Adrian döbbenten nézett utána. A legkevésbé sem volt hozzászokva ilyesmihez. Ez a nő paranoiásnak nevezte és még meg is fenyegette azzal, hogy elmegy? Hát menjen! Mit érdekli őt.

Felállt, és fel-alá kezdett el járkálni, annyira felbosszantotta magát.

Nem fogja itt tartani. Nem érdekes az rohadt cikk. Nem számít, mások mit gondolnak róla. Eddig is megvolt… A francba! – torpant meg. De igenis számít mások véleménye. Ez a nő már bebizonyította. Ha pedig most elmegy, akkor biztosan olyan lejárató cikket fog megjelentetni róla, ami sokkal nagyobb kihatással lesz az üzleteire, mint az előző.

Adrian ezzel indokolta, amiért máris a lépcsőn szedte a lábait, pedig jól tudta, hogy nem csupán ez az oka annak, amiért marasztalni akarta Rubyt.

Feszülten kopogtatott be a szobája ajtaján.

– Rendben, nem kell aláírnia semmit. Elhívhatja a barátnőjét, ha úgy akarja. – hadarta, miután Ruby kinyitotta az ajtót.

– Miért gondolta meg magát?

Az igazat nem akarta megosztani vele. Főleg a lelke mélyén megbúvó igazságot nem.

– Mert beláttam, hogy igaza van.

Ruby összefonta a karját a mellkasa előtt.

– Ezt csak úgy mondja.

– Nemhogy örülne. Most komolyan kételkedik a szavamban? – forgatta a szemét Adrian.

– Maga ragaszkodik a szabályaihoz. Nem ilyen engedékenynek ismertem meg.

Adrian vett egy mély levegőt. Hihetetlennek tartotta, hogy ez a nő máris ennyire átlát rajta.

– Nem zárhatnánk ezt le itt? – Kezdett elfogyni a türelme.

Ruby egy pillanatra oldalra billent, mintha be akarná hívni. Adrian még a lélegzetét is visszatartotta, ám csalódnia kellett.

– Rendben. Majd szólni fogok, melyik nap jön – bólintott Ruby.

Adrian is felé biccentett, majd sarkon fordult. Ijesztő volt, mennyire vágyott arra, hogy behívja. Teljesen más lenne a helyzet, ha Ruby önként vállalná a szabályait, habár az a három alkalom akkor is rettenetesen kevésnek bizonyulna, de legalább csillapíthatná a sóvárgását.

Kezdte belátni, mekkora hülyeség ez az egész hármas szabály. Ruby itt van, simán kihasználhatná a helyzetet, és akár minden nap ágyba vihetné. De akkor a vége az lenne hogy túlságosan kötődne hozzá. Ezt pedig nem engedheti meg magának.

Az irodájában újra felhívta Felixet, de a barátja kinyomta a hívást. Adrian mérgesen nézett a telefonra, amikor az megrezdült. Felix üzent:

Egy kávézóban vagyok a barátnőjével. Majd hívlak.

Ez biztatónak tűnt, úgyhogy Adrian újra visszatért a munkához, de nem is nagyon maradt más választása, mert az ő telefonja is folyamatosan csörögni kezdett. Az egyik szállodájában átalakítást terveznek, és mindent jóvá akartak hagyatni vele, mielőtt hozzákezdenek.

Ilyenkor nehéz volt otthonról dolgoznia, mert a helyszínen sokkal gördülékenyebben intézhette volna az ilyen jellegű feladatait, de ha napközben menne oda, másnap már az újságokban látná magát. Csak a kora reggeli és az esti órákat szerette. Akkor nyugodtan közlekedhetett úgy, hogy nem fotózták le, és nem találtak ki mellé valami izgalmas körítést, hogy eladható legyen a sztori.

Eleinte tetszett neki, amikor elkezdték bálványozni a nők, és tényleg azt vitt ágyba, akit csak akart. Hirtelen feltűnt egy jóképű, gazdag férfi, akit mindenki meg akart szerezni magának. Adrian ki is használta ezt, és olyan nőket fektetett le, akikről más férfiak csak álmodoztak. Akadt köztük egy-kettő, akikkel szívesen találkozott volna újra, de már akkor is tartotta magát a szabályaihoz, így sosem lépte át azt a határvonalat, amit saját magának szabott.

Később mellőzte a hírességeket, egyik sem volt kedvére való a különböző rigolyáikkal, ráadásul még nagyobb volt a felhajtás körülöttük. Az ismeretlen lányokkal viszont nem akadt soha problémája. Diszkréten intézhette a dolgait, és nem kellett attól tartania, hogy másnap címlapon látja magát. Így meg, hogy otthonról választhatta ki a partnereit, roppant egyszerűen ment a dolog. Ha az illető hölgy rábólintott a dologra, az emberei átvitték a szállodába, ahol Adrian egy külön lakosztályt tartott fent magának erre a célra. Ott eltöltöttek egy kellemes éjszakát, másnap pedig elköszöntek egymástól.

– Azt hittem, már sosem érsz vissza – morogta Adrian, amikor végre Felix belépett az iroda ajtaján.

– Iszol velem valamit? – hagyta Felix figyelmen kívül a megjegyzését, és a bárhoz lépett.

Adrian érdeklődve emelte fel a fejét.

– Jól látom, hogy izgatott vagy?

– Igen, jól látod. Az a nő, a Ruby barátnője. Eléggé belevaló csaj.

– Két napja még Ruby tetszett, most meg már a barátnője? Na, hozz nekem is egyet, és mesélj – dőlt hátra derűsen.

– Ruby még mindig tetszik, de letettem róla, mert látom, mennyire odáig vagy érte.

– Ne ess túlzásokba! – tagadott Adrian kapásból, pedig jól tudta, hogy a barátja igazat szólt.

Felix kezébe adta az italát, majd helyet foglalt a szemben lévő fotelben.

– Szóval, ez a csaj teljesen másképp néz ki, mint Ruby. Alacsonyabb, kicsit husisabb, de izgalmasan szexi. Nagy mellek, telt ajkak, szép arc… Tényleg nagyon bejön – sóhajtott egy mélyet Felix.

– Örülök, hogy jól érezted magad. És mit tudtál meg Rubyról?

– Leleményesnek kellett lennem. Azt hazudtam, hogy Ruby cuccaiért küldtél, így szóba állt velem a szőke nehézbombázó.

– Hihetetlen vagy, Felix! Megint lebuktatsz bennünket – ingatta Adrian a fejét, majd felemelte a mutatóujját. – Ezúttal te fogod elvinni a balhét.

– Annyira borúlátó vagy. Mindegy – legyintett. – Megoldom ezt is.

– Oké, tehát elhívtad kávézni. Ugorhatnánk ide… – türelmetlenkedett Adrian.

– Jó, téged úgyis csak Ruby érdekel – adta fel Felix a dolgot. – Megtudtam, hogy újságírást tanult, három éve dolgozik ott, egyedül él, de van egy expasija, akivel most szakított, vagyis a csaj azt mondta, hogy szerinte szakítanak, de amúgy szünetet tartanak.

– Hogy hívják?

– Kit?

– Az pasiját – mondta Adrian.

– Azt nem tudom, nem emlékszem.

– Marcus?

– Lehet. Igen, mintha valami Marcust említett volna, de honnan tudod? – nézett rá kíváncsian Felix.

– Lényegtelen. Más egyéb?

– A szülei nem itt élnek, és kb. ennyi. Szerintem így elsőre már ez is jó sok, úgyhogy nem panaszkodhatsz.

Adrian valóban nem akart panaszkodni, hiszen a lényeget megtudta. Szóval van egy expasi, aki valószínűleg újra képbe akar kerülni, ezért kért találkozót Rubytól.

– Fogsz még találkozni ezzel a csajjal? – Adrian kiürítette a poharát, és visszavitte a bárpulthoz.

– Azt hiszem. Megadta a számát. Lehet, elhívom egy rendes randira – tűnődött Felix.

– Akkor tudd meg tőle, ki ez a Marcus. A teljes nevét, és hogy mivel foglalkozik.

– Féltékeny vagy? – szegezte neki azonnal a kérdést a barátja.

Féltékeny? Amit érez, az féltékenység lenne? Kizárt. Már miért lenne féltékeny?

– Csak arra vagyok kíváncsi, mennyire megbízható. Nem akarom, hogy Ruby kifecsegjen neki valamit, amit esetleg nem kellene, és persze ellenőrizd, hogy nincs-e köze Greenhez. Tudod, milyen sokan dolgoznak neki.

– Ez csak duma, Adrian. Az öreg megorrolt rád, de igazán sosem tartottál tőle. Ki vele! Miért érdekel téged annyira az a pasas?

Nem tudták folytatni, mert kicsapódott az ajtó, és Ruby rontott be hozzájuk.

– Elmondanák mi ez az egész? Miért küldte be a barátját a szerkesztőségbe – mutatott Felixre –, és miért faggatta ki Aurorát rólam? Itt vagyok, miért nem engem kérdeznek, ha valamit tudni akarnak.

Adriannek rögtönöznie kellett, mert Felix megint csak tátogott, mint a partra vetett hal.

– Már az is baj, ha segíteni akarok? Azt mondta, be akar menni a szerkesztőségbe, és mivel nem sikerült, Felixet küldtem be a holmijáért.

– Igen, így volt – bólintott Felix hevesen, amitől túl átlátszónak tűnt a hazugsága.

Adrian ilyenkor örömmel behúzott volna neki egyet, de legalább Felix magára terelte Ruby figyelmét.

– Persze, és teljesen véletlenül elhívta Aurorát kávézni, aztán én lettem a téma… – nevetett fel Ruby gúnyosan.

– A barátnője nagyon kedves és csinos. Miért ne hívhattam volna el? – játszott meg egy kis felháborodást Felix.

– Ez igaz, de maga mégis rólam kérdezősködött – szállt vitába vele Ruby.

Adrian csendesen figyelte kettejük csörtéjét. Nem tudta, Felix képes lesz-e kivágni magát, de ki akarta várni a végét.

– Ne legyen már maga is paranoiás – háborgott tovább Felix. – Maga a közös pont, így természetes, hogy szóba került. De nem értem, miért baj ez. Vagy itt már mindenki titkol valamit? – nézett végig rajtuk Felix. – Mert akkor inkább kussolok.

Adrian magában jól mulatott. Felix most az egyszer nagyon jól játszotta a szerepét.

– Nem erről van szó – sóhajtott Ruby fáradtan. – Nincsenek titkaim, de már egyszer nyomoztak utánam. Ha kérdésük van, tegyék fel…

Felix hevesen széttárta a karját.

– Az előbb mondtam, hogy nem nyomoztam maga után. Jobb, ha én most megyek. Pont elég nekem egy ember paranoiáit elviselni – morogta, majd hangosan becsapta maga után az ajtót.

Adrian úgy vélte Felix a végét picit túljátszotta, Ruby pedig teljesen összezavarodva nézett rá.

– Megbántotta – tett rá még egy lapáttal a nő kezdődő bűntudatára.

Ruby lerogyott a kanapéra.

– Nem akartam, de annyira annak tűnt…

– Ne aggódjon, Felix gyorsan túl teszi magát rajta. De mi volt az, ami ennyire kiborította? Miről faggatta a barátnőjét? – játszotta Adrian a tudatlant.

– Semmi lényegeset, én reagáltam túl – rázta meg a fejét Ruby.

Adrian nem volt elégedett ezzel a válasszal, mert ezek szerint el akarja titkolni előtte az exét. Vagy csak mindenféle hátsószándék nélkül, egyszerűen nem akarja beavatni a magánéletébe. Ez sem érintette kevésbé rosszul, hiszen ő majdnem teljesen kitárulkozott neki. Bár nem várhatta el, hogy Ruby is megtegye ugyanezt.

– Vacsora előtt nem volna kedve úszni egyet? – kérdezte váratlanul a nőtől.

– Úszni? – nézett rá csodálkozva Ruby.

– Igen. Tudja, víz, karcsapások, ilyesmi – nevetett Adrian.

– Akkor ma már nem is dolgozik?

– Nem, mára befejeztem. Szóval?

– Jó, benne vagyok – mosolyodott el végre.

Adrian nyomban fel is állt. Mindketten felmentek a szobájukba átöltözni. Adrian hamarabb elkészült, így lement a medencéhez, és ott várta Rubyt.

– Biztosan nem vagyok olyan jó úszó, mint maga – szólalt meg mögötte a nő, mikor Adrian épp ledobta a törölközőjét az egyik székre.

Megfordult, és rámosolygott a nőre.

– Nem kell versenyeznünk.

Ruby látványosan végigmérte, amitől Adrian majdnem zavarba jött, bár élvezte a hatást, amit a meztelenségével elért.

– Mondja, minek ilyen gyönyörű férfitest, ha úgysem láthatja senki? – kérdezte Ruby leplezetlen őszinteséggel.

– Azért vannak néhányan, akik időnként láthatják. Mondjuk, mint most maga – kacsintott Adrian, majd megfordult, és fejest ugrott a medencébe.

A víz felszínére érve megfordult, és visszanézett a nőre. Szinte megigézve bámulta, ahol letolja a vállán a köntösét, ami alatt nem éppen úszáshoz való dresszt viselt. Egy fehér fürdőruha volt rajta, amely két oldalán teljesen nyitott, és csak középen kötötte össze egy leheletfinom csipke az alsó és a felső részt. Bizonyára nem készült ilyen programra, de Adrian a látvány miatt nagyon elnéző tudott lenni ezért a kis botlásért.

Ruby egy hajgumit pattintott le a csukójáról, kontya tekerte a haját, és a lépcsőhöz sétált.

– Nagyon hideg – mondta, ahogy lassan beleereszkedett a vízbe.

– Majd megszokja – felelte Adrian rekedt hangon, és le sem tudta venni a szemét a felé meredező mellbimbókról.

Behunyta a szemét, majd ellökte magát, és jó tempóban úszni kezdett. Még a valóban hideg víz se nagyon tudta csillapítani a vágyát, pedig Ruby szexi idomai helyett próbált mindenfélére gondolni közben. Négy teljes hossz után megállt szusszanni. Ruby épp a medence közepénél járt, és egyáltalán nem tűnt ügyetlen úszónak. Adrian is nekiveselkedett, majd mikor újra megállt, Ruby is épp a medence szélébe kapaszkodva pihegett.

– Ugye már nem is fázik? – kérdezte Adrian, és tekintete óhatatlanul a mellbimbókra siklott egy pillanatra.

– Már nem, de, ha meg egyszer a melleimet stíröli, nem jövök le többet magával – nevetett fel Ruby, és lecsapta vízzel.

Adrian felkacagott, amiért lebukott.

– Nem tehetek róla. Eléggé szembetűnőek – törölte ki a szeméből a vizet. – Egyébként pedig maga is stírölt, akkor én miért ne tehetném?

– Mert a maga felsőteste címlapra való.

Adrian imádta az őszinteségét, na meg persze rendkívül hízelgőnek is találta Ruby megjegyzéseit.

– Boldog lehet, hogy ilyen kivételes helyzetben van, és bármikor láthatja – pimaszkodott a nővel.

Ruby még egyszer végigmérte a vízből kilátszódó felsőtestét.

– Szerintem sokan lennének most a helyemben – mondta, majd megfordult, hogy kimásszon a vízből.

Adrian utánanyúlt, és maga felé fordította. Így viszont Ruby kénytelen volt a vállaiba kapaszkodni, ha nem akart elsüllyedni. Adrian pulzusa megugrott ettől a közelségtől.

– Örülök, hogy épp maga van itt, és nem más – suttogta halkan.

Ruby ajkai megremegtek, de bizonyára nem a hidegvíztől, és mellbimbója szinte átszúrta a vékony anyagot.

– Engedjen el, Adrian! – nyögte erőtlenül.

Adrian nagyon nem akart ilyesmit tenni. Biztos volt benne, hogy Ruby is megérezte már a vágyát.

– Biztos, hogy ezt akarja? – kérdezte halkan.

Ruby vett egy mély, reszketeg sóhajt.

– Maga is ezt akarja, csak időnként emlékeztetnem kell rá.

Adrian behunyta a szemét, nyelt egy nagyot, majd eleresztette őt.

– Ne haragudjon! – kért elnézést, és elfordult.

Megvárta, amíg Ruby léptei elhalnak az uszodában, csak utána szállt ki ő is a vízből. Magára kapta a köntösét, majd odaszólt Evának, hogy ma kihagyja a vacsorát. Felment a szobájába, és a szekrény mélyéről elővette azt a dobozt, amit évek óta nem tartott a kezében. Leült az ágyra, és kinyitotta.

11. fejezet