Egy feleség naplója - 9. fejezet

foto: pixabay

 Ruby

Mivel este nem tudta befejezni a naplóját, Ruby korán reggel lement a könyvtárba, és írni kezdett. Csak úgy dőltek belőle a szavak. Nem is gondolkozott, csak írt. Amikor kész lett, átolvasta.

– Én is rajongó lettem – grimaszolt.

Egy nap leforgása alatt rengeteg dolgot megtudott Adrianről, és most, hogy így kiírta magából, leülepedett benne minden különös információ. Jólesett, hogy a férfi a bizalmába fogadta, és olyan dolgokat osztott meg vele, amit a rajta közelállókon kívül valószínűleg soha nem tud meg senki.

Adrian egy igazi különc. Valamiért így alakította az életét, és ez a valami rendkívül izgatta Ruby fantáziáját. Elhatározta, hogy ki fogja deríteni az okát, hogy egy ilyen férfi miért kerüli a nőket és a nyilvánosságot.

Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a beszélgetésük. Adrian vonzónak találja, és megfordult a fejében, hogy ők ketten… Ruby már a gondolatba is belepirult. Hazudna, ha nem ez járt volna a fejében egész éjszaka. Adrian olyan típusú férfi, akinek rendkívül nehéz ellenállni, de neki meg kell próbálnia. Nem vágyott egyéjszakás kalandokra, és ott van Marcus is, akivel még nem zárták le a kapcsolatukat. Nem mellesleg újságíróként van itt, nem pedig…

– Senki sem kezdheti a munkát hamarabb, mint én. Jó reggelt! – köszönt be hozzá Adrian a nyitott ajtón keresztül.

Izzadtságfoltos fehér pólója a testére feszült, laza tréningalsót viselt hozzá. Ruby most látta először takarás nélkül a kidolgozott felsőtestét, és alig tudta levenni róla a szemét, annyira vonzotta a látvány.

– Jó reggelt! Tegnap nem tudtam befejezni, de már kész vagyok – csukta le a laptopja fedelét, és odasétált Adrianhez. – Lehet, nekem is úgy kellene kezdeni a napot, mint magának, nagyon frissnek tűnik.

– Örülnék a társaságnak, úgyhogy csak nyugodtan. – A férfi csípőre tette a kezét, és végigmérte.

– Mit néz? – kérdezte Ruby zavartan.

– Miért ilyen elegáns?

– Mondtam, hogy be akarok menni a szerkesztőségbe – emlékeztette a férfit.

– Ja, igen. El is felejtettem. Mikor indul? Mert akkor szólok a sofőrnek.

– Reggeli után, de ezt a sofőrös dolgot ejtsük inkább. Van saját kocsim. Elég, ha elvisznek érte a lakásomhoz.

– Átvedlek, utána megbeszéljük – felelte Adrian, és sietős léptekkel távozott a lépcső irányába.

Amíg Ruby várakozott, addig leült az étkezőben, és Evával váltott néhány szót. Közben állandóan Adrian kigyúrt felsőteste járt a fejében, és elképzelte, ahogy most a férfi a zuhany alatt áll… Végigfutott rajta a borzongás. Nem akart ilyesmikről ábrándozni.

– Itt is vagyok – suhant el mellette Adrian pár perccel később, és leült vele szemben.

Ruby azonnal kiszúrta a halványlila inge alól kikandikáló egy-két izgató szőrszálat. Miért nem gombolkozik be nyakig? Merénylet a nők ellen így asztalhoz ülni.

– Szóval, rendben lesz úgy, ha a sofőr elvisz a házamhoz. Szeretném elhozni a kocsimat – ismételte meg újra Ruby, amiről nemrég beszéltek.

– Szerintem semmi szükség rá – felelte Adrian röviden, és nekilátott az étkezésnek.

Ruby a homlokát ráncolva nézett rá.

– Azt mondta, nem fog korlátozni.

– Nem fogom. Ha el akar menni, elmehet. Ha a saját autóját akarja, elhozhatja. Én csak a véleményemet közöltem – felelte Adrian könnyedén.

– Akkor ezt megbeszéltük – hagyta ennyiben Ruby.

– Meg – bólintott Adrian.

Rubynak valahogy gyanús volt ez az egész. Nem olyannak ismerte meg Adriant, mint aki ilyen gyorsan elfogad valamit, amelyet előtte ellenzett.

– És mikor akar visszajönni? – kérdezte Adrian.

– Egyelőre még nem tudom. Miért?

Adrian elmosolyodott.

– Elvileg a feleségem, ezért szeretném tudni, mikorra várhatom haza.

Ezen Rubynak is mosolyognia kellett.

– Ebédre itt leszek.

– Jól van, akkor megvárom, és megadom a számomat, hogy hívni tudjon, ha bármi gond lenne.

Ruby ezen ismét meglepődött.

– Mi gond lenne? Csak a munkahelyemre és a lakásomra megyek.

Adrian felállt, és a kezét nyújtotta. Ruby felnézett rá, majd szó nélkül odaadta neki a telefonját. Adrian beírta a számát, aztán megcsörgette őt.

– Így most már nekem is megvan a magáé. Köszönöm – adta vissza neki.

Rubynak nem tetszett ez a viselkedés, ám nem akart ismét vitatkozni vele. Marcus jutott eszébe, aki néha szintén ilyen parancsolgató stílusban beszélt vele. Igaz, Adrian nem beszélt, hanem tettekkel mutatta ki, hogy nem tűr ellentmondást. Uralkodó típus. Ezt Ruby eléggé egyértelműen leszűrte mindebből.

– Akkor, indulok... – Felállt, és megitta a maradék kávéját. – Délben találkozunk. Jó munkát.

– Magának is – felelte Adrian, és rá sem nézve, kezébe vette a reggeli újságot.

A fekete Mercedes már a ház előtt várta Rubyt, és a sofőr kinyitotta előtte az ajtót. A lakásához vitette magát, és útközben megcsörgette Aurorát.

– Mi a helyzet, csajszi? – szólt bele a barátnője vidáman.

– Nemsokára beugrok a szerkesztőségbe, de előtte beszélni szeretnék veled – mondta Ruby, közben már a kulcsait kereste a táskájában.

– Valami baj van? – vált nyomban aggódóvá Aurora hangja.

– Nem, semmi komoly. A lakásomhoz fordulsz? Mindjárt hazaérek.

– Oké, tíz perc, és ott vagyok – egyezett bele Aurora, majd letette a telefont.

Amikor leparkoltak, és Ruby kiszállt, azonnal rájött, hogy gond van. Újságíró lévén tudta, hogy nagyon gyorsnak kell lennie. Lehajtott fejjel sietett a lépcső felé, kezében a kulcsával.

– Miss Gates, miss Gates! – hallotta meg azonnal maga mögött a kiáltásokat. – Igaz, hogy Adrian Butler házába költözött? Mesélje nekünk Adrian Butlerről? Tényleg elvállalta, hogy eljátssza a felesége szerepét?

Ruby nem nézett hátra, sietősen kinyitotta az ajtót, majd bezárta maga után, és ismét Aurorát tárcsázta.

– Ne a ház előtt parkolj, mert itt vannak az újságírók. Gyalogosan gyere, figyelni foglak, és csak besurransz, oké? – hadarta neki.

Mindketten pontosan tudták milyen ez, hisz többször voltak már ilyen helyzetben, de akkor a másik oldalon álltak. Közben már az ajtót kopogtatták, így Ruby kikiabált, hogy ha nem húznak el a kertjéből, kihívja rájuk a zsarukat. Ez hatott, mert a kopogtatás megszűnt, és Ruby az ablakból látta, hogy az újságírók visszahúzódtak a járdára.

Nem arról volt szó, hogy nem akarna nyilatkozni, de nem beszélték meg Adriannel, hogy mit mondhat és mit nem, ezért egyelőre távol kellett tartania magától az újságírókat. Nem mellesleg, először csakis ő írhat Adrianről és az egyezségükről, nem adja át másnak a lehetőséget.

Ruby bosszankodva csóválta a fejét. Adrian pontosan tudta, hogy ez lesz, ezért nem akarta, hogy kimozduljon, vagy saját kocsijával járjon. De mivel ő kapásból megvádolta azzal, hogy korlátozni akarja, ezért ráhagyta, és most megleckézteti. Ruby kínosnak találta ezt az egészet, hiszen ő az újságíró, és mégsem jutott eszébe, hogy ez fog rá várni. Gondolhatta volna, hogy valaki a szerkesztőségből kiszivárogtatja a szerződésüket.

Újra kinézett az ablakon. A Mercedes már nem állt ott, de egyelőre Aurorát se látta közeledni. Adrian megnyerte ezt a csatát. Kénytelen lesz felhívni, hogy küldje vissza érte a sofőrt.

Ruby megpillantotta Aurorát. A barátnője kalapban és napszemüvegben sétált a járdán, majd hirtelen irányt váltott, és a bejárathoz szaladt. Ruby keze ekkor már a kilincsen volt, és azonnal nyitotta előtte az ajtót, így mire a kollégáik észbe kaptak volna, Aurora már besurrant a házba.

– Nincs ezeknek jobb dolguk? – háborgott Aurora. – Felhívtam Carlost, azt mondja bent is ez van. Ott dekkolnak, és arra várnak, hogy bemenj dolgozni.

– Szabadúszók, úgyhogy valószínűleg tényleg nincs jobb dolguk – felelte Ruby. – Akkor nem mehetek be a szerkesztőségbe, bár azt sem tudom, innen, hogy lógjak meg.

– Majd kitaláljuk, de most mesélj! Mi a helyzet a szépfiúval? – Aurora a konyhába indult, Ruby pedig követte.

– Ez a baj, hogy szépfiú… Nagyon is az – sóhajtott egy nagyot.

– Tudtad, hogy jó pasi. Kérsz te is? – kérdezte Aurora, mert kiszolgálta magát, és kévét főzött magának.

Ruby bólintott, és a mellkasa előtt összefont kézzel a pultnak támaszkodott.

– Ha csak a külseje lenne ellenállhatatlan, azt könnyebben viselném, de a pasi egész lénye az. Tegnap sokat beszélgettem vele, szinte az egész napját rám áldozta, és volt lehetőségem minden oldalát látni.

– És milyen oldalait láttad, te szegény? – grimaszolt Aurora. Látszott, hogy nem veszi komolyan, de Ruby tovább beszélt.

– A kedveset, a humorosat, a figyelmeset, a játékosat, a morcosat, a feszültet, és… Nos, azt hiszem, a vágyakozót is.

– A vágyakozót? – rikoltott fel Aurora. – Csak nem rád mozdult?

– Nem, vagyis, elárulta, hogy tetszem neki, és megfordult a fejében, hogy… – Ruby kipirulva vette el a csészét a barátnőjétől.

– Istenem! Remélem, nem fogod visszautasítani! – nézett ár Aurora szigorúan.

– Bolond vagy? Persze, hogy vissza fogom utasítani. Egyrészt itt van Marcus, másrészt pedig Adrian egy nőcsábász. Csak egy lennék a sok közül. Szóval kösz, de nem – rázta Ruby a fejét hevesen.

– Marcus? Ugye, csak viccelsz? – háborgott Aurora. – Már elfelejtetted, hogy beszélt veled? Simán lelépett azzal a süket dumával, hogy tartsatok szünetet.

Ruby óvatosan nézett fel a barátnőjére.

– Nem keresett a szerkesztőségben?

– Jesszusom! – forgatta a szemét Aurora. – Nem tudok róla, hogy bent járt volna, és nem hiszem el, hogy még mindig Marcuson rágódsz, amikor ilyen lehetőség előtt állsz.

– Milyen lehetőségről beszélsz? Hogy ágyba bújjak Adrian Butlerrel? – csattan fel Ruby.

– És ha több lenne belőle? Az esélyt sem akarod megadni rá?

Ruby vett egy mély sóhajt. Nem beszélhetett Aurorának Adrian szabályairól.

– Dolgozni mentem oda, nem pedig másért. Majd mondd meg Carlosnak, hogy küldjön át nekem néhány anyagot, különben halálra fogom unni magam.

Aurora hangosan felkacagott.

– Unatkozni egy ilyen férfi mellett? Mégis honnan szalajtottak téged?

– A pasi munkamániás. Ez az egy állításom legalább megállja a helyét, szóval valamivel nekem is le kell kötni magam – magyarázta Ruby. – Most pedig találjuk ki, hogyan tűnhetnék el innen észrevétlenül.

Mindketten az ablakhoz sétáltak. Az újságírók továbbra is ott dekkoltak. Volt, aki összecsukható kempingszéket tett az út mellé, és azon ücsörgött.

– Nincs ötletem. Legalább egy hátsókijáratod, ha lenne – töprengett Aurora.

– Nem akarom Adrian segítségét kérni – sóhajtotta Ruby, és tanácstalanul megfodult.

– Akkor állj ki, és mondj nekik valamit – javasolta Aurora.

– Megőrültél? Ez a mi sztorink, eszemben sincs átadni nekik. Egyébként kitől tudnak róla?

– Nem olvastad? Carlos már beharangozta, hogy mire vállalkoztál. Mindenki alig várja a következő szám megjelenését. Szerintem csúcsot fogunk dönteni.

– Remek. Azért szólhatott volna róla nekem is – húzta el Ruby a száját.

Aurora az órájára nézett.

– Figyelj, csajszi, én most megyek, mert fél óra múlva az egyik helyszínen kellene lennem. Találj ki valamit, vagy hívd fel Adriant.

– Oké, valószínűleg az lesz. Hadd örüljön magának – kuncogott Ruby, aztán kiengedte a barátnőjét.

Az ablakból figyelte, ahogy néhányan leszólítják Aurorát, de ő leintette őket, és sietősen távozott. Ruby a telefonját forgatta a kezében, majd nagy sóhaj után megnyomta a hívás gombot. Meglepetésére Adrian azonnal felvette.

– Megmondtam, hogy szüksége lesz rám – szólt bele a férfi.

– Nem magára, hanem a sofőrjére, úgyhogy letörölheti az elégedett vigyort a képéről – felelte Ruby somolyogva.

– Már ennyire ismer? – kérdezte Adrian.

– Maga is olyan, mint a többi férfi. Szereti, ha igaza van.

– Most megsértett – felelte Adrian.

Ruby tudta, hogy csak szórakozik.

– Majd elnézést kérek, de most legyen oly kedves, és küldje vissza a kocsit értem.

– Még átgondolom – érkezett Adrian válasza, majd egyszerűen kinyomta a telefont.

Ruby döbbenten meredt a készülékre. Ez meg mi volt? Adrian tényleg megsértődött? Nem lehet ennyire érzékeny, semmi olyat nem mondott… Vagy csak szórakozik vele?

Megint az ablakhoz ment, és azon töprengett, mit tegyen. A kocsija az út túloldalán állt, odáig nem fog eljutni. Nem akart kérdéseket, és főleg nem akart fotókat látni magáról az újságokban. Nem róla kell, hogy szóljanak a hírek, hanem Adrianról, és azt ő akarja megírni.

Amíg várakozott, összeszedte azt a néhány holmit, amit magával akart vinni. Többek között a tavaly vett fürdőruháját, amely még egyszer sem volt rajta, mert szinte sosem jártak el sehová Marcusszal. A nappaliban is szétnézett, és tekintete megakadt a könyvespolcon. Odament, leemelt egy könyvet, amit szintén becsúsztatott a táskájába.

Ezután ismét felhívta Adriant.

– Sikerült döntenie, Mr. Sértődött? – kérdezte, amint a férfi felvette.

– Olyan vagyok, mint a többi, Ruby? – kérdezett vissza Adrian.

Ruby elnevette magát.

– Azt várja, hogy hízelegjek?

– Nem. Azt várom, hogy legyen őszinte, ahogy eddig is.

– Jó, nem olyan. Sokkal idegesítőbb – vágta rá csak azért is.

Ruby elfojtott nevetést hallott.

– Szerintem azóta már ott áll a háza előtt – közölte Adrian. – Viszlát, itthon.

Ruby mosolyogva rázta a fejét, és akkor valaki bekopogott az ajtaján. A sofőr volt az, úgyhogy Ruby kezébe vette a cuccait.

– Azokat adja ide, és maradjon mellettem – utasította a nagydarab férfi. Úgy tűnt, pontosan tudta, hogyan kezelje az ilyen helyzeteket.

Ruby a férfi mögött elnézve látta, hogy az újságírók már a lépcső aljánál állnak, és amint kilépett az ajtón, rögtön kérdéseket kiabáltak felé.

A sofőr egyik kezében a táskákat tartotta, a másikkal utat tört maguknak, és nem túl kedvesen közölte az újságírókkal, hogy tűnjenek el. Ruby végig mögötte állt, és amikor szabaddá vált az út, a férfi átkarolta a vállát, és a védőszárnyai alatt vezette a Mercedeshez.

Ruby megkönnyebbült, amikor a sofőr becsukta rá az ajtót. Most átérezte, milyen lehet Adrian Butlernek lenni. Milyen az, ha valaki nem vágyik szereplésre, és mégis rá akarják kényszeríteni. Adrian most duplán megleckéztette. Megmutatta, hogy vegye komolyan a szavait.

Ruby félve nyitott be a házba, ám Adrian sehol sem volt. Bizonyára dolgozott. Ruby terve is ez volt, ezért először bevitte a könyvtárba a holmiját, majd felszaladt az emeletre átöltözni. Kényelmes otthoni ruhában, mezítláb ment el, majd leült a nappaliban, ölében a laptoppal.

Első gondolata az volt, átfutja a bulvársajtót, és keres valami szaftos pletykát, amiről írhat valamit, de aztán a gondolatai megint Adrian felé terelődtek. Ki akarta deríteni, milyen titkot őriz, és egyáltalán ki ez az ember, akiről még a legjobb barátja sem tud mindent.

Ruby sejtette, hogy nem lesz egyszerű dolga, hiszen ha bármi fellelhető lenne Adrianről, azt már más megtalálta volna, de mégis belevágott. Lázasan keresgélt, és mindent elolvasott róla. Azokat a híreket is, amelyekkel korábban már találkozott.

Ezután rákeresett a Butler családnévre, de a kismillió találat után rájött, hogy olyan, mintha tűt keresne a szénakazalban. Honnan jött Adrian? Hol élt korábban? Semmit sem tudott róla. Legalább azt tudná, melyik iskolába járt, de ezek az információk sem álltak rendelkezésére. Muszáj lesz cselesen kifaggatnia Adriant, mert így nem fog előrébb jutni.

Ránézett az órájára, és meglepődve látta, mennyire eltelt az idő. Már elmúlt dél, ezért kisietett az étkezőbe, de az üres volt. A tegnapi nap után kissé mellőzve érezte magát, és az is megfordult a fejében, hogy talán Adrian valóban megsértődött, amiért a többi férfihoz hasonlította.

Ruby beszédfoszlányokat hallott az iroda irányából. Az átjáró felé fordult, ahol Adrian társaságában néhány öltönyös alak tűnt fel, köztük Felix-szel és az ügyvéddel. Miután észrevették őt, mindannyian elhallgattak.

Ruby zavartan nézett Adrianre, aki tetőtől talpig végigmérte, majd fejét oldalra billentve, egy kis biccentéssel nyugtázta a ruházatát. Ruby érezte, hogy elpirul, ugyanis egyszerű fehér trikóban és rojtos szélű, farmer rövidnadrágban, mezítláb toporgott az elegáns öltönybe bújt férfiak előtt.

– Uraim, hadd mutassam be önöknek Ruby Gates-t, az újságírót, akiről beszéltem – szólalt meg Adrian. – Miss Gates remélhetőleg kiköszörüli majd a hírnevemen ejtett csorbát.

Ruby egy bólintással tudta le a köszönést, és rettenetesen megkönnyebbült, amikor Adrian megkérte Felixet, hogy kísérje ki a vendégeit.

Miután magukra maradtak, Ruby mélyet sóhajtott.

– Ne haragudjon, nem tudtam, hogy itt vannak.

– Miért ne haragudjak? – fordult felé Adrian meglepetten.

– Az öltözékem miatt – mutatott végig magán Ruby.

Adrian még egyszer végignézett rajta.

– Szerintem maga így is gyönyörű – bújt meg egy kis mosoly a szája szélén. – De azért örülnék, ha nem mutogatná magát mások előtt.

– Tessék? – Ruby azt hitte, rosszul hallotta.

Közben Felix lépett be hozzájuk, ezért Adrian már nem válaszolt a kérdésére.

– Tíz perc. Befejezünk valamit, és ebédelhetünk – közölte tárgyilagosan, majd ismét eltűntek az irodában.

Ruby mérgesen ment a laptopjáért, és visszavitte a könyvtárba. Még, hogy mutogatja magát! – háborgott magában. Még csak azért sem ment fel átöltözni, sőt, az étkezőbe sem ment vissza. Helyette sértődötten fel-alá sétálgatott, vagy épp csapkodta a keze ügyébe kerülő dolgokat.

– Nem jön? Magára várok. – Adrian jelent meg az ajtóban.

Ruby felé fordult, és mérgesen nézett a férfira.

– Elment az étvágyam.

Adrian sóhajtott egy nagyot.

– Most megint mi a baja? – kérdezte, és becsukta az ajtót maga mögött.

– Mondja, miért csinálja ezt? Miért hoz állandóan kínos helyzetbe?

– Mégis mivel? – lépett Adrian már-már zavarba ejtő közelségbe hozzá.

– Tényleg soroljam? – emelte meg Ruby az állát dacosan. – Kezdte azzal, hogy hagyott elmenni, holott pontosan tudta, mi vár majd rám, aztán úgy tett, mint aki nem küldi értem a kocsit, csak azért, hogy megalázkodjak, és újra felhívjam. Most pedig azzal vádol, hogy mutogatom magam. Mégis honnan kellett volna tudnom, hogy ennyi idegen van a házban? Maga mondta, hogy érezzem magam otthon, most pedig számon kéri rajtam?

Adrian szeme fenyegetően villant, de Ruby állta a tekintetét.

– Ez egyik sem igaz – jelentette ki a férfi nyugodt hangon. – Ha kínos helyzetbe került, azt csak magának köszönheti. Mondtam, hogy nem kellene elmennie, és azt is, hogy nincs szükség az autójára, de maga meg sem hallgatott, hanem rögtön dacolni kezdett velem, és a fejemhez vágta, hogy korlátozni akarom – emlékeztette. – De abban igaza van, hogy szándékosan nem mondtam, hogy már elindítottam magáért az autót, mert azt akartam, hogy komolyan vegyen. Ami pedig az öltözékét illeti – tekintett le rá újra –, azzal nincs semmi baj, ha csak én látom így.

– Hogy mi? – kerekedett el Ruby szeme. – Már miért lenne ez csak a maga kiváltsága?

– Akkor mégis csak mutogatni akarja magát? – jelent meg egy pimasz mosoly Adrian szája sarkában.

– Nem ezt mondtam, ne forgassa ki a szavaimat! – háborgott Ruby, és el akart fordulni, de Adrian megfogta a karját.

– Igaza van. Rosszul fogalmaztam. Jobb lenne, ha én sem látnám így, mert túlságosan kívánatos.

Ruby lábából kiment minden erő. Akkor főleg, amikor a férfi tekintete a szájára siklott.

– Ne csinálja ezt, Adrian! – vette könyörgőre a dolgot. – Ne akarja megszegni a szabályait!

Adrian egy pillanatra megdermedt, majd hirtelen elfordult.

– Akkor ne hozzon kísértésbe – mondta, és kisétált a helyiségből.

10. fejezet