Egy feleség naplója - 12. fejezet

foto: pixabay

 Adrian

Adriannek időre volt szüksége, hogy a hirtelen jött érzéseket rendezni tudja magában. Ruby megajándékozta őt, és ez az ajándék nem pusztán egy könyv volt. Az egyik emlékét kapta meg tőle, amelyhez szoros szálak fűzték, mégis neki adta. Adriannek sokat jelentett ez az apró, önzetlen gesztus.

Úgy érezte, hogy számára Ruby már nem egy idegen. Nem zavarta, hogy a házában van, vagy ha hozzányúl a dolgaihoz, és az sem, hogy elszakítja a munkától. Ruby három nap alatt érte el, hogy kötődni kezdjen hozzá, és Adrian nem értette, hogyan lehetséges ez.

Ruby már kiment, magára hagyta, talán érezte, hogy erre van szüksége, vagy csak ezzel akadályozta meg, hogy újra elgyengüljön, amihez tényleg nagyon közel állt. Minden pillanatban arra vágyott, hogy megcsókolhassa ezt a csodálatos nőt. Az ottfelejtett telefonja rezegni kezdett az asztalon. Adrian feltette a polcra az ajándékba kapott könyvet, és az asztalhoz lépett. A telefon képernyőjén egy jóképű, szőke férfi képe világított, alatta a Marcus név.

Féltékenységet érzett, és első gondolata az volt, nem viszi Ruby után a telefonját, majd mégis másképp döntött.

A kezébe vette a kitartóan rezgő készüléket, és egyenesen a hátsó kert felé sétált, mert sejtette, hogy ott fogja megtalálni Rubyt. A nő egy padon üldögélt. Adrian kezében időközben elhallgatott elhallgatott a telefon, de még oda sem ért, máris újra rezegni kezdett.

Ruby kíváncsian nézett fel rá, amikor észrevette.

– Hívása van – adta át neki Adrian a telefont.

– Köszönöm – vette át a készüléket, ám amint meglátta a hívó félt, tétován Adrianre pillantott.

– Nem veszi fel? – vonta fel Adrian a szemöldökét.

Ruby bizonytalanul nyomta meg a hívásfogadás gombot, és a füléhez emelte a telefont.

Adrian most magasan tett az illemre, és nem mozdult. Ruby is csupán két lépésre távolodott el tőle, így Adrian tisztál hallhatta, amint másnapra találkozót beszél meg a volt pasijával.

– Leülünk? – kérdezte Ruby, miután befejezte a beszélgetést.

Adrian szó nélkül helyet foglalt. Jól tudta, hogy nem tartoznak egymásnak semmilyen magyarázattal, mégis mindketten úgy érezték, beszélniük kell.

– A barátom volt – mondta Ruby a nyilvánvalót.

– Azt hittem, nincs senkije – felelte Adrian mereven.

– Kissé bonyolult. Jelenleg nem vagyunk együtt, de még nem zártuk le.

– Értem – bólintott Adrian csalódottan, mert ettől azért több információra vágyott.

Ruby valószínűleg rájöhetett erre, mert pár pillanatig csak kényelmetlenül feszengett, majd elkezdtek dőlni belőle a szavak.

– Marcusszal elég hosszú ideje együtt vagyunk, de nem költöztünk össze. Nemrég kapott egy kinevezést. Rengeteget dolgozik, keveset találkoztunk. Eltávolodtunk egymástól. Nincs ideje rám, a kapcsolatunkra, meg úgy általában semmire… Próbáltam helyrehozni egy vacsorával egybekötött beszélgetéssel, de nem sikerült. Marcus szünetet kért. Közben beköltöztem ide. Nemrég tudta meg, és…

– És most békülni akar – fejezte be Adrian, hiszen mi más miatt hívogatná állandóan Rubyt.

– Azt hiszem, igen – bólintott Ruby, és Adrian szemébe nézett. – De még egy vallomással tartozok. Azt a cikket magáról a veszekedésünk másnapján írtam meg. Haragudtam a férfiakra, és nekem épp magáról kellett írnom… Sajnálom.

Adrian már egy cseppet sem sajnálta. Ha Ruby nem írja meg azt a cikket, akkor soha nem ismerhette volna meg.

– Már nem fontos, hisz megegyeztünk. Ha majd úgy látja, jóvá teszi.

– Igen.

– Békülni akar, Ruby? – Adrian nem bírta megállni, hogy ne kérdezze rá.

– Nem tudom lenne-e értelme. Marcus szerint nem vagyok elég ambiciózus és nem értem meg őt.

– Ez baromság – szaladt ki Adrian száján, de nem kért elnézést miatta.

Ruby keserű mosollyal az arcán bólintott.

– Meglehet, de talán adnom kellene egy utolsó esélyt magunknak. Nem könnyű ezeket a döntéseket meghozni.

Adrian ujjai elfehéredtek, ahogy megszorította a pad deszkázatát, majd hirtelen felállt.

– Remélem, sikerül rendezniük a dolgot. Ha nem haragszik, nekem most dolgom van – mondta, és sietős léptekkel elindult a ház felé.

Bement az irodájába, és öntött magának egy italt. Először azon bosszantotta fel magát, amiért Ruby ki akar békülni az exével, aki ezek szerint egy seggfej lehet, majd azon mérgelődött, hogy miért bosszankodik ilyenek miatt, hiszen semmi köze ehhez a nőhöz. Sosem érdekelte egyik partnere magánélete sem, Ruby pedig még csak partnernek sem mondható, hisz nem vitte ágyba, és még egy ártatlan csók sem csattant el közöttük. Mégis sokkal erősebb kötődést érzett hozzá, mint eddig bárkihez. Birtokolni akarta. Hiába hazudta magának minden egyes nap, hogy ez pusztán szexuális vágy, amin túl fog lépni, tudta, hogy ez nem az. Mindent akart ebből a nőből, mert amint betette ide a lábát, onnantól Adrian úgy érezte, az övé, ide tartozik, és nem máshoz. Pedig rosszul gondolta. Ruby szabad nő, azt csinál, amit akar. Nem korlátozhatja.

Azt hitte, az előző este felelevenített emlékek segítenek majd, de tévedett. Ruby bűvkörébe került, és egyedül csak neki köszönhette, hogy nem veszítette még el az eszét, és hiába próbálta megkeményíteni a lelkét, eddig mindannyiszor elbukott.

Azt ígérte neki, nem fog dolgozni ma már, mégis képtelen volt visszamenni hozzá. Újra belevetette magát a munkába, mert az képes volt elterelni a gondolatait. Megállás nélkül telefonált, papírokat keresett elő, utasításokat adott, jegyzetelt, kalkulált, adatokat ellenőrzött, és csak azt vette észre, hogy hét óra is elmúlt. Nem ment ki Rubyhoz vacsorázni.

Adrian gyorsan összepakolt, és sietett ki hozzá. A nappaliban talált rá, Ruby szokás szerint a laptopját bújta. A haja összefogva, szemüveg az orrán. Adrian azonnal elgyengült a látványtól.

– Úgy nézel ki, mint egy szexi titkárnő. – Nem tudta szó nélkül hagyni a megkapó látványt.

Ruby letolta az orrára a szemüveget és elmosolyodott.

– Mióta tegeződünk?

– Bocsánat, ösztönösen jött.

– Nem probléma. Nem zavar.

– Akkor te se magázz tovább, és ne haragudj, amiért nem jöttem ki vacsorázni. Belemerültem a munkába, és elment az idő.

Ruby mindent letett a kezéből, és vidáman nézett fel rá.

– Nem késted le.

– Megvártál?

– Nem rád vártam, hanem a vacsorára, vagyis inkább mindkettőtökre. Tévézni fogunk, úgyhogy rendeltem pizzát, és szerintem mindjárt itt is lesz – nézett az órájára.

Adrian mosolyogva rázta a fejét.

– Hihetetlen vagy. Nagyon örülök neki.

Nem merte elárulni, hogy ezer éve nem evett már pizzát, pedig szereti, csak ahhoz egyfajta hangulat kell. Mint mondjuk, ez a mostani. Ráadásul nem engedett be idegen futárokat a birtokára, kizárólag a saját étterméből szokott rendelni. Ezúttal azonban kivételt tesz, és kiszól az portára, hogy vegyék át a pizzát.

– Majd én intézem – ajánlotta rögtön, mert kezdte kínosnak érezni az összes paranoiáját, és nem akarta, hogy Ruby esetleg kinevesse egy ilyen apróság miatt, hogy nem enged be egy futárt.

Kiment a konyhába, megcsörgette a portát, majd kevert egy nagy adag limonádét, amíg a pizzára várt. Adrian egészen fel volt dobva. Egy gyönyörű nővel fog tévézni, pizzázni, és nem egyedül gubbaszt itthon, mint hosszú évek óta.

Amikor kopogtattak, átvette a két dobozt, másik kezében pedig a kancsót egyensúlyozva ment vissza a nappaliba, ahol Ruby már bekapcsolta a tévét.

– Hoznál két poharat? Az már nem fért a kezembe – kérdezte Adrian.

Ruby azonnal felpattant, és szaladt is ki, futtában pedig megjegyezte már mennyire éhes.

Kényelmesen elhelyezkedtek, és nekiláttak a vacsorának, közben beszélgettek. Amikor elkezdődött Ruby kedvenc műsora, csendben nézték, majd egyszer csak Adrian arra lett figyelmes, hogy Ruby elszunnyadt. Nem akarta felébreszteni, ezért keresett egy takarót, óvatosan betakarta vele, aztán újra visszaült, és hosszasan gyönyörködött az alvó nőben.

Befeszült a gondolattól, hogy Ruby talán kibékül az exével, és akkor végképp nem közeledhet hozzá. Mégsem tehet ellene semmit. Talán ennek kell történnie ahhoz, hogy ne szegje meg a szabályait.

Arra ébredt, hogy ő is a kanapén alszik, és be van takarva. Ruby a másik kanapén aludt összekucorodva. Valamikor az éjszaka folyamán felébredhetett, és betakarta őt is, ám nem ment fel a szobájába, itt maradt vele.

Az ilyen apró gesztusok egyáltalán nem hiányoztak Adriam amúgy is labilis érzelmi állapotához. Szerette volna figyelmen kívül hagyni, a heves szívverését Ruby közelében, ám egyre kevésbé ment neki.

Hajnali fél hat volt még. Adrian lábujjhegyen osont fel az emeletre, és átöltözött a szokásos edzéséhez. A szokásosnál jóval keményebben dolgoztatta meg az izmait. Óriási feszültség gyűlt össze benne, jólesett valamennyire kiadnia magából. Bő egy óra múlva, kellemesen elfáradva sétált vissza a nappaliba, de Ruby már nem volt ott. A teraszon ült, egy bögrével a kezében.

Adrian is készített egy kávét magának, majd kiment hozzá.

– Jó reggelt!

– Jó reggelt! – nézett fel rá Ruby hunyorítva, mert a felkelő nap bánhatta a szemét. – Meg fogsz fázni – jegyezte meg egyből az átizzadt pólója láttán.

Adrian leült egy másik székre.

– Veled akarok kávézni.

Ruby mosolyogva biccentett.

– Köszönöm, hogy este betakartál.

– Én is köszönöm – viszonozta a mosolyt.

Egyikük se nagyon tudott mit mondani a másiknak, furcsa helyzetbe keveredtek. Csendesen itták meg a kávéjukat.

Ruby

Ruby furcsán érezte magát Adrian mellett. Ez a reggel valahogy más volt. Nem tudta volna megmondani az okát, de érezte, hogy valami megváltozott. Talán az együtt, de mégis külön töltött éjszaka, vagy az, hogy átváltottak tegeződésre, esetleg az apró gesztusok, elszólások, próbálkozások lehettek az okai, vagy mind egyszerre. Egészen különös állapot alakult ki. Nem voltak barátok, ám szerelmesek sem, és Ruby tudta, hogy egyik sem lesznek.

– Mikor akarsz indulni? – kérdezte Adrian, miután bementek reggelizni.

Ruby nem szeretett a Marcusszal való találkozóra gondolni. Tartott tőle, hogy mi lesz a kimenetele. A legutóbbi vitájuk óta úgy érezte, mintha soha nem is ismerte volna a barátját.

– Nemsokára. Délelőttre beszéltük meg, mert délután neki és nekem is dolgom van., ugyanis hozzá kellene kezdenem a rólad szóló cikkemhez.

– Szabad tudnom, hol találkoztok? Ne érts félre, csak szeretném tudni, merre jársz, ha valami gond lenne – szabadkozott nyomban Adrian.

Ruby érezte, hogy ez egy apró füllentés volt a férfi részéről, hiszen telefonon bármikor elérhetik egymást, ha úgy adódna.

– Marcus lakásán, mivel hozzám nem mehetünk, és nyilvános helyre sem – felelte.

Ruby látta Adrian arcára kiülni a feszültséget, ám nem tudott mit kezdeni ezzel. Marcusszal több esélye van a boldogságra, míg Adrian csupán egy-két éjszakát tartogatott számára.

Később Adrian kimérten közölte, hogy intézi a sofőrt, amíg ő elkészül. Ruby mérges volt rá, amiért szavak nélkül is bűntudatot ébreszt benne, holott semmi bűnt nem követ el azzal, ha megpróbálja rendezni az életét. Mégis, mielőtt kilépett volna az ajtón, lelkiismeret-furdalással küszködve nézett vissza a férfira.

– Sietek vissza.

Adrian bólintott, de nem szólt. Ruby reszkető gyomorral ült be az autóba, és ez a reszketés még akkor sem múlt el, mikor becsengetett Marcus lakásának ajtaján.

– Ruby, gyere be! Örülök, hogy látlak – udvariaskodott Marcus, miután ajtót nyitott neki, aztán még egy röpke pillanatra magához is ölelte őt.

– Szia, én is. – Ruby zavartan simított végig a hátán.

Beljebb mentek a konyha irányába.

– Reggeliztél már? – kérdezte Marcus vidáman. Otthoni ruhát viselt, ami kissé szokatlan volt, mert az utóbbi időben Ruby csak öltönyben látta.

– Igen – biccentett.

– Akkor egy kávét?

– Köszönöm, nem kérek semmit – rázta meg Ruby a fejét.

Zavarta, hogy Marcus úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

– Jó, akkor üljünk le a nappaliban, és meséld el, mi ez az egész összeköltözős sztori. Ne haragudj, amiért kiborultam miatta, de elsőre elég extrémnek tűnt – magyarázkodott Marcus.

Ruby a fotelben foglalt helyet, Marcus pedig vele szemben, a kanapén.

– Csak egy munka, semmi több – felelte Ruby röviden, hiszen már a telefonban is elmagyarázta Marcusnak a költözés okát.

– Nem értem, miért volt szükség arra, hogy oda költözz hozzá. A barátnőm vagy, Ruby, természetes, hogy nem tetszik a dolog.

Erre Ruby majdnem hangosan felnevetett. Marcus úgy beszélt, mintha nem is ő kért volna szünetet… Vett egy mély levegőt, és részletesen elmagyarázta, milyen lejárató cikket írt Adrianről, és a férfi különös életmódja miatt miért volt szükség arra, hogy odaköltözzön hozzá.

– A cikkem ártott a hírnevének, a nők… – mondta volna tovább Ruby, de Marcus a szavába vágott.

– Nehogy már érdekeljen, ha nem tud csajozni! Ez mekkora kamu duma! – fintorgott.

– Elsősorban nem erről van szó – magyarázta Ruby nyugodt hangon. – Vannak női üzletfelei is, akik a cikkem hatására rögtön visszaléptek a további munkakapcsolattól. Legalábbis egy részük.

– Milliomos a fickó, de az is lehet, hogy azóta már milliárdos. Mit érdekli őt, ha elesik egy-két üzlettől egy buta írás miatt? – elégedetlenkedett tovább Marcus.

Ruby dühösen villantotta rá a tekintetét a buta jelző miatt, de próbált továbbra is higgadtan beszélgetni vele.

– Úgy tűnik, neki számít, és nekem is, mert ez egy óriási lehetőség. Tudod jól, hogy eddig senki sem jutott a közelébe. Kivételes helyzetben vagyok, amit ki kellett használnom.

Marcus szája gúnyos mosolyra húzódott.

– És mondd csak! Mennyire hitelesen játszod a feleség szerepét?

Ruby döbbenten nézett rá.

– Remélem, ezt te sem gondoltad komolyan.

Marcus felállt, és a hangját megemelve, hevesen gesztikuláva kezdett beszélni hozzá.

– Ne röhögtesd ki magad, Ruby! Nem vagyok hülye! Beköltözöl egy ilyen pasas házába, közlitek a nyilvánossággal, hogy innentől a felesége szerepét játszod, és azt akarod elhitetni velem, hogy nem elégíted ki minden este?

– Tessék? Te mi a fenéről beszélsz? – állt fel Ruby is. – Valóban ezt gondolod rólam?

– Ugyan már! Minden nő odáig van azért a nagyképű, különc majomért. Te miért lennél kivétel? Egy szaros szenzáció kedvéért szétteszed a lábad neki? Ez tényleg te vagy. Ruby?

Ruby vérnyomása az egekbe kúszott. Tekintetével meg tudta volna ölni Marcust.

– Baszódj meg! – vágta az arcába, majd sarkon fordult, és elindult a bejárat felé.

– Ruby, várj! – sietett utána Marcus, és megfogta a karját. – Te is kiakadtál volna a helyemben.

– Nagyon sok mindenen kiakadhattam volna már, mégsem tettem. Te viszont egyebet se teszel, csak bántasz engem. Jobb, ha elfelejtjük ezt a beszélgetést is. Nem kellett volna idejönnöm. – Azzal Ruby kirántotta a karját Marcus szorításából, kiment a lakásból, és bevágta maga után az ajtót.

13. fejezet