Egy feleség naplója - 13. fejezet.

foto: pixabay

Adrian

Adrian fel-alá járkált a házban. Képtelen volt dolgozni, még a telefonját is kinyomta, bárki hívta. Egy valaki hívását várta, de az a hívás nem érkezett. Bár nem tudta, mire számított, hiszen nyilvánvalóan semmi olyan nem fog történni, ami miatt Rubynak fel kellene hívnia őt.

Egyfolytában azon pörgött az agya, vajon mit csinálhatnak azóta. Veszekednek vagy kibékülnek? Netalán már az ágyban vigasztalják egymást?

Innia kellett valamit.

Tudta, hogy ez nem jó. Nagyon nem jó. Amit most érzett, az kísértetiesen hasonlított arra, amit tizenkét évvel ezelőtt élt át. Azóta is a kínzó fájdalmak elől menekül, de úgy tűnt, ismét megtalálták őt, hiába küzd ellene. Adrian nem akart boldog lenni. Pontosabban, nem mert boldog lenni. Esélyt sem szabad adnia rá, mert nem élné túl még egyszer. Ezt a játszmát valószínűleg elbukta. Haza kellene küldenie Rubyt, mert nem szegheti meg a szabályait.

A második pohárral itta, közben az óráját nézte. Ruby másfél órája távozott. Adrian elsétált a titkárnői pult előtt, majd megállt az ablaknál, és onnan bámulta az udvart, így pontosan látta, amikor a Mercedes begurult az udvarra. A szíve majd' kiugrott a helyéből. Letette a poharát az ablakpárkányra, átment az étkezőbe, és mereven a bejárati ajtót bámulta. Várta, hogy Ruby belépjen rajta.

Az ajtó kinyílt. Ruby egy pillanatra megtorpant, ahogy meglátta őt. Adrian úgy érezte, egy örökkévalóságnak tűnő időre elveszett a nő tekintetében. Ruby úgy állt ott, mint egy szobor, majd hagyta földre hullani a táskáját a kezéből, és amikor megmozdult, szinte repült a karjaiba. Adrian nem tudta, mi történhetett, de nem akart ezen gondolkozni, hiszen végre megízlelhette Ruby édes ajkait. Egyik kezével a derekát ölelve szorította magához őt, míg a másikkal az illatos tincsek közé túrt, miközben ajkaik mohón ízlelgették egymást.

Adrian átadta magát a mámorító érzésnek, testén végigfutott a sürgető vágy, innen képtelen lett volna már visszafonulót fújni. Ruby sietősen gombolta az ingét. Adrian levegő után kapkodva vált el az ajkaitól.

– Biztos vagy benne? – kérdezte rekedten. Igazából nem is tudta, miért kérdezte meg, hisz Ruby minden mozdulata árulkodott arról, mennyire akarja őt.

– Semmiben sem voltam még ilyen biztos – felelte Ruby csillogó szemmel.

Adrian kézen fogta, és a nappaliba vezette, ahol Ruby azonnal átvette tőle az irányítást. A mellkasánál megtámasztva a kanapéra döntötte őt, majd merészen a szoknyája alá nyúlt, és ledobta magáról a bugyit. Adrian nyelt egy hatalmasat. Kigombolt inggel, meztelen felsőtesttel bámulta, ahogy a nő átveti rajta a lábait, és a combjára ül. Ruby ügyes ujjai másodpercek alatt kiszabadították a merevedését a nadrágja fogságából, és a következő pillanatban már magában is fogadta őt.

– Te jó ég, Ruby! – nyögött fel Adrian a kéjtől.

Nem pont így képzelte el az első együttlétüket, ám képtelen volt leállítani Rubyt. Sejtette, hogy valaminek történnie kellett, ami így felzaklatta, és most vadul kergeti a kielégülést. Adrian kénytelen volt megadni neki, amire vágyik, hogy lenyugtathassa. Amúgy se nagyon tehetett mást, hisz azonnal elveszett Ruby irányítása alatt.

Az élvezettől elhomályosult tekintettel figyelte, ahogy Ruby lehunyt szemmel, átszellemült arccal, egyre hevesebb mozdulatokkal ringatózik a csípőjén. Adrian máris az orgazmus határán táncolt, küzdenie kellett azért, hogy kivárja, amíg Ruby kitombolja magát rajta. Aztán mikor végre a nő remegve a mellkasára rogyott, Adrian halkan felkuncogott.

– Akkor most már adsz lehetőséget nekem is?

Ruby édesen felnevetett, Adrian pedig azonnal változtatott a pozíciójukon, és ő került felülre. Lassú mozdulatokkal hámozta ki őt a ruhájából, majd magáról is ledobott mindent.  Tekintetét elégedetten vezette végig a kívánatos női testen, majd lehajolt, és finoman megcsókolta Rubyt.

– Gyönyörű vagy – súgta a fülébe, aztán végigcsókolgatta a nyakát, egészen le a gömbölyű mellekig, és ott egész hosszan elidőzött. Nyelvével izgatta a meredező mellbimbókat, néha meg-megszívta őket, amire Ruby minden esetben kéjes sóhajjal reagált.

A kanapé nem volt elég széles, hogy Adrian mellé csússzon, ezért csak lejjebb ereszkedett rajta, és apró harapásokkal megtűzdelt csókokkal hintette be a testét.

– Kérlek, Adrian! – könyörgött Ruby az újabb kielégülésért.

Adrian elmosolyodott, és visszakúszott fölé.

– Védekezel? – kérdezte meg a biztonság kedvéért, habár sejtette, hogy így lehet, különben Ruby nem támadta volna le ilyen felelőtlenül.

– Tablettákat szedek – bólintott Ruby egy kis mosollyal a szája sarkában.

 Adrian vett egy mély levegőt, majd a szemébe nézve merült el benne újra, és lassú, érzéki mozgásba kezdett. Csupán rövid ideig bírták ezt az őrjítően kéjes ritmust. Ruby egyre hevesebben mozdult ellen a csípőjével Adrian lökéseire, és mindketten hangosan ziháltak. Ruby behunyta a szemét, és az alsó ajkát beharapva élvezte az együttlétüket. Adrian szája teljesen kiszáradt, forróság járta át mindenét. Abban a pillanatban, amikor Ruby teste megfeszült, és halkan felsikoltott, ő is elérkezett a határaihoz. Szinte beleszédült a mámoros érzésbe, és erejét vesztve rogyott le rá.

Csak néhány másodpercig tartott, míg újra erőre kapott, és amennyire a hely engedte, oldalra csúszott. Lenyúlt a földre esett takaróért, és magukra húzta. Ruby a vállán pihentette a fejét, kezét a még mindig szaporán fel-le járó mellkasára fektette.

Adrian fejébe máris tolakodni kezdtek a kéretlen gondolatok. Ez túl jó volt ahhoz, hogy ne ismételjék meg. Csakhogy ott a hármas szabály… Egy megvolt, és nem elég, hisz legszívesebben máris folytatta volna. Pillanatok alatt eluralkodott rajta a kétségbeesés. Eddig arra várt, hogy Ruby kezdeményezzen. Megtörtént, megkapta, és ugyanúgy bajban volt, mint előtte. Ha nem jobban…

Ujjait elmerítette a puha tincsek között, erre Ruby még szorosabban bújt hozzá. Adrian érezte, hogy mondaniuk kellene valamit, mégsem jöttek a szavak egyiküknek sem. Percekig feküdtek a meghitt, ám bizonytalan csendben, mikor Ruby váratlanul megszólalt:

– Éhes vagyok.

Ettől az egyszerű mondattól Adrian annyira megkönnyebbült, hogy hallhatóan fellélegzett.

– Mindjárt készítek neked valamit – hajolt át rajta, és a ruhájáért nyúlt.

Felvette a nadrágját, és az ablakhoz sétált, ott kezdte el magára húzni a ingét.

– Csinálhatok rólad egy képet? – kérdezte Ruby.

Adrian a homlokát ráncolva fordult vissza hozzá.

– Nem. De hogy jutott ez most eszedbe?

– Mert tökéletes a beállítás, ahogy ott állsz az ablak előtt. Bámulatos tested van – felelte Ruby, és a takarót maga köré csavarva felült.

Adrian elmosolyodott a bókon.

– Akkor raktározd el a kis fejecskédben.

– Miért szégyelled megmutatni másoknak magad?

– Képet akarsz a cikked mellé, igaz? – forgatta meg Adrian a szemét, és közben végzett az öltözködéssel.

– Sokkal hatásosabb lenne, ha a dicsérő szavaim mellé csatolhatnék egy olyan képet is, amitől azonnal elolvadnak a nők. – Ruby ártatlan szemekkel pislogott rá.

– Biztos, hogy nem. Verd ki a fejedből! – nevetett Adrian. Nem fogja hagyni magát rábeszélni ilyesmire.

– Ugyan már! A te érdeked is, hogy meglágyítsd a női szíveket – győzködte tovább Ruby. – Háttal állnál, úgy nem mutatsz meg magadból mindent.

Ruby felállt, és közelebb sétált hozzá.

– Nem fogsz rávenni – rázta Adrian a fejét.

– Mi bajod lehet belőle? Az arcod sem fog látszani.

Adrian utálta, hogy Ruby már most meggyőzte.

– Miért jó, ha a meztelen hátamat nézegetik? – értetlenkedett még egy kicsit.

– Mert mi nők így működünk. Szeretünk fantáziálni, és általában csupa jó tulajdonsággal ruházzuk fel a fantáziálásunk tárgyát – felelte Ruby vidáman. – Én írok egy jó cikket, te pedig mutatsz magadból valamit… Csakis nyertesként jöhetsz ki belőle.

– Ne hidd, hogy ez mindig így lesz – emelte fel Adrian a mutatóujját, aztán újra gombolni kezdte az ingét.

– Hozom a telefonomat – vigyorodott el Ruby, és fürgén kiszökkent a táskájáért, miközben még mindig a teste köré csavarva tartotta a takarót.

Adrian a fejét ingatta. Félmeztelen fotóval fog szerepelni az újságokban. Remek. Felix biztos azt hiszi majd, hogy meghibbant.

– Mit csináljak? – kérdezte, amint Ruby visszaért.

– Csak állj meg az ablak előtt, mint az előbb.

Adrian nagyot sóhajtva sétált vissza, és megállt. Ruby nevetni kezdett a háta mögött.

– Oké, ne legyél már így befeszülve – kuncogott, majd odalépett hozzá, és segített beállítani a megfelelő pozícióba. – Az ujjadat akaszd be ide, a farmered szélébe. Igen. Maradj így!

– Ruby, nekem ez nem megy – fordult meg Adrian kétségbeesetten. Idegesítette ez az egész szituáció. Ő nem szokott pózolni.

– Nem hiszem el, hogy nem tudsz nyugton maradni – kacagott rajta Ruby, és visszafordította őt az ablak felé.

Adrian grimaszolt, de szerencsére az nem fog látszódni a képen.

– Ennyi volt, gyere, nézd meg! Szerintem nagyon jól sikerült. – Ruby felé tartotta a készüléket.

Adrian kelletlenül ismerte be, hogy a kép tényleg jó lett, de neki attól sokkal jobban tetszettek Ruby csillogó szemei. Elkapta a derekát, maga felé fordította, és megcsókolta.

– Öltözz fel, addig készítek valamit magunknak – suttogta az ajkaira.

Ruby

Rubyban vegyes érzelmek kavarogtak. Zaklatott állapotban ért vissza Marcustól, és amikor meglátta a bejárat közelében szobrozó Adriant, azonnal tudta, mit akar. Őt. Azt a férfit, aki rá várt. Lehet, hogy nem kaphat tőle egy éjszakánál többet, de Adrian legalább nem áltatta semmivel. Nem voltak elvárásai, nem ígérgetett, nem vádaskodott, nem bántotta. Tudatosan biztosan nem.

Tudta, hogy ez az egy alkalom ezerszer többet fog érni, mint Marcusszal az utóbbi fél évük, és erről nem sokkal később meg is bizonyosodhatott. Képes volt gátlások nélkül szeretkezni Adriannel, úgy, mintha nem is első alkalommal csinálták volna. Vágyott a felszabadító kielégülésre és a férfira, aki már az első pillanatban megdobogtatta a szívét. És talán ez volt az egyetlen dolog, amitől Ruby félt. Tartott tőle, hogy bele fog szeretni Adrianbe.

Nem akart egy újabb strigula lenni, de vállalta. Nem is tehetett volna mást. Az első strigula megvolt. Még maradt kettő, de lehet, hogy egy sem. Ezt nem tudta előre.

Amíg Adrian a kései ebédjüket készítette, Ruby felszaladt letusolni, aztán átvette a férfi helyét a konyhában, hogy ő is rendbe szedhesse magát. Ruby érzékelte a feszültséget a levegőben. Már szinte egészen biztos volt benne, hogy Adriant valamilyen szerelmi csalódás érhette. Csakis ez az egy oka lehetett annak, amiért ennyire elzárkózott a nőktől. De milyen szerelem tud annyira fájni, hogy valaki ilyen szigorú keretek közé kényszerítse magát? Mi miatt volt képes lemondani a saját boldogságáról? Ruby nem tudta elképzelni, hogy Adriant boldoggá teszi a jelenlegi élete, hiszen gyakorlatilag a munkán kívül nem is élt.

Mire Adrian végzett, addigra Ruby már feltálalta az ételt, és szokás szerint leültek egymással szemben. Csak az első percekben mosolyogtak kínosan egymásra, majd Adrian beszélgetést kezdeményezett.

– Tudod már, mit fogsz írni?

– Nagyjából összeállt a fejemben – bólintott Ruby. – Ha megírom, sok támadást fogok kapni, de vállalom, hisz én rontottam el.

– Miért támadnának? – nézett rá Adrian értetlenül.

Ruby halkan felnevetett.

– A bálványuk vagy, mégis mit gondolsz? – grimaszolt. – Mivel egészen mást fogok állítani rólad, mint a korábbi cikkemben, valószínűleg azt fogják gondolni, hogy én is beálltam a sorba. És valljuk be, ez gyakorlatilag meg is történt.

Adrian kedvesen elmosolyodott.

– Ez nem igaz. Téged ismerve, a történtek után is megírnád, ha rosszat gondolnám rólam.

– Azért ne hidd, hogy végig fényezni foglak – mondta Ruby, nehogy Adrian túlságosan elbízza magát.

– Ne ijesztgess! Mi rosszat tudsz írni rólam? – kíváncsiskodott Adrian.

Ruby imádta, ahogy ilyenkor Adrian ránéz. Egyszerre volt pajkos és kutakodó a tekintete.

– Majd meglátod. Úgysem mehet ki az engedélyed nélkül.

– Csupán a bizalmas információkat fogom cenzúrázni.

– Túl sok bizalmas dolgot úgysem tudok rólad, úgyhogy valószínűleg olyan nem lesz benne.

– Jóval többet tudsz, mint mások – jegyezte meg Adrian.

– Talán.

Adrian kényelmesen hátradőlve, oldalra billentette a fejét.

– Mire lennél kíváncsi? Látom, hogy furdalja az oldalad valami.

Rubynak ez a kérdés kapóra jött. Talán most kicsalhat némi információt belőle a múltjából.

– Hogy ki vagy te, Adrian – szegezte a férfira a tekintetét. – Honnan jöttél? Hol éltél? Egyszer csak felbukkantál a semmiből, és máris mindenki rólad beszélt.

Adrian hosszan állta a szemkontaktust, közben mintha próbálta volna megfejteni, mik a szándékai ezzel a kérdéssel.

– Mindig is itt éltem, ebben a városban – felelte végül.

– Akkor miért nem tudunk rólad? Olyan nincs, hogy valaki egyszer csak dúsgazdag lesz. Hacsak nem nyertél a lottón.

– Megdolgoztam érte, és talán kicsit szerencsém is volt. Mindig vigyáztam arra, hogy ne keltsek feltűnést.

– De miért? Mitől félsz? – könyökölt fel Ruby az asztalra.

– Erre nehéz válaszolnom – tűnődött Adrian. – Ha a nőkre gondolsz, akkor azt nem árulhatom el. A zárkózott életmódomnak is megvan az oka, de ma már csak inkább berögződés.

– Akkor miért nem változtatsz rajta?

– Talán, mert nem akarok. Ezen még nem gondolkoztam – vonta meg Adrian a vállát.

– Azt mesélted szeretnél utazni, de biztosan vágysz más dolgokra is. Mondd, mikor voltál utoljára moziban, vagy színházban? Vagy csak úgy sétálni egyet a városban? – sorolta Ruby lendületesen.

– Itthon is tudok filmet nézni, színházban pedig voltam. Emlékszel…, amikor megütöttem azt az ürgét. Nem lett jó vége.

Ruby megrázta a fejét.

– Tudod, hogy nem erről beszélek.

Adrian egy nagyon sóhajtott, majd felállt.

– Már az is nagy változás az életemben, hogy te itt vagy, Ruby – felelte, és elvette előle a tányérját.

Ruby azonnal rájött, hogy Adriant meg lehet változtatni, csak eddig senki nem volt mellette, aki ezt megtegye. Ő meg akarta próbálni. Ha csak rövid időre is, de megmutatja Adriannek, milyen lenne másképpen élnie.

– Kicsit dolgoznom kell – mondta Adrian, miután visszatért hozzá.

– Nekem is – állt fel Ruby sóhajtva.

– Ha nem zavarlak, akkor nyugodtan bejöhetsz hozzám, az irodába.

– Hogy írjak úgy rólad, ha közben téged nézlek? – nevetett Ruby.

Adrian ismét hosszan nézte, Ruby már kezdett zavarba jönni, amikor végre megszólalt:

– Ha akarsz beszélni a barátodról, szívesen meghallgatlak.

Ruby gondolatban azonnal leszidta magát, amiért ennyire buta volt. Hát persze, hogy Adriant érdekli, hogy mi történt. Már rég beszélnie kellett volna róla.

Bementek az irodába, ahol Adrian nem az asztala mögé, hanem mellé ült a kanapéra.

– Azt hiszem, sejted, hogy nem sikerült túl jól – kezdett Ruby beszélni. – Marcus féltékeny. Azt gondolta rólam, hogy máris odaadtam neked…

– Ezért csináltad? Dacból? – vágott közbe Adrian.

– Nem, dehogy – rázta a fejét Ruby hevesen. – Egyszerűen csak levett a lábamról az a gyengédség, ahogy rám néztél, amikor beléptem az ajtón. Eddig is vágytam rá, de abban a pillanatban tudtam, hogy nincs értelme tovább ellenállnom neked. Nem felejtettem el a szabályaidat… – mondta, és elcsuklott a hangja.

– Gyere ide! – Adrian magához húzta, és megsimogatta a hátát.

Ruby nem akart sírni, mégis legördült néhány könnycsepp az arcán. Bármit megadott volna azért, hogy Adrian azt mondja, rá nem vonatkoznak a szabályok, de arra hiába várt. Elhúzódott tőle, és megtörölte a szemét.

– Átmegyek a könyvtárba. Akkor te is nyugodtabban tudsz dolgozni. Később úgyis találkozunk. – Azzal felállt, és kiment az irodából, Adrian pedig nem tartóztatta.

Ruby hosszú percekig csak ült a laptopja előtt, nem kezdett hozzá a munkához. Szomorúságot érzett, de nem Marcus miatt. Őt már elengedte, hiszen semmi értelme az állandó csatározásaiknak. Adriant sajnálta, és saját magát, amiért nem kapnak esélyt arra, hogy megpróbálják együtt.

Megnyitotta a naplóját, és elolvasta a korábbi bejegyzéseit. Muszáj volt valahogy hozzákezdenie a cikkéhez, de akármit írt le, mindig kitörölte. Hogyan lehet valakit tökéletesnek lefesteni úgy, hogy ne gondolják fülig szerelmesnek a cikk íróját? Adrian is olvasni fogja. Nem tehet le elé egy szerelmi vallomást. Főleg úgy nem, hogy még ő maga sem tudta, mit érez.

Nagyon sokáig szenvedett, mire megszületett a cikk eleje. Aztán Ruby úgy döntött, inkább reggel, kipihenten, tiszta fejjel fejezi be, mert ma estére támadt egy remek ötlete.

Adrian még az irodájában volt, így Ruby kisurrant a házból, és kiment a portáshoz.

14. fejezet