Egy feleség naplója - 14. fejezet

foto: pixabay

 Adrian

Adrian valójában alig dolgozott, inkább csak merengett. Sajnálta, hogy nincs ott Felix, mert jó lett volna valakivel beszélnie, aki kijózanítja, vagy segít helyre tenni a dolgokat a fejében, ami úgy tűnt, egyedül nem megy neki. Viszont Felixnek randija volt ma, méghozzá Ruby barátnőjével.

Milyen különös. A legjobb barátja Ruby legjobb barátnőjével.

Mivel már elég hosszú ideje félrevonult, ezért összecsukta maga előtt a mappát, amelybe bele sem olvasott, majd kiment megkeresni Rubyt. Elsőre sehol sem találta, majd a lépcső irányából meghallotta a lépteit. Adrian odafordult, és eléggé meglepődött Ruby sportos ruházata láttán. Farmer, edzőcipő és kapucnis felső volt rajta.

– Hová mész? – kérdezte tőle.

– Megyünk. Te is jössz velem – felelte Ruby sejtelmesen mosolyogva.

Adrian gyanakodva vonta össze a szemöldökét.

– Hová?

– Majd megtudod. Nem kell átöltöznöd, jó leszel így, csak szerintem vegyél fel egy pulcsit, mert kicsit lehűlt a levegő – javasolta Ruby.

– Most már kíváncsi vagyok, miben sántikálsz – ingatta Adrian a fejét, majd felszaladt az emeletre, és magára húzott egy hasonló pulóvert, mint amit Ruby viselt.

– Oké, most már elárulhatnád, hogy hová megyünk – türelmetlenkedett Adrian a ház előtt.

– Vásárolni – közölte Ruby egyszerűen.

Adrian megtorpant.

– Tudod, hogy én nem járok ilyen helyekre.

Ruby odalépett elé, és csillogó szemmel nézett fel rá.

– De igenis jöhetsz. Vedd fel ezt és ezt – nyomott a kezébe egy baseballsapkát, és egy nem túl sötét napszemüveget. – A portás kocsijával megyünk. Hidd el, senki sem fog felismerni. Vezetsz vagy vezessek? – emelte fel a kulcsot a kezében.

Adrian a tárgyakat forgatat a kezében, és habozott, erre Ruby tovább győzködte.

– Adrian, ne aggodalmaskodj már! Este van, ilyenkor már kevesen vannak a boltokban. Szerinted, ha valaki felismerne, komolyan elhinné, hogy téged lát? De amúgy is napszemüveg és sapka lesz rajtad. Pont úgy nézel ki, mint egy átlagos pasi.

– Átlagos pasi? – szólalt meg Adrianből a hiúsága.

– Na jó, nem – forgattta meg a szemét Ruby –, de nem te vagy az egyetlen jóképű férfi a városban.

Adrian nagyot sóhajtott, és kinyitotta a kocsi ajtaját Ruby előtt.

– El sem hiszem, mikre veszel rá – morogta, majd megkerülte a kocsit, és ő is beült a volán mögé.

– Őszintén. Mikor voltál utoljára közértben? – kérdezte Ruby, miközben kiálltak az udvarról.

– Nem tudom. Régen.

– Hihetetlen. Akkor most be fogunk vásárolni Eva helyett – jelentette ki Ruby, majd navigálta, merre menjenek.

Adrian az istennek sem vallotta volna be, hogy máris tetszett neki ez a kis kiruccanás. Csak ők ketten, testőrök és remélhetőleg figyelő szemek nélkül. Persze, azért aggódott kicsit, mert a hosszú évek alatt berögzült paranoiát nem lehet csak úgy, egyik pillanatról a másikra levetkőzni, de többnyira boldogan hallgatta Ruby vidám csacsogását.

– Te hozod a bevásárlókocsit – szólt oda neki Ruby, miután kiszálltak.

Adrian szót fogadott, és úgy sétáltak be az épületbe, mint bármelyik átlagos pár. Meglepődve tapasztalta, hogy senki sem fordult feléjük, senki sem bámulta meg őket, mindenki a saját dolgával volt elfoglalva.

Ruby előhúzott egy listát a zsebéből.

– Még listát is készítettél? – csodálkozott el Adrian.

– Igen, de csak nagyjából. Amíg dolgoztál szétnéztem a hűtőben – magyarázta, és határozottan elindult az egyik sor felé.

Adrian követte, és alig tíz perc után már mosolyogva nézte, ahogy Ruby sorban pakolja be az élelmiszereket a kocsiba.

– Melyiket szereted jobban? – emelt elé kétféle tésztát.

– Bármelyik jó. Rád bízom – hagyta meg Adrian a döntést neki.

– Akkor megvesszük mindkettőt. – Ruby azokat is beletette a kosárba.

Adrian kissé elvarázsolódva követte. Egyrészt ő is bámészkodott, másrészt elképesztőnek tartotta, hogy Ruby egy ilyen egyszerű dologgal is boldoggá tudta tenni.

Amikor az édességosztályon haladtak, arra lett figyelmes, hogy Ruby sorban emeli le a polcokról a dolgokat.

– Ennyire édesszájú vagy? – nézett Adrian a legalább ötféle csokoládéra.

Ruby cukin lebiggyesztette az ajkát.

– Ha tudnád, mennyire…

Annyira elbűvölő volt így, hogy Adrain nem bírta megállni, a tarkójára csúsztatta a kezét, és megcsókolta.

– Most már én is tudom – súgta a fülébe a kipirult nőnek.

Vicces, de a nyilvános helyen való csókolózás sem tartozott a szokásai közé. Ráadásul, minden, amit most csinált, ellenkezett az elveivel, mégsem bosszankodott miatta.

Beálltak a pénztárhoz, ahol várakozás közben Adriannek feltűnt, hogy Rubyt megbámulják a férfiak. Egy lépést közelebb araszolt a nőhöz, és átkarolta a derekát. Nehogy már szemet vessenek arra, ami az övé!

Miután végeztek, bepakoltak a portás lepukkant furgonjába.

– Ha már így rávettél, hogy kimozduljak, esetleg sétálhatnánk – vetette fel ezúttal ő.

– Persze, örömmel – biccentett Ruby, és kezeit a felsőjébe süllyesztve elindult.

Adrian utána nyúlt, kihúzta az egyik kezét, és összekulcsolta az ujjaikat. Ruby nem szólt semmit, csak somolygott a dolgon, majd együtt átvágtak az úttesten a túloldali park irányába.

– Meghívlak egy hot-dogra. Mit szólsz? – vetette fel Ruby, és már húzta is maga után a kivilágított bódéhoz.

Adrian már semmi miatt nem akart tiltakozni. Minden kis apróságnak örült, de főleg annak, hogy együtt lehetnek.

– Hogy érzed magad? – kérdezte Ruby, mikor leültek az egyik padra kinyújtóztatni a lábaikat.

– Jól. Kifejezetten jól, köszönöm – biccentett Adrian elégedetten.

– Örülök.

– Nem hiszem, hogy bárki más rá tudott volna venni ilyesmire.

Ruby aranyosan felnevetett.

– Dehogy nem, csak senki sem próbálkozott.

– Valóban, bár nem igazán szeretnék Felix barátommal vásárolgatni. Más pedig nem nagyon akad – nevetett Adrian is.

Ruby felé fordult, és a szemébe nézett.

– Mert nem hagyod. Fogalmam sincs, mi történt veled, Adrian, de nem tudok elképzelni semmi olyat, ami megindokolná, hogy ezt az életet éld. Jogod van a boldogsághoz, csupán hagynod kellene, hogy rád találjon.

Ruby lágy szavai simogatták Adrian lelkét.

– Ez nem olyan egyszerű – sóhajtotta, majd átkarolta Ruby vállát, és magához húzta.

Nem mondhatta el neki, hogy egyszer már rátalált a boldogság, de eldobta magától, mert gyáva volt, és szörnyű vége lett. Ebben a percben boldognak érezte magát, viszont a bűntudat örökké kísérteni fogja. Nem engedhette meg magának újra a gyengeséget.

– Menjünk vissza – engedte el Rubyt, majd csendben visszasétáltak a kocsijukhoz.

Otthon kipakoltak, Adrian pedig visszavitte a kocsikulcsot a portásnak, és megköszönte a szívességet. Együtt mentek fel az emeletre, ahol Ruby megállt a szobája előtt.

– Hát, ez a nap is véget ért. Jó éjszakát, Adrian! – köszönt volna el tőle, de Adrian megfogta a kezét.

– Még nem ért véget. – A hálószobája felé vezette a meglepett nőt.

– Adrian, de… – tiltakozott volna, de Adrian a csókjával beléfojtotta a szót.

Ruby bizonytalanul viszonozta a csókot, és édesen felkuncogott, amikor Adrian a vállával lökte be az ajtót, és kissé összegabalyodva beestek rajta.

– Már volt egy… – jegyzete meg Ruby kipirultam, miután az ágyra döntötte.

– Hm, inkább csak egy fél – mordult fel Adrian. – Most tesszük egésszé.

Adrian tudta, hogy csak magának keres indokokat, hogy nyugtassa a háborgó lelkét. Ugyanakkor képtelen lett volna egy sima elköszönéssel befejezni az estét. Szeretkezni akart Rubyval. Hosszan és szenvedélyesen, és ezt az éjszaka folyamán többször meg is tette. Még az sem zavarta, hogy a nő ott aludt mellette az ágyban, és ami a legfurcsább, a reggeli edzést is kihagyta miatta, annyira nem kívánkozott ki az ágyból. Pedig ébren volt. Csakhogy Ruby neki háttal, összegömbölyödve feküdt, az ő keze pedig a derekán pihent. Moccanni sem mert, nehogy felébressze. Adrian behunyta a szemét, és mélyen beszívta a kellemes illatát. Egyik része azt kívánta, bárcsak örökre így maradhatna, másik része pedig hevesen tiltakozott ellene.

Ruby mocorogni kezdett a karjaiban. Forró teste még szorosabban hozzásimult, és ő hiába nem mozdult, egy bizonyos testrészét nem tudott irányítani. Ruby azonnal érzékelte a nyilvánvalóvá vált vágyát. Hanyatt fordult, és mosolyogva nyújtózott egyet. Adrian azonnal fölé helyezkedett, és kisimította arcából a kócos tincseket.

– Megszeged a szabályaidat – motyogta Ruby félálomban.

– Melletted nem tudom betartani őket – súgta Adrian vággyal telt hangon.

Ruby nem állt ellen neki. Eleinte kicsit álomittasan, de később szenvedélyesen viszonozta a közeledését, majd hosszú, boldog percek után, tényleg rászánták magukat, hogy kikeljenek az ágyból.

– Én csinálom a reggelit – ajánlotta Ruby –, addig edzhetsz, utána viszont dolgozok, mert ma le kell adnom a cikket rólad.

– Mit gondolsz, mikorra leszel kész? – kérdezte Adrian, majd áthúzta a fején a pólóját.

– Miért?

– Mert utána elmehetnénk a tengerpartra, ha van kedved hozzá.

Ruby szája édes mosolyra húzódott.

– Nocsak, ezek szerint tényleg tetszett a tegnapi kiruccanásunk. Igyekezni fogok, ígérem. – Lehajolt hozzá egy puszira, aztán kisietett az ajtón.

Egyértelmű volt, hogy mindketten nagyon élvezik ezt a helyzetet, de valamikor muszáj lesz beszélniük róla, mert Adrian attól tartott, Ruby többet képzel az egész mögé, mint ami valójában közöttük van. Azzal is tisztában volt, hogy a viselkedésével csak ráerősít erre. Esze ágában sem volt összetörni Ruby szívét, habár már sejtette, hogy egyikük se fogja megúszni sérülés nélkül ez a kalandot.

Végül nagy nehezen rábeszélte magát az edzésre, de sokkal hamarabb elfáradt, mint máskor. Éjszaka bizonyára sok energiát veszített, ellenben inkább választotta volna azt az edzésformát.

Ruby jókedvűnek tűnt reggeli közben, vidáman cseverészett a munkahelyi dolgokról, Adrian pedig élvezettel hallgatta. Ő is jól érezte magát, és egyelőre még nem tudta, mikor ejtse meg vele azt a bizonyos beszélgetést.

Később neki dolgoznia kellett, de Ruby is be szerette volna fejezni a cikkét, így mindketten elvonultak a saját kis birodalmukba. Adrian átnézte az összes nem fogadott hívását, majd mindegyiket sorban visszahívta, aztán ismét belemerült a papírmunkákba, mert az soha nem szűnt meg, mindig volt mit átolvasnia és aláírnia.

Valamivel ebéd előtt ment át Rubyhoz a könyvtárba.

– Helló! Na, hogy állsz? – kopogtatta meg a nyitva hagyott ajtót.

Ruby szokás szerint a ceruzáját rágta, és szemüvege fölött nézett rá.

– Utállak Adrian Butler. Tudod, milyen nehéz rólad írni? – grimaszolt.

– Hoztam egy kis csokit neked, hátha jobban megy majd. – Letett az asztalára egy doboz bonbont.

– Oké, nem mondtam semmit – vigyorodott el Ruby, majd felemelkedett, és az asztal fölött átnyúlva, magához húzta egy rövid csókra. – És most sicc kifelé, hadd fejezzem be!

– Jó, de mennyi idő még? – hátrált ki Adrian boldog mosollyal az arcán.

– Egy óra. Remélem – sóhajtott Ruby.

– Addig megpróbálok nem éhen halni – tréfálkozott Adrian, majd újra visszament az irodájába.

Türelmetlenül várta, hogy Ruby elkészüljön végre, és elvihesse magával az egyik olyan helyre, ahová időnként ki szokott mozdulni. Szerencsére nem kellet egy órát várnia.

– Azt hiszem, kész. Olvasd el, és szólj, ha valami olyat írtam, amit nem lehet – tett le elé Ruby két kinyomtatott papírlapot.

– Kíváncsi vagyok – fordította maga felé Adrian, és olvasni kezdte.

Ruby egy rövid bevezetővel indította a cikket, amiben ecsetelte, milyen lehetőséget kapott tőle, és elnézést kért az olvasóktól, amiért tévedett vele kapcsolatban. Azt is megjegyezte, hogy egyelőre nem sok idő telt el, ezért csupán az eddigi tapasztalatait oszthatja meg velük.

A következő sorok rendkívül legyezgették Adrian hiúságát. Ruby olyan jó embernek festette le őt, hogy egészen meghatódott, sőt, zavarba jött tőle.

„A bámulatos férfitestben érző szív dobog” – olvasta a sorokat, és időnként felnézett Rubyra, aki izgatottan várta, a véleményét.

„Tévedtem, igenis erről a férfiról álmodozunk.”

Ezek vajon Ruby szavai, vagy tényleg mindenki nevében beszél? Olyan férfira lenne szüksége, mint ő?

Az írás végén viszont valóban volt néhány kevésbé hízelgő mondtad, ahogy azt Ruby előre jelezte.

– Szeszélyes, megrögzött és paranoiás? – nevetett fel Adrian.

– Igen. Mindhárom igaz rád – bólintott Ruby.

Adrian letette a lapokat a kezéből.

– Ha ilyennek látsz, bizonyára így van.

– Nos? Meg vagy elégedve?

– Szerinted? – csillant vidáman Adrian tekintete. – Ügyesen megoldottad. Semmi konkrétumot nem említesz, mégis jól tükrözi a valóságot. Nem húzok ki belőle semmit, köszönöm, Ruby.

– Mit köszönsz?

– Mindent, amit írtál rólam.

– Magadnak köszönheted. – Ruby a papírokért nyúlt, de Adrian megfogta a kezét, és körbevezette őt az asztal mellett. Ruby megállt előtte, ő pedig átkarolta a derekát, és felnézett rá.

– Neked köszönhetem. – Egyik kezét lejjebb engedte, majd Ruby szoknyája alá csúsztatta.

– Azt hittem, éhes vagy – kuncogott Ruby.

– Folyamatosan, mióta itt vagy – mordult fel Adrian. Ruhán keresztül megpuszilta Ruby hasát, majd felállt, és felültette az asztalra. – Kivételesen a desszerttel kezdeném, ha nem baj.

15. fejezet