Te vagy az örökségem - 15. fejezet

15. fejezet: Hiány 

Dylan

Amikor Dylan megpillantotta a két nőt, már akkor sejtette, hogy forralnak valamit Liana ellen. Vicces volt látni az arcukon a kínszenvedést, amit a lány felbukkanása okozott számukra. Igazából akár tovább is léphettek volna rajta, de egyiküket sem abból a fából faragták. Nem fogják veszni hagyni azt, ami tulajdonképpen nem is az övék.

Viszont, amit mondott nekik, azt komolyan is gondolta. Nem fogja beleártani magát az ügyeikbe. Még örült is, amiért nem neki kell ezzel bajlódnia, hiszen már az is nehézséget jelentett számára, hogy levegőnek nézze a lányt.

Látta Lianán, hogy szenved, de nem akart véget vetni a szenvedéseinek. Azok után pedig főleg nem, amit a kertjével művelt. Liana tagadta ugyan, és Dylan legbelül picit hajlott is arra, hogy higgyen neki, de az dühe miatt nem járt utána a dolognak. Lianán vezette le minden dühét, pedig nem volt kérdés, hogy ő is mekkorát hibázott azzal a csókkal, amit azóta sem tudott kitörölni a fejéből. Viszont, legyen is bármilyen elbűvölő Liana, a szavait soha nem fogja megbocsátani.

Dylan haragudott magára, amiért megmutatta a lánynak a gyengeségét. Még az sem szolgálhatott a mentségére, hogy rég volt már nővel, hiszen Carmen előző éjszaka ott aludt nála. Ő nem szexre vágyott, hanem Lianára. Arra a lányra, akit alig tíz napja látott életében először, és aki azóta is minden gondolatát kitölti.

Nem túl jókedvűen ment Bell irodájába. Legszívesebben az öreget is elküldte volna melegebb éghajlatra, amiért a nyakára hozta a lányt, és mellé még titkolózik is.

– Rendben van, Dylan. Megírom a szerződéseket, de ahhoz már Liana aláírására is szükség lesz. Örömmel leugranék a birtokra, de láthatod, mennyire tele vagyok munkával – mutatott körbe az irodájában. – Úgyhogy megköszönném, ha be tudnátok jönni holnap. Néhány perc az egész.

– Oké. Majd szólok neki, hogy ugorjon be hozzád – állt fel Dylan.

– Azt hittem, együtt jöttök – jegyezte meg Ronald.

– Majd biztos lesz olyan is – biccentett, és becsukta maga mögött az ajtót.

Azt hitte, ennyivel megúszta, de mikor bement az irodába, a titkárnő rögtön azzal fogadta, hogy már féltucat irat vár az aláírásukra, és vigye haza őket Lianához.

Dylan nem akart Lianával beszélni. Még ennyit sem. Mérgesen tette be a papírokat a táskájába, és hazahajtott. Ahogy a villa elé ért, Liana is épp akkor állt meg a terepjárójával. Dylannek nem kellett sokat törnie a fejét, hogy megtudja, merre járhatott, ugyanis a lány lovaglónadrágot viselt. Bárcsak együtt mehettek volna…

Nem szállt ki, csak nézte a lányt. Bármennyire is próbálta elfojtani magában, ugyanúgy vágyott rá, mint mielőtt olyan csúnyán összevesztek volna. Liana puszta látványa is jó érzésekkel töltötte el.

Liana felé fordult, de mivel látta, hogy nem mozdul, bement a házba. Dylan is kiszállt, és követte. Nézte, ahogy a lány felszalad a lépcsőn. Utána kellett volna szólnia az aláírások miatt, de mégsem tette. Majd később.

Első dolga volt, hogy megkeresse a kertészt, akit a tóhoz vezető ösvényen talált meg, és épp új tujákat ültetett a régiek helyére.

– Szeretnék kérdezni valamit, Cooper – állt meg mellette csípőre tett kézzel.

– Igen, uram?

– Tegnap miss Foster azt kérte, hogy vágja ki a tujákat?

– Igen, Mr. Crawford. Edgar azt mondta, hogy miss Foster azt kéri, vágjuk ki a tujákat.

– Tehát valójában nem is beszélt vele?

– De igen. Azonban akkor nem mondott ilyet, csak a vakond által tönkretett virágokról beszéltünk. Utána jött Edgar, hogy mi a kérése miss Fosternek – magyarázta a kertész.

– Rendben, köszönöm. – Elindult a házhoz, majd mégis visszafordult. – És ki kérte, hogy ültessen újakat?

– Személyesen miss Foster, uram.

Ezek szerint lehet, hogy Liana mégis igazat mondott. Sőt, egészen biztos volt benne. Edgar az anyja embere volt. Dylan előtt nem volt titok, hogy a férfi a mai napig tájékoztatja Amandát mindenről, ami a birtokon történik. Valószínűleg ez volt az anyja első akciója Liana ellen, és el kellett ismernie, sikerült neki, mert kegyetlenül lehordta a lányt.

Edgarra a garázsban talált rá. A férfi egy asztal mellett ült, lábait a szemben lévő székre támasztva, kényelmesen újságot olvasott.

– Nincs semmi dolga? – dörrent rá Dylan.

A hangjára Edgar felugrott, és a nagy igyekezetben leverte a bögréjét az asztalról, ami éles csattanással ért földet, majd tört darabokra.

– Elnézést, csak leültem, hogy megigyak egy kávét. Miben segíthetek, uram? – kérdezte, miután felemelte a tekintetét a bögre darabjairól.

Dylan összekulcsolta a karját maga mögött, és odasétált hozzá.

– Ha még egyszer kárt okoz a birtokon, ki fogom rúgni! – közölte kertelés nélkül. Edgar eltátotta a száját, de Dylan nem hagyta szóhoz jutni. – Nem érdekel kinek a megbízásából tette. A birtok az enyém, maga pedig nekem dolgozik. Remélem megértettük egymást! – Az intéző élettelen szeme egy pillanatra összeszűkölt, de aztán némán bólintott. – Jól van. Most pedig menjen, engedje le a medencét, és sikálja ki. Ráfér egy alapos tisztítás – utasította, majd sarkon fordult, hogy visszamenjen a házba.

– A múlt héten csináltuk meg – szólt utána Edgar.

Dylan megállt az ajtóban, és lassan visszafordult.

– Talán valami baj van a fülével?

Edgar nyelt egy nagyot.

– Nem, uram. Máris megcsinálom.

Ezután Dylan felment a lakosztályába, és miután átöltözött, a mappával a kezében ment le újra, hogy bevigye az irodába, de a könyvtárba lépve megtorpant. Liana egy széken állva egyensúlyozott, egy könyvet próbált elérni a felső polcon. Nyújtózkodás közben a rövid szoknyája és trikója felcsúszott rajta. Dylan pulzusa az egekbe szökött. Mielőtt teljesen belemerült volna a látványba, megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet. Kár volt, mert Liana annyira megijedt, hogy hirtelen a szék szélére lépett, ami megbillent alatta. Dylan két lépéssel mögötte termett, és elkapta, mielőtt leesett volna. A hirtelen mozdulattól az egyik keze egészen felcsúszott Liana felsője alá, és a háta közepén állapodott meg, míg a másik a csípőjénél tartotta a lányt.

– Kösz… Köszönöm – dadogta Liana, miután talpra állította.

A lány finom bőrének érintésétől Dylan infarktus közeli állapotba került, és hirtelen a levegő is kevésnek bizonyult a helyiségben. Eleresztette, és egy lépést elhátrált tőle.

– Máskor használd azt ott! – mutatott az ajtó mögött lévő létrára.

– Bocs, nem vettem észre, hogy ott van – hajolt le Liana a földre esett könyvért.

Jézusom! Hogy lehet valakire ennyire vágyni?

– Ha már itt vagy, akkor légy szíves, gyere be az irodába aláírni néhány papírt – fordult el tőle, és bement a helyiségbe.

Kinyitotta a mappát, majd letette az asztalra. A szíve még mindig zakatolt, de próbált nyugodtnak tűnni.

– Milyen iratok ezek? – kérdezte Liana.

– Többnyire jelentések, egy-két jóváhagyás, ilyesmik.

– Hol írjam alá? – lapozgatta.

– A nevem mellett, de nyugodtan ülj le székembe.

– Jó így is – vett a kezébe egy tollat Liana, de mielőtt aláírta volna őket, mindegyikbe beleolvasott.

Dylan tudta, miért teszi. Nem bízik benne, és ellenőrzi mit irat alá vele. Okos lány. Tekintete újra Liana fenekére tévedt, ahogy enyhén lehajolva, az asztalra támaszkodott. Fantázia piszkos játékot űzött a fejében.

– Azt hiszem, kész vagyok. Átnézed? – fordult felé a lány, Dylan pedig zavartan nézett vissza rá.

– Majd később. Holnap be kellene ugranod Bellhez, ott is vár néhány aláírás – közölte vele hűvösen, majd átment az étkezőbe vacsorázni.

Liana természetesen utána ment, és leült a szokásos helyére, vele szemben. A tegnapihoz hasonló csendben vacsoráztak, egészen addig, míg a lány meg nem szólalt.

– A szombati rendezvény még áll? – kérdezte.

– Igen.

– Van valami dolgom?

– Nincs.

– Úgy értem, hogy rám bíztad a birtok…

– Tudom, hogy érted. Nincs semmi feladatod – vágott Dylan a szavába, hogy rövidre zárja a témát, ám Liana tovább kérdezősködött.

– Milyen ruhában illik megjelenni?

Dylan nem akart társalogni vele.

– Crawford vagy, tudnod kellene. További jó étvágyat! – állt fel ingerülten.

– De Dylan, én már bocsánatot kértem – nézett rá Liana esdekelve.

A férfi válasz nélkül hagyta, és felment a lakosztályába. Hihetetlen mennyire fel tudta zaklatni Liana. Dylan nem akarta látni, nem akart vele beszélni, és nem akart tudomást venni arról, hogy itt van szinte egy karnyújtásnyira tőle. Bement a fürdőbe, és hideg vízzel megmosta az arcát. Számtalan szép nő megfordult már a közelében, de senki sem volt rá ilyen hatással, mint ez a lány.

Carmen miatt a lelkiismeret is kínozni kezdte. Soha, egyetlen egyszer sem csalta meg, mióta együtt vannak, pedig bőven lett volna rá lehetősége. Tudta, hogy muszáj lenne észhez térnie, különben rossz vége lesz a dolognak. Még egyszer nem gyengülhetett el.

A következő reggel meglepő módon, Liana nem volt az étkezőben. Dylannek nem állt szándékában várni rá, de azon kapta magát, hogy mégis azt teszi. Jó ideig nem nyúlt az ételhez.

Mellette a szobalány egy megrakott tálcával sétált el.

– Azt hová viszi? – kérdezte tőle a férfi.

– A teraszra, uram. Miss Foster ott reggelizik.

– Értem. Akkor vigye csak ki neki – bólintott kissé csalódottan.

Ezek szerint Liana is kerülni kezdte őt. Inkább külön étkezik, semmint el kelljen viselnie a köztük lévő feszültséget.

Dylan úgy ment el otthonról, hogy nem is találkozott a lánnyal. Ettől kis hiányérzete támadt, ráadásul az irodában sem volt semmi fontos dolga. A vezetők remekül végezték a munkájukat, így neki tulajdonképpen nem is kellett bejárnia minden nap, de otthon sem akart lenni. Nevetségesnek tartotta, hogy menekülnie kellett a saját házából. Dél körül már annyira nem tudott magával mit kezdeni, hogy úgy döntött, mégis csak hazamegy.

A villa elé érve meglepetten tapasztalta, hogy az egész bejárat környéke tele lett ültetve fehér és rózsaszín színben pompázó virágokkal, melyeket itt-ott megtört egy kis zöld. Rendkívül ízléses volt, és rögtön sokkal barátságosabbnak tűnt az otthona.

Edgar baktatott el a ház előtt.

– Ez jó ötlet volt, Edgar. Dicsérje meg helyettem is Coopert – szólt oda neki Dylan.

– Nem Cooper ültette őket, uram, hanem miss Foster. Most épp a teraszon műveli ugyanezt. Lassan úgy fog kinézni a ház, mint egy dzsungel – elégedetlenkedett az intéző.

Szóval Liana ezzel köti le magát. Szépíti a birtokot. Dylan elmosolyodott.

– Hagyja csak, hadd csinálja. Egyébként pedig nem annyira rossz.

Besietett a házba, és egyenesen az üvegajtóhoz ment. Liana valóban a teraszon szorgoskodott. Kantáros rövidnadrágban, kezén kesztyűvel virágokat ültetett egy ládába, amiket később felakasztott a korlátra. A macskája végig ott sétálgatott mellette, és néha egy-egy lehullott virágszirommal játszadozott. A lány annyira belefeledkezett a munkába, észre sem vette, hogy nézi.

– Elnézést, uram, tálalhatom az ebédet? – kérdezte a szobalány.

– Igen. Máris jövök – hagyta ott Dylan a megnyugtató látványt, és felment a lakosztályába.

Amikor újra lement, és látta, hogy a szobalány ugyanúgy kiviszi az ételt Lianának, Dylan kicsit bosszús lett. Evés közben többször is fel-felpillantott az üres székre, ahol Liana ülni szokott. Nem értette, hogyan hiányozhat ennyire a társasága, főleg, hogy az utóbbi három napban nem is beszéltek egymással. Persze ő is kimehetett volna hozzá, de azzal elárulná magát, és nem akarta, hogy Liana azt gondolja, mégis csak kedveli őt.

Ebéd után beült a könyvtárba olvasni, ami rövid ideig lekötötte ugyan, de gondolatai újra és újra visszatértek Lianához. Milyen finom volt a bőre, mikor megérintette a ruhája alatt. Mennyire szerette volna feljebb csúsztatni a kezét, hogy tenyerébe foghassa feszes melleit…  Mérgesen csukta be a könyvet, majd felment a lakosztályába. Kiment az erkélyre, és mélyeket lélegzett. Persze ott is a lány került a szemei elé.

Liana már egy virágágyás mellett térdelt, Cooper pedig a keze alá adta a dolgokat. A macska is megint ott sétálgatott, és időnként a gazdájához dörgölődött. Dylan látta, ahogy Edgar odamegy hozzájuk, Liana feláll, és valamit beszélnek egymással, majd mikor Edgar elfordult, Liana a háta mögött ráöltötte a nyelvét.

Dylan felnevetett, és a fejét csóválva ment vissza a nappaliba. Hihetetlen volt ez a lány. Fiatal, szemtelen és tele élettel. Ő pedig nem találta a helyét miatta.

A csütörtök és a pénteki nap is úgy telt el, hogy szemtől szembe egyáltalán nem találkoztak egymással. Liana gondosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se fussanak össze, ám egy valakit nem kerülhetett el: Az anyját.

16. fejezet